Kezdőlap Címkék LMP

Címke: LMP

Kapituláció

Egy héttel ezelőtt arról írtam ezen az oldalon, hogy nem állhatja meg a helyét Gyurcsánynak az az állítása tizennégy pontjából a negyedikben, hogy az ellenzéki együttműködésnek közös világkép az alapja.

Az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájának példáját hoztam fel annak szemléltetésére, hogy az ellenzéki pártok világképe korántsem egységes, a Jobbik és az LMP nem szakpolitikai részletekben, hanem politikai világképünk alapjait illetően képvisel mást, mint tudtommal a DK, a Momentum vagy a Párbeszéd. Már akkor külön kiemeltem, hogy Gyurcsány a Jobbiknak a nemzeti kérdésben képviselt álláspontját tekinti annak az elemnek, amely hozzájárul a szövetkező pártok közös álláspontjának megformálásához. Idézem újra, amit egy hete is idéztem Gyurcsánytól:

„Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

Akkori szövegemben emlékeztettem arra, hogy a kettős állampolgárságnak, az ebben megjelenő – ez most az én hosszú ideje használt formulám – „puha irredentizmusnak” az elutasítása vagy elfogadása volt az egyik fontos különbség a megalakuló DK és a maradék MSZP között.

Amikor az MSZP képviselői tíz évvel ezelőtt feladták a korábban általuk is támogatott Gyurcsány-kormánynak a nemzeti kérdésben képviselt, az európai normákkal összhangban álló felfogását, azt írtam, hogy az MSZP a II. Internacionálé pártjainak az első világháború kitörésekor elkövetett árulását ismétli meg.

Ma is így gondolom: Orbánnak a nemzeti kérdésben folytatott politikája – melyet a Jobbik és az LMP mindig támogatott – a háborúkhoz, népirtásokhoz vezető nacionalizmus szörnyű hagyományához nyúl vissza, szemben a szomszéd népekkel való történelmi megbékélés 1945 utáni európai hagyományával, melyet viszont korábban az SZDSZ, illetve megalakulása óta a DK képviselt mindeddig a magyar politikában. Egy héttel ezelőtti jegyzetemet így zártam (most magamat idézem): „Tényleg a Jobbik, állandó figyelmeztetéséhez’ kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?”

Hétfő este az Egyenes Beszédben megkaptam a választ: igen.

Mint mindig, Gyurcsány a tőle megszokott módon becsületesen megmondta: megváltoztatta az álláspontját.

  Kénytelen vagyok hosszabban idézni az interjúból:

„Én racionálisan a bibói történelmi államnemzet kategóriáját használom, ne menjünk bele. Lehet, hogy nekem is kellett hozzá sok év, hogy értsem, hogy mennyire őszinte mozgósító erő sokak számára és az identitásában az a fajta magyarság, amit én talán racionálisabban és természetesebben éltem meg, mint ők. És ennek milyen közösségszervező ereje van.

Miközben az álláspontom határon túli magyarok automatikus állampolgársága, satöbbi ügyében, ez a része nem változott,

de hogy ennek van egy mély, őszinte lelkisége, amit talán én kevésbé éreztem, értettem, ez részben a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása szerintem az én gondolkodásomhoz.”

„De ez meglesz ebben az együttműködésben is, az LMP-től a Jobbikig több párt pontosan ugyanúgy gondolkozik erről, mint a Fidesz, így első ránézésre. Ez azt is jelenti, hogy ez ügyben sokkal toleránsabb is?”, kérdezte a műsorvezető.

„Ez egy koalíciós együttműködés. Ennek az alapja nagyjából az, hogy, hogy mondjam, nagyon oda kell egymásra figyelni. Az, amit mi képviselünk például kettős állampolgárság és szavazati jog ügyében, annak nincs többsége a mi oldalunkon sem.”

„Ez azt is jelenti, hogy elengedi?”

„Természetesen. Még kétszer föl kell vetni. Tudja a választ, hogy én mást gondolok. De az ország stabilitása, kormányozhatósága sokkal fontosabb, mint hogy ebben az ügyben megfeszítünk majd egy koalíciót. Persze. El.”

Annyi minden után, amiben a DK eltávolodott attól, amit az alakuláskor együtt képviseltünk, és ami megkülönböztette a többi ellenzéki párttól, Gyurcsány most már a nemzeti kérdésben képviselt európai álláspontot is feladja, és a DK a Mesterházy-féle MSZP-t tíz év késéssel követve magáévá teszi a magyar nacionalizmusnak a Fidesz mellett a Jobbik és az LMP által képviselt legrosszabb hagyományából következő szabályozást a kettős állampolgárságról és a választójogról.

De hát szabad-e kockára tenni a Fidesz legyőzéséhez nélkülözhetetlen teljes ellenzéki szövetséget egy olyan szakpolitikai kérdésben való nézetkülönbség miatt, mint a kettős állampolgárság és az azzal járó választójog? Nem indokolt-e a szövetségkötéshez mindeninek engedni valamennyit a maga álláspontjából?

Nem akármilyen szakpolitikai kérdésről van itt szó.

A magyar közgondolkodásban több, mint száz éve jelen van az egyik oldalon Tisza Istvántól Horthy Miklóson át Orbán Viktorig ívelő úri nacionalizmus, amely a magyarok közép-európai szupremáciájában gondolkodik. És ott van vele szemben az Adytól Károlyin és Bibón át a mai – nevezzük így – köztársaságpárti magyar demokraták „Dunának, Oltnak egy a hangja” felfogásáig a másik irány, amely a szomszédokkal való történelmi megbékélésre törekszik, és ezen az alapon találhatja meg az ország helyét a modern, integrálódó Európában.

Az Orbán-rendszer államunkat alaptörvényével, állampolgársági és választójogi törvényével, valamint mindennapi politikai gyakorlatában etnikai alapra helyezte, és ezzel, ha hullámzó intenzitással is, de tartósan hidegháborút folytat a szomszédokkal. Ebben a Jobbiktól és az LMP-től a törvényalkotásban is és a politikai gesztusokban is folyamatos támogatást kap. Ha a Szocialista Párt meghátrálása után a DK is magáévá teszi ezt az álláspontot, akkor a magyar pártpolitikából évekre, évtizedekre eltűnik a nacionalizmussal szembeni progresszív, európai alternatíva. Akkor – mint egy évszázaddal ezelőtt, az első világháború kitörésekor – az egész magyar politikai osztály a Tisza–Horthy–Orbán vonal követőjévé válik.

Vajon beszélhetünk-e Orbán legyőzéséről, ha a magát köztársaságpártinak, európainak valló politikai erők a kormányhatalom megszerzése érdekében alapvető kérdésben átveszik a politikáját?

Nem éppen az ő diadalát jelentené ez? Hát nem – az őszödi beszéd klasszikus kifejezésével élve – „egy másik világot csinálni” léptünk a politikába?

Ellenzéki igenek

Három esemény. Mint tudjuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet irányító alapítvány Vidnyánszki-féle kuratóriuma azzal állt bosszút a szabadságharcukat folytató diákokon, hogy nem fogadják el az idei őszi félévüket. Intézkedésüket az azt követő napon hozták meg, hogy rendelettel tette ezt számukra lehetővé a kormány, eltérve a hatályos felsőoktatási törvénytől. A kormány szintén rendelettel tiltotta meg, hogy az önkormányzatok adót emeljenek, amivel elvont önkormányzati alapjogot. És a legújabb: a rendőrség előállította Gödény Györgyöt azon az alapon, hogy oltásszkeptikus nézeteinek az interneten történő terjesztése felveti a rémhírterjesztés gyanúját. (Gödény nézeteit helytelennek és ártalmasnak tartom, de nyilvános hirdetésük miatti eljárás alá vonását felháborítónak.) Ez azért történhetett így, mert a márciusi felhatalmazási törvény veszélyhelyzet esetére kibővítette a rémhírterjesztés tényállását a büntető törvénykönyvben.

 Mindhárom esemény csak azért lehetséges, mert a kormány novemberben újra kihirdette a veszélyhelyzetet.

Ahogy a járvány tavaszi hullámának idején a veszélyhelyzetre hivatkozva rendelte el a kormány, hogy a gödi Samsung-gyár területét nyilvánítsák különleges gazdasági övezetté, amelyre immár nem terjed ki az önkormányzat kompetenciája, és az önkormányzat az onnan származó iparűzési adót is elvesztette.

A vonatkozó törvényt csak később, a veszélyhelyzet megszüntetése után hozták meg.

Most is a veszélyhelyzet alapján kapott felhatalmazással élve tették rendelettel lehetővé a diákok féléves teljesítményének eltörlését, az önkormányzati adók befagyasztását és a Gödény elleni szégyenletes eljárást.

Ebben persze nincs semmi meglepő: márciusban egyet is értettünk abban, hogy ennek a kormánynak járvány idején sem szabad effajta felhatalmazást adni, mert vissza fog vele élni.

Novemberben már nem értettünk egyet ebben: az ellenzéki pártok képviselői az Országgyűlésben igennel szavaztak a felhatalmazásra.

Tudjuk, a felhatalmazáshoz a kormánynak nélkülük is megvolt a parlamenti többsége, az igenlő szavazat azonban a törvénnyel való egyetértést és következményeiért való felelősségvállalást jelent.

Azért tehát, hogy a kormány felhatalmazást kapott ilyen, a jogállamiságot nyilvánvalóan sértő intézkedésekre, teljes felelősség terheli Arató Gergelytől Vadai Ágnesig és Varju Lászlóig valamennyi, igennel szavazó ellenzéki képviselőt.

Nem véletlenül DK-s képviselőket nevezek meg felelősökként, és nemcsak azért, mert magam a DK egyik alapítója vagyok, ezért az ő igenlő szavazataik fájdalmasabban érintenek, mint például az MSZP-s vagy LMP-s képviselőké.

A márciusi és novemberi felhatalmazási törvény között egy különbség volt: márciusban határidő nélküli, novemberben kilencven napos időtartamra szólt a felhatalmazás. Márpedig tavasszal az ellenzéki frakciók többsége egyetlen dolgot követelt: a határidőt.

Egyedül a DK szabott négy feltételt: a határidőt, a felhatalmazás tárgyának egyértelmű korlátozását a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedésekre, a kormány rendeleteivel szembeni akár egyetlen frakcióvezető által is indítványozható alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetővé tételét, és végül a rémhírterjesztés büntető törvénykönyvi tényállása kibővítésének törlését.

Márciusban e négy feltétel teljesítéséhez kötötte a DK a felhatalmazás megadását.

E négy feltételből most az elsőt teljesítette a kormány, a másik hármat nem. (A három közül egyet, a könnyített alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetőségét módosító javaslatként be is nyújtottak ellenzéki képviselők, és Tordai Bence párbeszédes képviselő ennek megszavazásához kötötte az igenlő szavazatot, és miután ezt nem fogadták el, nem is szavazta meg a törvényt.)

A DK jelen levő képviselői mégis igennel szavaztak ugyanúgy, mint a többi ellenzéki képviselő. Lássuk be: valamennyiüket felelősség terheli azért, ami az SZFE diákjai, az ország önkormányzatai és az eljárás alá vont Gödény György ellen tesz most a kormány.

Egységes világkép?

Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:

„Orbán Viktor meg fog bukni”.

Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.

Amikor tíz év elteltével, a negyedik Orbán-kormány regnálása idején tizennégy pontos bejegyzésében a mai ellenzéki szövetségről ír, szintén olyasmit fogalmaz meg, amire híveinek immár kilencszázezresre nőtt tábora elvár: a Fidesz legyőzésének politikai tartalmát.

Ezúttal is az első pont első mondatának van a legnagyobb jelentősége. Így hangzik: „Az ellenzék világképe egységes.” Majd így folytatódik: „Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.” A továbbiakban pedig, a félreértések elkerülése végett hozzáteszi: „Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.”

Ez így sajnos nem állja meg a helyét.

A Fidesz kilencedik alaptörvény-módosításának november 18-i parlamenti vitájában – amelyen az ellenzéki pártok sajnos részt vettek, holott bojkottálniuk kellett volna – világosan kiderült, hogy milyen alapvető különbségek vannak az ellenzéki pártok világképében. A kormány által előterjesztett alaptörvény-módosítást bírálva az MSZP, a DK és a Párbeszéd szónokai a közpénz fogalmának meghatározása és az alapítványok szabályozásának sarkalatossá tétele mellett, amit mint a lopás alaptörvénybe iktatását jellemeztek, támadták a család definíciójára, a férfi és női szerepekre vonatkozó passzusokat is, amelyeket mint a homofóbia alaptörvénybe iktatását lehetne jellemezni, és amelyet a fideszesek keresztényi elvek érvényesítésének szeretnek tekinteni. (Az MSZP vezérszónoka emellett nagyon helyesen a különleges jogrendek újrafogalmazását is darabokra szedte.)

És a további két ellenzéki frakció?

A Jobbik és az LMP vezérszónokai kizárólag az első témában, a lopás, a közpénzek és közvagyon kezelésének ügyében bírálták hevesen az alaptörvény-módosítást és ennek kapcsán az Orbán-kormány gyakorlatát, a második, egyértelműen világképet érintő témát elkerülték.

Sőt, az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt következőképpen zárta vezérszónoki beszédét:

„Én azt tudom mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, én egy családos ember vagyok, keresztény, hívő keresztény ember, erőteljesen nemzeti elkötelezettségű, és ha bármikor valaki a család fontosságát támadja, bármikor valaki a nemzeti érdekeket támadja, bármikor valaki a keresztény, az európai kultúra keresztény alapjait támadja, akkor rám számíthatnak. De amikor a nemzeti érdekek elárulásáról és a közvagyon lenyúlásáról van szó, akkor én mindig az önök ellenfele leszek.”

Hasonlóképpen fogalmazott felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is:

„Konzervatív és az önök jobboldali ellenzékéhez tartozó párt alelnökeként, többgyerekes családapaként én minden esetben a hagyományos családmodell védelme mellett fogok kiállni, és minden tekintetben – ha családokat kell megvédeni (…), én mindig ott leszek a családok mellett. De azt is szeretném elmondani, hogy ha önök benyújtanak olyan javaslatot, amely a magyar családokat védelemben részesíti, rám számíthatnak ezek megszavazásában, még a mostani politikai klíma és hangulat ellenére is. Viszont ha közpénzek ellopásáról van szó, akkor az önök kérlelhetetlen ellensége leszek és maradok.”

Amikor a Jobbik és az LMP politikusai kereszténységükkel és családapai mivoltukkal hivalkodva ajánlanak fel támogatást a Fidesznek a polgárok egyenlőségével szembeni diszkriminatív politikához – mert erről szólnak az imént idézett mondatok –, bizony a demokratikus jogállamiságnak az Unióban elfogadott normáival szemben állnak a Fidesz mellé.

Abban is egyetértenek a Fidesszel, hogy az Európai Unióval szembeni szuverenista elvet képviselik, ahogy ezt Ungár Péter számos nyilatkozatában olyan elemként hangsúlyozta, amely az LMP-t a DK-tól és más ellenzéki pártoktól megkülönbözteti, s egyebek mellett az euró bevezetésének elutasítására készteti. Egyetlen passzust idézek egy cikkéből:

„Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok.”

A Jobbik e kérdéskörben mostanában kerüli a világos beszédet, de az eurót Z. Kárpát is elutasítja. Ne feledjük azt sem, hogy 2018 nyarán az immár „néppártosodó” Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást, amely többek között az Orbán-kormánynak az Unióval való szembenállásához nyújtott „alkotmányos” hátteret (valamint a hajléktalanok üldözéséhez és a bírói függetlenség korlátozásához). És akkor még nem említettem a menekültkérdést, amelyben mind a Jobbik, mind az LMP kezdettől a Fidesszel azonos felfogást képvisel. Mint ahogy mindkét párt 2010 óta a Fidesz oldalán áll a nemzeti kérdésben, vagyis abban is, hogy „a határokon átívelő nemzetegyesítést” hirdetve a magyar államot az állampolgársági és a választójogi törvény gyökeres átalakításával, a modern polgári államiság alapját megkérdőjelezve etnikai alapra helyezi.

Ezek nem „szakpolitikai” kérdések, ezek a politikai világkép pillérei.

Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.

Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember. Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha

különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül.

Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.

Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: „Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk.

Tényleg a Jobbik „állandó figyelmeztetéséhez” kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?

Ha segíteni nem tud, legalább ne ártson

Orbán vonja vissza törvényjavaslatait jelentették ki az ellenzéki pártok közös nyilatkozatukban, melyet néhány perce tettek ki honlapjaikra. 

Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat. Ezt üzenték a kormánypárt keddi intézkedései, amelynek során a fideszes és az úgynevezett kereszténydemokrata képviselők remegő kézzel megírt alkotmánymódosítás keretében tettek ismételt lépéseket a közpénzek ellopása, valamint a közpénzekkel kitömött cégek, alapítványok bebetonozása és elrejtése érdekében. Tették mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor a válság megfékezésére, a lehető legtöbb ember megmentésére és megvédésére kellene koncentrálni. Egyszerűbben: miközben feltehetően magyar emberek százai halnak meg Orbánék súlyos, történelmi késlekedései, átjachtozott hónapjai miatt, a miniszterelnök és csapata magyar emberek további adómilliárdjait játssza át a kastélyokkal, hajókkal, repülőkkel már amúgy is kitömött oligarcháknak, bebiztosítva őket a 2022-es vereségre.

Orbán kétségbeesett lépéseinek sorába illeszkedik az is, hogy – tökéletesen demokráciaellenes módon – egyeztetés nélkül, másfél évvel az országgyűlési választások előtt benyújtotta a választási törvény módosítását szolgáló javaslatot. Ez is csak azt mutatja, hogy Orbán már a saját maga által, saját magának írt választási rendszerben sem érzi biztonságban magát. Utóbbira minden oka megvan, mert veszíteni is fog – ezt Orbán is beismerte az ominózus törvényjavaslatokkal.

Ha valamikor, most kiváltképpen igaz: Orbán Viktor végképp méltatlanná vált hivatalára. Követeljük, hogy vonja vissza a vonatkozó törvényjavaslatokat, továbbá töltse lopás és ügyeskedés nélkül a hátralévő hivatali időt. Hogy minisztereit és államtitkárait idézzük: Ha a világjárvány idején segíteni nem tud, legalább ne ártson.

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Orbán Viktor bejelentett

 Ha összefogunk, és mindannyian betartjuk a szabályokat, akkor nem lesz szükség további intézkedésekre.”

  • A szórakozóhelyeket bezárják.
  • Éjfél és reggel 5 között kijárási korlátozást léptetnek életbe, ami azt jelenti, hogy éjfélig mindenkinek haza kell érnie.
  • Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden harmadik széken lehet ülni, és a maszk használata kivétel nélkül kötelező.
  • A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be a szabályokat, azonnal be fogják zárni.
  • A tömegközlekedésen a zsúfoltság mérséklése érdekében a csúcsforgalomban járatsűrítést rendelt el a kormány, és újra ingyenes lesz a parkolás.

Aljasság és felelőtlenség a köbön! – ezekkel a szavakkal kommentálta Orbán bejelentését Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti frakciójának vezetője

Orbán Viktor nem csak felelőtlen, de aljas is. Valódi intézkedést nem hoz, az emberek egészségét és megélhetését nem védi meg, de az ellenzéki városokba újra belerúg, és ismét elveszi a bevételeiket…
Orbán továbbra is tízezrek életét teszi kockára a hatalom- és focimániájával. A Párbeszéd követeli a felelős döntéseket. Populista vezér helyett legalább most az egyszer viselkedjen a miniszterelnök valódi államférfiként.

Nesze semmi, fogd meg jól! – reagált Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azonnal reagált Orbán bejelentésére

Amit ma Orbán bejelentett, az alapján úgy tűnik, mintha nem tudná, hogy mi van ebben az országban. Teljes képtelenség, hogy nincs egy szava az iskolákról, tanárokról, diákokról, orvosokról és ápolókról, és legfőképpen a tömeges és ingyenes tesztelésről.
Mint ahogy az elveszített munkahelyekről, vagy a tönkremenő vállalkozásokról sincs. Valójában a kormány nem tesz semmit, nem tesz új erőfeszítést, nem mozgósít új erőforrásokat…
Ez a kormány alibizik, és ezzel emberkísérletet folytat. Vigyázzunk magunkra, ha már a kormány nem vigyáz ránk!

Amit a miniszterelnök bejelentett, az egy lufi. Látszólag nagy, de belül üres. – Tóth Bertalan, az Mszp társelnöke így kommentálta a bejelentést

Ez édeskevés, miniszterelnök úr!
Most nem büntetni kell, hanem életeket kell menteni, és megélhetést biztosítani azoknak, akiknek nincs már tartalékuk!
A korlátozó intézkedések mellé segítséget kell nyújtania a kormánynak azok számára, akik a korlátozásokat megszenvedik.
A Fidesz nem biztosít elegendő forrást a védekezéshez, sem az egészségügynek, sem az önkormányzatoknak, sem a cégeknek, sem az embereknek! A kormány tehetetlenül nézi, hogy összeomlik körülötte a maga építette légvár!
A következmények beláthatatlanok!

Orbán mai bejelentése egyszerre volt semmitmondó és nagyot mondó – Jakab Péter, a Jobbik elnöke szokásos éles stílusában reagált

Az például kiderült, hogy már megint világelsők vagyunk valamiben. Lélegeztetőgépekben. Jó lenne abban világelsőnek lenni, hogy nálunk van rá a legkevésbé szükség. Ehhez képest a halottak száma már közelíti a kétezret. Mit is mondott nemrég a miniszterelnök
Idézem „Aki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.” Hát persze. Nagyotmondással nem lehet se gyógyítani, se válságot kezelni, mint ahogy semmitmondással sem…
A semmit kommunikálni ugyanis sok pénzbe kerül. A válságkezelés is drága, csak az legalább megtérül. Munkahelyekben, bérekben, megmentett életekben. Ehelyett ma is csak üres fecsegést kaptunk.

A miniszterelnök által kedden este bejelentett lépéseknél sokkal többet vártunk – jelentette ki Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke

Csalódást okozott, megkésett és erőtlen volt a beszéde. A rendkívüli jogrend meghosszabbítását támogatjuk, hiszen valóban gyors intézkedésekre van szükség. Azok azonban eddig sajnálatos módon elmaradtak, a kormány most sem hozott érdemi döntéseket és nem fogadta meg még a saját járványügyi szakértőinek a tanácsait sem.
Sokkal szigorúbb intézkedésekre lenne szükség, hogy elkerüljük a még ennél is nagyobb krízist, de a kormány továbbra is késlekedik.

Ez nem válságkezelés, hanem alibikormányzás! – jelent meg a Momentum Facebook oldalán

Miközben Szlovákiában a teljes lakosságot letesztelték, Ausztriában pedig az állam átvállalja a bajba jutott vállalkozások bérköltségeit, mi ingyenes parkolással, rendkívüli jogrenddel és focimeccsel védekezünk a járvány és gazdasági hatásai ellen.
Most, hogy a kormány elől ismét elhárulnak a demokratikus akadályok, és ismét jön a rendkívüli jogrend, végre el is kezdődhetne a járványhelyzet kezelése: A veszélyeztetett munkakörben dolgozók, pl. tanárok, egészségügyi dolgozók tesztelése, a csőd szélére jutott vállalkozások megmentése, a munka nélkül maradt családok megsegítése.

Elviselhetetlenül sokan szoronganak ma Magyarországon! – Dobrev Klára így reagált a miniszterelnök tegnapi bejelentésére

Vannak, akik a szüleikért vagy a nagyszüleikért aggódnak. Mások gyerekeikért, krónikus beteg családtagokért. Tanárok, bolti eladók, szociális dolgozók, munkások és ügyintézők nagy számban szorongva mennek mindennap dolgozni, mert nem tudhatják, mikor éri el őket is a vírus…
És ott van a miniszterelnök, aki mindebből semmit sem ért. A kormány látványkormányzásba menekül, valójában magára hagyja az embereket, elárulja Magyarországot. Alkalmatlanságból vagy cinizmusból árulja el hazáját, nem az én feladatom eldönteni. Azt azonban tudom, hogy Magyarországnak most tisztességes, felelős, a néppel együttérző kormányzásra lenne szüksége!

Gulyás, Keresztes, Ungár hazaárulóz

Gulyás Gergely miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján egy kormánypárti újságírói kérdésre mondta a következőket:

„Ez annak bizonyítéka, hogy a magyar baloldal úgy gondolja, hogy a magyarokkal szemben románokat érdemes támogatni, vagy pedig úgy gondolja, ami talán még aggasztóbb, hogy a magyar nemzetiségi érdekek védelmére a román pártok az alkalmasabbak, vagy pedig számukra ez semmit nem számít.

Úgy gondolom, hogy ha nem koptatták volna el az elmúlt években a magyar politika mindkét térfelén a hazaárulás fogalmát, akkor itt indokolt lenne használni, de miután elkoptatták, ezért maradjunk abban, hogy a Momentum számára a magyar és román közötti választás esetén egyértelműen a román a választandó.”

Miről van szó, mire kérdezett rá az újságíró?

Fekete Győr András, a Momentum elnöke a romániai önkormányzati választás előtt egy rövid, egy mondatos videofelvételen arra kérte a magyar nemzetiségű választókat, hogy szavazzanak az USR, a romániai liberális párt jelöltjeire.

Ugyanúgy, ahogyan korábban, a romániai államfő-választás előtt Dan Barnának, az USR elnökének kampánygyűlésén beszélt, vagy ahogyan Donáth Anna Szlovákiában vett részt a Progresszív Szlovákia párt kampányában.

Vajon elfogadható-e, hogy a Momentum a szomszéd országok választási kampányaiban ottani liberális pártok jelöltjeit támogatja a magyar párt(ok) jelöltjeivel szemben?

A magyar nyilvánosságban a szomszéd országok belpolitikájának szinte egyetlen kérdéséről esik szó, a magyar kisebbségek helyzetéről. Ha eltekintünk attól, hogy a románok, szlovákok, szerbek, ukránok között is vannak demokraták és a demokrácia ellenfelei, vannak a kormányzati korrupció építői és vannak, akik harcot folytatnak ez ellen, vannak jobboldaliak és baloldaliak, akkor ez akár jogos is lehet. De ettől nem lehet eltekinteni. A román, szlovák, szerb vagy ukrán politika sem csupán arról szól, hogy mi történik a magyar kisebbséggel, hanem arról is, hogy európai demokrácia van vagy keleties önkényuralom, hogy felelős gazdaságpolitika folyik vagy felelőtlen kalandorpolitika, hogy a társadalmi különbségek nevelését vagy mérséklését szolgálja-e a kormányzás, hogy integrációbarát vagy protekcionista-e a politika.

Erősít egy magyar politikai pártot, ha a közeli országokban a hozzá hasonló politikai erők nyernek teret.

Ha a rendszerváltás óta a magyar pártok a Fidesztől a szocialistákig meghívták választási kampányaikba európai testvérpártjaik politikusait, miért ne támogathatnák a magyar pártok is a hozzájuk hasonló felfogású pártokat a szomszédos országokban?

A szomszéd országokban kisebbségekben élő magyarok jóléte, szabadsága is függ attól, hogy a többségi népesség politikai pártjai közül melyek erősödnek.

Mindamellett adottság, hogy a kisebbségben élő magyarok számára a rendszerváltást követő szabad helyzetben annyira fontos volt kisebbségi jogaik biztosítása, hogy önálló pártot, pártokat szerveztek, és többségük e kisebbségi pártokban politizál, illetve rájuk adja szavazatát. Noha az induláskor Szlovákiában még a politikai megosztottság szerint több magyar párt szerveződött, a választási törvény kikényszerítette ezek egyesülését, Romániában pedig eleve a magyar kisebbség egységpártjaként jött létre az RMDSZ. A további években a többségi politikához való viszony eltérő megítélése mentén jöttek létre egymással versengő magyar pártok Romániában is, Szlovákiában is, Szerbiában is.

Míg az RMDSZ Domokos Géza és Markó Béla elnöksége idején igyekezett minden politikai irányt befogadni a baloldaltól a kereszténydemokratákig és a liberálisokig, magyarországi pártkapcsolataiban pedig

Markó kifejezésével az „egyenlő közelség” elvét követte, Kelemen Hunor elnökségével a Fideszhez kötődik,

s a 2018-as magyarországi választási kampány idején látványosan utasította el az MSZP–Párbeszéd kapcsolatkeresését.

Ebben a helyzetben kell a demokrácia mellett elkötelezett magyarországi pártoknak mérlegelni, hogy miképpen egyeztetik a hasonló politikát képviselő többségi pártokkal való együttműködés, illetve a magyar kisebbségi pártok támogatásának szempontjait.

A kisebbségben élő magyarság szempontjából is fontos az együttműködés azokkal a többségi pártokkal – miként a Progresszív Szlovákia vagy az USR – amelyek nyitottak a magyar kisebbség jogérvényesítésére.

Ezért helyeselhető a Momentum politikusainak fellépése a szomszéd országok választási kampányaiban.

Gulyás miniszter hazaárulási vádja pedig szégyenletes.

Az igazat megvallva engem nem lep meg, hogy az LMP két vezető politikusa, Keresztes László Lóránt frakcióvezető és Ungár Péter, az elnökség titkára közleményben támadta meg a Momentum elnökét, s ha más szavakkal is, de ugyanazzal vádolja, mint az Orbán-kormány minisztere:

Elítéljük, hogy a Momentum továbbra is román párt mellett kampányol Erdélyben. A Momentum rendszeresen elfelejti, hogy Romániában nagy számban élnek magyarok és miután a romániai elnökválasztáson a magyar jelölttel, Kelemen Hunorral szemben román elnökjelöltet támogatott, most újra a magyarok elleni szavazásra buzdít.

A romániai belpolitika elmúlt 30 évének tapasztalata azt bizonyítja, ahol nincs magyar érdekképviselet önkormányzati, megyei szinteken, ott még kevésbé érvényesülnek a kisebbségi jogok. Ezeket a jogokat román pártok sosem fogják magukénak érezni és tenni érte. Ezért különösen elítélendő a Momentum elnökének újbóli magyar nemzet elleni cselekedete.”

Nem lep meg ez a közlemény, mert a nemzeti kérdés az egyik olyan politikai ügy (nem az egyetlen), amelyben az LMP parlamentbe jutása óta ugyanazt képviseli, mint a Fidesz, és mellesleg a Jobbik is. Ezért sem tudom elképzelni, hogy hogyan állapodhatnak meg önfeladás nélkül közös programban a jelenlegi ellenzéki pártok, és hogyan kormányozhatnának együtt.

Miért adjuk Hadházyéknak a nemzeti konzultációs kérdőívünket?

Önkényuralmi rendszerben élünk. Ezt még a parlamenti ellenzék számos neves politikusa sem látja be.

Az LMP társaelnöke, Keresztes László Lóránt rendszeresen önérzetesen elutasítja azt a vélekedést, amely diktatúrának minősíti az Orbán-rendszert, akárcsak annak idején elődje, Schiffer András. Az MSZP politikusaitól időnként még mindig elhangzik a „jobboldali demokraták” illetve „baloldali demokraták” jellemzés a Fideszre illetve önmagukra. Hiller István egy interjúban elmondta, hogy időnként elbeszélget Orbán Viktorral az ország nagy problémáiról, Mesterházy Attila pedig azonnali kérdésben javasolta kormány és ellenzék közös bizottságának létrehozását hasonló célra. Ezek az MSZP-sek még mindig úgy viselkednek, mintha ma Magyarországon demokratikus kormánnyal állna szemben demokratikus ellenzék. Azok az újságírók, politikai elemzők, akik a politikában tapasztalt „szekértáborokról” beszélnek, szintén nem látják: nem szekértáborok állnak szemben egymással, hanem egy önkényuralmi rendszer működtetői és azok, akik az önkényuralmat elszenvedik.

Ahhoz, hogy ezt az önkényuralmat valaha is meg lehessen dönteni, mindenekelőtt meg kell győzni a közéleti szereplőket, a politikusokat, majd a választók mind nagyobb részét, hogy amivel küszködünk, az nem egyszerűen egy nekünk nem tetsző kormány, hanem egy embertelen önkényuralom.

Amikor a parlamenti ellenzék pártjai tisztségeket vállalnak Orbán parlamentjében, amikor egy ellenzéki képviselő azzal zárja interpellációját, hogy „várom megtisztelő válaszát”, és folytathatnám azokat a parlamenti szófordulatokat, amelyek azt fejezik ki, hogy demokratikus parlamentben tevékenykedünk, mindig azt a benyomást erősítik a közvéleményben, hogy demokráciában élünk, annak parlamentjében tevékenykedünk.
Hosszú ideje mondják sokan, hogy az ellenzék ne is üljön be az önkényuralom parlamentjébe, aminek persze az lenne a velejárója, hogy el sem indul a választásokon. Én nem ezt tartom az egyetlen megoldásnak, lehetne az Országgyűlésben is másképpen viselkedni, mint jelenleg az ellenzéki pártok teszik. Az azonban bizonyos, hogy mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül a politizálás olyan formáira van szükség, amelyek azt érzékeltetik, hogy a Fideszt nem demokratikus kormányzati hatalomnak, hanem önkényuralom működtetőjének tekintjük.
Hadházy Ákos akciói mind a parlamentben – amikor táblákat tart magasba, amelyeken megbélyegzi Orbánt – mind pedig a parlamenten kívül, amikor összegyűjt 680 ezer aláírást az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, vagy amikor az MTVA ellen szervez akciókat, ezt a célt, a rendszer önkényuralmi jellegének bemutatását, érzékeltetését szolgálják.

Ugyanezt a célt szolgálja a nemzeti konzultációs kérdőívek begyűjtése is.

A „nemzeti konzultáció” az önkényuralmi rendszerre jellemző akció, a politikai manipuláció eszköze.

A nemzeti konzultációkon feltett kérdések a kormány véleményét oktrojálják a válaszadókra, s a felnőtt lakosság negyedét-ötödét sem elérő válaszadók igenlő válaszait össznépi támogatásként állítják be.
A kormánnyal szemben állók rendszerint eldobják az íveket, amivel megkönnyítik ezt a manipulációt. Csak azzal tudjuk kifejezésre juttatni, hogy elutasítjuk a kormány politikáját és a politikai manipulációt, ha összegyűjtjük az íveket, és bemutatjuk azokat a nyilvánosságnak. Az első nemzeti konzultációk idején még kitelepüléseken gyűjtöttük az íveket, azután belefáradtunk, hiszen nem érzékeltük ennek közvetlen hasznosságát. Igaza van Hadházynak, amikor visszatér ehhez az ellenzéki hagyományhoz.

Talán még emlékszünk az ellenállás kifejezésre.

Demokráciában ellenállásra nincs szükség: az ellenzék dolga a bírálat és az alternatíva állítása. Ennek alkalmas kifejezése a parlamenti beszéd és nemmel szavazás.
Önkényuralommal szemben azonban az ellenállás az adekvát fellépés. A DK hőskorában a rendszerrel szembeni ellenállás olyan formáihoz nyúlt, mint a vezetők Kossuth téri éhségsztrájkja, a parlament épülete körüli élőlánc. Az ellenállás eszköze a tömegtüntetés, amilyen például az internetadó vagy a CEU elüldözése elleni nagy tüntetés volt, és a 2018-as választási vereség utáni két nagy tüntetés, vagy a képviselők benyomulása az MTVA épületébe.

A nemzeti konzultációs ívek begyűjtése is ellenállási forma: a rendszer jellegzetes manipulációs akciójának demonstratív elutasítása.

Aki szemben áll az Orbán-rendszerrel, annak el kell juttatnia konzultációs kérdőívét Hadházyékhoz.

Azok a felséges kézfogások

Megvolt a százéves évforduló. Abból, ahogy a főpolgármester által kezdeményezett egy perces leállás a tömegközlekedés elrendelt leállására korlátozódott, az autók és a gyalogosok pedig nemigen zavartatták magukat, és háborítatlanul folytatták útjukat, arra következtethetünk: nem volt a budapestiek számára olyan fontos az ügy, mint azt politikusaink feltételezték.

Politikusaink számára azonban nagyon fontos volt, megtartották ünnepi ülésüket az Országházban, illetve egy kisebbségük – amellyel egyetértek – tüntetően távol maradt. Kövér és Áder elmondta a maga beszédét, az ellenzékiek fegyelmezetten végigülték, sokan közülük – ha jól láttam a képernyőn – meg is tapsolták. Miután elénekelték a Himnuszt, kibővítve a közjogi funkcióval nem rendelkező székely himnusszal, Orbán Viktor odament az ellenzéki oldalhoz, és kezet fogott a jelenlevő három ellenzéki frakcióvezetővel, Jakab Péterrel (Jobbik), Tóth Bertalannal (MSZP) és Keresztes László Lóránttal (LMP).
A főpolgármestert újságírói kérdésre válaszolva dicsérte meg kezdeményezéséért.
Lássuk be: a maga szempontjából igaza volt. Ez a három ellenzéki frakció – ha az MSZP morgott is egy kicsit, hogy nem kaphatott szót, hogy az emlékülésen csak a Fidesz két vezető politikusa beszélhetett – szépen elfogadta a rezsim ideológiai, történelemszemléleti hegemóniáját.
A Jobbik esetében ez talán magától értetődik, ők annak idején ugyanennek az ideológiának, történelemszemléletnek a jegyében alakultak meg. Az LMP a parlamentbe jutva szintén gyorsan felzárkózott emellé, s mindmáig hűségesen kitart mellette. (Akiknek nem igazán tetszik, azok a Párbeszédbe távozók között voltak.)

A magát baloldalinak és európainak hirdető MSZP-től ez már meglepőbb lenne, ha nem fordítottak volna hátat immár egy évtizede mindannak, amit a magyar és európai baloldal hagyományait követve korábban, nemcsak Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc, de már Horn Gyula kormánya mögött állva is képviseltek.

Mihez is asszisztáltak biodíszletként ezek az ellenzéki képviselők? Mit is adott elő Kövér és Áder?

Beszédeikben szinte mindent visszahallottunk a múlt század húszas-harmincas éveinek nacionalista propagandájából, csak a revíziós követelések maradtak el.
  • A békeszerződés létrejöttének folyamatát úgy írta le, hogy a maradéktalanul jó magyarság a gonosz Nyugatnak lett áldozata.
  • A háború kitörésében mindenki hibás volt, csak Tisza István, a magyar miniszterelnök ellenezte egy darabig a háborút.
  • A háborút megelőző, a kiegyezést követő évtizedeket mint sikeres gazdasági fejlődést jellemezte, a korabeli Magyarország súlyos feszültségeiről nem volt szava, s fel sem merülhetett az őt hallgatóban, hogy a nemzetiségek bármiért is ne akartak volna továbbra is a magyar állam fennhatósága alatt élni.
  • Hogy a dualista korszak magyar uralkodó elitjét bármiért bárminemű felelősség terhelné, arról Áder nem látszott tudni.
Elismeréssel említette Apponyi Albert beszédét, amellyel Párizsban az antanthatalmakat a történelmi Magyarország területi integritásának fenntartásáról próbálta meggyőzni, s a Magyarországon nemzetiségként jelen levő szomszéd népeknek a magyarokhoz képesti kulturális elmaradottságára hivatkozott, amivel csak tovább gyengíthette a magyar pozíciót. Amit Áder a békeszerződés közvetlen előzményeiről mondott, az egybecsengett Kövér minapi nyilatkozatával, miszerint ha nem lett volna a baloldal árulása, másutt húzták volna meg a határokat. Károlyit tette felelőssé, amiért nem szervezett hadsereget a határok védelmére, és persze a „bolsevik tobzódást”. Mintha nem a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege szállt volna szembe – rövid ideig sikeresen – a csehszlovákokkal és románokkal.

És mit mondott magáról a békeszerződésről, annak igazságtalanságáról?

Ungváry Krisztián történész figyelemre méltó cikkben ír arról, hogy mi az, amit indokolt fájlalni Trianonnal kapcsolatban, és mi az, amit nem.
Szerinte a terület, az erdők, az ásványkincsek elvesztése nem ok a száz év utáni fájdalomra, hiszen azok azokhoz tartoznak, akiknek az átcsatolt terület a szülőföldje, és akik többségükben nem voltak magyarok. Szerinte a fájdalom amiatt jogos, hogy a határ túloldalára került magyar lakosság az elűzetés, kiszorítás vagy beolvasztás, erőszakos asszimiláció (Ungváry kifejezésével „etnocídium”) áldozata lett.
Nos, Áder beszédében is területveszteségről, erdők, vasutak, gabonatermelő területek szerepelnek, és emellett beszél a lakosságról oly módon, hogy „[n]épessége 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott. Több mint három millió magyar került a határon kívülre.”

Tehát eldugta a számok közé, hogy Horvátország nélkül is hétmillió, Horvátországgal együtt kilencmillió nem magyar került át más országba, s közülük azok a románok, szlovákok, szerbek, horvátok, akiknek a korábbi magyar állam nem akart, nem tudott hazája lenni, hazára találtak.

Azzal szemléltette a békeszerződés igazságtalanságát, hogy míg Németországtól csak területének 13, népességének 4 százalékát vették el, Magyarországtól 67 illetve 60 százalékát. Ez az összehasonlítás azonban velejéig hamis, hiszen az első világháború előtti Németországban alig éltek nemzetiségek (északon dánok, keleten, a Lengyelország felosztásakor bekebelezett területen lengyelek, ugyanakkor Elzász-Lotaringiában csak a lakosság csekély kisebbsége beszélt franciául, a többség nyelve a német volt), míg Magyarország igazi soknemzetiségű állam volt, ahol a lakosság fele tartozott nemzetiségekhez. Áder előadása tehát a békeszerződésnek azt az értelmezését visszhangozta, amely már Apponyi beszédében is megjelent, és végigvonult a Horthy-korszakon.
Kövér beszéde   a parlamenti kormánytöbbség által benyújtott politikai nyilatkozattervezetet volt hivatott megindokolni mint a tervezet parlamenti vitájának indítása. Magát a tervezetet ()
néhány napja már elemeztem ezen az oldalon (Viszonylagos nemzeti többség, június 3.), nem kell rá visszatérnem. Előterjesztői beszédében Kövér is azt hangsúlyozta, hogy „a történelmi Magyarország területe kétharmadának elvesztéséhez és a magyar nemzet minden tíz tagjából háromnak – azaz a nemzet harmadának – idegen hatalmak fennhatósága alá szorításához vezettek”.

Az igazságtalanság érzékeltetésekor tehát ő is az Ungváry által helytelenített érvelést alkalmazta, és ő sem ejtett szót arról, hogy a történet szereplői között ott voltak a régi Magyarország több milliós nemzetiségei is.

Kövér beszédének központi üzenete ugyanakkor az volt, hogy sajátos módon, az Orbán-rendszer jelenlegi politikáját alátámasztandó aktualizálta Trianon általa vélt tanulságát:

száz esztendővel ezelőtt csak a magyar nemzet létét vonták kétségbe a korabeli győztesek, napjainkban pedig azok, akik kellően erőseknek és örök győzteseknek képzelik magukat, Európa valamennyi nemzetének a létét kétségbe vonják”.

Akkor a nyugati hatalmak a magyar nemzetet kívánták megsemmisíteni, most a meg nem nevezett nemzetközi, nemzetek feletti erők minden nemzetet,

mert szükségük van Európa erőforrásaira, mert pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát, és mindezen törekvésükben az európai nemzetek és az őket védeni hivatott nemzeti államok puszta léte is akadályt jelent számukra”.

Íme, így jutott el Kövér Trianontól az antiglobalizmushoz, unióellenességhez, a Fidesz által képviselt nacionalizmus új dimenziójához. Ebben pedig – és ez az orbáni politika fontos új vonása – szövetséget keresnek a visegrádiakkal kezdve azokkal az európai államokkal, amelyek készek lehetnek a közös szembeszegülésre az Európai Unió fejlődésének föderatív irányával.
Amivel Áder is, Kövér is büszkén hivalkodott (akárcsak Orbán pár nappal későbbi sátoraljaúlyhelyi beszédében), hogy a magyar nemzet megvan, fennmaradt, azzal valójában nincs mit hivalkodni.
Szamárság: a lengyelek azok, akiknek államiságát többször is megszüntették, ezzel szemben a magyar állam – a magyar etnikum kétharmadával a területén – fennmaradt, és ha egy nép önálló állammal rendelkezik és nagyobb része saját államban él, akkor nyelvének, kultúrájának, nemzeti identitásának továbbélése biztosítva van akkor is, ha más állam fennhatósága alá szorult tagjait asszimiláció sújtja.
A valódi kérdés nem a nacionalista retorikában oly sokat emlegetett „megmaradás”, hanem az, hogy miként van meg a magyar nemzet, hogy a megmaradás mikéntjére, a magyarországi magyarok életének alakulására lehetünk-e büszkék, s főleg lehetnek-e arra büszkék azok a politikusai, akik az ország fölötti hatalmat megkaparintották. Erről – az életszínvonal, a társadalmi kohézió, a kulturális felemelkedés, a táradalom egészsége állapotáról – Áder néhány, a Fidesz-kormányzás apológiáját jelentő frázisán túl egyik szónok sem beszélt.

Ekként hangzott a parlamenti díszülésen az a fideszes nacionalizmus, amelynek ünnepi kifejtéséhez ellenzéki képviselőink többsége asszisztált, és talán meg is tapsolt.

Márpedig a nacionalizmus az orbáni politika egyik – nem az egyetlen – olyan oszlopa, amely választóit idestova két és fél évtizede a Fideszhez köti. Az ellenzék ma nagyobb része úgy képzeli, hogy ha maga is kritikátlanul felvállalja az orbáni nacionalizmust, akkor semlegesítheti azt mint a választókat a Fideszhez láncoló kötőanyagot, s elérhetik, hogy a választók a jólét, a társadalmi igazságosság vagy éppen a korrupció alakulása alapján hozzák meg döntéseiket, és szembeforduljanak a fideszes hatalommal.
Tévednek: ezzel csak megerősítik, hogy Orbánnak, Ádernek, Kövérnek igaza van abban, amivel híveiket magukhoz láncolják, s nehezítik azt, hogy bárki megkérdőjelezze a Fidesz politikai hegemóniáját.

Újraegyesülés?

Felröppent a hír: újra egyesülne a közel hét éve szétvált LMP és Párbeszéd. A dolog logikusnak tűnhet, hiszen a válás oka annak idején az volt, hogy a Párbeszéddel kiváltak politikai szövetségre akartak lépni a Bajnai Gordon vezette Együtt-el, és később a baloldali ellenzék egészével a Fidesszel szemben, míg az LMP-ben maradtak elutasították ezt, és kitartottak a függetlenség, a középen állás mellett.

Az akkor Szél Bernadett által vezetett LMP még a tavalyi országgyűlési választás idején is kitartottak emellett, amiért súlyos árat fizettek a májusi európai parlamenti választáson, nem kerültek be az EP-be.
Nem került be az MSZP-vel közös listán induló Párbeszéd jelöltje sem: az országgyűlési választáson az MSZP-vel kötött szoros választási szövetség olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy a Párbeszédnek saját frakciója is van az Országgyűlésben, de az EP-választásokon Karácsony Gergő nélkül ez már nem jelentett jó eredményt az MSZP–Párbeszéd listának.
Az önkormányzati választáson így – fölöttébb előnytelen pozícióban – az LMP is részt vett az ellenzéki választási szövetségben. Amikor Ungár Péter egy interjúban arról kérdezték, hogy hogyan látja az LMP politikai jövőjét, Ungár azzal válaszolt, hogy az ellenzék minden bizonnyal közös listán indul majd. Ha így gondolkodnak ma az LMP-ben, akkor megszűnt az az alapvető stratégiai nézetkülönbség, ami annak idején a Párbeszéd kiválásához vezetett.

Akkor viszont miért ne egyesülhetne újra a két zöld párt?

Aki figyelemmel kísérte a két párt politizálását az elmúlt években, észre kellett vennie, hogy noha mindkét párt zöldnek vallotta magát, és az Európai Parlamentben mind Jávor Benedek, mind Meszerics Tamás – két egyaránt kitűnő ember – a zöld frakcióban ült az előző ciklusban, politikai állásfoglalásaik és fontos szavazásaik különböztek. Másképpen szavaztak például a Sargentini-jelentésről: Jávor igennel szavazott, Meszerics nem vett részt a szavazásban, és a budapesti pártelnökség másik lehetőségként a nemleges szavazatot jelölte meg számára.
Itthon, a magyar Országgyűlésben az LMP – még Schiffer András vezetésével – a menekültkérdésben lényegében a Fidesz álláspontját követte, elutasította a menekültkvótát, és azóta is „szuverenista” álláspontot képvisel az uniós politikában, például elutasítja az eurót.
A Párbeszéd az EU határozott hívének tűnik. A multikkal szembeni állásfoglalások ugyan a Párbeszédnél is előfordulnak – miként a szövetséges MSZP-ben is –, az LMP-nél azonban a multik bírálata, a globalizációkritika a politika súlyponti eleme.

A Párbeszéd politikája jól illeszkedik az európai zöld pártok politikájához, az LMP-é viszont egyértelműen „jobbra” van attól.

Az LMP Schiffer óta a Jobbikot érzi magához legközelebb az ellenzéki pártok közül, a Párbeszéd viszont az MSZP-vel indul közösen minden választáson.
Az, hogy együtt vagy külön-külön folytatja a politikát az LMP és a Párbeszéd, természetesen a két párt politikusainak és támogatóinak ügye. Az teszi mások számára is érdekessé, hogy példája az ellenzék egészét illetően is fontos dilemmának:

elegendő-e a közös politikai fellépéshez, az országgyűlési választásokon elképzelt közös induláshoz, hogy minden ellenzéki párt az Orbán-kormány leváltására törekszik és bírálja a korrupciót, magasabb béreket, jobb egészségügyi ellátást ígér az embereknek,

és mellőzhetők-e azok az alapvető politikai – mindenekelőtt külpolitikai és gazdaságpolitikai – különbségek, amelyek az önkormányzati politikát nem vagy alig érintik, az országos politikában azonban megkerülhetetlenek.

Így látják ők

Az osztrák ORF1 csatorna Gute Nacht Österreich című műsorában ment le a következő összeállítás a magyarországi helyzetről. Az összeállítás végén a műsorvezető elmondja, az osztrák televíziózás történelmében most először feliratoztak egy saját készítésű műsort idegen nyelven: magyarul.

Méghozzá azért, hogy ha németül nem értenék, akkor legalább a magyar feliratozással segítsék annak megértését valójában mi megy végbe saját hazájukban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK