Kezdőlap Címkék Jogász

Címke: jogász

Sározás

Azt írja Orbán Balázs András magyar jogász, politológus, okleveles kodifikátor, egyetemi oktató, a miniszterelnök politikai igazgatója, egyben Magyarország 33. legbefolyásosabb embere a Mandiner idézte Facebook-on, hogy: „Karácsony Gergely volt tanácsadója egy svéd lapban sározza Magyarországot!”

A Magyar Nemzet szerint ugyanazt írja, „uszít Magyarország ellen”, de ez nem ellentmondás, mert Orbán Balázs szövegében ez is benne van. Sároznak minket, és uszítanak ellenünk. Az EU-t uszítják természetesen.

Hogy ki? Jelen esetünkben Karácsony volt tanácsadója (2019 október – 2022 szeptember között), mégpedig az a Korányi Dávid, aki ráadásul a Soroshoz (ki máshoz?) köthető Action for Democracy elnöke. Sokszor megírták róla a NER lapok, hogy 2021-ben kiköltözött New Yorkba, ahol luxuskörülmények között él a 900 000 forintos tanácsadói fizetéséből, mert csak a luxuslakás havi bérleti díja 2 000 000 forintnak megfelelő dollár, így aztán dicsérheti Karácsony, hogy Budapest ma egy széles körű nemzetközi nagyvárosi koalíció motorja, és ebben Korányi Dávid munkája vastagon benne van, tudjuk mi már nagyon jól, hogy ez az alak kicsoda! És ha még azt is figyelembe vesszük, hogy Gyurcsány-fióka, akkor tisztán látható, hogy ki áll előttünk: egy tipikus áruló.

Csak a hecc kedvéért megemlíthető még, hogy Orbán Balázs a Matthias Corvinus Collegium alapítvány élén 1 millió 900 ezer forintot keres, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanácsadó testületében havi 541 ezer forint a juttatása, politikai igazgatóként pedig Orbán Viktor állapíthatja meg a fizetését, amely így titkos, de a rossznyelvek szerint 1,5 – 2 millióra tehető. Visszafogottan számolva szumma 3 941 000 HUF/hó. Két New York-i luxuslakás.

A témára térve a svéd lap az europaportalen, melyben az áruló a következőket írja:

Orbán Viktor magyar miniszterelnök régóta tesztelte az EU és a NATO tűréshatárait. Az Európai Tanács különböző ülésein tanúsított pávatánca, és végül az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomag szándékos késleltetése frusztrálta az EU vezetőit, egyben elszigetelte a miniszterelnököt.

Az EU-ra jellemző, hogy több mint egy évtizedig halogatta az Orbán egyre autokratikusabb magatartása elleni fellépést. Az EU-nak abba kellene hagynia, hogy engedjen Orbán zsarolásának. Ennek megvannak az eszközei.

A múlt heti újabb erődemonstráció során Orbán végül feladta az ellenkezést, és jóváhagyta az Ukrajnának szánt pénzügyi csomagot. A trükkök ellenére jóformán minden igényét illetően engednie kellett.

Nagy kérdés, hogy megvalósulnak-e az igazságszolgáltatási reformok, amelyeket Orbán vonakodva fogadott el a befagyott uniós források felszabadítása érdekében.

Javasolható, hogy az uniós forrásokat közvetlenül a magyar emberekhez, vállalkozásokhoz és önkormányzatokhoz kell juttatni. Kormányának megkerülése megfoszthatja Orbánt attól a lehetőségtől, hogy önmagát és a magyar nemzetet áldozatként ábrázolja.

Végezetül pedig egyértelműen le kell tenni az asztalra a 7. cikkely beidézését, amely megfosztaná Orbánt szavazati jogától. Orbán zsarolására határozott válaszra van szükség, olyan jogi mechanizmusokon keresztül, amelyek támogatják az uniós értékeket és támogatják az Orbán-rezsim alatt szenvedőket. Ez mind az EU, mind pedig Magyarország nemzeti érdeke. 

A fentieket elolvasva megállapítható, hogy csak egy helyen van szó Magyarországról, mégpedig a svéd NATO csatlakozás ratifikálásának témájában: „Orbán Magyarországa lett az utolsó tagállam, amely még nem ratifikálta Svédország kérelmét…”, a többi helyeken csak Orbán Viktor szerepel. Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez a mondat most Magyarország sározása, vagy uszítás Magyarország ellen, de nagyon úgy tűnik, hogy Magyarország címszó alatt itt sem az ország, hanem az államapparátus értendő, még tovább szűkítve a kormány, végeredményben pedig szegény miniszterelnök úr, akit valóban sároz, és aki ellen valóban uszít ez a pernahajder. Mégpedig az írás elejétől a végéig. Magyarország szerencsétlensége az, hogy, mint tudjuk, „A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül (népszavazás) gyakorolja”, azaz Orbán Viktor tényleg maga Magyarország. Egy személyben (ezt már ő intézte el). Ha tehát valami hülyeséget csinál, akkor azt mi csináljuk, ha elbarmol valamit, akkor azt mi barmoltuk el, és ha megsérti a fél világot, akkor a fél világ ránk fog haragudni. Úgy kell nekünk, miért nem olyat választottunk, aki ódzkodik az efféléktől.

A teljes cikket tekintve rendkívül nagy probléma Orbán Balázs úr számára, hogy Korányi leginkább tényeket fogalmaz meg, amelyeket egy politikai igazgatónak minimum konkrétan cáfolni kéne, ahelyett, hogy minősítgeti, de ezt sajnos vagy feledékenységből, vagy érvhiány miatt nem tette meg. Persze azért mondott valamit konkrét cáfolat helyett, mégpedig a következőket:

„A hazánk elleni baloldali uszítás már nem újdonság számunkra, de Korányi svéd lapban megjelent írása ez alkalommal is felfedi, hogy valójában korántsem Magyarország érdekeit tartják szem előtt. Az írás arra hivatkozik, hogy a Magyarországgal szembeni fellépés nemzeti érdeke az EU-nak (sic!) és Magyarországnak. Nos, számunkra is fontos a nemzeti érdek, de nem az EU-é, hanem Magyarországé.”

Négyszer Magyarország, egyszer sem Orbán Viktor. Nos, ebből is az következik, hogy Orbán Viktor abszolút egyenlő Magyarországgal, aki őt bántja, az Magyarországot bántja. El a kezekkel Orbán Viktortól… illetve Magyarországtól! Szemét baloldali uszítók, akiknek az EU a láncos kutyája, azt szabadítják ránk állandóan. Orbán Balázs szövegéből következően, amit Korányi írt az igaz, hiszen nem tudja cáfolni. De rossz. Orbán Viktornak… illetve Magyarországnak. Is. És mi, választók tehetünk róla, hogy ő a miniszterelnök. Hát nem röhej?

Szijjártó is megnyilatkozott a minap, mégpedig Amerikában a Harvard Egyetem panelbeszélgetésén. Megismételte azt, amit idehaza is harsognak potentátjaink: a múltkori Európa Tanács csúcson az Ukrajna 50 milliárd eurójáról tartott szavazáson úgy vesztettünk, hogy győztünk, továbbá közölte, hogy meg vagyunk sértődve, mert a svéd miniszterelnök nem jön ide pitizni, hogy írjuk már alá a csatlakozását, pedig az Orbánnak… illetve Magyarországnak fontos (attól hízik a máj), és mondott még több akármi között két érdekeset is:

  • „Gyakran előfordul, hogy a kormány felvet egy fontos ügyet, és a többiek úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi, ami jól mutatja, hogy az utóbbi években már nincs valódi tere az ésszerű párbeszédnek a stratégiai kérdésekről, és a helyzet folyamatosan romlik. Ha előterjesztünk egy ilyen igényt, akkor nem az a válasz, hogy vitassuk meg, tanulmányozzuk, hogyan találhatunk megoldást, hanem Putyin barátainak, a Kreml propagandistáinak, esetleg orosz kémeknek bélyegeznek bennünket.”

Sajnos Szijjártó nem veszi észre, hogy a 2*2 = 4-ről hülyeség közölni Magyarország elképzelését arról, hogy az szerintünk öt, és kérjük a többi 26 tagállamot, hogy vitassuk már meg, hogy mennyi, mert tényekről nem célszerű vitatkozni, ugyanis csak az idő megy vele. Pláne, ha Magyarországnak nincsenek valós érvei. Mert nincsenek. Általában ostobaságok, légből kapott dolgok meg homályos elképzelések, melyek sajnos gyakran egyeznek Putyin elképzeléseivel. Ne csodálkozzunk hát, ha Putyin barátainak, a Kreml propagandistáinak, esetleg orosz kémeknek „bélyegeznek bennünket”, bármennyire nehezményezi is a derék külügyér.

  • „A kormány mindig is őszinte volt a stratégiájával és céljaival kapcsolatban, ami az országban uralkodó egyedülálló politikai stabilitás révén lehetséges. Így megengedhetjük magunknak, hogy azt mondjuk, amit teszünk, és azt tegyük, amit mondunk.

Megengedhetjük. De meg ám! Ennek az utóbbi mondatnak ellentmondanak ugyan a „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” (Orbán V.), a „Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok (Orbán V.) és a „Nem mi leszünk az utolsók, akik megszavazzák Svédország NATO csatlakozását (Orbán V.) kijelentések, sőt erősen ellentmondanak, de Szijjártó biztos zavarban volt, ezért hazudott.

Na, kérem, hát ilyen Orbán meg Szijjártó félék vezetnek minket. Hogy minknél fogva, azt mindenki döntse el maga.

Ennél még ez az ellenzék is jobb!

Eluralkodó inkompetencia

0

Egyre nyilvánvalóbban, nem csak a sanda politikai szándék, hanem az inkompetencia is jellemzi a hatalmat (érdekes, hogy még a kormányon kívül álló, Fidesz itteni fiókpártjának képviselői is védelmeznek, olyan szabályozásokat, melyeket az AB rendre elmeszel. Kíváncsi vagyok, hogy az amnesztia-törvényt, mely a levegőben lóg, megmagyarázza-e valaki közülük az “EU-s jogharmonizáció szükségességével”?).

A jogrendszer, lényegét tekintve társadalmi rendszer, ezért a jogszociológia mindig együtt veti föl a tételes jogszabályok és az empirikusan érvényesülő jog egybeesését és különbségeiket, minthogy azt is, hogy a jogalkotásnak milyen társadalmi/politikai alapjai vannak. Azután meg fontos, hogy a jogszabályok korpusza nemcsak az állam és a polgárok, hanem – a különböző államok viszonyainak szabályozásáról nem is beszélve – a polgárok egymás közötti, illetve polgárok csoportjai közötti viszonyokat is meghatározza. Egy állam jogrendszerének alakulása, minden területen a közpolitikák, az állam működésmódjának, politikai berendezkedésének, (politikai antropológiájának), stb., kérdése.

Távol áll tőlem, annak a föltételezése, hogy a jogalkotás kizárólag csak jogászok – eme kiváltságos “társaság” – “dolga” lenne, hogy csak ők lennének képesek helyes, kívánatos, és az egész társadalom számára hasznos törvényeket meghozni. A jogrendszer, a jogalkotás és alkalmazás is az egész társadalmat érintő jelenség, illetve olyan viszonylag autonóm, és átfogó (al)rendszer (Niklas Luhmann, a rendszerhatár képződését framingnek nevezi, utalva Erving Goffman, hasonló fogalmára), mely képes önmagát újratermelni (Luhmann ezt az (al)rendszer képességet – biológiai analógiát használva – autopoiézisnek nevezi). Mégpedig úgy, hogy az aktuális törvényhozás, a meglévőre építve, illetve a rendszer környezetének elvárására, illetve nyomására reagálva, mintegy tovább építi a jogrendszert. És ebben a folyamatban (a jogi alrendszer autopoiézisében) van kiemelt szerepe a jogászoknak, akik egyfelől ismerik azokat a jogtechnikai, kodifikációs eljárásokat, melyek – lehetőség szerint, hiszen minden törvény és minden cikkely javítható – viszonylag egyértelművé, eltérő értelmezéseket nem tűrő módon fogalmazzák meg a törvényeket, szabályozásokat. Az is kívánatos, hogy a törvényhozók egyrésze ne csak a formális szabályok oldaláról, hanem a joggyakorlat, a működésben levő igazságszolgáltatás oldaláról is ismerjék a rendszert; tudják mi az ami alkalmazható és mi az ami nem; melyek azok a szokásrenden alapuló eljárások, melyek egy-egy társadalomban működnek, és melyek azok, amelyek nem; olyan tapasztalati tudással rendelkezzenek, mely a jogalkalmazásra vonatkozik, mely életszerűvé teszi a szabályozásokat nemcsak a bírók, ügyészek, ügyvédek, jogtanácsosok, jegyzők, stb., egyszóval a jogásztársadalom számára, hanem az egész közösségre vetítve, minden érintett számára. Ez a kérdés politikai vonatkozásával is összefügg.

Ezt a szempontot ajánlatos a politikai pártoknak figyelembe venniük, amikor parlamenti jelöltjeik toborzásáról, a rekrutációs eljárásokról és politikákról van szó. Nemcsak ajánlatos, hanem már-már kötelező, hogy gyakorlattal rendelkező jogászok kerüljenek a parlamentbe, egy-egy párt, politikai formáció frakciójába. Enélkül alig is tudnak részt venni az “igazi”, a tulajdonképpeni jogi jellegű vitákban, átlátni azokat az ügyeket, melyekben szabályoznak, képesek javaslatokat, kiegészítéseket és kritikát megfogalmazni stb., magyarán jogász-szakmai szempontokból részt venni a törvénykezésben.

Ott tart ma a román parlament, hogy egy jogi különbizottságot, megkésve és ismeretlen egyetemeken szerzett jogi diplomával, semmilyen jogalkalmazási tapasztalattal nem rendelkező személyek vezetnek. És ez a bizottság a legfontosabb törvények módosítási javaslat-csomagjaival áll elő, mind az igazságszolgáltatás működésével, vezető kinevezésével kapcsolatosakkal, mind a Btk és a perrendtartás, stb., területén. (Florin Iordache (PSD), elnök, eredetileg mérnök, már képviselő, amikor 42 éves korában jogi diplomát szerez Craiovan, soha nem gyakorolja ezen hivatását, azóta is képviselő. Eugen Nicolicea (PSD), alelnök, eredetileg elektromérnök, jogi diplomát “ismeretlen Caras-Severin-i” egyetemen, 46 éves korában, már képviselőként szerzett, soha nem praktizált jogászként, azóta is képviselő. Másik alelnök Márton Árpád (RMDSZ), aki eredetileg színész, utóbb 47 évesen szerzett jogász-diplomát, aradi magánegyetemen, soha nem gyakorolt ezen a területen, egyfolytában, azaz 1990-től kezdődően képviselő). Hadd jegyezzem meg azt is, hogy a frakciók és általában a parlament alig képes tapasztalt jogász-szakértőket alkalmazni, hiszen sokkal vonzóbb az ügyvédi, bírói, ügyészi stb., pálya, mint a viszonylag alacsonyan javadalmazott tanácsadói. De, ami még jellemzőbb, hogy a bizottság, szinte egyetlen ajánlatát vagy kritikáját sem veszi figyelemben a bírói és egyéb szakmai testületeknek, még a Velencei Bizottság ajánlásai sem érdeklik. Nem csoda, hogy az AB sorozatban nyilvánítja alkotmányellenesnek azokat a javaslatokat, melyeket a bizottság fogalmaz meg, és a parlamenti többség erőltet át a legkülönbözőbb területeken. Egyre nyilvánvalóbban, nem csak a sanda politikai szándék, hanem az inkompetencia is jellemzi a hatalmat (érdekes, hogy még a kormányon kívül álló, Fidesz itteni fiókpártjának képviselői is védelmeznek, olyan szabályozásokat, melyeket az AB rendre elmeszel. Kíváncsi vagyok, hogy az amnesztia-törvényt, mely a levegőben lóg, megmagyarázza-e valaki közülük az “EU-s jogharmonizáció szükségességével”?).

A kilencvenes változást követően mind általában a parlamentben és szenátusban, mind pedig a rommagyar frakciókban, komoly és hosszú szakmai gyakorlattal rendelkező, sok esetben magas tudományos szintű jogi ismeretekkel rendelkező, alkotmánybírói, vagy miniszteri-államtitkári rangig eljutó, jogászok ültek és tevékenykedtek. Az egykori szenátorok közül (sajnos többen már elmentek közülünk) érdemes kiemelni Hosszú Zoltán (ügyvéd, Arad), Fazakas Miklós (volt alkotmánybíró, Brassó), Kozsokár Gábor (volt alkotmánybíró, Kovászna), Hajdú Gábor (volt miniszter, Hargita), Csiha Tamás (ügyvéd, Máramaros), Frunda György (ügyvéd, Maros), Eckstein-Kovács Péter (volt miniszter, Kolozs), és Puskás Zoltán (volt alkotmánybíró, Kovászna) nevét és teljesítményét. A képviselők közül, jogi kompetenciájuk okán érdemes Tokay György (volt miniszter Arad), Székely Ervin (volt államtitkár, Bihar), Varga Attila (alkotmánybíró, Bihar), vagy Máté András (ügyvéd, Kolozsvár) nevét megemlíteni.

