Kezdőlap Címkék Kolozsvári Állami Magyar Színház

Címke: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Kolozsvári Interferenciák – Áldozatok

Húsba váj, fájdalmat okoz, égető kérdéseket tesz fel, töprengésre késztet két világhírű színház, a bécsi Volkstheater és a berlini Schaubühne előadása az Interferenciák elnevezésű nagyszabású nemzetközi színházi fesztiválon a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Miközben itthon viták dúlnak arról, aktuál-politizálhat-e a színház, két ilyen jeles teátrum ezt a lehető legtermészetesebb módon, erkölcsi kötelességből, hivatástudatból megteszi.

 

Mindkettő elég formabontóan csinálja. Bécsben a színház nagyasszonya, Anna Badora meglepő módon összetársítja Euripidész Iphigénia Auliszban című tragédiáját Soeren Voima és Stefano Massini Occident Express című kortárs darabjával, ami egy az egyben a bevándorlókról szól. Euripidész művében pedig ott a kirekesztettség, kisemmizettség, a megsemmisülés és a megsemmisítés, a fennen céloknak kikiáltott borzalmakért hozott áldozat. Az ókori Görögországban Agamemnónnak, mert a jóslat szerint ez a célravezető, saját lányát kell feláldoznia a háború megnyerésének érdekében, aminek célja Trója földdel való egyenlővé tétele. Iphigénia először meglehetősen örül, hogy lesz áldozati oltár, fel is ajánlja, hogy nagy buzgón körbetáncolja majd, aztán, amikor megtudja, hogy de hát éppen őt áldozzák fel, arcára fagy a mosoly. Jön az alkudozás, jönnek a döbbent csendek, majd beteljesedik a végzet.

Fotó: Bíró István

Az előadáshoz elárasztják vízzel a színpadot. Ebben tapicskolnak a szereplők. Ez jelzi, hogy van mit tisztára mosniuk, tombol a gyűlölet. A vízben piros nagyestélyiben meghempergőzik Iphigénia anyja, Klütaimnésztra is, aki persze minden eszközzel próbálja megakadályozni lánya halálát. Anja Herden annyira csodálatos színésznő, hogy szinte óhatatlanul főszereplővé válik. Fölöttébb nőies, rafináltan eszes asszonyt alakít, aki miközben roppant kiszolgáltatott, már-már fölébe kerekedik a férfiaknak. De elveszíti a lányát, és ettől szinte ő is megsemmisül.

Modern korunk áldozatai a bevándorlók. Menekülnek háborúk elől, vagy, mert nem tudnak megélni felperzselt földjeikből, az életveszélynél, a nincstelenségnél jobb létezést remélve. Sokan halnak meg menekülés közben. Tömeges az áldozat, amit az embercsempészek kegyetlen gondatlansága tovább fokoz. Több dermesztő jelenet van az előadásban. Az egyik, amikor levegőtlen konténerbe zsúfolja be a csempész a szerencsétleneket. De hideglelős színházi megoldásként, ebben az esetben üvegből van ez a szállításra kész konténer. Látjuk a lehetetlen pózokban való iszonyú egymáshoz préseltséget. Test testhez taszítódik, fájdalmat és fullasztó levegőtlenséget okozva. Amúgy a csempész előre ridegen meg is mondja, vagy túlélik, vagy nem. Ha nem, akkor egy szeméttelepre borítják ki őket. Legalább ugyanilyen rémisztő, amikor a menekülők egy kisfiút küldenek előre az elaknásított földön, hogy óvatosan lépkedve igyekezzen kitapasztalni, van-e ott robbanásveszély, amerre tovább lopakodnának. Még hangosan buzdítják is, hogy no csak bátran, no csak előre! Üvöltő segélykiáltás ez, hogy legyen már ennek vége.

