Kezdőlap Címkék Márai Sándor

Címke: Márai Sándor

Gulyás, a zsidók és az ország egésze

Álljon itt egy hosszabb idézet Gulyás Gergely miniszter csütörtöki sajtótájékoztatójából.

Nem vitás, hogy Magyarország számára a náci megszállás és a szovjet megszállás egyaránt tragikus volt. (…) Az a rombolás, amelyet Budapestnek jelentett a náci megszállás, majd ezt követően a szovjet megszállás, az ezen ország történetének legtragikusabb fejezetei közé tartozik. … Még annyit megengednek ehhez a kérdéshez, hogy ha már itt érzékenyítésről meg ezekről a kategóriákról szoktunk beszélni, nehéz azt vitatni,

tényszerűen igaz, sokak számára a szovjet megszállás, az valóban a náci megszállás után a túlélést hozta. A zsidóság a német megszállást túlélő része számára ez például így volt.

És ezzel egyidejűleg a szovjet megszállás olyan nőkkel szembeni tömeges nemi erőszakot valósított meg az országban, ami egészen elképesztő mértékű. Érdemes a történészeknek az ezzel kapcsolatos megbetegedésekről szóló írásait olvasni. Csak a szovjet megszállást követően nyolcszázezer nemi betegségről beszélhetünk, amelyek ilyen erőszakos cselekedetek következtében álltak elő vagy következtek be. Tehát azt szeretném csak jelezni, hogy ha a társadalmi érzékenységről beszélünk, akkor senki nem vitathatja azt, hogy aki a szovjet megszállásnak köszönhetően élte túl azt a borzalmat, amit át kellett élnie a német megszállás alatt, annak ez egy jó hír volt. De az ország egészének viszont tragédia volt, és rabságból rabságba jutottunk.”

Gulyás miniszter fejtegetésében terrorházás történelemszemlélet jelenik meg, amely ismeretes módon az egyik oldalon az alig féléves–háromnegyed éves nyilas uralmat, a másik oldalon a több mint négy évtizedes szocialista rendszert tekinti egyként diktatúrának,

és amely az orbáni alaptörvényben úgy jelenik meg, hogy a német megszállás idején ugyanúgy nem volt szuverén Magyarország, mint a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte idején.
Ez végül is nem meglepő, Gulyás Gergely 2010 óta a Fidesz fontos, mégpedig egyre fontosabb, egyre nagyobb szerepet kapó politikusa, aki ráadásul részese volt az orbáni alaptörvény előállításának. Gulyás egy fontos elemet tesz hozzá ahhoz, amiben Schmidt Máriától Szájer József alaptörvény-szövegezőn és magán Orbán Viktoron át Gulyás Gergelyig sokan egyetértenek. Megjelöli, hogy melyik időszak kinek volt tragikus. Az, amit ezekben a mondatokban szovjet megszállásként jelöl meg, más szövegekben kommunista diktatúraként szoktak leírni, „az ország egészének”. A német megszállás, a nyilas uralom „a zsidóságnak”. Nemcsak nekik, hiszen „például a zsidóságot” jelöli meg kárvallottként, de semmiképp sem, mint a szovjet megszállás esetében, „az ország egészét”.

Mit is írt Naplójának sokat idézett soraiban Márai Sándor?

„Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással.”

Természetesen szörnyű volt nemcsak nők százezreinek megerőszakolása – amit amerikai katonák is elkövettek az általuk megszállt országokban, a szovjetek pedig, mint Milovan Gyilasztól tudjuk, a velük szövetséges Jugoszláviában is –, és szörnyű volt a sok százezer magyar hadifogoly elhurcolása is a Szovjetunióba munkára. Márainak mégis igaza van annyiban, hogy mindezt megelőzte, hogy Magyarország a náci Németország szövetségeseként rátámadt a Szovjetunióra, és hadserege megszállóként rémtetteket követett el ukrán és orosz területeken.
A német megszállásnak semmiféle ilyen előzménye nem volt. Nem lehet a kettőt párhuzamba állítani. Ahogy nem lehet a Terror Háza módjára a négy évtizedes kommunista rendszer a nyilas uralommal állítani párhuzamba akkor sem, ha szörnyűséges volt a Rákosi-rendszer terrorja is és az 1956 utáni kádári megtorlás is.
Az, hogy hol van hasonlóság és hol vannak a különbségek a két megszállás illetve a kétféle diktatúra, kétféle terror között, sokak által sokszor tárgyalt kérdés, amit itt most nem elemzek. A Gulyás által tett megkülönböztetés, miszerint az egyik „az ország egészét” sújtotta, a másik pedig „például a zsidóságot”, fontos sajátossága a fideszes történelemképnek. Gulyás ezt most ilyen félreérthetetlen módon kimondta.

Ima vasárnapra

“Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással.

De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket is, hogy elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem.

A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget.

Nem igaz, hogy a nyilasok a főbűnösök. A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen.

A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen, egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek.

Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai, s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhízladákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték – gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás… S végül az auschwitzi, olmützi Vernichterunslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel…

Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, és féltik a “zabrálóktól” a lisztet, a fehérneműt.

Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme.

S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”

Márai Sándor naplója (1945)

(Az összeállítás egy része Aszalós Sándor munkája)

Az emberek tűrőképessége kiszámíthatatlan

Hegedűs D. Géza, a kiváló színész, rendező a gazemberségnek szinte minden zegét-zugát feltérképezte, elképesztő, hogy hány undorító alakot játszott el. Azt mondja, úgy kell megformálnia ezeket a figurákat, hogy tiltakozást váltson ki a szörnyűséges akarnokok, zsarnokok, antiszociális és erkölcstelen lények ellen. Miközben a Hallgatni akartam előadásában Márai Sándort testesíti meg, aki a gerincesség maga.

Most mutatták be A hentes, a kurva és a félszemű című Szász János filmet, amiben Te játszod a hentest, és húsz kilót híztál miatta. Miért érezted, ennek a szükségét, nem tudtad volna ezt a szerepet eljátszani a normál testsúlyoddal? Vagy netán a külsőddel is éreztetni akartad, hogy ez egy tahó, agyban és testben egyaránt elzsírosodott ember?

Bárhogy el lehetett volna játszani ezt a figurát, de a forgatókönyvben így volt megfogalmazva. Azt gondoltam, nem véletlenül írta azt Szász János, hogy formájában is valami olyan alak legyen, mint amilyen a lelke, mint ahogyan éli az életét. Nekem ez izgalmas játék volt, nagyon komoly kihívás. Mikor megkaptam a forgatókönyvet és utána János kiválasztott a szerepre, akkor körülbelül volt egy esztendőm arra, hogy ezt a 115 kilót elérjem és természetesen ez alatt, meg a próbák idején igyekeztem ezt a vaskos, epikureus alakot összerakni. Nagyon izgalmas volt. És aztán az én első forgatási napom hajnalán, már jelmezbe beöltözve, ott ülve a fodrászok keze alatt, megcsináltuk a fejét is, Jánossal együtt,

Fotó: Dömölky Dániel

Kodelka Ferencnek. Addig hosszú hajú, szakállas fickó voltam, de azon a reggelen tar kopaszra nyírták a fejemet. Maradt egy bajusz, amit kackiásra kanyarítottunk, így nyerte el Kodelka Ferenc a végleges formáját, egy tar kopasz, vastag nyakú, 115 kilós, hihetetlen erőteljes fickó lett. Ez a külső nagyon hozzásegített ahhoz, hogy lélektani szempontból is rátaláljak valahogy erre az emberre. Nem kerestem konkrét mintát hozzá, de meg kell mondanom neked, hogy az a gyerekkori környezet, ahol én felnőttem, a Nyírség rétközi régiójában, még azért őrizte valamennyire az egykori feudális viszonyokat. Láttam ilyen fazonokat, előttem sokféle minta van, volt emlékképem, érzelmi élményem ahhoz, hogy megteremtsek egy ilyen alakot.

Mostanában, amikor vissza akarnak hozni bizonyos történelmi időket, ez a figura óhatatlanul a hatalom jelképévé is válik, egy olyan kiskirály, aki basáskodik a környezetén.

Basáskodik, a függvényében él rengeteg ember, egy feudális nagyúr, aki alatt szinte jobbágyok, cselédek teszik a dolgukat. Egy igen erős, markáns jelenet, amikor a film egyik drámai pillanatában azt mondja, menjetek a dolgotokra, ki van rúgva mindenki, mert eladtam a húsfeldolgozó üzemet. Ott állnak megrettenve az emberek, magukba rejtett bosszúvággyal. Az a szörnyű ebben az egészben, hogyha végiggondolom a másfél évszázados, lassan modernizálódó magyar történelmünket, akkor itt a fő vonulat mégiscsak az, hogy valahogyan ez a feudális viszony, bárhogy is változzon a társadalmi környezet, azért ez megmaradt. Elpusztították ugyan a nagybirtokrendszert, az urakat elkergették, de a szolgák ottmaradtak és ugyanilyen alá-fölérendeltségben voltak kénytelenek élni a későbbiekben is. Mind a mai napig ez a vonulat tart, újra megteremtődtek a nagybirtokok, rengeteg világ szélére sodródott, kiszolgáltatott ember van, akik most is napszámba kénytelenek menni, és a helyzetük, társadalmi beágyazottságuk érdemben nem változik. Kitörni szinte lehetetlenség, mintha kasztrendszerszerű megátkozottság lenne ebben. Hiába indult ezzel párhuzamosan egy nagyon vékony, törékeny polgárosodási folyamat, ami a városokra jellemző, a polgárságot összefogó, reprezentáló értelmiség mindig nagyon megsínylette a történelmet. Bűnbaknak volt kikiáltva vagy emigrációba kényszerült, különösen a progresszív része, akár bebörtönözték őket.

Most pedig az értelmiség jelentős része egzisztenciálisan is csaknem lenullázódott, miközben a túlnyomó többségük még kussol is, nem meri hallatni a hangját.

Igen, mert nagyon kiszolgáltatottá vált.

A Vígszínházban a Hamlet előadásán belül eljátszod a főbasáskodót, Claudiust, aki nem ismer se istent, se embert, és eljátszod az atyja szellemét…

Aki trónfosztott, kifosztott és a szerelmétől, a feleségétől is megfosztott ember.

Igen izgalmas lehet megformálni a két végletet.

Fotó: Dömölky Dániel

Ez így van. Tulajdonképpen mondhatnánk azt, hogy ez egy ember két arca, lehetnének akár ikertestvérek. Olvashattuk Örkény Istvánnál, sőt Thomas Mann-nál még korábban, hogy eredendően, morális szempontból nincs meghatározottsága az embernek jóra vagy rosszra. Mindig a történelmi helyzetek, társadalmi szituációk, szociológiai viszonyok állítanak döntési kényszer elé embereket, és ezekben a pillanatokban dől el, hogy mit választanak, választhatnak így és úgy. Ez lényegében két arca is az embernek.

Manapság gyakran azt érzi az ember, hogy csak kényszerhelyzetek között választhat.

Hiába van külső kényszer, akkor is az ember a belső erejére támaszkodva megpróbálja egy talpalatnyi helyen is azt képviselni, amitől nem tud szabadulni. A szellemet nem lehet megerőszakolni, bár behódoltatható. Az ember egyetlen elvehetetlen értéke a szakmai tudása, a műveltsége, azok a képességek, amikkel egyedi módon csak ő rendelkezik. A nagyszüleimnél, szüleimnél is azt láttam, hogy olyan nincs, hogy az élet megerőszakoljon minket, akkor saját hajunknál fogva kihúzva magunkat a gödörből, talpra állunk és tesszük a dolgunkat. És ahol csak egy kicsi rés van, ott fényt is tudunk sugározni.

Sokan azt mondják, hogy gyerek van, család van, muszáj eltartani, muszáj megélni, létezni, és akkor szinte törvényszerűen hajlik a gerinc, megideologizálják, hogy az tulajdonképpen nem is hajlott, pedig esetleg már össze is tört.

Nézd, sokszínű, rendkívül gazdag az a társadalom, amiben élünk, látom én is a kiszolgáltatottságot. Akiknek erre módjuk van, ezeknek a kiszolgáltatott társadalmi rétegeknek a nevében meg kell szólalniuk. Legyen ez a megszólalás egy előadás, irodalmi mű, tényfeltáró cikk, tanulmány. Az ember nem dimenzionálhatja túl a lehetőségeit, a maga lehetőségein belül viszont amit lehet meg kell tennie.

Te most már a gazemberségnek szinte minden zegét-zugát feltérképezted, elképesztő, hogy hány undorító alakot játszottál el. Sütő András darabjában, az Álomkommandóban magát a koncentrációs táborban embereken aljas módon kísérletező Mengelét is. Miközben pedig monodráma formájában, a Hallgatni akartam előadásában, Márai Sándort testesíted meg, aki a gerincesség maga.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Ő a polgári erkölcsiség magas fokát próbálja sugározni. Az én dolgom színészként az, hogy a világot, az emberi viszonyokat a lehető leggazdagabban megmutassam a közönségnek. Akkor szolgálom legjobban a humanista gondolkodást, ha olyan szélsőségesen és végletesen tudok megfogalmazni egy undorító alakot és olyan bonyolultan, amennyire csak lehetséges. Az érzelmi, szellemi megjelenítésükkel úgy kell élményt nyújtsak a színpadon, hogy ez gondolkodásra, ha úgy tetszik, ellenállásra késztesse a normális erkölcsi érzékkel rendelkező embereket. Tiltakozást váltson ki ezek ellen a szörnyűséges akarnokok, zsarnokok, antiszociális és erkölcstelen lények ellen. Azzal tudok segíteni, ha ezeket az alakokat maximálisan, a legteljesebb mértékben próbálom megmutatni. Ez válthatja ki az erőteljes ellenállást.

A humánum jegyében mutatod föl ezeket a rémes alakokat?

Igen, és a bátorság meg az ellenállás érdekében.

De a Márai előadásodban is benne van, hogy igencsak nagy a farkasvakság, amikor a németek már elfoglalták Ausztriát, Budán akkor is békésen sétálgattak az emberek a várban, beültek ebédelni azzal, hogy ó, ez a szörnyűség idáig úgysem ér el. És most is azt lehet tapasztalni, akkor is, amikor már üvölteniük kellene sokaknak, hogy szinte mindenki viszonylag csendben elvan. Mintha szemellenzőt tettek volna föl, miközben nyilván észlelnek temérdek mindent, hiszen már lehetetlen nem észlelni.

Ez mind igaz, de Márai arról is beszél, hogy minden az időbe van beágyazva. Persze ő is beszél arról, hogy volt, aki már reggel csomagolni kezdett, és nem csak Bécsben, az anschluss pillanatában. Volt, aki pedig végigküzdötte vagy szenvedte azt az iszonyú évtizedet, amiben a hatalommal rendelkező emberek folyamatosan romboltak, gyilkoltak. Általában az a megfigyelésem, hogy az emberek tűrőképessége igen erőteljes, de kiszámíthatatlan. Egy valamivel nem tudnak kalkulálni, hogy mindenki emberből van. A tűrőképesség szerintem egyenes arányban van a megalázottsági fokkal. A méltóság és a szabadság elvesztésének fokozatával. Akik gőgjükben, elbizakodottságukban nem számolnak ezzel, azok elfelejtik, hogy minden pusztul, bomlik, változik. Ha akarják, ha nem, akkor is újjá formálódik a világ.

De hát vannak, akik azt gondolják, hogy a történelmet átírhatják, a kerekét visszafordíthatják.

Fotó: Dömölky Dániel

Ez ideig-óráig megtehető, de én most már olyan korosztályokat tanítok, akik a ’90-es évek elején születtek, nekik már minden történelem. Számukra már dühítő, fölfoghatatlan, és nem is akarják érvényesnek tekinteni ezt a gyűlölködő világot. Szeretnének ettől megszabadulni, elrúgni maguktól, és teremteni egy új, teljes mértékben szabadságra alapuló világot. Ami most van, el fog múlni, meg fogják haladni a nemzedékek, mert elviselhetetlen számukra. Ezt nap, mint nap tapasztalom.

Túl sokan vannak olyanok, akik begubóznak, magukra zárják az ajtót, nem látnak, nem hallanak, a tévében is esetleg csak sportot néznek. Egy ilyen figurát is eljátszol Spiró György Kvartett című darabjában.

Ez az alak nem hajlandó a saját múltjával szembesülni.

De a jelennel sem.

Persze, képtelen a kommunikációra. Azért nem akar szembesülni a jelennel sem, mert akkor be kellene vallania hozzá a múltját. Azt pedig nem hajlandó, mert retteg, hogy amiatt felelősségre vonják.

Igencsak sok az elhallgatás.

Erről van szó. Ezért bízom én abban az új nemzedékben, amelyiknek nincs mit elhallgatnia, letagadnia, megmásítania. Nekik nincs közük azokhoz a bűnökhöz, amiket az apák, nagyapák, dédapák elkövettek. Követelhetik, hogy most aztán teljes mértékben öntsünk tiszta vizet a pohárba. Fedjünk föl mindent. Ne legyen mód arra, hogy átírják, letagadják a történelmet, valamit is kisatírozzanak belőle.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!