Kezdőlap Címkék Kultúrharc

Címke: kultúrharc

Kultúrharc a fővárosban is

A „mi színházunk” és az „ő színházuk” jegyében új pályázatot ír ki a Szabad Tér Színház igazgatói tisztére a Fővárosi Közgyűlés. Az előző ülésen négyből három vezetői megbízás átment, ez nem. Az indoklás homályos.

Új pályázatot írnak ki a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. vezetésére – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A fővárosi szabadtéri színpadok működését irányító társaság ügyvezetői posztjára még nyáron írták ki az első pályázatot, a szakmai bizottság támogatta a társaságot 15 éve vezető Bán Teodóra pályázatát, de azt a november 27-i közgyűlési ülésen érvénytelenítették.

Karácsony Gergely főpolgármester az új pályázat kiírását azzal indokolta, hogy az új működési struktúra kialakítása miatt van erre szükség. A november 27-i közgyűlési ülésre készült előterjesztésből kiderül, hogy négy színház vezetői megbízása jár le jövő február végén. A Bábszínház, a Kolibri, az Örkény és a Szabad Tér Színház vezetésére jelentkezettek (a Bábszínház kivételével a korábbi igazgatók) pályázatát

egyaránt ellenvélemény nélkül támogatták a felkért szakmai bizottságok.

A Karácsony Gergely által aláírt előterjesztés egyedül a Szabad Tér esetében javasolta eredménytelennek nyilvánítani a pályázatot. Az indoklás meglehetősen elnagyolt. Az előterjesztésben az olvasható, hogy a színház „jövőbeli működésének strukturális áttekintése okán” javasolta a főpolgármester a pályázat eredménytelenné nyilvánítását és

„az új szempontok figyelembe vételével”

új pályázat kiírását.

Fideszes Bán Teodóra?

Bán Teodórát régóta éri az a vád, hogy a Fideszhez  közelálló művész. Két napja arról érkezett hír, hogy a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság magyarázatot vár Budapest vezetésétől a Bán Teodóra ügyében. A legnagyobb hazai színházi érdekvédő szervezet azokra a hírekre reagált, hogy a „balliberális fővárosi vezetés” nem nevezte ki újra a Szabad Tér Színházat 15 éve vezető és munkájáért többszörösen kitüntetett Bánt. Bűne az, hogy 2013-ban kinevezték a főváros kultúráért és turizmusért felelős szervezete, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének és ő a cég művészeti vezetője is. Öt éve zárt ülésen Tarlós István főpolgármester előterjesztésére a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy Bán Teodóra marad további öt évre cég ügyvezetője.

Ki kinek a színházát védi meg?

A közgyűlés mostani vitájában Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) etikátlannak és méltatlannak nevezte, hogy noha a szakmai bizottság egyhangúlag támogatta Bán pályázatát, a közgyűlés a legutóbbi ülésen nem támogatta azt.

Szerinte politikai tisztogatás kezdődött.

Elmondta azt is, hogy a parlamentben most fogadták el azt a törvényt, amely továbbra is garantálja a színházak művészeti szabadságát és anyagi kiszámíthatóságot hoz létre. Azt kérte, hogy legyen egyenlő bánásmód minden tekintetben, majd úgy fogalmazott, „ne csak az egyik színházigazgatót védjük szakmailag, hanem védjük meg a másikat is”.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) és Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester szerint is politikai tisztogatás folyik. Láng Zsolt megjegyezte azt is, hogy a fővárosi színházak tekintetében Tarlós István vezetése alatt az elmúlt kilenc évben béke volt. Szaniszló Sándor (MSZP) XVIII. kerületi polgármester Hassaynak azt mondta, hogy

a politikusnak a fideszes párttársaitól kell megvédenie a színházakat,

ugyanis nagy léptékkel haladnak, hogy a teátrumok szabadságát elvonják.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szerint cinikusan hangzik Hassay Zsófia szájából az, hogy „hadd védjük meg a színházigazgatókat”. Ha ezt akarnák tenni, akkor nem terjesztette be volna a pártja az új, színházi támogatásról szóló törvényt, amelyet az Országgyűlés el is fogadott már.

A vita után a képviselők egyhangúlag támogatták a Szabad Tér Színház új vezetői pályázatát és a Vígszínház ügyvezetői igazgatói posztjának betöltésére kiírandó pályázatot is.

Teljes frontos kultúrháború

Karácsony Gergely még csak érdeklődik, Kocsis Máté már egyértelművé tette: a vegyes finanszírozású önkormányzati színházak irányítását magához akarja vonni a kormány. A legújabb terv pedig állami ellenőrzés alá venné a könyvkiadást is.

Ha bárkinek kétsége lenne, mennyire tartja be ígéretét Orbán Viktor – hogy a fővárost érintő fontos ügyekben előzetesen egyeztetnek a városvezetéssel -, az most már képet alkothat erről. Péntek délután tette közzé Kocsis Máté a Facebookon, hogy

„A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést, ezért a kormánypárti frakciók meg fogják szavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot.”

