Kezdőlap Címkék Molnár

Címke: molnár

Karácsony Gergely is felszólalt az MSZP programbemutató nagygyűlésén

0

Az MSZP választási programjának fő üzeneteként jelölte meg Molnár Gyula pártelnök azt, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság.

A párt szombati budapesti programbemutató nagygyűlésén a politikus azt is hangoztatta: készen állnak arra, hogy a változást akarók szövetségét létrehozzák és programjuk a változás programja legyen.

Molnár Gyula azt is jelezte: kitart amellett, hogy

közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak a választáson és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke utóbbira úgy reagált: „döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok nekem ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, és hozok magammal mindent, amit tudok”.

A politikus egy közös ajánlat igényét is megfogalmazta, ennek lényegeként megjelölve, hogy „az emberekbe kell befektetni”.

November végére megszülethet az ellenzéki megállapodás

0

A Magyar Hírlap ma reggeli híre szerint heves viták vannak a két baloldali párt, a DK és az MSZP között. A lap szocialista forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a DK, a párt erősödése miatt felrúgná a korábban szóban kötött megállapodást, vagyis azt, hogy a képviselőjelölti helyeket kétharmad-egyharmad arányban osztanák el. (Kétharmad MSZP, egyharmad DK).

A Magyar Hírlap azt írta, hogy a DK, kihasználva az MSZP meggyengülését, már ötven százalékot, vagy ennél is többet kér a helyek közül. A kormányhoz közeli lap szerint különösen Budapesten feszült a helyzet a két párt között, mert a főváros több körzetében erős a rivalizálás

A Demokratikus Koalíció szerint nem igaz a Magyar Hírlap értesülése,

miszerint a párt erősödése miatt a DK a tizennyolc fővárosi választókerületben az eredeti egyharmad-kétharmad helyett fele-fele arányban osztozkodna az MSZP-vel – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Start című műsorában.

A DK ügyvezető alelnöke szerint: semmiféle osztozkodásról nincs szó. Ők azt vallják, ha egy párt növekszik, az nem több jogok, hanem több kötelezettséggel jár.

A politikus azt mondta, hogy nem matekoznak, azt nézik, hogy mind a 106 választókerületben győzelemre esélyes jelöltek legyenek. Hozzátette, hogy az ellenzéki megállapodás sok hónapot csúszott, de azt reméli, hogy november végére megszülethet a megállapodás.

13+1 ügy, amelyekről hallgat a kormány

0

A szocialista Molnár Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján 13+1, a magyar társadalmat, illetve a nemzetközi közéletet is érintő, általa a Fidesz és a kormány „piszkos ügyeiként” számon tartható ügyet említett, amelyekben szerinte nem kaptak érdemi választ.

Ide sorolta a Pharaon-ügyet. Mint mondta, mostanáig sem tudni, miért kapott vízumot egy olyan – azóta elhunyt – ember, aki az FBI és az Interpol körözési listáján súlyos bűncselekmények miatt szerepelt. Molnár Zsolt kitért Pharaon „tettestársára”, Zaid Naffára, aki Jordániától tiszteletbeli konzuli címet kapott, s aki megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Molnár Zsolt slágertémaként nevezte meg Kiss Szilárd ügyét, aki kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, és „vízumgyárat üzemeltetett Moszkvában”.

A letelepedési kötvényekkel foglalkozó Arton Capitalnál történt betörés ügyében sem tudni, mi történt valójában – folytatta.

Szerinte továbbra is számos elvarratlan szál, megválaszolatlan kérdés van az azeri ügyben is, amely a 2012-ben történt kiadatási üggyel kezdődött. Megjegyezte, az azeri nemzetközi korrupciós botránnyal összefüggésben halhatott „hősi halált” a napokban meggyilkolt máltai újságírónő.

Molnár Zsolt szerint továbbra sem tudni azt sem, hogy a vasárnapi boltzár ügyével kapcsolatos népszavazással kapcsolatban kik inzultálták a Nemzeti Választási Irodánál a szocialista Nyakó Istvánt. Felsorolta ezek mellett a fideszes Simonka György, valamint Farkas Flórián ügyét. Szerinte a Magyar Nemzeti Bank alapítványa körüli kérdésekben is „ködösítés” zajlik, továbbá a Paks II. szerződés ügyében is „titkosítás mögé bújik a kormány”.

A szocialista politikus szerint az általa ismertetett „feketelista” kérdéseiben hallgatás, mellébeszélés zajlik. Molnár Zsolt azt mondta:

hallgat a kormányfő, a legfőbb ügyész, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a belügyminiszter, a külügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, az agrártárca vezetője,

mert a kormány számára elfogadhatatlanul kínosak lennének a válaszok.

Molnár Zsolt figyelemelterelésnek minősítette, amit a Czeglédi-üggyel tesz a kormány. Felhívta a figyelmet arra: korábban az volt a kormányzat álláspontja, hogy folyamatban lévő büntetőeljárással nem foglalkozik, ehhez képest az Országgyűlésben a plenáris ülésen külön napirendi pontként szerepel a kérdés.

Nyakó István vitte el a balhét a Gréczy-ügy miatt

0

Molnár Gyula, az MSZP elnök menesztette Nyakót: a párt szóvivője rosszul reagált arra, hogy a DK szóvivője feljelenti a szocialisták szekszárdi szervezetét, mert valótlanságot állítottak róla (vagyis azt mondták: tárgyalt fideszesekkel).

Molnár Gyula facebook-bejegyzése:

„Az a célunk, hogy az Orbán-kormányt leváltsuk, hogy igazságosabb Magyarországot teremtsünk. Ezt a célt szövetségben érhetjük el, szövetséget kötni pedig csak jóhiszeműen lehet. Ez a jóhiszeműség és bizalom sérült egy helyi vita kapcsán ma átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közlemény miatt. Most a jövőt építjük, ezt múltbéli vélt vagy valós sérelmek miatt nem engedhetem kockáztatni. Ezért a felelőst a mai nappal felmentettem a munkavégzés alól.”

Egy ideig csak sejteni lehetett kire vonatkoznak a pártelnök mondatai. Nemsokára kiderült: Nyakó István viszi el a balhét.

Molnár Gyula leváltotta a felelőst a Gréczy-ügy miatt

0

A Független Hírügynökség felhívta a Demokratikus Koalíció szóvivőjét, aki elmondta: méltányolta az MSZP elnökének Facebook bejegyzését, amit bocsánatkérésként értékelt és a maga és a DK részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Korábban már megírtuk: Gréczy Zsolt beperli az MSZP szekszárdi szervezetét, amiért azt írták róla, hogy fideszes politikusokkal tárgyalt. A DK szóvivője közleményében a következőket írta: Az MSZP szekszárdi szervezetének hivatalos Facebook-oldala azt a hazugságot írta és terjesztette rólam, hogy 2017. október 13-án, pénteken 14 órakor a szekszárdi Heinmann Pincészetben tárgyaltam Horváth Kálmán és Horváth István fideszes politikusokkal. Ezúton közlöm, hogy a nevezett időpontban, sőt egész nap Budapesten tartózkodtam, erre tucatnyi tanúm van. Soha életemben nem jártam a fent nevezett pincészetben, a nevezett fideszes politikusokkal soha nem találkoztam, még a nevüket sem hallottam soha.

Ma este erre reagált Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy Facebook bejegyzésben:

„Az a célunk, hogy az Orbán-kormányt leváltsuk, hogy igazságosabb Magyarországot teremtsünk. Ezt a célt szövetségben érhetjük el, szövetséget kötni pedig csak jóhiszeműen lehet. Ez a jóhiszeműség és bizalom sérült egy helyi vita kapcsán ma átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közlemény miatt. Most a jövőt építjük, ezt múltbéli vélt vagy valós sérelmek miatt nem engedhetem kockáztatni. Ezért a felelőst a mai nappal felmentettem a munkavégzés alól.”

DK-MSZP: egy pici lépés…

Nyíltan beszélt Hiller István és Molnár Csaba is hétfőn este a Hír Tv stúdiójában arról, hogy a nap folyamán tárgyalóasztalhoz ültek a két párt képviselői.

Annyit közöltek a nyilvánossággal, hogy abban egyezség volt, hogy a 106 egyéni körzetben meg kell állapodni, de nem a közös, hanem a koordinált indulásban, amiből ugye egyenesen következik, hogy a két párt külön listát állít. Ebben a híreink szerint a Demokratikus Koalíció kötötte meg magát, Hiller ugyanis úgy nyilatkozott, hogy nem úgy zárták le a megbeszéléseket, hogy ne lehessen folytatni és megállapodni bármiben. Ennek alapján gondolhatjuk, hogy a szocialisták továbbra is hívei a közös listának, ezért is javasolnak, úgymond külső miniszterelnök-jelöltet.

A folytatandó tárgyalások előtt annyi szivárgott még ki, hogy Gyurcsány Ferenc neve nem hangzott, a névnek legalább is a botkai értelmében. Persze beszéltek az előző kilenc hónapról; főként a DK-sok – Molnár Csaba, Gyurcsány Ferenc – fejezték ki abbéli sajnálkozásukat, hogy Botka fellépésével kidobtak kilenc hónapot az ablakon.

A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy semmilyen konkrét név-javaslat sem hangzott el a szocialisták részéről – Molnár Gyula, Hiller István, Tóth Bertalan -, de a pártközvélemény előtt sem forgott olyan személy neve, aki esetleg szóba jöhet miniszterelnök-jelöltként.  A hvg.hu tudósítása szerint az egyéni jelöltek névsora sem került elő, sőt a hírportálnak azt is cáfolták, hogy készült volna ilyen lista a budapesti körzetekről. A FüHü úgy tudja, hogy ez az állítás nem felel meg teljesen a valóságnak, értesüléseink szerint Tóth József elvégezte a rábízott munkát, Budapesten egyeztetett a pártokkal és végleges formában át is adta az így készült javaslatot. Más kérdés, hogy a Tóth-féle lista Botka távozása után semmissé vált, mivel az angyalföldi polgármester szegedi kollégájától kapta a megbízást.

A Lattmann-epizód a Botka-projekt utolsó felvonása?

1

Lattmann Tamás megjelenése és megnyilatkozása az Egyenes beszédben reagálásra késztette az érintett pártokat. Ezek közül az MSZP, úgy tűnik, egy tagadással fűszerezett időhúzási taktikát választott.

Csak emlékeztetőül: Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ATV kedd esti Egyenes beszéd című műsorában váratlanul, az eredeti téma helyett arról beszélt, hogy 2016. decemberében már úgy volt, hogy ő lesz a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Hivatalos megállapodás ugyan nem született, és ennek megfelelően hivatalos bejelentést sem hallhattunk, de a tárgyalások igen előrehaladott állapotban voltak. Lattmann szerint abban az időben folyamatosan kapcsolatban volt az MSZP vezetőivel, de a demokratikus ellenzék három másik pártja – a DK, az Együtt és a Párbeszéd – is csatlakozott a körvonalazódó megállapodáshoz.

Következtek az érintett pártok reagálásai: a Demokratikus Koalíció elismerte, hogy tavaly ősszel elkezdte az egyeztetést Lattmannn Tamás miniszterelnök-jelöltségéről, de Botka megjelenésével ez okafogyottá vált. A Párbeszéd a Független Hírügynökséggel tudatta, hogy nem kötött semmilyen Lattmann Tamás által emlegetett „paktumot”, az Együtt közlemény szerint ez a párt „soha, semmilyen formában nem vett részt megbeszélésen, egyeztetésen, de még magánbeszélgetésen sem.”

Természetesen a legérdekesebb a miniszterelnök állításban főszereplőként megjelölt MSZP reakciója. A párt nemes egyszerűséggel fogalmaz: Lattmann Tamás téved, mivel ő soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született. Ennyi. Lenne. De megszólalt a pártelnök is a HVG-ben:

Molnár Gyula szerint soha nem hangzott el olyan felkérés, hogy Lattmann Tamás legyen a miniszterelnök-jelölt.

„Súlyos félreértésben van”, a magyar nyelvet nem érti megfelelően

– tette hozzá. Csak szakpolitikai együttműködésről volt szó.

Nem mellékes, hogy a HVG cikke kitér arra is, hogy Lattmann a csütörtökön bemutatkozó, Tarjányi Péter által létrehozott Magyar Progresszív Mozgalomban is részt vesz.

Tarjányiról azt írja, hogy

„mozgalmával az ellenzéki összefogás katalizátora akar lenni,

és afféle királycsinálóként határozott elképzelése van az egyéni körzetekben induló közös jelöltekről, valamint a közös miniszterelnök-jelöltről.”

Ilyen összefüggésben valaki akár egy „ördögi terv” részeként értékelheti Lattmann Tamás keddi színrelépését, amely Botka László eddig igen ellentmondásos miniszterelnök jelölti szereplését torpedózná végleg meg és küldené a szegedi polgármestert vissza a politikai provinciába.

De vajon így van-e? Mert az is elképzelhető, hogy

Botka kudarcos szövetségeskeresési kísérletei miatt a szocialisták lépéskényszerbe kerültek, amely talán előre menekülést is jelenthet.

Vezető testületeik igazolást látva az események ilyen alakulása miatt, akár le is cserélhetik jelöltjüket. És helyette mást jelölnek meg. Itt, úgy tűnik, két lehetőség kínálkozik: az időigényesebb megoldás, ha a saját soraikból választanak valakit. Azért, mert ezt a párttagsággal is el kell fogadtatni és ez minimum két hónap. Ha viszont, sürgetőbb az ügy, akkor egy külső jelöltet neveznek meg. Aki valószínűleg nem Lattmann Tamás lesz.

Algyő szembe ment Lázár Jánossal

Az alig több, mint ötezer lelkes Algyőn volt a múlt vasárnap teljes önkormányzati választás. A szavazásra azért volt szükség, mert a testület a belső konfliktusok okán működésképtelenné vált, a tagok jószerivel semmiben nem tudtak megegyezni, ezért inkább feloszlatták magukat.

Meglehetősen hosszú és a mai Magyarországra sajnálatosan jellemző, nincs rá jobb szó, mocskos kampány után Molnár Áron lett a polgármester újra, és hiába volt minden támadás ellene, a testületbe is – a fideszesek helyett – a vele együtt gondolkodni képes jelöltek kerültek. Mondhatni: az algyői lakosok kidobták a Fideszt… A hajdan volt jobbikos, ma független régi-új polgármesterrel készítettünk interjút.

  • Mennyiben politikai kérdés manapság egy polgármesteri cím megszerzése?
  • Amennyiben manapság minden ilyen tisztség a politika tárgykörébe sorolandó. Én persze szeretném elterelni magamról ezt a vélekedést, azt szeretném hinni, hogy közszereplő vagyok, de nem politikus. Ez természetesen nehéz ügy, mivel ma már átitatja a politika a települések életét is. Ez sajnos nagyon is meglátszott most itt Algyőn.
  • A kampány miatt mondja?
  • Nézze, amióta pártok jelen vannak a közéletben és meg akarnak hódítani minden várost, falut, azóta együtt kell élnünk azzal, hogy minden átpolitizálódik. De, ami most az utóbbi időben itt történt, az minden határon, minden normalitáson túlment.
  • Miben jelentkezett ez most az algyői kampányban?
  • Zanzásítva kaptuk a nagypolitikából már ismert média-, és marketing elemeket, amelyek korábban nem voltak jelen Algyőn; a kampánynak a mocskolódó, uszító, lejárató fogásait. Hazugságok, személyeskedések, nos ezek korábban nem voltak részei az algyőiek életének.
  • És mindez elsősorban önt érintette?
  • Igen, engem meg a családomat, mivel hát én voltam a polgármester. Szórólapokon és általuk újságnak nevezett kiadványokon keresztül támadtak, rágalmaztak folyamatosan.
  • Nyilván ezeknek nem voltak gazdái. Vagyis elbújtak a rágalmazók egyfajta névtelenség mögé, nem?
  • De igen, bár a végén már ezt sem lehetett megtenni, elég egyértelművé vált, hogy ki, kik állnak a hadjárat mögött.
  • A Fidesznek miért volt annyira fontos Algyő megnyerése? Mert hiszen ez a párt állt a kampányfogások mögött…
  • Ezt inkább tőlük kellene megkérdezni; amúgy a Fidesz politikájából következik, hogy mindent meg akarnak nyerni, bármi áron. Azt azonban feltehetően látták, hogy pártlógóval nem biztos a győzelmük, ezért Fideszként nem is indultak, polgármestert sem jelöltek. Ugyanakkor akkora médiakampány uralta el a falut, hogy kizárható, hogy mindez magánpénzekből történt.
  • Óhatatlan, hogy ne hasonlítsuk össze a két közelmúlt önkormányzati választását, az önökét és a picivel korábban lezajlott paksit. Pakson a Fidesz nagy fölénnyel nyert, mint mondják, többek között azért is, mert a város lakosságának jelentős része függ az atomerőműtől. Algyőn öntől félnek?
  • Hát nem hinném… A két települést elég nehéz összehasonlítani, bár vannak összevethető elemek; nálunk a MOL ad munkát az embereknek, de a MOL-nál most nincsenek olyan politikai elemek, mint az atomerőműnél. Szóval igazán nem látok párhuzamot. Nálunk döntő elem volt, hogy én negyvennégy éve élek itt, tősgyökeres algyői vagyok, az emberek ismernek, van, aki szeret, van, aki nem, de annyi feltétlenül kiderült ebből az eredményből, hogy nem hiszik el a nyilvánvaló hazugságokat. Vagyis ez a rágalomhadjárat inkább visszafelé sült el.
  • A mostani siker az egy dolog, viszont a neheze ezután jön. A kormányzattal szemben nyerni kockázatos. Nem tart attól, hogy büntetésbe fogják helyezni Algyőt, azaz elzárják a pénzcsapokat?
  • Benne van a pakliban. De ez Lázár Jánosnak sem lenne jó, hisz ő a térség országgyűlési képviselője. Vele különben normál beszélőviszonyban voltam, nagyjából fél évvel ezelőtt történt valami, ami fordulatot hozott, lényegében megszűnt közöttünk a kapcsolat, megszűnt az együttműködés. A kérdésére most nem tudok válaszolni, nem tudom, hogy éri-e retorzió Algyőt. Aki azonban ebben érdekelt, az nem hajlandó tudomásul venni az algyői emberek nagy többségének akaratát.
  • Ezek szerint az algyői emberek valahogy magasabb erkölcsi tartással rendelkeznek, ha szembe mernek menni a kormányzati akarattal…
  • Ez egy fantasztikus üzenet volt a választó polgárok részéről és nagyon nagy hitet ad nekem. A kampány végén, bevallom, már elbizonytalanodtam; hogy vajon ez a sok mocskolódás hogyan hat az emberekre. Mennyire hiszik el azok, akikkel nap, mint nap találkozom, boltban, iskolában, vagy bárhol a településen, hogy lehet-e ennek foganatja? A sok-sok borzalom hallatán, tényleg elbizonytalanodtam, hogy vajon működhet-e ez a szörnyű propaganda. Vagyis igen: az algyőiek kiálltak valami és valaki mellett, ez fantasztikus dolog.
  • Helyrehozhatónak látja-e a viszonyát Lázár Jánossal, főként azok után, hogy ő beszállt a kampányba, mégpedig ön ellen.
  • Nézze, nem vesztünk össze, csak egyszerűen megszűnt a kapcsolat. Hogy miért nem tudom, csak feltételezéseim vannak. Az egyik az, hogy én csak közvetítőkön keresztül jutottam el hozzá, így aztán lehetséges, hogy ezek a közvetítők szándékos torzításai okozták a törést, a másik az a görög vegyi üzem problematikája lehetett, amit a mai napig nem értek. Népszavazás döntött volna arról, maradjon e településen ez az üzem, amelyet egyébként a kormány is támogatott, én is támogattam, ám egyszercsak megjelent között a helyi Fidesz frakció, amely viszont ellenezte. A népszavazás végül ugye elmaradt, a görögök váratlanul távoztak; itt valami kisiklott, pedig hát a helyi Fidesz került szembe a kormánnyal. A kérdésre sajnos nem tudok válaszolni, nem tudom, mit hoz a jövő, én abban vagyok érdekelt, hogy azt tegyem, ami az algyőieknek jó.

Tóth József támogatja Botkát, de funkció nélkül

„A szocialistáknak tisztában kell lenniük avval, hogy mindaz, ami jelenleg a pártban történik, minden rivális pártnak megfelel, kizárólag a szociknak nem” – mondja egy olyan politikus, persze név nélkül, aki maga is ebben a pártban politizál.

Azt akarja ezzel mondani, hogy nem csupán a Fidesz örülhet annak, ha a hajdani kormányzó párt tovább gyengül, a baloldalon versengők valamennyien abban érdekeltek, gondolják, ha az MSZP elveszíti választói jelentős részét. Úgy vélik, ezek a választók nem fognak eltűnni, maradnak aktívak a baloldalon és inkább őket választják, mint lehetséges alternatívát.

Ne foglalkozzunk most eme gondolat téves mivoltával, azt érdemes inkább vizsgálni, hogy van-e esély a Botka-modell eredményes működésére, másként: lehetséges-e életet lehelni abba az elképzelésbe, amit az MSZP miniszterelnök-jelöltje megfogalmazott, és amely eddig inkább szavazókat vitt, mint hozott a szocialisták számára.

A fuhu.hu információi szerint Botka saját irányítási modelljét konszolidáló akcióba vágott bele, ennek egyik jele és állomása a portálunk által elsőként részletesen feltárt augusztus végi szegedi értelmiségi találkozó lesz.

A miniszterelnök-jelölt azt reméli, hogy Tóth József bevonása a kampányba ugyancsak konszolidálni, majd pedig emelkedő pályára fogja állítani a pártot.

Vagyis, ahogy arról korábban írtunk, az angyalföldi polgármester aktivitása nem pusztán a Gyurcsány-ellenes erőket egyesíti és erősíti, hanem a párton belül is jó üzenetet hordoz.

A fuhu.hu úgy tudja, hogy Tóth József elvállalta ugyan a feladatot, de nem akar semmilyen hivatalos titulussal rendelkezni, inkább csak a háttérből segíti a munkát. Azt persze ő maga is tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, nem véletlen, hogy az elmúlt években, évtizedben, bár sorra érkeztek számára a felkérések, mégis inkább kivonta magát az országos politikából. Elsősorban azért, mert nem értett egyet a vezetéssel, és arra nem látott esélyt, hogy belülről javítson a helyzeten. Most azonban alapvetően elfogadja Botka programját, a baloldali irányváltást, de – vélhetően – nem akarja kockáztatni XIII. kerületi hegemóniáját.

Ugyanakkor tisztában kell lennie azzal is, hogy bár sikerei okán mindenki elismeri őt és tiszteletben tartja politikusi képességeit, a párt előrelépéséhez ez nem elegendő. Sőt: megnevezésével – és ezek szerint: nem kinevezésével – háttérbe szorulhatnak olyan szereplők, akik eleddig befolyásos figurái voltak az MSZP-nek. Nem pusztán a Botka által nyíltan megtámadott Molnár Zsoltra gondolunk, hanem például a budapesti elnökre, Kunhalmi Ágnesre, aki nem mellesleg pont a fővárosi kampányért lett volna felelős, vagy Horváth Csabára, aki nem pusztán főpolgármesteri ambícióit ébresztette újra, de vezető budapesti politikusi szerepéről sem mondana le szívesen.

És akkor még nem szóltunk Tóbiás Józsefről, akit pártigazgatóként azzal bíztak meg háromnegyed évvel ezelőtt, hogy készítse fel a pártot a 2018-as választásokra, és akiről Botka is úgy beszélt, mint akinek számít a munkájára, sőt a belső körhöz tartozóként jelölt meg. Az utóbbi időben azonban mintha mellőzött lenne, hiába tartozik a párt felkent vezetői közé, munkájára, a jelek szerint nem számít a miniszterelnök-jelölt.

Változatlanul tartja magát a vélemény:

túl sok frontot nyitott meg Botka László,

vagyis nem pusztán a Gyurcsány elleni háborúját tartják elhibázottnak, a párton belüli tisztogatási tervét, amelyet a nyilvánosság előtt hirdetett és vív meg, szintén kontraproduktívnak tartják.  Ebben a helyzetben kissé váratlanul ért mindenkit Molnár Gyula Magyar Nemzetnek, majd az Inforádiónak adott nyilatkozata; mindkettőben az eddiginél mélyebben és harcosabban szállt síkra Botka mellett, holott a pártelnök eddig inkább halogató taktikát folytatott.

Mostani, a szegedi polgármestert gyengítő politikusokat megfenyegető lépését még elemzik a „kremlinológusok”; vajon kinek az érdekeit szolgálja. Ugyanők ugyanakkor azt is állítják: nehéz lesz Botkának végigvinni a konszolidációs folyamatot. Belül, és kívül is egyelőre növekedik a vele egyet nem értők tábora. És akkor meglehetősen finoman fogalmaztunk.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!