Kezdőlap Címkék Kérdezni

Címke: kérdezni

Talicska

  • Köszönöm, üljetek le. Tudom, mit akarsz kérdezni, Béres, azt akarod kérdezni, hogy miért nem Mara néni jött. A kérdés jogos. Naszóval. Mara néninek, aki Hencidától egészen Felsőcsatárig tanítja a matekot, mert elfogytak a tanárok minálunk, és már nincs más az országban, aki tanítsa nektek, megbetegedett a gyereke. Egyébként ő maga is megbetegedett, valamint a délelőtti műszakban kasszásként dolgozik a boltban, mert a hitelt törleszteni kell. Hogy mondod Bedő? Igen, jól tudjátok, a délutáni műszakban is dolgozik, mikor éppen nem matekot tanít, nem a beteg gyerekét ápolja, és nem a kórházban fekszik, mert ilyen az élet, és nektek is jobb lesz, ha már most hozzászoktok, mintha később esnétek pofára benne rutintalanul, nem pedig úgy, ahogy én, aki rutinosan.

Gondolom, arra mindenki rájött, hogy Mara nénit én fogom helyettesíteni. Az én szakom ugyan a trombita, de ha ez van, akkor ez van, ahogy az igazgató bácsi mondja, mikor tehetetlen, és bizony mostanában sokszor az… na de térjünk vissza a tanuláshoz, elvégre matekóra van. Egy könnyebb példával kezdeném, mely példát az életből merítettem, illetve hát a közgazdász haverom mondta… nem mindegy az nektek, hogy kicsoda? Tehát a példa. Tíz, mínusz hat, mínusz egy az mennyi? Poroszlai? Úgy van, pontosan. Ötös. Ülj le. Mit motyogsz, Jegenye? Hogy hogyan kapcsolódik ez a primitív számítás az élethez? Nagyon egyszerű. Ha például az AUDI egy nálunk gyártott autót elad Hollandiában vagy Új Zélandon tíz millió forintnak megfelelő összegért, amely autó importhányada hat millió, az AUDI által kitalicskázott haszon meg egy millió, akkor kiszámítható, hogy mennyi pénzt hozott be az országba, amelyet nálunk bérekre, közszolgáltatásokra és adóként fizet. Poroszlai már megmondta, hogy három milliót. Ezzel a pénzzel szegényebbek lennénk, ha nem lenne itt az AUDI, ugyanis Lőrinc bácsinak nincs a világpiacon eladható terméke… nem, Zsoldos, amit mondasz, az egy hülyeség, mert Pista bácsinak sincs, Viktor bácsinak és a családjának meg pláne semmi. Nem abból élnek ők, hogy külföldön házalnak valami vacaksággal, hohó, de nem ám! Nem szánalmas vigécek, hanem az ország gazdái! Ezért építik maguknak. Érthető?

A példához visszatérve elmondom még egyszer, hogy mindenki értse: az AUDI nem kivisz az országból pénzt, hanem, behoz, amely pénz nélküle nem lenne itt. Ebből következően, ha valaki azt mondaná, hogy az Európai Uniótól… ki nem tudja, hogy mi az? Rendben, mindenki tudja, akkor folytathatom. Tehát, ha valaki azt mondaná, hogy az Európai Uniótól a multik kitalicskázott haszna miatt kapjuk kompenzációként a támogatást, ezért az nekünk kötelezően jár, akkora hülyeséget beszél, mint ide Lacháza. Hogy az mennyi? Harmincöt kilométer. Se több, se kevesebb. Mit akarsz már megint, Jegenye? Hogy ha ez akkora hülyeség, akkor miért mondana ilyet bárki? Nagyon egyszerű. Egyrészt akkor senki nem vetheti Miniszterelnökúr szemére, hogy könnyű neki, mert ilyen rengeteg EU-s pluszpénzzel gyerekjáték országot vezetni, másrészt lehet rohadékozni az Európai Uniót, azt hazudva, hogy a pénz nem is segítség, csak kompenzáció. A rohadékozásra a legjobb példa Viktor bácsi, ahogy mindenre is. Ő rohadékozik a legjobban. Úgy is kell azt! A nyomorút mindenit!

Kérdés?… Igen, Kenderesi, annak a mocskos, minket gátlástalanul kihasználó AUDI-nak is van haszna az ügyletből, mégpedig az a kitalicskázott egymillió, és igen, jobb lenne, ha ezt is itt hagyná nekünk a hárommillió behozott forinton túl, de amilyen önző egy banda az, mind elviszi tőlünk haza, és az egyik részéből az ottani tudásalapúan kiképzettek révén új és jobb autókat fejleszt, a másik részét meg odaadja a részvényeseknek, akik tőkealapúan csak ülnek, és vagdossák a szelvényeket, miközben mi itten munkaalapúan gürcölünk. Ilyen a döglődő Nyugat, ahogy én tanultam ötven éve János bácsinál, és ahogy ti tanuljátok most a huszonegyedik század első negyedének végén Viktor bácsinál. Szemét egy világ az! Se tartás, se erkölcs, se angyalszárnyú vízió, munkára, harcra egyáltalán nem készek, bizony mondom néktek, én nem szeretnék ott élni, ahogy a gyerekeimnek is mindig könyörgöm, jöjjenek már haza onnét London mellől, de ők nem és nem, az istennek se… csak küldik a pénzt derék, pedagógus szüleiknek, ami azért nem annyira rossz. Ha itthon élnének, egy vasat sem tudnának küldeni.

Ugye, milyen szép kis matekpélda volt? Kihangsúlyozta, hogy mi a munka országa vagyunk, és ha az AUDI pénzt akar, akkor nem a magyar kormánynál kell kuncsorogni adócsökkentésért, hanem meg kell dolgozni érte, például kemény talicskázással. Mit vigyorogsz, Hajnal? Hogy a kuncsorgás se rossz?

Orbán Viktor:

„Brüsszelből egy év egészét tekintve több pénz jön, mint amit befizetünk, de ha ebből levonom azt, amit a nyugatiak kivisznek ebből az országból minden évbe’, akik a brüsszelieknek a kedvencei, akkor ez a mérleg már negatív.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK