Kezdőlap Címkék Migliori palota

Címke: Migliori palota

Hajléktalanok palotája Rómában

A Migliori palotát a vallásos család 1930-ban adományozta a Vatikánnak. A freskókal díszített palotában korábban a piarista nővérek tartottak fenn szállást leányanyák számára. Miután ők elköltöztek, a pápai Kúriában felmerült az ötlet, hogy rendezzenek be luxus szállodát Róma kellős közepén. Ferenc pápa azonban másképp döntött.

A Szent Egyed közösség kezeli a palota ügyeit

Ferenc pápa megbízta a szociális ügyekkel foglalkozó vatikáni bíborost, a lengyel Konrad Krajewskit, hogy a palotát a szegények számára tartsák fenn elsősorban a hajléktalanokra és a bevándorlókra gondolva. „Ez maga az evangélium ” – hangsúlyozta Konrad Krajewski bíboros, aki hozzátette: „A szegényeknek ily módon visszaadjuk a méltóságot, melyet a világ megtagadott tőlük!”

A Szent Egyed közösség a különböző felekezetek közötti párbeszéd híve. Ezért is kapta ezt a megbízást Ferenc pápától hiszen a szegények és a hajléktalanok mind nagyobb része a bevándorlók közül kerül ki az Örök Városban.

Ferenc pápa nagy elődjének, II. János Pál pápának az útját követi: a halála után szentté avatott lengyel egyházfő 1982-ben avatott fel egy hasonló házat Róma belvárosában. Dono di Maria (Mária adománya) nevet viseli az a ház, melyben Teréz anya apáca rendje gondoskodik a hajléktalanokról. Teréz anya, aki albán szülők gyerekeként született meg Szkopjéban, Indiában lett a szegények gyámolítója. Halála után őt is szentté avatták mint II. János Pált.

A szélsőjobboldal bírálja Ferenc pápát a migránsok támogatása miatt

Matteo Salvini amíg Itália belügyminisztere volt, megkísérelte hermetikusan elzárni Olaszországot a tengeren keresztül érkező migránsoktól. Politikája homlokegyenest ellentétes Ferenc pápáéval, akinek első látogatása megválasztása után Lampedusa szigetére vezetett Itália akkor legnagyobb menekülttáborába. Matteo Salvini most ellenzékben van, de vissza akar kerülni a hatalomba immár miniszterelnökként. Ferenc pápa többször bírálta a szélsőjobboldal kirekesztő jellegű kereszténység felfogását. Ezért a hajléktalanok palotájában nem tesznek különbséget a jelentkezők között: ez a ház mindazok háza, akiknek nincsen házuk! Így határozta meg a hajléktalanok palotájának küldetését az igazgató, aki a Szent Egyed közösség egyik vezetője Rómában.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK