Kezdőlap Címkék Irina Szlavina

Címke: Irina Szlavina

Felgyújtotta magát az ellenzéki portál főszerkesztőnője Oroszországban

A rendőrség azzal gyanúsítja a Koza Press ellenzéki portál főszerkesztőnőjét, hogy együttműködött a Nyílt Oroszország szervezettel, amelyet Mihail Hodorkovszkij és Soros György is támogat. Irina Szlavina lakásában ezt megelőzően hajnalban a rendőrség házkutatást tartott. Minden számítógépet elvittek, még a lányáét is.

Ezt követően Irina Szlavina a rendőrség székháza elé ment Nyizsnyij Novgorod városában, melyet a szovjet időkben Gorkijnak hívtak, ahol felgyújtotta magát.

Öngyilkosságba hajszolták

Ez volt az első reakciója Alekszej Navalnij ellenzéki politikusnak, aki jelenleg Németországban lábadozik miután hazájában Novicsok idegméreggel megpróbálták eltenni láb alól.

„Halálomért  Oroszország a felelős!” – írta Facebook-on Irina Szlavina. Aki éppúgy mint Navalnij Putyint vádolta a brutális ellenzékkel szembeni kampányért.

Éppúgy mint a szovjet időkben

Az orosz törvényhozás nemrég nemzetbiztonsági problémának nyilvánította a nemkormányzati szervezetek oroszországi működését. Ide tartozik természetesen a Nyílt Oroszország is, amely az orosz titkosszolgálat szerint támogatta az ellenzéki portált Nyizsnyij Novgorodban. Ez a város az orosz hadiipar egyik központja, a szovjet időkben zárt városnak minősült. Ide száműzték Szaharov akadémikust, hogy elzárják a külföldi sajtótól. Ebben a városban kizárólag az ellenzéki portál jelentett alternatívát a hivatalos médiával szemben.

A főszerkesztő asszony lakásának brutális feldúlásában nemcsak a helyi rendőrség hanem a Moszkvából érkezett különleges kommandó is részt vett. A rendőrök sértegették és fenyegették a főszerkesztő asszony családját mondván, hogy hazaárulók! Ilyen vádak alapján hosszú időre börtönbe lehet kerülni Oroszországban, ahol az ellenzékkel szemben éppúgy lép fel a hatalom mint a szovjet időkben a másképp gondolkodókkal szemben, akiket CIA ügynöknek neveztek Moszkvában.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!