Vagyis eldőlt az, amiről pár órával később közzétett posztja szerint érdeklődő levelet küldött Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek a birtokába jutott előterjesztésről. Az „egyes kultúrstratégiai intézkedésekről” szóló kormányzati előterjesztés szerinte azt a szándékot tükrözi, hogy a kormány érdemben és radikálisan alakítaná át a kultúrafinanszírozás rendszerét. Elsősorban – „a Gothár-féle zaklatószínházakra hivatkozva” – a területért felelős miniszter hozzájárulását-vétóját tenné lehetővé azon színházak igazgatóinak kinevezése és leváltása esetén, amelyek ugyan önkormányzati fenntartásúak, de a kormány is ad nekik támogatást (vagyis a hazai kőszínházak talán mindegyikénél).

Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

A terv alapján a fenntartó kivonhatná magát e szabály alól,

ha teljesen saját maga állja a színház működésének számláját.

Ezt azonban egyetlen önkormányzat se bírná el, jellemzően a kormány viseli a költségek nagyobb részét.

Karácsony Gergely szerint

a javaslat egyszerre sérti a művészi és az önkormányzati autonómiát

azzal, hogy a művészi szabadságot kiszolgáltatja a politikai kinevezetteknek. Mivel a javaslat megengedhetetlen módon alakítaná át például a fővárosban működő színházak finanszírozását, a színházigazgatók státuszát, ezért ilyen javaslat

a miniszterelnök által is megerősített módon érvényben lévő kormány-Budapest megállapodás szerint nem születhetett volna

a Fővárosi Önkormányzattal történő egyeztetés nélkül. Ugyanakkor nem csak ez az egyeztetés maradt el, hanem az érintettekkel, az előadóművészek képviselőivel sem történt semmiféle egyeztetés.

A főpolgármester az általa ismert kormány-előterjesztés szándékait, szövegét, az abban megfogalmazott javaslatokat súlyos károkozásnak tartja. Mivel azonban hivatalos tájékoztatást sem az érintettek, sem a városvezetés a kormánytól nem kapott, ezért arra kéri Gulyás Gergelyt, erősítse meg:

  • készül-e a kormány a kultúrafinanszírozás átalakítására?
  • igaz-e, hogy miniszteri „egyetértési jogot” vezetne be az állam által is finanszírozott színházigazgatók kinevezéséhez és a megbízás visszavonásához?
  • mikor kívánja a kormány az érintetteket tájékoztatni szándékairól?

Mivel egyes hírek arról szólnak, hogy a javaslatot a kormány már a jövő héten az Országgyűlés elé kívánja terjeszteni, fontosnak tartja, hogy fenti kérdéseire postafordultával érkezzen válasz.

Egy nappal korábban azt tette közzé Karácsony, hogy az elmúlt napokban sok színházi emberrel beszélgetett, a szakma teljesen le van döbbenve.

„Ezt az ügyet nem fogjuk szőnyeg alá söpörni”

– ígérte a főpolgármester.

Közbeszól Gyurcsány: már minden előbb eldőlt

Az édesanyátok térde kalácsát! A Gothár-ügyre hivatkozva raboljátok el a főváros jogát, hogy döntsön a színházak vezetőiről – írta a Facebookon Gyurcsány Ferenc nem minden indulat nélkül.
De hazudtok.

Forrás: Facebook/Gyurcsány Ferenc

A javaslat hivatalos előterjesztése szerint már október 29-én tárgyaltatok erről. A Gothár-ügy november 19-én robbant, akkor hozta nyilvánosságra a Katona József Színház a zaklatási ügyet. Hazudtok, mint a vízfolyás.

Jönnek a könyvkiadók

De nincs megállás. Már évekkel ezelőtt elterjedt, hogy a Fidesz szándéka valamilyen módon a könyvkiadás rövidebb pórázra fogása. Erre rímel a hvg.hu által megszerzett tervezet, amely a kiadói piac feletti szinte teljes információs hatalmat adná az állam kezébe. Ennek keretében

minden könyvkiadó érzékeny adatához hozzáférnének

az Országos Széchenyi Könyvtár útján. Utóbbit  a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) vezető Demeter Szilárd felügyeli miniszteri biztosként. Megismerhetnének példányszámokat, sőt, az írók, jogtulajdonosok személyes adatai is hozzájuk kerülhetnének.

Ez illeszkedik abba az elképzelésbe, amely megszüntetné a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA), és az egyes kulturális területek pályázatait az illetékes „nemzeti intézmények” bírálnák el.

A mostani útmutató a „kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról” szól. Rengeteg probléma van az elképzeléssel. Olyan adatokat is bekérnének, amelyek

törvénytelenek, különféle szerzői jogokat sértenek.

Meg kell adniuk például a kiadványok jogtulajdonosainak nevét, címét, elérhetőségét, továbbá a felhasználói szerződés lejártának dátumát is. Ez ütközhet az adatkezelési törvénnyel (GDPR), de számos szerződés – különösen a külföldi szerzők esetében – kifejezetten tiltja, hogy a személyes adatokat továbbadják harmadik félnek – írja a hvg.hu a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökére, Gál Katalinra hivatkozva.

Az OSZK-t arról is tájékoztatniuk kell a kiadóknak, hogy könyveiket hány példányban adják ki, sőt, következő évi terveiket is meg kell osztaniuk a „Nemzeti Könyvtárral”. Gál Katalin szerint ezek üzleti titkot képeznek, és az OSZK nem tud garanciát vállalni arra, hogy nem kerülnek illetéktelen kezekben ezek az adatok. És ha ez még nem lenne elég, a „Nemzeti Könyvtár” a könyvek nyomdai pdf-ét is kéri. Ha illetéktelen kezekbe kerül, esetleg valaki feltöri az OSZK szerverét, a kiadókat hatalmas kár érné, mert ezeket azonnal fel lehet tenni az internetre, vagy kalózkiadásokat készíteni belőlük. A nyomdai pdf leadására kötelezni  kiadót nem lehetséges, egyetlen uniós állam kötelespéldány-szolgáltatásra vonatkozó előírásaiban se találhat ez, különösen úgy, hogy „nyitott” legyen a fájl , hogy az informatika fejlődéséhez igazítva aktualizálni lehessen az anyagot.

A napokban kiszivárgott elképzelés szerint az NKA felszámolása után úgynevezett Magyar Nemzeti Kultúrközpontot alapítanának. Ebbe olvadna be az OSZK és a PIM is. Ebbe a rendszerbe kerülne be a több száz könyvkiadó szinte minden érzékeny adata.

A kultúrharc frontja

Kérem, aki azt hitte, vége a kultúrharcnak, az nagyot téved: olyan az, mint az osztályharc Marxnál, zavartalanul folyik, csak hol nyíltan, hol palástolva. Most érkeznek a hírek, szépen, egyenként, hogy az uniós választások után nagy változások várhatóak: a kormány előveszi a sajtókamara régóta dédelgetett ötletét és a kulturális életet is „erőközpontokba” szervezi.

Erről ma a HVG tudósított, állítólag már Kásler miniszter is aláírta az erőközponti átszervezés előterjesztését, csak a kedvező pillanatra várnak, az első ilyen a Petőfi Irodalmi Múzeum lenne – egyelőre azonban még nem érdemes elemezni a helyzetet, az írásnak csak az első fele jelent meg, várjunk holnapig, lesz még abban sok érdekesség, ráérünk a teljes javaslatcsomagot elemezni majd.

De miért állnánk meg a sajtónál, kultúránál, pláne, hogy Kásler miniszterről tudjuk, milyen lelkes turanista, a történelem oktatását ugyanígy meg kell változtatni! Elképzelek egy történelemórát úgy szeptembertől.

Egy iskolai erőközpontban. A Kásler-féle Magyarságkutató Intézet szempontjai alapján. A tanár feláll és rászól a rakoncátlan Pistikére:

– Pistike, ne zavarj, ne kérdezősködj, ez történelemóra, nem ki mit tud. Mit kérdezel? Hogy kik azok a turáni népek? Miért? És ki tudja, kik azok a turániak? Senki? Na, akkor elmondom, Pistike kivételesen ma jót kérdeztél, gyere ki a táblához, te fogsz segíteni. Elsősorban: mi vagyunk a turáni népek. Illetve: mi is. Vagyis az őseink. Vagyis.

A múlt órán még azt mondtam, hogy finnugorok vagyunk, de azóta sokat fejlődött a tudomány, Pistike, azóta turániak lettünk. Ne fintorogj, te is. A turáni népeket azért nevezzük turániaknak, mert Turánból származnak. Turán pedig hol van, na ki tudja? Szégyen, ennyi diák egy teremben, és senki sem tudja, hol fekszik az ősi Turán! Még ha a Pistike nem tudná, érteném, de hogy a többiek sem! Tehát Turán… izé, megnézem a könyvben, az én fejem sem kapitólium, Pistike, ne röhögj, szóval Turán, mint azt mindenki tudja, túl fekszik az Amu-Darján, és másként úgy hívják: Közép-Ázsiai Alföld. Pistike, mutasd meg a térképen! Nem, nem ott, lejjebb. Ott aztán főleg nem, ott nem is lehet. Messze jársz, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem! Pistike, hülye vagy, mutasd meg az Amu-Darját! Miért nem tudod? Nem vettétek földrajzból? Jó, majd jelentem a földrajztanárról, megmutatom én. Az Amu-Darja tehát… nem, ez a Jenyiszej. Ez meg az Ob. Ez egy szabotált térkép: most látom, hogy nincs rajta sem Turán, sem Amu-Darja. Ezt is jelenteni fogom. Hogy a többin sincs Turán? Akkor a többit is.

