Kezdőlap Címkék Krajcsovics Éva

Címke: krajcsovics Éva

Nyílt levélben mondott le

A 24.hu találta az artportal-on, hogy lemondott a Munkácsy-díj bizottság egyik tagja, és nyílt levélben indokolta lemondását Kásler Miklósnak, az EMMI miniszterének. Krajcsovics  Éva festőművész azzal indokolta elhatározását, azt írja: nem akar tovább asszisztálni ahhoz, ahogy és amilyen mértékben egyes esetekben a szakmai szempontokat mellőzve megváltoztatták a jelöltek névsorát.
“Felhívnak a kollégák, hogy milyen bátor voltam, nos, én nem érzem így. Egyszerűen arról van szó, hogy olyan nevek vannak a listán, amelyekért semmilyen szakmai felelősséget nem tudok vállalni.”

Krajcsovics levele így szól:

Prof. Dr. Kásler Miklós
Emberi Erőforrások Minisztériuma
miniszter

Tisztelt Miniszter Úr!

Ezúton tájékoztatom, hogy nem kívánok tovább részt venni a Munkácsy-díj bizottság munkájában, mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat. Ezek szerint a bizottság munkája puszta látszattevékenységgé vált, amihez a továbbiakban nem akarok hozzájárulni.

Üdvözlettel:
Krajcsovics Éva, festőművész
Budapest, 2019 március 14.”

A Munkácsy-díj bizottság tagjai minden évben ajánlást fogalmaznak meg a miniszter számára, kiket találnak érdemesnek a díjra. A gyakorlat viszont az, hogy az aktuális miniszter ezt alapvetően el is fogadja.

Az idei évben ez nem így történt:

Amikor megláttam a sajtóban a díjazottak listáját, nem akartam elhinni.

2017 óta vagyok a bizottság tagja, minden évben változtattak 1-2 nevet az általunk javasoltak listáján, én pedig minden évben megfogadtam, ha ez túlmegy egy határon, akkor lemondok. Most jött el ez a pillanat. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, megfulladok, ha ezt most nem mondom el.

Tizennégy művésznek akartak díjat adni, és a mi listánkról hét nevet kivettek, hetet pedig betettek. Volt köztük egy, amelyik még a felterjesztettek között sem szerepelt.

Négy olyan díjazott van, aki a bizottságtól nem kapott szavazatot, akik nem szakmai jelöltek voltak.

Az első helyen jelölt Bács Emese festőművész, fel sem került a díjazottak listájára! “Szeretném, ha a neve említésével egy kis elégtételt tudnánk szerezni számára” – mondja Krajcsovics Éva.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!