Kezdőlap Címkék Kurdok

Címke: Kurdok

Amerika a szíriai hadműveletek korlátozására kéri a törököket

0

Washingtonban a külügy felszólította NATO szövetségesét, Törökországot, hogy térben és időben is korlátozza az Olajág hadműveletet. Ugyanezt kérte Franciaország védelmi minisztere is a törököktől. Közben Ankarában azt közölték: az orosz légierő őket támogatja Szíriában. Ennek azért van különösen nagy jelentősége, mert Szíria légvédelmét az oroszok irányítják. Korábban Damaszkuszban azt állították: lelövik a törökök gépeit, ha berepülnek Szíriába.

Afrin tartományban a kurdok ellen indított hadjáratot a török hadvezetés, melyet a helyi milícia is támogat. A törökök egyelőre akadálytalanul haladnak előre, mert a kurd fegyveresek visszahúzódtak megerősített támaszpontjaikra. Szíria rakétákkal lőtt egy török támaszpontot a határ közelében. Korábban a szíriai külügyminiszter kijelentette: „Lelőjük a törökök harci repülőit, ha a kurdokat határainkon belül támadják.”

Afrin tartományban a kurdok 30 ezres milíciát akarnak létrehozni, és ezt mind Szíria mind pedig az Egyesült Államok támogatja. Törökország elnöke viszont terroristának nevezte a kurd milíciát, mely kapcsolatban áll azzal a PKK-val, mely Törökországban küzd a kurdok autonómiája érdekében. Törökországban mintegy 25 millió kurd él, az ország délkeleti részein ők alkotják a lakosság többségét. Az Iszlám Állam elleni harcban a kurdok fontos szerepet játszottak mind Szíriában mind pedig Irakban. Az Egyesült Államok ezért támogatta őket.

Törökország viszont attól tart, hogy a kurdok egységes államot akarnak létrehozni.

Jelentős kurd kisebbség él Törökországon kívül Szíriában, Irakban és Iránban. A nagyhatalmak az első világháború után önálló államot ígértek a kurdoknak, de ebből a törökök ellenállása miatt nem lett semmi. Erdogan elnök, aki korábban tárgyalt a kurdokkal, most ismét terroristának bélyegzi szervezeteiket.

Törökországban nemrég ítéltek börtönbüntetésre öt újságírót, akiknek az egyetlen bűne az volt, hogy egy kurdokkal szimpatizáló újság munkatársai voltak.

Törökország és az Egyesült Államok viszonya ismét feszültté vált a kurd kérdés miatt. Amikor Erdogan Washingtonban járt, akkor testőrei véresre vertek kurd tüntetőket, akik békésen tiltakoztak a törökök elnyomó politikája ellen. Most Washington a terrorizmus elleni harc hőseit ünnepli a kurdokban, míg Törökország terroristának nevezi őket.

120 perc – 2018. január 20. 10:00

0

Trump a kormányzat leállásának fenyegetéséről

Trump nagyon komolynak nevezte a kormányhivatalok működésének leállásáról szóló tweetjében a fenyegetést, mondván: „emberek meghalnak, balesetek történnek.” Tweetje után végül a Szenátus nem szavazta meg az éjfélig előírt határidőig a kormányzat működésének finanszírozásához szükséges törvényt. A kormányhivatalok működése leállt. (FüHü)

Törökök bombázzák Szíriát

A török tűzérség szíriai területet támadott, ami Ankara szerint a kurdok által irányított területek elleni katonai akció kezdetét jelenti. Előzőleg Törökország folyamatosan fenyegette a Szíriában szerinte erősödő kurd katonai erőket. Egy amerikai külügyi tisztviselő szerint az ilyen akciók aláássák a térség stabilitását. (Reuters)

A nők ismét meneteket tartanak

A hét végén ismét az utcákra vonulnak a nők az Egyesült Államokban, egy évvel azután, hogy milliók tartottak tiltakozó felvonulásokat az országban és a világ számos más államában. Az egyik legnagyobb menetre Las Vegasban számítanak, de szerte az USA-ban lesznek rendezvények. Az egyes menetek konkrét hívószavai eltérőek, de van egy közös alapjuk: a nők egy része úgy érzi, veszélyben van és védelemre szorul a demokrácia Trump elnökége alatt. (BBC)

Többen vásárolnánk kuponnal előre fizetés nélkül

Minden második ember vásárolt már internetes bónt, tízből kilenc kuponozó nő – derült ki a HOOP applikáció fejlesztéséért felelős Appspect Kft. friss kutatásából. A legvonzóbb kategóriák az utazás, a szórakozás, a wellness, a gasztronómia és a szépség. A felmérés szerint legalább 50 százalékos kedvezmény a legjobb csali. Aki még nem vásárolt kupont, jellemzően az online előrefizetéssel kapcsolatos félelmei miatt nem tette. (FüHü)

Hadművelet a szíriai kurdok ellen: orosz rulett vagy török sakk?

0

A törökországi sajtó már napok óta a címlapokon, a televízió pedig főhírként számol be a szíriai-török határon zajló mozgósításokról. Épp ezért korántsem váratlan, hogy január 20-án hajnalban, egy ultimátum lejárása után elkezdődtek a hadműveletek az észak-szíriai területeken, amelynek célpontjai a helyi kurdok. Ám vajon milyen külső és belső kockázatokat rejtenek magukban ezek a török hadműveletek? 

 

Végsőkig elszánva 

Nurettin Canikli török védelmi miniszter a péntek esti interjújában közölte: a török tüzérség az elmúlt napokban folyamatosan lőtte az észak-szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) állásait.

„A határon átívelő bombázással de facto elkezdődött a török hadművelet Szíriában”

– jelentette ki Canikli, hozzátéve, hogy egyelőre a szárazföldi offenzívára várni kell, igaz, nem sokat, mert hamarosan „minden terrorista csoportot meg fognak semmisíteni Szíriában”, amelyek közé a YPG-t is sorolják.

Azóta pedig folyamatosan érkeznek – a gyakran egymásnak ellentmondó – hírek. Török különleges egységek csaptak össze a kurdokkal, amely során négy török katona vesztette életét. Al-Bab fölött török felségjelzésű gépeket észleltek.

Ankara-ellenes tüntetés Afrínban. A kép forrása: Youtube.

A törökök fedezőtüze alatt húsz-huszonöt busz indult el Azaz városa felé, amelyek a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék, Ankara-hű egységeit szállították az összecsapások helyszínére Először a török média elterjesztette, hogy az oroszok kivonták 300 fős tanácsadói kontingensüket a térségből, később viszont ezt az értesülést Moszkva cáfolta. Damaszkusz pedig közölte, hogy a szíriai légvédelem készen áll bármiféle török behatoló célpont lelövésére. A Nyugat és a nemzetközi szervezetek eddig inkább a hallgatást választották. Az észak-szíriai kurd területeken központi szerepet betöltő Afrínba, amely az egész törökországi hadművelet fő célpontja pedig egyes források szerint közel 10 000 YPG-fegyveres  felkészült arra, hogy „Erdogan temetőjévé változtatják a térséget„.

Eufrátesz Pajzsa 

Ugyanakkor mi késztette arra Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, hogy hirtelen ilyen lépésre szánja el magát?

Először is fontos rámutatni arra, hogy az egész szíriai-török határon nem csak most ilyen feszült a helyzet. A 2011-ben kirobbant szíriai válság, majd idővel polgárháborúvá és nagy, illetve középhatalmak helyettes (proxy) háborújává fajuló fegyveres konfliktusban több államközi incidensekre is sor került. 2012. június 22-én a szír légvédelem lelőtt egy török vadászgépet, majd ősszel az Akçakale nevű török településre, amely a szír-török határ mentén fekszik, Szíria felől tüzérségi töltetek hullottak, több embert is megölve.  2015. február 22-én a Szíriában található török emlékművet – Szulejmán Sáh sírját, amely hivatalosan a török állam részét képezte – egy katonai hadművelet keretében „áttelepítették”.

Török katonák tűzik ki a zászló az új sír helyszínénél. A kép forrása: Link.

Idővel viszont ezeknek a konfliktusoknak a jellege átalakult. A szíriai kormány gyakorlatilag „átadta” az irányítást a kurdoknak, akik azonnal kihasználták a helyzetet. Ezzel párhuzamosan egymás után jelentek meg a szélsőséges iszlamista terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam (ISIS), amely a YPG-vel szintén kemény harcokat folytatott. Elég a 2014 végén kezdődő Kobáne ostromára gondolni, amelyet sok helyen a „kalifátus Sztálingrádjának” neveztek, hiszen a terrorszervezet annak ellenére nem tudta elfoglalni, hogy voltak „összejátszásai” a török hadsereggel.

A szíriai kurdok végül győzelmet arattak és az iraki testvéreik – vagyis a pesmergák  -segítségével folyamatosan elkezdték kiszorítani az ISIS és a többi önmagát „mérsékelt ellenzéknek” nevező fegyveres csoportot a térségből. Akárcsak Irakban, hirtelen jelentősen megnövelték az általuk uralt területek nagyságát. Sőt, erőteljes amerikai támogatással 2015. októberében létrejött a Szíriai Demokratikus Erők (Syrian Democratic Forces – SDF), amelybe leginkább kurd fegyveresek csoportosulnak, de voltak közöttük szunnita és keresztény milíciák is. Ezek a csoportok ráadásul nyugati fegyvereket és tankelhárító eszközöket kaptak, amelyeket elsődlegesen az ISIS ellen használtak fel, de felmerült a lehetőség, hogy a törökök ellen is bevetik.

Hamarosan világossá vált a kurdok célja: az SDF erők átkelve az Eufrátesz folyón, teljesen elfoglalták a szíriai Manbidzs tartományt, hogy így egyesülhessenek az Afrínt uraló YPG csapatokkal, ezzel egybefüggő kurd fennhatóságot építve ki Törökország déli határán. Ez viszont egy Rubicon volt Ankara szemében. 2016 augusztus végén megindították az „Eufrátesz Pajzs” nevű hadműveletet Észak-Szíriában, hivatalosan azért, hogy „kiűzzék az ISIS-t a térségből”. Habár az igaz, hogy 2000 km2 területet foglalt vissza tőlük, azonban a valódi cél a kurd területek egyesítésének megakadályozása volt. A maradék FSA erőkkel és a helyi iszlamista csoportokat felhasználva a törökök bevonultak Al-Bab városába, ezáltal éket verve a két kurd kanton, Efrin és Kobáni közé.

Eufrátesz Pajzsa. A kép forrása: Link. 

Ugyanakkor a hadművelet nem volt totális siker: Ankara kiemelt célként tűzte ki Afrín és a másik „végen fekvő” Manbidzs elfoglalását, de ez végül nem történt meg. Nem mintha túl heves ellenállásba ütköztek volna: Manbidzsban amerikai, Afrínban pedig orosz csapatok jelentek meg, ezzel megakadályozva a török hadműveletek folytatását. Ugyanakkor a kurdokat is a visszavonulásra késztették, az Eufrátesz keleti oldalára, amit őt nagyon nem vettek jó néven. A török hadművelet hivatalosan március 31-én véget ért.

Vörös posztó 

Azóta januárig újabb török hódításokra nem került sor, de helyzet korántsem volt békés. Tüzérségi párharcok, bombázások, merényletek és folyamatos fenyegetőzések szinte a mindennapi élet részeinek számítottak. Különösen azután nőtt meg ezeknek a száma, hogy 2017 októberében az SDF egységei elfoglalták az ISIS szíriai „fővárosát”, vagyis Rakkát.

Az Iszlám Állam vereséget szenvedett Szíriában és a maradék terrorista szervezetek, mint az an-Núszra Front a szíriai Idlíb-tartományba vonultak vissza. Ezért az SDF-be tartozó YPG milíciák hirtelen elkezdtek nagy számban megjelenni Arífban és annak környékén. Ezt Ankara egyáltalán nem nézte jó szemmel, mivel 2015-ben Törökországon belül fegyveres konfliktus robbant ki a Kurd Munkáspárttal (PKK), főleg délkelet-törökországi Diyarbakirban és környékén zajlott véres harcok. A török vezetés szerint pedig ezek a fegyveresek a „szíriai testvéreiktől” kaptak anyagi, propaganda- és fegyvertámogatást.

Erdoğan számára az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, amikor január 14-én az Egyesült Államok közölte, hogy

a közel 30 000 fős SDF kurd erőit egyfajta határőrséggé alakítja át.

A YPG-ben szintén nagy számban képviseltették magukat női fegyveresek, akik elsősorban mesterlövészként jeleskedtek. A kép forrása: Flickr

Több sem kellett a török vezetésnek, amely számára ez a bejelentés egy „vörös vonal átlépését” jelentette. Ugyanis az amerikaiak ötletét úgy értelmezték Ankarában, mint egy nyugati erőfeszítést arra, hogy a „kurd határőrség” felállításával lényegében csak előkészítik a terepet egy kvázi független észak-iraki kurd állam számára. Ráadásul ez tökéletes „háttérbázisul” szolgálna a PKK és más törökországi kurd fegyveres csoportok számára, amelyek újult erővel folytatnák a harcot a török hatóságok ellen.

Épp ezért az amerikaiak bejelentése után a média és magas rangú török tisztségviselők „terroristák támogatásával” vádolta meg Washingtont. Recep Tayyip Erdoğan a január 17-én tartott beszédében már nyilvánvalóan leszögezte:

„Allah segítségével a török fegyveres erők hamarosan megoldják Afrín és Manbidzs ügyeket”

Hozzátette, hogy nem tesznek különbséget az „amerikai terrorhadsereg” között, vagyis a kurdok éppúgy célpontok, mint az amerikai kiképzők és szakértők. Ugyanezen a napon tartott nemzetbiztonsági gyűlésen ultimátumot adtak ki: ha január 20-ig nem vonulnak ki a YPG erők Afrín környékéről, akkor megindul a török hadsereg. Január 18-tól páratlan méretű mozgósítás vette kezdetét a törökországi Hatay tartományában. A nemzetközi médiumok elkezdték a visszaszámlálást, és mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon Erdoğan valóban beváltja-e a fenyegetéseit.

Növekvő csapatmozgások Törökország délkeleti részén. A kép forrása: Vice news.

Ugyanis látni lehetett, hogy a török elnökben minden kirohanása ellenére volt némi bizonytalanság. Nem azért, mintha tartana egy „kurd ellencsapástól”. A nyugati világ és az arab országok reakciója sem érdekli túlságosan. A NATO-val a 2016-os júliusi puccs óta nagyon rossz a viszonya. Az amerikai-török kapcsolatok szintén nagyon fagyosak, hiszen Washington több száz szállítógépnyi fegyverrel (köztük légvédelmi rakétákkal) látta el a kurdokat, amelyek közül nem egyet a török ellen használtak fel.

Az amerikai vezetésben érezték, hogy a határőrség létrehozásának kérdésében kicsit túllőttek a célon, és Ankara mindenképp meg fogja indítani az észak-szíriai hadműveleteit, nem törődve az ott lévő amerikai katonák biztonságával. Ezért január 17-én magas rangú amerikai parancsnokok biztosították Törökországot, hogy

„Afrín magára maradt” és „szíriai kurdok (YPG), akiket korábban támogattunk, többé nem tagjai az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciónak” 

Ezt a török vezetésben elégedettséggel nyugtázták, miközben a kurdok egy (újabb) nyugati árulásként értelmezték.

A Kremlre várva

Ám Erdoğan hezitálásának az oka Oroszország volt. Moszkva továbbra is Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese, és kiáll az ország területi integritása mellett. Habár Vlagyimir Putyin december elején hivatalosan legyőzöttnek nyilvánította az ISIS-t Szíriában, a kivonulás csupán részleges (haditengerészet maradt), illetve most az utolsó nagyobb „mérsékelt ellenzék” ellenőrizte szíriai tartományra, vagyis Idlíbre koncentrálnak.

Orosz katonák Afrínban. A kép forrása: Youtube.

Épp ezért a törököknek óvatosan kell eljárniuk, nehogy (ismét) egy közvetlen konfrontációba keveredjenek a térségben állomásozó orosz erőkkel, amelyek gyakorlatilag a légtér ezen részét uralják. 2015 novemberében a török légierő egyik F–16-osa lelőtt egy orosz Szu-24 vadászbombázót, amely miatt majdnem háború tört ki a két ország között. Ez ugyan elmaradt, viszont a szankciók és a feszült viszony jelentős károkat okozott egymás gazdaságban.

A 2016-os puccs után azonban javulni kezdett az orosz-török viszony. Már Augusztusban találkozott egymással a két államfő, a kereskedelem helyreállt, energetikai megállapodásokat írtak alá, sőt, elterjedt a hír, miszerint Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétákat vásárolt. Tavaly novemberben Szocsiban pedig azonkívül, hogy Putyin szerint az „orosz-török kapcsolatok” teljesen helyreálltak, egy megállapodást kötöttek egymással és Iránnal. Ezzel lényegében felosztották Szíriát és engedélyt adtak egymásnak, ha (korlátozott) hadműveleteket akartak végrehajtani az arab országban.

Haszan Róháni iráni elnök – Vlagyimir Putyin orosz elnök – Recep Tayyip Erdoğan törökországi elnök Szociban, amikor megkötötték a „feszültségcsökkenési” megállapodást. A kép forrása: Kremlin.ru.

Ezért Erdoğannak sokáig várni kellett Putyin zöld jelzésére. Azonban a mai napig nem egyértelmű, hogy ezt megkapta-e vagy sem. A török ultimátum után ugyan magas rangú török katonai vezetők utaztak Moszkvába, de ezeknek az egyeztetéseknek a sikeréről vagy kudarcáról semmit sem lehet tudni. A 300 orosz katona továbbra is ott van a térségben, tehát ismét megvan a kockázata annak, hogy a török fegyverek újra orosz katonákkal végeznek. Ez pedig megint lenullázhatja azokat az eredményeket, amelyeket 2016 közepe óta elértek a felek, miközben Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett egy újabb orosz-török konfliktus rémképe.

Törökország Vietnamja? 

Alakuljon bárhogy is: Erdoğan rendkívül sokat kockáztatott azzal, hogy január 20-án egy kiterjedt szárazföldi hadműveletbe kezdett Szíriában. Mégha valamilyen csoda folytán sikerül is elkerülnie a konfrontációt Oroszországgal, továbbra is kérdéses, hogy a szíriai „mérsékelt ellenzékkel” közösen képes lesz-e rövid idő alatt győzelmet aratni. Ugyanis hiába Törökországé a NATO 2. legerősebb és legnagyobb hadserege, az YPG – és az esetleg hozzájuk csatlakozó más kurd csoportok – korántsem számítanak gyenge ellenfélnek, hiszen az elmúlt években komoly tapasztalatokra tettek szert az ISIS és a török hadsereg ellen vívott harcokban, miközben már modernebb nyugati fegyverekkel rendelkeznek.

Ugyanúgy kérdéses, hogy vajon a török hadsereg mennyire szenvedte meg a 2016-os puccskísérlet óta végrehajtott tisztogatásokat, milyen hatásfokkal lesznek képesek harcolni a Nyugaton tanult és NATO-párti vezetők nélkül, hiszen csak 2017. júliusáig 5266 katonatisztet tartóztattak le. A legrosszabb eshetőség pedig egy elhúzódó kurd-török háború Szíriában: ez azonkívül, hogy megterhelné a jelenleg is stagnáló török gazdaságot, jelentősen csökkentené Erdoğan esélyeit a 2019-es elnökválasztáson.

Egymásnak estek a kurd és iraki erők  

Tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők a kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre – közölték kurd és iraki tisztviselők hétfőre virradóra. A Pentagon sürgette a feleket, hogy kerüljék el a helyzet súlyosbodásához vezető cselekményeket.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Kirkuk és a városhoz közeli olajmezők irányítását célzó iraki hadművelet során tüzérségi támadást mértek egymásra az iraki erők és a kurd hadsereg, a pesmerga.

Iraki katonai források is megerősítették, hogy eldördültek a fegyverek. Közlésük szerint Katyusa rakétákat vetettek be a szembenálló felek az elmérgesedni látszó konfliktusban.

A Rudau kurdisztáni televízió élő tudósításában nehézgépfegyverek kerepelése hallható.

A fejleményekről egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot. Az iraki oldal azt állította, hogy kiterjedt területeket vontak Bagdad ellenőrzése alá, ráadásul egy puskalövés nélkül. Az irakiak továbbá azt közölték, hogy összecsapás nélkül átvették a Kirkuk melletti K-1 légi támaszpont ellenőrzését.

A kurd oldal azt közölte, hogy egyetlen olajmező sem került iraki kézre.

A légi bázissal kapcsolatban egyelőre nem érkezett értesülés kurd oldalról.

Laura Seal, az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon szóvivője arra sürgette a szembenálló feleket, hogy kerüljék el a konfliktus további eszkalálódását. „Ellenezzük az erőszakot mindkét fél esetében, és óva intünk a destabilizáló cselekedetektől, amelyek elvonják a figyelmet az Iszlám Állam elleni harcról, és még inkább aláássák Irak stabilitását” – mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy az Iraki Kurdisztán egyoldalú referendumáról hozott „sajnálatos” döntés ellenére is az iraki alkotmánynak megfelelő dialógus a legjobb módja a felmerült vitás kérdések rendezésére.

Az Egyesült Államok az iraki és a kurd erőket is egyaránt kiképzésben részesítette, illetve fegyverekkel látta el őket.

Elvesztheti fővárosát az Iszlám Állam

0

Napokon belül kiűzhetik az utolsó dzsihádistákat a szíriai Rakkából, az Iszlám Állam fővárosában, ezt jelentette be a szíriai kurd milícia.

A szóvivőjük a Reutersnek azt mondta, hogy a terrorszervezet már a végét járja a városban, napokon belül elveszíthetik.

Az Iszlám Állam ellen harcoló, amerikaiak vezette nemzetközi koalíció szóvivője pedig azt mondta, hogy az elmúlt 24 órában a terrorszervezet mintegy száz szíriai fegyverese adta meg magát.

Ugyanakkor a külföldi dzsihádisták egy része még a városban van.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű szervezet azt közölte: az Iszlám Állam, az amerikaiak vezette koalíció és az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők nevű, mérsékelt felkelőket tömörítő szervezet között létrejött megállapodással összhangban vitték el a magukat megadó dzsihádistákat és családtagjaikat, és érkeznek még buszok, hogy evakuálják az ott maradt külföldi harcosokat és családtagjaikat is.

A koalíció szerint még súlyos harcok várhatóak a napokban, de a város 85 százalékát már felszabadították.

Rakkát 2014-ben foglalta el az Iszlám Állam, és ez lett a tulajdonképpeni fővárosa. Június óta tart az ostroma.

Törökország és Irak is megfenyegette a függetlenséget választó kurdokat

0

Izrael az egyetlen állam a világon, mely támogatásáról biztosította az iraki kurdokat arra az esetre, ha kikiáltják a függetlenségüket. Az iraki és a török kormány viszont megfenyegette a kurdokat.

Sikeres volt a népszavazás az iraki Kurdisztán függetlenségéről- jelentette be Maszud Barzani elnök, aki tárgyalásokat javasolt a bagdadi kormánynak. Az viszont egyértelműen megfenyegette az iraki Kurdisztánt: ha 72 órán belül nem állítja vissza az iraki határőrség szerepét, akkor leállítják a légi járatokat Kurdisztánba, vagyis elvágják az iraki kurdokat a világtól.

A szintén jelentős kurd kisebbséggel rendelkező Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdoğan pedig az olajcsap elzárásával is fenyegetőzött, amely komoly csapás lenne az iraki Kurdisztán gazdaságára. Törökország péntek estétől felfüggeszti légi forgalmát is az észak-iraki kurd autonóm régióval – közölte szerdán az erbíli török főkonzulátus. 

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök beszédben fordult „a kurd testvérekhez”, arra buzdítva őket, hogy maradjanak meg Irak polgárainak.

Semmissé kell nyilvánítani a referendumot, és párbeszédet kell indítani az alkotmány adta kereteken belül

– mondta Abádi az iraki parlamentben. Hozzátette, hogy soha nem fognak tárgyalni a népszavazás eredményéről.

Török-iraki hadgyakorlat a Törökország és az észak-iraki kurd autonóm régió közötti Habur határátkelõ térségében fekvõ Silopi város közelében 2017. szeptember 23-án (MTI/EPA/Sedat Suna)

Az iraki miniszterelnök mérsékelt, a tárgyalásokat előnyben részesítő reakcióját sem a parlament sem a hadsereg nem támogatja Bagdadban, ahol mindenáron meg akarják őrizni Irak területi egységét.

Az autonóm Kurdisztán függetlenségéről hétfőn tartott népszavazást az iraki kormány, valamint Törökország, Irán és Szíria tiltakozása ellenére rendezték meg.

Az iraki kurdok mintegy 93 százaléka támogatta egy önálló állam létrehozását

– mondta szerdai sajtótájékoztatóján Handren Mohamed, az erbíli választási bizottság vezetője.

A Krexit küszöbén? A közelgő kurdisztáni népszavazás történelmi előzményei

0

Miközben a nemzetközi média egy részének a figyelme a katalánok függetlenségi népszavazás körüli botrányok köré összpontosul, addig a másik fele a „Krexitet”, vagyis a szeptember 25-én megtartott észak-iraki kurd területen lezajló referendum lehetséges kimenetelét és következményei próbálja meg felmérni. A Független Hírügynökség szintén így tesz és az elemzésünk első részében a kurdok történetét és az önálló államiságért vívott hosszú harcát mutatjuk be.

A kurd a legnagyobb olyan népcsoport a világon, amely nem egy államban él, hanem szét van szóródva több közel-keleti országban. Pontos számukat nem tudni, a különböző becslések 36 és 40 millió közé teszik őket. Körülbelül tizenegy millió él Törökországban (az ottani népesség majdnem egy negyede), öt-hat millióan Irán területén, négymillióan Irakban, Szíriában pedig 1 és 1,5 millió között lehet a létszámuk. Jelentős kurd diaszpórák vannak Azerbajdzsánban, Európában (főleg Németország), az Egyesült Államokban, Grúziában és  Örményországban.

A kurd nacionalisták által elképzelt Nagy-Kurdisztán. A kép forrása: Wikimedia.

Évezredes népcsoport 

A kurdokat a történészek az asszírokat kr.e. előtt 612-ben legyőző médek leszármazottainak tartják. Nyelvük az iráni nyelvcsalád északnyugati ágához tartozik. Kezdetben a zoroasztriánus vallást követték, majd az iszlám megjelenésével – többségében szunnita – muszlimokká váltak. A Kurdisztánnak nevezett terület később a perzsák és az oszmánok folyamatos ütközőzónája lett, vagyis hol az egyik, hol a másik uralkodott felettük, miközben ők számos kisebb kurd fejedelemséget hoztak létre, amelyek egymással is harcoltak. Végül Isztambul felügyelete alá kerültek, és évszázadokig nem volt komolyabb konfliktus a két csoport között.

Az Oszmán-Török Birodalom felbomlása azonban megcsillantotta számukra a lehetőséget, hogy egy önálló államot hozzanak létre. Ebben erősítette őket a 1920-as sévresi békeszerződés, amely nemzetközileg elismerte a kurd népnek az autonómiához vagy akár függetlenséghez való jogát. Abban az évtizedben több kurd állam is létrejött, de ezek egyrészt bábállamok voltak (mint például a britek Kurdisztán Királysága Irakban), másrészt pedig nem tudták megtartani a függetlenségüket. A Musztafa Kemál Atatürk által újjáalakult Török Köztársaság ugyanis elfoglalta a kurd területeket, majd az 1923-as lausannei békeszerződés értelmében az Oszmán Birodalom utódállamai (Törökország, Szíria, Irak) és Irán osztozott meg Kurdisztánon.

Ebbe természetesen a kurdok nem nyugodtak bele, a két világháború között legalább három nagy és több kisebb kurd felkelés robbant ki, amelyeknek áldozatait kétszázötvenezer és egymillió közé teszik. A kurd nyelvhasználatot korlátozták vagy betiltották, értelmiségieket üldözték és minden autonómiára vonatkozó tervezetüket lesöpörték az asztalról.

Barzani, aki a mai napig a kurdok ikonja és legnagyobb mítosza.

A második világháború után ismét lehetőségük volt egy önálló állam létrehozására. Ezúttal viszont nem a nemzetközi közösség, hanem Sztálin támogatta a kurdok célkitűzését.  1941-ben Nagy-Britannia és a Szovjetunió közösen megszállta Iránt, hogy egyrészt közvetlen utánpótlási vonalat létesítsenek egymás között, másrészt pedig hogy elejét vegyék egy németbarát fordulatnak, esetleg megszállásnak. 1946-ban, szovjet támogatással az iráni kurdok politikai szervezete, a Kurd Demokrata Párt, kikiáltotta a Mahábádi Köztársaságot, amelynek Musztafa Barzani lett az első államfője.

Ugyanakkor Sztálin csak azért támogatta az önálló Kurdisztánt, mert így akart borsot törni a britek orra alá, és úgy vélte, hogy a kurd függetlenség megadásával kiszoríthatja Londont nemcsak Iránból, hanem végső soron az egész Közel-és Közép-Kelet térségéből. Csakhogy közben nyugati nyomására Moszkva szerződést kötött Teheránnal az iráni szuverenitás tiszteletben tartásáról és a szovjet csapatkivonulásról. Mivel elvesztették a Szovjetunió támogatását, az iráni hadsereg 1947 elejére elfoglalta a Mahábádi Köztársaságot, kivégezte a függetlenségi kormány tagjainak nagy részét, Musztafa Barzani pedig külföldre menekült. A négy közel-keleti országban élő nagyobb kurd közösségek számára ezután az elnyomás és az üldözés időszaka következett, amely néha enyhült, néha pedig rendkívül intenzív volt. Önálló kurd állam vagy államalakulat azóta sem létezett, és napjainkra  – ahogyan a mostani népszavazás mutatja – egyedül csak Irakban került elérhető közelségbe. Azonban nagyon hosszú és kemény út vezetett idáig.

