Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.
A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.
Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.
A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.
Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.
Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.
Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.
Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.
Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.
A választást követő délelőtt felhívott egy külföldön élő ismerősöm. Rögtön a lényegre tért, és azt kérdezte: mi történik Magyarországon?
– Semmi különös – válaszoltam. – Választottunk.
– Jól vagytok? – kérdezte aggódva.
– Jobban nem is lehetnénk.
– Jó ez nektek?
– Igen. Nekünk ez jó. Pontosabban: ez is jó.
– Viccelsz?
– Tudsz jobbat?
Aztán elmondtam neki, hogy milyen Magyarország. Hogy a mi országunk szép és jó hely, normális emberek lakják. Ebben az országban nincs kirekesztés, mert mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Elsősorban azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek.
Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy nem a bűntelen, hanem a bűnös bűnhődik. Verseny van és nem háború. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak.
A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország. Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ebben az országban olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki nem a haza javát szolgálja, hanem a javait akarja.
Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.
Magyarország nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye. Itt a gyűlölet nem pálya, az emberek nem vevők az orbitális hazugságokra.
A mi hazánk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak. Az egypártrendszerből ismert három T – tilt, tűr, támogat – nálunk azt jelenti, hogy tehetséggel, tudással és teljesítménnyel lehet előbbre jutni.
Magyarország boldog ország.
Amikor láttam, hogy sikerült megnyugtatnom, azzal köszöntem el tőle, hogy nagyon szeretnék Magyarországon élni.
Magyarország arra szavazott vasárnap, hogy Semjén Zsolt a jövőben még többet vadászhasson Svédországban. És persze nemcsak ott, hanem bárhol, ahol kedve tartja, és nemcsak rénszarvasra, de ha úgy adódik, jegesmedvére is lőhessen. A magyar adófizetők, ahogyan eddig is, a jövőben is fizetik majd ezeket a drága kiruccanásokat.
Magyarország arra szavazott, hogy Kósa Lajos, akit most megint megválasztottak Debrecenben, ne csak egy csengeri háztartásbelinek mondott szélhámos/stróman ezerháromszázmilliárd forintját kezelje, hanem az ország más régióiból is találhasson olyan embereket, akik jó pénzért becsaphatják őt. Magyarország arra szavazott, hogy Tiborcz István és a felesége tovább gazdagodjanak, Vajna Endinek is legyen mit a tejbe aprítania és Matolcsy Györgynek még a mostaninál is több, közpénzből támogatott unokatestvére legyen.
Magyarország ara szavazott, hogy a legfőbb ügyész a bűnt ne üldözze, hanem pártolja, az adófizetők pénzéből működtetett közmédia pedig a mi pénzünkön a mi képünkbe hazudjon.
Magyarország arra szavazott, hogy a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor védje meg őket a migránsoktól. Akiknek persze eszük ágában sincs idejönni, mert nem akarnak nálunk és velünk lakni. Nem akarják elvenni a munkánkat és a kultúránkat, nem kívánják meg az asszonyainkat, viszont igen alkalmasak arra, hogy nem létező mumusként félelmet keltsenek a magyarokban.
Mert aki fél, az védelemért fordul ahhoz, akitől biztonságot remél. Ezt ismerte fel Orbán, aki az összes magyar politikus közül a legjobban ért a lebutított Magyarország nyelvén.
Ez a nyelv egy olyan Magyarországé, amelynek nem polgárai, hanem alattvalói vannak. Boldog és elégedett alattvalói, tegyük rögtön hozzá, mert úgy tartják, hogy egy jóságos uralkodót választottak a fejük fölé. Olyan királyt, aki mindig tudja, hogy mi a jó, és mi az, ami nem az. Hogy ki a jó polgár, családapa, dolgozó, hazafi. És aki jó, annak megsimogatja a fejét, csökkenti a rezsijét, és ha még pacsit is ad, jutalomfalatokkal díjazza.
Ez a Magyarország most beteg. Méreg került a szervezetébe, és meg kell meggyógyítani. Minél előbb, mert ha a méreg a sokáig benne lappang, gyógyíthatatlanná válik.
2021-2027 az Európai Unió következő költségvetési periódusa, melynek az előkészületei javában folynak Brüsszelben. Günther Oettinger költségvetési biztos körbejárta a tagállamokat, hogy tisztázza: ki mennyit vállal a brexit után?
A kelet- és közép-európai uniós tagállamok vállalták az emelést vagyis azt, hogy a GDP több mint 1%-át fizetik be a közös alapba a következő költségvetési periódusban.
De ki kap pénzeket a közös kasszából ?
Brüsszelt az aggasztja, hogy a „bajkeverők” mint Lengyelország vagy Magyarország egyben a legnagyobb haszonélvezői is a közösség pénzének. A Deutsche Welle német lapnak név nélkül nyilatkozó uniós hivatalnok szerint ezen mindenképp változtatni fognak.
Günther Oettingernek két javaslata is van, mely politikai feltételekhez kötné az uniós pénzeket.
Az egyik a jogállamiság betartását ellenőrizné, a másik pedig a menekült kvótához kapcsolódik.
