Kezdőlap Címkék Kelet-európa

Címke: kelet-európa

Orbán: létfontosságú, hogy Magyarország bent maradjon az Európai Unióban

0

A 450 milliós közös piac a magyar gazdaság meghatározó kerete – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök Svájcban. Ugyanilyen meghatározó fontosságúnak nevezte Orbán Viktor a NATO-t is.

Nem beszélt a miniszterelnök arról, hogy nemzeti konzultációt szervezett, melynek a célpontja épp Brüsszel és Washington. Még kevésbé hangsúlyozta azt, hogy Magyarország az Európai Unió szegényháza, amely Bulgáriával és Romániával vetélkedik az utolsó helyért a nemzeti együttműködés rendszerének tizenharmadik évében.

Magyar medián bér 800 euró

Nettó 300 ezer forintot keres havonta egy átlagos magyar munkavállaló 2023-ban – ezt mutatja a legfrissebb statisztika. Európa szerencsésebb nyugati felében a szegénységi küszöb 1000 euró. A magyar infláció közelebb vitte az árakat a nyugatiakhoz miközben a bérek megmaradtak kelet-európainak. Hosszas csökkenés után megállt a reálbér értékvesztése, de a helyzet így is siralmas. A demokrácia 33-ik évében, a nemzeti együttműködés rendszerének 13-ik évében a medián bér nem éri el a nyugat-európai szegénységi küszöböt, az 1000 eurót. Minderről persze Orbán Viktor nem beszélt Svájcban, ahol a jobboldali Weltwoche díszvendége volt.

Orbán kétfele játszik

A magyar miniszterelnök szerint két irányzat küzd a világgazdaságban: az egyik szerint a demokráciáknak szorosabban kell együttműködniük, és lazítaniuk kell kapcsolataikat a diktatúrákkal, mindenekelőtt Kínával és Oroszországgal. Ez az amerikai irányvonal, melynek neve decoupling. A másik irányzat, és ide tartozik a magyar diplomácia, továbbra is együttműködést akar. Ezért utazott el Orbán Viktor Pekingbe az Új Selyemút konferenciára, ahol parolázott Putyin orosz elnökkel is.

“Ha visszatérne a kommunista rendszer idejében ismert blokkosodás a világba, az nem lenne számunkra előnyös”

– hangsúlyozta a magyar miniszterelnök Svájcban.

Orbán szerint Debrecen jó példa lehet a kelet-nyugati együttműködésre: a BMW gyár közelében több kínai akkumulátor üzem épül. Valójában Orbán a szükségből erényt csinál: a washingtoni diplomácia leírta Magyarországot. Blinken külügyminiszter lengyel-ukrán-román szövetséget akar, amely hatékony ellensúly lehetne mindenféle orosz fenyegetésre. Orbánnak nem osztottak lapot. A magyar miniszterelnök Svájcban azzal fenyegetőzött, hogyha jön Trump, akkor minden megváltozik: az USA lepaktál Putyinnal Ukrajna feje fölött, és ráhagyja Európára a szétlőtt Ukrajnát. Orbán szerint kell egy B terv:

”Látjuk hogyan szenvednek az ukránok, a szívem velük van. Kárpátalján is sorozzák a magyarokat, magyar fiaink halnak meg a háborúban. Ezért kell ezt a háborút minél hamarabb megállítani amint csak lehet”

– hangoztatta a magyar miniszterelnök Svájcban megfeledkezve arról, hogy ő az egyetlen olyan uniós tagállam vezetője, aki még nem látogatott el Kijevbe azóta, hogy Putyin 2022 február 24-én megtámadta Ukrajnát viszont azóta már vígan parolázott az orosz elnökkel.

Nádas: az Orbán rendszer egyfajta kelet-európai maffia

A jeles magyar író a Neue Zürcher Zeitungnak nyilatkozott 80-ik születésnapja alkalmából. A legbefolyásosabb svájci lap természetesen érdeklődött arról is, hogy mit gondol a nemzeti együttműködés rendszeréről, melyet Orbán Viktor 2010 óta üzemeltet?

“Ez egyfajta kelet-európai maffia, amely igen szorosan kapcsolódik az orosz és az ukrán maffiához” – válaszolta Nádas Péter. Akit arról is megkérdeztek, hogy vajon milyen kapcsolat fűzi a magyar miniszterelnököt minden oroszok elnökéhez Vlagyimir Putyinhoz?

“A magyar katonai vezetés az orosz invázió második napján csapatokat állomásoztatott az ukrán határ közelében. Miért volt Magyarország készenlétben? Ukrajna ellen akart harcolni? A magyar miniszterelnök valószínűleg ígéretet kapott Putyintól. Amikor kitört a háború, akkor Orbán Viktor arra számított, hogy úgy történnek a dolgok mint 1953-ban Berlinben, 1956-ban Magyarországon és 1968-ban Csehszlovákiában. Minden eldől egy álcázott hadműveletben. Ukrajnában valójában nem katonai hanem titkosszolgálati akció indult el. Éppúgy mint a Krím annektálásakor” – fejtegette a jeles magyar író. Aki különben úgy látja, hogy már benne vagyunk egy harmadik világháborúban.

“Két nemzedék kell hozzá, hogy a tudatlanok egy újabb háborút kezdeményezzenek. Minden hetedik hadrafogható férfinak el kell pusztulnia, hogy befejezzék. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik. Ami nagyon nagy csapás, nagy regresszió, nem személyesen rám nézve, mindenkire nézve” – nyilatkozta a 24.hu-nak korábban Nádas Péter.

Nincs vége a történelemnek

Fukuyama optimista jóslata végképp befuccsolt. Nádas Péter szerint nem is igen lehetett másképp, mert Európa keleti felének a történelme egészen másképp alakult mint Nyugat Európáé.

“Demokráciát demokraták nélkül nem lehet csinálni.

Oroszországban példásan nem sikerült. Hazánkban 2006 körül merültek ki a progresszió tartalékai. Oroszországban akkor sem sikerült volna, ha Putyin fogadkozásai őszinték lettek volna. De nem voltak sem személyesek sem pedig őszinték. Egy nagyhatalom titkosszolgálatának a stratégiájához igazodtak. Putyin mindig is egy titkosszolgálat munkatársa volt. Jelenleg sem egy állam hanem egy titkosszolgálat élén áll. Háborújának egyik specialitása az, hogy nem az orosz vezérkar tervezte meg hanem a titkosszolgálatok. Ezek már a cári időkben egybeépültek a szervezett bűnözéssel, és ez ma sincs másként. Az ukrajnai hadjárat ezért olyan brutális, és ezért olyan dilettáns.

Egyfelől zajlik a konfliktus, amely függetlenül attól, hogy mennyire értelmes vagy értelmetlen, pusztítja az emberi életeket. Mások pedig közben gondtalanul nyerészkednek az eszkaláción” – hangsúlyozta Nádas Péter.

Antiszemitizmus: Magyarország erősen fertőzött

A CEU kutatói, akik 16 országban vizsgálták meg azt, hogy a társadalomban milyen mélyen élnek az előítéletek a zsidókkal szemben.

A CEU vizsgálatából kiderült, hogy Kelet Európában – így Magyarországon is – csaknem olyan erősek az antiszemita előítéletek mint azok között a muzulmánok között, akik Nyugat Európában élnek. A különbség az, hogy a muzulmánok nyíltan felvállalják ezt, és viszonylag gyakran követnek el erőszakos cselekményeket, a kelet-európai társadalmakban – melyek a holokauszt helyszínei voltak – az antiszemtizmus megmarad a vélemények szintjén, és ritkán következnek be akciók a zsidókkal vagy intézményekkel szemben.

Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök az öt évvel ezelőtti párizsi merényletek kapcsán arra bíztatta a Nyugat Európában élő zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. Franciaország elnöke viszont közölte: megvédik Európa legnagyobb zsidó közösségét!

És Magyarország?

Az Európai Unió keleti felében itt maradt meg a legnagyobb zsidó közösség. Az antiszemitizmus 1945 előtt hivatalos propaganda volt, a magyar hatóságok igen aktívan segédkeztek Adolf Eichmann-nak a zsidók deportálásában. Így nem igazán meglepő, hogy az antiszemitizmus a huszonegyedik században is jelen van a magyar társadalomban – sokkal inkább mint Nyugaton.

A megkérdezett magyarok 39%-a (!) úgy véli, hogy a világban működik egy széleskörű zsidó hálózat, amely irányítja a gazdasági és politikai folyamatokat. Az Orbán kormány erre játszott rá a Soros propagandával. A magyar lakosság 26%-a még mindig azon a véleményen van, hogy Jézus Krisztus halála a zsidók lelkén szárad és ez a bűn mindmáig megbocsáthatatlan. Ugyancsak 26% úgy gondolja, hogy bizonyos területeken korlátozni kellene a zsidók számát – numerus clausus.

A megkérdezett magyarok 21%-a úgy véli: a legjobb az lenne, ha a zsidók kivándorolnának Magyarországról! Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez megegyezik Benjamin Netanjahu politikájával. Az egykori izraeli miniszterelnökkel jó viszonyt tartott fenn Orbán Viktor, aki Netanjahu segítségével jutott be a Fehér Házba, ahol fogadta őt az akkori amerikai elnök, Donald Trump.

Hol erős az antiszemitizmus?

A vidéki, alacsony iskolázottságú népesség körében ennek jóval nagyobb szerepe van az emberek gondolkodásában mint a nagyvárosokban, a jólképzett polgárok között. A nemzetközi összehasonlításából pedig az derül ki, hogy a gazdag és sikeres országokban jóval kisebb az antiszemita előítéletek hatása a társadalomra mint a szegény és frusztrált államokban, ahol az emberek bűnbakot keresnek, mert nem tudnak pénzt keresni.

Az ortodox tradíciókkal rendelkező államokban nagyobb az antiszemtizmus: Görögország az éllovas a megvizsgált 16 állam közül.

A szomorú konklúzió az, hogy amint a CEU friss vizsgálata is megerősíti: 76 évvel a második világháború és a holokauszt után az antiszemtizmus még mindig igen mélyen átitatja Európa szegényebb társadalmait – így a magyart is. Ezzel minden politikai vezetésnek számolnia kell.

Egyáltalán nem véletlen, hogy az amerikai nagykövetség Márki-Zay Pétert, a hét gyermekes keresztény családapát támogatja, mert – egyáltalán nem alaptalanul – úgy véli, hogy ő a leginkább alkalmas az antiszemita előítéleteket is kihasználó Orbán Viktor megbuktatására.

Más az infláció az USA-ban és más nálunk

Sokan aggódnak a magas infláció miatt, de a Berkeley egyetem gazdasági tanszékének professzora szerint ennek inkább jótékony hatása lehet az amerikai gazdaságra. Bradford Lelong professzornak gyakorlati tapasztalata is van, mert a pénzügyminisztérium helyettes államtitkára volt a Clinton adminisztráció idején.

1%-al járult hozzá a reálbér növekedéshez a technológiai fejlődés az elmúlt három évben. Ez kevés, de mégiscsak valami. Mindezzel együtt a reálbér 4%-al kisebb mint a pandémia előtt. Olyan nagy lenne a feszültség a munkaerő piacon?

Azok, akik ezt állítják arra hivatkoznak, hogy a munkaadóknak egyre többe kerülnek a munkavállalók : ez az index szeptember végéig 3,7%-al nőtt az év elejétől míg a pandémia előtt csak évi 3% volt évente.

Csakhogy az infláció szeptember végéig 5,4%-al növekedett vagyis a reálbérek csökkentek!

Nincs bérinfláció – érvel a Berkeley egyetem professzora. Nem arról van szó, hogy túlságosan felfűtik a motort és emiatt túlságosan sok pénz hiába keres kevés árut a piacon. Épp ellenkezőleg arról van szó, hogy a pandémia miatt munkaerő hiány mutatkozik.

A foglalkoztatási mutató az Egyesült Államokban 3%-al alacsonyabb mint az az érték, amelyet teljes foglalkoztatottságnak szoktunk tekinteni. Ráadásul jelentősen rosszabbul állnak e tekintetben a nők, az afroamerikaiak és azok a munkavállalók, akiknek nincs diplomájuk.

Túlméretezett támogatás?

Ezzel vádolja a Biden kormányzatot Obama elnök egykori gazdasági tanácsadója. Jason Furman szerint már az 1,9 milliárd dolláros márciusban aláírt csomag is túl nagy volt. Kevesebb több lett volna – érvel Furman, mert a Biden adminisztráció így gyorsabb növekedést ért el, de az infláció is lényegesen nőtt.

Nemcsak ő van ezen a véleményen: Larry Summers egykori pénzügyminiszter szerint „az infláció immár kicsúszott az ellenőrzés alól.”

Biden bírálói azzal érvelnek, hogy a pandémia miatt sokan idő előtt nyugdíjba mentek, és emiatt feszültség támadt a munkaerőpiacon. A kínálati oldalon pedig megszakadtak a szállítási láncok a járvány miatt, és ez gondot okoz az egész gazdaságnak. Csakhogy ezeket az érveket már hallottuk a 2008-as pénzügyi válság után is – írja a Berkeley egyetem professzora. Akkor emiatt csak kis támogatást kapott a társadalom. Az eredmény Trump megválasztása lett! A kék galléros munkásosztály életszínvonala ugyanis sosem érte el a 2008 előtti szintet!

Sok közgazdász attól tart, hogy az inflációs várakozások most majd beépülnek a bérekbe és az árakba. Ezt a spirált azután nehéz lesz kezelni.

Tény, hogy a pénzügyi piacon a 30 éves inflációs ráta jelenleg 2,35% vagyis magasabb mint az előző évtized második felében, de összhangba hozható a Federal Reserve Board 2%-os éves inflációs várakozásával.

Nem igaz az, hogy az inflációs várakozások beépülnének a bérekbe és az árakba.

A munkaerő piac még mindig olyan, hogy a munkavállalók nem követelhetnek nagy béremelést. A pénzügyi piacok egyelőre faarccal fogadják az inflációt. Különben pedig már folyamatban van a pénzügyi szigorítás. Vagyis semmi sem támasztja alá azt az állítást, hogy „az eredendő bűn” a túl bőkezű támogatás lett volna, melyet Biden elnök adott a társadalomnak – írja Bradford Lelong professzor, a Berkeley egyetem professzora a Project Syndicate portálon.

Infláció a periférián

Amíg az Egyesült Államokban az áremelkedést elviseli a lakosság a magasabb bérek miatt, a kelet-európai perifériákon felboríthatja a társadalmi egyensúlyt. Itt ugyanis az emberek döntő többsége a megélhetésért küzd, és az árak emelkedése azt jelentheti, hogy nem képes finanszírozni alapvető szükségleteit sem. Egy keleteurópai család költségvetésében a rezsi kb. 20% míg az USA-ban vagy Nyugat Európában 5%. A benzin vagy az élelmiszer ár növekedése a családi költségvetés áttervezését teszi szükségessé olyan időszakban amikor az infláció mértéke eléri sőt meghaladhatja az Egyesült Államok szintjét. Az USA-val ellentétben Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban megkezdődött a szigorítás: a nemzeti bankok emelik a kamatlábat. Ez pedig adósság válsághoz vezethet, amely végképp nem hiányzik az oly sok gonddal küszködő kelet-európai gazdaságoknak.

Kelet Európa gazdasági sikersztori?

Dinamikusan növekszik a GDP Európa keleti felén, és ennek eredményeképp mind több itteni állam lép be a fejlett országok klubjába – írja a Financial Times a Morgan Stanley vezető elemzőjére hivatkozva.

Jelenleg az egy főre számított 17 ezer dollár a határ, melyet immár túllépett Csehország, Szlovákia és Szlovénia valamint a három balti köztársaság. Magyarország és Lengyelország is erősen közelíti a szintet több mint 15 ezer dolláros egy főre jutó GDP-vel. A Financial Timesnak is feltűnik, hogy mindeközben a populista tendenciák egyre jobban eluralkodnak a térségben. Vajon miért?

Az embereket az életszínvonal érdekli és nem a GDP

Globalizált rendszerben a GDP egyre kevesebbet mutat a reális gazdasági teljesítményből, és egyre többet abból, hogy az illető állam milyen adórendszert alkalmaz. Az Európai Unió két leggazdagabb állama, Luxemburg és Írország annak köszönheti kiváló helyezését, hogy náluk adózik sok multi cég egész uniós forgalma után.

Ezért tartja a társasági adókulcsot alacsonyan Magyarország – 9% – és ezért akarja azt megemelni a gazdag államok többsége élén Biden amerikai elnökkel és az EU-val.

Kelet Európában a dinamikus GDP növekedést egyáltalán nem kísérte az életszínvonal gyors emelkedése, amelyre pedig számított a lakosság a rendszerváltás után. A Social Europe nemrég megjelent tanulmánya szerint Kelet Európa népei a rendszerváltás után drámai életszínvonal csökkenést éltek meg, melyet egyidejűleg az elit életkörülményeinek a brutális javulása kísért. Épp emiatt nőtt meg a populisták népszerűsége, amely a vesztesek millióinak frusztrációjára épül.

Európa keleti felén a GDP növekedésből csak viszonylag kevesen profitálnak. Ezzel is magyarázható, hogy fiatalok milliói vágtak neki a nagyvilágnak a jobb élet reményében.

Európa keleti felén például ordító orvos hiány mutatkozik, mert ebben a szakmában a hazai fizetések sokszorosát lehet megkeresni Európa nyugati felén.

Az egyenlőtlenség egyre növekszik

Míg a szocializmus idején Kelet-európai társadalmak viszonylag egalitariusok voltak addig a rendszerváltás után rohamosan nőtt az elit és a köznép közötti szakadék. A szélesebb értelemben vett elit a lakosságnak csak a 15-20%-át teszi ki a Financial Times által említett viszonylag fejlett Kelet-európai uniós tagállamokban. Romániában és Bulgáriában ennél is rosszabb a helyzet: a lakosságnak csak mintegy 10% él jól – ha az európai mércét vesszük figyelembe. Emiatt Bulgária és Románia népessége drámai mértékben csökkent, milliókkal marad el a rendszerváltás előtti szinttől. A demográfiai mutatók szinte mindenütt negatívak Európa keleti felén, ahol a GDP galoppozik, de a lakosság többségének életszínvonala alig növekszik.

„Keresztényszociális”?

Brenner Kolomannal beszélgettek a műsorvezetők a Jobbik részéről az ATV Startban. (A másik szereplő az MSZP-Párbeszéd részéről Burány Sándor volt, de most nem az ő helyes állításaival foglalkozom.) Fontos ez, mert ő mindig hangsúlyozza, hogy nyelvészként, történészként, egyetemi emberként beszél, és hogy neki a régi, Vona-féle Jobbikhoz nincs köze, ő testesíti meg Jakab Péter elnök mellett a Jobbik új, mérsékelt, középpárti, keresztényszociális arculatát. Milyen is akkor ez az új arculat?

Kövér László rádióinterjúja is szóba került a beszélgetésben, az az eleme, hogy a házelnök ma már nemmel szavazna az EU-tagságra egy népszavazáson. Tényleg, mit is gondol Brenner, vagyis a Jobbik a magyar uniós tagságról? „Az biztos, hogy most kell közösen újra kitalálnunk  … a Jobbik mindig azt mondja, hogy új kiegyezés kell Nyugat-Európa és Közép-Kelet-Európa között. Ez különböztet meg minket baloldali, liberális kollégánktól, hogy mi azt mondjuk, hogy újra kell tervezni. Bérfelzárkóztatás kell, nem lehet, hogy csak a bankok és a multinacionális cégek járjanak jól az Európai Unióban. És szerintem az Európai Unióban nemcsak hazánk, hanem bizony most már nyugati országok is rájöttek, hogy bizony, ilyen szintű újratervezésre van szükség.”

Vajon komolyan gondolja-e a jobbikos képviselő, hogy jelenleg

„csak a bankok és a multinacionális cégek járnak jól az Európai Unióban”?

Vajon a velünk együtt csatlakozó, de nálunk gyorsabban felzárkózó szlovák, lengyel, észt, román munkavállalók és vállalkozók nem járnak jól a szabad munkavállalással, a szabad mozgással, a szabad utazással? És Magyarországon sem csak és nem is elsősorban a bankok és a multinacionális cégek jártak jól vele eddig is és jelenleg is, hanem az Erasmus ösztöndíjjal kint tanuló diákok, a termékeiket az EU 450 milliós piacára szabadon szállító vállalkozók, az EU piacára Magyarországon termelő multik magyar munkásai stb. Brenner tétele az „újratervezés” szükségességéről és arról, hogy az Unióban a bankok és a multik járnak jól, és nem a dolgozó emberek, valójában ugyanaz, mint amit a Fidesz mond egy évtizede az EU-ról.

Orbántól halljuk újra meg újra, hogy Nyugat-Európa érdeke más, mint Közép-Kelet-Európáé, és kiegyezésre van szükség közöttük.

Már ezt megelőzően került szóba a beszélgetésben az elképzelt új jövedelempolitika. Egyetértés van az ellenzékben abban, hogy megkétszerezzék a családi pótlékot. Csakhogy a Jobbik ezt úgy képzeli, hogy a családi pótlék megnövelt részét nem pénzben, hanem olyan kártyán kapnák a családok, amely csak a gyerekekre, élelmiszerre, tanszerre, ruhára lenne költhető, és nem dohányra vagy alkoholra. Amerikai példára hivatkozik, mert Európában ilyesmire nincs példa. Nem véletlenül.

Az európai demokráciákban minden polgár méltóságát tiszteletben tartják annyira, hogy rábízzák, hogy mire költi az állami juttatást.

Becsülik annyira, hogy feltételezik, hogy a családi pótlékot nem a szülők dohányzására vagy italozására fordítják. Ismerjük az elterjedt előítéletet, miszerint a cigányok a családi pótlékot is italra és dohányra költik – a Brenner által elismételt jobbikos megoldás valójában cigányellenes, rasszista előítéleteket mozgósít. Azt üzenik vele a választóknak, hogy ők bizony – szemben a baloldali pártokkal – nem akarják a cigány szülők effajta gyakorlatát közpénzből támogatni. Ez volna az új, a „keresztényszociális” Jobbik.

Ezen a két ponton is azt látjuk, hogy a Jobbik nem más, mint a Fidesz, amikor még nem hatalmon volt, hanem ellenzékben.

Peking legnagyobb barátja a Mészáros-Orbán duó

Magyarország elsőként vásárol kínai vakcinát az Európai Unióban, és a miniszterelnök közölte: ezzel kívánja beoltatni magát. Ez is jól mutatja, hogy a kínaiak Kelet Európai nyomulásában olykor maguk a helyi kormányok játszák a legfontosabb szerepet.

A Demokrácia Kutató központ, mely Szófiában működik, 12 kelet-európai államot vizsgált meg abból a szempontból, hogy az Új Selyemút programba hogyan illeszkednek be.

Budapest – Belgrád vasútvonal

A kínaiak számára ez azért fontos beruházás, mert később összekötheti a pireuszi kikötőt Európa közepével, Németországgal. A pireuszi kikötőt a kínaiak akkor szerezték meg amikor a pénzügyi válsággal küszködő Görögország parlamentje vastapssal üdvözölte Athénban a kínai kormányfőt, aki kölcsönöket és támogatást ígért. Görögország – Magyarországgal együtt – azóta is támogatója a pekingi törekvéseknek ebben a régióban.

A Budapest-Belgrád vasútvonal építésében magyar részről fontos szerep jut Mészáros Lőrincnek, akit sokan a magyar miniszterelnök alteregojának tekintenek.

14 milliárd dollár tőkebefektetés Kínából

Ennyi érkezett 2010 és 2020 között Európa keleti felébe. A kínaiak különösen kedvelik a kiszolgáltatott országokat, ahol minden kölcsönnek vagy tőkebefektetésnek sőt az ígéreteknek is nagyon örülnek. A görögök aztán megtapasztalták, hogy mit jelent ez a gyakorlatban: a pireuszi kikötő ma Kína legfőbb hídfő állása a Földközi tenger keleti medencéjében. Miközben a görög kikötőben pang a forgalom, a kínai részen permanens növekedés tapasztalható.

A Balkánon Kína jelenleg Szerbiára, Bosznia Hercegovinára és Montenegrora koncentrál. Ezek az államok ugyanis nem tagjai az Európai Uniónak vagyis az ellenőrzés nem különösebben szigorú. Épp emiatt kedvelik Magyarországot is, ahol a miniszterelnök kitüntető barátsága megóvja a kínaiakat a kellemetlen kérdésektől.

Mi haszna van ebből Magyarországnak? Minthogy minden fontos szerződés titkosított méghozzá évtizedekre, ezért meg sem lehet kísérelni a választ.

Mi haszna van ebből a magyar miniszterelnöknek? Erre a kérdésre meg pláne nincsen válasz…

TGM: Mindenütt tudatlan plebejusok irányítják az országokat – 2018 (szubjektív) legjobbjai

A polgári demokrácia Kelet-Európában végképp megbukott, de az egész kontinensen eltűnőben van – ezt állítja a Független Hírügynökségnek adott interjújában Tamás Gáspár Miklós filozófus

  • A magyar emberek nem szeretik, ha valaki panaszkodik
  • A polgári demokrácia nyugati formája nem terjeszthető ki Keletre
  • Reakciós korszakok voltak már korábban is
  • Orbán Viktort nem lehet kiheverni

 

Azt mondtad, az előbb, mielőtt elkezdtük volna ezt az interjút, hogy a magyar emberek nem szeretik, ha valaki panaszkodik. Pedig, amikor jöttem hozzád azon gondolkodva, hogy miként is indítsuk ezt a beszélgetést, arra jutottam, ha valaki reményt keres, az nem veled akar interjúzni…

No comment. Erről nem akarok beszélni.

Csak azt akartam volna ezzel mondani, hogy ha én politikai reményt keresek, akkor nem te vagy az én alanyom.

Ez tévedés.

Mert?

Mert a változás komoly terminusain kevesen gondolkodnak, én pedig igen.

De hiszen pont ezért jöttem hozzád.

Nem arról van szó, hogy én pozitívan ítélem meg a magyar polgári demokrácia kilátásait. Nem, mert annak vége. Egyszer és mindenkorra. Az nem lesz többé. De azért utakat lehet és kell keresni.

De ha a magyar polgári demokráciának egyszer és mindenkorra vége…

Igen, az kész…

Akkor mi lesz ebben az országban?

Mi van?

Jó beszéljünk arról, hogy mi van, de arról is, hogy milyen utak állnak előttünk, ha nincs polgári demokrácia? Mikor éppen azért küzdöttünk, hogy legyen.

Az már rég volt, hogy én ezért küzdöttem. Az húsz évvel ezelőtt volt.

Mert akkor még hittél?

Nem az hogy hittem; egyszerűen tévedésnek bizonyult elméletig és gyakorlatilag egyaránt. Természetesén előnyben részesítem a polgári demokráciát a fasizmussal szemben, nem vagyok őrült, de a polgári demokrácia nyugati formája nem terjeszthető ki Keletre. Mindenki azt hitte 1989 körül, én is, hogy bennünket a szovjet megszállás és az egypárti diktatúra kényszerített arra, hogy antiliberális és antidemokratikus formákban éljünk, na de hát az már nincsen, és mi továbbra sem élünk demokratikus formák között, már csak azért sem, mert Kelet-Európában nincsenek ilyen formák.

Tehát definíció szerint kimondható, hogy a polgári demokrácia Kelet-Európában nem megvalósítható?

Igen, nincs ilyen. Ezek teljes mértékben antiliberális országok, melyeknek a hagyománya, a beállítottsága, és persze a gazdasági és szociális alapjai nincsenek meg, különösen Magyarországon. Az egyetlen igazi, haladó reformot, azt a kommunista diktatúra hajtotta végre, amikor megszüntette a jobbágyi típusú szolgaságot és létrehozott egy tekintélyelvű, de modern, iparosított országot, amelyben nagyon komoly társadalmi változások játszódtak le. Eltűntek a hagyományos uralkodó osztályok, egyfajta egyenlőség fejlődött ki, fölépültek a lakótelepek, az emberek a jobbágyi kunyhókból bekerültek a lakótelepre. Ez egy akkora változás volt, hogy ehhez képest Szent István semmi… Ez valóban egy óriási változás, fejlődés volt, ez volt Kelet-Európának az egyetlen progresszív korszaka, az ár pedig  amit ezért megfizettek, az a diktatúra volt.  Nem mintha azelőtt lettek volna itt demokratikus rendszerek. Sose voltak.

Az osztrák-magyar monarchia idején a férfilakósság 6.8 százalékának volt szavazati joga. Kétségkívül ez nem volt demokratikusabb, mint a Kádár-rendszer. Liberálisabb volt, de nem demokratikusabb.

Nekem az nagyon tetszik, amikor visszatekintenek, hogy a századfordulón, 1900 környékén, milyen élénk szellemi élet folyt, de ha beleolvasunk azokba az írásokba, akik ezt a nagyszerű szellemiéletet megteremtették: átkozódtak, gyűlölködtek, élükön Ady Endrével. És ezt az időszakot, azóta végigkísérte a demokrácia elleni lázadás.

Az összes kormányzatnál?

Egész Kelet-Európát.

Én most a magyar kormányokról beszélek.

Vannak árnyalatnyi különbségek, de ez részletkérdés. Ezek a kísérletek ugyanis mindenütt megbuktak. Most bukik meg Nyugaton is. A legutóbbi németországi fejlemények mutatják azt, hogy az utolsó, liberálisnak nevezett ország vezetése is megadta magát. Vannak persze kivételek, kivételek mindig vannak, például Portugália és Spanyolország, ahol a diktatúra még jelen volt a hatvanas évekig, nos ott a demokratikus lecke még ott van az emberek fejélben, ezért aztán kísérleteznek az egyenlősdibb, szocialistább, de mégis liberális demokráciával, de ezek marginális esetek. Kelet-Európában azonban ennek az egész történetnek vége van, ezzel nincs mit kísérletezni többé. Fognak, ez mindig így van, mint ahogy a magyar arisztokrácia is szemben állt a kapitalizmussal, még a XIX. század végén is. Elmaradva persze száz évvel az akkori fejlődéstől, ez így szokott lenni.

Ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, ami most itt van?

Nem kell beletörődni, én nem törődök bele egy csöppet sem. Nem kell, mert ez rossz.

De azt mondod, hogy nem megváltoztatható…

Kelet-Európában, tőkés alapokon, liberális demokrácia nem hozható létre. Ezt elutasította a politikai osztály és elutasította a lakosság is.

Mi van most ma Magyarországon?

Vegyes rendszer van, amelyben keverednek a múltnak a sajátosságai, például szép lassan visszaáll a nagybirtok rendszer. Erre senki nem gondolt volna. Egyébként pedig ennek a vegyes rendszernek vannak kifejezetten diktatúrás elemei, ugyanakkor nem egy fasiszta diktatúra, mert hiányzik belőle a tömegek mozgósítása. Mondjuk így: egy hagyományos, féldiktatúrás rendszer, amely karakterében elsősorban a Horthy-rendszerre emlékeztet. Egy nagy kivétellel, mégpedig azzal, hogy ezt nem a hagyományos úri osztályok irányítják, hanem tudatlan plebejusok. Mert az az úri osztály elpusztult, illetve elpusztították.

Hogy lehet az, hogy egy országot tudatlan plebejusok irányítanak?

Az összes országot tudatlan plebejusok irányítják.

Hogyan lehetséges ez?

Hogy hogy hogyan lehet?

Mert azt gondolnám, hogy a tudatlan plebejusnak az a sorsa, hogy megbukik, éppen azért, mert tudatlan.

Jaj, dehogyis. Kádár János még tudatlanabb volt és valószínűleg a leginkább jellegadó államférfiúja volt Magyarország történelmének a XX. században. Nem ez az érdekes, csak mondom. Azt akarom csak mondani, hogy ez egy burzsoá rendszer, ám nem a hagyományos régi polgárság csinálja, hanem egy új burzsoázia. Szóval ez nem műveltségi kérdés, hanem nagyon is hagyományos, ahol van egy feudális vidék, ahol a kivándorlás jelenti az egyetlen szelepet. Gondold el, hogy Romániának 23 millió lakosa volt, és most 18 millió van. Ötmillió elment. Üres járások vannak.  De visszatérve a vegyes rendszerre: ennek van egy nyugatos szektora, amelyet a nagy nyugati gyárak képviselnek, lényegében törvényen kívül, speciális szabályok vonatkoznak rájuk. Ez így volt a monarchiában is, csak most az autógyárakkal és nem a mezőgazdasági nagybirtokokkal. Itt mindenki reménykedett abban, hogy egy nyugati típusú liberális kapitalizmus fog kialakulni; eleve egy nagy marhaság volt ebben hinni.

Most önmagadnak is üzensz, ugye?

Óriásit tévedtem, persze.

Vannak természetesen a társadalomnak modern szektorai, amelyek illeszkednek a Nyugathoz, ide tartozik legfeljebb 3-400 ezer ember, az ország többi része pedig posztsztálinista, félgyarmati állapotban él.

De hát milyen állapotban éljen? Az egyetlen dolog, ami megmozgatja az embereket, egész Közép-Kelet Európában, az a rasszizmus; a cigányellenesség, a bevándorló ellenesség, és az óriási ellenállás az összes nyugati tendenciával szemben.

Tehát nem azért ilyen a helyzet ma Magyarországon, mert olyan a vezetője?

Ó persze, hogy nem. A többi országnak nem olyan a vezetője, mint Orbán Viktor, és a viszonyok mégis hasonlóak. Vannak természetesen eltérések, de a lényeget illetően ugyanaz a sovinizmus, ugyanaz a begyepesedettség, ugyanaz az idegengyűlölet… Ha Magyarországot mégis külön jellemezném, akkor azt kell mondanom, hogy egy rendkívül reakciós ország, amely annyiban különbözik a több országtól, hogy itt körkörös a gyűlölet? Itt a keletieket és a nyugatiakat is gyűlölik. Magyarországon a két leggyűlöltebb ember Angela Merkel, meg a pápa. És mi azt mondjuk magunkról, hogy konzervatív ország vagyunk. Nevetséges. Egy ország, amely gyűlöl mindent, ami univerzalista nem lehet konzervatív. Hiszen a katolicizmus maga univerzalista. Ma Magyarországon az egyetlen baloldali hatás az egyház oldaláról érkezik, amely ellen hatalmas energiák feszülnek. Ki viselkedik itt demokratikus módon? Van néhány katolikus és evangélikus püspök, akik szembe mernek menni a közvéleménnyel a menekült ügyben.  Eltekintve néhány elszigetelt entellektüeltől, ezt senki mástól nem hallod. Az úgynevezett baloldal kussol, vagy rosszakat mond ebben a kérdésben.

Marad akkor továbbra is a kérdés: mi lesz itt? Hiszen azt mondod, hogy semmi nem változik…

Azt nem mondom, hogy semmi nem változik.

De a polgári demokrácia szempontjából semmi nem változik.

Abból a szempontból nem. Annak vége, kampec. Ha az Egyesült Államok elnöke egy Trump, és az egyetlen liberális kormány, a német, megadta magát a kor tendenciáinak, és beállta rasszista irányba, akkor miről beszélhetünk? A politológusok elemezhetik, hogy ennek vannak fasisztoid, vagy ósdi konzervatív részei, vagy éppen kelet-európai paraszti bizalmatlansági része, a végeredmény az árnyalatoktól függetlenül ugyanaz.

De lehetünk akár újra legvidámabb barakk.

Hát nem úgy néz ki. Magyarország pillanatnyilag a legszomorúbb barakk.

De a perspektíva lehet ez.

Nem hiszem. Orbán Viktort nem lehet kiheverni. Ez az ország tönkre van téve. Ennek az országnak, ebben a társadalmi rendszerben nincs jövője. Ez kész, ez lezárult.

De Orbán Viktor is egyszer meg fog bukni.

Igen, csak megteremtett a saját képére és hasonlatosságára egy országot. Készült egy közvélemény-kutatás, amely alapvetően, bizonyos szempontból baloldalinak, vagy inkább antikapitalistának mutatta be a lakosságot, ugyanakkor az is kiderült, hogy a faji és etnikai kisebbségeket el kell nyomni, vélik az emberek, nem hívei a női egyenlőségnek, a nemzetközi dolgoknak; ezek a nemzeti szocializmusnak az elemei. És ezt nevezi a liberális sajtó Magyarországon baloldalinak. Ezt, ami egy rendes, igaz, nemzetiszocialista konszenzus. Gratulálok.

Te jól ismerted a rendszerváltás idején Orbán Viktort.

Igen, jól ismertem.

És nem ilyennek ismerted meg.

Az mindegy.

Rendben van, én azonban azt kérdezem tőled: vajon mitől változik meg ennyire?

Ezt már vagy kétszázán megkérdeztek tőlem. Nem tudom. Csak. Nem akarok erről beszélni.

Miért? Mert idegesít?

Túl sokat beszéltem róla. Nem érdekes. Rég volt.

De ebben élünk.

Nem számít. Az számít, hogy ő kicsoda ma.

És kicsoda ma?

Az európai szélsőséges jobboldal legjelentősebb alakja.

Az siker, nem?

Hát hogy a fenébe ne. Pontosan az történik Európában, amit Orbán Viktor helyesnek tart. Nem azért, mert ő kényszerítette Európára, ez nem így van persze, de kétségkívül azok a preferenciák érvényesülnek, amelyet ő helyesnek tart. Ő a kor embere.

Miközben azt nem tudjuk, hogy ez a kor meddig tart, illetve a te meghatározásod szerint a végtelenségig.

Nem a végtelenségig, de egyelőre ebből Európában nem látszik kiút. Reakciós korszakok voltak már korábban is. Más kérdés, hogy már nem vagyok eléggé fiatal, ezért aztán már nem élem meg a végét. Hát Istenem.

Azért nem annyira Istenem, mégis azt reméltük, hogy demokráciában fogunk élni.

Én évtizedek óta nem gondolok semmi ilyet.

Orbán maga alá gyűrte a sajtót, a tudományt…

Nem vitás, a több kelet-európai ország kormánya kíméletesebb a tudománnyal és a sajtóval szemben, de mégis, összességében ugyanaz a szar van, mint itt.  Az már egy régi dolog, hogy a magyar értelmiségnek és a sajtónak óriási hatása volt a közvéleményre. Azért volt így, mert nem volt magyar parlamentarizmus, a sajtó helyettesítette a politikai pluralizmust.

Neked milyen fórum adatik még?

Online írok, de fizetni nem fizetnek. És külföldön is publikálok. De zömében itt hányom a falra a borsót.

El vagy keseredve?

Azon túl vagyok.

Csak rezignált vagy?

Nem vagyok rezignált. Dolgozom. Az hogy háromszáz embernek, vagy háromszázezernek írok, az nem rajtam múlik.

De nem is érdekel?

Hogyne érdekelne. Ettől azonban az embernek meg kell tennie azt, ami a kötelessége.

De ki kíváncsi még Tamás Gáspár Miklósra?

Sokan kíváncsiak, de nem egészen jól.

Azaz?

Én afféle híres ember vagyok, megnézik, hogy mit mondok, de ez nem jelenti azt, hogy meg is értenének, vagy lenne befolyásom. Vagy, ha van csak csekély. Érdekes módon egyébként negatív módon azért van hatásom, tehát amikor kritikát fogalmazok meg, de ha az eszméimről írok, azt közöny, vagy mosoly fogadja. Tudom én ezt nagyon jól.

Elmélkedés Európáról, és helyéről a nagyvilágban

0

Úgy tűnik, Európában még mindig nem akarják észre venni, hogy vége a hidegháborúnak, és Amerika elengedi Európa kezét. 1945 óta most lett a jó öreg kontinens politikailag, katonailag és nem utolsósorban gazdaságilag független. Trump elnök világosan megmondta: „America first! ” Az európaiak mintha nehezen vennék észre, hogy a jelenlegi amerikai elnök hazája felvirágoztatását tűzte ki céljául. Hiszen erre kapott felhatalmazást az amerikai néptől, pontosabban ezt várják el tőle a reá szavazók, akiknek változást ígért. Igen, Amerika „belefáradt” eddigi nemzetközi szerepébe, miszerint a világ csendőre, azaz mindenki segítségére siet. Lásd Belgrád bombázása a dél-szláv háború idején, amikor az EU képtelen volt egy európai belügyet kezelni. Vegyük már észre, hogy lehullott a Vasfüggöny, nincs két egymásnak feszülő katonai (gazdasági, és politikai) tömb: a kapitalista alapon álló demokráciák (Szabadvilág) és a diktatúrán alapuló szovjetrendszer. A 90-es évek eleje óta Európában kitört a szabadság. Az európaiaknak maguknak kell megoldaniuk a térség (belső) konfliktusait, és megvédeniük a földrészt bármilyen külső támadással szemben.

Ennek hiányában Európa előbb – utóbb bajban lesz, és nem Orbán kereszteshadai fogják megmenteni. A valóságtól teljesen elrugaszkodó ilyen gondolatok csak a Kárpát-medence trianoni határain belül uralkodó nacionalisták agyában születhet meg.

Az államszövetségekre jellemző összefogás (központi irányítás) hiányzik Európából, amit a volt szocialista országok (és vezetőik) nem akarnak megérteni. Hiszen az EU még ma is csak egy gazdasági közösség (EGK), aminek csak a neve változott meg azzal, hogy politikai megfontolásból bebocsátást kaptak ezek a gazdaságilag elmaradott, egykori szovjet szatellit-államok. Befogadásukkor, a 90-es években, ezek az országok messze nem érték el az EGK akkori felvételi szintjét. A gazdag nyugat-európai országok nem véletlenül szabták feltételnek a volt szocialista országok gazdaságának átalakítását, és adtak hét évet a felzárkózás elkezdéséhez. (pl. moratórium a nyugat-európai munkapiacon, a szabad munkavállalás és szabad költözködés időszakos korlátozása, stb.)

A hátrányt azóta sem hozták be. Igaz, néhányan (a kisebbek) teljesítették az euró-zónához tartozást, de a nagyszájúak (Magyarország, Lengyelország) még azt sem.

Az Unió problémáit (a Brexit mellett) Trump hozta a felszínre, amikor az amerikai elnök az „America first!” jelszóval jelezte, valójában „bezárkózni”, izolálódni akar.  Nem érdekli a világ, ő az USA-val akar foglalkozni, azt akarja naggyá tenni.  A világpolitikában át akarja engedni a terepet a többi (nagy)hatalomnak, Kína, India, Oroszország, EU, stb. Boldoguljanak, ahogy tudnak.  A nemzetközi szerződések (legyen az gazdasági vagy katonai) nem érdeklik. Emiatt sok problémája lesz, neki is, meg a jelenlegi világnak is.
Előzmények (a XX. század rövid áttekintése)

A XX. század eleje óta a Szabadvilág két antikapitalista rendszer terjeszkedésének volt szemtanúja 1939-ig, amikor mindkettő (náci és szovjet) elérkezettnek látta az időt az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződések felrúgására, vagyis Közép-Európában az 1918-ban létrehozott nemzetállamok (Csehszlovákia, majd Lengyelország) megszűntetésére. 1939-től a Szovjetunió elégedetten szemlélte, hogy a nácik jóvoltából a jóöreg kontinensen rohamléptékben dől meg a kapitalizmus. 1939-1941-ben csak Nagy-Britannia volt képes ellenállni a német-náci hadigépezetnek. Az USA hadianyag szállítással segítette a szigetországot, a háborúba nem lépett be. A Szovjetunió elleni náci orvtámadás azonban új stratégiai helyzetet teremtett. Félő volt, ha a felkészületlen, harmatgyenge Szovjetunió hetek alatt elvérzik, akkor a másfél éve állandó mozgásban lévő náci hadigépezet Nagy-Britannia ellen fordul. Ez a lélektani pillanat késztette Churchillt, hogy a világot hatalma alá gyűrni akaró két antikapitalista ideológia (náci vs. szovjet) közül a szovjet mellé álljon, azt segítse meg. Az imperialista, monarchista (brit) gondolkodástól idegen volt a fajelméleten alapuló nemzeti nacionalista felsőbbrendűség. Churchillnek sikerült rávennie Roosevelt amerikai elnököt, hogy előbb a náci eszmét kell legyőzni Európában, csak azután fordulni a Távol-Keleten, Japán ellen.

A háború végére Churchill (láthatóan) kihátrált a harcokból, és átadta az európai terepet az amerikaiaknak, no meg a szovjetnek. Nagy-Britanniát ekkor már jobban érdekelte a brit (gyarmat)birodalom további sorsa, és világpolitikai helyzete. Fontosabb volt az Indián át Kínába vezető kereskedelmi vízi utak védelme, a Közel-Kelet (Palesztina és az arab olajmezők), de legfőképpen a Földközi-tengeri szorosok (Gibraltár, Boszporusz, Szuez) felügyelete, mint a stratégiailag fontos európai városok, területek megszállása, amiket előbb-utóbb úgyis vissza kell adni az ottélőknek.  Az Elba menti szovjet-amerikai találkozás jelzésértékű volt Európa sorsának várható alakulásához. Churchill híres fultoni beszéde a jelképes Vasfüggönyről már előrevetítette a valóban kettészakított (hidegháborús) Európát.  Németország nyugati fele jórészt amerikai megszállás alá került, ahol – tanulva a versailles-i szerződésből – nem a hadisarc, a büntetés, hanem az újjáépítés (és annak költsége) került előtérbe (Marshall-terv).  A fegyverkezés tabu maradt. Az első tíz évben csak rendőrsége volt Nyugat-Németországnak. A németek hallani sem akartak fegyverről, katonaságról. Elég volt két világháború, annak puszitásai, ráadásul országuk kettészakítása.  A NATO-tagsághoz viszont hadsereg kellett. A NATO-ba pedig azért kellett belépniük, mert így gondolták Amerikában az állandó kontrollt, hiszen a NATO főtitkár valamelyik tagország civil embere, a katonai parancsnok, pedig mindig amerikai.

Nyugat-Európa katonai védelmét az Atlanti Szövetség ernyője alatt az USA biztosította. Ez gyakorlatilag Nyugat-Európa korlátlan gazdasági fejlődését eredményezte, hiszen a honvédelem, és a honvédelmi kiadások nagy része az amerikai felet terhelte, akik megvédték a lakosságot az esetleges szovjet támadástól.

Az amerikaiak szerencsések voltak, amikor rátaláltak Köln egykori polgármesterére, Konrad Adenauerre, akit a lakosság is elfogadott kancellárnak.  Adenauer már a 20-as években úgy látta: az európai háborúk elkerülhetők, ha kontinentális Európa két legnagyobb lélekszámú ország és nép (a németek és a franciák) hasonló életszínvonalon van, ergo nem lehet őket egymás ellen uszítani. Ez a gondolat lett a későbbi Közös Piac alapja. A német technika és ipar kiegészül a latinos szellemmel és a francia mezőgazdasággal. Évtizedek múltán ebből a gondolatból lett a mai EU. Nem véletlen, hogy Nagy Károly (lat. Carolus Magnus, franc./angol. Charlemagne) és a Frank Birodalom lett a történelmi példakép. Ettől függetlenül, a németek alaposan kiértékelték, vajon mi jutatta Hitlert hatalomra? Eszerint: a rossz gazdasági helyzet, a magas infláció és munkanélküliség, valamint a vesztes háború hadisarcainak feltétlen teljesítése. Ebből fakadóan 1945 után a német gondolkodás meghatározója lett, hogy a jólét és a békesség alapja az alacsony infláció és az alacsony munkanélküliség, melynek aztán az erős német márka (DM) lett a jelképe. Ez a gondolkodás vezeti ma is a német kormányzást: az erős euró, az euró-övezet mindenek feletti stabilizálása.

Napjainkban is világosan látszik, hogy az EU motorja (az adenaueri) Németország, a német gazdaság, amit leginkább a franciákkal kell egyeztetni.  Ezt a harmóniát, és elvet próbálják felrúgni a kapitalizmust és a demokráciát sohasem tapasztalt nacionalista kelet-európai populista szájhősök.

Az EU talán észbe kap, hogy a jelenlegi (túl) liberális rendszer helyett jobb és hatásosabb lenne a szövetségi rendszer, ahol központi kormány irányítja az Uniót, lásd Egyesült Államok, vagy Német Szövetségi Köztársaság. A cél az Európai Egyesült Államok lehetne, ahol alkotmány biztosítja az egyes tagállamok jogait és kötelességeit. Ehhez persze sok minden „közös” kellene: közös útlevél, közös állampolgárság, közös hadsereg, közös pénz, stb. és persze közös akarat! A legnagyobb probléma a közös nyelv hiánya, amire a Közös Európát megálmodók nem gondoltak. Vagy, ha igen, akkor két nagy nyelvcsaládra, a latinra (francia, olasz, spanyol, stb.) és germánra (német, angol, holland, skandináv, stb.) gondolhattak. Az angol, német, francia valójában prioritást élvező közvetítő nyelv. E három közül valamelyiket minden EU állampolgárnak értenie kellene anyanyelvén kívül. Nagy kihívás jelenleg a hivatalos 24 nyelv összehangolása, lefordítása, egy-egy nyomtatvány (pl. adásvételi szerződés) általánosítása.  Valami hasonlót Ausztráliában, Németországban már alkalmaznak a kormányhivatalokban. Vagy pl. az izraeli repülőtereken mindig kéznél van tolmács szinte valamennyi utas nyelvén.  A kétnyelvűség nem csak a helység névtáblákra vonatkozik, hanem az önkormányzatokra, a mindennapi életre is!  Szóval, kishazánk még nagyon messze van Európától, az európai gondolattól.

Vissza Trump-hoz és az EU-hoz!  1945-ben Amerika valami újat (pozitívumot) hozott Európába a katonai megszállással. Az „American way of Life” szabályosan megbolondította az akkori fiatalságot (rock-and-roll, coca-cola, jeans, stb.). Egy életérzést közvetített, ami teljesen idegen volt a náci és szovjet ideológiától. Egy szóval, a szabadságot. Ezt Adenauer is időben felismerte: nem a német egyesülést szorgalmazta, hanem az amerikai szabadságérzést. Mint reálpolitikus jól tudta, hogy amíg a szovjetrendszer fennáll, addig Kelet-Németországgal nem lehet egyesülni. Idővel feltűntek a „bomlás” jelei. Az amerikaiak ki akartak vonulni, legalábbis a rakéták árnyékában csökkenteni az US Army személyi állományát. A németek szinte könyörögtek, hogy maradjanak. Ekkor született meg Franz Josef Strauss védelmi miniszter híres „nadrág vs. szoknya” teóriája, azaz a „nadrág”, a hagyományos fegyverkezés szorgalmazása. Ha az olvasó, most de Gaulle Franciaországára mutat, mint ellenpélda, téved! A franciák csak nukleáris haderejüket vonták ki az amerikai parancsnokság alól, a NATO-nak, mint védelmi szervezetnek, továbbra is tagjai a mai napig.

Amerika csak lassan vette észre, hogy az EGK (Európai Gazdasági Közösség) esetleg konkurencia lehet.  Ez 1989-90-ben erősödött fel, amikor lehullott, a Vasfüggönyt  jelképező Berlini Fal. A kettészakított Európa fellélegezhetett, a Vasfüggöny nélküli kontinens (végre) egyesülhetett, és egyúttal Amerika gazdasági vetélytársának léphetett elő. Területre, népességre, gazdaságra tekintettel feltétlen. Az igazi probléma csak most, Trump-pal vált valóssá, amiről eddig nem beszéltek. Az amerikaiak úgy látják, hogy a szabadság mellé komoly gazdasági segítséget (Marshall-terv) is adtak az 1945 utáni újrakezdéshez, egy porig rombolt kontinens felépítésére. Míg épült, gazdaságilag erősödött a földrész, különösen a (berlini) Fal elbontása óta, a térség katonai védelmét teljesen elhanyagolták, a kiadások oroszlánrészét továbbra is az Egyesült Államok fedezi. A tengerentúlon olyan hangok is hallhatók, miszerint „felépítettük Európát, itt az ideje, hogy az ez idő alatt elhanyagolt útjainkat, infrastruktúránkat, gazdaságunkat fejlesszük, arra koncentráljuk.”  Ez a Trump-i terv, gondolat, amire nincs igazán válasz a nagyvilágban, sőt az amerikai ellenzék is tehetetlen. Nem hiába regélnek a demokraták új irányzatról a (Bernie Sanders féle) „demokratikus szocializmus”-ról.  Sajnos, ennek még nyoma sem látszik az európai gondolkodásban, politikában.

Valójában a republikánus Reagan indította el azt a folyamatot, ami a Szovjetunió megszűnéséhez vezetett. Reagan elnök újabb fegyverkezést hirdetett meg azzal a blöffel, hogy az Egyesült Államok olyan védelmi rendszert képes kiépíteni, mely mintegy védőernyőként fedi le Amerika területét, és a rendszer még az amerikai légtérbe érkezés előtt érzékeli, elfogja, és megsemmisíti a támadó szovjet (atom)rakétákat. Az atomtudós Teller Ede szavahihetően magyarázta el az új védelmi rendszert. A Szovjetunió anyagilag (gazdaságilag) nem bírta ezt az újfajta fegyverkezési versenyt, amibe valósággal beleroppant. Gorbacsov politikai könnyítésekkel próbált enyhíteni a diktatórikus rendszeren, mire az pillanatok alatt összeomlott. Ezt látva, Kohl (nyugatnémet) kancellár azonnal a két Németország egyesítését jelentette be. Ez olyan gyorsan történt, hogy egy ideig szovjet csapatok állomásoztak egy NATO ország területén. Vicces, de így volt.

Az USA  külsőszemlélőként figyelte, és követte a kelet-európai folyamatokat. A republikánusokat váltó demokraták úgy érezték, hogy ők hozták meg a szabadságot ezeknek a rabnépeknek. Clinton beiktatása után nem sokkal beszüntette a SZER Kelet-Európának szóló nyelvi adásait, elsőként a magyart. Ugyancsak jelzésértékű volt, hogy a rádióállomás központját (München) áthelyezték Prágába. Tipikus kapitalista gondolkodás! Gyakorlatilag a gazdag és szociálisan jól szervezett német városból a kb. kétezer fős személyzetet áthelyezték egy sokkal „olcsóbb” (volt szocialista) városba, ráadásul egy olyan országba, ahol a szakszervezeti mozgalom ereje meg sem közelítette a nyugatnémetet. A demokrata Clinton nem politikai, hanem gazdasági alapra helyezte a Rádióval szembeni döntését. Ez a gondolkodás rányomta bélyegét az egész Demokrata Pártra. Annyira belelkesültek, hogy meghirdették az „arab tavaszt”, ami talán a legnagyobb külföldi kudarca volt az amerikai demokratáknak. Nem vették észre, hogy csak ott tudtak a szabadság nevében „lázítani”, amely területek addig szovjet befolyás alatt álltak. Lásd Irak, Líbia, Tunézia, Algéria, stb. A „kapitalista” monarchiákban (Jordánia, Szaúd-Arábia, Marokkó, stb.) labdába nem rúgtak.  Hasonló hibát követtek el a volt Szovjetunió tagállamaival is.  Felheccelték az ukránokat, hogy hamarosan EU-tagok lesznek, amiből persze nem lett semmi. Viszont Putyin és Oroszországa nem nézhette tétlenül, hogy az egykori cári birodalom stratégiai fontosságú területét elveszítse.  A Krím-félsziget kikötőit és városait még Nagy Katalin alapította az Oszmán Birodalom elleni védelemként és tette meg a birodalom egyetlen meleg tengeri támaszpontjává. Hasonló megfontolásból nem adhatja fel Putyin a Földközi-tenger egyetlen orosz támaszpontját Szíriában.  Az igazi, komoly probléma és veszély azonban, hogy a nyugatiak, élükön az amerikai demokraták, szó, és retorzió nélkül hagyták Putyin magyarázatát: „Oroszországnak joga van a határain kívül élő orosz állampolgárok, ill. orosz anyanyelvűek megvédésére” Úgy tűnik, Putyin liberális bírálói elfogadták ezt a magyarázatot, pedig ez a gondolat, nemcsak veszélyes, de ragadós is lehet. Például a jelenlegi magyar vezetés számára. Különösen Trianon közelgő centenáriumára.

Elevenítsük fel, hogyan lett Magyarország NATO tag.

Már folyt a dél-szláv háború, Magyarországon pedig a NATO népszavazás előkészülete. A népszavazás sikere érdekében az akkori magyar média elhallgatta, hogy NATO-tagságunk már rég eldöntött, annak ellenére, hogy a felvételre kijelölt másik két országgal (Csehország és Lengyelország) ellentétben, hazánk nem volt határos egyetlen NATO országgal sem. Csehország és Lengyelország tagsága geopolitikailag és stratégiailag teljesen logikusnak tűnt, hiszen mindkettő határos (az újraegyesült) Németországgal. A NATO 1949-es megalakulásának ugyanis egyik legfontosabb célja Németország „semlegesítése” volt, hiszen területéről két világháború is kiindult a XX. században. Ha Németország szomszédjai NATO tagok, és az Észak-atlanti Szövetség katonai vezetése (állandóan) amerikai, akkor (Nyugat- és Közép-)Európa békéje biztosított.

Ebbe az „első körnek” is nevezett geopolitikai koncepcióba, vajon hogyan került be az egyetlen NATO országgal sem határos Magyarország? Akkoriban egy francia politikai elemző a dél-szláv helyzetet ecsetelte, majd kommentárja végén megjegyezte: „..amíg Nyugat-Európa népei, országai az egyesülésben érdekeltek (lásd EU), addig a (berlini) Fal és a Vasfüggöny lebontása óta Kelet-Európa népei a nemzetállamok kialakításán fáradoznak, lásd Csehszlovákia és a soknemzetiségű Szovjetunió megszűnését. Ebbe a folyamatba nagyon jól beleillik a dél-szláv háború, ahol az egykori Jugoszlávia népei küzdenek önállóságukért. A nemzetiségi harcok következő fázisa, újabb háborús gócpontja, Magyarország lehet, hiszen Európában ennek az országnak van a legnagyobb kisebbsége a határon túl, az összes vele szomszédos országban….”

Tehát, az Észak-atlanti Szövetség stratégiája már a múlt században (1999) az volt, hogy Magyarországot minél előbb fel kell venni a NATO-ba! Hiszen, ha az ország katonai vezetése Brüsszel alá van rendelve, akkor bármilyen (szélsőséges) kormánya is lesz az országnak, az fegyveres konfliktusba nem tud keveredni szomszédjaival. És ez fordítva is igaz. A szomszédos országok (szélsőségei) sem kísérelhetik meg Magyarország megtámadását, mert akkor a NATO-val találják szembe magukat. Igaz, volt már rá példa, hogy két NATO ország (görög és török) egy harmadik ország (Ciprus) védelméért egymásnak ugrott.

Drukkolok Trump-nak, vagy inkább nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog sikerülni az „America first” víziója, mert tényleg változtatni kell világunk  1945 óta kialakult helyzetén, melyben Európa még ma is abban a hiszemben van, hogy Amerika mindenkor és mindenben kisegíti. Ennek pedig, úgy tűnik, vége.  Valószínűleg társadalmi átalakulás is lesz, mert az (nyugati) európai szociális háló nem fogja tudni biztosítani azt a jólétet, amire létrehozták.  A populizmus, lehet, hogy káros (biztos!), de talán hozzásegíti a (nyugat-)európaiakat, valami hathatós populizmus elleni szerhez.

Stephen Elekes

Az autoriter rendszerek beszariak – Interjú dr. Fleck Zoltán jogásszal, szociológussal, az ELTE professzorával

  • A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság lényegében állami felügyelet alá kerül

  •  Nincs szükség erre az új bíróságra

  • Akkor vezetik be, amikor virágzik a diktatúra

  • Politikailag szabad szöveg az alkotmány

  •  A hatalom bebetonozása a cél

   

Az a tapasztalatom, hogy az emberek nem nagyon értik, mi is az a legfelső közigazgatási bíróság, illetve miért is lenne baj nekik, ha ez létrejönne…

Ez szakmai kérdés, és azért nehéz megérteni, mert olyan jogintézmény, amely létezik a jogállamokban is, de a jogalkotó nem magyarázza el értelmesen miért van rá szükség ma Magyarországon. Ráadásul, amiről beszélünk, az nem teljesen új, közigazgatási bíráskodás természetesen létezik most is. Tudni kell, hogy szakmailag különválasztják a büntetőügyeket, a polgári ügyeket és a közigazgatási ügyeket. Jelenleg ez utóbbiak közé tartoznak szervezetileg a munkajogi ügyek. A  közigazgatási ügyek azok, amelyekben, az állami hatóság által hozott döntés jogszerűségét vizsgálja felül a bíróság.

Mondana példát?

Ha mondjuk adóügyben kiszabnak az állampolgárra egy bírságot, és azt ő jogszerűtlennek tartja, ezért bírósághoz fordul. Vagy például az építési hatóság elutasítja az engedély kiadását, de nagyon sok állami hatóság van, amely döntéseket hoz, piacfelügyelet, közpénzek feletti döntések, hogy csak egy-két példát említsek.

A közigazgatási bíróg már a nem jogállami rendszerekben is létezett, jogállamokban pedig azért kapott szerepet, mert elvi jelentősége van annak, hogy minden állami döntést független bíróságon lehessen megtámadni, nagyon kiterjedt a modern államok működése, életünk számos részét közvetlenül érinti.

De akkor mi ez a mostani terv?

Amíg nem áll fel a Legfőbb Közigazgatási Bíróság, addig a Kúriának egy erre szakosodott tanácsa dönt az ilyen ügyekben. Olyan tanács, amiben a Baka András elnököl, vagy éppen a Darák Péter. Ők például a közigazgatási kollégium tagjai, ismert személyiségek.

Ismert ellenségek

Igen… Vagy inkább a politikai rezsim által teremtett ellenségek, bizonyos értelemben. De más értelemben nem azok. Egy bíró esetében különösen furcsa ilyesmiről beszélni,

a kormányzati tevékenység a folyamatos ellenséggyártásra épül.

Eddig tehát a rendes bíróságnak volt hatásköre, a Kúriának, és ezek a döntések jelentős méretékben befolyásolták a többi határozatot.

Még akkor is, ha Magyarországon nincs precedens jog?

Ténylegesen természetesen van. A Kúria döntése hat az egész szakmai területre. Most ezt a felső szintet, azaz a Kúriának a közigazgatással foglalkozó részétől veszik el a végső döntéseket hozó, meghatározó szerepet és cserélik ki egy külön bíróságra az említett ügyeket illetően. Ez a tétje ennek a tervnek. Olyan különbíróságra, amelynek a vezetőjét a mostani politikai rendszer vezetője fogja kiválasztani. Ismétlem: kiszedik a Kúria hatásköre alól, és adnak neki egy új profilt. És ezt

az új profilt, a felső bíróság esetében a mostani kétharmad közigazgatási főbírója fogja meghatározni. Nem lehet kétségünk arról, hogy itt milyen irányokat akarnak megszabni. Mert egy olyan esetben, ahol az egyik oldalon az állam van, a másikon pedig – a végső döntésre hivatott szerv – egy olyan testület, amelynek élén olyasvalaki áll, akit politikai szempontok alapján, nem tiszta szándékkal az állam nevez ki, nehéz elképzelni, hogy az állam ellen hozzanak ítéletet.

Minden ilyen átalakítás azzal az előnnyel jár a politikai döntéshozó számára, hogy szabadon megválaszthatja a személyzetet. Nem lehet szakmai szándékokat feltételezni, e döntés mögött tisztán politikai célok vannak.

Amúgy, feltételezve, hogy nincs hátsó politikai szándék, szükség van egy ilyen bíróságra?

Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, legalább is szakmai indokok nincsenek. Még Handó Tünde is, egy őszinte pillanatában azt nyilatkozta, hogy nem látszik a szükségessége egy ilyen bíróságnak.

Azért gyanús a külön bíróság felállítása, mert a diktatúrák, vagy az autoriter rendszerek ezt egy nagyon jó eszközként tudják használni,

mégpedig két okból. Egyrészt akkor vezetik be, amikor már virágzik a diktatúra, jó nevezzük autoriter rendszernek, és nyugodtan kinevezheti a saját embereiket, vagyis megvannak már a rezsimhez hű káderek; így volt ez a Franco-rendszerben és a dél-amerikai katonai diktatúrákban, ide telepítették a kényes ügyeket. Másrészt ezzel a közhatalom működésének ellenőrzését hatékonyan semlegesítik, illetve ezeket a döntéseket saját politikai céljaik alá rendelik. 

Fogalmazhatunk akkor úgy is, hogy a hatalom nem hajlandó vesztesként levonulni semmilyen pályáról.

Ez minden szinten jól látszik. Például egy olyan ártalmatlan ügyben, amelyet a Kúria hozott az országgyűlési mandátumokkal kapcsolatban, a miniszterelnök úgy reagált, mint egy sértett egy kisgyerek, akinek elvették a labdáját. Egyszerűen képtelen elviselni a jogállami döntéseket.

A jelenlegi rezsim zsigerileg autokratikus.

A miniszterelnök kijelentésének, annak tudniillik, hogy a Kúria elvett a Fidesztől egy mandátumot, van a szervezetre hatása? Megjelenik a bírókban a félelem?

Hogy félnek, vagy sem, azt én innen nem tudom megítélni. Természetesen lehet ilyen hatása, hiszen soha nem történt meg az, hogy egy ilyen nyilatkozatra a szakma élesen reagált volna. Vagyis kiszolgáltatva érzik magukat, tegyük hozzá: teljesen jogosan.  Ezért nincs egy határozott fellépés az ellen, hogy a bírói hatalom függetlenségét nem lehet ilyen módon megtámadni.

Hasonló volt a helyzet, amikor a miniszterelnök a választási bizottság vezetőjének szólt be, mert megszavazta az óvodásokkal való kampányolás ügyében a büntetését.

Igen, hasonló  megalázás volt az is. A Kúria döntése kapcsán azt is mondta Orbán Viktor, hogy a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához, ez tiszta megalázás, ilyet nem mond egy európai politikus.

Nem miniszterelnök, politikus sem?

Politikus sem, mert a bírói autonómiának az a mentális értelme, ami nem pusztán intézményes garanciákból áll, hanem a tiszteletből. Vitathatjuk a döntést, de azt nem mondhatjuk, hogy hülyék vagytok. Mert, amit Orbán mondott lényegében azt jelenti, hogy nem értenek a dologhoz, csak én értek hozzá. Nem más ez, mint hatalmi arrogancia. Persze, hogy az ilyesminek az az üzenete, hogy félhetnek a bírók. Minden hatalmi arrogancia, olyan helyzetben különösen, amikor a hatalomnak megvan a lehetősége arra is, hogy megváltoztassa az alkotmányt egyik napról a másikra, az el is küldhet embereket, megváltoztathatja a bíróg működési feltételeinek az alapjait, hozzányúlhat bármihez, attól miért ne félnének az emberek? Dehát

az autokratáknak éppen az a célja, hogy féljenek, csak úgy tud működni.

Nem arról van szó, hogy ön, és mindazok, akik így gondolkodnak, ragadtak le egy romantikusan kezelt államszervezetnél, idillikus jogállami rendszernél, amelyet már rég túlhaladott az idő?

Persze, csak ezt a romantikus képzetet úgy hívják, hogy jogállam. Lehet azt mondani rá, hogy korszerűtlen, de azért a jogállamban bizonyos elvekhez tudjuk magunkat tartani.

Az autoriter rendszerek, és a Fidesz hatalom is ilyen, tudatosan leépítik a hatalommegosztás konstrukcióját és logikáját. Amikor ugyanis politikusok, akik éppen kiszolgálják a végrehajtó hatalmat, bárhol is üljenek éppen, azért panaszkodnak, mert a parlament szuverenitását féltik a bírókkal szemben, akkor nyilvánvalóan a kormányzati hatalmat akarják növelni.

Régen felbomlott az az egyensúly, amikor is a parlament ellenőrzi a kormányzat munkáját, egy kétharmados kormánypárti jelenléttel  ugyan mit ellenőriz az országgyűlés? De korábban is baj volt ezzel, korábban sem tudott a parlament jól működni, még a nem ilyen túlsúlyos politikai döntéshozó vezetés mellett sem. Ezért

sok országban igyekeztek a jogalkotást és az alkotmányozást elválasztani egymástól, hogy még egy kétharmados többséggel se lehessen össze-vissza rángatni az alkotmányt, legalább ez maradjon meg a növekvő kormányzati túlsúllyal szemben.

A magyar jogalkotó azonban elkövette azt a hibát, hogy meghagyta ennek lehetőségét a nagyarányú győzelem esetére. Emiatt teljesen sérülékennyé vált az alaptörvény szövege, bármikor hozzá lehet nyúlni, az alkotmánymódosításnak semmilyen jogi gátja nincsen, politikailag szabad szöveg.

Az tehát már régen nem működik, hogy a parlament ellenőrzi a kormányzati munkát, bizottságai és egyéni képviselőkön keresztül.

A harmadik hatalmi ág, vagyis a bíróság természetesen növelte jelentőségét ebben a helyzetben, hiszen nem maradt más érdemi ellensúly. Ezért autonómiája, függetlensége kulcskérdés a jogállamokban.

A legújabb alaptörvénymódosítás most azzal is korlátozni akarja ezt a hatalmat, hogy kötelezővé teszi a bírónak, hogy a politikai természetű és általában korlátozott látókörű indoklást tekintse magára nézve kötelezőnek.

A bírói hatalom autonómiájának alapja a jogértelmezés autonómiája.

Közhelyszerűen

azzal vádolják a bíróságokat, hogy bizonyos kérdésekben szabadon értelmezik a jogszabályokat. Ez sok ok miatt nagyon problémás, hiszen nyilván nem szabadon, hanem a jogi normához kötve, csakhogy a jog olyan szintjeit is figyelembe veszik, amelyek zavarják a kormányzatokat: alkotmányos elvek, európai bírói gyakorlat.

Persze nagyon álságos az az érv is, hogy a bírói hatalom átveszi a jogalkotás hatáskörét az alkotmánybíráskodás képében. Hiszen a Fidesz-uralom legelső közjogi ténykedése volt az alkotmánybíráskodás felszámolása. Hétköznapi nyelven szólva: elfoglalták azt az intézményt. A formálisan még létező Alkotmánybíróságtól ma már semmi olyan nem várható, ami szembe menne a kormányzat akaratával.

Szép lassan, de következetesen kiépült a lenini hatalom egységének elve.

A jogi tankönyveket is át kell írni?

Azokat nyilván nem lehet átírni, illetve persze mindent át lehet írni, azt azonban tudni kell, hogy ebben az elmúlt kétszáz évben, azaz a francia forradalom, vagy inkább a felvilágosodás óta eltelt, az a folyamatos jogkiterjesztésnek a folyamata. Ebben a folyamatban a második világháború fontos tanulság volt, főként Németországban, Ausztriában és Közép-Európának ebben a részében, és azt kell mondanom, hogy ezek a visszahajlások, amelyeket Magyarországon is látunk, csak átmenetiek. Ez az optimista forgatókönyv. A pesszimista az, hogy időlegesek ugyan, de a méretük jelentős. Az átmenetiség éveket, évtizedeket jelenthet.

Lehet akár negyven év is.

Lehet.  A demokráciákról szokták mondani, hogy sok sebből véreznek, de jobbat még nem találtak ki, és ez így van a jogállam, a hatalommegosztás esetében is; fékek és ellensúlyok, autonómiák, ezek együttesen egy kiegyensúlyozott rendszert alkotnak, aminek a felbomlasztása időlegesen mehet, de zsákutcát jelentenek.

Ez is az optimizmusát sugallja.

Igen azt, bár hosszú távú optimizmus. Ki fog ebből vergődni a világ, nagyon remélem, hogy nem az egész európai jogi kultúra kerül válságba. Sajnos ezek a modern politikai rendszerek tele vannak korrupcióval, hatalmi visszaéléssel, az Unió döntéshozói rendszere problémás, nem tud védekezni az autoriter belső erőkkel szemben.

Félnek a dominóelvtől, attól, hogy az orbánizmus terjed, ezért talán képesek lesznek felismerni és megelőzni egy újabb történelmi veszélyt.

thatóan a választók is meg vannak zavarodva, egy sor helyen – kivéve nálunk – olyan eredményt hoztak a választások, hogy szinte alig tudnak kormányt alakítani.

A válságok lehetnek termékenyek. Az európai politikai mezőben én látok most egy fordulópontot; kezdik felismerni, hogy azok a logikák, amelyek lehetővé teszik, hogy egy diktatórikus hajlamú tagállami vezetőt visszatereljék a helyes útra, hiszen az egész Európai Uniót veszélyeztetik nem járhatóak, mert alapvetően ott is a párt alapú megfontolások érvényesülnek. Az tehát, amíg szavazatot hoz, addig szükség van rá. Ezzel kezdeni kell valamit, például

válsághelyzetben képesnek kell lenni a partikuláris megosztottságok fölé emelkedni az európai értékek megőrzése céljából. 

 Miért van az, hogy az emberek alig-alig rezdülnek attól, ha demokratikus jogaikat csorbítják?

Nagyon sok tényezője van annak, hogy kulturálisan miért nem beágyazott a demokrácia, illetve a jogrendszer tisztelete.  Itt van például ez a Stop Soros törvénycsomag, amelyet valójában hiba így nevezni, mert láthatatlan módon alárendeljük magunkat egy primitív ideológia nyelvi uralmának. Azt látni kell, hogy ez egy politikai felület, a migráció kérdésének egydimenziós kezelése egy nagyobb politikai célt szolgál. Ez nagyon jól működik befelé, mert

az emberek félnek a változástól, félnek az idegenektől, el lehet velük hitetni, hogy ez veszélyes.

Nagyon könnyű tehát azt a médiafelületet létrehozni, amely bemutatja a terroristától való félelmet, az idegentől való félelmet, sőt a Nyugattól való félelmet. Ezekre az érzelmekre rá lehet játszani, de nem ez a hatalom lényege. Azt is megkockáztatom, hogy nem a “Stop Soros” az egésznek a lényege, hanem az ilyen típusú hatalomnak a hosszútávú bebetonozása. A média csaknem totális elfoglalása és elhülyítése után a civil szervezetek és a civil autonómiák felszámolása része a hatalom paranoid megerősítésének és terjeszkedésének. És ez az egyébként átlátszó logika működik, még a nyugati politikai mezőben is. Mi a probléma, kérdezik tanult európai politikusok, a keresztény Európával, hiszen egész Európa keresztény gyökerű, a liberális hegemónia, mint ideológia, tényleg sok kárt okozott, és ez ellen küzdeni kell, mi tehát a baj az orbáni érveléssel? És mi a baj a jurisztokráciával, hogy itt a bírók döntenek fontos kérdésekben. Csakhogy azt is érezzük, hogy a nyugat-európai akusztikája ezeknek a vitáknak más, mint a kelet-európai.

Ha egy kelet-európai autokrata beszél keresztény államról, akkor itt annak kirekesztő tartalma van: köznapi értelme szerint nem zsidó, a közjogi értelme szerint pedig az állam és egyház elválasztásának megkérdőjelezése; ha azt mondja egy kelet-európai autokrata, hogy a bíróságnak túl nagy a hatalma, akkor nem azt gondolja, hogy finomhangolásra van szükség a hatalmi ágak viszonyában, hanem azt, hogy tapossuk földbe az autonómiákat. Ha egy kelet-európai mondja azt, hogy liberális hegemónia van, akkor nem azt érti alatta, hogy ki kell egyensúlyozni a politikai erőviszonyokat és kezelni kell a neoliberális kapitalizmus következményeit, hanem azt, hogy liberális zsidó uralom van és ezt meg kell szüntetni, “őrségváltás” kell a kultúrában.

Nem tudom világos e: más nyelvet beszélünk. Mintha a nyugat-európai politikusok most kezdenék felismerni, hogy itt van két nyelvezet. És ez azért van így, mert eddig mintha nem értették volna ezeket a perifériákát, nem ismerték eléggé a történelmi, kulturális folyamatokat. Itt volt a héten Magyarországon egy amerikai professzor, Daniel Kelemen – az apukája magyar volt – , arról tartott előadást, hogy Európában van egy autoriter egyensúly, mégpedig azért, mert a brüsszeli politikai központnak szüksége van az autoriter rendszer szavazataira, ezért hagyja is létezni őket, ameddig pártpolitikai hasznot tudnak hajtani. Ez

az Európai Néppárt működési logikája, lehet, hogy undorodnak ettől a keleti bagázstól, de egyelőre hasznot hoznak. Ez az igazi gyarmati helyzet, nem annyira érdekes az itt élő európai polgárok szabadsága.

Akkor tehát van egy nemzetközi környezet, amely ezt hagyja működni, és ugyanakkor van itthon egy demokratikus gondolkodási deficit…

t igen, elég veszélyes elegy. De azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol van az a vörös vonal, amit már egy ilyen pártlogikában sem engednek átlépni.  Ilyen lehet például az igazságügy területe. Ez a külső vörös vonal, de van egy belső is; hogy melyik az a pont, amely már az itthoni társadalomnál is elfogadhatatlan, kiveri a biztosítékot. Ez a fontosabb, de még kevesebbet tudunk róla.

Azt valóban nem lehet látni, hogy mivel lehet megingatni ezt az autoriter rendszert.

Ezt sose lehet tudni.

Az autoriter rendszerek rugalmatlanok, rosszul reagálnak a konfliktusokra, nem szalonképes kifejezést fogok használni: beszariak.

Az ilyen rendszerek általában félnek, és van is mitől félniük. Azért, mert lényegében tudják, hogy az egész egy jogszerűtlen alapon áll, aki részt vesz benne gyakorlatilag fél lábbal a börtön szélén áll, tehát zsarolható… Így a rendszer reakciói kiszámíthatatlanok, a legkisebb ellenállásra is képes hisztérikusan reagálni. Ráadásul a magyar autoriter rendszer is olyan, amelyben a döntéseket egy személy hozza. És nincs törékenyebb dolog, mint az ember, aki hajlamos arra, hogy rosszul reagáljon, hibás döntéseket hozzon, előítéletei működtessék. Ráadásul, a rendszer természete olyan, hogy egyre inkább olyanokkal veszi körbe magát, akik nem mondanak ellent, mert nem tudnak vagy mernek, ezért az egész működési struktúra úgy épül fel, hogy mindenről a nagyfőnököt kell megkérdezni, de nem lehet neki megmondani, hogy valami nem jó. Ezért elképesztően nagy az esélye a hibázásnak, mert senki nem meri megmondani, hogy rossz a döntés. A szakirodalomban régóta ismert jelenségről van szó, borzasztó hibákat követhet el az a vezető, aki nem hajlandó meghallgatni az ellenérveket.

Az ön által elmondottaknak egyik szép példája az, amit a választási bizottság elnökének mondott…

Ráadásul azt a miniszterelnök maga tette fel a honlapjára. Nem véletlen volt, hogy beszólt Patyi Andrásnak, üzenni akart vele másoknak.

Mit taníthat mindezekből ? Mégis egy állami egyetem professzora…

 A történelmi példák nagyon jól működnek, többnyire értik a hallgatók a párhuzamokat. Hogy csak egy példát említsek: hogyan épült fel a kádárizmus döntési struktúrája…

Jósolni nehéz, de mégis: mikor állhat itt helyre valamelyest egy jogállam?

Azért is nehéz jósolni, mert a korábbi állapotokhoz képest is, amikor a nemzetállamok domináltak, most egy sokkal komplexebb térben élünk. Teljesen bizonytalan például, hogy az Európai Unió és a nemzetállamok struktúrája hogyan fog viszonyulni egymáshoz; lehet hogy ez sokkal inkább függ a francia-német politikától, mint a belpolitikától; lehet, hogy az olasz választások, vagy a görög helyzet sokkal meghatározóbbá válik a magyar demokrácia jövőjét illetően, mint a Fidesz ellenzékének a feléledése, de említhetném azt: miként dönt a Néppárt, miként döntenek az uniós pénzekről, vagy mi történik a civilekkel. Felébrednek-e, hogy azok után, hogy már az ügyvédi kart is megtámadták  a pártlapban, akkor most már muszáj valamit lépni. Ezek olyan folyamatok, amelyeket nagyon nehéz előre modellezni, és nem tudjuk milyen szikra lobbantja be őket. Van ennek egy mikro, azaz emberi része, aztán van egy makró, azaz az európai folyamatok, és van egy még nagyobb, hogy mindezt elsöpri egy új gazdasági világválság, amely hozhat egy újabb autoriter hullámot, nem pusztán Kelet-Európában.

Azt mondják, hogy az ilyen rendszereket nem lehet választásokon leváltani.

Akkor igen, ha előtte már megroppannak. A megroppanás nem mindig látványos. De ez még messze van. Megismétlem: az autoriter rendszerek beszariak, úgy tűnnek mintha erősek lennének, közben törékenyek.

Vagy az a következő fokozat, hogy inkább diktatúrába vált?

Ez a nagy kérdés. Azért, mert itt nem teljesen putyinizmus, vagy erdoganizmus van, kialakultak bizonyos lavírozási technikák. Az orbánizmus különbözik ezektől, itt nem lőnek le újságírót, nem börtönöznek be embereket, vagy legalábbis sokakat nem politikai okokból, az egyetemi oktatók sem veszítik el az állásukat, azért mert politikai véleményük van. Most az a tét, hogy melyik irányban indulunk el. Az első húsz év azt mutatta, hogy a nyugati civilizáció irányába megyünk, az orbáni rendszer ezt erősen megkérdőjelezte; történelmi szempontból elképesztően paradox a helyzet: Putyin és a Kínai Kommunista Párt a legfőbb barátja ennek a rendszernek, sok egyéb borzasztó és embertelen rezsim mellett.  Csakhogy ez az ország kulturálisan még sem teljesen Kelet-Európa. Mégis inkább állunk közelebb egy provinciális, féldemokratikus Ausztriához. A kulturális mintáink, az intézményes reakcióink, a társadalmi elvárások azért nem keletiek.

Az aspirációink nyugatiak, mentalitásunk a közép-európai bizonytalanság hagyományos elemeit hordozza.

Ezzel a kompország effektussal küzd az ország hosszú történelmi korszakokon át.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!