Higgadt latolgatásra hívom azokat, akiket érdekelnek a magyarországi politikai viszonyok. Nem tudok más fogódzót, mint a közvélemény-kutatások eredményei. Kilenc magyar közvélemény-kutató cég januári eredményeit nézve azonban rá kell jönnünk: ez sem biztos. A legmagasabb és a legalacsonyabb érték között ugyanis gyakori a nagy eltérés: a kormánypártokat például a Tárki 62, a Iránytű 41 százalékra méri.
A felmérésben nyolc pártot, és pártszövetséget mértek: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Mi Hazánk (a Jobbikból kivált új párt), a Kétfarkú Kutyapárt (KKP) és a Momentum adatai szerepelnek.
Az első, ami szembeötlő: a választani nem tudó, bizonytalan szavazók aránya, bár csökkent némiképp, változatlanul magas: 30-35 százalékos.
Az egyszerűbb kezelés érdekében az egyes pártok két szélső eredményét összeadva, majd megfelezve juthatunk közelítő eredményre. Például: Fidesz-KDNP 62+41=103 Tehát kerekítve 52 százalékkal számoljunk.
Így nézve az összes többi párt – beleértve a parlamenten kívülieket is – támogatottsága 54 százalék. Ha csak a parlamenti pártokat nézzük, nagy a különbség: az összes parlamenti ellenzéki párt támogatottsága 45 százalék.
Ezekből a számokból egy következtetés biztosan levonható
Semmi értelme az „összefogás” iránti jajongásnak, bármennyire is népszerű. Figyelmeztető jel lehetne az is, hogy semmilyen összefogás nem hozott eredményt immár kilencedik éve. (Eltekintve néhány egyéni szavazástól, de ez marginális: országgyűlési választáson tán 2-3 mandátum sorsát döntötte el.)
Vegyük sorra, miért orbitális tévedés a mindenáron való összefogás erőltetése.
1. Általános, elvi alap: 1989-ben plurális, sokszínű politikai rendszert akartunk, ahol a választásokon egyenrangú, egymással versengő felek ajánlatairól dönthetünk
2. Számtani alap: ahogy a fenti számokból látható, a mai kormányerő többsége alig kérdéses. Ha az összes párt biztos szavazóit nézzük, akkor ugyan 52:54 az arány, ám ha a parlamenti pártok szavazóit, akkor 52-45, ami már a kormányerő jelentős előnyét mutatja.
3. A 2. pontban vélelmezett eredmény azonban felettébb kétséges. Ugyanis nem lehet egy az egyben összeadni a támogatókat, hiszen mindig vannak olyanok, akik a közös listát/jelöltet nem fogadják el. Valószínű tehát, hogy a különbség nagyobb lenne a kormánypártok javára.
Ezzel együtt sem szerencsés teljesen kihagyni a számításból az együttes fellépést – csak tudni kell, mikor lehet hasznos. Egyéni jelöltek megszavazásánál lehet hasznos, akkor is az önkormányzati választásokon. Ott ugyanis ismerik egymást az emberek – és lehet olyan, emberi kvalitásaiban kiváló személyiség, akit az ellenoldali pártok is elfogadnak.
A májusra várható Európa parlamenti választásokon azonban kifejezetten KÁROS lenne a közös ellenzéki lista. Elsősorban azért, mert miközben az ellenzéki megszólalók lelkesen rágják a „Jobbikkal, vagy anélkül?” feliratú gumicsontot, aközben a Jobbik minden lehető helyen és időben kijelentette: nem óhajt közösködni a „libsikkel”, „komcsikkal”. Akkor miről beszélünk? Ugyanez a helyzet az LMP-vel.
Lehet, hogyha a Momentum és a KKP nem indít külön listát, így nem veszik el a rájuk adott szavazat, akkor 1, de maximum 2 képviselővel több ülhet az Európa Parlamentbe, a néppárti frakcióval szemben.
Itt van a kutya elásva: az Európa Parlamentnek ma súlyos kérdést kell eldöntenie. Az Unió erősíti az együttműködést, kooperációt a föderális berendezkedés felé haladva, vagy megmarad a „Nemzetek Európájának”?
A „Nemzetek Európája” koncepció meghagyná a „nemzetállamoknak” mai döntési önállóságukat. Ennek szemmel látható kimenetele lenne, hogy az erősebb, gazdagabb államoké lenne a döntés, a kicsik meg egymás ellenében marakodhatnának a lehulló koncon, ami egyébként a közeljövőben amúgy is kevesebb lesz.
Az EU parlamentjében egyelőre a többségben lévő néppárti frakció és ellenzéke nagy része is az Európai Unió erősítésével ért egyet, bár ezen belül is vannak szkeptikusabbak. A „Nemzetek Európája” hívei a szélsőjobb frakciójában ülnek. (Közbevetve: nyerne a közös listán bekerülő jobbikos képviselővel az Európa-barát magyar ellenzék?)
Szálljunk már le erről az összefogás című hamis lóról. Nem döglött, hiszen rengetegen hajtogatják. De rúg is, harap is. És beszéljünk mindenkor arról, miről szavazunk, milyen választékból dönthetünk. Ha az Európa Parlament képviselőiről, akkor beszéljünk a Európával kapcsolatos elképzelésekről. Ha arról, hogy mire költsünk a városunkban, falunkban, akkor arról. Még az is meglehet, hogy ezzel a módszerrel megmozdítható lenne valamennyi az ellenzék oldalán a 30 százalékos bizonytalan tömegből.
Megjegyzés: A teljes felnőtt lakosság körében mások a számok. A Fidesz-KDNP itt 46/23, átlagban 35%-os lenne. A Jobbiké 18/8, azaz 13%. Az MSZP-Párbeszéd 11/6, átlagban 9%. A DK 6/3, azaz 5%. LMP 6/3, azaz 5%. KKP 4/1, azaz 3%. Momentum 4/1, azaz 3%. Összesen: 36%. Az arányok tehát nagyjából hasonlóak, viszont szavazásnál a biztos választók köre határozza meg a végeredményt.
Rátesi Margit
Hasonló a választók véleménye az EP-szavazásról