Magyarország és Lengyelország mindkettőben érintett. Csakhogy a javaslatok akkor válhatnak uniós határozattá, hogyha minden tagállam megszavazza őket. Nyilvánvaló, hogy erre sem Budapest sem pedig Varsó nem hajlandó. Legalábbis amíg Orbán Viktor van kormányon Magyarországon, és Brüsszelben kevesen kételkednek abban, hogy a magyar miniszterelnök újabb négy évre bizalmat kap.
Magyarországon és Lengyelországban ellenséggé vált a demokrácia. Pedig a liberális Nyugat egykor az ígéret földjének számított mindkét állam számára, de mára már nem az. Így értékeli a helyzetet a New York Times egyik legtekintélyesebb véleményírója, Roger Cohen.
Budapesti tapasztalatai alapján azt írja: a magyar kormány számára Soros testesít meg mindent, amit megvet a hatalom: a nemzetközi spekulánsokat, a nemzet és a kereszténység megrontóit, a tömeges migráció elősegítőit.
A miniszterelnök szemében a Nyugat az európai kulturális öngyilkosság színtere, ahol meghal család, egyház és nemzet, valamint a házasság és a nemek hagyományos felfogása. A veszély ellensúlyozására a politikus létrehozta a modellt, amelyben semlegesítik a bíróságokat, alávetik a sajtó javarészét, ördögnek állítják be a migránsokat, haveri kapitalizmus formájában új, hűséges elitet építenek ki. A történelmi emlékezet manipulálásával lendületet adnak az áldozati szerepnek, illetve a hősiességnek. Azt hirdetik, hogy az „emberek akarata” felülírja a fékeket és ellensúlyokat. A cél a versengő tekintélyelvűség, azaz újfajta egypártrendszer, amelyben megmarad a demokrácia burka, de jórészt elkerüli a versenyt, hogy csupán egyetlen eredmény születhessen.
Nincs totalitárius titkos rendőrség. Senki sem tűnik el az éjszaka kellős közepén. Szívesen látják a külföldi tőkét. Magyarország nem rab, de nem is szabad. Nagyobb gyanakvással tekint Brüsszelre és Merkelre, mint Putyinra. Lengyelország mindezt mintának tartja, de nem lehetnek sokkal lemaradva a csehek sem. Orbán üdvözli az „új korszakot”, amely azt tükrözi, hogy széles körű a vágy egy olyan demokráciára, amely nem nyílt. Egyébként úgy tudni, hogy az utcákon látható óriásplakáton megnagyobbították Soros orrát, ami olyan módszer, hogy azt Göbbels is kitalálhatta volna. A miniszterelnök tervéhez ellenségre van szükség. Ezt a migránsok szolgáltatták.
Az újságíró elment Fecsútra, ahol a stadion láttán az az érzés fogalmazódott meg benne, mintha egy űrrakéta szállt volna le Orbán háza mellett. A politikus megjutalmazza a vazallusait. Így lett Mészáros Lőrinc egyik pillanatról a másikra az ország egyik leggazdagabb embere. A lelátókon pedig a jelenlévők a hivatalos propagandát szajkózták, noha bevallották, hogy életükben nem láttak még egyetlen bevándorlót sem. A félelem méreg. Manapság sehol sem meglepőbb és látszólag perverzebb a szembefordulás a liberális demokráciával, mint a magyaroknál és a lengyeleknél, miközben az EU rengeteg pénzt adott a piacgazdaság és a jogállam megszilárdítására. Ám mint a nacionalista, idegengyűlölő bekeményedés mutatja: a kettő nem szükségszerűen jár örökké kéz a kézben.
Filmet nézünk. Nem akartunk elmenni ebbe a moziba, de befizetettek bennünket, nem lehetett visszautasítani a meghívást. Vidám, nézhető filmet ígértek, de egy lidérces szomorújátékot kaptunk, amelynek ráadásul mi vagyunk a szereplői.
Ez a film úgy kezdődik, hogy volt egy életünk. Nem mindig jó, de összességében élhető.
Aztán egyszer, ahogyan az a pszicho-filmekben történni szokott, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.
Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket sokáig nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.
Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót.
Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek.
Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?
Megváltozott a nyelv, a szavak már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra.
Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi.
Azóta ez van. Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja el nekünk, amit ő fontosnak tart közölni velünk.
Korábban nem voltak ellenségeink, most szerzett nekünk sokat. Valami írásra hivatkozik, az apróbetűs részben állítólag mindenre felhatalmaztuk. Szabadságharcról beszél, ellenségről. Nemzeti együttműködésről, miközben már csak írásban érintkezik bárkivel. Nemzeti konzultációnak nevezi, hogy kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.
Bármit mond, bármit tesz, a magyar emberekre hivatkozik. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.
Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta, hogy retteg.
Ilyen nincs, mondogatjuk egymásnak halkan. Talán tényleg nincs. Talán tényleg csak egy film. A közepesnél gyatrábban megírt forgatókönyvvel, és hatásos, de nem igazán eredeti zenei effektekkel.
Ha ez tényleg egy film, akkor egyszer biztosan vége lesz. Felállunk a székünkből, elindulunk a kijárat felé, és útközben kidobjuk a Cola dobozát a szemetesbe.
Merthogy, úgyis, mint államfő, mondhatna valamit arról, ami a választási kampány hajrájában és úgy általában Magyarországon zajlik. Biztosan van véleménye erről, és az is biztos, hogy a magyar állampolgárok megérdemelnék, hogy megossza velük ezzel kapcsolatos gondolatait.
Mert így azt kell gondolnunk, hogy Magyarország államfője nem aggódik a választás tisztaságáért. Ezért nem szólalt meg eddig a kamupártok ügyében, nem mondta, el mit gondol arról, hogy sok, korábban nem létező párt ajánlási ívein a neveknek még a sorrendje is megegyezik a Fidesz ívein szereplő nevekkel.
Áder János nem mondott semmit az Elios-ügyről, mint ahogy arról sem hallhattuk véleményét, hogy mit gondol a Kósa Lajosnak kezelésre „felajánlott” 1300 milliárd forintról, vagy arról, az ugyancsak 1300 milliárd forintra tehető összegről, amely az FBI gyanúja szerint magyar bankokból kerülhetett kalandos módon arab bankokhoz, hogy e rövid kiruccanás után később – kastély- vagy hotelvásárlás alakjában – ismét visszakerüljön Magyarországra.
Áder János, Magyarország államfője egyáltalán nem nyilatkozik a magyarországi közállapotokról. Mintha semmi köze nem lenne Magyarországhoz.
Amikor néha megszólal, a környezetvédelem fontosságáról beszél. Nagy, semmitmondó közhelyeket általánosságokat mond a vizek, a levegő védelméről, melyek kétségtelenül lényeges témák a Föld és az emberiség jövője szempontjából. De ezek a megszólalásai is hitelesebbek lennének, ha a Városliget – mondjuk így – átalakításáról is kifejtené véleményét, különös tekintettel arra a sajátos üzleti modellre, mely a fák kivágásában és a környezet tönkretételében ölt testet.
Lehetne mondani valamit az államot behálózó korrupcióról, a csókosok rejtélyes, ám annál gyorsabb gazdagodásáról, valamint mindarról, ami ma Magyarországon történik.
Különbséget kell tenni a jogos kritika és az aggodalomra okot adó reakciót kiváltó sztereotípiák emlegetése között, ezt mondta Izrael magyarországi nagykövete, Yossi Amrani a Független Hírügynökségnek adott interjúban. A menekültellenes kampány hangvételét nem akarta minősíteni, azt mondta: minden országnak magának kell eldöntenie, kit fogad be. Yossi Amrani beszélt arról is, hogy Irán fenyegetést jelent és Izrael „diplomáciai vagy más eszközökkel” is megakadályozza, hogy túlzott befolyása legyen Szíriában. Azt is elmondta, hol lát lehetőséget a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatok fejlesztésére.
Yossi Amrani Fotó: Izraeli Nagykövetség
Tavaly nyáron a két miniszterelnök a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről beszélt. Vannak ennek már látható eredményei?
A két miniszterelnök áttörést ért el a két ország közötti kapcsolatokban, több tekintetben is. Ezek közül némelyiknek idő kell, hogy az eredmények látszódjanak. Ha valaki szorosabb gazdasági együttműködés mellett dönt, akkor ennek meg kell teremteni a feltételeit.
Ennek megfelelt Palkovics László államtitkár kinevezése a Magyar-Izraeli Gazdasági Vegyes Bizottság társelnökének. Ő egy cselekvő típus, többször is járt már Izraelben a miniszterelnök látogatása óta,
az együttműködés több területét feltérképezte, főleg tudományos és technológiai területen,
ahol közös vállalkozásokat is létre lehet hozni.
A bizottság májusban Magyarországon találkozik majd. Ez az együttműködés egyik útja. A múlt héten a V4-ek innovációs munkacsoportja járt egy háromnapos tanulmányúton Izraelben. Ez már a találkozók második köre, a cél az, hogy az izraeli high-tech ipart bemutassuk a visegrádi országoknak. Most a V4-eknek maguknak kell dönteniük a prioritásokról. A partnereim a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumban nagyon optimisták.
A magunk részéről mi megpróbáljuk arra bátorítani az izraeli üzletembereket, hogy fedezzék fel a magyarországi befektetési lehetőségeket. Egyre aktívabb a nagykövetség ezen a területen, van egy gazdasági osztályunk, ami korábban nem létezett. Azt nem mondanám, hogy azonnal eredményeket látunk majd a kereskedelmi forgalomban, ehhez idő kell, de a tudományos és technológiai együttműködésnek már mindenképp látjuk a kezdeteit.
A high-tech szektor, az innováció nagyon erős Izraelben. Ez lehet az együttműködés fókuszában is?
Többféle terület van. Ott a TEVA, egy izraeli vállalat, amely aktív az országban, még ha most bizonyos átalakuláson is megy keresztül. Ott az NNG, amelynek szintén izraeli tulajdonosai vannak. Vannak komoly izraeli befektetések az ingatlanpiacon is.
Van lehetőség magyarországi befektetésekre.
Egy kormánynak azt kell felismerni, hol látja az együttműködés előnyeit, hogy win-win helyzet jöjjön létre.
Ez lehet a mezőgazdaság is, ezen a területen is van együttműködés, minden évben megy egy magyar csoport Izraelbe, az izraeli know-howt pedig alkalmazzák itt. Vízgazdálkodási együttműködés is van, ezen a területen Magyarország vezetőnek számít.
Ahol mi a legnagyobb lehetőséget látjuk, az a biztonságos városok, az intelligens mobilitás és a high-tech. Ezen a területen van együttműködési potenciál. És persze a kibernetika, akár a mindennapi használatban, akár más területen. Nem tudok részletekbe belemenni, mert ez még csak most alakul. De van egy folyamat, egy trend, amelyet ki kell használni és támogatni kell, és ehhez meg is van az elkötelezettség mindkét oldalon.
Az utóbbi időben komoly hangsúlyt fektettek a turizmusra is, ez továbbra is növekszik?
A számok nagyon magasak. Ugyan soha nem lehet pontosan tudni az izraeli turisták számát, mert sokan közülük, miután elrepülnek Európába, ott már az EU-s útlevelüket használják, sok izraeli ugyanis kettős állampolgár. Azokról az izraeliekről vannak adataink, akik izraeli útlevelet használnak. A számuk közelít az évi 200 ezerhez.
Ez egy magas szám. De még ha nincsenek is pontos adatok, elég Budapest bizonyos részein sétálni, hogy az ember héber nyelvű beszédet halljon. Tehát
nagy számban vannak itt izraeli turisták,
még izraeli hotelek is vannak a városban.
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Azt gondolom, hogy a jövő az, hogy az izraeli turisták az ország más részeire is eljussanak. Most Budapesten töltik el az idejüket, szeretik Budapestet, szeretnek ide jönni, szeretnek a helyi éttermekben enni – Budapestet jól ismerik. De most azzal próbálkozunk, hogy az ország más részeit is megmutassuk. A Balaton az egyik prioritás, de emellett van közvetlen járat Debrecen és Tel Aviv között. Az országnak ez a része, Debrecen, Nyíregyháza és más úticélok is fontosak lehetnek.
A budapesti Wizz Air és El Al járatok száma egyértelmű jele annak, hogy ez egy jövedelmező útvonal, és igény van rá. Sokkal több izraeli jön Magyarországra, talán tízszer annyi, ha nem több, mint magyar Izraelbe. Ezen a téren lehetne fejlődés.
Az elmúlt években több olyan politikai kampány is volt Magyarországon, amelynek sokak szerint antiszemita felhangjai voltak, például a Soros György elleni kampány. Mit gondol erről?
Nagyon óvatos vagyok az antiszemitizmus szó használatával. Mindenkinek azt ajánlom, hogy előre gondolja meg, mint jelent, hogy valaki antiszemita. Szerintem, és ez az én saját definícióm, antiszemitának lenni annyit jelent, hogy valakinek bizonyos nézetei vannak a zsidó emberekről és Izraelről. Ha egy bizonyos egyénről gondol valamit, akár rólam, vagy bárki másról, az nem jelent antiszemitizmust.
Lehet valakinek véleménye egyes emberekről, lehet kritizálni Izraelt, egészen addig, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok.
Nekem az antiszemita hangok azt jelentik, hogy bizonyos, zsidókról szóló előítéleteket és babonákat általánosítanak.
Mi a helyzet akkor, ha egy parlamenti képviselő megoszt egy fényképet, amelyen egy ember neve egy megölt disznón tűnik fel?
Különbséget tennék jogos kritika és bizonyos képek, sztereotípiák használata között, amelyek olyan reakciót válthatnak ki, amely már aggodalomra ad okot. Ha valaki egy zsidó emberről, vagy egy zsidó származásúról, mert ez nem feltétlenül ugyanaz, attól függ, minek tekinti magát, tehát ha valaki készít egy képet, amelyet egy ismert zsidóval lehet összefüggésbe hozni, és ott van egy leölt disznó, akkor azt érzéketlenségnek, rossz ízlésnek és a megfelelő értékítélet hiányának nevezném.
Tartanék attól, hogy antiszemitának nevezzem, ugyanakkor nagyon őszintének és nagyon világosnak kell lennem:
ha ezek a dolgok megismétlődnek és az emberek úgy érzik, hogy ezek felhangja, vagy az általános hangvétel a zsidók ellen uszít, és felidéz különböző rettenetes képeket a múltból, akkor ez komoly, az antiszemitizmuson túlmutató veszély a társadalomra nézve.
Mindannyiunknak jól kellene ismernünk a múltat és egymást.
Sokan mondják azt is, hogy a menedékkérők elleni kampány hangvétele egy bizonyos 30-as évekbeli narratívára emlékeztet. Például amikor politikusok egy olyan globalista ellenségről beszélnek, amelynek nincs hazája, pénzzel spekulál… Erről mit gondol?
Nem akarom megítélni a magyarországi vagy más országbeli bevándorlásellenes kampányt. Tisztában kell lennünk a definíciókkal. Vannak gazdasági bevándorlók és emberi jogi menekültek. Amikor a menekültekről van szó, akkor humánus kötelesség menedéket biztosítani és megoldást találni más emberek szenvedésére.
Az illegális bevándorlással Izrael is küzd. Azokat az embereket, akik „menedéket” keresnek ott, üldözik a saját országukban? Ez nem minden esetben van így. Néhányan eljöttek egy bizonyos országból, több ezer kilométert mentek több másikon keresztül, és aztán menedékjogot kértek Izraelben. A nemzetközi jog szerint
bárki elhagyhatja az országát és kérhet menedéket, de csak abban az országban, ahova először megérkezik.
Ha sok más országon keresztül utazik, és ott telepedne le, ahol a gazdasági helyzet és az életszínvonal sokkal jobb, akkor a társadalom nehéz feladata eldönteni, hogy be akarja-e fogadni ezeket a bevándorlókat vagy nem. Ez olyan, mint valakit arra kérni, hogy fogadjon be mást az otthonába. Az ország egy közös otthon. Az ott lakóknak kell eldönteni, hogy befogadnak-e másokat. Ez nem rasszizmus, ez nem a bevándorlókról szól, hanem az életstílus védelméről.
Általánosságban hogy látja, az antiszemitizmus problémát jelent ma Magyarországon?
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Nem akarok a mai Magyarországról beszélni, azt gondolom, hogy a számok és incidensek az egész világon azt mutatják, hogy az antiszemitizmus szörnyűsége továbbra is létezik. Magyarországon a kormány nagyon aktív és nagyon érzékeny a zsidó közösség aggodalmaira, látni azt is, hogy támogatja a zsidó életmódot és történelmet.
Ugyanakkor vannak olyan emberek, akiknek bizonyos véleményük, nézeteik vannak, amelyek antiszemitának tekinthetők, ezt mutatják a közvélemény-kutatások.
A zsidó emberek ebben az országban biztonságban vannak.
De még nem élünk olyan világban, amelyből eltűnt a bigottság, az idegengyűlölet, az előítéletek. Ez nem csak Magyarországon van így, hanem sok más európai országban is.
Közel vagyunk az áprilisi Holokauszt Emléknaphoz, és mindenki megkérdezheti, hogy a kontinens megtanulta-e a leckét. A most Európába érkező bevándorlók egy része megint csak antiszemita nézeteket hoz magával. Ezen is el kell gondolkodni.
Budapesten pezsgő zsidó kulturális életről beszélhetünk, de ez kevésbé igaz a vidékre. Tudom, hogy Ön már az ország sok részén járt, mit gondol, vidéken is újjáéledhet a zsidó kulturális élet?
Szerintem újjáéledhet és újjá kellene élednie. Azt is gondolom, hogy
az ország különböző zsidó szervezeteinek együtt kellene működniük, hogy vidéken is legyen zsidó kulturális élet.
Ha el akarunk oszlatni bizonyos előítéleteket, akkor az a kultúra megismertetésével történhet, nem egyes nézetek másra kényszerítésével. Történhet ez az oktatáson keresztül, de a kulturális együttműködésen keresztül is. Ezért kezdtünk a ZsiFi-vel, a Zsidó Filmfesztivállal közösen egy projektet, a Zsidó-Izraeli Filmhetet. Remélhetőleg idén öt másik városban is meg tudunk ezzel jelenni, nem csak Budapesten. Tavaly kezdtük ezt, akkor még csak kisebb mértékben, de idén sokkal nagyobbak az elvárásaink.
Van egy kiállítás is, az izraeli művészetről. Amikor csak lehetőségünk van rá, meg akarjuk mutatni az izraeli kultúrát a vidéknek is, de ehhez partnerekre lenne szükség. Többre, mint amennyi most van.
Izrael elítélte a lengyel holokauszt-törvényt. Vannak erről tárgyalások, vagy bármilyen fejlemény?
Izrael számára Lengyelország egy fontos stratégiai szövetséges, fontos ország az EU-n és a visegrádi csoporton belül is. Sok területen szorosan együttműködünk. Most vannak bizonyos nézetkülönbségek a két kormány között az említett törvényről.
Eltekintve a lengyel érzékenységtől, amit elismerünk,
arra is szükség lenne, hogy elismerjék a zsidók és izraeliek érzékenységét is.
A két kormány úgy döntött, hogy létrehoz egy szakértői bizottságot, mindkét ország részvételével. A jó együttműködést és a kapcsolatok történetét észben tartva nagyon fontos, hogy elkötelezték magukat a nyílt eszmecsere mellett, hogy ezeket az érzékeny területeket jobban megértsék. Remélhetőleg ez nekik és nekünk is segít, hogy megoldhassuk ezt a válságot.
Ha Izraelről beszélünk, akkor elkerülhetetlen, hogy megemlítsük a szíriai háborút. Voltak olyan hírek, amelyek szerint Izrael egyes felkelőcsoportokat támogat, hogy Iránt olyan távol tartsa a határaitól, amennyire csak lehetséges. De a szíriai kormány egyre erősebbnek tűnik, ami azt is jelenti, hogy az iráni befolyás is nő az országban. Mit gondol Izrael erről? Van egy határ?
Szíria szomszédos ország, és több mint nyolc éve instabil. Izrael mindent megpróbált, hogy távol tartsa magát a konfliktustól, de vannak bizonyos stratégiai, biztonsági és diplomáciai érdekeink az országban.
Talán emlékszik, hogy
Izrael orvosi segítséget nyújt a szíriai háború áldozatainak,
szíriaiak százait, ha nem ezreit kezelték izraeli kórházakban. A különböző szíriai csoportok közötti politikai civakodásban nem akarunk aktív szerepet vállalni. Tökéletesen tisztában vagyunk az ország jövőbeli instabilitásának és a szuverén szíriai állam szétesésének politikai következményeivel, de
Szíria nem lehet egyfajta iráni tengely része. Izrael minden eszközzel, diplomáciaival vagy másokkal, meg fogja akadályozni, hogy egy ilyen forgatókönyv megvalósuljon.
Szoros kapcsolatban vagyunk a szíriai konfliktus különböző releváns szereplőivel, hogy biztosítsuk: nem kerül veszélybe a stratégiai egyensúly a régióban.
Irán egy fenyegetés.
Aggodalomra ad okot az iráni törekvés, hogy kiterjesszék befolyásukat a szomszédos országokra és így egyfajta tengelyt hozzanak létre a Földközi-tengerig.
A Hezbollah is megerősödött a szíriai háborúban. A terrorszervezetnek jelentések szerint több ezer, Izraelre irányított rakétája van. Lehetséges egy háború a jövőben?
Nem vagyok próféta és semmiképp nem akarok a háború prófétája lenni. Van egy katonai helyzet, egy kockázatelemzés. Beszéltünk Iránról, ez is a kockázatelemzés része. Izrael most nagyon szoros stratégiai együttműködést tud folytatni néhány arab szomszédjával. Ez Izrael stratégiai kilátásait tekintve nagyon komoly fejlemény.
A Hezbollah jelen van.
Néhány ember azt gondolja, hogy a Hezbollah politikai erő, de nem tudok a világon egyetlen más politikai erőről sem, amelynek ekkora tűzereje és ennyi rakétája lenne.
Azok a kijelentések, amelyeket Naszrallah sejk, a Hezbollah főtitkára tett, Iránt visszhangozzák, és arról szólnak, hogy Izraelt le kell bombázni, tűzbe kell borítani és így tovább.
Izrael egy olyan ország, amely nagyon komolyan veszi a biztonságot.
Nem fogjuk megengedni a Hezbollahnak, vagy bárki másnak, hogy lehetetlenné tegye a normális életet Izraelben.
És ezt a Hezbollah is tudja.
Ha már az arab országokkal való együttműködésről beszélünk, Irán most közös ellensége Szaúd-Arábiának és Izraelnek. Beszéltek arról, hogy történelmi, magas szintű tárgyalások voltak a két ország között, izraeli tábornokok nyilatkoztak szaúdi médiumoknak…
Nyugalmazott tábornokok…
Mit gondol, lehet, hogy ez a folyamat esetleg békeszerződéshez is vezet majd?
Azt javaslom, hogy nézzük ezt történelmi távlatból, hiszen fontos dátum közeleg, április 19-én ünnepeljük Izrael függetlenségének 70. évfordulóját. Nem kérem, hogy gondoljon vissza 1948-ra, vagy 1967-re vagy 1973-ra. Csak annyit mondok, hogy Izrael 2018-ban egy teljesen más ország. Egy erős ország.
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Egy ország erejét nem csak a katonai erőn lehet mérni, hanem a gazdasági erején, a nemzetközi közösségben elfoglalt helyén, a spirituális és szellemi erején is. A 2018-as Izrael egy teljesen más ország, mint amelyikben én születtem.
Ez is a változás része, és ugyancsak ennek része a legitimáció és elfogadottság, amelyet Izrael egyre inkább elnyer a saját régiójában.
Most már nem Izrael a hódító.
Már nem egy csoport gyarmatosító, aki a Szentföldre költözik. Izrael a nemzetbiztonság része a régió sok országában. És ez egy olyan fejlemény, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Az Izrael és a szomszédos országok közötti együttműködés, és ezt nem fejteném ki bővebben, biztonsági területen zajlik.
Izrael biztonsága más országok biztonságán és stabilitásán múlik. De azt is el kell mondani, hogy az ő biztonságuk és stabilitásuk Izrael együttműködésén múlik.
Szóval ez egy win-win helyzet.
Ez az elmúlt évek fejleménye. A gyökerei az Obama-kormány politikájában voltak, az Iránnal kötött alkuban, de leginkább a régió saját fejlődésének az eredménye. Sokan megértették, hogy az együttműködés sokkal inkább szolgálja az ő saját érdekeiket is.
Két, két és fél évvel ezelőtt Izraelben több szakértő is azt mondta nekem, hogy van egy plafonja az együttműködésnek, a palesztin kérdés miatt. Azt is mondták, hogy bár nem ez a legfontosabb kérdés más arab országoknak, de szimbolikus ügyről van szó, és ezért addig nem lehet nyílt együttműködés Izrael és arab országok között, amíg ezt valahogy meg nem oldják. Egyetért ezzel? Mit gondol, a kétállami megoldás továbbra is lehetséges?
Én hiszek a kétállami megoldásban, szerintem ez Izrael érdeke. Abban nem vagyok biztos, hogy a palesztinoknak is az jár a fejükben, hogy két különálló, szuverén politikai egységgé kellene fejlődnünk. Izrael számára a kétállami megoldás kötelező. Politikai megoldást kell találnunk, és nem vagyok biztos benne, hogy mostanában közelebb kerülünk hozzá.
Hiszek a kétállami megoldásban, de nem tudom, hogy a közeljövőben megvalósítható-e.
Arról, hogy van-e plafonja Izrael regionális kapcsolatainak… A karrierem során azt tanultam meg, hogy ne fogadjak el semmilyen plafont, amelyet egyes szakértők állítanak fel. Simon Peresz mondta azt, hogy a szakértők nagyon jók abban, hogy a múltat elemezzék, de abban nem annyira, hogy előre lássák a jövőt. Megértem azoknak a logikáját, akiket idézett, de ez tíz éve volt igaz. És azóta láttunk fejlődést.
Most az a kérdés, mit várunk el. Nyitott határokat? Turisták látogatását? Nem erről beszélünk mostanában. A bilaterális kapcsolatok alapjairól tárgyalunk: gazdasági, katonai és stratégiai együttműködésről és kulturális, emberek közötti kapcsolatokról.
Az én értékelésem szerint a négyből három területen komoly előrelépést értünk el. A gazdasági együttműködésnél a gáz, az elektromosság, a víz területén van ilyen, ez az infrastruktúra, ez jelenti az életet. Enélkül nincs élet. A katonai együttműködésről nem kellene részletekbe belemennem, de elég, ha követik a híreket. A stratégiai együttműködéssel kapcsolatban beszéltünk arról, hogy Izrael jelenti a stabilitást sok más országnak, az ő stabilitásuk pedig Izraelét.
Egy olyan elem van, ami hiányzik, az emberek közti kapcsolat.
70 évvel vagyunk a függetlenségi háború után, ismerve a régió történelmét, ez egy olyan dolog, ami talán a jövőben fejlődik majd. Ha megnézzük a francia-német kapcsolatokat, látjuk a kémiát a két ország vezetői között, hogy van kulturális együttműködés; de hadd emlékeztessem arra, hogy egészen a második világháború végéig nem ez volt a helyzet. A világ megváltozott. A világ az izraeliek és az arabok között is változhat.
Nem hiszek plafonokban, érdekekben és reálpolitikában hiszek. Egy olyan korban élünk, amikor a legtöbb arab ország vezetői realisták és látják a saját országuk érdekeit.
Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése befolyásolja ezt a folyamatot?
Nem, mert ez Izrael fővárosa. Hol máshol lenne? Őszintén, mindazok, főleg európaiak, akik kritizálták Donald Trumpot és azt mondták, hogy megakasztotta a békefolyamatot és veszélybe sodorta a régió stabilitását, amikor Izraelbe mennek, hova látogatnak? Hol tartják a találkozóikat? Haifában? Afulában? Jeruzsálemben, hol máshol, hiszen ez a főváros.
Bizonyos okok miatt több országnak nagyon nehéz Jeruzsálemet elismerni fővárosnak. Rendben. De akkor sincs másik főváros.
Elfogadta a magyarországi helyzettel kapcsolatos véleményét az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága (AFCO), a nagy többséggel megszavazott dokumentum szerint mély aggodalomra adnak okot a közelmúltbeli fejlemények az országban. A 15 igen szavazattal, négy ellenében, öt tartózkodás mellett jóváhagyott dokumentumban hangsúlyozták: Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós alapértékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.
Az elfogadott szövegben aggasztónak nevezték a közelmúltbeli magyarországi intézkedéseket, amelyek veszélyeztetik egyebek mellett az alkotmányos rendszer működését, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségét, illetve a véleménynyilvánítás, a sajtó, a gyülekezés, az egyesülés és a tudományos élet szabadságát, az egyenlő bánásmódot, a szociális és a kisebbségi jogokat, valamint a migránsok, menedékkérők és menekültek emberi jogait.
Kiemelték, hogy az AFCO osztja a Velencei Bizottság által korábban megfogalmazott aggályokat, és úgy véli, hogy ezek közül többet azóta sem sikerült orvosolni.
Rámutattak, hogy minden tagállamnak tiszteletben kell tartania a közös alapértékeket. Továbbá arra is kitértek: sajnálatos, hogy „a magyar intézmények időnként ellentmondásos és félrevezető retorikát használnak az Európai Unióról”.
A szakbizottságban még januárban vitáztak a magyar helyzetről. A téma azért volt napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi külön jelentéséhez mások mellett az AFCO is csatolni fogja a véleményét. A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó külön jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, mely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.
A LIBE jelentéstervezetéhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.
A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség.
Hosszú cikkben elemzi a Newsweek a magyarországi helyzetet, írnak a bevándorlásellenes kampányról, arról, hogy Orbán és a Fidesz hogyan használja ki a félelmet, de a korrupciós ügyekről is. Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta a lapnak: folytatódni fog a bevándorlás- és Soros-ellenes kampány.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Lázár János hírhedté vált bécsi videójának a felidézésével kezdődik az egyik legelismertebb amerikai hetilap cikke. Leírják, hogy a miniszter arra panaszkodott, hogy egyre kevesebb a „fehér keresztény”, a „muszlim migránsok” pedig „lerombolják a várost”, és ez fenyegetné Budapestet is, ha Magyarország beengedné őket.
A Newsweek szerint
Orbán egy már sokszor használt, klasszikus lépést követett:
a szavazók iszlámtól és bevándorlástól való félelmére játszik. Ezzel a lap szerint Orbán az európai szélsőjobboldal kedvence lett – ugyanakkor „mindenki utálja, aki Marine Le Pentől balra áll”.
A lap felidézi, hogy ez a csata 2015-ben kezdődött, amikor menekültek százezrei érkeztek Európába, Orbán pedig szögesdrót-kerítéssel zárta le az útjukat a határon. Angela Merkel, aki a berlini fal árnyékában nőtt fel, akkor azt mondta: csak kerítésépítéssel nem lehet megállítani a menekülteket. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig „helló, diktátor” kiáltással köszöntötte Orbánt az uniós csúcson.
Orbán és Juncker Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
A Newsweek azt írja, a magyarok eleinte sajnálták a kétségbeesett menekülteket, akik parkokban és vasútállomásokon aludtak, mielőtt tovább indultak Francia- vagy Németországba.
Ez az érzés azonban gyorsan megváltozott.
Az Iszlám Állam európai terrortámadásai félelmet és dühöt váltottak ki a menedékkérők iránt, akik többsége muszlim. Elemzők szerint Orbán és a Fidesz ezt használta ki.
Az elmúlt három évben Orbánék a fókuszban tartották a bevándorlás ügyét, és közben az Európai Unió és Soros György is célponttá vált. Ez pedig sokáig úgy tűnt, hogy működik, bár többek szerint csökken a miniszterelnök támogatottsága. Mégis a lap azt írja:
a választásokon nem az a kérdés, hogy nyer-e a Fidesz, hanem az, hogy mennyivel.
Ez pedig a többi szélsőjobboldali pártnak is reményt adhat.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A Newsweek felidézi Orbán politikai pályájának kezdeteit és a kilencvenes évek fordulatát is, amikor rájött, hogy a nacionalizmussal nagyobb sikereket érhet el. Azt írják, retorikájában fontos helyet foglal el Trianon, és 2010 után egyik első döntése volt, hogy szavazati jogot adott a határon túli magyaroknak. Ezután
átírta az alkotmányt és szövetségeseit ültette az Állami Számvevőszék és az ügyészség élére,
majd az Alkotmánybíróságot a Fidesz jelöltjeivel töltötték fel, bírák százait küldték az új törvénnyel nyugdíjba, és a választási törvényt is úgy írták át, hogy nekik kedvezzen.
Közben pedig
Orbán gazdag barátai sorban felvásárolták az egyre csökkenő számú független médiumot.
Paul Lendvai azt mondta a lapnak: „Magyarországon nincs New York Times vagy CNN. Nincs független újság vagy tévé. Ezeket megszüntették.”
A Newsweek ír a korrupciós ügyekről is, megemlítve a Forbes elemzését, amely szerint az Orbán-család vagyona 23 millió euró lehet (ez átszámítva 7 milliárd forint). Írnak arról is, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal, vagyis az OLAF vizsgálatot kezdett Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak az ügyei miatt, és felidézik a Jobbik (amely a lap szerint akár természetes szövetségese is lehetne a Fidesznek, hiszen ugyanúgy szélsőjobboldali) „Ti dolgoztok, ők lopnak”-kampányát.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta: a korrupció nem nagyobb probléma itt, mint máshol Európában. „Tudjuk, hogy a korrupcióval küzdeni kell, és az ezért felelős hivatalok mindent meg is tesznek.”
A Newsweek szerint a hírekre válaszul
Orbán bevándorlásellenes retorikája csak egyre keményebb lett,
és most már az ország megmentőjének mutatja magát, aki a „keresztény Európát védi a muszlim hordáktól”, és a „migráns” kifejezés mára már valóságos szitokszóvá vált. A lap azt is írja, hogy ez a kampány évekig bejött a Fidesznek, és a február 25-ei, hódmezővásárhelyi választás sokk-ként érte a pártot.
Többek szerint ennek az volt az oka, hogy az embereket jobban érdeklik a gazdasági nehézségek és a korrupció, mint a bevándorlók elleni gyűlöletkeltés. Végh Zsuzsanna, a European Council on Foreign Relations elemzője azt mondta:
„Oktatásra, egészségügyre alig jut pénz, és ezek nagyon rosszul teljesítenek. (…) Az embereknek elege van a stadionépítésekből.”
A Newsweek megkérdezte a kormánypárti Magyar Hírlap újságíróját, Őry Mariannt is, szerinte viszont csak azért vesztett a Fidesz Hódmezővásárhelyen, mert minden más párt Márki-Zay Pétert támogatta. Szerinte országosan nem lesz ilyen összefogás. Kovács Zoltán szerint is anomália volt az eredmény. Ő azt is mondta, hogy
folytatódni fog a bevándorlásellenes és Soros-ellenes kampány,
„mert így tudják megértetni az üzeneteiket”. Szerinte ők csak nyíltan beszélnek.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Orbán mostanra már egyfajta minta a szélsőjobbnak egész Európában, de van, akinek még Európában is. Steve Bannon például hősnek nevezte. Ugyanakkor a lap arra is emlékeztet, hogy Orbán több szövetségese is gyengül Európában: Marine Le Pen és Geert Wilders elvesztette a választást, más országokban viszont sikeresnek tűnik a hasonló ideológia: például Olaszországban vagy Ausztriában.
A Newsweek szerint Orbán hírhedt tusnádfürdői, az illiberális államot meghirdető beszéde óta a szélsőjobb erős emberei idealizálni kezdték Orbánt. Azt írják: megmutatta, mit lehet kezdeni a retorika, a körülmények és a hataloméhség koktéljával. A cikk Paul Lendvai szavaival zárul, amelyek szerint a Fidesz a választás esélyese, de „minden, ami gyengíti Orbánt és rezsimjét, a demokratikus erők győzelmének számít”.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
