Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint hiába támadja őket a kormány azzal, hogy őket nem választotta meg senki, a korrupció ellen küzdő civil szervezetnek igenes van létjogosultsága, az emberek támogatják munkájukat. Orbánék szeretnék őket Soros-szervezetként felmutatni – nyilatkozta Ligeti a Független Hírügynökségnek, de a tények mást mutatnak.
- A nagy cégek kötelezően részei a TAO-rendszernek
- Másutt korrupció, nálunk lobbizás
- Felcsút, Szolnok, Mezőkövesd, és Kisvárda a kedvezményezettek
- Táskás emberek, akik valójáéban TAO brókerek
- A cégek politikai megfontolásokat érvényesítenek
L. Simon László szerint a kulturális TAO-ból nagyjából harminc százalékot lopnak el, akkor a sportra költött, százmillárdokkal több TAO-ból vajon mennyit?
Erre a kérdésre nincsen megbízható adatokon alapuló válasz. A Transparency International Magyarország 2015 tavaszán-nyarán kezdte vizsgálni az állam társaságiadó-bevételeit apasztó sporttámogatásokat, közkeletű néven a TAO-t. Ekkor azért már jócskán benne járt Magyarország a TAO bizniszben; a nyilvánosan elérhető adatokból már akkor tudni lehetett, hogy 2015 III. negyedévével bezárólag 200 milliárd adóforint kerülte el az államkasszát, és jutott a látványcsapat sportoknak. Az első vizsgálataink a nyilvános adatok áttekintésére szorítkoztak, ha úgy tetszik, ezek inkább előkészítő mélyfúrások voltak. Az eredmények megdöbbentőek voltak: 2015-ben már látható volt, hogy addigra már több mint 9 milliárd forintot tett ki a felcsúti labdarúgó akadémia TAO részesedése. Egyértelműen meg tudtuk állapítani, hogy vannak privilegizált klubok és sportszervezetek, Felcsút mellett Szolnok, Mezőkövesd, és Kisvárda tűntek ilyeneknek. A nagy pénzeket felszívó klubokkal szemben Szeged például egyszerűen nem tudott támogatást lehívni, hiába voltak ambiciózus tervei, nem tudta ezeket a programokat pénzre váltani. Mindennek a feltárásához elegendő volt összegezni a nyilvánosan elérhető számokat. Néha ugyanis az adatot nem titkolja senki, ott van az orrunk előtt, csak nem adjuk össze a számokat, és ezáltal könnyebbé tesszük a hatalomnak, hogy úgy tegyen, mint ha azok a számok nem is lennének elérhetőek és összeadhatóak. A 2015-ös kutatásunkban összefoglaltuk a látványcsapatsport-támogatás rendszerére jellemző, főbb visszaélési formákat. A legenyhébb ezek közül az, amikor a cégek, amelyek társasági adóalanyként jogosultak a társasági adóbefizetéseiket csökkenteni a sportcsapatoknak nyújtott támogatással, maguk is elkezdenek támogatásra jogosult szervezeteket létrehozni. És ez által csökkentik, optimalizálják a saját adójukat.
Tehát saját maguknak „TAO-znak”.
Így van ez az öntaózás egyik formája. Ez a megoldás egyrészt formailag szabályos, másrészt van egyfajta pozitív társadalmi hatása is, mivel számos új sportszervezet alakul, és ez még akkor is jó dolog, ha az adományozó cég az adókedvezmény hiányában nem lenne ilyen önzetlen. Az öntaózás durvább esete valósul meg, amikor a támogatásban részesülő sportszervezet korlátolt felelősségű társaságként működik. Az ilyen sportcsapat, lévén maga is társaságiadó-alany, a cégek által adókedvezmény fejében nyújtott támogatásokból származó bevételei után adókedvezményt érvényesíthet, mégpedig úgy, hogy saját maga is nyújt TAO- támogatást. És persze mi is hallottunk ún. táskás emberekről, akik TAO brókerkedést végeznek.
A támogatásbrókerek a hírek szerint nem egyszerűen összekötik a cégeket a támogatást kereső sportszervezetekkel, hanem azt az összeget is mozgatják, szállítják, amit a támogatott csapat visszaoszt a támogatást nyújtó vállalatnak.
Ennek a modellnek az a lényege, hogy a cég a teljes támogatási összeg után érvényesíthet adókedvezményt, miközben a támogatás tényleges összegén, vagyis a nettó kivéten megosztozik a támogatott sportszervezettel. Valamennyi tehát marad a kedvezményezett sportszervezetnél, ám a támogatás bizonyos hányada – 30-50 %-ról hallani – visszacsorog a céghez. A TI Magyarország ezt a támogatási csalást csak elmondásból és nem a gyakorlatból ismeri, ellenkező esetben már régen feljelentést tettünk volna adócsalás miatt. Nem az a baj, hogy a cégek pénzt adnak a látványsportra, és persze az is rendben van, hogy az állam ezt adókedvezménnyel honorálja. Önmagában még az sem gond, hogy 2011 és 2018 között nagyjából 500-550 milliárd forint összegű adóbevétel nem folyt be az államhoz, hanem a látványsporthoz kerül. Az átláthatatlanság a baj. Ha a kormány egyedüli célja azt lett volna, hogy a cégeket ösztönözze a sport támogatására, , akkor teljes nyilvánosságot és átláthatóságot is megkövetelhetne.
Az átláthatatlanság azonban kétes eredményre vezetett, lehetővé tette ugyanis, hogy a cégek politikai megfontolásokat érvényesítsenek a TAO támogatás odaítélése során. Azok a sportszervezetek rendelkeznek komoly támogatásvonzó képességgel, amelyeknek egyszersmind jók a politikai kapcsolataik, miközben a csapatok sportbeli eredményessége, tradíciói szinte egyáltalán nem számítanak.
Az is visszásságok táptalaja, hogy az állam az ekkora pénztömeg kezelésére feltehetően alkalmatlan sportszövetségekre bízta a TAO-rendszer működtetését. Márpedig a sportszövetségeknek testidegen feladat ezernyi sportcsapat támogatási igazolásait, sportfejlesztési programjait, és az ehhez kapcsolódó elszámolásait intézni.
Én meg azt hittem, hogy ők bonyolítják a titkos ügyleteket, hogy finoman fogalmazzak…
Ennyire talán nem fekete-fehér a rendszer. A Vízilabda Szövetség példáját idézném, akikkel sikerült tisztázni, hogy szövetségi szinten igenis feltártak egyes vízilabda csapatokhoz köthető visszaéléseket, szabálytalan támogatást felhasználásokat.
A szabálytalanságra vonatkozó jelzéseket meg is küldték az EMMI sportért felelős államtitkárságának, ahol viszont évekig nem történt semmi.
Nem a szövetség volt az, amelyik becstelenül, vagy rosszhiszeműen járt el. A minisztérium késlekedett a szabálytalanul felhasznált támogatások visszavételével és nem zárta ki a rajtakapott csapatokat a soron jövő támogatási évekből.
Hogy működik a gyakorlatban a látványsport támogatáskezelési rendszere?
A kormány a TI-Magyarország által a TAO-támogatások nyilvánosságáért indított perekben sokáig azzal érvelt, hogy ez az adomány pont ugyanolyan, mint a személyi jövedelemadó egy százalékos felajánlása, és ha az utóbbi titkosan zajlik, akkor miért lenne a sporttámogatás nyilvános. Ez az állítás persze nem igaz, a TAO esetében a pályázó először sportfejlesztési programot dolgoz ki, amit jóvá kell hagyatnia a saját sportágazatában működő országos szakszövetséggel. A döntés itt arra vonatkozik, hogy a klubszintű fejlesztési program illeszkedik-e a szövetség hosszú távú elképzeléseihez. Az, hogy a szövetség melyik sportcsapatnak fogadja el a fejlesztési programját, és melyiknek nem, teljességgel szubjektív. Mint tudjuk, a sportszövetségek politikailag bekötött szervezetek, sokszor közvetlenül valamelyik politikus, vagy a politikához igen közel álló személy a fő vezető.
A sportfejlesztési program elfogadása vagy elutasítása a csapatot támogatásra alkalmassá, vagy támogatásra alkalmatlanná minősíti. Ha átment ezen a szűrőn a sportcsapat, akkor a sportfejlesztési programjának a megvalósítására gyűjthet támogatókat.
Elmegy szépen a sportfejlesztési programjával a cégekhez és megpróbálja feltölteni az ebben meghatározott támogatási keretet. Felcsút, Mezőkövesd, Szolnok, Kisvárda igen hamar meg tudják tölteni a támogatási kereteiket.
Ha a sportfejlesztési program 300 millió forintnál ambiciózusabb, akkor eleve nem a sportszövetség, hanem közvetlenül a minisztérium hagyja jóvá. Ez rögtön politikai döntés.
Jellemző, hogy például a felcsúti utánpótlás nevelésért alapítványnak a sportfejlesztési programjai rendre meghaladták a 300 millió forintot. A nagy értékű sportfejlesztési programokról közvetlenül politikai döntés születik. A rendszer tehát úgy van kiépítve, hogy bár elvileg hasonlóságot mutat az 1 %-os felajánlással, valójában itt nincsen adóalanytól a támogatott szervezethez mutató közvetlen döntés. Több körben is nem számon kérhető, politikailag kitett, vagy közvetlen politikai döntés határozza azt meg, hogy valamely sportszervezet alkalmas-e, szabad-e neki egyáltalán támogatásokat gyűjteni.
A TI szerette volna megtudni, hogy van-e olyan összefonódás a sport és a politika között, hogy a TAO-pénzeket átutaló cégek, más csatornán az államtól jutnak pályázatok útján pénzhez. Ebben a kutatásban hol tartotok?
Azok a perek, amelyek végül áttörést hoztak a titkosítási szándékkal szemben, 2016-ban kezdődtek. 2016. június 3-án nyújtottuk be azokat a közérdekű adatkéréseket, amelyek végül szűk másfél évnyi perlés végére sikerre vitték az ügyet. Arról van tehát bírósági döntésünk, hogy a 2011 évközi kezdettől 2016. június 30-ig terjedő ötéves időszakra nézve adják ki a minisztériumok és az országos sportági szakszövetségek az ún. támogatási igazolásokat. A támogatási igazolás az a papír, amiben szerepel a támogatást nyújtó cégnek a neve, a támogatás összege, a támogatás évadának a megjelölése és a támogatott sportszervezet. A támogatást nyújtó cég ez alapján érvényesíti az adókedvezményét. Jelenleg 53 ezer db támogatásigazolás van a birtokunkban, amit az Emberi Erőforrás Minisztériumtól kaptunk meg. Diplomatikusan fogalmazva, ezeknek a feldolgozása folyamatban még, ezúton is várjuk az önkéntesek a segítségét.
De ez még mindig csak a dolognak az egyik fele.
Igen, de némi átláthatóság bekerült már a képbe, mert velünk párhuzamosan, támaszkodva a Transparency International Magyarország által megnyert perre, az atlatszo.hu nagyon fontos adatkéréseket vitt sikerre a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. Szűkítetten néhány évadra vonatkozóan kért és kapott digitálisan feldolgozható adatokat és ezekből látszik, hogy mindhárom kiinduló feltételezésünk helyes volt.
Az egyik az volt, hogy van összefüggés a támogatásnyújtási hajlandóság és az állami megrendelések terén elért eredmények között, vagyis a cégek nem véletlenül nyújtanak támogatást. A másik feltételezésünk az volt, hogy az új arisztokráciához kötődő cégek mintegy egymás között nyújtják a TAO támogatásokat. Nem utolsósorban azt is feltettük, hogy a hatalom által 2010-ben, egyfajta létező, természetes monopóliumként megörökölt nagy cégek, pl. a MOL, az OTP, vagy a Telecom szintén beszálltak a Tao bizniszbe.
Egyetlen gazdasági szereplő sem érezte úgy, hogy kívül maradhatna. A feltételezéseink beigazolódni látszanak azoknak az adatoknak az ismeretében, amiket az atlatszo.hu hozott nyilvánosságra. Jól látszik, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségei Felcsútra fizetnek adókedvezményből honorált támogatást. Pl. az MKB Bank is, ahogy bekerült Mészáros Lőrinc portfóliójába, elkezdett vastagon TAO-zni Felcsútra. De az is látszik, hogy az OTP, a MOL különböző háttérvállalatai, és a Telecom egyes cégei szintén benne vannak a bizniszben.
A TAO-támogatás fizetése egyfajta hűségnyilatkozat a cégek részéről.
A vállalatok így fejezik ki a rendszer iránti lojalitásukat, kérdés azonban, hogy a rendszer mennyire lojális hozzájuk. A kormány valószínűleg azzal kecsegtette a cégeket, hogy titokban marad a támogatásuk minden fontosabb részlete. Ez ugyan ösztönözte a cégeket, most mégis hoppon fognak maradni, mert a Transparency International Magyarország a Kúria előtt végérvényesen pert nyert az állammal és a sportszövetségekkel szemben és a bíróság megfellebbezhetetlenül elrendelte a támogatási igazolások nyilvánosságra hozatalát. A kormány ezek után már nem tudja tartani a titkosságra vonatkozó ígéret, hiába is próbált az adótitok szabályainak a megváltoztatásával keresztbe tenni a hatalom.
Az Orbán rendszerre jellemző, hogy gyakorlatilag törvényekkel ágyazzák meg azt az utat, amely egyébként erkölcsileg elfogadhatatlan.
A Magyarországnál szerencsésebb helyzetben lévő országokban ezt a fajta hűbéri pénzt úgy tekintenék, hogy a cég bevásárolta magát az állam kegyébe, kisimította magának az üzletszerzés útját. Ez korrupciónak minősül tőlünk nyugatra, nálunk azonban csak a lobbizás magyaros megoldásának. Magyarországon egyre nehezebb jogilag is megragadni a megkérdőjelezhető, korrupciógyanús magatartásokat.
Az államhatalom arra törekszik, hogy jogilag körülbástyázza, legalizálja a korrupciót.
Másrészt akár kapkodó farigcsálással is megpróbálják a látszatot és, ami a legfontosabb, a titkosságot fenntartani. A TAO ügyekben ez konkrétan úgy nézett ki, hogy a kormány, amikor már egyértelműen várható volt a bírósági előtti vereségük, sebtiben módosította az adótörvényt, amely kifejezetten a TAO támogatások részleteinek a nyilvánosságra kerülését volt hivatva megakadályozni. Ugyanaz a minta, mint korábban, a jegybanki alapítványok és a jegybanki céges költések titkosításánál. Abban az esetben újságírók és a Transparency International Magyarország indított pereket, amelyek a jegybank számára kedvezőtlen ítélettel zárultak. Erre a hatalom a vonatkozó törvények kapkodó módosításával igyekezett a titkosítást fenntartani. Tény, hogy a látványsport támogatás rendszere, hasonlóan a közpénzgazdálkodás számos más megkérdőjelezhető megnyilvánulásához, pl. a párt- és kampányfinanszírozáshoz, a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozataihoz, bár gyanús, de nem lehet rá azt mondani, hogy önmagában jogellenes lenne.
Látok itt egy táblázatot a falon, amely azt mutatja, hogy Magyarországon a közbeszerzési korrupció 25 % körül mozog. Egy olyan kormány mellet, mint a mostani, van létjogosultsága, illetve mozgástere egy olyan szervezetnek, mint a tietek?
Minél korruptabb a hatalom, annál nagyobb szükség van arra, hogy olyan szervezetek is működjenek, mint a Transparency International Magyarország. Erre a kérdésre egyébként nehéz egyetlen helyes választ adni. Hiszen például mi magunk nagyon boldogak lennénk, hogyha mondjuk a finnországi, vagy akár csak a franciaországi korrupciós helyzettel kellene megküzdenünk, hiszen más és más a különböző országok korrupciós kitettsége. De azért, mert egy-egy ország közviszonyai a Magyarországinál lényegesen jobbak és átláthatóbbak, még nem veszíti el a korrupció elleni küzdelem a létjogosultságát. A kormány az utóbbi években már azt is rásütötte a számára kellemetlenül viselkedő civil szervezetekre a politizálás vádján túl, hogy nem legitimek, hiszen nem választotta meg őket senki. Ez igaz, akármennyire nem értünk egyet a kormány bizonyos döntéseivel, akármennyire is elítéljük a kormányt, amiért a jogállamot, a jogbiztonságot romboló és a korrupciót elősegítő döntéseket hoz, vitathatatlan, hogy a politikán belül a kormánypártoknak nagyon erős a legitimációjuk.
Az azonban, hogy a Transparency International Magyarországot, vagy a kormánnyal szemben kritikus más civil szervezetekre senki nem szavazott, nem jelenti azt, hogy a mi létezésünk ne lenne legitim.
A Transparency International Magyarország olyan egyetemes értékeknek az érvényesítéséért küzd, amely értékeket a magyar kormány, legalábbis formálisan, a magáénak vall. Ezt fejezi ki, hogy Magyarország részese valamennyi fontos nemzetközi korrupció ellenes egyezménynek. Tehát mi a magyar kormány nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeinek a teljesítését kérjük számon. Ez a számonkérés sok esetben sikertelen, ugyanis nem tudjuk megakadályozni a korrupció megtörténtét. Nem is feladatunk azonban elvégezni mindazt, amire az államhatalom nem képes, vagy nem hajlandó. És Magyarországon sajnos a korrupció üldözetlenül maradásának nemritkán nem csak a képesség, de a hajlandóság hiánya is az oka. Bár lehetnének jobbak azok a szabályok, amelyek például az ügyészségre, a nyomozó hatóságokra, a titkosszolgálatokra, a közérdekű bejelentők védelmére, az információszabadságra, a párfinanszírozásra, vagy éppen a vagyonnyilatkozati rendszerre vonatkoznak. A gyakorlatban azonban nemcsak a szabályozás minősége okoz gondot, hanem az, hogy
az ügyészség például nem eléggé szorgalmazza a korrupció elleni fellépést, ha a kormány számára kellemetlen ügyről van szó,
meg az, hogy a közérdekű bejelentők legfeljebb a szavak szintjén és nem ténylegesen számíthatnak védelemre. Hiába van az országnak olyan információszabadság törvénye, amely sokféle adat megismerhetőségét írja elő, ha senki nem bünteti meg azokat az állami szerveket, amelyek fittyet hánynak a szabályoknak meg sok esetben a jogerős bírói ítéleteknek is. Nekünk azonban nem feladatunk és nincs is rá lehetőségünk, hogy hol vádhatóságként, hol nyomozó hatóságként, hol információszabadság hatóságként fellépve megtegyük azt, amit az államhatalom elmulaszt. Egyfelől leltározzuk a hatalmi visszaéléseket és azok büntetlenül maradását, másfelől egyre növekvő mértékben próbálunk közvetlenül a polgárokhoz fordulni és arra ösztönözni őket, hogy éljenek a jogaikkal.
Most végül képesek vagytok autonóm módon működni?
Az ember, ha valami ismeretlennel találkozik, akkor azt vagy elpusztítja félelmében, vagy megpróbálja az uralma alá hajtani. A kormány is így viselkedik, hogyha autonómiával találja magát szemben, legyen az valamely állhatalmi intézmény autonómiája, legyen az üzleti autonómia, vagy állampolgári, újságírói, civil szervezeti autonómia. Az autonómiát valami módon az uralma alá akarja hajtani, ha pedig ez nem lehetséges, akkor megsemmisíti. Nem fogjuk hagyni.