Folyamatos elnyomás

Az 1958-as iraki forradalmat követő pár évben a kommunista Kurd Demokrata Párt (KDP) együttműködött a hatalomra kerülő iraki Szabad Tisztekkel, helyet kaptak a parlamentben, és együtt verték le a nacionalista lázadásokat (közte az 1959-es moszuli felkelést), miközben Barzani menedékjogot kapott. Csakhogy 1961-re kiújultak a harcok az iraki kormány és a kurdok között, mivel Kasszem tábornok nem teljesítette a kurdoknak tett korábbi ígéreteit. Azonban az 1963-as bukása után a későbbi iraki kormányok sem váltották valóra a kurdok követeléseit, és ezért folyamatosan hadban álltak Bagdaddal. Habár végül majd egy évtizednyi harc után 1970-ben megkapták a korlátozott autonómiát, örömük nem tartott sokáig.

1979-ben ugyanis Szaddám Huszein lett Irak köztársasági elnöke és teljhatalmú ura, aki azonnal erőszakos arabosításba, deportálásába és a kurdok kiterjedt üldöztetésébe kezdett. Az iraki-iráni háború idején a mindkét országban zajló – egyik oldalról az iraki kormány, a másik oldalról az iráni vezetés által támogatott – kurd felkeléseket kegyetlenül leverték. 1988 óta tartó hadjárat során több mint 2000 kurd települést tettek a földdel  egyenlővé, az áldozatok száma meghaladta a 100 000 főt.

A kurdok elleni hadműveletek  alatt Szaddám végrehajtotta a világtörténelem egyik legnagyobb vegyi támadását Halabdzsa városa ellen 1988-ban, amely során 5000-8000, többségükben civilek, vesztették az életüket. A kép forrása: The Kurdish Observer.

Az Öböl-háború (1991) alatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 688-as határozatának köszönhetően a kurdok felett repülés tilalmi övezetet hoztak létre: a 36. szélességi foktól északra sikerült távozásra késztetni az iraki haderőt, a légicsapások leálltak és folyamatosan érkeztek a humanitárius és pénzügyi segélyek a kurdok lakta térségbe. Ekkor már megjelentek a kurd autonómia első csírái, vagyis demokratikus választásokat tartottak a régióban, amelyen két kurd párt erősödött meg igazán: a Dzsalal Talabani vezette Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) és a Maszúd Barzani – Musztafa Barzani fia – vezette Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP). Azonban ezek a szervezetek nemcsak az iraki kormánnyal, hanem gyakran egymással is harcoltak, és az 1998-as területi és hatalmi felosztásig lényegében polgárháborút vívtak egymással.

 

Fény az alagút végén?

Maszúd Barzani: A kép forrása: Kurdistan Regional Goverment.org

A kurdok helyzetében jelentős javulás 2003-ban, Szaddám bukását követően állt be. A két rivális kurd párt – legalábbis papíron – egyesült. A 2005-ös iraki alkotmány elismerte a kurd régió autonómiáját, amely komoly jogosítványokat kapott Bagdadtól. A kurdok központja Erbíl lett, ahol felállították a  kurd regionális parlamentet, 111 képviselővel. Kurdisztán elnöke pedig Maszúd Barzani lett.

 

Ugyanakkor a kurdoknak 2007-től ismét komoly problémákkal kellett szembenézniük. Először is kedvezőtlenül érintette őket, hogy a szomszédos Törökországban a Kurd Munkáspárt (PKK) terrorakciói miatt légicsapásokat hajtottak végre az észak-iraki területeken és Ankara Erbílt okolta, hogy támogatja és menedéket nyújt a fegyvereseknek. A feszültséget csak tovább növelte, hogy Irakban kiújult a szektariánus ellentét a síiták és a szunniták között, ami miatt a kurdok úgy érezték, hogy az ő közösségüket is szétfeszítik a vallási ellentétek (ez azonban nem történt meg). Mind közül azonban a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a korábbi rivalizálás ismét felütötte a fejét a kurd közösségen belül. Ezúttal viszont nem (csak) a két régi párt folytatott hatalmi harcot egymással, hanem újabb szereplők is megjelentek, mint a 2009-ben alakult Goran nevű ellenzéki mozgalom, amely nyíltan követelte Barzani lemondását.

A mindent átható korrupció, a belharcok,  a csökkenő külföldi támogatás következtében súlyos pénzügyi és gazdasági válságba süppedtek az észak-iraki kurd területek. Negatívan hatott a helyi gazdaságra az is, hogy a bagdadi kormányzat sokáig nem adta át a kurdoknak a vitatott területeken fekvő Kirkuk és más olajmezők kitermelési jogát, így az ebből származó bevétel az iraki kormány kincstárába került. Emellett az elmúlt harminc évben a kurd lakosság száma több mint a kétszeresére emelkedett, ma már negyven százalékuk 20 évnél fiatalabb, akik nehezen találnak munkát Kurdisztánban.

Váratlan lehetőség

Bármilyen furcsának is tűnhet, az Iszlám Állam terrorista szervezet (ISIS) 2014 óta tartó ámokfutása és iraki terjeszkedése a kurdok számára néhány nem várt pozitívummal járt:  a korábbi belső ellentétek a háttérbe kerültek, mivel a terrorista szervezet elleni harcra koncentrált minden fontosabb kurd mozgalom. Ehhez megnyerték az akkori bagdadi kormány támogatását és a világ közvéleményének a szimpátiáját. Az észak-iraki kurd autonóm régió hadserege, a mintegy 200 ezer főt számláló pesmergák (jelentése harcosok) fegyvereket kaptak a nyugati országokból, sőt, nem egyszer amerikai és európai állampolgárok csatlakoztak önkéntesként a kurdokhoz.

Egy pesmerga harcos a kurd zászló előtt. A kép forrása: flickr

2015 elején már nemcsak sikeresen védekeztek az ISIS támadásaival szemben, ellentámadásba is lendültek: közel megduplázták az ellenőrzésük alatt lévő területek nagyságát, elfoglalva Tuz-Hurmatiot, a kőolajban gazdag Kirkutot, valamint Ninive és Dijála tartományok egy részét. Egy idő után már az ISIS is csökkentette az észak-iraki kurd települések elleni támadások számát (Szíriában viszont növelte), és emiatt a menekültek is százezrével érkeztek a pesmergák által ellenőrzött területekre.

A kialakult helyzet Barzáninak szintén kedvezett. 2015-ben hiába járt le a mandátuma, nem mondott le a hatalomról. Ráadásul az ISIS elleni harcra hivatkozva kibővítették a jogköreit, többek közt megkapta azt is, hogy a közeljövőben bármiféle jogi korlátozás nélkül hirdethet meg népszavazást. Családtagjait és politikai szövetségeseit ültette a legfontosabb politikai és gazdasági pozíciókba, ahogyan például a 2016 óta tartó egészségügyi és a szociális rendszer erőteljes privatizációja során történt.

Az ellenzéki pártokat (pl. Goran) nem engedték fellépni az erbíli törvényhozásban. Barzani azt is elérte, hogy 2015 októberétől ne hívják össze a kurdisztáni törvényhozást, és a következő parlamenti ülésre egészen 2017. szeptember 15-ig kellett várni. Azonban most is csak arra használta az alkalmat, hogy a képviselők megerősítsék a népszavazás időpontját. Barzáni a referendummal óriásit kockáztatott, hiszen ha kudarccal végződik, akkor abba belebukhat nemcsak ő, hanem a teljes KDP-PUK koalíció.

Tehát a történelmi előzményeket tekintve korántsem egy új jelenségről van szó, hiszen a független és hosszú ideig működőképes Kurdisztán létrejötte egy régi álom beteljesülését jelentené, amiért megér nagy rizikót vállalni. Ám még ha szeptember 25-én győznek is az igenek, vajon  Irak vagy a nemzetközi közösség mennyire törődik bele Kurdisztán megalakulásába? Ennek megválaszolásához egy szakértő segítségét fogjuk igénybe venni.

Kurd szóvivő: az USA még évtizedekig Szíriában maradhat

0

Erről nyilatkozott az YPG kurd milícia szóvivője a Reuters hírügynökségnek. Az exkluzív interjúban a kurd milícia szóvivője, Talal Silo elmondta: az USA máris hét támaszpontot hozott létre a térségben Szíria és Törökország határán.

400 kilométeres frontszakaszon itt a Szíriai Demokratikus Erők az urak /SDF/. Ennek legfontosabb fegyveres erejét a kurd YPG jelenti. Trump elnök utasítására ők amerikai fegyveres támogatásban részesülnek annak ellenére, hogy Törökország vezetői ettől idegrohamot kapnak. Ők ugyanis az YPG-t terrorista szervezetnek tekintik. Az USA elvben Törökország legfőbb szövetségese, de az utóbbi időben számtalan kisebb nagyobb konfliktus jellemezte a két NATO tagállam viszonyát. Tavaly Erdogan elnök a katonai puccs támogatásával vádolta meg az Egyesült Államokat. Törökország mind szorosabban együttműködik Oroszországgal és Iránnal pedig ezeket az államokat Washington stratégiai ellenfélnek tekinti.

Az USA nagy katonai repülőteret építhet ki Kobani mellett pótolva ezzel a törökországi repülőtereket

– hangsúlyozta a kurd szóvivő, aki a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott. Mit gondolnak valójában a helyzetről Washingtonban? A Reuters kérdésére Ray Dillon ezredes kitérő választ adott a Pentagonban: ha elfoglaljuk Rakkát, akkor még nincs vége a háborúnak! Az Isis az Eufrátesz völgyében komoly hátországot épített ki – mondta a Pentagon szóvivője, aki

nem kívánt az USA hosszú távú terveiről nyilatkozni.

Amerikai katonák részt vesznek a harcokban – ezt korábban megerősítették, de nem ez a fő feladatuk. Jelenleg a fő cél az Iszlám állam megsemmisítése. Ehhez elengedhetetlen a kurd milíciák támogatása. Csakhogy a kurdok önálló államot akarnak. Az USA kérte, hogy egyelőre halasszák el az elnökválasztást Irak északi részén, ahol évek óta kurd autonóm terület működik. Sem Irakban sem Szíriában sem Törökországban nem lelkesednek a döntéshozók egy kurd állam létrehozásáért. De hát egy 35 milliós népről van szó, melynek mind az első mind a második világháború után megígérték az önálló államot. Egyikből sem lett semmi. A jelenlegi zűrzavaros közel-keleti helyzetben viszont a kurdok joggal álmodozhatnak újra önálló államról – amerikai fegyverek védelmében. Az álmok a Közel Keleten sem gyakran valósulnak meg…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!