Kína az igazi kihívás. Erre hívta fel a figyelmet Heiko Maas német külügyminiszter, aki részt vesz a NATO évfordulós ünnepségein.
Az észak-atlanti szerződést 1949 április negyedikén írták alá, és akkor egyértelműen a Szovjetunió ellen irányult hiszen a második világháború után Sztálin hadserege fenyegette Európa nyugati felét. Amerikai támogatás nélkül a kontinens nyugati részének védelme esélytelen lett volna. Orosz fenyegetés most is van. Erre Jens Stoltenberg a NATO norvég főtitkára hívta fel a figyelmet a washingtoni kongresszusban. De Oroszországnak nincsen komoly gazdasági ereje míg Kínának igen.
Hszi Csinping elnök legutóbbi európai körútja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínaiak az Európai Unió gyengébb országainak felvásárlásával próbálnak meg szerepet játszani a kontinensen. Olaszországban Hszi Csinping elnök sok olyan szerződést hagyott jóvá, melyek Itália infrastruktúrájára vonatkoznak. Brüsszelben emlékeztetnek Görögország példájára: a nagy pénzügyi válság idején a parlament felállva tapsolta meg a kínai miniszterelnököt, aki pénzügyi támogatást ígért. Aztán a kínaiak felvásárolták Pireusz kikötőjét, ahol a görög rész elsorvadt miközben Peking emberei a Földközi tenger egyik legnagyobb konténer kikötőjét hozták létre. Innen árad a kínaiak exportja Európa szíve felé. Ebbe a kínai gondolat rendszerbe illeszkedik a Budapest-Belgrád vasúti korszerűsítés is – emlékeztet a brüsszeli Politico.
Merkel: partnerek és vetélytársak vagyunk egyszerre
A német kancellár mini csúcson vett részt Párizsban, ahol Macron elnökkel és Junckerrel, a brüsszeli bizottság elnökével együtt próbáltak egyezségre jutni Hszi Csinping elnökkel. Aki nem hagyott kétséget afelől, hogy számára fontosabb az amerikai kapcsolat mint az európai. Közben viszont Kína Németország első számú gazdasági partnere lett megelőzve Franciaországot és az Egyesült Államokat. Az Európai Unió kereskedelmében az USA és Kína súlya hasonló, de Peking szerepe nyilvánvalóan növekedni fog.
Egységes európai stratégia kellene Kínával kapcsolatban – sürgette Wolfgang Ischinger biztonságpolitikai szakértő, aki korábban Németország washingtoni nagykövete volt. Ugyanez a véleménye Macron elnöknek is. Csakhogy ők a véleményük mellé nem tudnak pénzt tenni – ahogy Kína viszont megteheti. A Huawei ötödik generációs technológiája jól mutatja a kihívás komolyságát. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter jelentős részben azért kereste fel nemrég Európát, hogy elbeszélje a NATO szövetségeseket a kínaiak technológiájáról. Jellemző Orbán Viktor miniszterelnök válasza: ebben a kérdésben Berlin és Párizs álláspontját követjük! Sem Németország sem Franciaország nem hajlik arra, hogy az amerikaiak miatt kitiltsa a korszerű kínai technológiát a saját piacáról. Ilyen körülmények között közös NATO stratégiáról beszélni Kínával kapcsolatban teljesen illuzórikus annak ellenére, hogy a német külügyminiszter joggal mutatott rá Washingtonban: Kína a huszonegyedik század igazi kihívása!
„Akárcsak a britek, a magyarok sem képesek szabadulni attól a birodalmi tudattól, ami a szigetország lakóinak valóságát több, mint két évszázadon keresztül meghatározta, magyar vonatkozásban pedig az 1867-1918 közötti évtizedekben virtuálisan érvényesült. Nekünk elég volt ez az ötven év, hogy képtelenek legyünk szembenézni a valósággal, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a britek alig egy évszázad alatt sem voltak képesek megszabadulni több, mint kétszáz éves korábbi valóságos birodalmi létük nyomasztó hiányától?” – kezdi Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzetét
Április 12. Dies irae: a harag – avagy az ítélet – napja; ekkor fog lecsapni a kemény brexit Nagy-Britanniára. Amikor e sorokat írom 11 nap választ el ettől, s nyilvánvalóan távolságtartóbban élem meg ezt az eseményt, mint azok, akiket a szigetországban közvetlenül érint. Néha belegondolom magam az ő helyzetükbe, s aztán azzal vigasztalom magam: nekünk, az unióban maradóknak valamelyest könnyebb lesz „azután”.
Nemrég az Európai Parlament egyik képviselőjét kérdeztem arról, hogy miként érinti Nagy-Britannia távozása az európai biztonságpolitikát, lévén, hogy mégis – hadi arzenálját és a fejlesztési potenciált tekintve – hadászatilag a kontinens legerősebb államáról van szó. A válasz kettős volt: egyrészt egyáltalán nem változik semmi, mert Nagy-Britannia továbbra is a NATO egyik oszlopa marad, s igen jó az együttműködés ezen a – vagyis katonai és hírszerzési – szinten.
Másrészt Nagy-Britannia távozása a döntéshozatali mechanizmus szempontjából csak használ a közös Európának, nemhogy gyengítené azt. És emlékeztetett az európai honatya két dologra: egyrészt, hogy ne feledjem, az orbáni különutas és Európa-ellenes politika mindig lelkes támogatókra talált a toryk és a UKIP körében, másrészt pedig az Európai Parlamentben valahányszor közös biztonságpolitikai javaslatok kerülte terítékre, többnyire a UKIP és a toryk ellene szavaztak és csöndben a brit munkáspárt is csatlakozott hozzájuk. Nagy-Britannia jelenléte az Európai Unióban egyre nagyobb tehertétel volt biztonságpolitikailag; de nem csak biztonságpolitikai szempontból – jegyezte meg kérdésemre adott választásban az európai képviselő.
A toryk – vagyis a konzervatívok – túlnyomó többsége soha sem kedvelte országa uniós tagságát, s bár mind a folyamatot elindító Cameron-kabinetben, mint Theresa May kabinetében többségben voltak és vannak az unió-pártiak, ám a hangos brexitpárti kisebbség gátlástalanságát az a tudat teszi hatékonnyá, hogy komoly külső erő áll mögöttük. De ma már legalább ilyen erőteljes, sőt feltehetően erőteljesebb azok tábora, akiket visszarettentett a brexit, szavuknak, akaratuknak még sincs olyan ereje, mint a kilépést támogatóknak. Vajon miért? – teszi fel a kérdést már 2016 júniusa óta a meglepett világ.
E kérdésre a válasz ugyan kevéssé kézenfekvő, mi magyarok azonban sokkal könnyebben megérthetjük a britek „miértjét”, mint bárki más. Mert akárcsak a britek, a magyarok sem képesek szabadulni attól a birodalmi tudattól, ami a szigetország lakóinak valóságát több, mint két évszázadon keresztül meghatározta, magyar vonatkozásban pedig az 1867-1918 közötti évtizedekben virtuálisan érvényesült. Nekünk elég volt ez az ötven év, hogy képtelenek legyünk szembenézni a valósággal, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a britek alig egy évszázad alatt sem voltak képesek megszabadulni több, mint kétszáz éves korábbi valóságos birodalmi létük nyomasztó hiányától?
Ma egyre parttalanabb Magyarországon a kormány által felkorbácsolt Trianon-narratíva. De mit jelent a jelenben Trianon? Nézzünk mélyen a valóságban: Erdélyben él – nagylelkű becslés – 1,4 millió magyar és 7 millió román. És az arányok a Vajdaság, a Felvidék vagy Kárpátalja vonatkozásából még rosszabbak magyar szempontból. Ha ez így van, miről beszélünk? Miről beszél Orbán Viktor, amikor a következő szöveget írja ki a facebookra: „Nemzeti összetartozás napja. A jövőt magyar nyelven írják.”
A brexit és a trianonozás két különböző konzervatív politikai elit hajszálpontosan azonos reakciója önnön válságára, mely annak következménye, hogy képtelenek szabadulni a múlttól. A múltban élnek, s a múlt elvárásainak akarnak megfelelni. Ennek fényében nincs komikusabb, mint a magyar miniszterelnök szövege a jövőről szóló narratíva magyar nyelvezetéről. És persze nincs tragikusabb sem az egész társadalom szempontjából.
Látnunk kell: egyfajta önfelszámolás ez, a brit konzervatív világ oszlásnak-indulása. Ez az elit képtelen meghozni azokat az áldozatokat, melyekre a német konzervatívok képesek voltak, másfelől híján van olyan vezetőnek, mint Macron. Emiatt képes egész társadalmát a mélybe, a kilátástalanságba rántani – gátlástalanul. A britek esetében tizenegy napon belül ennek nyilvánvaló jeleit megtapasztalhatjuk – ha csak nem történik valami csoda. De Magyarországon ebből aligha fog okulni bárki is.
„Az elmúlt hónapok a néppárti vezetést megtanították rá, hogy Orbánnak egyetlen esélye van, hogy fenn maradjon Európa politikai térképén: ha őket támadja. Nyilvánvalóan ez a magyar politikus számára is egy kényszerpálya, de más esélye nincs, hogy e pályán mozogva fenntarthassa a nemzetközi látszatot és szolgálja pártja belpolitikai esélyeit” – így kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.
Orbán Viktor annyiszor emlegette azt, hogy lázadásának oka az Európai Néppárt „balratolódása” és javíthatatlan liberálissá válása, hogy ezzel tényleg megváltoztatta az előttünk álló európai választás belső tartalmát. Már most jól kivehető, hogy a kampánystratégiákat nem a jobb, bal, illetve a liberális oldal közötti ideológiai különbségek határozzák meg, hanem az integrációpárti, illetve a nemzetállami elsőbbséget hirdető szándékok összecsapása.
Ám annak dacára, hogy a március 20-ai „kiegyezés” az EPP és a Fidesz között arra a deklarált „fogadkozásra” épült, hogy az EPP nem kritizálja tovább Orbánt, Orbán pedig felhagy a pártcsalád politikai minősítésével és erkölcsi blamálásával, amint a miniszterelnök hazajött az EPP politikai gyűléséről, ott folytatta néppárti kollégái gyalázását, ahol pár nappal azt megelőzően abbahagyta.
A Fidesz és az EPP viszonyát illetően két merőben különböző, mégis egymást feltételező felvonás maradt még hátra: a március 20.-tól május 26-ig tartó szakasz, majd a május 26-ot követő körül-belül egy hónap, amikor is megtörténik a bizottsági elnök megválasztása. Véleményem szerint a most meginduló EPP-ellenes kampány megalapozza, kialakítja majd azt a helyzetet, hogy a Fidesz új európai parlamenti képviselői már ne szavazhassák be Manfred Webert az elnöki pozícióba. Az innen és onnan felhangzó Stürmer-jellegű átkozódások – legjobb példa erre Schmidt Mária legújabb tébolya – már ennek a pszichológiai előkészítését jelentik. Csakis egy ilyen újabb árulás adhat felhajtóerőt a Fidesz első emberének, hogy újrapozícionálja magát az uniós politikai térben.
Persze az EPP-ben nem kell tudni magyarul, hogy a fejleleményekkel mindenki tisztában legyen. Elég, ha elolvassa saját német, belga, francia, holland, osztrák stb. sajtóját – valamennyi az újabb EPP-ellenes magyar kampányról szól s emiatt tombol, vagy épp ironizál a néppártiak rovására. Az orbáni háborgó világképben tehát van egyrészt az EPP, a szocialisták S&D-je, a liberálisok ALDE-ja, valamint Macron mozgalma, másrészt meg ő maga. És ki még más?
„Mi egységesen Weber mögött állunk” – nyilatkozta Orbán. Majd meglátjuk…
Mostanában sokat írnak egy Róma-Budapest-Varsó tengelyről; ez végül is a V4 „tengelyből” nőtt szükségképpen ki, melynek ötlete gyorsabban kimúlt, mint amire bárki számíthatott volna. Milyen esélyei lehetnek egy újabb szerveződésnek?
Közelednek az őszi lengyel parlamenti választások és Orbán partnerének, Jarosław Kaczyńskinek az nem jók a lapjai. Minden jel arra mutat, hogy elveszíti a választást, de még ha talpon is marad, rendkívül meggyengül mai befolyása. Jól mutatták ezt a legutóbbi önkormányzati választások, melyek igencsak megtépázták Kaczyński pártját, a PiS-t.
Matteo Salvini ugyan – köszöni szépen – jól van, de a legutóbbi, március elején közzétett felmérések szerint pártja, az olasz Liga legfeljebb egy mandátummal gyarapíthatja jelenlétét az Európai Parlamentbe. Igaz, pártcsaládja, a Nemzetek és Szabadság Európája a jelenlegi 37 helyről 59 összmandátumot remélhet, ami jelentős, de nem végzetes növekedés. Még akkor sem, ha a Fidesz jelenleg 13-ra saccolt mandátumnövekedését is hozzáadjuk.
Miért nem? Azért mert ezzel nem válnak királycsinálókká. Még igazán blokkolni sem lesznek képesek a parlamenti munkát. Épp ellenkezőleg, inkább elsőszámú ellenfelévé és így célpontjaivá válnak a három nagy pártcsaládnak, melyeknek közös ereje – Macron pártját még nem is számítva – mintegy négyszáz lesz.
Túl pesszimista, merthogy inkább a rettegés szülte azt a feltételezést, hogy az Európa-szkeptikusok akár 233 helyet is elfoglalhatnak az Európai Parlamentben. Mert, ha ez be is következnék, ezek a közös hangot a legnagyobb igyekezettel sem tudnák megtalálni. Eszement törpék, akik együtt próbálnak óriásnak látszani, miközben csak bábeli zűrzavaruk nagy, s gyanakodva figyelik egymást – úgy, mint a Fidesz és a lengyel PiS, vagy a Fidesz és Salvini Ligája.
Orbánnal szöges ellentétben, például Salvini összes nyilatkozata azt türközi, hogy mozgalmát el sem tudja képzelni az Európai Unió eddig kialakult struktúráin kívül, vagy nélkül. Ezt nem is tehetné büntetlenül, hisz a Liga mögött Olaszország meghatározó ipari potenciálja is ott van, s pillanatok alatt hátat fordítanának neki – miként tették azt Berlusconival –, ha merő politikai ambícióból túl messzire menne.
Ám Orbán túl messzire ment, ezért útja vissza az EPP-be épp oly lehetetlen, mint az a helyzet, amibe manőverezte magát, s amit egyre kilátástalanabbá tesz, hogy most tovább folytatja a maga külön háborúját a néppárttal. Arra már aligha számíthat, hogy Manfred Weber elnézőbb lesz vele, ha megszavazza őt bizottsági elnöknek, mert az elmúlt hónapok a néppárti vezetést megtanították rá, hogy Orbánnak egyetlen esélye van, hogy fenn maradjon Európa politikai térképén: ha őket támadja. Nyilvánvalóan ez a magyar politikus számára is egy kényszerpálya, de más esélye nincs, hogy e pályán mozogva fenntarthassa a nemzetközi látszatot és szolgálja pártja belpolitikai esélyeit.
Hogy meddig, az ma már nem a magyar realitások függvénye. Egészen más a világ, mint volt 2016-ban, amikor az orbáni „illiberális demokrácia” szárnyalni kezdett.
Ekkor még sokan – főként persze a mellette kardoskodók – nagy fantáziát láttak a Brexitben. Ma viszont azt kell konstatálniuk, hogy a brit elit csak a rossz és a még rosszabb között választva, teljesen felszámolja önnön politikai valóságát.
Bár a Trump viselt dolgaival foglalkozó különleges ügyész, Robert Mueller nem tudott érdemi bizonyítékokat szerezni az elnök orosz kapcsolatit illetően, de közben oly mértékben megromlott az amerikai-orosz viszony, hogy Orbán különleges és mindenáron titkolni próbált kapcsolatai a putyini maffia-világgal ma sokkal inkább a figyelem középpontjában áll, mint eddig bármikor.
Csatlakozzon a választások után a Fidesz bármelyik európai pártcsaládhoz, „védő kart” nem, hogy nem fog a néppárt többé feléje nyújtani, sokkal inkább segíti majd azokat az erőket, amelyekkel ujjat húzni sohasem volt tanácsos.
Európa esélye az egység, mindegy minek hívjuk, uniónak, egyesült államoknak vagy egyszerűen Európának.
Az EU leállítja a Földközi-tengeren a Sophia-műveletet, noha az idáig csaknem 50 ezer embert mentett meg a vízbefulladástól. Pedig minden nemzetnek jogi és erkölcsi kötelessége, hogy kimentse a tengeren bajbajutott embereket. A Sophia látványosan jelenítette meg az európai egységet, egyben hatékony módszer volt a példátlan menekültválság kezelésére. A többieknek azután segíteniük kellett volna a déli államoknak, ám erre csak a németek és a svédek voltak hajlandóak, a magyarok, lengyelek és csehek egyszerűen visszautasították még az igen minimális kvótát is. De nem tündököltek a franciák sem. Az olasz kormány leállította minden menekült befogadását, így maradt a program beszüntetése, ahelyett, hogy a tagállamok megállapodtak volna: megosztják a költségeket, együtt dolgozzák fel a kérelmeket, illetve elosztják a befogadott menekülteket.
A Frontex ügyében megfigyelhető huzavona példaszerűen illusztrálja: kudarcot vallott az unió menedékpolitikájának reformja. Állítólag az egyik legfontosabb témáról, a külső határok védelméről van szó. Az egyetértés hiánya miatt felfüggesztik a hivatalosan az embercsempész-hálózatok felderítését végző hajók járőrözését. A misszió így a légi támogatásra, a líbiai parti őrség kiképzésére és a Líbiával szembeni fegyverembargó betartásának ellenőrzésére korlátozódik – mondta a szóvivő. „Világos, hogy tengeri erők nélkül nem lehet teljes körűen végrehajtani a misszió mandátumát” – fogalmazott egy illetékes.
Ennek ellenére csak 2027-re töltik fel 10 ezer emberrel a határőrizeti erőket. Néhány tagállamnak „túl gyors” volt a Bizottság által javasolt tempó. Így az embercsempészek nyugodtak lehetnek, van idejük kidolgozni a megfelelő üzleti modellt, hogy tovább működtethessék jövedelmező vállalkozásukat: az embercsempészetet. Ráadásul a mostani döntés nem ér semmit, ha nem határozzák meg, hogy mi legyen a menedékérőkkel. Ki az illetékes, hová küldjék ezeket az embereket? Igaza van Macronnak: „Schengen ára a menedékkérők befogadása”. Ha valaki fenn akarja tartani a szabad mozgást, mint Magyarország és Lengyelország is, akkor az nem vonhatja ki magát állandóan a közös felelősségből, ha a migránsok befogadásáról van szó.
Magyarul, ha Európa meg akarja oldani egyre sűrűsödő gondjait a májusi választás után – bármi is legyen az eredmény –, olyan döntési mechanizmusokat kell életbe léptetni, ami a sorból kilógókat képes rövid úton szankcionálni és az egység útjára visszaterelni.
A brüsszeli intézményeknek semmiféle morális felsőbbsége sincsen a nemzetállamokhoz képest! Ezt hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer, aki a Welt am Sonntag című lapban fejtette ki a véleményét az Európai Unió megújításáról. Ezzel Emmanuel Macron elnök Európai Renaissance programjára válaszolt.
A francia államfő a közös intézmények megerősítésével és új uniós szervezetek létrehozásával akarja mozgásba hozni Európát , hogy az versenyképes legyen az Egyesült Államokkal és Kínával szemben.A CDU elnökasszonya elveti Macron elképzeléseinek lényegét. Szó sem lehet arról, hogy az eurozónában a tagállamok átvállalják egymás adósságait! – hangsúlyozza Annegret Kramp-Karrenbauer. Ezzel gyakorlatilag megismételte Wolfgang Schäuble elutasító álláspontját Macron elképzelését illetően az eurozónáról.
A francia elnök abban reménykedett, hogy a németek hajlandóságot mutatnak arra, hogy olyan nagy államadóssággal rendelkező országok mint Franciaország vagy Olaszország számíthassanak az évek óta költségvetési többletet produkáló Németország garanciájára. Merkel kancellár már korábban jelezte, hogy Németország erre nem hajlandó. Most utóda a CDU élén ezt tökéletesen egyértelművé tette. Nincs tehát közös francia-német terv Európa megújítására.
A CDU elnökasszonya mindenképp együtt kíván működni Macron elnökkel az európai választások során, ahol centrista koalíciót szeretne létrehozni a populista erőkkel szemben. Ezért AKK – ahogy a német sajtó rövidíti – hangsúlyozza a Welt am Sonntagban, hogy egyetért Macron elnökkel a közös európai haderő fejlesztésében és az európai határok védelmében. Ez szükségessé teszi a Frontex megerősítését is.
A másik fontos pont, melyben a CDU elnökasszonya egyetért a liberális francia elnökkel, az az, hogy közösen kell küzdeni a klímaváltozás ellen. Védelmezni kell a Párizsban aláírt nemzetközi klíma egyezményt, melyből Trump elnök kiléptette az Egyesült Államokat. AKK lelkesedése a klímaváltozás elleni közös harcot illetően egyáltalán nem véletlen.
Németországban erős a Zöld párt, amely az Európai parlamentben is fontos szerepet játszik. A CDU elnökasszonya a zöldekkel is együtt szeretne működni, hogy olyan centrumot hozzon létre az Európai parlamentben, mely le tudja küzdeni a szélsőjobboldali populisták várható blokkoló akcióit Brüsszelben.
Az elmúlt hónap emlékezetes eseményei az antiszemitizmus, cionizmus-anticionizmus körüli politikai manőverek, az Alexandre Benallával kapcsolatos szenátusi vizsgálat és Macron európai választási kampányának hivatalos kezdete.
A tizenhét hete tartó válság újabb fejezettel bővült ki. „Az antiszemitizmus terjed, mint a méreg”, „támad, és rohasztja a szellemi életet” – ezekkel a drámai mondatokkal vezette be a belügyminiszter az antiszemita tettek 2018-as frissen publikált statisztikai mérlegét február 11-én. Az elmúlt évben 541 antiszemita cselekedetet és fenyegetést tartanak nyilván az országban, amely a 2017-ben elkövetett 311 ilyen akció számához képest 74%-os növekedést jelent.
Mindenki tudja, az antiszemitizmus nem új jelenség Franciaországban
Mély történelmi és társadalmi gyökerei vannak. Maradjunk csak a 21-ik század első két évtizedében, 2002-ben, 2004-ben és 2009-ben kivételesen magas volt az antiszemita tettek és fenyegetések száma, majd valamennyit csökkentek, de 2014-ben megint az előbb említett évekére hasonlított. 2014 első félévében 527 antiszemita tettről és fenyegetésről panaszkodott a CRIF, a francia zsidó egyesületek esernyőszervezete, ami a megelőző évhez képest 91%-os emelkedést jelentett. És még mindannyian emlékszünk a kóser hypermarket elleni támadásra 2015 január 9-én, az ott meggyilkolt három személyre és az órákig fogvatartott túszokra.
Minden évben minden kormány felháborodásának ad hangot az új adatok nyilvánosságra hozatalakor, és minden alkalommal – elsősorban nevelési – programokat, no és kemény megtorlásokat ígérnek. Ez már amolyan politikai rutin. De, ahogy Delphine Horviller rabbi-nő nemrég megjelent „Gondolatok az antiszemitizmusról” című könyvében írta, az antiszemitizmus évszázadok óta „szétszórt, ugyanakkor nincs sehol, megbújik az emberek között, de nem keveredik össze velük, felismerhetetlen, de nem asszimilálható”. Tehát nehéz harcolni ellene.
Az antiszemitizmus politikai célokra való felhasználása szintén rutin már
Kevés államfő hagyja ki a lehetőséget az éppen aktuális problémák összekapcsolásával. Idén a kormány és a mögötte álló sajtó és értelmiségiek a mintegy három hónapja tartó társadalmi válságot kirobbantó és fenntartó sárgamellényesek diszkreditálására használja fel az antiszemitizmus megnyilvánulásait. „Amikor a zsidók gyűlölete és a demokrácia gyűlölete egybefonódik, akkor a fasiszta szféra szókincse ellepi a házak falait” nyilatkozta a rasszizmus elleni miniszterközi megbízott egyik tweetjében rögtön a belügyminiszter után, és mindenki értette, hogy az adó- és szociális egyenlőségért és a demokrácia kiszélesítéséért, a népi kezdeményezésű népszavazás bevezetéséért tüntető sárgamellényesek mozgalmát tette felelőssé.
Három nappal később, a politikai színen való fennmaradásért küzködő Szocialista párt villámgyorsan reagált a belügyminiszter riasztó mondataira. „Elég volt! Egység az antiszemitizmus ellen” címen hirdetett meg nagygyűlést február 19-re a Köztársaság téren, amelyhez azon nyomban csatlakozott a kormány nevében a miniszterelnök és tizennégy jobb- és baloldali demokrata párt (Le Pen pártja nem szerepelt a meghívottak listáján).
Trágár antiszemita sértegetések
A nemzeti egységet jelképezni hivatott nagygyűlést megelőző szombaton robbant be egy újabb esemény, amely még tovább fokozta a politikusok és a sajtó szenvedélyét. A sárgamellényesek tizennegyedik tüntetésén a mainstream médiák által kedvelt francia és izraeli kormánypárti publicista-filozófus, izlamofób és Izrael-barát gondolatainak gyakran hangot adó Alain Finkelkraut megjelent a tüntetés útvonalán, és a boulevard Montparnasse-on tapasztalta meg a felvonulók ellene irányuló haragját, gyűlöletét, trágár antiszemita, anticionista sértegetéseit. Tettlegességre nem került sor, amit a védelmére (talán előre?) mozgósított rendőröknek nyilvánosan meg is köszönt. Már másnap – vasárnap – bírósági vizsgálat indult a trágár mondatot kiabáló sárgamellényes beazonosítására.
A Libération napilap tizenkét politikus reakcióját szedte csokorba, amelyek az olvasókban azt az érzést kelthetik, hogy Franciaországban elszakadt a gát, törők-zúzók hordái gyújtogatnak és most ráadásul a zsidókat is kezdik támadni, üldözni. Alain Finkelkraut „jelképe [lett] annak, amit a Köztársaság kinek-kinek megenged” írta tweet-jében az az Emmanuel Macron, aki hetekig várt, hogy a Benalla ügyben vagy a sárgamellényesek követelései kapcsán megnyilatkozzon. „Nem, ti nem a nép vagytok, ti a gyűlölet Franciaországa vagytok, azé a Franciaországé, amely miatt szégyenkeznünk kell” nyilatkozta a szenátus elnöke (5) a Finkelkraut-incidens után.
Nos mi a helyzet a sárgamellényesek antiszemitizmusával?
Röviden, valószínűleg ugyanaz, ami a francia társadalom egészével (lásd 3.bekezdés). Mivel a pártoktól és a politikát irányítóktól való függetlenségük, a politikai játékokban való résztvétel és a mozgalmon belül mindenfajta hierarchia elutasítása továbbra is a mozgalom alapköveit képezik, nehéz az egész mozgalmat am blok felelőssé tenni néhány antiszemita vagy anticionista tettéért. Illetve csak akkor, ha három hónap nem volt elég a sárgamellényesek jelenségének valamelyes megértésére.
Mindezidáig nem készült országos vizsgálat a sárgamellényesek mozgalmában résztvevő antiszemiták arányáról, se annak a francia társadalom egészével való összevetéséről, se antiszemitizmusuk (zsidógyűlölet), anti-cionizmusuk, (Izraelnek a palesztin kisebbséggel kapcsolatos politikájának bírálata) okairól és tartalmáról. És ha készül ilyen vizsgálat, és ha netán nem igazolja a sárgamellényesekkel kapcsolatos kvázi hisztériát, akkor – és ez is abszolút rutin – nem lesz a sajtóban helyreigazítás, és egyik politikust és sajtóterméket sem fogják felelőssé tenni Macron új törvénye nevében „fake news”-ok (hamis információk) terjesztéséért. Végül csak egy apró tény, a tizennegyedik tüntetés szombatján felfedezett antiszemita tag-ek nagy része nem a felvonulás útvonalán lett felmázolva a falakra és postaládákra, és mivel nem értek senkit tetten, és tanukat se találtak eddig, nem lehet tudni, hogy valóban sárgamellényesek a tettesek vagy sem.
Cohn-Bendit Macron jó barátja
Még néhány szót az antiszemitizmus politikai célokra való felhasználásáról, ami gyakran és régóta jó eszköznek bizonyul a politikai ellenfelek, pártok, politikusok lejáratására. Cohn-Bendit a 74 éves hajdani 1968-as diákmozgalmi hős, régen maoista, ma Macron jó barátja, a sárgamellényesek mozgalmát rendszeresen szidalmazó, „totalitáriánus szándékkal” megbélyegző EU képviselő Jean-Luc Mélenchont, a France Insoumise vezetőjét támadta azért, mert nem reagált elég gyorsan a Finkelkraut-ot ért sértésre.
Nem csak Franciaországban dívik az antiszemitizmussal való vádaskodás a zavaró politikai ellenfelek ellen. A La Manche másik partján a Labour-párt következő választásokon miniszterelnökségre esélyes baloldali főtitkárát, Jeremy Corbyn-t az utóbbi hetekben ezzel az érvvel próbálják diszkreditálni ellenfelei pártján belül és kívül. A számukra elfogadhatatlan álláspont: Corbyn keményen bírálja Izrael politikáját a közel 21%-ot képviselő palesztin kisebbséggel szemben. Két lemondottt Labour-párttag vádjaival szemben több mint 200 zsidó párttag nyílt levélben cáfolta meg a pártfőnök ellen hangoztatott hamis vádakat. (Az információért köszönet a Londonban élő Márkus Piroskának.)
Alexandre Benalla, itt még az elnök testőreként
A francia belpolitika másik érzékeny pontja Alexandre Benalla és a Macron-rendszer átláthatatlansága
A szenátus február 20-án nyilvánosságra hozta több hónapos kihallgatásainak, vizsgálatának eredményét, amely megállapítja, hogy a Benalla-ügy kapcsán az állam legfelsőbb szintjén „jelentős működési zavarok” tapasztalhatók. „Nem lenne ma Benalla ügy, ha május 2-án Alexandre Benalla, tette elkövetése után [május 1-én rendőrruhába öltözve másodmagával a felvonulás után tüntetőket brutalizált] megfelelő szankciókban részesült volna.” A szenátus szükségesnek látja „az érdekkonflikusok megelőzését és szankcionálását az elnök kabinetjeiben dolgozó személyzet körében, hogy ezentúl ne külső érdekek befolyása alatt cselekedjenek”.
Ezután részletezi a jelentés mindazokat az illegális eszközöket (köztük a fegyverrel, diplomáciai útlevéllel rendelkezés jogát) amelyeket Benalla magának tulajdonított és amelyeket a felettesi utólag jóváhagytak. Ami az „orosz szerződést” illeti, ez „országunk érdekein túl, az államfő biztonságát is sérti” állapítja meg a jelentés. Többek között Benalla és még két személy, a már vád alatt álló és lemondott elnöki hivatal főigazgatójának, Macron egykori jobbkezének, beszédírójának és az elnök személyes kabinet vezetőjének, Benalla közvetlen felettesének bíróság elé állítását kéri hamis tanúskodásaik vádjával.
A jelentésnek nagy visszhangja volt, de a legfigyelemreméltóbb a kormány reakciója. A miniszterelnök, az igazságügy miniszter és a kormány szóvivője nyílt támadásba kezdett a szenátus ellen. Mindhárman kórusban megkérdőjelezték a kormány és a parlament/szenátus hatalomelválasztásának elvét, a Köztársaság egyik alappillérét. Szerintük „sem a parlamentnek, sem a szenátusnak nincs joga véleményt nyilvánítani a köztársasági elnök hivatalának tevékenységéről és belső szervezetéről”.
Macron Európa jövőjéről fejtette ki vízióját
Emmanuel Macron, aki tavaly nyár óta hallgatásba burkolózik volt tanácsadója és biztonsági embere ügyében, március 4-én a londoni The Guardian Vélemény rovatában fejtette ki vízióját Európa jövőjéről. Elszürkült imázsát az európai válság megoldásának, Európa megmentésének ambíciójával szeretné retusálni. A januárban elindított patetikus „nagy vita„, az eddig nem sok eredményt hozó példátlan rendőri és bírósági erőszak, az ENSZ, az Amnesty International, az Európai Bizottság, kül- és belföldi civil szervezetek bírálatai ellenére úgy gondolja, hogy május 23-ig, az EU parlamenti választásokig bizalmat tud kelteni az EU megmentőjének szerepében.
„Drága Európa, a Brexit lecke mindannyiunknak: itt az idő a megújulásra” – a cikk jól hangzó címe ellenére a kíváncsi olvasó, akit érdekel a Brexit tanulsága és az EU jövője, kevés új gondolatot olvashat benne. Csak a politikai nyelvészet és kommunikáció szakbemerei és amatőrjei számára nyújt csemegéket a cikk arról, hogy hogyan, milyen szókinccsel, fordulatokkal lehet/kell tálalni a megújulás-de-semmi-ne-változzon stratégiáját. Javaslatai egytől egyig vagy már érvényben vannak (közös határvédelem, minden ország maga határozza meg a minimálbért, nulla CO2 kibocsátás 2050-ig, a mezőgazdasági mérges vegyszerek megfelezése 2025-ig), és megvalósításukra kevés a remény, vagy megvalósításuk az EU keretében tökéletesen kizárt mert olyan EU egyezményekbe ütköznek, amelyek módosítása vagy eltörlése nem áll a tagállamfők – Emmanuel Macront beleértve – és a mögöttük álló lobbyk érdekében. Az IFOP március 8-án közölt közvélemény-kutatása szerint Macron pártjának listájára a választók 24%-a gondol szavazni.
A Mercer család találta ki Donald Trumpot, az ő támogatásukkal lett a politikai életben ismeretlen milliárdos a Fehér Ház lakója – nyilatkozta Steve Bannon. A Mercer család pénze biztosította a Breitbart News működését, mely először alkalmazta az álhírek /fake news/ tömeges terjesztését a politikai harcban.
A Breitbart News főszerkesztője volt Steve Bannon, aki korábban a Goldman Sachs alkalmazottja volt. Annak a Wall Street-i óriásnak, melyet azután élesen támadott mint a globalizáció szimbólumát! Steve Bannon sokáig Trump főtanácsadója volt a Fehér Házban. Ahol azzal dicsekedett, hogy ő csinálta meg az elnököt. Ez nem tetszett Trumpnak, aki kirúgta. Steve Bannon nem esett kétségbe: székhelyét – hála a Mercer millióknak – átvette Európába. Fogadta őt a magyar miniszterelnök is, akiről Steve Bannon igen lelkesen nyilatkozott:
Orbán már Trump előtt Trump volt!
A milliárdos Mercer család hagyományosan a Republikánus párt szélsőjobboldalát támogatja az Egyesült Államokban és szerte a világon a radikális jobboldali vezetőket kedveli. A Gladstone központ több európai nyelven is közzéteszi nézeteit, melyek mindenütt a szélsőjobboldalt támogatják Európában.
Nemcsak az oroszok avatkoznak be az európai választásokba
Ezt hangsúlyozza a párizsi liberális Le Monde, mely nagy cikket szentel a Mercer család politikai kampányának. Míg az oroszok nagy állami szervezetekkel mindenekelőtt a titkosszolgálattal operálnak az Európai Unióban addig a Mercer família a kicsi, de profi csapatokban bízik, melyek jól ismerik a legkorszerűbb internetes technológiákat a közvélemény befolyásolásában. Abban bíznak, hogy ami bejött Amerikában az bejöhet Európában is. Ugyanaz a Steve Bannon játssza a karmester szerepet, aki bejuttatta a Fehér Házba Donald Trumpot.
Marine Le Pen elutasította Bannont inkább Putyinban bízik
A francia szélsőjobb vezére Moszkva vendége volt a francia elnökválasztás idején. Putyin nyíltan támogatásáról biztosította őt a későbbi győztessel, Emmanuel Macronnal szemben. Putyin nemcsak őt támogatja hanem Matteo Salvinit is Itáliában és a Szabadságpártot Ausztriában. Geraszimov vezérkari főnök hibrid hadviselése érvényesül a gyakorlatban: Oroszország káoszt és zűrzavart akar teremteni az Európai Unióban. Erre a májusi választás kiváló lehetőséget teremt. A Mercer rendszer azonban- az oroszoktól eltérően – ideológiai alapon működik. Káoszt és zűrzavart akar teremteni, de azért, hogy sok kis Trump legyen az eredmény! Erre az aggasztó tendenciára hívja fel a figyelmet a párizsi liberális Le Monde, melynek ez a cikke a legolvasottabb publikáció volt az elmúlt huszonnégy órában.
Több mint húszezren tüntettek Párizsban az antiszemitizmus ellen. Így akartak tiltakozni az ellen, hogy a hétvégén a sárga mellényesek egy csoportja antiszemita sértésekkel árasztotta el Alain Finkielraut akadémikust a Montparnasse pályaudvar környékén Párizsban. A rendőrség időközben elfogta az egyik antiszemita sárga mellényest, akit fajgyűlölettel gyanúsít az ügyészség.
Az eset kapcsán a jobboldali Le Figaro meginterjúvolta Franciaország legismertebb rabbinőjét, aki januárban könyvet jelentetett meg ezzel a címmel: Elmélkedések az antiszemita gondolkodásról. Delphine Horvilleur, aki egy a világra nyitott liberális irányzat rabbija, nemcsak az ősi szent iratokat és a bölcs rabbik évezredes gondolatait tanulmányozta hanem a bőséges antiszemita irodalmat is. Arra jött rá, hogy az antiszemitizmus nem közönséges fajgyűlölet. Az ugyanis az ókori görögök barbár fogalmából indul ki vagyis egy népcsoport lenéz egy másikat, mert azt magánál alsóbbrendűnek tartja. A zsidók esetében pontosan fordított a helyzet – érvel a rabbinő. A legtöbb antiszemita szerző azzal vádolja a zsidókat, hogy egymást segítve megszereztek maguknak fontos pozíciókat a világban. Vagyis a nemzeten belül jogtalan előnyhöz jutnak a származásuk miatt! Úgy tekintik őket az antiszemita szerzők mint akik jogbitorlók vagyis olyan helyeket foglalnak el, melyeken tulajdonképp nekik, a „nemzeti többségnek kellene ülnie!”
A sárga mellényesek egy része Macron elnököt zsidóbérencnek tartja
Macron – pute à juifs – ezek a feliratok is megjelentek a sárga mellényesek között. Emmanuel Macron olyan reformokat akar elfogadtatni a franciákkal, melyek versenyképesebbé teszik Franciaországot, mely mind jobban lemarad a globális versenyben. Csakhogy a reformoknak ára van. Sok a vesztes: különösen a 40+ középosztályban, mely nem képes hatékonyan beilleszkedni az informatikai forradalom világába. Közülük toborzódnak a sárga mellényesek, akik hetek óta minden hétvégén tüntetnek Franciaországban. Az európai választáson külön listán indulnak. A közvélemény-kutatás szerint ők lehetnek a harmadik legnagyobb párt, a szavazatok 13%-ával.
Franciaországban tavaly 74%-al nőtt az antiszemita incidensek száma
Ezt Castaner belügyminiszter tudatta miután ismeretlen tettesek kivágtak két fát, melyet egy halálra kínzott zsidó fiú emlékére ültettek Párizs közelében. Az antiszemitizmus felerősödése az egész francia nemzet válságának a jele – hangsúlyozza a rabbinő. Delphine Horvilleur szerint ezért az antiszemitizmus egyáltalán nemcsak a zsidók problémája Franciaországban hanem az egész nemzeté. A francia nemzet fogalom elvonatkoztat a származástól és a vallástól. Ha ez újra visszakerül a közgondolkodásba Franciaországban, akkor ezzel veszélyesen megnövekszik az egész társadalom belső megosztottsága. Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége. De ugyancsak itt él a legtöbb örmény, akiknek az ősei a népirtás elől menekültek a XX-ik század elején Franciaországba. Ezért is vállalta fel a részvételt az antiszemitizmus elleni tüntetésen valamennyi parlamenti párt. Igaz, Marine Le Pen asszony szélsőjobb pártját nem hívták meg. Legutóbb az elnökválasztáson Emmanuel Macron ellenfele Marine Le Pen asszony volt …
Több mint 130 állam katolikus vezetői kezdenek tanácskozást a Vatikánban csütörtökön. A fő téma a szexuális zaklatás problémájának megoldása. Ferenc pápa szerint az egyház hibát követett el amikor sokáig titkolta a pedofil papok ügyét. A pápa nemrég egy kardinálist is megfosztott papi címétől, mert bebizonyosodott, hogy évtizedekkel ezelőtt szexuálisan zaklatta a gondjaira bízott gyerekeket.
Két konzervatív kardinális a pápát bírálja
Burke és Brandmüller bíboros a katolikus egyház konzervatív irányzatának a zászlóvivői. Ellenzik Ferenc pápa tervezett reformjait. Főként azt, hogy a katolikus egyház feje változtatni akar azon, hogy az elvált hívők nem lehetnek teljes jogú tagjai a katolikus közösségnek. A két konzervatív kardinális ragaszkodik a tilalomhoz, és azzal vádolja Ferenc pápát: a szexuális zaklatási ügyeket kihasználva gyengíti az egyházi hierarchiát. Chile egész püspöki kara lemondott miután egyértelműen kiderült: évtizedeken át takargatták a pedofil papok bűneit.
Rómában összecsapás várható a pápa hívei és ellenfelei között
A vatikáni tanácskozásnak politikai jelentősége is van. Ferenc pápa meglehetősen nyíltan támogatja Macron francia elnököt, aki felvállalta az Európa barát liberális erők vezetését a májusi európai választásokon. Trump amerikai elnök és az európai szélsőjobboldal viszont a konzervatív kardinálisokat támogatja. A migráció ügyében éppúgy mint a reformok elvetésében. Steve Bannon, aki Trump választási győzelmének fő szervezője volt, jó kapcsolatban áll Burke bíborossal. Steve Bannon, aki már nem Trump tanácsadója, Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök vendége volt. A BBC értesülései szerint Steve Bannon is ott lesz Rómában, ahol egy fontos tanácskozáson várhatóan összecsapnak Ferenc pápa hívei és ellenfelei.
Az elmúlt napok antiszemita incidensei ellen tiltakozva 14 párt tiltakozó menetet rendez kedden. Marine Le Pen szélsőjobboldali mozgalmát (RN) nem hívták meg.
Macron nem vesz részt a tiltakozó megmozduláson, de határozottan elítélte a sárga mellényesek antiszemitizmusát.
Mi franciák nem ilyenek vagyunk. Pontosan az ellenkezőjét képviseljük. Befogadó ország vagyunk. Ez tette naggyá nemzetünket. Alain Finkielraut szülei Lengyelországból menekültek Franciaországba a holokauszt elől – hangsúlyozta Emmanuel Macron köztársasági elnök. A párizsi ügyészség vizsgálatot indított az ügyben. Mi történt ?
A zsidó származású akadémikust sértegették a sárga mellényesek
Alain Finkielraut beszélgetni akart a sárga mellényes tüntetőkkel Párizsban a Montparnasse negyedben. A sárga mellényesek a hétvégeken tüntetnek Macron elnök liberális reformjai ellen. Korábban már a köztársasági elnököt is zsidóbérencnek nevezték ( pute à juifs). Most Alain Finkielraut akadémikusnak jutott ki bőven az antiszemita sértésekből. „Elsősorban azért bíráltak, mert kiállok Izrael mellett. Sajnos nem ez az első eset amikor ezt a gyűlöletet tapasztalom” – nyilatkozta a Journal du Dimanche című lapnak Alain Finkielraut akadémikus. Aki azt is elmondta, hogy távolról sem minden sárga mellényes volt gyűlölködően ellenséges vele szemben. Olyanok is voltak, akik felszólították: álljon be közéjük! Vegye fel a sárga mellényt!
Franciaországban tavaly 74%-al növekedett az antiszemita incidensek száma – jelentette be nemrég a belügyminiszter. Castaner belügyminiszter két tényezőt említett. Egyrészt a hagyományos szélsőjobboldali antiszemitizmust, melyet már Marine Le Pen mozgalma sem vállal fel. Másrészt pedig a muzulmán antiszemitizmust, amely azóta különösen felerősödött, hogy Trump elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége. Az Iszlám állam terrorakciók sorozatát inditotta Franciaországban – jelentős részben zsidó célpontok ellen. Ezért ma a zsidó intézmények jelentős részét rendőrök őrzik Franciaországban, ahol a sárga mellényes tiltakozó mozgalomban is felütötte a fejét az antiszemitizmus.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
