Kezdőlap Címkék Kovács Tamás

Címke: Kovács Tamás

Borkai-ügy: ejtette őt a Fidesz? Vagy mégse? Totális káosz – FRISSÍTVE

Rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett Borkai Zsolt, aztán lemondta. Az ügy már az olimpiai bizottságban, az ügyvédi kamarában és Horvátországban is megjelent. A kormánylap közben üzent: Borkainak vége. A cikk azóta eltűnt.

Vélelmezhető, hogy totális a zűrzavar a Fidesz vezetésében a Borkai-botrány miatt. Péntek kora estére rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett Győr polgármestere, majd egy óra elteltével visszavonta. Magyarázat nem volt, ahogyan azt se tudni, mit akart közölni az orgiáiról megjelent hírek nyomán a nyilvánosság elől elmenekült Borkai Zsolt.

A Magyar Hang információja szerint csütörtök óta válságtanácskozás van a Fidesz-kampánystábban, mert a vasárnapi önkormányzati választás előtti utolsó belső mérések azt jelzik, országos hatása van a Borkai-ügynek. A győri polgármester botránya és az azt övező hallgatás a kormányközeli sajtóban elbizonytalanította a Fidesz szavazótáborát, és ennek komoly hatása lehet a választási részvételben is. Az utolsó mérések azt mutatják, a Borkai-ügy magával ránthat több erős jelöltet, köztük Tarlóst is, ezért egyre erősebb az a vélekedés: be kell áldozni Győrt a többi győzelem érdekében.

Úgy látszik, hogy a döntés megszületett. A kormánylap Magyar Nemzet nemrég rövid írást tett közzé névtelenül. A Veszélyes terep című „ítélet” szerint Borkai Zsolt leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak. Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet.

Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania –

üzente meg. Ui: Egy ország ért egyet Tarlós Istvánnal. Tarlós egy napja az InfoRádióban elhatárolódott Borkaitól, elfogadhatatlannak nevezve ügyét.

E sorok írása közben a Magyar Nemzet cikke eltűnt a felületről.

Az azonban nem világos, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Borkai – a fentiek alapján – valószínűleg a visszalépést jelentette volna be. Ez azonban azzal járna, hogy a közös ellenzéki jelölt lenne Győr következő vezetője, mert cserélni már nem lehet. Információk szerint Borkai – esetleges megválasztása után – valamilyen indokkal lemondott volna, aztán előre hozott választáson kerestek volna helyette valakit a Fideszben.

Egyelőre nem látható, már most leléptetik-e a sakktábláról Borkait.

A skandalum egyre nagyobb hullámokat vet. Pár órája Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó a Facebookon nyílt levelet írt Kulcsár Krisztián MOB-elnöknek, amelyben

javasolja Borkai Zsolt MOB tagságának azonnali felfüggesztését

ügyének tisztázásáig.

Szerinte Borkai vétett és megcsúfolta az olimpiai eszmét és az olimpiai mozgalom működését (Fair play, antidopping rendszer, zéró toletancia, feddhetetlenség stb.) és mint olimpiai bajnok, volt MOB-elnök – az ifjúság példaképe – viselkedésével és tetteivel a közvéleményben teljes mértékben rossz véleményt alakított ki a magyar sportolókról és a sporttársadalomról. Egyben javasolja a Magyar Olimpiai Bizottság teljeskörű pénzügyi gazdálkodásának ismételt átvilágítását független pénzügyi szakértőkkel 2011 és 2017 között, Borkai Zsolt és a magyar sport tisztaságának érdekében.

A Borkai-ügy megmozgatta az ügyvédtársadalmat is. Az Index információja szerint

ügyvédek lobbiznak, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei kamara zárja ki soraiból Rákosfalvy Zoltánt,

aki egyik kulcsfigurája a Borkai körül csoportosuló üzleti körnek, sőt, őt a polgármester mentorának tartják. Ő volt az intézője annak a 2012-es telekpanamának, aminek során az ügyvéd felvásárolta azokat a termőföldeket, amelyeket később az Audi vásárolt meg gyárának bővítése érdekében, többszörös áron. Előtte az önkormányzat ipari övezetté minősítette át a területeket. Az nyilvánosságban (például az Ez az ördög ügyvédje) szerint (is) ez volt a legfontosabb epizód a Borkai-kör milliárdos gazdagodásában.

Az ügy átlépte az országhatárt:

a horvát parlamentben egy képviselő hosszasan beszélt a magyarországi folyamatokról,

a térség legkorruptabb országának nevezve hazánkat. Ennek sorában hozta szóba a Borkai-ügyet is – tette közzé Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

FRISSÍTVE: A Magyar Nemzet főszerkesztője, Ballai Attila szerint „a cikk egy kolléga véleménye volt, nem szerkesztőségi álláspont, technikai hiba miatt élesedett ki”. Ezért levették azt a címlapról – írta meg a hvg.hu. Olvasóink megítélésére bízzuk ennek életszerűségét.

A seggnyalók országa lettünk

Kovács Tamás világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány, meglepő oldalvágással, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje lett. A volt Fidesz hívő, miután szembefordult – híres húsvéti levelében – Orbán Viktorral és a Fidesszel, most a radikális pártban reménykedik: talán elindulhat az ország egy jobb irányba. A Független Hírügynökségnek adott interjújában arról is beszél, hogy bízik benne: nem feltétlenül kell minden politikusnak lopnia, csalnia, hazudnia, de ha a Jobbik sem tesz másként, akkor ennek a pártnak is hátat fordít.

 

Őszintén meglepett a döntése, mi vezette odáig, hogy a Jobbikot válassza?

Bizonyára emlékszik az Orbánnak írt húsvéti levelemre, amelyben az előző nemzeti konzultációval kapcsolatos kritikámat fogalmaztam meg. Ezek után keresett meg a Jobbik egyik képviselője, és meghívott a párt által szervezett értelmiségi összejövetelekre. Elmentem, vagy négy ilyen rendezvényre, ahol közgazdászok, színészek, mérnökök, sportolók, feltalálók társaságába kerültem, s mondhatom nagyon jól érzetem magam, kifejezetten élveztem azt a légkört.

De ettől ez még a Jobbik…

Szerintem pedig már nem az a Jobbik.

Én a szélsőségeket utálom, nem szeretem, ha menetelnek az emberek, nem szeretem, ha vallási, vagy bármilyen alapon megkülönböztetnek, vagy kitaszítanak bárkit.

Ha Jobbik az maradt volna, ami volt, akkor a közelébe se mentem volna.

Egy kicsit visszatérve a húsvéti levélre: ön akkor arra a levelére kapott választ Orbán Viktortól. Utána nem történt semmi?

Semmi. A miniszterelnök egy pikírt megjegyzéssel zárta sorait, azt írta, hogy butaság volt megírnom a levelet. Ennyi.

Nem is kereste meg senki a Fidesz részéről? Csak azért kérdezem, mert Orbánnak fontosak a sportolók, pláne, ha olimpiai bajnokról van szó, ráadásul ön fideszes is volt.

Engem huszonhét év alatt egyetlen egyszer sem keresett meg senki a Fidesztől. Én a párt szürke szavazója voltam húsz éven át, ennek megfelelően is kezeltek. Vagyis sehogy. De most, hogy beszélünk erről, az is eszembe jut, hogy én tőlük még egy kitüntetést sem kaptam, semmit sem, pedig mégiscsak sikeres sportolói, illetve sportvezetői pályafutás áll mögöttem.

Pedig tényleg azt hittem, hogy Orbán azért is írt önnek levelet, mert ott akarta tartani a Fidesz-táborban…

Inkább azt hiszem, hogy szíven találtam őt. Igazságokat fogalmaztam meg.

Egyébként tagja volt a pártnak?

Nem, dehogy. Mint ahogy a Jobbiknak sem leszek a tagja. Már ha egyáltalán képviselő-jelölt leszek.

Miért, ez még bizonytalan?

Hétfőn este lesz még egy meghallgatás, már kettőn túl vagyok, és ha itt is elfogadnak engem, akkor válok jelöltté.

Három szűrön kell átmennie?

Igen, először a II. kerületin, utána a budapestin és most következik az országos.

Mit kérdeznek ezeken a fórumokon öntől?

Az életpályámról, többnyire.

A politikai véleményéről nem faggatják?

Nem nagyon. A legizgalmasabb – és ezt most idézőjelesen tessék érteni – kérdés az volt, amikor az egyik hallgató azt firtatta, hogy 1996-ban miért kért fel engem Kuncze Gábor a sporthivatal vezetésére? Illetve, hogy miért nem vállaltam, és ha már felkértek, milyen közöm volt az SZDSZ-hez?

Ha jól értem az is baj volt, hogy felkérték és az is, hogy nem vállalta el…

Minden baj…De én ezeken csak röhögök.

Egyébként tényleg: miért mondta vissza?

Mert

megkérdeztem Kunczétól, hogy ez politikai megbízás, vagy szakmai. És miután ő azt válaszolta, hogy politikai, nem vállaltam.

Én akkor még nem akartam politikai vonalon mozogni, ez az érdeklődésem a londoni olimpia után fogalmazódott meg bennem.

Ha ma újra írna az Orbánnak – hiszen azóta még egy nemzeti konzultációt futtatott végig az országon -, mi szerepelne a levelében?

Nagyjából ugyanazokat. Hogy elfogadhatatlan számomra, ha úgy kérdeznek, hogy lényegében le vannak írva a válaszok. Ezt a második kérdéscsoportot végképp nem értem, hiszen erről már egyszer szavaztunk. És annak kapcsán fogalmaztam meg, milyen, számomra elfogadhatatlan változásokon ment keresztül a Fidesz 2014 és 2017 között. Szóval a levél most is ugyanolyan aktuális, legfeljebb néhány dologgal kiegészíteném.

Mikkel?

Leírnám azt, ami a Fidesszel történt a huszonhét év alatt. Hogy liberálisból illiberálissá változott, demokratából diktátor lett, az isteni tízparancsolat betartásától annak megszegéséig, a korrekt politizálásból az inkorrekt politizálásig, az ország összetartásából, az ország megosztásáig, az összefogástól az ellenséggyártásig jutottak el. És továbbra is él az a nézet, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Ezzel a politikával válik Magyarország a seggnyalók országává.

Túl vagyunk már egy Rákosi-rendszeren, egy Kádár-rendszeren, az egypárt rendszeren, aztán most lényegében visszatértünk az egypárt rendszerre. Mára kijelenthetjük: nincs rendszerváltás.

És Jobbikkal ez megváltozik?

Én azért szavazok rájuk, mert még nem voltak hatalmon. Az, amit én az MSZP-re és a Fideszre el tudok mondani, elsősorban a korrupciót, ami engem hihetetlenül irritál, azt még rájuk nem mondhatom el. Márpedig az én szememben az a legbecstelenebb dolog, hogy ellopják azt a pénzt, amivel az ország állapotát javítani lehetne. Mit gondoljak arról a helyről, ahol egy szerencsétlen gázszerelőt fölépítenek milliárdossá? És ezt mindenki csak nézi, és nem tesznek ellene semmit… Ha te nem vagy ennek a hatalomnak a közelébe, akkor labdába sem tudsz rúgni. Ez nem maradhat így.

Ön el tudna képzelni együttműködést a baloldali pártokkal?

Nekem az MSZP-vel, azon belül is – most a 2010 előtti évekre utalok Gyurcsány Ferenccel volt és van gondom. Szerintem, amit ő a kormányzása alatt művelt, a hazugságok, amiket be is ismert, számomra megbocsáthatatlanok. Csalni, lopni, hazudni, az én értékrendemben ez nem megy. És, ha a Jobbik is ugyanezt fogja csinálni, akkor azt sem tudom vállalni.

Ne fogadjuk már el, hogy Magyarországon a politikusnak becstelennek és tolvajnak, hazugnak, csalónak kell lennie!

Lassan a magyar nép ezt elfogadja, mintha nem is lenne más út. Pedig az lenne a természetes, ha úgy gondolkodunk: ezt az országot lehet becsületesen is vezetni.

Hány éves most ön?

Hetvennégy.

És még mindig ilyen naiv?

Nem vagyok az. Csak hiszek az összefogás erejében. Azért vállalom most a feladatot, mert ezt az értékrendet szeretném hirdetni baloldalon, jobb oldalon, középen egyaránt.

De az is lehet, hogy ön most felállt a kezében a kardjával, csakhogy a túloldalon pisztollyal állnak önnel szemben.

Ez igaz. Erre fel vagyok készülve. Nem ez a fontos, az a fontos, hogy a leendő kormányok induljanak el egy jobb világ felé.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!