Kezdőlap Címkék Kisszekeres

Címke: Kisszekeres

Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást

Mezőnagymihályon polgármestert, Kisszekeresen településvezetőt és képviselőket is választanak, Pusztahencsén pedig megismételt polgármester-választást rendeznek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnagymihályon az előző polgármester, a független Vályi László tavaly októberi halála miatt írtak ki időközi választást. A polgármesteri címért két független jelölt indul, a választói névjegyzékben 853-an szerepelnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisszekeresen azért tartanak időközi választást, mert az 550 lakosú község képviselő-testülete tavaly októberben feloszlatta magát. Két éven belül ez a második önkormányzati választás Kisszekeresen: a települést eddig vezető Berki Balázst (független) 2016 decemberében szintén időközi voksoláson választották meg. A polgármesteri székért egy független jelölt indul, a négy képviselői helyre tizenegy független jelölt pályázik. A település választói névjegyzékében 452-en szerepelnek.

A Tolna megyei Pusztahencsén megismételt polgármester-választást rendeznek vasárnap, mert a december 17-én tartott időközi választás eredményét a Pécsi Ítélőtábla a választási törvény megsértése miatt megsemmisítette. A 930 lakosú faluban a választásra jogosult 816 helybéli két független jelöltre szavazhat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!