Kezdőlap Címkék Monszun

Címke: monszun

Koreanapló 20. – Monszun

Esőt mondanak mára, most délután egy óra van, és már erősen borult. Ugyan most is nagyon meleg van, mégis kikapcsoltuk a légkondit, kinyitottuk az ablakokat, beengedtük a hangokat és a párát, mindjárt jobban érzem magam, csak a ventilátorok segítenek keringetni a levegőt, fellélegeztek a virágok is, velem szinte egyszerre. Hetekig éltünk mesterségesen hűtött, és légmentesen lezárt lakásban, csúnya lett a bőröm, szenvedtek a növények, a férjem köhögött, inkább a 34 fok, mint az. Igaz ugyan, hogy az eddigi 42 fokot nem bírtuk máshogy elviselni, ez a 34 kint, 3o bent, tűrhető.

Még a kabócákat is hallom most, meg a nagyikat, ők is kimennek már nappal is, a meleg mindig mihez képest az, és az eddigi hőséghez képest a mai teljesen elfogadhatónak érződik. Nem tudom mennyi fog esni ha rákezd, vihart emlegettek a meteorológusok, meglátjuk.

Csendes nap ez a mai nekünk, várjuk az ingatlanostól a híreket, tovább pakolgatjuk a téli holmit zsákokba, babcsírás rizst főztem, vacsorára meg majd lesétálunk tésztát enni, hideget.

A gyerek lassan csomagol, hónap vége felé megy vissza Hollandiába, kezdődik az iskola, a férjem tanul, de azt nagyon reprezentatív módon teszi, miután ma reggel kapott tőlem, hogy nem gondoltam, hogy két gyerek huszonévig történő csesztetése után a férjemet is nekem kell tanulásra fognom. Úgyhogy most kikapcsolt mindent, ül a nappali kellős közepén, és látványosan tanul. Egy az egyben a fiam, csak egy kicsit idősebb.

Voltam boltban, hoztam tejet, feltöltöttem a joghurtjaimat, jóformán azon élek, meg hideg tésztán, mióta tart ez a nagyon meleg.

Banánt termesztenek délebbre, igaz, fólia alatt, de egy éve fogott bele a farmer, és idén már hihetetlen mennyiséget szüretel, alkalmazkodik az új klímához, jól teszi.

Mun elnök még a szabadságát tölti, két nap múlva tér vissza, a parlament ugyan dolgozik, de nekik is melegük lehet, mert nem történik semmi érdemleges ott mostanság.

Észak-Koreáról megint furákat írnak az angol nyelvű sajtóban, hogy Kim átverte Trumpot, és fegyverkezik tovább stb. Valójában arról van szó, hogy Kim alkudozik Trumppal, és jól teszi, Amerika sosem volt ilyen tekintetben megbízható. Természetesen bontják a megjelölt rakétakilövő állomást, és természetesen nem hagyják abba a mozgást a még nem kijelölt telepeken, egy cseppet sem buták, nagyon jól tudják, mi fog látszani a műhold képeken, ez a dolog lényege. Trump tanácsadója, John Bolton azt szeretné, ha egy év alatt Észak-Korea mindent felszámolna, és azt mondja, hogy majd utána engednek a szankciókból. Nos, ő az az ember, aki folyamatosan a líbiai modellt emlegette, márpedig Kim Dzsong Un még túl fiatal ahhoz, hogy feledékeny legyen, következésképp egy másodpercig sem bízik Bolton ötletében, amit legutóbb Pompeo vezetett volna fel neki, ha ő el nem megy ez idő alatt krumpliföldet látogatni, jelezvén, mennyire tartja sokra Bolton elképzelését. Most majd lesz megint happening, mert jön az ősz, Kína, Amerika, Észak és Dél- Korea vezetői találkoznak, ebben a hónapban lesz a szétszakított családok találkozása is, utána a tervek szerint Mun elnök utazik Pjanjángba, és Kim Dzsong Un teszi amire ígéretet tett, egy centivel sem többet, mert ő csomagban gondolkozik, azaz kisebb egységekben számolná fel a haderejét, amiért cserébe fokozatos szankció feloldást és anyagi támogatást vár, vélhetőleg ezt el is fogja érni, ugyanis egyszerűen nincs elég pénze arra sem, hogy a létesítményeket biztonságosan tudja megsemmisíteni.

Azt a hírt kaptuk, hogy a különleges időjárási körülmények okán, a koreai állam fedezi a villanyszámlánk bizonyos részét, a normál átlagfogyasztásunkon felül. Ez a rendelkezés a lakossági áramra vonatkozik, ugyanis a szakemberek szerint ebben az időben a klimatizálás nem luxus, hanem az életben maradás feltétele, mint ilyen, alanyi jogon jár. Ebben az országban soha, sehol sem kell fizetni a vízért, és a mosdó használatért sem, mindig is alapvető jog volt mindkettő. Kizárt, hogy díjtartozás esetén elzárják a vizet egy lakásban, még a korlátozás is ritka.

Már működik a saját poharas rendszer a múlt hónap óta, augusztus elsejétől pedig kötelező, azaz a take out kávézókban ha viszed a saját poharad, nagy kedvezményt kapsz az árból, ha helyben fogyasztasz, nem adhatnak egyszer használatos poharat, a nylon zacskókat sem engedik, van papír doboz, és papír zsák, itt minden papír hulladékot száz százalékban hasznosítanak újra.

Még tart a nyár, persze, de már látjuk az alagút végén a fényt, legjobb reményeink szerint az nem a szembejövő vonat lámpája.

A fiúk fele már kijött a thaiföldi barlangból, a mentést holnap folytatják

0

“Ma van a nagy nap. A fiúk készen állnak minden kihívásra, és a kivezető út nagy része úszás nélkül megtehető – közölte a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn. A víz szintje napok óta most a legalacsonyabb, és az időjárás is kedvező. A mentés napokig eltarthat. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

17. 18. Ellentmondásosak a hírek, van ahol, négy, máshol hat megmentett gyereket emlegetnek. Az eltérés oka, hogy négyen már kijutottak, két fiú pedig olyan helyen van, ahol a száraz talajon, a saját lábukon sétálhatnak a barlang kijárata felé. Ami biztos: a mentést mára befejezték, és holnap folytatják.

15, 29. A legfrissebb hírek szerint négy fiút szerencsésen kimenekítettek a barlangból, ám a mentést mára befejezték. A terv az, hogy holnap folytatják és be is fejezik a barlangban rekedt fiatal futballisták mentését.

15. 04. A legújabb, hivatalos bejelentés szerint már négy fiút sikerült kiszabadítani a barlangból.

Ellentmondásos hírek érkeznek

14. 56. A CNN hírtelevízió szerint hamarosan újabb négy fiút hoznak ki a barlangból, szemtanúkra hivatkozva viszont azt írják, hogy már három fiát láttak kiszabadulni. A hírek azért is ellentmondásosak, mert mindenki próbál elsőként mondani valamit. Ami közös: mindenki reménykedik.

Két fiú már kiszabadult

14. 23. „Két gyerek már kiszabadukt a barlang fogságából, ők egy barlanghoz közeli kórházban vannak” – mondta Tossathep Boonthong, a Chiang Rai egészségügyi igazgatója.

Az elmúlt napok száraz időjárása miatt sokat apadt a víz szintje. A hatóságok nem szeretnék kockáztatni, hogy egy újabb monszuneső romba döntse terveiket, és rontsa a fiúk kijutási esélyeit.

A mentés

A mentés – amelyben 13 külföldi és öt thaiföldi búvár vesz részt – akár négy napig is eltarthat. A thaiföldi hatóságok várakozása szerint az első gyerek helyi idő szerint vasárnap este 9 órakor érheti el a barlang kijáratát. Minden fiút két-két búvár segít a körülbelül 4 kilométeres úton. A gyerekeket egyesével, szakaszosan indítják el.

Vasárnap sportbúvárok és mentőorvosok érkeztek a barlang szájához. A média munkatársainak közelben felállított táborát kiürítették, és az ott tartózkodó több mint ezer thaiföldi és külföldi újságírót elküldték azzal, hogy a fejleményekről később hivatalos sajtótájékoztatót tartanak.

