Ez egy távol-keleti tanmese, melyet érdemesnek tartok megismertetni.
Egyszer egy királynak négy felesége volt. A király megbetegedett és halálos ágyán szólította a negyedik, legfiatalabb feleségét, kinek szépsége sokakat elbűvölt. Meghalok, mondta, elkísérnél-e a túlvilágra? Sajnálom, felelt az asszony, menj el magad, oda nem kísérhetlek el.
Szólította a harmadikat. Meghalok, elkísérnél a túlvilágra? Nem, válaszolta az asszony. Én itt maradok és ha meghalsz újból férjhez megyek. Szólította a második feleségét. Elkísérsz a túlvilágra? Nem kísérlek, mondta, de szívemben megtartalak és elkísérlek utolsó utadra, a temetőbe. Ekkor megszólalt egy hang: én veled megyek! Az első feleség volt az, aki a legkevesebb szeretetet, figyelmet és gondoskodást kapta.
Milyen igazságot rejt a történet?
Nekünk mind négy feleségünk van. A negyedik feleség jelenti a testet, amire sokszor túl nagy gondot fordítunk, ügyelünk külsőségeinek karbantartására, cicomázására. De a test nem jön velünk a túlvilágra, cserben hagy. A harmadik feleség jelenti a vagyont, tulajdont, mely szintén nem követ és halálunk után elosztják az új tulajdonosok közt. Ezért mondta a harmadik asszony, hogy újból férjhez fog menni. A második feleség a család, akik megőriznek szívükben, elkísérnek utolsó utadon, de nem követnek a túlvilágba. Az első, legelhanyagoltabb a lelked, amivel nem törődsz, tudomást se veszel róla. Pedig ez az egyetlen, ami a túlvilágon is ott lesz veled, sőt a lélek te leszel magad.
Ápold testedet, tartsd karban vagyonodat, szeresd családodat, de szakíts időt lelkedre. Időről időre keresd a magányt, imádkozz, meditálj. Megéri.