Szóval, mondjuk, hogy itt van Turán, ezen a szép, üres helyen, amire az van írva, hogy valami síkság. Na, onnét jöttünk mi, turániak, a szittya fergeteg, ne kérdezősködj, Pistike, már megint mi van? Hogy a Gabika azt mondta: mindig is itt voltunk? Igen, így van. De akkor miért kellett idejönnünk, ha már itt voltunk? Hun itt voltunk, hun nem. Pistike, mit akarsz a kínai évkönyvekkel? Hogy azok szerint a hsziung-nuk mongolfélék voltak és sokat háborgatták őket? Igen, Mongólia is Turán, a mongolok is turániak. Hogy van közben pár hegység? Lélekben turániak, mint a japánok, turánibb a lelki turániság a testinél. Ne okvetetlenkedj, jöttünk, mert itt voltunk. Mutasd meg, hol jöttünk!

Nem, ott a törökök jöttek. Hogy a törökök szintén turániak? Így van, Pistike, turáni testvéreink. Hogy ha testvérek, miért harcoltunk velük annyi évszázadon át? Amiért korábban mongol testvérkéink is majdnem kiirtották az országot: csak. Erre jártak, benéztek, merő testvériségből. Pistike, ne magyarázz, finnugorok nincsenek! De hogy bezzeg a finnekkel, vogulokkal, hantikkal, manysikkal, evenkikkel sosem háborúztunk? Nem is testvéreink! Miért háborúztunk volna, ha nem azok? Pistike, megőrülök!

Na, szóval ott tartottunk, hogy Zarathustra lejött a hegyekből a turániakhoz Teheránba… hogy nem azokhoz és nem oda? Pistike, kuss! Tehát a turáni népek, úgy is, mint türkök, ujgurok, kazakok, oszmán-törökök, kipcsakok, szkíták, szittyák, hunok, avarok, mongolok, mandzsuk, japánok mind-mind a mi testvéreink. Hogy a nyelvtudomány szerint ezek a nyelvek még egymáshoz sem hasonlítanak, az nem baj. Turániak, mert turániak, és kész. Na, ezek a békés kultúrnépek, akik dicsőségesen leigázták a fél világot, a Nagy Faltól az Alpokig, ezek azok, akikre jogosan lehetünk büszkék. Igen, Pistike, mindenki a Csodaszarvast követte. Igen, a japánok is. Hogy került a Csodaszarvas a tengerre? Átszaladt rajta, Pistike, átszaladt, a japánokkal a nyomában. Pistike, mit kérdezősködsz annyit, nem vagy te véletlenül tibeti?

Pistike, elegem van belőled. Ha még egyszer kérdezni mersz, egy hétig te leszel a táltos az osztályban. Az utáltos. Jut eszembe, délután szülői kurultáj, küldd csak be édesapádat, zomotor lesz ebből. Hogy hívják? Géza Nagyúr? Akkor mégse küldd be őkegyelmességét… ja nem, Nagy Géza úr? Akkor mégis jöjjön be, majd én megmutatom neki, hol fészkel a turulmadár!

Látjátok, így jár, aki sokat kérdezősködik.

Megírtam előre – ugyanis szeptemberben megírni már késő volna.

Addigra ugyanis nagy valószínűséggel már nem lesz független sajtó.

Kultúránk a szemétdombon – Déli kávé Szele Tamással

Egyre kesernyésebbek ezek a déli kávék, kérem tisztelettel, de hát mit tehetünk? Nincsenek jó hírek, nincs mi megédesítse őket. Most például az a hír, hogy ki fogjuk dobni az ablakon a teljes magyar irodalmat, mindenestől, a Tihanyi Alapítólevéltől és a Pray-kódextől Spiró Györgyig vagy Esterházy Péterig. De mindent ám, egy tételben, úgy a szép.

Még, ha programszerű volna, lehetne érteni, elvégre már 2010-ben megjelent a Demokratában Pozsonyi Ádám tekintetes úr mondókája, miszerint „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok”, habár ő a korábbi szerzőket, felteszem, hogy terjedelem hiányában, de kihagyta – nem, most az Országos Széchényi Könyvtár esetében valószínűleg harmadlagosak a kultúrpolitikai szempontok. De hát akkor mi a kacskaringós fityfene lehet még szempont egy nemzeti könyvtár esetében?

Mondjuk az, hogy a Vár minden négyzetcentimétere a kormányzaté legyen.

De fontolva haladjunk: lássuk előbb, mire használatos a magyar nemzeti könyvtár?

Feladata a magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökség gyűjtése, feldolgozása, megőrzése és hozzáférhetővé tétele a kéziratos kódexektől a nyomtatott dokumentumokon keresztül az elektronikus kiadványokig. A kötelespéldány-rendszer lehetővé teszi a könyvtár számára, hogy rendelkezésére álljon a magyar kiadványok legteljesebb gyűjteménye. A kiadókat utasítás kötelezi arra, hogy a megjelentetett műveikből ingyenes példányt bocsássanak a nemzeti könyvtár rendelkezésére. Az OSZK tehát minden Magyarországon megjelent nyomtatványból két kötelespéldányt kap, de gyűjt nem nyomtatott dokumentumokat is (kéziratok, hangzó anyag, floppylemez stb.), mindig szem előtt tartva speciális gyűjtőkörét.

A könyvtár 2006-ban nyolcmillió egységgel rendelkezett, ezekből több mint kétmillió a könyv, 300 000 az időszaki kiadvány (újságok és periodikumok), és csaknem egymillió a kéziratok száma. A térképek száma körülbelül 200 000, a képek és metszetek száma 270 870, a hangzó anyagok száma pedig 16 000. Ezen kívül körülbelül 2,5 millió plakát és aprónyomtatvány található a könyvtárban. Az állományban helyet kapott még 220 000 dokumentum mikrofilmmásolata is.

Egyszóval: a magyar írott kultúra teljessége megvan benne, azonban ennyire teljesen sehol máshol nem találhatjuk meg.

Nos, ezt az Országos Széchényi Könyvtárat akarják most a Várból a Nagykörút és az Üllői út sarkán álló valamikori Kilián laktanya épületébe költöztetni. Legalábbis az Átlátszó megalapozott információi szerint, és én magam meg nem hinném, hogy Rádi Antónia leírna életében bármit, amiben nem biztos. De hát miért baj ez, kérdezné a naiv szavazópolgár, oda tán még a közlekedés is jobb?

Azért, mert a Kilián laktanya enyhén szólva is kicsi.

Az az állomány, ami a budavári palotában épp, hogy elfér – és a logika szerint csak bővülésére számíthatunk – itt még szűkösen sem volna elhelyezhető. Igaz, terveznek egy archívum-épületet Piliscsabára, ahová már nem olyan jó a tömegközlekedés, csakhogy annak az épületnek még az alapjai sincsenek kiásva. Egyelőre a jelek szerint minden menne a Kilián laktanyába, ha ömlesztve, hát ömlesztve, ha a pincébe, hát a pincébe.

Kell a hely a Várban a királyi udvarnak.

Nagyobb baj, miszerint a Kilián épülete vizes.

Amint az Átlátszó írja:

„De mi is a gond a Kilián laktanyával? Például, hogy – lévén a Nagykörút valaha Duna-mellékág volt, ez a része ráadásul alacsonyabban fekszik a város többi területénél – az épület vizesedhet, ami nem kifejezetten tesz jót a közgyűjteménynek. Az OSZK-sok szerint ráadásul az épület csak bajosan bővíthető, márpedig a Piliscsabára ígért új archívumépület továbbra sem készült el.”

Ha tönkremegy a Képes Krónika vagy a Pray-kódex a vizes, penészes, salétromos alagsorban, az nyilván az aljas brüsszeliták aknamunkájának köszönhető, kérem, semmiképpen sem annak, hogy egy analfabéta kör bitorolja a hatalmat és lassan a Várnegyedet is, előbb vagy utóbb teljesen. Különben nagyon jól teszik, hogy mindenüket, ami fontos a Várba költöztetik: ez ugyanis Budapest egyetlen része, ami szükség és igény esetén tökéletesen körülzárható, elvágható minden ellátástól, legyen az gáz, víz vagy áram és ráadásul – mivel magaslaton áll – kiváló célpontot is mutat. De ezt csak mellékesen jegyeztem meg, a tragédia valóban az, hogy a magyar nemzeti jellegére oly látványosan büszke magyar kormány pont nemzeti kultúránk legfontosabb kincseit készül megsemmisíteni.

Persze, inkább örüljünk, hogy nem égetik fel az egészet,

mint Omár kalifa az alexandriai könyvtárat, mert mostani, rájuk ruházott hatalmuknál fogva azt is megtehetnék. De amit el nem végez a tűz, elvégzi majd a víz. Az is halálos ellensége mindennek, ami kézirat vagy nyomtatvány.

Újraíratják az 1956-2018 közötti korszak magyar irodalomtörténetét

Ha meg még maradna is valami más könyvtárakban, azt meg kell zabolázni. Lehetne mondani, hogy az Országos Széchényi Könyvtár költöztetésének inkább van köze az ingatlanügyletekhez, mint a kultúrpolitikához, de az, hogy újraíratják az 1956-2018 közötti korszak magyar irodalomtörténetét, már valóban kultúrpolitikai hír. Márpedig Kásler Miklós pont ezzel bízta meg Domonkos Lászlót, a Magyar Hírlap munkatársát.

Hatmillió forintos honoráriumért, ami ugyan szép pénz, de tudok a sokszorosáról is a magyar sajtótörténet folyamán, egyszer például Csurka István vett fel pár flekkért tizennégymilliót, és soha nem is folytatta a megkezdett munkát. No, de ha már Csurkánál tartunk, Domonkosnak van köze hozzá, ugyanis nagy tisztelője volt életében, de az halálában is.

Ejnye. Hát ki ez a Domonkos László egyáltalán?

Szegedi születésű (1951- ) író, újságíró, televíziós szerkesztő. Manapság a Magyar Hírlapnál rontja a betűt, meg Raffay Ernő szerkesztőtársa a Trianoni Szemlénél (no, ez is sokat elmond róla), a Magyar Nemzet díszének, Szakács Árpádnak jó barátja (vagy, mivel ezekben a körökben sosem lehet tudni, ki, mikor, kit szúr hátba és mivel, mondjuk úgy: most nem ellensége), de ami ennél is több: Héjjas Iván életrajzírója.

Igen, a „Héjjas nyárfa árnyékában” című könyv szerzője, aki az 1919-es fehérterror egyik hírhedt alakjának, Héjjas Ivánnak állított emléket az említett kötetben. Márpedig Héjjas adott parancsot az orgoványi mészárlásra is.

Hogy milyen ember Domonkos László, az elkötelezett kultúrharcos, mi is az ő irodalmi ars poeticája, azt a legjobban egy pár sora világítja meg. Történt pedig, hogy egy könyvfesztiválon együtt látta az általa az ellenoldalhoz sorolt Spiró Györgyöt, Vámos Miklóst, Ungvári Tamást, Dragomán Györgyöt és másokat, akikről azt írta:

„Nem igazán jellemző, hogy népben-nemzetben, hanem sokkal inkább köztudottan alanyban-állítmányban gondolkodnak, ebben a szellemben alkotnak.”

Szánalmas figura az, embernek, magyarnak egyaránt, akinél a nép és nemzet szemben áll az alannyal-állítmánnyal, annyit mondhatok. Képzelhetjük, miféle kortárs irodalomtörténetet fog ez elkövetni.

Igen, olyant.

De legalább hatmillió forintért.

Csurka István szellemében.

Marad a mennyei segítség?

Az írott múltunkat megeszi majd a talajvíz, az írott jelenünket a Domonkos László, a jövőnket most dobják ki az ablakon a Magyar Tudományos Akadémiával együtt – maximum a mennyei segítségben reménykedhetünk.

Ugyanis március 24-én közbenjáró szentmisét tartanak a Magyar Tudományos Akadémiáért és a magyar egyetemekért, az akadémiai és egyetemi dolgozókért és családjaikért, a magyar tudományos kutatásért és felsőoktatásért. A mise a Budapest-Belváros Nagyboldogasszony plébániatemplomban lesz vasárnap délelőtt 10 órakor.

Nem tudom, mennyit fog segíteni, ismereteim szerint ez az első eset, hogy akadémiáért mondanak misét, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elvi vitát folytassunk az ügyben, ártani biztos nem árt, bár a hasznával kapcsolatban vannak kétségeim.

Ha mégis segít valamit, magam gyújtok gyertyát Szent Ritának, a reménytelen ügyek szentjének.

Csak sajnos az az érzésem, kismise, nagymise, nem segít már semmise…

Követeljük a visszatérést a Horthy-korszak kultúrpolitikájához!

0

A minél gyorsabb átmenet érdekében a következő hevenyészett támpontokat adjuk:

„Konzervatív barátaim közül többen kérdezték, hogy ha ez az én művészettörténeti és esztétikai meggyőződésem, akkor miért nem léptem fel hatalmi eszközökkel az irodalmi és művészeti modernizmus ellen? Azért nem, mert hiábavaló lett volna és mert ehhez nincs is jogom.

Hiábavaló lett volna, mert a szellem története egész világosan mutatja, hogy valahányszor az állam hatalmi eszközökkel akar beavatkozni irodalmi vagy művészeti vitákba, e kísérleteknek sorsa kudarc lett és nevetségbe fúlt. A szellemi világban az állam szükségképpen brutális kezétől érintetlenül az erősebb gondolatnak kell szabadon győznie. De saját egyéni ízlésem egyoldalú érvényesítéséhez nem is volna jogom. Ez az, amiről meg szoktak feledkezni. Más a magánmecénás és más a kultúrpolitikus. A magánmecénás, aki saját pénzén vásárol, olyan képekkel akasztja tele termének falait, amelyeken örömmel legelteti szemét. Saját pénzén teszi, a saját gyönyörűségére és e közben senki sem korlátozhatja. A kultúrpolitikus ellenben közpénzekkel sáfárkodik, az ízlések megoszlanak, nem lehet tudni, milyen lesz a jövő idő esztétikai értékelése s ezért nincs joga a saját egyoldalú ízlését az államhatalom eszközeivel másokra ráoktrojálni.”

Klebelsberg K. (Nemzeti Újság, 1929. jan. 13., újraközölve: uő.: Küzdelmek könyve, Athenaeum 1929)

Béndek Péter

A fenti cikket a kultúrharcot hirdető fideszesek figyelmébe ajánljuk!

Bréking nyúz, szeptember 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ma sem pihen a kormánypropaganda: visszatért a kultúrharc a Magyar Időkbe, nem tud leszállni az Átlátszóról az Origo, Jobbik-kongresszuson járt a Pesti Srácok. Lapszemle az alternatív valóságból.

Alföldi Róbert és a színházak a Magyar Idők kultúrharcos sorozatában

„A rengeteg szakmája mellett Alföldi úr a térség legjobb társadalomkritikusa is. A Centrál Színház 2018/2019-es évadának műsorfüzetében különleges interjú olvasható a művész-rendező úrral. Épp Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját viszi színre. Az interjúból megtudjuk, az előadás nem egészen hasonlít a német nyárspolgárok kritikájához, mert nálunk hiányzik ez a réteg. Mint mondja: „Itt csak reménytelen, kiszolgáltatott, szorongó és gyáva emberek vannak. Amiért mégis hasonló társadalmi folyamatok játszódnak le nálunk, mint a harmincas évek Németországában, az épp a kiszolgáltatottság miatt van.”

Végre ismét eljutottunk a náci világhoz. (…)

Forrás: Wikimedia Commons

Jól ismert módszer: fellépni vendégként egy országban, majd a szabad művészet jegyé­ben lehülyézni a többségi szavazókat. Függöny! Taps! Ezek után lehetett interjúk, cikkek özönében hangoztatni a balliberális „magaskultúra” felsőbbrendűségét, megemlítve, hogy a fideszesek bunkók, legfeljebb szotyizni járnak ki a focimeccsekre. Mivel ennyire korlátoltak, ezért próbálják megszüntetni a színházi szabad világ szigeteit.”

Az Origo szerint valójában pánik, hogy mindenki a kétségbeesett erőfeszítéseiken szórakozik

„Teljes a pánik a hazai Soros-világban, miután rámutattunk az amerikai milliárdos hazai és nemzetközi csapatának összjátékára. A bevándorláspárti milliárdos támogatásaiból működő blog most éppen a hazai Soros-világ egyik jellegzetes figuráját vetette be, aki a portálon megjelenő írásában a Soros-hálózat létét igyekezett letagadni. A meglehetősen zavaros, a magyarázkodástól a mellébeszélésen át a fenyegetőzésig terjedő írás komoly bizonyítéka annak, hogy Bodoky nevetséges önleleplező szelfije mekkora zűrzavart okozott Soros szövetségesei között. (…)

A prímet a Mérce igyekezete ellenére mégiscsak az Átlátszó vitte, szombaton a lap vezetőjének jó barátja, Vágvölgyi B. András kezdett furcsa merengésbe. Úgy tűnik, a magát ostobán leleplező, ezért pánikba esett főszerkesztő régi harcostársának segítségét kérte, aki ennek maximálisan eleget tett. De még, hogy!”

Sajátos beszámoló a Jobbik-kongresszusról a Pesti Srácokon

„Ismét kongresszust tartott a Jobbik, immár 20. alkalommal dugták össze a fejüket a nemzeti-konzervatív-baloldali-jobboldali-liberális ellenállók. Hangzatos, dagályos, ám szinte értelmetlenül hömpölygő és semmitmondó gondolatokat hallhattunk Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik parlamenti frakcióvezetőjétől, és Sneider Tamástól, a párt elnökétől. Nem véletlenül írtuk, hogy ellenállás, hiszen a kongresszus elhatározta, hogy kilépve az ellenzéki szerepből, ellenállást hirdet és minden fronton harcolni fog a diktatúra ellen. Stábunk az ellenállás gyakorlatáról szeretett volna többet megtudni Sneider Tamástól, de Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, először lesöpörte az asztalról kérdésünket, és hiába intéztük a pártelnöknek, Jakab egyszerűen kivonultatta a teremből Gyöngyösi Mártonnal együtt. Kérdésünkre később ő maga próbált meg válaszolni, de az arrogancia mellett egyéb tényeket nem tudtunk meg azon kívül, hogy ma Magyarországon diktatúra van.”

Pörög a kultúrharc Magyarországon

0

A pozsonyi Új Szó szerkesztőségi összefoglalóban ír arról, hogy egymásnak ugrottak a kormányoldalon a kultúra irányítói, vagy azok, akik most kérnek maguknak helyet az irányításban. Valószínűleg a háttérben itt is a pénz áll, szeptemberben új fordulatot vehetnek az ügyek.

A Fidesz-kormány már a 2010-es első kétharmados választási győzelme után támadást indított a magyar tudományos és kulturális élet ellen, úgy tűnik, nyolc év elteltével újabb kultúrharc következik – állapítja meg a pozsonyi napilap.

Akkor filozófusokat támadtak, idén elsősorban irodalmárok kerültek célkeresztbe.

Saját embereiket sem kímélik, ha „liberális elhajlással” gyanúsíthatók.

A támadást ezúttal is a kormánypárti sajtóban hirdették meg.

A harci kürtöt – ki más – a kormány félhivatalos lapja, a Magyar Idők fújta meg, még a választások előtt. Az azóta már cikksorozattá terebélyesedett kampány során a szerző, Szakács Árpád „Kinek a kulturális diktatúrája?” címmel kezdetben még „csak” arról írt, a „balliberálisok” számos területen, elsősorban a filmipar, a színház, a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegein, az irodalomban és természetesen a médiában is „kulturális diktatúrát” valósítanak meg, csak azok a szerzők, művészek, tudósok érvényesülhetnek, akik a nekik megfelelő módon láttatják a világot, bezzeg például a magyar történelemről alig születnek jó filmek, könyvek. Szakács természetesen személyében is megtámadott egy sor ismert embert, a Magyar Narancs alapítójától, Vágvölgyi Andrástól kezdve Heller Ágnesen át a lapunkban is rendszeresen publikáló Kiss Tibor Noéig – lajstromozza az előzményeket az Új Szó.

„Egy darabig úgy tűnt, a jelenség megmarad a szokásos kormánypárti sorosozás szintjén, de a választások után és különösen az elmúlt egy-két hétben némileg váratlanul komolyabbra fordult az ügy, ugyanis

Szakács Árpádnál sokkal fajsúlyosabb szereplők is ringbe szálltak.”

Mindenekelőtt Orbán János Dénes, aki előbb az Erdélyi Magyar Írók Ligáját alapította meg, majd Kolozsváron a helyi irodalmi élet egyik fontos fórumaként szolgáló Bulgakovról elnevezett kultúrkocsmát üzemeltette – sikerrel. Később Magyarországra költözött és az induló Magyar Idők kulturális rovatának vezetője lett, de ennél is fontosabb talán, hogy a hatalom közvetlen kegyeltje, vezetője ugyanis az Előretolt Helyőrség nevű „Íróakadémiának”, amit a kormány közvetlenül is támogat, és amely bevallottan egy új típusú kortárs irodalmat próbál megteremteni. Mint azt Szabó Tibor Benjámin, az Atheneum kiadó igazgatója írta a Facebookon megjelent bejegyzésében, Szakács Árpádéval szemben Orbán János Dénes szavainak súlya van: miután leírta, hogy Karafiáth Orsolyát is egy tehetségtelen, nemzetietlen valakinek tartja, a költőnő megbízását rögtön visszavonta egy fideszes önkormányzat egy vetélkedő zsűrijéből.

Orbán János Dénes ráadásul nem is csinál titkot abból – folytatódik az Új Szó összefoglalója –, hogy

hatalmi úton, adminisztratív eszközökkel nyúlna a kultúrához és a szellemtudományokhoz.

A Heti Válasz utolsó digitális számában megjelent interjújában arról beszélt, teljesen át kellene alakítani az ELTE magyar szakának képzési programját, mert szerinte ott csak „elidegenítik az irodalomtól” az olvasókat. Orbán János Dénes és a hozzá hasonló kultúrharcosok gondolkodásmódját a legjobban az a Tusnádfürdőn lezajlott beszélgetés adja vissza, aminek során az Előretolt Helyőrség vezetője többek között azt mondta: „Ha már egyszer megszavaztak minket, akkor a kultúrpolitikánkat is megszavazták. Ez a valami, ami ellen mi küzdünk, távolabb mutat. Amikor verspályázatot írtunk ki, a versek nagy része arról szólt, hogy mekkora tragédia, ha nincs wifi!”.

Majd hozzátette, „fel kellene függeszteni” a szinhaz.hu állami támogatását, mert az online lap főszerkesztője azt mondta, nem ad teret az Előretolt Helyőrség tagjainak. Erre válaszolta indulatosan L. Simon László volt kulturális államtitkár, hogy: „Nem tudom, hogy miben szocializálódtatok Erdélyben, de ne menjünk ebbe az irányba könyörgöm, az anyaországban!”

Az uborkaszezon ellenére tehát a kultúrpolitikában továbbra is pörögnek az események Magyarországon – írja az Új Szó. Bár valószínűleg igaza lehet a már idézett Szabó Tibor Benjáminnak, amikor azt írta: a történtek nem egy központi forgatókönyv szerint zajlanak, hanem a lehetőséget megérezve a kormánypárti oldalon is egymásnak ugrottak a felek a potenciális források fölötti ellenőrzésért. Ezt támasztják alá egy fideszes képviselő szavai is, aki arról beszélt az Új Szónak: nincs „központi irányítás” az események mögött, hozzátéve, hogy

„a Fidesz frakcióban még mindig többen olvasnak Magyar Narancsot, mint Magyar Időket”.

Ebben a helyzetben egyelőre csak találgatni lehet, mire gondolt Orbán Viktor Tusnádfürdőn, amikor arról beszélt: szeptembertől itt is „nagy változások” jönnek majd.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK