Kezdőlap Címkék Közel-kelet

Címke: közel-kelet

Bahrein szerint Irán robbantotta fel a legnagyobb olajvezetékét

0

Péntek éjjel robbantották fel a legnagyobb bahreini olajvezetéket, a kormány szerint Irán parancsára. Az irániak tagadják a vádakat.

A bahreini fővárostól 15 kilométerre délre, egy síita falu, Buri szomszédságában történt a robbanás. Az állami olajvállalat Szaúd-Arábiából érkező olajvezetékét robbantották fel. A hatóságok nem mondták meg, hogy pontosan kiket gyanúsítanak, csak annyit közöltek:

a nyomozás első eredményei alapján szándékos merényletről van szó.

A robbanás autókat és épületeket rongált meg, a tűzoltók ideiglenesen kitelepítették a környékbeli lakosokat.

A bahreini belügyminiszter azt mondta, hogy a robbanást „Iránnal közvetlenül kapcsolatban álló és parancsait végrehajtó terroristák” követték el. A külügyminiszter szerint pedig az volt a merénylet célja, hogy

„megfélemlítse az állampolgárokat, és kárt okozzon a világ olajiparának”.

Az iráni külügyi szóvivő „alaptalannak és hamisnak” nevezte a bahreini hatóságok gyanúját, és visszautasította „gyerekes vádaskodást”.

A merénylet után Szaúd-Arábia bejelentette, hogy felfüggeszti az olajszállítást a szomszédos Bahreinbe.

Az ügy újabb fejezete lehet a térségben a szunniták és síiták között zajló konfliktusnak. Bahrein ugyanis síita többségű, de egy szunnita uralkodóház vezeti, amely többször vádolta már meg Iránt azzal, hogy elégedetlenséget szít a síita lakosság körében. A királyi családot ebben Szaúd-Arábia is támogatja, amely Iránnal küzd a Közel-Kelet vezető szerepéért.

Fegyverszállítási botrány Horvátországban – videó

Fegyverszállítási botrány Horvátországban. Részletek: https://fuhu.hu/hullam-ok-atcsaptak-horvatorszagi-krk-sziget-felett/

Közzétette: FüHü – www.fuhu.hu – 2017. október 9.

További részleteket ide kattintva olvashat.

Kelet-Európai fegyverek a Közel-Keleten

0

Bulgária tavaly több mint egymilliárd euró értékben adott el fegyvereket a Közel-Keletre, ez a GDP 2 százalékát tette ki az Európai Unió legszegényebb országában.

Más egykori szocialista állam fegyver exportőrei sem panaszkodhattak. Csehország a mintegy 700 milliós fegyverexporttal az ezüstérmet szerezte meg tavaly, míg a bronzérmes Ukrajna lett, csaknem hasonló kivitellel.

A Stockholmi Békekutató Intézet adatai alapján

a Bloomberg hírügynökség készített összeállítást Kelet Európa fegyver exportjáról a háborúskodó Közel-Keletre.

A kapcsolatok egyáltalán nem újak hiszen a szovjet időkben kiváló klienseknek számítottak a térség államai közül azok, melyek szemben álltak Amerikával. Csakhogy most a kelet-európai fegyver exportőr államok többsége a NATO tagja. Ukrajna ugyan nem tag, de jelenleg Kijev az USA szövetségese és szembenáll Oroszországgal, amely a térség fő fegyverszállítója, persze csak az Egyesült Államok után.

Donald Trump amerikai elnök, amikor Szaúd Arábiában jár,t csekély 150 milliárd dolláros fegyverüzletben állapodott meg Szalman királlyal. Oroszország éppen most szállít egy egész rakétarendszert a NATO-tag Törökországnak. Az S-400 as rakéta rendszer ára legkevesebb 2,5 milliárd dollár.

Tavaly Oroszország 15 milliárd dollár értékben adott el fegyvert a térség országainak.

Az olajár csökkenése óta ez Oroszország legdinamikusabb exportpiaca. Bulgária és Csehország is szépen profitál ebből, de a Bloomberg összeállításában szerepel még Szerbia – 400 millió eurós, Horvátország és Románia 200-200 milliós fegyverkivitellel a Közel-Keletre.

Magyarország a Bloomberg összeállításában nem szerepel, de ettől még nyugodtan profitálhat a közel-keleti fegyver üzletekből, amelyek többsége szigorúan titkos. Csak évek múlva derül ki, hogy ki szállított fegyvert a háborúskodó feleknek. Vagy akkor sem.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!