Kezdőlap Címkék Kolinda

Címke: Kolinda

Mégiscsak a mi kutyánk kölyke!

A horvát focisták óriási sikerének hullámát igyekszik mindenki (értsd: politikusok) meglovagolni a lassan koldusbotra jutó országban. Főleg az államfő, aki lenyúlta a show-t és most már könnyebb dolga lesz, hogy a szélsőjobb élére álljon. Már régen ott van, csak még nem az élén.

Egy héttel ezelőtt állítólag félmilliós tömeg volt kint Zágráb utcáin, hogy Modrićékat bevárja a Jelašić bánról elnevezett főtéren. Több mint négy órát tartott az ezüst (Horvátországban ezt mindenki aranynak látja) fiúk utazása a Franjo Tuđman reptérről a belvárosba. A kapitány Luka Modrić mellett végig ott állt a Down-szindrómás fiú, akit a vébé legjobb játékosa igazán nagylelkű gesztusként karolt fel.

Egy egész ország (igaz kicsi) ünnepelt önfeledten, tegyük azonnal hozzá, minden különösebb incidens nélkül. És ekkor rázuhant a tömegre horvát valóság.

Színre, azaz a nyitott tetejű autóbuszra lépett, Marko Perković, ismertebb nevén Thomson,

aki az azonos nevű géppisztolytól kölcsönözte lődözős művésznevét.

Nem akárki felkérésére: Modrić és Dalić kapitányok invitálták a jeles énekes-szerzőt a nagyszámú publikum elé. Majd a főtéren együtt énekelték (Perković, a focisták és az önfeledt tömeg) Thomson egyik, a hitelesség kedvéért, szelídebb dalát.

Nos, a horvát szórakoztatóipar ezen képviselője csak azért nem lehetett jövedelmező exporttermék, mert több tisztességesebb európai országból (például Hollandia, Svájc) kitiltották. Thomson koncertjein kizárólag feketében lép fel (muzsikusai is) ezzel is érzékeltetve odaadását a hitleri horvát bábállam (Horvát Független Állam) pribékjeinek, az usztasáknak a kedvenc öltözékéhez. Kedvenc szórakozásuk pedig a gyilkolás volt.

Ezeken a meghitt dzsemborikon a közönség együtt tombol az előadókkal, a Za dom spremni! (Készen a hazáért – usztasa felkiáltás) vagy az Öld a szerbet! békés kinyilatkoztatásokkal. Az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan nóta címe is sokatmondó: Jasenovac i Gradiška Stara. Ezek voltak a második világháború során a horvát haláltáborok, amelyekben 80 ezer szerbet, zsidót, cigányt és horvátot mészároltak le, párját ritkító kegyetlenséggel. A végrehajtó usztasák között katolikus papok is felbukkantak.

Ez a Thomson volt a mindent elsöprő horvát népünnepély egyik főszereplője. Egyes értelmiségiek ezt követő kritikusabb megnyilvánulásait a kormánymédia a sárba taposta, volt és

azóta is tart a hazaárulózás és a még súlyosabb csetnikezés.

Horvátországban nincs helye senkinek sem, aki a hazafias indulattól nem tombol nemzeti örömében. Majdnem pórul járt a vébé utáni első parlamenti ülés levezető elnöke, az olasz kisebbség képviselője, Furio Radin, mert a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség egyik képviselője felelősségre vonta amiért nem azzal nyitotta meg az ülést, hogy gratulál a minden idők legnagyobb horvát sportsikere miatt. Radin kivágta magát és így nem keletkezett lincshangulat.

És akkor itt van még Kolinda Grabar-Kitarović is. Az elnökasszony, aki korábban a NATO-ban volt tisztségviselő (ez nem lebecsülendő, de a kulcsrendszer miatt felbecsülendő sem) és a Horvát Demokratikus Közösségnek az ellenjelöltje volt az addigi szociáldemokrata államfővel szemben.

És bejött: csinos hölgy, távolról jött, hazafi.

Kolinda, mert csak így nevezik Horvátországban eddig két kormányfőt nyűtt el és a harmadikat nyüvi. Tegyük hozzá, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül választják, de a nagypolitikába aligha szólalhatna bele. Kolinda, természetesen, alkotmány ide vagy oda, kivétel. A szociáldemokrata Milanović eltávolításában aktív szerepet vállalt, a saját pártját képviselő Tomislav Karamarko saját magát nyírta ki, de az államfőasszonyhoz eszmeileg (szélsőjobb) a legközelebb állt, a mostani Andrej Plenković pedig a háborús veteránok alkotta pártbázis számára túlságosan puhány, már majdnem liberális demokrata. Így vélekedik Kolinda is, aki szinte naponta kerül összetűzésbe miniszterelnökével. És közeleg az elnökválasztás.

Soha jobbkor nem jött még foci világbajnokság, az államfő nem is tétovázott:

le föl utazott fáradhatatlanul Moszkva és Zágráb között; berontott kamerákkal az éppen zuhanyozó félmeztelen horvát focisták öltözőjébe; ölelgette Macront; tapsikolta Medvegyevet; a horvát piros-fehér asztalterítős zászló első számú manökenje volt. De végül kifizetődött: a világsajtóban 20 százalékkal többet emlegették, mint Modrićékat.

Úgy tűnik, hogy Kolindának az ambíciói messze túlmutatnak a jövő évi elnökválasztáson. Az már szinte lefutott.

A tervei megvalósításához a szomszédságban már jól bevált utat választotta: a populizmust.

Ugyan hogyan lehetne másként nevezni azt, amikor az ország első számú embere azzal vádolja a politikai elitet, hogy elidegenedett az emberektől. Vagy, amikor szélsőjobbos szervezetek népszavazási javaslatát támogatja a kisebbségi jogok megnyirbálása érdekében. Mintha a horvát államfő üzenni akarna a magához közelállónak érzett Magyarországnak, Lengyelországnak és Olaszországnak. Otthon pedig a pártja bázisának tartott (szélső)jobboldalnak, a katolikus egyháznak és a háborús veteránoknak.

Külpolitikai tevékenysége is a kormánytól független és sajátságos lett. Szívélyesen elcsevegett Moszkvában Putyinnal, amikor éppen az EU újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Lelkes híve volt a Baltikum-Adria tengelynek, az úgynevezett Három Tenger kezdeményezésnek. A határok lezárását és a katonák kivezénylését szorgalmazta a migránsok megállítására. Akkor, amikor a kormány ezt egészen másként kezelte. Ankarában Erdogannál járt közben, hogy a török államfő támogassa a bosznia-hercegovinai választási törvény megváltoztatását, ami a horvát részek könnyebb önállósulásához vezetett volna. Erdogan kikosarazta.

És a csattanó:

mindig megértést tanúsított Orbán Viktor politikája iránt. Még akkor is a pártjára állt, amikor horvát-magyar vitáról volt szó.

Végül a száraz tények: Horvátországban szemmel láthatóan csökken a lakosság száma, 2008-ban ugyanis 4,3 millióan voltak, tíz évvel később pedig 204.300-al kevesebben. Csak tavaly 47 ezren hagyták el a világ egyik legszebb tengerpartjával rendelkező országot.

A hágai ítélet után fellángol a horvát nacionalizmus

Kolinda Grabar-Kitarović sajtótájékoztatón azt állította, hogy a boszniai háborúért kizárólag Szerbia a felelős és szerinte Horvátország senkit sem támadott meg. Az elnökasszonynak pechje van: a történelmi tények ellene szólnak és a hágai törvényszék szerdai legsúlyosabb megállapítása éppen az volt, hogy Horvátország agressziót követett el Bosznia-Hercegovinával szemben. De hát ő nem is a történészekhez és a hágaiakhoz szólt, hanem a választókhoz.

Kolinda Grabar-Kitarovic
Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

„A hágai Nemzetközi Törvényszék nem Horvátország és a horvát nép felett ítélkezett; Horvátország nem volt agresszor és éppen ez az ország tette a legtöbbet az egységes Bosznia-Hercegovina megmaradásáért” – mondta Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő zágrábi sajtóértekezletén.

A köztársasági elnök sajtótájékoztatón kommentálta a Horvátország szempontjából kedvezőtlen ítéletet, illetve az egyik elítélt, Slobodan Praljak tábornok tárgyalóteremben elkövetett öngyilkosságát.

A hágai ítélethirdetéskor a horvát elnök Izlandon járt, de megszakította útját és hazautazott. Sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy

a horvátok védekeztek elsőként a nagyszerb agresszió ellen.

„Horvátországot Slobodan Milošević volt jugoszláv és szerb elnök »Nagy Szerbiája« és a jugoszláv néphadsereg támadta meg, Horvátország senkit se támadott meg” – hangsúlyozta Grabar-Kitarović. Az államfő úgy látja: „Horvátország (élén Franjo Tudjman akkori elnökkel) az Egyesült Államokkal karöltve tett a legtöbbet Bosznia-Hercegovina területi egységéért és államként való fennmaradásáért, minden tekintetben elismerte az ottani függetlenségi referendumot.”

Elég furcsán értelmezi a horvát államfő egy állam területi egységének támogatását, ha közismert, hogy

Zágráb anyagilag, fegyverekkel és néha saját csapataival segítette a szakadár boszniai horvát bábállamot

(Herceg Bosna), amelynek vezetőit most ítéltek el, másodfokon is, 111 éves börtönbüntetésre. Ezt pontosan olyan badarság, mintha Putyin orosz elnök azt állítaná, hogy Moszkva tett a legtöbbet Ukrajna területi egységéért.

Slobodan Praljak mérget ivott a bíróságon
Fotó: MTI/AP/Nemzetközi Törvényszék

A mai sajtóértekezleten a horvát államfő részvétét fejezte ki Slobodan Praljak családjának, hangsúlyozva, hogy a tábornok inkább feláldozta az életét, mint hogy elítéltként élje az életét olyan cselekmények miatt, amelyekről hitte, hogy nem követte el azokat. „Tette mély nyomot hagy a horvát nép szívében, a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek pedig örök dilemmát hagyott, hogy teljesítette-e feladatait”.

Mladić, Karadžić és a többi szerb martalóc a szerbek szívében hagy mély nyomokat, Praljak, Gotovina és a többi pedig a horvátok szívében.

Praljak munkásságáról egy bizonyosat el lehet mondani: rendezői teljesítménye előbb a mostari régi Neretva-híd felrobbantásában, majd látványos hágai öngyilkosságában csúcsosodott ki.

Legyünk igazságosak: Kolinda Grabar-Kitarović józanabb hangnemet is megütött: „Nekünk, horvátoknak képeseknek kell lennünk elismerni, hogy egyes boszniai nemzettársaink bűncselekményeket követtek el és hogy azért felelniük kell… mindettől függetlenül Bosznia-Hercegovina minden polgárának, különösen a föderációban élő horvátoknak és bosnyákoknak felül kell emelkedni mindezen.”

Ez még jól is hangzik, ha nem lenne közismert, hogy a boszniai (nacionalista) horvát vezetés éppen ismét egy harmadik, ezúttal horvát entitás megalapítását készítené elő. És náluk Zágráb jóváhagyása nélkül aligha történik valami.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!