Fotó: Bíró István

De sajnos nincs, és, hogy mennyire nincs, arról regél a Schaubühne Compassion. The History of the machine gun című megrázó produkciója, amihez nem vízzel, hanem szeméttel árasztották el a színpadot. A modernkori civilizáció vagy éppen civilizációtlanság felhalmozott mocskával. Jelképezi természetesen azt a temérdek bajt, problémát, megoldatlansághalmazt, ami összetorlódott. A szemétrakás szélén két színésznő. Egyikük, Consolate Sipérius, fekete bőrű, Ursina Lardi pedig fehér. A rendező fölöttébb bízik bennük, mert jobbára csak beszélnek és beszélnek, alig van cselekedetük, mégis abszolút lekötik a figyelmet. Drámai tényeket sorjáztatnak egymás után. A Földközi-tenger partjaira sodort, vízbe fúlt emberekről, vagy a közép-afrikai polgárháborúk, betegségek áldozatairól, a Közel-Keleten rútul megsemmisültekről. De nem hideg tényközlők ők. Arcukat, gesztusaikat kivetítik nagyban, és miközben mondják és mondják és mondják, ami lúdbőröztető, a hangsúlyaikban, a gesztusaikban, ott a véleményük, az elkeseredésük, a felháborodásuk, a tenni akarásuk, a tehetetlenségük, hogy ez így nem mehet tovább, hogy az afrikai halottakat, például a kongói polgárháborúban értelmetlenül elhunytakat is beleszámítva, már annyi lesz az áldozat, mint a holokauszt idején. De tudják, hogy a tömeghalál gyakran kevésbé megfogható, mint akár egyetlen ember jobban átélhető halála. Megmutatják annak a partra vetett halott kisfiúnak a képét is, akinek fotója bejárta a világot. Ott fekszik közvetlenül a végtelennek tűnő hatalmas tenger mellett az a csöppnyi, elernyedt test, és vádló a látványa.

Interferences 2018
Fotó: Bíró István

Muszáj lenne valamit tenni, üvölti, suttogja, követeli, kéri, rimánkodja az előadás. Mi meg csak ülünk tehetetlenül, elborzadunk, majd igencsak erősen megtapsoljuk a két markáns színésznőt, akiknek karizmatikus volta, hiteles kiállása magas hőfokúvá teszi a fájdalmas produkciót.

Zsűrielnök voltam a Pécsi Országos Színházi Találkozón

Lehet átkozni a Pécsi Országos Színházi Találkozót, és lehet agyba-főbe dicsérni. Zsűrielnökként végig ültem a 18. fesztivál, 14 előadásból álló versenyprogramját. Azt gondolom, valahol a kettő között van az igazság. Láttunk néhány csodát, de bizony láttunk csapnivaló produkciókat is, amelyekről nem értettük, hogyan is kerültek bele Regős János és Térey János válogatásába.

 

A színházi szakma legrangosabb seregszemléje, vagy ki tudja milyen szempontok alapján összeválogatott, hevenyészett mustra, amire még a politika is rányomja a bélyegét? Mondják ezt is, és azt is. Vannak lelkes hívek, és vannak olyanok, akik már csak legyintenek az egészre, hogy hol van ez attól, amit valaha Jordán Tamás kitalált? Azaz a szakma és a közönség közös örömünnepétől, amikor temérdek színházi ember ücsörög a pécsi teraszokon, flangál a sétálóutcán, fellépés után még ott marad napokig. Nézi a kollégákat, hajnalig dumál, eszik, iszik a fesztiválklubnak kinevezett étteremben, ahová nehéz beférni, és a színészek még főznek is, országos esemény a POSZT, ahonnan akár naponta élőben is ad az akkor még tényleg közszolgálat, és csaknem annyian várják kiket is díjaznak, mint egy fontos focimeccs végeredményét.

No hát ez tényleg nincs, és idén, sajnálatos módon, a gyerekprogramok is elmaradtak. Az alapító Jordán tíz év után abbahagyta a fesztivál igazgatást, amiről maga is úgy gondolta, hogy a rendezvénysorozat elfáradt kissé, nemzetközivé pedig nem lett a mustra, pedig a kezdetekkor azt tervezték, hogy a tizedikre fokozatosan azzá válik. De zajlottak tovább a fesztiválok, amelyeket botrányok is kezdtek kísérni, főleg attól kezdve, hogy a Magyar Teátrumi Társaság bevásárolta magát a POSZT-ba, ami kapásból azzal a felhanggal járt, hogy a jobboldal lenyúlta az eseményt. És a válogatásban, a díjkiosztásban voltak is erre utaló jelek. Amikor például Vidnyánszky Attila Isten ostora című rendezése halmozta a díjakat, volt például nagy felhördülés, szerintem joggal, én bizony azt az előadást be sem válogattam volna. De most viszont nem válogatták be a pazar Bánk bán rendezését, ami szerintem a Nemzetiben az eddigi legjobbja, és a díjazottak között lett volna helye. Ez jelzi, hogy nem döccent még helyre a szakmai értékrend, bár Kővári Zsuzsa, Magyar Attila, Szűcs Gábor, 2016-ban azt tűzték ki célul, hogy helyreállítják ezt, és nem lesz több botrány, például olyan, mint amikor a Színházi Kritikusok Céhe Csáki Juditot jelölte a zsűribe, de mégsem mehetett. Tény, ami tény, az utóbbi időkben elmaradtak a botrányok. Bár, hogy Alföldi Róbert nem is olyan sokkal a POSZT kezdete előtt, az érvényes szerződés dacára, nem léphetett fel a Zsolnay Kulturális Negyedben, az azért a fesztivál szempontjából sem volt szerencsés, főleg úgy, hogy azon játszott Alföldi, a III. Richárd fajsúlyos címszereplőjeként. Ez nem hozta könnyű helyzetbe a zsűrit, mert, ha nem szavaz Alföldire, minősíthetik gyáva nyúlként, ha rászavaz, mondhatják, hogy direkt, eleve, provokációs céllal hozta a döntését. Az a helyzet, hogy a zsűri szinte egységesen, jobbnak találta Kocsis Gergelyt a Katona József Színház A kaukázusi krétakörében, mint Alföldi kétségtelenül nagyszerű alakítását, és ez teljesen független volt attól, hogy kit sorolnak be erre vagy arra az oldalra. Szóval, szakmai döntés született, akkor is, ha ezt nem hiszi el mindenki.

Ahogy egységes volt a Csanádi Judit jelmeztervezőből, Falussy Lilla dramaturgból, Rockenbauer Zoltán művészettörténészből, Trokán Péter színészből, Szabó K. István rendezőből, Szamosi Zsófia színészből, Zsuráfszky Zoltán koreográfusból és jómagamból álló zsűri abban is, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm produkciója legyen a legjobb előadás, és benne Imre Éva a legjobb színésznő.

POSZT

A poklok legmélyebb bugyraiba jutott el ez a produkció, megmutatva az önmagát kereső, de önmagából kifordult embert. Tette ezt közel sem kellemesen, fájdalmasan a vesénkbe látva, ütős szarkasztikus humorral, bámulatos színészi alakításokkal, fenséges díszletben, rejtélyesen eredeti világításban, Andriy Zholdak lenyűgöző rendezésében. Sokan köpni-nyelni nem tudtunk, akkora hatással volt ránk, miközben igaz, ami igaz, többen nem bírták a „kiképzést”, és elhagyták a nézőteret.

A zsűri tagjai persze soha nem hagyták el a nézőteret előadás közben, de például nem igazán akadt közülünk, aki a gyakran kiváló teljesítményt nyújtó Horváth Csaba két produkciójával együtt tudott menni. Azt végképp nem értettük, miért kellett tőle kettő. Azt sem, hogy a Katona remek A kaukázusi krétakör előadása mellé miért kellett egy sokkal gyengébbet, a Berlin, Alexanderplatz címűt is tőlük hozni, pláne úgy, hogy Pesten fogószínpadon játsszák, Pécsen viszont a Kamaraszínházban ez nem állt rendelkezésre.

Fotó: Éder Vera

A Migránsoook- Avagy túlsúlyban a bárkánk székelyudvarhelyi előadása esetében viszont azt nem sikerült megoldani, hogy a színpadra helyezett nézőtér íve megfelelően emelkedjen, így nem láttuk a játék jelentős részét. Miközben dermesztően fontos a problémafelvetés, és mindannyian lényegesnek tartottuk, hogy ennek a fesztivál is helyt adott, sem a darab, sem az előadás nem bizonyult elég acélosnak. Kell, hogy legyen majd még ebből a témából igazán jó dráma, húsba vájó előadás. Fejezzük be a jókkal, ezért most beszélek még egy rosszról, a Nagyváradi Szigligeti Színház A kaukázusi krétakör előadásáról. Ez amúgy az elmúlt években feljövőben lévő színház avíttas, évtizedekkel ezelőtti játékstílusú, gyenge előadása volt, érthetetlen, miért került a POSZT-ra. Adódott még egy A kaukázusi krétakör előadás, a Miskolci Nemzeti Színház sokkal figyelemreméltóbb produkciójában, Szőcs Artur rendezésében, Láng Annamária nagyszerű Gruse alakításával.

Remek társulati összmunka jellemezte az újvidékiek súlyos történelmi traumákról beszélő, Borisz Davidovics síremléke című produkcióját. Kiváló ötletekkel, érdekes mozgásokkal volt teli a debreceniek groteszk hangvételű Három nővére. Veszettül jól szórakoztunk a kecskemétiek, ugyancsak ötletes, nagy svunggal előadott, Béres Attila által rendezett, Csárdáskirálynő előadásán. Elejétől végéig kidolgozottnak, végig gondoltnak, erősnek bizonyult a Katona A kaukázusi krétakör előadása, Székely Kriszta rendezésében. Az Illatszertár nyíregyházi előadása szintén úgy kiváló társulati munka, Mohácsi János irányításával, hogy jellegzetes karakterek is kiragyognak belőle. A Radnóti Színház III. Richárd előadása pedig Pécsen is méltán jókora sikert aratott, vitathatatlanul erőteljes előadás, bár elmarad Andrei Seban nagy rendezéseitől, például a Ványa bácsitól, a Suttogások és sikolyoktól, de akár a Hedda Gablertől is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tetszetős, mutatós formavilágú, érdekes világítású, figyelemre méltó, de kissé üres Hedda Gablere, pedig elmarad Keresztes Attila jó néhány kiváló rendezése mögött.

POSZT

Szóval elég vegyes volt a válogatás, zsenialitáshoz közelítőt és csapnivalót egyaránt láttunk. A hangulat amúgy jó volt. Napról napra hajnalig sokan zsúfolódtak össze a színészbüfében, meg az előtte rögtönzött szabadtéri kocsmában. Voltak igazi, mély beszélgetések, kedélyes diskurzusok, sörözések, borozások, eszmecserék és rögeszmecserék. Szóval zajlott az élet.

A náci és a zsidó lány szerelme

Hideglelősen durva, de érzelmes is, az Aki elzárja az éjszakát előadása a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciójában, ami vendégszereplésre érkezett a Pesti Színházba. 16 éves lányt erőszakolt meg százak haláláért felelős náci tiszt egy koncentrációs táborban. Aztán szerelem szövődött köztük. 13 esztendő után újra összetalálkoznak Bécsben, és előtör belőlük a szenvedély meg a bűntudat.

 

Lényegében egymásnak ugranak. Csaknem széttépik a másikat, testi és lelki értelemben egyaránt. Bezárkóznak egy hotelszobába, abban a szállodában, ahol az egykori náci, Max most portás, és ahol Hanna meglátja, kapásból felismeri. Előtör belőlük, rájuk szakad a múlt. Fölszakadnak a valójában soha be nem hegedt sebek. És akarják, nem akarják, előtör a vágy is, miközben az asszony a koncertező, világhírű muzsikus férjével érkezett az osztrák fővárosba. Bámulják egymást. Ömlik vagy éppen bennakad a szó. És fölhorgadnak az ösztönök is.

Fotó: Bíró István

Két remek színész tölti be a színpadot, Viola Gábor és Györgyjakab Enikő. Elképesztő milyen hőfokon égnek. Nincs kímélet maguk iránt, és egyébként nincs a néző iránt sem, hiszen végig kell néznünk a bűn és bűnhődés kegyetlenül fájdalmas folyamatát, ami felfokozott szexualitással vegyül, és eljut a húsba vájó mazohizmusig.

A fő díszletelem egy ágy. Ez olykor vad egyesülésük színtere, máskor demarkációs vonal közöttük, tologatják, taszigálják, pörgetik, egyensúlyoznak a peremén és belezuhannak, valósággal elnyeli őket. Ahogy a múlt is, amitől képtelenek szabadulni. Max beindít egy vetítőgépet, ami a háttérbe a koncentrációs táborban való létről vetít képeket. Ezek borzadályos szörnyűsége vegyül azzal, ami köztük a szobában történik. A nő is bűnösnek érzi magát amiatt, mert odaadta magát egy nácinak, és ennek szerepe lehetett a megmenekülésében, miközben a családtagjai meghaltak. A férfi sem szabadul a bűntudattól.

Fotó: Bíró István

Nona Ciobanu darabja, amit Liliana Cavani híres filmje, Az éjszakai portás nyomán írt, azt vizsgálja, pokoli bűnökből lehet-e feloldozás, elképzelhető-e valamilyen formában megtisztulás, vagy netán semmi más nem lehetséges, mint a kínok kínjával való élet mindhalálig. Kérdések tömkelegét veti fel a produkció, például azt, bűn-e és mekkora, hogy a 16 éves lány, aki egy koncentrációs táborban volt kénytelen átélni az éledő szexualitását, mennyire bűnös amiatt, hogy odaadta magát egy nácinak? Lehet-e gátat szabni a test parancsának?

Fotó: Bíró István

Látjuk, hogy ezt a két embert most is elkapja a szenvedély. Izzik a szemük, sóvárog az ajkuk, elképesztően felhevülnek. Bár akarják, nem tudják kikerülni egymást. Kivetítőn, Bogdán Zsolt megszemélyesítésében, megjelenik a mostani férj alakja is, ha úgy tetszik, a sikeres, jómódú, némiképp unalmasan érdektelen polgári élet megtestesülése. Ami a hotelszobában történik, valódibb, izgalmasabb, elevenebb. Érződik, hogy tetszik, nem tetszik, ez a fékezhetetlen, kikerülhetetlen, fájóan nagy, elhatalmasodó, ugyanakkor pusztító szerelem. Ha úgy tetszik, a beteljesülés és a vég.

Fotó: Bíró István

Nona Ciobanu, aki meg is rendezte a saját darabját, sőt a jelmezeket is tervezte, és Peter Kosirral közösen a díszletet szintén, veszélyesen magas hőfokú játékot követel a színészektől. Györgyjakab kombinéra vetkezetten, rémisztően kiszolgáltatott, de számonkérően vádló is, hol kisiklik a férfi kezei közöl, hol a karjaiba vágyakozik. A Viola által megformált férfitől még most is lehet rettegni. Rémisztően állatias vonások keverednek benne gyengédséggel. Iszonyú a párharc a két ember között, de óriási a szeretet is. Visszatérhetnek a polgári életbe, azonban soha, de soha nem szabadulhatnak egymástól, a múlt sötét árnyai örökkön-örökké kísértenek.

Az utolsó ember Európában

Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató, főrendezőjét, egyetemi tanárt, a hétvégén az Európai Színházi Unió elnökének választották. Azt mondja, jó lenne, ha nem lenne annyira megosztva a művészvilág, mint amennyire a társadalmat sikerült megosztania a politikának. A külföldön is sokat dolgozó, nemzetközi rangú művész szerint, sajnos a színház is követni kezdi azt a társadalomban elharapódzott ideologikus gondolkodást, amiben csak szélsőségek vannak, és ezek nem folytatnak párbeszédet, csak folyamatosan üvöltenek egymással.

A hétvégén választottak az Európai Színházi Unió elnökének. Ez mit jelent az Uniónak és mit neked?

Azt még nem tudjuk, hogy az Uniónak mit jelent, de nekem feladat és meglepetés is, hiszen nagyon jelentős színházi emberek vezették, Georgio Strehler és Jack Lang voltak az alapítói. Az ő elképzelésük szerintem most is áll a lábán.

És az mi volt?

Az, hogy a legerősebb színtársulatokat tömörítse magába az Unió. Csak gondoljunk bele, hogy ott volt a Milánói Piccolo Strehlerrel, ott volt a Malij Dogyinnal, a Berliner Ensemble, a Bulandra, Bergmannal a királyi Stockholmi Színház, benne volt a Katona József Színház is, és a Stary Andrzej Wajdával. Gyakorlatilag művészszínházakról volt szó, bár én ezt a felosztást, hogy művészszínház és nem művészszínház, nem tartom értelmesnek. Azt gondolom, hogy minden erős, érvényes, hatni tudó színházi alkotás, az művészet. Sajnos a színház is követni kezdi azt a társadalomban elharapódzott ideologikus gondolkodást, amiben csak szélsőségek vannak és ezek a szélsőségek nem folytatnak egymással párbeszédet, csak folyamatosan üvöltenek egymással.

Az Unió gyakorlatilag mit csinál? Amit mi ebből láttunk, hogy amikor Zsámbéki Gábor volt az elnöke, kétszer volt nagyszabású színházi fesztivál Budapesten.

Az Uniónak már régen nincs nagy fesztiválja, mert a városok visszavonták, nem nyújtják az ehhez szükséges támogatásokat. Önerőből nem tud nagy fesztivált csinálni. A legutolsó nagy fesztiválja Kolozsváron és Bukarestben volt 2008-ban. Ez kétmillió eurós költségvetést jelentett ahhoz, hogy felvonultassa az összes tagszínháznak a legjelentősebb előadásait. Szeretném, ha felélesztenénk ezt a nagy fesztivált is. De ezenkívül igen sok projekt van, előadáscserék, művészcserék, nyári akadémiák fiatal rendezőknek, fiatal színészeknek, egyfajta megszólítása a civil szférának, főleg a fiatalok bevonása. Volt például a Kétszáz polgár című projekt, amiben egy héten át rendezők, színészek kétszáz civil emberrel próbáltak választ keresni arra, hogy mi a színház szerepe az adott városban. Nálunk, Kolozsváron is volt ilyen, Bodó Viktor is csinált egy kísérleti előadást, az volt a címe, hogy Az utolsó ember Európában. Ez több országban is látható volt.

Te is úgy látod, hogy lassan az utolsó ember él Európában?

Nem tudom, szeretném, ha az Unió bebizonyítaná, hogy létezik Európa kulturális értelemben.

Ez mit jelent neked?

Azt jelenti, hogy még vannak európai értékek, modellértékű lehetne a színházi szolidaritás, az, hogy a színház nem föltétlenül a direkt politizálással, hanem a minőség teremtésével tudja valahogy bebizonyítani, hogy nincs szétesve még az Európai Unió. Jó lenne, ha nem lenne annyira megosztva a művészvilág, mint amennyire a társadalmat sikerült megosztania a politikának.

Te ugye nem a bevándorlóktól félted Európát?

Nagyon sok mindentől lehet félteni. Az olyan kérdésekről, mint amilyen a bevándorlás, beszélni kellene, nem felhasználni ezeket. A bevándorlás egy probléma, amiről beszélni kellene, megoldásokat keresni, nem pedig föltűzni valamilyen zászlóra bármilyen problémát, és azt kihasználni, felhasználni. Nem lehet azt sem mondani, hogy a migráns probléma nem probléma. Hiszen ez nem lenne igaz. Ugyanakkor zajlik egy másik jelenség, ami sokszor hasonlít a politikai rendőrségre, az, hogy visszamenőleg, attól függetlenül, hogy mi a valóság, vagy mit követett el, kinyírnak valakit. És ez Amerikában ugyanúgy történik. A képmutatásnak a példája, hogy egy fiatal rendezőszakos hallgatónak nem engedték, hogy A szecsuáni jólélek című darabot vegye elő, azt mondták, hogy sértő, ha más bőrű emberek, fehérek vagy feketék, kínaiakat játszanak. Valaha, még Ceausescu idején, Romániában az ideológiai bizottságok mondtak hasonlókat. Eszembe jutott, amikor a Mester és Margaritából ki kellett húzni azt a mondatot, hogy Annuska kiöntötte az olajat, mert nem lehetett olajat kapni az üzletekben.

Nálunk is volt hasonló vita a Porgy és Bess Erkel Színház-i bemutatója kapcsán, mert a jogtulajdonosok előírták, hogy csak fekete énekesek adhatják elő a darabot, de nálunk nem így volt.

De hát a színház fikció, kérem szépen! A szecsuáni jólélek nem kínai darab, hanem német, Bertold Brecht nem csupán azért írta, mert például nem tudott egyenesen beszélni a náci rezsimről, azért is írta, mert óriási tisztelettel volt a keleti kultúra iránt. Ez erről szól. Büszkék vagyunk, hogy mi európaiak akár egy afrikai történetet is elmondhatunk. Az afrikaiak pedig, akiknek a burkina faso-i Médeáját elhívtam Kolozsvárra, az Interferenciák fesztiválra vendégszerepelni, büszkék voltak arra, hogy eljátsszák az Elektrát vagy a Médeát. Ezek a történetek bizonyítják, hogy összetartozunk. Azt gondolom, az Uniónak amellett, hogy nyit új színházak felé, szorosabbra kell fognia az együttműködést. Egy kicsit fölhígult az az igény, hogy nagyon komoly szakmai szempontok alapján vegyük föl a tagokat. Annak idején a kolozsvári színházat Strehler hívta meg az Unióba, amikor megnézte A kopasz énekesnő előadásunkat Párizsban. De hát ő meghalt és az Unióba való felvételünk így váratott magára sokáig, tíz évig. Én közben egyéni tag lettem és amellett érveltem, hogy a kolozsvári nagyon erős társulat, sokkal jobban jár az Unió vele, mint velem egyéni tagként.

Volt egy „pikáns” szituáció, hogy amikor a Katona József Színház kikerült az Európai Színházi Unióból, utána ti kerültetek be helyette.

Nem helyette kerültünk be. Volt egy konfliktusos periódus, hatalmi harc volt tulajdonképpen. Úgy jellemezhetném, hogy észak-dél ellentéte, de európai zónákra gondolok. Ez egy hosszabb történet, nem akarok részletesen belemenni. Sajnálatos módon, 2007-ről beszélek, kettészakadt a Színházi Unió. Egyesek távoztak, mások jöttek, minket 2008-ban vettek fel, és már rég ott voltunk a várományosok között.

Hogyan lettél te az elnök? Az tudható, hogy a Vígszínházban, mint a másik magyar teátrumban, amelyik tagja az Uniónak, volt most a közgyűlés.

Ezt Eszenyi Enikő és a társulat remekül szervezték meg, mindenki nagyszerűen érezte magát. A Vígszínház megihletett ezekben a napokban, mert ott voltunk ebben a 122 éves színházban, ahol ugyanakkor nagyon fiatal most a társulat. Ezt érzem én modellértékűnek. Nem minden, ami régi, rossz, és nem minden új jó. Egykor ugyanis volt ilyen értékrend az Unióban. A régi és új értékeket valahogy próbáljuk összebékíteni.

Azért valaha volt a Vígszínházban egy négy rendezésből álló „csomagod” és a negyedik produkciót már nem rendezted meg, mert az akkori munkamorálból, köszönted szépen, nem kértél.

Igen, az egy másik korszak volt, valahogyan nem úgy alakult az a pár munka, hogy a produkciók kiteljesedhettek volna. De most úgy látom, hogy sok minden nagyon jó irányba halad a Vígszínházban. Igen fontos az, hogy megpróbálják megszólítani a jövő nézőit.

Korábban gyakran azért nem szerződtek oda fiatalok, mert azt mondták, hogy nem akarnak akár tíz évig a kispadon ülni, most pedig időnként az idős, nagy színészek érzik, hogy a kispadon ülnek, mert sok mindent a fiatalok játszanak.

 

Azért én láttam három-négy előadást, amiben a fiatalok mellett ott láttam Lukács Sándort, Hegedűs D. Gézát, Kútvölgyi Erzsébetet, Kern Andrást. Az mindig szép gesztus volt a Vígben, hogy az idős színészeket nagyon megbecsülték. Honorálták a munkájukat és a fiatalok számára példaképeknek számítottak.

Hogyan újulhat meg az Európai Színházi Unió?

Most vettük föl az Izlandi Nemzeti Színházat. Én Szöulban láttam az előadásaikat, például egy akrobatikus Faustot, egészen kiváló, erős színházi nyelvet dolgoznak ki. Amúgy úgy látom, hogy a fiatal generáció itt Magyarországon is, elég, ha ifjabb Vidnyánszky Attilára vagy Vecsei H. Miklósra gondolunk, vagy akár Wunderlich Józsefre is, fizikailag, de ugyanakkor intellektuálisan szintén, igen erős színészetet képviselnek. Látni lehet, hogy egy új iskola letéteményesei. Ilyen fiatalon elvinni olyan előadásokat, mint a Hamlet, A félkegyelmű, A Pál utcai fiúk, nagy teljesítmény. Több tagszínházban, a portugáloknál, a németeknél megtörtént ez a fiatalítás.

Nálatok Kolozsváron most mi a helyzet, hiszen korábban mondtad nekem, hogy nem tudtad megrendezni az évadvégi produkciót, mert nem volt díszletre pénz. És az is kétséges volt, hogy a telente, kétévente nálatok már megszokott nagy nemzetközi fesztivál, az Interferenciák idén lesz-e.

Példátlan pénzügyi válság volt és van még mindig a kolozsvári színházban ebben az évben. Mi nem a városhoz tartozunk, több minisztériumi színházat érintett a csökkentett költségvetés. Ennek a válságnak jelentős részét a színészek előírtan felsrófolt, és egy szintre hozott fizetése okozta. Továbbra is tartozásaink vannak, és a nyolc bemutató helyett csak hármat tudunk megtartani. Viszont új miniszter van, aki egy színész, és ellátogatott Kolozsvárra az elmúlt napokban, értesült a problémákról. Megígérte, hogy ezeket a gondokat a következő szezonban mindenképpen orvosolni fogja. Felszabadítottak bizonyos alapokból annyi pénzt, hogy az Interferenciák fesztivált november 22-e és 30-a között meg lehet tartani. Olyan jelentős alkotók is bemutatják a munkáikat, mint Krysztof Marthaler, Luk Perceval, Dechlan Donnellan. A Színházi Unióból is mindig jelen voltak színházak, idén három társulat lesz jelen, a Milánói Piccolo először jár Kolozsváron, ahogy a Volksteater ugyancsak. Az évi előadáscserénk most lesz a Víggel, idejön a Pesti Színházba, május 21-én az Aki elzárja az éjszakát és 22-én a Vígbe a Rosmersholm tőlünk. A Vígből pedig jön hozzánk A Pál utcai fiúk, a Máglya, a Találkozás és a Mondjad, Atikám. Ezekre az előadásokra Kolozsváron már minden jegy elkelt február végén, március elején. Úgyhogy valami remény látszik.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK