Kezdőlap Címkék MIÉP

Címke: MIÉP

Hírek széljobbról – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, ma kérnék a kávé mellé egy dupla whiskyt is, kellemetlen dolgokról folyik majd a szó. Kellemetlenekről, ugyanis nézetem szerint a huszonegyedik században a szélsőjobboldalnak semmiféle politikai jogosultsága nincs, ámde a tények nem foglalkoznak az én nézeteimmel, és akkor is van magyar szélsőjobboldal, ha nem lenne szabad léteznie.

Akkor lássuk, mi a helyzet a házuk táján.

A Jobbik sok népmesét olvashatott mostanság, ugyanis eljátszották tegnap az okos lányt, aki jön is, meg nem is, hoz is meg nem is, a párt oszlik is, meg nem is. Lezajlott az a bizonyos kongresszus, amit hetekkel előbb már beharangoztak volt, és amitől döntést várt a nagyközönség a gazdasági csődben lévő párt feloszlásáról vagy megmaradásáról. A döntés megvan, mert vajúdtak a hegyek és csodálatos egeret sikerült szülniük: ha muszáj, oszlanak, ha nem muszáj, nem, de módosították az alapszabályt. Jobb, ha átadom a szót Szilágyi György frakcióvezető-helyettesnek, mert én csak érthetően tudnám elmagyarázni, mire jutott a párt agytrösztje, igazán összebonyolítani ő tudja, ez a hírben a szép:

„A Jobbik megmaradását nevezte a májusi európai parlamenti választás fő tétjének Szilágyi György frakcióvezető-helyettes és szóvivő szombaton, a párt rendkívüli kongresszusát követő sajtótájékoztatón.

Arról beszélt: ha elegendő voksot kapnak, „a Fidesz nem meri betiltani a Jobbikot”, amely jelenleg az ellenzék legerősebb pártja.

A mi célunk csak az lehet, hogy minél több szavazatot kapjunk és ezzel is megroppantsuk a nemzeti együttműködés rendszerét (NER) – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy ebben a küzdelemben az igazság a Jobbik fő ereje és fegyvere, ezért nem tudja őket legyőzni az igazságtalanságot megtestesítő Orbán Viktor és Fidesz. Az igazság és a hősiesség a Jobbik mai lelke – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Szavai szerint egy olyan diktatúra ellen küzdenek, amelynek „a zsarolás, a korrupció, a felhalmozott vagyon, az állami szervek kézi irányítása, a saját médiabirodalom adja a fő erejét”. Szilágyi György szerint „Orbán Viktor fél a következményektől és ezért fél a Jobbiktól”, mert ez a párt képes lebontani a NER-t és elszámoltatni annak vezetőit.

Közölte: a tanácskozáson elfogadott alapszabály-módosítás alapján „különösen indokolt esetben”, a pártelnökség írásos jóváhagyásával más – a jövőben létrehozandó – pártba is beléphetnek a Jobbik tagjai. Kérdésre válaszolva jelezte: ezzel csak egy lehetőséget teremtettek meg, hogy „legyen eszköz a kezünkben, hogy tudjunk továbblépni” szükség esetén.

Szilágyi György kérdésre válaszolva közölte: napokon belül kiderül, kapnak-e részletfizetési lehetőséget az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott szankcióra, amelyet igazságtalannak, törvénytelennek tartanak, de igyekeznek befizetni, ugyanakkor az újabb szankció miatt is nemzetközi jogi fórumhoz fordulnak. Elmondta: arra számítanak, hogy a jövőben sorozatosan megbünteti őket az ÁSZ, függetlenül leadott jelentéseik tartalmától.” (MTI)

Akkor most mi van?

Megpróbálom érthetően elmagyarázni. Szóval, a monstre tartozás megvan, azt nem engedték el, mondjuk az elengedésére nincs is jogi lehetőség. Ha kapnak részletfizetési lehetőséget, marad a párt, ha nem, alapítanak egy másikat, más néven és folytatják, ahol abba sem hagyták, sok ilyen csődeljárást láttunk már. Siratni őket nem érdemes, egyrészt nem viszi el a pártot a cica (a macskaféléknek jó ízlése van), másrészt ne feledjük: ez az a politikai mozgalom, amelyik soha, egyetlen koalíciós felkínálkozást nem fogadott el, hiába vitatkozik róluk a magyar ellenzék színe és java: meg kell értenünk, hogy nem kellünk nekik. Akkor legyen már annyi gerinc bennünk, hogy ők se kelljenek nekünk. Arról már nem is szólva, hogy ez a párt, akármilyen hangzatosan pufogtatja, mekkora hős és mekkora ellenzéki, azért az elmúlt nyolc évben nagyon kevés kivétellel mindig a kormány mellett szavazott, szóval a Jobbik ellenzékisége szabad szemmel nem látható dolog, és szólamok hangoztatásában merül ki. Arról, hogy mennyire népszerűek, hány alapszervezetük, szimpatizánsuk van annyit, hogy csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam.

No, meglátjuk, hová lesznek, ez innentől úgyszólván számviteli kérdés. Az biztos, hogy az önjelölt hősök még az egyértelmű döntéstől is fáznak, tehát bátor emberek lehetnek.

De nem csak a Jobbikból áll a magyar szélsőjobb. Ott van például a Mi Hazánk is. No, körülöttük viszont zajlik az élet, egymást érik a hírek, kár, hogy egyik nagyobb butaság, mint a másik. Hogy sorba menjünk: a Mi Hazánk viszont nem ódzkodik az együttműködéstől más pártokkal, bátran belévágnak, neki a közepinek, huj, huj, hajrá – de kikkel kötöttek szövetséget?

A MIÉP-pel és a Független Kisgazdapárttal.

Tessék? Azok még léteznek?

Léteznek, bár nem véletlen, hogy nem sokat tetszettek hallani felőlük, nehéz lehetne ezt a két politikai formációt mostanság széles, népi-nemzeti bázison nyugvó tömegmozgalomnak tekinteni. Sőt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a „gittegylet” kifejezés még hízelgő is lenne rájuk, becsült létszámukat tekintve.

Akkor minek egyáltalán szövetkezni velük? Erre két magyarázat van, az egyiket Toroczkai László mondta el, eszerint:

„Az együttműködés célja, hogy harmadik utat kínáljanak azoknak, akik sem a Fidesszel, sem az egyesült balliberális tömbbel nem tudnak azonosulni. Úgy látják, a magyar nép, a magyar nemzet érdeke, hogy a kétpólusúvá váló politikai rendszerben harmadik pólusként olyan pártszövetséget hozzanak létre, amiben a hasonló eszmeiséget valló történelmi pártok, a MIÉP és a Független Kisgazdapárt (FKGP) is részt vesznek. Ennek nyomán írják alá a magyar haza és nemzet felemelését szolgáló, értékalapú megállapodást, elsőként a MIÉP-pel.” (444)

A másikat én mondom: ezzel jól jár átmenetileg mindhárom fél, ugyanis a közelgő két választáson mindhármuk részvétele legitimálódik (az önkormányzati választásnak van komolyabb tétje számukra) és nem egy, hanem három párttámogatást lehet majd felvenni. Hogy aztán ennek mennyire fog örülni a Jobbik esetében is komoly szerepet játszó Állami Számvevőszék, az a jövő titka – de egyelőre maradjunk Csurka István tételénél, aki a Fészek klub nagy öregjei szerint azt vallotta: „Minden előleget fel kell venni, csak soha nem szabad semmilyen munkát elvégezni!”

Ilyen alapon a Mi Hazánk, a MIÉP és a mostani FKGP valóban méltó a csurkista szellemhez, ugyanis pont erre készülnek.

De van saját törekvése is a Mi Hazánknak. Sokat töprenghettek azon, mi is Magyarország legnagyobb baja, latolgathatták, hol találják a legtöbb gondot, egészségügyben, gazdaságban, míg végül Dúró Dóra a homlokára csapott, és kimondta: az oktatásban. Éspedig az neki a baja az oktatással, hogy szerinte a magyar rendszerben óvodától egyetemig homoszexuális propaganda zajlik. Ezt onnét veszi, hogy tudomására jutott, miszerint egy szegedi középiskolában felvilágosító óra tárgya lett volna ez a szexuális magatartás is. Meg a többi is, de ez a baj.

Ennek alkalmából videót tett közzé a párt (illetve mozgalom) Facebook-oldalán, melyben a kérdés másik nagy szakértőjével, Budaházy Eddával beszélget, ebből szemezgetünk:

„A Mi Hazánk törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésben annak érdekében, hogy az óvodákban és az iskolákban semmiféle homoszexuális propaganda ne jelenhessen meg.”

Rendben, javasolni sok mindent lehet. De vajon elfogadják-e?

„A kormányzat nem mer konfrontálódni ezekkel a különböző homoszexuális lobbikkal olyan mértékben, hogy ezt a tiltást megtegyék. A magam részéről nem számítok arra, hogy a kormánytöbbség támogatni fogja ezt a javaslatot.” (Dúró Dóra)

Hát, ha nem számít rá, minek nyújtja be? Hiányzik a kudarc élménye? Bonyolult lélekkel van dolgunk…

„Mi a normalitás pártján állunk, ezért szeretnénk betiltatni, hogy ezt a propagandát az iskolákban, ahol a gyerekeknek az egészséges fejlődését kellene, hogy biztosítsák, az állam beengedje.”

Nem zavar senkit, hogy ilyen propaganda nem létezik? Nem is propaganda kérdése lenne egyébként. A jelenség maga viszont létezik, és igenis szó kell essen róla az iskolákban. Persze, nem erről szól az oktatás önmagában véve – de hát könyörgöm, Amerikáról is szó esik, azt is tiltsák be, mint jenki propagandát? Holnaptól Kolumbusz nem fedezte fel? (Különben: tényleg nem ő volt).

„Vannak olyan színházi előadások, ahol azonos nemű párok szexuális irányultságú cselekményeket végeznek a színpadon és erről adott esetben a szülő nem is tud.” (Budaházy Edda)

Bizonyára vannak, én magam egyet sem láttam még, de tudomásom szerint (a Magyar Idők anno hadakozott ezen a csatatéren is) ezek kifejezetten felnőtt előadások, korhatárosak.

Mindegy is. Az a lényeg, hogy más bajunk nincs, ez az egyetlen, ám legsúlyosabb, nincs az országban egyéb nyomora devizakárosultaktól hajléktalanokig senkinek, nem omladoznak a kórházak, nem akadozik a gazdaság, nem mennek felfele az árak sem – ez a fő bajunk, semmi más.

No, amíg a magyar szélsőjobboldal ennyire képes, addig nem kell tőlük komolyan tartani.

Politikai szempontból semmiképp.

A mumuspárt – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, nagy fába vágjuk most a fejszénket, ugyanis látván a köztudatban lassan teljesen eluralkodó káoszt, megpróbálunk kicsit rendet tenni a magyar párt- és mozgalmi élet sűrűjében. Konkrétan a kormánnyal szemben álló erőkről lenne szó, amelyeket azonban nehéz egyszerűen „ellenzéknek” nevezni, több okból is.

Az első, hogy ők sem ismerik el egymást mindig ellenzéknek. A másik, hogy jelentős részük vagy nem párt, vagy nem áll annyira szemben a kormánnyal, mint azt szereti magáról mondani, esetleg olyan jelentéktelen erőről van szó, hogy tényleg csak feltűnő mivoltuk vagy egy-egy kiugró sikerük teszi őket politikai tényezőkké. Tény, hogy a magyar belpolitikai élet ilyen szempontból teljesen szabálytalanul működik: meg merném kockáztatni, hogy soha nem is irányították olyan törvényszerűségek, mint mondjuk az angolt, de mára még a saját szabályaink is lassan érvénytelenné válnak.

Bizonyos vagyok abban, hogy ez a cikksorozat minimum botrányokat és heves gyűlöletet fog kiváltani a párttagok – tehát bármely érintett párt – tagjai részéről, ugyanis elemzés közben egyikükről sem leszek hajlandó azt írni, hogy birtokukban van a Bölcsek Köve, vagy ők jöttek el megváltani Magyarországot, isteni megbízatással. Sem ilyen párt, sem ilyen politikai csoport nem létezik ma Magyarországon, még olyan is kevés, amely vállalható eszméket vall és azokat a gyakorlatba is átülteti: tehát, ha fanatikus párthívek olvassák majd soraimat, próbáljanak örülni annak, amikor a konkurenciát szidom, és fogcsikorgatva akár, de elviselni, mikor az ő kedvenceikre kerül a sor.

Persze tudom, ez képtelenség, két okból is: egyrészt ma Magyarországon senki sem tartja magát fanatikusnak, maximum forró olajban szeretné kisütni mindazokat, akik nem értenek vele egyet, másrészt azt amúgy sem fogja szó nélkül elviselni senki, mikor az ő angyali vezéreit és prófétáit nevezem mindenféle korrupt érdekembereknek. Azért csak tessenek kibírni. Nehéz lesz.

Kezdjük rögtön egy mutánssal, a kormánypárti ellenzékkel, a Jobbikkal

A Jobbik alakulása a legendák homályába vész, elődszervezete az 1999-ben alakult Jobboldali Ifjúsági Közösség volt, melyet egyetemisták alapítottak, és célja a „nemzeti gondolkodású ifjúság” összefogása volt. Jelezném, hogy 1999-ben nem kellett valami halált megvető bátorság a „nemzeti gondolkodás” vállalásához, sőt, tulajdonképpen az első Fidesz-kormány kifejezetten pártolta, támogatta, mi több dotálta is az efféle egyesüléseket, annyira, hogy emlékeim szerint ennek a politikai csoportnak az első botránya egy irredenta dalokat tartalmazó CD elkészítésével és iskolákban történő terjesztésével állt kapcsolatban – pöttyet vastagon fogott már akkor is a ceruza, a CD kicsit mintha sokba került volna a számlán. Az akkori kormányoldal rokonszenvét jelzi az is, amit maga a párt ír a megalakulásáról honlapján:

„Az „elbukott” 2002-es országgyűlési választás után több neves közéleti személy (Wittner Mária, Pongrátz Gergely, Tóth Gy. László, Lovas István, Usztics Mátyás) kérésére a Jobboldali Ifjúsági Közösség 2003. október 24-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevet felvéve párttá alakult. Fő céljuk az volt, hogy a MIÉP bomlásával és háttérbe szorulásával reális alternatívát nyújtsanak a radikális jobboldali szavazóknak.”

Igen, igen, a MIÉP bomlott… miért is bomlott? Azért, mert bejutott a Parlamentbe (bár felkészültsége alapján inkább juthatott volna be egy sarki kocsmába), és a Fidesz nem kívánt sikerre esélyes versenytársakat a Házban. Hivatalosan a MIÉP „ellenzék” volt (amint később a Jobbik is), hivatalosan a mérleg nyelvének nevezte magát, bár ez a nyelv kevesebbet volt a mérlegben, mint a kormány bizonyos testrészében. 2002-re Csurka István pártja inkább mozgott Grespik László szellemi szintjén, mint a valamikor kiváló íróén. Aztán ki is estek, őket pótolni jött létre a Jobbik.

A lendületet a zűrzavaros 2006-os év adta

A legnagyobb lendületet a teljes magyar szélsőjobbnak a zűrzavaros 2006-os év adta. Akkor erősödött meg a Jobbik is, az utcai demonstrációk csetepatéiban gyűlt össze az a tömegbázisa, amely később az összes gyűlés közönségét és a Magyar Gárda magját is adta, az a néhány ezer ember, amely most már nem tart velük, de bevitte őket a hátán az Országgyűlésbe.

A párt eszmerendszeréről sok jót nem lehet mondani, sőt, még sokat sem: a programjuk láthatóan inkább épített mindig a tervek által kiváltott indulatokra, mint a megvalósíthatóságukra, csodálatosnak találtam négy éve a Dunát a Tiszával összekötő csatornarendszer javaslatát például, aminek az égvilágon semmi értelme vagy haszna nem lett volna, ámde sok pénzbe kerül és sok munkás kezet leköt. Az ideológiájuk lényege egy, az utóbbi időben félig letagadott, összekacsintós fajelmélet, ami ellen természetesen bőgve tiltakoznak, ha előkerül: ők dehogy, ők soha. Erről eleget mond a napjainkban is zajló Szávay-botrány – amit nem fogok ezen a helyen elemezni, mert ismerem az érintettet, és tudom, hogy valósággal rajong a sajtóperekért, nem adnám meg neki azt az örömet, hogy újból találkozzunk a bíróságon.

Mérföldkő volt a Magyar Gárda 2009-es betiltása

Amint a 2010-es parlamenti bejutás mérföldkő volt a párt történetében (akkor érték el a legnagyobb szavazati arányt, harmadik helyen szerepeltek a befutók között), úgy volt – egy évvel korábban! – mérföldkő számukra, bár ellenkező értelemben a Magyar Gárda 2009-es betiltása. Egészen addig vígan masíroztak Mussolini vagy az NSDAP nyomdokaiban, akkor azonban kiderült, hogy vagy Parlament, kés-villa az étkezéskor, öltöny és megválogatott szavak, vagy gárdisták, masírozások, randalírozások. Mivel pedig az Európa Parlamentben is ültek képviselőik, nem is lehetett kérdés, hogy szegre akasztják a gárdamellényt az öltöny kedvéért. A radikális szárny már akkor Parlamenten kívülre szorult, bár a jó viszonyt valószínűleg máig ápolják egymással a régi bajtársak.

A másik hatalmas pofont a 2015-ös menekültkrízis adta. Akkor a Jobbik mintegy 20 százalékkal szerepelt a Parlamentben és még mindig egészen komolyan hitte magáról, hogy fiatalos, dinamikus és feltörekvő párt, azonban 2015 kritikus nyarán megjelentek a Szíriából menekülők. Jelezném, hogy a helyzet soha, egy pillanatig sem volt olyan vészes, mint azt a lakosság nagy része gondolta és gondolja most is: személyes tapasztalatok alapján beszélek, ugyanis történetesen a Keleti pályaudvarral szemben lakom, és sem olyan méretű tömeget nem tapasztaltam, ami kormánylapok híreiben szerepelt, sem pedig olyan rendbontásokat. Igen, itt volt pár ezer szerencsétlen sorsú ember, kicsit szokatlan volt, de el is mentek. A válsághelyzetet, ha ez annak nevezhető, maga a kormány idézte elő különféle nyilvános és titkos, szándékosan rossz intézkedésekkel.

A kormány szélsőjobbról előzi őket

És mivel ők idézték elő, ők is tudtak rá reagálni a leggyorsabban – ráadásul a Jobbikot megszégyenítő xenofóbiával és radikalizmussal. A Jobbik néhány kezdeti próbálkozás után (a Verseny utcai piac lezárása, a 64 vármegyével közös tüntetés) döbbenten kellett nézze, amint a kormány szélsőjobbról hiperűrsebességgel előzi pont őket, akik addig monopolhelyzetben tudták magukat a magyar szélsőjobboldalon.

Ezt a pofont már nem heverték ki. Különösen izgalmas helyzet alakult ki a G-nap után, mikor a művelt és politizáló magyar közönség valóságos díszmenetet rendezett Simicska Lajos alfeléhez, kegyeit keresvén és pénzére ácsingózva – azt a versenytárgyalást valóban a Jobbik nyerte meg, csak kérdés, érdemes volt-e? Ugyanis a legendás Simicska az elbukott idei választások után egy mozdulattal állt ki mögülük, és hagyta őket a legnagyobb pénztári csődben. Ennél csak akkor bukhattak volna nagyobbat, ha kiesnek a Parlamentből.

A kormány végett vetett a Jobbikkal való összekacsintgatásnak

Ugyanis a kormány Simicska döntése után – sőt, már előbb, a menekültkrízis alatt – végett vetett a Jobbikkal való összekacsintgatásnak és deklaráltan a legnagyobb ellenségévé nevezte ki a pártot. Ez érzékelhető volt és most is az a kormánymédiában, ahol nincs még ma sem lapszám Jobbik-ellenes írás nélkül – igaz, a valódi rágalmaktól eltekintve bőven akad is botrányos ügy a párt háza táján. A legutóbbi történetet például maga Szávay is beismerte – innentől kezdve nincs miről beszélni.

Időről időre felbukkan a magát demokratikusnak nevező parlamenti és azon kívüli ellenzék közeledési szándéka a Jobbikhoz: megjegyezném, ami az övék, az övék, a Jobbik sohasem ígért sem koalíciót, sem bármilyen kedvezményt a többi ellenzéki pártnak vagy csoportnak, ők mindig is csak annyit akartak, kértek, avagy követeltek tőlük, hogy lépjenek vissza az ő jelöltjeik javára. Ingyen és bérmentve. Ahol ez megtörtént, ott sem volt egyértelmű mindig a Jobbik győzelme: de ez már a magyar pártpolitika csődjének tárgyköréhez tartozik. Mára egyértelmű, hogy a „Jobbikos szavazótömegek” már legalább nyolc éve csakis a balladák homályában léteznek, a valóságban a párt hajdan egységes tábora ugyanolyan fragmentált, mint a teljes magyar társadalom.

Az idei választások óta sorozatos botrányok tépázzák a pártot, csoportok válnak ki belőle, mozgalmak szakítják le a „nemzeti radikálisokat” a központi egységről – meglátásom az, hogy a kormány érdekeinek így nagyon is megfelel, nekik ugyanis kimondottan szükséges egy gyenge szélsőjobboldali párt, mint ellenfél, amely vagy már, vagy még nem elég erős ahhoz, hogy kormánytényező legyen, kellőképpen el van foglalva a saját belharcaival és vetélytársaival, tehát kicsit sem veszélyes (de azzá válhat), viszont bármikor felmutatható, mint negatív alternatíva.

Épp ezért még a Jobbik ellenzékisége is gyanús portéka, hiszen papíron valóban nem tartozik a kormánypárthoz, de fontos kérdésekben kivétel nélkül mindig a Fidesszel szavazott.

Mondhatni, fából vaskarika, kívánatos ellenfél

Szükséges és talán megfelelően meg is becsült rossz.

Ha a folyamatok nem változnak meg, a 2022-es választásokon várható a lecserélése egy újabb, fiatalabb, energikusabb mumusra, talán a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalomra.

De mumus lesz az is, része a kormány manipulációs politikájának.

A szélsőjobboldaliság lehet akár valamelyest népszerű is, de ma és Magyarországon nem lesz reális politikai alternatíva.

És a kormány sem tűrné a konkurenciát.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!