A parlamenti jogalkotás színvonalának süllyedését, a szakmai kompetenciák szintjén, jól mutatja a rommagyar jogász képviselők és szenátorok jelenléte és aktivitása a törvényhozásban. Jelen idő szerint a szenátori frakció két jogásszal bír, mindketten “egyéb” területeken szereztek szakmai tapasztalatot. A képviselők közül hárman rendelkeznek jogi diplomával, az egyik a már említett Márton Árpád, t.k. szakmai gyakorlattal (8 év ügyvédség) közülük csak egy rendelkezik.

Másfél éve folyik az (i)gazságszolgáltatás ostroma, olyan politikai elvek mint az illiberalizmus – melynek lényege ezúttal a fékek és ellensúlyok, a jogszolgáltató intézmények megszállása – alapján, melyek a jogállamiság alapjait kezdik ki. Másfelől pedig, minden okunk megvan arra, hogy föltételezzük: a hatalom és a mögötte levő pártstruktúra, élén Dragneaval a PSD vezérével és Tăriceanuval az ALDE elnökével, saját maguk és klientúrájuk fölmentésére a korrupció-ellenes harc leállítására törekednek, minden eszközzel (legújabban az amnesztia sürgősségi kormányrendelettel való kihirdetése a téma). És azután meg ott van a jogi inkompetencia, mely végképp elsodorhatja Románia igyekezetét Európa, és a jogállamiság fele: képviselőink – Marxszal szólva – “nem tudják, de teszik”.

Magyari Nándor László

 

Bárkit le lehet hallgatni vasárnaptól?

Július elsejével lép hatályba az új büntetőeljárási törvény, amely lehetővé teszi, hogy beismerő vallomás esetén az ügyész és az ügyvéd megegyezzen a büntetésről. Bekerült viszont az úgynevezett előkészítő eljárás fogalma is – jogászok attól tartanak, hogy erre hivatkozva gyakorlatilag bárkit megfigyelhetnek majd.

Négy év előkészítés után tavaly júniusban fogadta el a Parlament az új büntetőeljárási törvényt, amely idén július elsejével lép majd hatályba. A törvény bevezette többek között a „gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények” kategóriáját, ilyen lehet például a bennfentes kereskedelem, vagy a piramisjáték szervezése. Ezekben az ügyekben a törvényszék ítélkezik, három hivatásos bíróból álló tanácsban.

Változás az is, hogy az elsőfokú bíróságot csak akkor lehet új eljárásra utasítani megalapozatlan ítélet miatt, ha a bíróság nem állapított meg tényállást vagy az teljes egészében felderítetlen.

Az előzetes letartóztatás elnevezése letartóztatásra változik,

felső határa továbbra is egy, kettő, három, illetve négy év, míg életfogytiglani börtönnel is sújtható bűncselekmény esetén továbbra sem lesz felső határa.

Az új törvény szerint az óvadék összege nem lehet kevesebb 500 ezer forintnál, és azt akkor is elveszti a gyanúsított, ha bármilyen magatartási szabályt megszeg: például bizonyítékot próbált eltüntetni, vagy újabb bűncselekményt követ el. Az is lehetséges lesz, hogy a büntetőeljárásban valaki ne személyesen, hanem „telekommunikációs eszközök” használatával tegyen vallomást.

A Magyar Bírói Egyesület elnöke, Makai Lajos a Magyar Időknek nemrég azt mondta:

egyszerűbbé, gyorsabbá válhatnak az eljárások,

és ez egyaránt szolgálhatja a sértettek, a gyanúsítottak és a hatóságok érdekét.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Kabódi Csaba, az ELTE büntetőeljárásjogi tanszékének docense ezzel egyetért, mint mondta, egyértelműen az volt a jogalkotó célja, hogy gyorsabbak, hatékonyabbak legyenek az eljárások. Viszont arról is beszélt, hogy ilyenkor egy másik dolgot is mérlegre kell tenni: azt, hogy a gyorsítás, az ügyek egyszerűsítése mellett mennyire maradnak meg az eljárásban szereplők számára a garanciák. Mint mondta, „első olvasásban történtek itt áldozatok”.

Bevezetik például annak a lehetőségét, hogy beismerő vallomás esetén a gyanúsított, a védő és az ügyész

egyezséget kössön a büntetésről.

Ezt az egyezséget a bírónak is meg kell vizsgálnia, de nem változtathatja meg, csak jóváhagyhatja vagy elutasíthatja.

Kabódi Csaba szerint ezzel az ügyek jelentős része valóban felgyorsul majd, statisztikák szerint az eljárásoknak akár a fele is végződhet ilyen megegyezéssel. Mint mondta, van benne ugyan némi szkepticizmus, hogy mennyire fog ez működni, mindenesetre az új törvény szerint nem csak a nyomozati szakaszban, hanem még a tárgyalás előkészítése során is születhet megegyezés. Ahogy fogalmazott:

„honorálják, ha valaki elviszi a balhét.”

Sőt, arra is lesz lehetőség, hogy akár csak bizonyos tényállásokban megegyezzen az ügyész és a védő, így ezek a tárgyaláson nem kerülnek szóba, ezzel is egyszerűsödik az eljárás. Kabódi Csaba úgy fogalmazott: „művelt jogászok ilyenkor azt szokták mondani, hogy majd a bírói gyakorlatban kiforr a dolog”.

Még egy fontos változást hoz az új törvény: bekerültek a bűncselekmények felderítése és bizonyítása érdekében folytatható titkos információgyűjtés szabályai. Büntetőeljárásban egy emberrel szemben maximum 360 napig folyhat bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés.

Egy másik újítás az úgynevezett előkészítő eljárás, amely egyfajta

előzetes felderítés a nyomozás elrendelése előtt,

de már a büntetőeljárás keretein belül a bűncselekmények gyanújának megállapítására vagy kizárására. Ilyen eljárást az ügyészség és a nyomozó hatóság mellett a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve, valamint a terrorizmust elhárító szerve is folytathat. Az előkészítő eljárás során lehet alkalmazni „leplezett eszközt”: rejtett figyelést, álvásárlást, fedett nyomozót is.

Magyar György ügyvéd a blogjában erről azt írta: „az új szabályozás szerint a büntetőeljárás megindításának már nem lesz feltétele a bűncselekmény gyanúja. Ehhez elég lesz, ha valaki ’bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhet’.”

Szerinte az, aki így szóba jön,

„számíthat rá, hogy a lakását bekamerázzák, a telefonját lehallgatják, az elektronikus levelezését megfigyelik”.

Ez a kör Magyar György szerint ráadásul kiterjeszthető arra is, aki „a bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhető személlyel közvetlenül vagy közvetve kapcsolatot tart”, amire szerinte gyakorlatilag bárkire igaz lehet.

Ezzel kapcsolatban Kabódi Csabának is vannak aggályai. Ő a Független Hírügynökségnek azt mondta: 28 pontban sorolják fel azokat az adattárakat, amelyeket át lehet nézni, az egészségi állapottól a banki adatokon át az ingatlannyilvántartásig. Mint mondta: „ha nagyon gonosz akarok lenni, ennyi adatból biztos lehet valamit találni”.

Az ő aggályai leginkább onnan fakadnak, hogy

fogalmak nincsenek pontosan tisztázva.

Nehéz ugyanis megfogni, ki az, aki „bűncselekményben érintett személy” lehet. Mint mondta, emiatt nem csak a védők fognak tiltakozni, hiszen szerinte is szinte bárki szóba kerülhet.

Az ilyen előkészítő eljárást olyankor lehet elrendelni, amikor még csak egy sejtés van valamilyen bűncselekményről, és ennek igazolásához „kémfilmekből is ismerős” titkos információszerzésre is szükség lehet.

Fontos, hogy ilyen eljárásra eddig is volt lehetőség, ezt hívták operatív felderítésnek, csak eddig nem a büntetőeljárásról szóló törvényben szerepelt. Így, ahogy Kabódi Csaba fogalmazott, az a kérdés, hogy az ebbe való bekerüléssel nőttek-e a garanciák vagy csökkentek.

Kövezzetek meg nyugodtan!

0

A szexuális zaklatásról és a viktimológiáról ír a jogász blogjában Dr. Sándor Zsuzsa jogász:

Jogász vagyok, nem tehetek róla. Arról persze igen, hogy jogász vagyok, csak arról nem, hogy sok mindent másként látok, mint a „normális” emberek.

Nagyon bátor tettnek tartottam Sárosdi Lilla első, második és talán még a harmadik megszólalását is.

Imponáló őszinteséggel tárta fel, mi történt vele 20 évvel ezelőtt. És vagy háromszor el is mondta, hogy nem akarja megnevezni azt, aki abuzálta, mert a jelenségre akarja felhívni a figyelmet. Nem értem, miért gondolta meg magát. Mi volt az indítéka akkor, amikor már nem a jelenség feltárása volt fontos számára, hanem Marton László megnevezése.

És most jöhet a kövezés, mert többen gondolják úgy, hogy helyesen tette, mint ahányan – talán velem együtt -, hogy nem. Megmondom, miért gondolom így. Számos beszámolóból kiderült, hogy hány másik rendező, filmes, sőt rendező-szakos főiskolás, énekkarvezető, „aranykezű” mérnökember követett el hasonló szeméremsértéseket. Mert jogilag ezeket a cselekedeteket így hívják. És maximum 2 évig terjedő szabadságvesztés jár érte. Nem életfogytiglani megszégyenítés.

Miért nem tudjuk például annak a másik férfinak a nevét, aki a fehér Mercédeszben ugyanolyan szeméremsértést követett el, mint Marton. Csak nem azért, mert ő nem egy olyan közismert ember, mint a főrendező? Pedig Sárosdi Lilla tudja ki ő, nem csak azért, mert anno be is mutatkozott neki, hanem azért, mert ő maga állította, hogy valaki most ismét megmondta az illető nevét. Akkor? Ő miért nem érdemli meg, hogy ugyanúgy szégyenpadra ültessék?

És vajon mi közöm van nekem és a világnak ahhoz, hogy milyen „pici löttyedt hímtagja” volt 20 évvel ezelőtt Martonnak? Ez is hozzátatozik egy – nem kétségesen – létező jelenség társadalmi megvitatásához? Nem inkább megalázó és a téma szempontjából totálisan érdektelen ízléstelenség?

Persze, ha Marton „életfogytiglani” elkövető, mert hogy jelentkeztek olyan sértettek is, akikkel szemben 5 éven belül követett el szeméremsértést, úgy más a helyzet. Ha velük szemben is olyan cselekményt követtek el, mint amilyenről Sárosdi Lilla számolt be (Btk.: „aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”), az ilyen magatartás közvádra üldözendő. Magyarán, ha a nyomozóhatóság a bűncselekmény megalapozott gyanúját észleli, hivatalból indít eljárást. Persze csak az elévülési időn belül. Ám ha a cselekmény „csak” abban nyilvánul meg, hogy az elkövető „mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti”, – már pedig több sértett beszámolója erről szól (fogdosás, fogdosásra rábírás, stb.) – akkor az magánindítványra üldözendő és nem hivatalból. A magánindítványt pedig „attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett.”

Lengyel Anna írta: „Érett demokráciában pedig már rég arról szólna minden második komment a színműs felfüggesztési követelés alatt, hogy emberek, az ügy már régesrég elévült! Milyen kivizsgálásról beszéltek?” Ő pedig „normális” ember, nem jogász. És mégis visszarettenti az a lincshangulat, ami most egyetlen ember ellen irányul.

Persze, mi, nők sem vagyunk egyformák. Sem 18 évesen, sem igazi felnőttként. Némelyikünk már 18 évesen is tudta, nem okos dolog beülni egy autóba, felmenni kettesben egy férfi lakására, mások talán nem. És ez nem áldozat hibáztatás! Én is úgy gondolom, hogy ez nem jogosítja fel a férfit arra, hogy visszaéljen a helyzettel.

Sokrétű ez a probléma, és álságosnak tartom, hogy egyesek legszívesebben megköveznék azokat, akik több szemszögből próbálják körüljárni a történteket.

Ezúttal két szempontot is felvetnék.

Én a gyerekeimet egészen kicsi koruktól arra neveltem – és ezzel bizonyosan nem voltam egyedül – hogy ne álljanak szóba idegenekkel, ne higgyék el, hogy én olyan emberrel üzenek nekik, akit ők nem ismernek, ne menjenek fel egyedül senki lakására, és ne higgyenek el bármit a felnőtteknek. Az egyik megfogadta az anyai intelmeket, a másiknak mázlija volt. De hogy ezek az intelmek a kisagyuk zugában nagyobb korukra is megmaradtak, abban biztos vagyok. Mint ahogy abban is – és ez bizony már a viktimológia területe – hogy a családnak, a gyerekkornak, a szülőkkel való kapcsolatnak jelentős szerepe van abban, hogy kiből lesz áldozat, vagy, hogy ha már áldozattá vált, miként tudja feldolgozni a vele történteket.

A viktimológia az a tudomány, amelyik azt állítja, hogy az áldozat személyisége, viselkedése, életkörülményei is hozzájárulnak a sérelmére elkövetett bűncselekményhez. És ez nem azt jelenti, hogy az áldozat „tehet arról”, hogy sértetté válik. Hiszen áldozattá válhat valaki a foglalkozása, vagy csupán a bőrszíne, vagy akár politikai nézetei miatt. Az áldozattá válás okainak felderítése ugyanolyan feladata egy társadalomnak, mint a bűnözés elleni küzdelem. Ezért is furcsállom azt a Facebook bejegyzést, melyet egy általam igazán nagyra becsült sértett tett közzé, nevezetesen, hogy mindazokat letiltja saját oldaláról, akik az áldozatok magatartásáról is szót ejtenek. A későbbi, hozzá nem méltó obszcén kiírásáról inkább már nem is szólok. Ami azoknak szól, akik nem ugyanazt és nem ugyanúgy gondolják, mint ő. Biztos vagyok benne, hogy egy igazi társadalmi vitának nem ez a módja.

Számos névvel, vagy név nélkül elmesélt történetből számomra az derült ki, hogy Marton – elfogadva igaznak a beszámolókat – a tekintélyét, pozícióját, az őt körülvevő áhítatos tiszteletet használta ki. Olyanoknál is, akik még csak nem is függtek tőle igazán, hiszen még főiskolások sem voltak, csupán a színházért rajongó fiatalok.

És ez a másik szempont, amit meggondolásra érdemesnek tartok. A feltétel nélküli rajongást, a mérhetetlen tekintélytiszteletet. Miért ájulunk el rögtön a „Nagyember” társaságában? Miért veszítjük el a józan ész kontrollját, csupán attól, hogy egy hírességgel hoz össze a szerencsénk, vagy inkább szerencsétlenségünk? Miért gondoljuk azt, hogy bármit el kell tűrnünk pusztán azért, mert az a másik „Valaki”? Ha ez a „Valaki” a kezünket odaszorítja magára, ahová mi nem akarjuk, miért nem húzzuk el és ülünk három sorral arrébb? Ki és mikor nevelte belénk a feltétel nélküli odaadást akkor is, ha észleljük, hogy a „Nagyember” ocsmányul viselkedik? És most már nem csak a konkrét esetekről beszélek. Azokról is, akik bármilyen sületlenséget, hazugságot elhisznek, ha azt az a bizonyos „imádott Valaki” mondja. Mert az élet más területein, például a politikában is a feltétel és kritika nélküli tekintélytisztelet áldozatai vagyunk. Nekem egy volt egyetemtársam (sajnos már nincs köztünk) egy profán, de kézenfekvő példával oldotta fel a félelmetes professzor előtti vizsgadrukkomat: „arra gondolj, hogy pont ugyanúgy nyög a WC-n szaráskor, mint te”.

Csutka István, a sokszor kitüntetett színművész, táncművész – szintén zaklatás áldozata – írta az alábbi sorokat: „Persze, nem kötelező partnernek lenni ezekben a helyzetekben, fel lehet állni és elmenni, már ha engedik az embert…, vagy van hozzá elég bátorsága és ereje… Sokan mások sem engedtek a nyomásnak, vagy szintén felléptek ellene, még akkor is, amikor tudták jól, ha ellenállnak a munkanélküli lét vár rájuk, vagy álmaik törnek apró darabokra.”

Azt viszont őszintén remélem, hogy Sárosdi Lilla legutóbbi megszólalása nem talál értő fülekre. Ő most már azt szeretné, hogy a szeméremsértés soha el nem évülő bűncselekmény legyen. Épp úgy, mint mondjuk a terrorcselekmény, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, vagy a háborús, és emberiesség elleni bűntettek, hogy csak néhányat említsek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK