Kezdőlap Címkék Jótékony

Címke: jótékony

A DK képviselői is jótékony célra ajánlják fel a fizetésemelést

0

Két nappal ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és az LMP képviselői nemmel szavaztak a jövő évi költségvetést megalapozó törvényre. Ebbe a törvénybe volt elrejtve az a javaslat is, amely jelentősen, nem egy esetben több százezer forinttal megemeli a képviselők fizetését.

A Párbeszéd már tegnap jelezte, hogy ők jótékony célra ajánlják fel a parlamenti többség által – a Jobbik, valamint néhány szocialista szavazatával – megszavazott fizetésemelést.

Most a Demokratikus Koalíció is bejelentette, hogy országgyűlési képviselőik az általuk meg nem szavazott, ám rájuk is érvényes fizetésemelést jótékony célra fordítják. Gréczy Zsolt, a párt országgyűlési képviselője mindehhez még hozzátette: Gyurcsány Ferenc pártelnök, akárcsak eddig, a továbbiakban is jótékony célra utalja tovább képviselői fizetését és juttatásait.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!