A 11 és 16 év közötti gyerekekből, illetve 25 éves edzőjükből álló csoport június 23-a óta raboskodik a monszuneső miatt elárasztott barlang fogságában. Kimentésük veszélyes: egy búvár napokkal korábban életét vesztette a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros vízben. A profi merülőknek is 5-6 órára van szükségük ahhoz, hogy megtegyék az utat a barlang szájától a csoport tartózkodási helyéig, a fiúk közül többen nem túl jó úszók.

Koreanapló 15. – Ándong

Tegnapra már egészen elviselhetetlen lett az időjárás, meg én is, a kettő összefügg. Jött a gyerek úgy tíz körül talpig glanzban, hogy akkor megyünk? Egy cseppet döbbenten néztünk rá a hálóruháinkból ( na jó, túlzok, egy alsógatya, meg egy hosszú póló kettőnkön összesen) hogy hát persze, de hová, és közben élénken kerestük párával átitatott agyunkban, hogy vajon mi az amit megígértünk neki, és most nem tartjuk be. Hamar kiderült, hogy semmi, csak vasárnap van, és vasárnap a családok kirándulnak. Ezen újfent elgondolkoztunk, mert mi tényleg sokat kirándulunk, de szinte soha nem vasárnap, ugyanis a másik ötven millió is olyankor teszi, tehát az nem mindig jó ötlet. Ugyanakkor tegnap kevesen vágtak bele, mert tájfunt és erős monszun esőt is mondott az előrejelzés, a koreaiak nem szeretnek különleges útviszonyok között vezetni, mi viszont igen. Tehát kitaláltuk, hogy akkor menjünk Ándongba, ott híres a makréla, a szodzsu, és a tánc maszkok is, nincs is túl messze, csak 15o km, van látnivaló bőven, vacsorára haza is érünk. Elindultunk, nem esett, félúton igen, de aztán megint nem, tájfun meg sehol. Viszont valóban alig volt autó az utakon. Ettünk makrélát, amit én nem különösebben kedvelek, de azért megettem, szépen keresztben meg is akadt a torkomban egy szálka, nem fuldokoltam, vagy hasonló, de kellemetlen volt. Megnéztük hogyan készült az eredeti szodzsu, és miből, sőt kóstoltunk, és vettünk is olyat, ami eredeti módszer szerint párlódik. Utána maszk múzeumba mentünk, azt is megnéztük, érdekes volt, de még mindig nem esett, és sehol a tájfun. A férjem megkérdezte, hogy megkeressük-e? Egyöntetűen válaszoltunk, hogy keressük! Irány délkelet, a tengerpart. Oda jutottunk, ahol tavaly azokat a hatalmas rákokat ettük, de alig hullámzott, és még csak nem is esett. Azért fotóztunk, én még videóztam is, azzal a szent meggyőződéssel, hogy ha elforgatom a telefonom, akkor szélesebb lesz a kép, de nem fordul el. Ebből is látszik, hogy kettőnk közül ki az okosabb. Az eredmény legalább nyaktornának jó lett, ha másnak nem is. Közben a férjem jelezte, hogy “ki kell pucolni a motort”, ami virágnyelven azt jelenti, hogy száguldozni fogunk. A gyerek hátulról bluetoothon keresztül vezényelte a zenét, mert, hogy edukációs céllal BTS-t hallgattunk, meg Rihannát és Beyoncet, én realtime tudósítottam a fb barátokat a kirándulásról, a férjem meg pont kétszázhúsznál lett kíváncsi, hogy milyen hang jön nyitott ablaknál az autóba egy alagút közepén, tehát kipróbálta, mi meg ott dobtuk el a telefonjainkat, de rögtön, ő pedig huncut mosollyal közölte, hogy csak érdekelte milyen hangja lehet. Minek utána előző este már kapott a távirányító használat kapcsán, csak nyeltem egyet, és próbáltam rendezni a szívverésem, aztán szorgalmasan töltöttem fel a fotókat. Nem is volt meglepő, hogy a legnagyobb hegyvonulat kellős közepén is volt tökéletes térerő és 4G data is. Letértünk a sztrádáról, be a hegyekbe, a ködbe. Egy pici faluban vacsoráztunk helyi gyógynövényeket, rizst, levest, és a Koreában szokásos mellék fogások garmadát. Akkor vettem észre, hogy valahogy elveszett a torkomból a szálka, amit döbbenten közöltem a családdal, azok legnagyobb derültségére. Onnan még kétszáz kilométer volt hátra, de besötétedett, tehát nem volt értelme tovább tekeregni a kis hegyi szerpentineken, felhajtottunk az autópályára. Mire Csangdzsu közelébe értünk, már ömlött az eső, a tájfunról pedig már korábban kiderítettem, hogy lelassult a sebessége, csak keddre éri el a félszigetet, amit ma arra módosítottak először, hogy elkanyarodik Okinawa felé, utána arra, hogy na jó, kicsit kanyarodik csak el, mégis jön, tehát komplett hülyét csinál a meteorológiai szolgálatból ez az esőisten nevezetű trükkös tájfun, tiszta szerencse, hogy a riasztást azért kiadták, hogy jön-e, azt meg majd meglátjuk. A monszun viszont jött, mire hazaértünk már, mintha dézsából öntötték volna, és ez egész éjjel így volt, nap közben pedig esett, elállt, esett, elállt, most épp nem esik. Klassz kirándulás volt, jót aludtunk utána, kicsit könnyebbé tette az egész elviselni ezt a nehezen viselhető részét az évnek. Ma reggel már Vas Kati gyönyörű cselló játékát, és a férje csodás fuvolázását hallgattuk a Beyonce helyett, azt hiszem öregszünk, ez utóbbi mégis csak kellemesebb volt. Nincs munka, mert esik, monszun alatt nem épül az út és a támfal sem, viszont mégsem unatkoztunk, én például remekül szórakoztam azon a pánikon, amibe a koreai munkaadók és vállalók estek, mert mától nem dolgozhatnak heti 52 óránál többet, ráadásul a végcél a heti negyven. Az egyik nagy áruházlánc abban látta a megoldást, hogy mától tizenegykor nyit, a másik nagy cég, aki pedig elsősorban irodai alkalmazottakat foglalkoztat úgy gondolta, hogy továbbra is tartja a napi 15 órát, mert azt szokták meg, viszont pénteken, szombaton, és vasárnap majd nem dolgoznak. Mindenki hasonló kreatív megoldásokat keres, az elég elképzelhetetlennek tűnik errefelé, hogy mondjuk hatkor csak úgy hazamenjenek, mikor a gyerekek is éjfél után érnek haza a különórákról. Amit az elnökünk szeretne, az remek irány, csak nem lesz könnyű menet, bár a koreai elég adaptív nép, akár még az is lehet, hogy sikerül, mindenesetre én személy szerint Kim Dzsong Unban jobban megbízom, mint abban, hogy a negyven órás munkahét működni fog belátható időn belül. A hegyek között csodálatos volt, nagyon párás, de nagyon tiszta, hűvös levegőt lélegeztünk. Kikapcsoltunk mindent, lehúztuk az ablakokat, és az én kicsi lányom is csillogó szemmel konstatálta, hogy épp egy felhőben haladunk. Ez, azt hiszem ez maradt meg a legjobban bennem a tegnapi napból, hogy itt minden alkalommal rá tudunk csodálkozni valamire, amiben eddig még nem volt részünk, hogy mekkora hatalma van a természetnek, és milyen jó érzés látni a völgyek piciny, kék háztetős falvait, ahogy belesimulnak a természetbe, meg sem próbálnak szembeszegülni vele. Dohány és ginzeng ültetvények váltották egymást cirokkal és kölessel, csupa hegyi növény, ahogy errefelé a kukorica és a burgonya is az.

Koreanapló 12. – A velőscsont

Este fél tízenegy van, a lakásban közel harminc fok, minden ablak nyitva, kint ömlik az eső, még kétszáz millimétert mondanak éjjelre. A szőnyegeket fel kell ilyenkor szedni, mert nedves a parketta is a párától, a fürdőben gyakorlatilag folyamatosan megy a páraelszívó. A férjem ma kint volt az első, magánúton szerzett munkáján, valami különleges tapéta volt, csak este hét után ért haza, de látta, hogy pocsékul vagyok, nosza megmelegítette a csontlevest amit tegnap főzött gyógynövényekkel, monszun alatt mindent bevet az ember, hogy túlélje. Kitálalta, cserébe én megmutattam neki, hogy kell velőscsontot enni, illetve kiszívni a besózott velőt. Nap közben tettem bele fejes káposztát, paprikát, és paradicsomot egyet, meg két shitake gombát, szóval olyan lett mint a házasságunk, vegyes de igen ízletes, és egyáltalán nem unalmas.
A monszun esők régen nem hoztak vihart, de már évek óta hoznak. Ma is volt, hatalmas villámokkal és mennydörgéssel jött, de nemigen lehetett elkülöníteni a vihart és a monszunt, úgy tűnt, hogy egyszer csak a semmiből dörög és villámlik, az eső addig is ömlött. A hegy, ami tövében lakunk, az Uam hegy, magas, és hosszú, várrom is van rajta, kiránduló útvonal és buddhista kolostor, meg szép tó a másik oldalán. Elméletileg hűsítenie kéne a közeli, nagy kiterjedésű erdőnek a levegőt, gyakorlatilag viszont megfulladunk a párától és a hőségtől egyszerre.
Nemrég bekapcsoltam a számítógépem, szinte azonnal maximumra kellett állítanom a hűtést, úgy pörgött a ventilátor.
A leves jót tett azért, bár azt hiszem különösebb erőfeszítés nélkül végig tudnám aludni az elkövetkezendő egy hónapot, és még jobban is járnék. Ugyanakkor a virágaim tobzódnak, olyan, mint gyermekkoromban a budapesti állatkertben a pálmaház, ahová épeszű emberek nyáron nem mentek, télen viszont klassz kis megfázást lehetett kijövet összeszedni. Azért persze szép, ahogy mindig szép, amikor az ember alkotta dolgok felett átveszi az uralmat a természet, és az külön élmény, hogy a koreaiak nem akarnak megváltoztatni semmit, alkalmazkodni próbálnak.
Ilyenkor ötven milliónyian szenvedünk, és az közelebb hoz bennünket egymáshoz, figyelünk a másikra. Nehéz, és veszélyes közlekedni, ma több halálos baleset is történt az országban, nagy tűz keletkezett Szedzsong ultramodern városában, egy új felhőkarcoló építkezésén, hárman ott is meghaltak ma, ilyenkor tízszer annyira kéne figyelni, mint egyébként, de lomha teknőssé válik az ember agya is, és nem csupán a külföldié. Villám áradások ma még nem voltak, de az ilyenkor szokásos árvizek máris megindultak, az ártereket lezárták.
A napokban volt Trump születésnapja, ahol divatbemutató is volt, annak a végén egy kimonó szerű ruhába öltözött nő, aminek a koreai viselethez semmi köze, és a karjára volt varrva két fekete, vastag szalag, olyasmit pedig a sámánok, és a kísértő szellemek viselnek errefelé. A zavarba ejtő performance alatt Észak-Korea nemzeti himnusza szólt, majd sok fiatal, és szexi lány vonult be testre simuló ruhában, mindegyikre az volt írva, hogy “make Amerika great again”. Mit mondjak, egész rácsodálkoztam a dologra, legalább annyira, mint áfonyaszedés idején a háztulaj méhész sapkájára, de éljen a béke, a Déliek már amúgy is építenék az autópályát és a vasutat Északra, épp ma láttam a nyomvonal terveket. Olyan aranyosak, mert nekik mindig is az volt a frusztrációjuk, hogy az országuk nem közelíthető meg szárazföldön, ezért mostanában a legkomolyabb politikai elemző műsorokban is szégyellősen, de roppant kíváncsian kérdezik a szakértőket, hogy akkor az tényleg igaz, hogy majd autóval, vagy vonattal elmehetünk akár Európába is. Persze az elemzők erre azt válaszolják, hogy a selyemút létezik, elméletileg igen, el fogunk tudni jutni repülő nélkül is az Eurázsiai kontinensen bárhová. Erre aztán a reakció minden esetben egy nagyon boldog mosoly, majd a műsor komolyságához mérten némi krákogás, és mimika igazítás. A két Korea is folyamatosan tárgyal, monszun ide vagy oda, Pánmundzsamban igen nagy a forgalom. Augusztusban lesz a szétszakított családok találkozója, ami már csupán szimbolikus, alig ötszáz ember él még közülük, azok is nyolcvan felett vannak, a szervezésbe a vöröskereszt is segít. Kétszáz amerikai katona maradványait szolgáltatta vissza Észak-Korea a napokban az amerikai hadseregnek, Hawaira vitték őket azonosítani. Szóval megy a dolog, nem is lassan, bár nagy robbantás, látványos leszerelési attrakció még nem történt Szingapúr óta, de a szándék már csak nagyon kevesekben ébreszt kétségeket. Úgy tűnik, Észak valóban felcseréli jólétre az atom fegyvereket. Most megint nagyon esik, mintha erős zápor lenne, csak folyamatos, az intenzitása változik egy keveset olykor. Még nagy a forgalom, az autók felverik a vizet, de egyébként csak az eső hangja szól, késő éjszaka ez igen meditatív élmény, olyankor szeretem, ám a késő éj az itt úgy hajnali kettőkor kezdődik, a koreaiak igen keveset alszanak, élni viszont nagyon szeretnek.

Koreanapló 11. – Piacozás monszun idején

Piacon jártunk ma. Ritka alkalom, általában a szemben lévő kisboltban vásároljuk meg a napi élelmiszert, de ma volt időnk, és kedvünk is egy délutáni sétára a város nagyobbik piacán. Több parkolója is van, nem probléma megállni, nagyon sok féle hagyományos gyógynövényt is árulnak, és egészen érdekes dolgokat, mint például halbőrt, ami elkészítve nem csupán roppant finom, de a benne lévő kollagéntől állítólag szebb lesz az ember bőre is.

Monszun idején hagyományosan sok gyógynövényt fogyasztanak a koreaiak, hiszen az időjárás ilyenkor a legedzettebb szervezetet is megviseli. Az egyik legnépszerűbb étel a csirkeleves, édes rizzsel, jojobával, ginzenggel és még néhány más gyógynövénnyel töltve a csirke benne, amelyeknek sajnos nem tudom a magyar nevét, már ha egyáltalán rendelkeznek ilyennel. A csirke főzőlevébe fadarabokat teszünk, tüskés fából valók, úgy hívják, hogy amnámu, azt sem tudom magyarul, de Hollandiában anyám is azzal főz, ugyanis minden húsnak elveszi a kellemetlen szagát, nálunk, Maastrichtban a ragulevesben is van amnámu.

Kávéért is kellett volna menni valamelyik szupermarketbe, de arra már nem maradt erőnk, 34 fok van és olyan pára, hogy álló helyzetben folyik az emberről a víz. Viszont egy sima lepkeorchidea azért nem hagyta magát, és csak velem akart jönni. Megalkudtam a bácsival, így 14 ezer won helyett elhoztam tizenkettőért, ha engedett volna még kétezret, akkor veszek kettőt, de abba már nem ment bele.

A gyerek itthon maradt, mondta, hogy ő ilyen melegben legfeljebb, ha muszáj, akkor megy ki, viszont hozzunk neki hottakot. A hottak egy végtelenül egyszerű piaci édesség, kelt tésztából készül, vaslapon sütik, kerek, és belül barnacukor van. Nagyon finom, filléres dolog, csak az a probléma vele, hogy téli, mint a tölcsérre hajtogatott újságpapírban árult sült gesztenye, vagy az ugyanígy kapható selyemhernyó lárva, amivel engem ki lehet kergetni a világból. Kicsit beteg is, mert magára engedte a légkondit, fáj a torka, így aztán dupla erőfeszítéssel kerestünk egy őrült hottak árust, aki a monszun kellős közepén süti nyílt lángnál a tésztát.

Nagyon elegánsan indultunk, meg lassan, hogy a lábam ne terheljük, ágynyugalom, és miegymás, egymásba karolva sétáltunk, vállunkon egy-egy nagy zsákszatyor, kímélendő a környezetet, de mikorra megtaláltuk a hottakost, azt az egyet az egész marha nagy, és roppant szövevényes ázsiai piacon, addigra kissé gyűrötté vált az eleganciánk, de azért én lelkesen kapaszkodtam az uramba, ő meg annál is lelkesebben húzott maga után, egész érdekesen nézhettünk ki, pláne, hogy mikor lemaradtam például kölest venni, akkor magyarul kiabáltunk egymásnak, nehogy elvesszen a másik, és ezt a csupa flitter, műgyöngy, nagyon piros rúzsos eladó nénik meglehetősen nehezen tudták feldolgozni.

Viszont vettünk lilahagymát meg zöldborsót, ringlót, kölest, gyógynövényeket, és egy nagy halom szárított azáleát teának, eddig az enyémet főztem meg, de nem virágzik olyan gyorsan, amennyi folyadékra mostanság szükségünk van.

Míg a hottak készült, mert hogy az mindig frissen készül, a férjem elment nézelődni, én meg beszédbe elegyedtem a nénivel, aki készíti, láttam, hogy le van barnulva, két kötény is van rajta, inas keze egy életen át végzett kemény munkáról árulkodott, érdeklődő volt, kedves, de kicsit sem tolakodó. Azért persze megkérdezte, hogy hol lakunk, mondtam, hogy Csangdzsuban, de nemrég költöztünk ide, ez az első nagyobb piacos túránk, megértően nyugtázta, de hogy akkor honnan tudok ennyire koreaiul? – kérdezte. Mondtam, hogy régóta vagyunk házasok, erre összehúzta a szemöldökét, és az ült ki az arcára, hogy az nem lehet. Aztán becsomagoltattam a sütit, említettem, hogy a gyereknek lesz, aki otthon van, kicsit beteg. Megdöbbenve érdeklődött, hogy otthon mertük hagyni a beteg gyereket egyedül? Akkor már elnevettem magam, és a tudomására hoztam, hogy az inkriminált gyermek 23 éves, vélhetőleg kibírja nélkülünk pár órán át, de erre nem volt felkészülve, és belekeveredett a sütőszerkezetbe, az egyik üres maradt, a másikba meg kettőt tett, és nem értette, aztán megsajnáltam, és mondtam, hogy tudom, hogy ez neki furcsa, de ötvenéves vagyok, pont, mint a férjem.

Erre kiválogatta a mondandómból a számára kezelhető információt, és bólogatott, hogy igen, a férjem ötven körül lehet, szerencsére szegény ember addigra még nem ért vissza. Közben jött a néni barátnője, és érdeklődött, hogy kell lefagyasztani a zöldborsót. Itt van ugyan, de nem régóta, így az idősebbek nemigen ismerik, ő viszont kapott ajándékba. A hottakos nem tudta, ezért mondtam, hogy frissen fagyassza le, nehogy megpárolja előtte koreai szokás szerint, a zöldborsót nem kell. Nagyon köszönte, közben megérkezett gyermekem apja, átvettük a friss, és forró süteményeket, majd elindultunk az autó felé. Megbeszéltük, hogy befőttes üveget és műanyag edényt a mjalcsi fejeknek – mert hogy lefejezte és kibelezte a szárított apróhalat ma -, majd holnap veszünk, mára elég volt a jóból.

Itthon egy langyos zuhany után elszopogattam a kollagén zselémet, hogy továbbra is nézzenek az idősebbek a férjem lányának, majd átadtuk a hottakot a jogos tulajdonosnak, aki ettől mindjárt kevésbé volt beteg és lelkesen megette mind. Már ezért megérte a piactúra, de egyébként is klassz volt, kedves, emberi, és egy maradék kis Ázsia, amire már ebben az országban is egyre nehezebb rálelni.

FRISS HÍREK

Brutális EU-...

Gyárfás: nem...

Tizenhárommi...

Kis Visegrád...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK