illiberális demokrácia Archives › Független Hírügynökség

Alternatíva? Ja, az nincs

FüHü

-

2019-01-10

Nevezzük bárhogyan is az illiberális populizmust (“autokratikus populizmust”) az szélsőséges (etno) nacionalizmushoz, és végső soron, diktatúrához vezet. Mégha az így létrejövő diktatúra szintén sajátos, mondjuk úgy formálisan demokratikus elemeket is megőrző, hibrid diktatúra is, ahogyan az Oroszországra, vagy Törökországra és egyre nagyobb mértékben Magyarországra jellemző. A nyugati típusú (liberális) demokrácia felől tekintve az a populista hullám, melynek orbáni változata az illiberális demokrácia, illetve illiberális állam, valójában – a demokrácia belső feszültségeit, erodálódásából származó hibáit kihasználó – demokrácia ellenes támadás.

Miközben a szakirodalom, jórészt, még mindig azzal van elfoglalva, hogy lehetőleg pontosan meghatározza a jelenséget, egyetértés mutatkozik abban, hogy az autoriter populizmus a diktatúrába vezető út egy stációja, és úgy tűnik ez az út egyirányú, illetve végső soron, zsákutca (lásd. Bozóki András összefoglalóját, 2018). Egy ilyen egyirányúpolitikai folyamat kontextusában a legfontosabb az lenne, hogy lássuk, merre halad az illiberalizmus? Mi a kifejlete azoknak a szélsőségesen populista rezsimeknek, melyek szerte, még a politikai nyugat világában is (AEÁ, Brazília, Lengyelország, Magyarország) megjelentek?

Magyarán van-e alternatívája, hogyan váltható le egy posztmodern, poszt-demokratikus, hibrid rendszer?

Egyáltalán, van-e még demokratikus és békés módja egy ilyen rendszer leváltásának, vagy csak a forradalmi (erőszakos) út adódik?

Némi optimizmusra ad okot, hogy a K-K-Európai tapasztalat szerint még a kemény diktatúrák is – többé-kevésbé békés úton – demokratikussá tehetők, átalakíthatók, viszont egyfelől csak a diktatúra élemedett és meggyengült formájában következett be a váltás; másrészt a demokráciát ért mai kihívások, olyan eszköztárral lépnek föl, mint az alternatív tényekre és posztigazságokra való hivatkozás, az agymosás és propaganda, a politikai kommunikáció perverz, viszont különösen fejlett technikáival operálnak; és olyan igencsak hatékony eszköz áll rendelkezésükre mint a világháló. Magyarán ma még nem látszik annak a módja, hogyha egy politikai hatalom betér a szélsőséges populizmus, vagy illiberalizmus utcájába, hogyan és mennyiben, milyen áron, képes még kitérni abból, mielőtt minden jelző nélküli autokráciává, diktatúrává válna.

Izgalmas kérdés kijelölni a mai román politikai mainstream, a PSD-ALDE és a Fidesz itteni fiókpártjainak segítségével vezetett hatalom helyét, a liberális demokráciától az illiberalizmus irányába megtett útját, azt, hogy hol tartunk most. Minden esetre két dolog látszik ami akadályozza a hatalmat a hibrid rezsim fele való, legalábbis, gyors és akadálymentes haladásban. Egyfelől az arányos választási rendszer, mely nem enged meghatározó – mondjuk kétharmados – többséget, a legtöbb esetben koalíciós kormányzáshoz vezet. Másrészt viszont a végrehajtó hatalom is megosztott a kormány és az államelnök között, egyfajta egyensúlyi helyzetet létrehozva, mely – a jelen esetben – a demokratikus fékek és ellensúlyok fönntartásának kedvez, az elnök kitartása következtében. Úgyhogy, ami elmondható, hogy Romániában a kormányon levő pártok minden erejükkel azon vannak (és nem vitás, hogy ehhez a Fidesz itteni fiókpártjai is csatlakoztak, sőt a magyar modell meghonosításán dolgoznak, ebben közvetítenek), hogy rálépjenek az autokratikus populizmus útjára, viszont az elnöki hivatal, az ellenzék, főként az új típusú párt(ok) és a civil társadalom, főként a globális civil társadalom itteni nyúlványai, egyelőre ellenállnak.

A fentiekben csak érzékeltetni szerettem volna, hogy milyen tágabb összefüggésbe érdemes és hasznos belehelyezni azt, ami a rommagyar politikai mezőny alakulását meghatározó folyamatnak az eredeti – kisebbség- és identitáspolitikai – stratégiától való eltérítését érinti.Ha kevés a tapasztalat, de még az elméleti tudás is ahhoz, hogy az autokrata és nacionalista populizmus demokráciára való hatását modellezni tudnánk, még bonyolultabb egy kisebbség esetében megítélni a „populizmus útját”, azt, hogy merre visz és megfordítható-e, illetve hogy mekkora áron lehetséges ez? És itt nemcsak a kisebbségi lét plusz tehertételének politikai vonatkozását, az örökös kisebbségben levést kell figyelembe venni, hanem azokat a demográfiai folyamatokat is, melyeket a populista rezsimek mindenfele provokáltak, az elvándorlást, esetünkben a nem is olyan lassú elfogyást.

De ne szaladjunk előre, és próbáljuk meg értelmezni azt, amit a Fidesz itteni fiókpártjának fő ereje – éppen kongresszusára készülve – üzen.

A szövetség főideológusa teszi világossá azt, hogy itt az orbáni illiberalizmushoz és populizmushoz való teljes és minden föltétel nélküli elköteleződés végpontjához közelít.

Olyannyira, hogy nemcsak a NER-kompatibilis politikai elitet fogják helyzetbe hozni, magyarán a klientúrát fogják támogatni minden területen, hanem a maguk részéről „népnek” is csak a fideszpártiakat fogják tekinteni.

Azt mondja Székely István ugyanis, hogy „Nekünk az az érdekünk, hogy valaki egyszerre tudjon RMDSZ-es és fideszes lenni…, ez a különböző választásokon is megnyilvánuljon”.

Nem érdemes elidőzni annál a manipulatív és alternatív tényeken épülő okfejtésnél, amiben a Fideszre leadott százezer szavazatot először a négyszázezer „RMDSZ-es” vokssal helyettesíti be, majd rávetíti a teljes rommagyarságra, illetve annak mintegy 95%-ra, mondván, hogy itt usque mindenki fideszes.

Az sem érdekes, hogy valamiféle ideológiai mázt igyekszik adni a teljes elfideszeződésnek, mégpedig a szélsőséges, kirekesztő és antiszemita, cigányellenes Csurka-i elképzelést idézve. Az fontos mondja, és a Jobbikra való utalással maszatol, hogy: ”amit Csurka István fogalmazott meg az etnikai nemzetállamépítés kapcsán, hogy a megrekedt nemzetépítést – amibe nem fér bele a magyarországi izraelita és roma, belefér viszont a határon túli magyar – állami eszközökkel folytatni kell”. Kimondja vagy sem, de a rommagyar illiberális populizmus végső célját az elborzasztó idézet jelöli ki, és ez a(z új) nacionalista szubkultúrához való csatlakozás, ami revizionizmuson kívül semmi máshoz nem vezethet.

Tanulságos és szintén az etnonacionalista populizmus irányába mutat az is, ahogyan az „alternatíva nélküliséget” próbálják minden lehetséges fórumon eladni azzal, hogy úgy kereteznek, mintha csak a Fidesz, illetve itteni fiókpártjainak, lennének politikai, illetve ideológiai nézetei és a jelenlegi ellenzéknek, sem itt sem Magyarországon, nem. A populizmus lényege ugyanis, hogy a „többség mellé csatlakozik le”, mindenféle elv, illetve ethosz nélkül. A már idézett interjúban az alternatíva nélküliséget a főideológus úgy vezeti le, hogy az általa is kormányzott formációnak muszáj a Fidesz mellé állnia, hiszen az ellenzék népszerűtlen, és „nem szereti a határon túliakat”.

Az viszont föl sem merül, hogy a ROMMAGYAR POLITIKAI MEZŐNY ÖNÁLLÓ POLITIZÁLÁSRA IS TÖREKEDHETNE”, saját állásponttal, politikai identitással, és igen AUTONÓMIÁVAL.

De a Fidesz itteni fiókpártjai ugyanazzal a gesztussal rendelődnek alá a PSD-ALDE vezette hatalomnak is, mint a Fidesznek, mondván, nincs alternatíva, hiszen az ellenzék sem szereti jobban a rommagyarokat, illetve a parlamenti többség a fontos, semmiféle elvek nem érdekesek, csak akkor, ha hatalmat hozhatnak. Ha elfogadnánk ezt a populista logikát, hogy ti. a parlamenti többség „mindent visz”, mindent legitimál, állandó és megváltoztathatatlan, akkor még a Nagy Nemzetgyűlésénél és a Ceausescu-rezsimnél tartanánk. `89-ben a Ceau többsége 99.9%-os volt és – valljuk be – ellenzék nem is létezett, illetve a tüntetők, sőt az életüket áldozók, sem tudták mi fog következni, akkor mellette kellett volna maradni? Ilyesmit sugall Kelemen Hunor, amikor azt mondja azért nem támogatják a bizalmatlansági indítványt, mert úgysem megy át a parlamenten. Mondja ezt abban a kontextusban, amikor a kormánypárt mért népszerűsége már húsz százalék alatti, vezérének pedig alig 5% (igaz, hogy az utóbbi mérésben a Fidesz fiókpártja is csak 3%-on áll, a szavazói szándék tekintetében).

Ott tartunk, hogy a Fidesz itteni fő fiókpártjának februárban következő kongresszusa csak megerősíteni fogja a Fideszhez és az illiberalizmushoz, az autoriter populizmushoz való VÉGLEGES LECSATLAKOZÁST, a rommagyar (új)nacionalista politikai szubkultúra-győzelmét, melyet annak szorgalmazói örömmel nyugtáznak.

A két kovászna megyei kiskirály, akik eddig is sokat tettek az elfideszeződésért, nyilatkozatban támogatják, Kelemen Hunor egyedüli jelölt, újraválasztását a Fidesz fiókpárt élére, mégpedig „nemzetpolitikai elkötelezettsége” okán. És napok óta folynak a „támogató levelek” (leánykori nevén a Ceauhoz idézett „scrisoare de adeziune”) a többi területi szervezet részéről is.

Hát így állunk az alternatíva-hiánnyal, és így menetelünk Illiberáliába, a versengő nacionalizmusok területére, ZSÁKUTCÁBAN, KISEBBSÉGIKÉNT, MAGUNK ELLEN. TISZTOGATÁSOK KÖVETKEZNEK, a nem NER-kompatibilis „elemek” zaklatása, a független sajtó teljes beszántása, stb., a forgatókönyvet Orbán már megírta.

Magyari Nándor László

Becsúszunk a diktatúrába?

FüHü

-

2018-11-13

1

Románia még nem Magyarország, a Dragnea-Tariceanu and Co. által vezérelt kormánypártok, a Fidesz itteni fiókpártjának támogatása mellett is megbukhatnak, ezért az illiberális rezsim bevezetéséért elkövetett rossz pozicionálás, a kettős kiszolgáltatottság semmiféle perspektívát nem nyújt a rommagyar közösségnek. Ne feledjük a hibrid, de inkább autokrata rezsimek, lényegében, egyetlen kötőanyagot (ha úgy tetszik „ópiumot a népnek”) kínálnak az etno-nacionalizmust.

Egyre több a jele annak, hogy a jelenlegi román hatalom és csatolt részeként a Fidesz itteni fiókpártjai, elkötelezték magukat az illiberalizmus mellett. A magyar-lengyel, de az orosz és török, és egyéb autokratikus rendszereket kiváló útnak látják arra, hogy korrupt ténykedéseiket elrejtsék, hogy a politikai korrupciót, a klientelizmust és a demokratikus intézmények, különösen a fékek és ellensúlyok rendszerének leépítését, a kormányzás fő szabályává tegyék. Az illiberális demokrácia – Fareed Zakaria által használt – eredetileg analitikus fogalmának legújabb kori politikai karrierjét, nehéz néhány szóban összefoglalni, de egy kis kitérőt kell tegyünk, hogy az elemzett jelenséget jobban megértsük.

Eredeti jelentése szerint a fogalom abból indul ki, hogy a politikai nyugaton régóta működő – nemcsak az illető államok alkotmányában, hanem az EU alapszerződésében is törvényesített – demokráciák kontextusban használták a liberális kifejezést, jelezve, hogy nem a többség diktatúrájáról, hanem a kisebbségi jogokkal alkotmányos védelmét, a fékek és ellensúlyok rendszerének működését jelezték vele. (Ebben a részben Bozóki András jó és közérthető elemzését használom, melynek címe is igen kifejező: A hibrid rezsimek egyik típusa: “illiberális demokrácia”). Eredetileg a szó eleji (nem magyaros) fosztóképzővel ellátott illiberalizmus a nyugati típusú demokrácia hiányosságára utal és ez abból is kiderül, hogy milyen államokat/rezsimeket szoktak az illiberális demokráciák osztályba sorolni. Azután pedig – látva azokat a fejleményeket, melyek éppen térségünkben az elmúlt években zajlottak és amelyekkel szemben értetlenül állt, mindenekelőtt Európa, de általában a politikai nyugat – Orbán Viktor 2014-ben, éppen Tusnádon használt kifejezése, miszerint „illiberális demokrácia” fölépítésébe kezdett, új karrier felé indította a kifejezést. És bár kezdetben az Orbán-közeli értelmezők megpróbálták valamiféle „konzervativizmusként” újra definiálni az illiberális demokráciát – ami azért is abszurdnak tűnt, mert egyfelől példaképként említett rezsimek világosan jelezték az irányt, ami az eredeti kifejezésnek felelt meg, másrészt meg fura, ha nem abszurd az államot/rendszert az egyik klasszikus ideológia, illetve politikai filozófia „ellenében” átalakítani, stb. – igen gyorsan fölhagytak ezzel. Magyarán lelepleződtek, hiszen kiderült a rezsim az autokráciák fele vette útját, ez az EU-tag Magyarország vagy Lengyelország esetében példátlan fejleménynek számít, egyetlen európai ország sem szakított még a liberális demokráciával, egyik sem indult el az autokrácia és diktatúra fele. Nálunk a kimagyarázással – tulajdonképpen a manipulatív célú félremagyarázással, Székely István pártideológus és fő politikai tanácsadó, amikor azt mondta: Orbán „az államról való nyilvános beszéd liberális felfogását (whatever this mean) kívánja megváltoztatni konzervatív értékekre alapozott közbeszéddel”.

Az illiberalizmus-viták ezután az körül forogtak, hogy mennyiben tekinthetők az ilyen rendszerek – köztük a legbefolyásosabb a putyini Oroszország, a legfurább viszont az EU-tag, orbáni Magyarország, mely „visszafordult a nyugatosodás útjáról”, keleti irányt vett, stb. – még egyáltalán demokráciának, és mennyiben a diktatúrák „puha”, vagy legalábbis vértelen (azért el ne feledjük az oroszországi és török ellenzékiek és újságírók gyanús halálát és vegzálásukat) változatai. Én azt a nézetet osztom, hogy ha létezik egy kontinuum, melynek egyik végén a „fejlett” liberális demokráciák, másikon pedig a diktatúrák vannak, az illiberális demokrácia valahol ezen a vonalon, de arccal a diktatúrák fele haladó autokratikus, úgynevezett hibrid rezsimek.

Visszatérve a román és benne a rommagyar politikai mezőnyhöz, világos, hogy Dragnea-Tariceanu és Kelemen Hunor minden igyekezete ellenére, hogy elrejtse terveit, a hibrid rezsim irányába vezetik az országot. A magát baloldalinak mondó PSD programjában sehol nem szerepel az autokrácia, viszont az egész jogrendszer és intézményeinek átalakítása, mely végső soron a korrupt politikusoknak kedvezne, ebbe az irányba viszi a kormányt: a fékek és ellensúlyok leépítése, a jogállam gyengítése, az (i)gazságszolgáltatás politikai megszállása stb. a hibrid rezsim felé menetelés. Az ALDE – szembe menve saját pártcsaládjának politikai filozófiájával – vezéreinek magán-, valamint hatalmi érdekeit követve megy a hibrid irányba. A Fidesz itteni fiókpártjai pedig budapesti elvárásnak megfelelően, az orbán-rezsim klienseként az illiberális állam, a hibrid, az autokrata rendszer transzmissziós szíjának szerepébe kormányozták magukat.

Kétségbeesett és kilátástalan a kettős kiszolgáltatottság az a rossz pozicionálás, mely minden más mellett a kisebbségi politizálás elárulását, és ellehetetlenítését eredményezi. Kelemen Hunor – immár egymagában, a nevetségesség határán védi Orbán Viktor rezsimjét, manipulál és átlátszó módon próbálja félrevezetni az arra még fogékonyakat. Azt állítja: „Én ugyanis azt mondtam, hogy az illiberalizmus Romániára nem veszélyes, mert Romániában soha nem volt liberális demokrácia. Az elmúlt 100 esztendőben, de hadd beszéljünk csak az elmúlt 29 esztendőről, Romániában liberális demokrácia úgy, ahogy azt a nyugati világ a második világháborút követő fél évszázadban megismerte, nem létezett. Mint ahogy nem létezett kereszténydemokrácia és szociáldemokrácia sem”. Nincs gond az első állítással, hogy Ro-ban nem volt/nincs „liberális demokrácia” – és itt a politikus is a nyugati, jelző nélküli demokrácia torzulásaként/ellentéteként értelmezi az illiberálist, viszont csúsztat, amikor a végén mégiscsak a kereszténydemokrácia és a szociáldemokrácia mellé helyezi, ahol más a jelentése és egyszerűen a liberalizmusra próbál utalni. A dolog az orbáni eredeti kijelentést magyarázni, mentegetni akaró jobboldali populista és manipulatív eljárás leképződése, a megtévesztési szándék pedig nyilvánvaló.

A csatlós politika szép példája, abban a kontextusban, amit Szijjártó Péter bukaresti és kolozsvári látogatásáról tudni lehet. Budapestet és Bukarestet az illiberalizmus, a hibrid rezsim irányába való tájékozódás, az EU-ellenesség, és ebben – egy marék aranyért – a Fidesz itteni fő fiókpártja közvetít. Egyfelől azt üzeni a magyar külügyminiszter hangján Orbán Viktor, hogy a bukaresti illiberálisok számíthatnak rá, ha az EU büntetéseket helyez kilátásba ellenük („Magyarország sem fog semmilyen politikai alapon, elfogult nem kormányzati szervezetek véleménye alapján elindított politikai támadást támogatni Románia ellen” – mondta a külügyér – egyben utalva azokra a konteókra, melyeket a magyar kormány központilag irányított módon propagál). De ezért cserébe elvárásai vannak, kisebb részt a rommagyarság jogaival kapcsolatosak, nagyobb részt energetikai üzletek megkötését várja a jelenlegi román kormánytól, és a fiókpártnak is ígér, ezt-azt. Csakhogy, a román kormányok egyelőre változékonyak, a választási rendszer még működik és a mostani ígéretek betartása, enyhén fogalmazva föltételesek. A rommagyarság kettős kiszolgáltatottága viszont marad. A székelyföldi mezőgazdaságba – állítólag – beforgatott klienteláris ingyenpénz (bár ne lenne igazam) percek alatt elenyészik, és akkor majd hova állunk?

Románia még nem Magyarország, a Dragnea-Tariceanu and Co. által vezérelt kormánypártok, a Fidesz itteni fiókpártjának támogatása mellett is megbukhatnak, ezért az illiberális rezsim bevezetéséért elkövetett rossz pozicionálás, a kettős kiszolgáltatottság semmiféle perspektívát nem nyújt a rommagyar közösségnek. Ne feledjük a hibrid, de inkább autokrata rezsimek, lényegében, egyetlen kötőanyagot (ha úgy tetszik „ópiumot a népnek”) kínálnak az etno-nacionalizmust. Ha Románia abbe az irányba fordul az végletesen megronthatja a román-magyar viszonyokat, ellehetetlenítheti az egész rommagyar közösség helyzetét. És akkor? Vajon a kettős kiszolgáltatottságba, marék aranyért, és egy kis hatalomért, az egész közösséget vezető vezéreink vállalják majd a felelősséget tetteikért? Az előzmények ismeretében én ezt nagyon kétlem. Márpedig a rommagyar kisebbséget leváltani nem lehet, elfogyni viszont elfogyhat, és akkor vége az illiberális szirénhangoknak, bezárható a kísértések apró kis boltja.

Magyari Nándor László

Guardian: Magyarországot ki kell rúgni az Európai Unióból

FüHü

-

2018-06-23

0

Guardian: Magyarországot ki kell rúgni az Európai Unióból

Magyarország gúnyt űz az EU értékeiből, itt az idő kirúgni az unióból – ezt írja a baloldali brit lap publicistája.

A Guardianben megjelent véleménycikk szerint az, hogy kriminalizálják a menedékkérőknek nyújtott segítséget, újabb eleme Orbán Viktor autoriter rendszerének, és ezt az EU már nem hagyhatja figyelmen kívül. Ahogy a publicista, Owen Jones írja: egy tagállam

rendszeresen gúnyt űz az alapvető demokratikus normákból és az emberi jogokból,

autoriter rémálom jött létre, és ennek semmilyen komoly következménye nem volt.

Az illiberális demokrácia újabb példájaként említi a Stop Soros törvénycsomagot, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy valaki menedékjogi kérelmet nyújtson be: már az bűncselekmény, ha valaki segít a menekülteknek, emellett 25 százalékos adóval sújtják azokat a civil szervezeteket, amelyek „támogatják a bevándorlást”, vagyis amelyek bármilyen pozitívumot mondanak róla.

Owen Jones szerint

Orbán háborút visel a demokrácia ellen,

ennek részeként indított antiszemita elemekkel tarkított kampányt Soros György ellen, a Nyílt Társadalom Alapítvány pedig el is hagyja Budapestet. Megemlíti azt is, hogy a kormány célpontjai között ott van a CEU is, valamint azt, hogy egyre nagyobb a nyomás a független médián.

Ugyanakkor a Fidesz továbbra is tagja az Európai Néppártnak, amely legutóbbi találkozóján még csak meg se feddte a magyarokat.

A publicista szerint az a minimum, hogy elindul a hetes cikkely szerinti eljárás, és

egyéb szankciók mellett felfüggesztik Magyarország szavazati jogát.

Szerinte ugyanis Magyarország, Lengyelországgal együtt, gúnyt űz az EU-ból. Emlékeztet arra, hogy már 2016-ban felvetette a luxemburgi külügyminiszter, hogy Magyarországot ki kell zárni az unióból azért, ahogy a menedékkérőkkel bánik.

Owen Jones azt írja: az EU-nak több válsággal szembe kell néznie, de a legnagyobb fenyegetés a létezésére az, ha eltűri, hogy a saját tagállamaiban győznek a tekintélyelvű rendszerek.

A magyar kormányt a Velencei Bizottság is felszólította a Stop Soros visszavonására, erről itt olvashat.

Végigsöpör az orbánizmus Európán

FüHü

-

2018-06-18

0

Orbán illiberális demokráciája azt az Európát fenyegeti, amelyikből a kis államok profitálnak a leginkább – ezt írja az ismert német újságíró, Norbert Mappes-Niediek.

A Deutsche Wellén megjelent cikke szerint Szlovénia az utolsó példa arra, hogy Orbán Viktor illiberális demokráciája terjed az egész Európai Unióban. Ott ugyanis Orbán szövetségese, Janez Jansa nyerte a választást, igaz, kormányt nem tud alakítani.

Mappes-Niediek szerint

az EU közép és kelet-európai tagállamai egyre inkább nacionalista húrokat pengetnek,

és erős nemzetállamot kívánnak maguknak.

A nyugati szélsőjobb, amelyhez Orbán Viktor közeledni kíván, más módon áll szemben az Európai Unió fő áramlatával a szerző szerint. Olaszországban látszik ez a legjobban, ahol az EU populista bírálata a legnagyobb politikai hasznot hozta az országot jelenleg kormányzó két pártnak.

A német újságíró szerint ez a Facebook-demokrácia : a kisemberek elégedetlenségét fejezi ki az egész világgal szemben. A közös persze az Keleten és Nyugaton, hogy a munkavállalók életszínvonala nemigen emelkedett az elmúlt évtizedekben, vagyis nem nagyon érezték az EU előnyeit. Szemben az elitekkel, melyek szép profitot könyvelhettek el.

Igaz ez az illiberális államok elitjére is:

Orbán családja is hihetetlen tempóban gazdagodik.

Csehországban az ország második leggazdagabb embere a miniszterelnök, Andrej Babis: vagyonát több mint 4 milliárd dollárra becsüli a Forbes. Mindez persze nem ismeretlen Nyugaton sem. Silvio Berlusconi, aki Forza Italia mozgalmával az előfutára volt Orbán Viktor illiberális demokráciájának, maga is Itália leggazdagabb embere volt – kiváló kapcsolatokkal az olasz maffiával.

Az is összekapcsolja Orbán Viktor híveit az EU keleti részén és a szélsőjobboldalt Nyugaton, hogy mindannyian kiváló viszonyban vannak Putyinnal.

Az orosz elnök modellt is jelent kelet-európai követőinek, de pénzzel is támogatja őket.

Cserébe például a Szabadságpárt Ausztriában vagy a populista kormány Olaszországban nyíltan lobbizik azért, hogy oldják fel a szankciókat Oroszországgal szemben. Putyin ugyan nyolcórás ausztriai látogatása során tagadta, hogy az EU egységének megbontására törekszik, de tettei pontosan erre mutatnak. Kétoldalú tárgyalásokat akar minden egyes tagállammal, hiszen úgy sokkal erősebbnek látszik.

Ha eluralkodik a nacionalizmus, akkor a kis államok rosszul járnak a német újságíró szerint. Egyrészt, mert jóval kevesebb pénz érkezik Brüsszelből, pedig ezek az országok jelenleg a legnagyobb haszonélvezői az EU rendszerének.

Ha a nacionalizmus mindenütt előretör, akkor a kis államok érdekérvényesítő képessége radikálisan csökkenhet.

Magyarország és a többi kis tagállam ugyanis önmagában csak keveseket érdekel a globális rendszerben, csak mint az EU tagjai számíthatnak figyelemre. Ezért aligha valószínű, hogy Orbán Viktor valaha is elszánná magát az Unióból való kilépésre. Inkább belülről kívánja átalakítani az Európai Uniót – állapítja meg Norbert Mappes-Niediek.

A Néppártnak most már ki kell zárnia a Fideszt

FüHü

-

2018-06-15

1

A Néppártnak most már ki kell zárnia a Fideszt

Az egyik legnagyobb, európai uniós ügyekkel foglalkozó portálon megjelent véleménycikk szerint „eljött az igazság pillanata” az Európai Néppárt számára: ha „meg akarja menteni a lelkét”, akkor ki kell zárnia a Fideszt.

Manfred Weber és Orbán Viktor gyakran találkozik.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A cikk szerzője, Philippe Dam, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik igazgatója, azt írja az EUObserveren: a múlt héten az Európai Néppártnak lehetősége lett volna arra, hogy kiálljon a saját és az Európai Unió értékeiért, de nem foglalkoztak a kérdéssel. Dam

a Fideszt a Néppárt leginkább renegát tagjának nevezi.

Megemlíti, hogy a pártszövetség vezetője már egy éve figyelmeztette a Fidesz vezetőit és személyesen Orbán Viktort, hogy tisztelni kell a Néppárt értékeit. Ehelyett viszont a Fidesz tovább csökkenti a vita lehetőségét, démonizálja a kritikusait, valamint a média és a civilek ellen kampányol.

Azt is írja:

„Populista és idegengyűlölő kampányok kísérik a migrációs politikát, amely a legkorlátozóbb és legbrutálisabb az egész EU-ban.”

Ír arról is, hogy a kormány egy lépésre van attól, hogy elűzze Magyarországról a CEU-t, pusztán azért, mert Soros György alapította, ráadásul a parlament most tárgyalja azt a törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a menedékkérők bármilyen segítséget kapjanak Magyarországon, büntetné a nekik nyújtott segítséget, és börtönnel fenyegeti a civileket és a segélyszervezetek munkatársait.

Ennek ellenére, írja Philippe Dam, a Néppárt múlt heti találkozója nem Magyarországra, hanem Lengyelországra fókuszált. A vezetők kijelentették, hogy „a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége és mindenféle szabadság tisztelete az egészséges demokrácia alapjai”.

Dam szerint

jogosan fogalmaznak meg kritikát Lengyelországgal szemben,

csakhogy ezt könnyen teszik, mivel a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazság nem tagja a Néppártnak. A hallgatás a Fideszről viszont szerinte azt jelenti, hogy a Néppárt még mindig megvédi a magyarokat.

Ugyanakkor egyre több olyan hangot hallani, hogy ezen változtatni kell. A holland kereszténydemokraták például támogatnák a Fidesz kizárását, ha nem tartja be a demokratikus elveket, és

a német kereszténydemokraták is figyelmeztették már Orbánt,

hogy ne feszítse túl a húrt. A finn konzervatívok szerint ez már megtörtént, így ők támogatnák a Fidesz elleni szankciókat.

A szerző szerint azonban a Néppárt vezetésének az is fontos, hogy a pártszövetségnek maradjon a legtöbb képviselője az Európai Parlamentben a jövő évi választás után is. Így arra kérték a hollandokat, hogy kérjenek bocsánatot.

Dam szerint még rosszabb lehet a helyzet: a lengyel kormánypártból ugyanis többen úgy gondolkodnak, hogy ha a Néppárt tagjai lennének, őket is megvédenék. Ráadásul Orbán Viktor éppen „újrabrandeli” magát, kereszténydemokráciának nevezi az illiberális demokráciát.

Philippe Dam szerint

az európai jobbközép most mutathatja meg, hogy ragaszkodik az uniós értékekhez és a jogállamisághoz.

Ugyanez igaz Manfred Weberre, a Néppárt EP-képviselőcsoportjának elnökére, aki állítólag szívesen lenne az Európai Bizottság következő elnöke. Dam azt írja: „ahhoz, hogy a Néppárt megmentse a saját lelkét (…) el kell utasítania azokat, akik antidemokratikus, jogállam-ellenes és az emberi jogokkal ellentétes politikát folytatnak”.

Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy ki kell zárni a Fideszt, amíg nem változtat a politikáján és el kell utasítani a Jog és Igazság esetleges felvételi kérelmét.

Ugyanis a szerző szerint a Néppártnak két választása van: szankcionálja az autoriter populizmust, vagy elfogadja, hogy az azt valló pártok sötétebb és kevésbé demokratikus párttá változtatják magát a szövetséget is.

A régi típusú kereszténydemokrácia az lényegében illiberális demokrácia!

Kardos Ernő

-

2018-06-10

0

A régi típusú kereszténydemokrácia az lényegében illiberális demokrácia!

„Mi egy európai hagyományokban gyökerező, régi vágású keresztény-demokrácia felépítésén dolgozunk” – nyilatkozta a közelmúltban Orbán Viktor. A kijelentést össznépi vita követte, mert a társadalom számára nem volt világos, hogy mit jelent a régi vágású kereszténydemokrácia. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Wildmann János közgazdász, teológus szerint a régi típusú kereszténydemokrácia nem lehet más, mint illiberális demokrácia. A Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára azt is megindokolja: korábban miért beszélt arról, hogy a püspöki kar elfogadhatónak tartja a tüntetést is, ha balliberális kormány van hatalmon, de mélyen hallgat, ha a jobboldal átírja az alkotmányt, fellazítja a demokráciát.

Mit jelenthet Orbán Viktor kijelentése, mely szerint európai hagyományokra épülő, régi vágású kereszténydemokrácia épül Magyarországon?

Elég sok mindent jelenthet, hisz a kereszténydemokrácia közel százéves múltra tekint vissza, és ezalatt sokat változott. Fejlődésében több fázis megtalálható, bizonyos korszakokban magában foglalhatja a közép-baltól kezdve, a cetrumon keresztül a jobboldali formációkat is. Azt is tudjuk, hogy a hatalom gyakran keres vallási legitimációt, de a kereszténydemokrácia mégsem vallási, hanem alapvetően politikai kategória

Talán fókuszáljunk jobban a „régi vágású” kereszténydemokráciára, ez jelenthet némi fogódzót?

A régi típusú kereszténydemokrácia feltehetően az ötvenes évek európai berendezkedése, amikor a liberális értékek még nem úgy jelentek meg a hatalmi rendszerben, ahogy ma. Abban nagyobb szerepet kapott a közösség, a nemzet, az állam, és háttérbe szorultak az egyéni szabadságjogok. Ebben az értelemben rímel az illiberális demokráciára.

Talán a kereszténydemokrácia elnevezés szebben cseng, de vajon a „régi vágású” jelző miatt nem gondolhatnánk akár a Horthy rendszerre is?

Az semmilyen értelemben nem tekinthető kereszténydemokráciának. Mint említettem, a politikai hatalom gyakran szövetségest keres a vallásban és egyházban, de a Horthy-rendszerre nem voltak jellemzők a kereszténydemokrácia alapértékei, például figyelmen kívül hagyta az egyház szociális tanítását, ahogy azt XIII. Leó és XI. Piusz pápák megfogalmazták. A pápai tanítás ugyanis világosan meghatározta az emberi méltóság, a szabadság, és az önérték fontosságát.

Vagyis a kormányfő csak annyit mondott, hogy haladunk tovább az illiberalizmus eddig útján?

Nem tudom másként értelmezni, mert, ha Orbán Viktor a német, vagy az osztrák típusú kereszténydemokráciára gondol, akkor teljesen felesleges a „régi típusú” megszorítás. Ennek híján ugyanis mindenkinek világos lehetne, hogy a kormányfő olyan típusú berendezkedést akar, mint amilyen Ausztriában, Németországban, vagy a Benelux államokban van. A kormányfő feltétele viszont arra utal, hogy bizonyos közösségi értékekre hivatkozva korlátozni kívánja a liberális szabadságjogokat, vagyis olyan illiberális államot szeretne, mint amilyet az elmúlt években kezdett építeni.

Viszont az illiberális állam már nem tekinthető demokráciának. Igaz, még diktatúrának sem, ámbár arra felé halad.

Az illiberális államban is működik egyfajta korlátozott demokrácia, de ez nem a modern értelemben vett kereszténydemokrácia, amely az ember méltóságát helyezi az első helyre. Az emberi és polgári jogok teljes körű biztosítása nélkül ugyanis nincsenek jól működő és ellenőrizhető intézmények, erős autonóm és civil csoportosulások. Az illiberális állam autoriter, amely nem fér meg a modern kereszténydemokráciával.

Beszélgetésünk elején utalt arra, hogy a kereszténydemokrácia a baloldali és jobboldali értékeket is elfogadja, nem a szembenállást, hanem az együttműködést hangsúlyozza?

Így is mondhatjuk. Ezért a kereszténydemokrácia elvileg magába sűrítheti a balközéptől a jobbközépig a teljes politikai spektrumot. Az a kérdés, hogy a hangsúlyt mire helyezik. A liberális értékeket már említettük, de a szociális állam elképzelése a második világháború utáni időszakban alapvetően szintén kereszténydemokrata gondolat volt. A kereszténydemokrácia ugyanakkor felvállalta az olyan, az egyház által mindig is vallott konzervatív értékeket is, mint a család, a férfi és nő házassága vagy a nemzet. Ezeket elsősorban a jobbközép pártok hangsúlyozták. Ezért mondom azt, hogy a kereszténydemokrácia képes a szélsőségek nélküli politikai spektrumot integrálni.

Az illiberális állammal szemben a liberális demokráciára jellemző a hatalommegosztás. Nálunk viszont már a bíróságokat is a kormányzat szeretné uralni. Ilyen alapokra épülhet kereszténydemokrácia?

Modern értelemben kizárt. Az emberi jogok megkövetelik a hatalmi ágak szétválasztását. Ott, ahol a hatalom mindenre ráül, elveszi a bíróságok szabadságát, feltehetően sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, és korlátozva lesz a jogorvoslat lehetősége. Erre már látunk példákat.

Az elméleti kérdések után egy gyakorlatit engedjen meg. Lehet-e kereszténydemokráciát építeni ott, ahol a keresztény párt elnöke ingyenes vadászatokon sportból háziállatok vérét ontja?

A kettőnek nincs köze egymáshoz. Bármely politikai formáció nevében szerepelhet a keresztény szó, de attól ezek még nem vallási, hanem politikai alakulatok. A keresztény kifejezéssel szemben a kereszténydemokrácia viszont politikai kategória, amelynek tartalma van. Én ezt a tartalmat csak korlátozottan fedezem fel a mai KDNP-ben. Ha ennek elnöke bármit megtehet, akár tehenekre is vadászhat, akkor ezzel nem a kereszténydemokráciát, hanem önmagát és pártját diszkreditálja.

Az a nagyobb probléma, ha az önmagát kereszténydemokratának nevező Semjén Zsolt sportnak tartja a vérontást, vagy az, hogy egy ország, amely kereszténynek tartja magát, ezt némán tudomásul veszi, esetleg újra is választja?

Ez két külön probléma. Az egyik arról szól, hogy egy politikusnak milyen mércéje, erkölcsi értékrendje van. A második pedig arról, hogy lehet-e az ország keresztény (szerintem nem), illetve képes-e az ország lakossága úgy politikai döntést hozni, hogy tisztában van annak következményeivel, s azért felelősséget is vállal.

Cinizmus vagy a vallásos emberek számára előadott politikai trükk, ha az egészségügyért is felelős miniszter azt mondja, hogy az egészség megőrzéséhez elég a tízparancsolat betartása?

Tudtommal nem ezt mondta, hanem azt, hogy sok betegség megelőzhető lenne a tízparancsolat betartásával. Én ezt nem tarom cinizmusnak, hiszen minden politikusnak van világnézete. Mindegy, hogy valaki milyen értéket vall, ha egyébként jó minőségű munkát végez. Az teljesen rendben van, ha az egészségügyért felelős politikus hisz a tízparancsolat erejében. Az sem zavarna, ha azt mondaná, hogy a jóga segít az egészség megőrzésében. Feltéve, ha mindent megtesz a rá bízott egészségügyi hálózat működésének magas színvonalért.

De a jelenlegi egészségügyi rendszer elég silány eredményt produkál, hisz a magyarok rövidebb ideig élnek, mint más országok polgárai.

Megértem, hogy valaki felháborodott a kijelentésen. De leginkább azt hiányolom, hogy az eltérő ideológiát képviselők nem képesek megérteni a másik érvelését. Ha nincs párbeszéd, marad a háborúzás. Az én szemem előtt egy olyan ország képe lebeg, amelyben az egymással vitázók tudomásul veszik a másik értékrendjét, legyen az konzervatív, liberális, kereszténydemokrata vagy szocialista. Ha a párbeszéd kultúrája nálunk is megvalósulna, akkor jóhiszeműen senki nem feltételezné, hogy a miniszter a magas színvonalú kezelés és gyógyszer helyett csak tízparancsolattal szeretne gyógyítani.

Párbeszédről beszél, de a kereszténydemokrácia ügyében az egyház mélyen hallgatott. Nem kellett volna megszólalnia?

Napi politikai ügyben az egyháznak aligha kell állást foglalnia. De ha az egyház szervezetét, ideológiáját a politikusok legitimációs célra használják fel, akkor az elhatárolódás fontosnak látszik. Az egyház szót emel, ha a családról, vagy az abortuszról van szó, de legtöbbször hallhat, ha az emberi méltóság sérül. Gondolok itt a cigányság helyzetére vagy a menekültek ügyére. Az egyháznak szerintem akkori is képviselnie kellene a saját értékeit, ha a hozzá közelebb álló jobboldal van hatalmon, amely esetleg hatalmas adományokkal próbál a kegyeibe férkőzni.

Reagálás nem volt menekültügyben sem, pedig a befogadásról több plébános útmutatást kért az elöljáróktól. Erdő Péter bíboros egyértelműen fogalmazott: embercsempésszé válnánk, ha befogadnánk a menekülteket.

Ez csak egy vélemény, még ha a bíboros véleménye is. Ne felejtse el, hogy Beer Miklós váci püspök befogadott menekülteket, de említhetném Székely János szombathelyi püspököt, a pannonhalmi bencéseket, néhány plébánost, akik ugyancsak menedéket nyújtottak a rászorulóknak. Az viszont kétségtelen, hogy a klérus többségére inkább a hallgatás volt jellemző. Nyugaton az egyházi vezetők, papok és hívek az emberi méltóságot tiszteletben tartva segítették a menekülteket. Ezt szorgalmazza Ferenc pápa is, aki szerint mindenekelőtt hazájukban kell segíteni a rászorulóknak. De ha már menekülésre kényszerülnek, akkor a legelemibb emberi szükségleteiket ki kell elégíteni. Ez nem tekinthető az illegális migráció támogatásának.

Korábban ön azt nyilatkozta, hogy a keresztényi értékek megjelenítésére alkalmas püspöki kar elfogadhatónak tartja a politikai tüntetést is, ha egy balliberális kormány van hatalmon, de mélyen hallgat, ha a jobboldal egyoldalúan átírja az alkotmányt, fellazítja a demokráciát. Egyúttal tudomásul veszi a nyílt, állami korrupciót, a menekültek megbélyegzését. Ilyen vallási háttérrel létezik kereszténydemokrácia?

A kereszténydemokrácia és az egyház két külön dolog. Természetesen el tudok képzelni olyan kereszténydemokrata formációt, amely szembekerül egyházi vezetők álláspontjával. Sőt, a második világháború után volt is erre példa a magyar történelemben. Ma azonban inkább túlságosan nagy az összhang a kormánypolitikusok, és egyes egyházi vezetők között. Jó lenne, ha ez csak a stadionépítésekre korlátozódna, de néhány püspökök kifejezetten politikai támogatást nyújt egy illiberális hatalomnak. Ez viszont szégyen! Bárcsak létrejönne egy olyan mozgalom, amely kereszténységben és demokráciában is példát mutatna mind a politikai, mind az egyházi vezetőknek.

Hogyan lehet az illiberálisból valódi demokráciát építeni?

Tasnadi Kata

-

2018-03-19

0

Ismét megtartotta Legyen köztársaság! című rendezvényét az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, amely ezúttal természetesen az április 8-i választások jegyében telt. Szakértőket és ellenzéki politikusokat hívtak meg, de a téma ezúttal nem a választási összefogás volt, hanem elsősorban az, hogy mi várható április 8-a után. Az Együtt, az MSZP és a DK megjelent politikusai szerint nem szabad finomkodni a NER lebontásában, az LMP és a Momentum álláspontjába viszont nem fér bele, hogy antidemokratikus eszközökkel állítsák vissza a demokráciát.

Majtényi László jogtudós, korábbi adatvédelmi biztos és az EKINT elnöke azzal vezette fel a rendezvényt, hogy illiberális állam ide vagy oda (szerinte az illiberális demokrácia fogalmi ellentmondás), az április 8-i választásoknak az egyenlőtlen, és a kormánypártoknak jelentősen kedvező feltételek mellett is komoly tétje van. Annál is inkább, hiszen március 15-én Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a választások után elégtételt vesz, ami Majtényi szerint annyit tesz, hogy az állami szerveket még jobban ráuszítja majd ellenfeleire.

A programban szereplő panelbeszélgetésen és az azt követő politikusi vitában azonban nem arról volt szó, hogy mit kell tennie az ellenzéknek ahhoz, hogy legyen esélye április 8-án, hanem hogy mennyire tekinthető legitimnek egy ilyen helyzetben megtartott választás, mi a tétje, és az eredménytől függően mit lehet és kell tenni utána, hogy illiberálisból újra liberális demokrácia legyen Magyarország.

Az első beszélgetés résztvevői Demeter Áron emberi jogi szakértő, a politikusi múlttal rendelkező Elek István közíró, illetve Fleck Zoltán jogtudós voltak. A beszélgetést vezető Váradi Júlia először arról kérdezte őket, hogy mennyire tekinthető legitimnek egy ilyen rendszerben megtartott választás. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ha egy ilyen erősen a kormánypártok felé lejtő pályán győzni tud az ellenzék, az mindenképpen legitim eredménynek tekinthető. Elek István szerint akármilyen rossz a választási rendszer, van esélye az ellenzéki pártoknak győzni, el lehet zavarni a kormányt. Fleck Zoltán pedig elmondta, hogy alapvetően kétféle jellegű autoriter berendezkedés létezik: az egyikben már nem is tartanak választásokat, viszont ezek kevésbé tartósak, mint azok, ahol egyre formálisabban ugyan, de még tartanak. A választási rendszer megtartása azonban a kormányzó erőnek mindenképpen kockázat, bármennyire is a maguk kénye-kedve szerint alakítják a feltételeket.

A résztvevők ezután sorra vették a különböző választási kimeneteleket, illetve azt, hogy milyen szerepet kaphat a mostani ellenzék attól függően, hogy ki és milyen arányban nyer április 8-án.

Váradi Júlia, Fleck Zoltán jogtudós, Elek István közíró és Demeter Áron emberi jogi szakértő. Forrás: EKINT/Facebook

Az első, a résztvevők és a hallgatóság által legkedvezőtlenebben tartott esettől indultak: ha ismét kétharmados győzelmet arat a Fidesz-KDNP. A meghívottak szerint ekkor mikroszinten kell erősíteni a társadalmi együttműködést: újra meg kell tanulni szóba állni és együttműködni egymással, és az oktatásnak is nagyon fontos szerepe van, hogy minél többen tisztába kerüljenek a demokratikus intézményrendszerek működésével és az állampolgári jogokkal.

Ha viszont nem lesz meg kormánypártoknak a kétharmados győzelem, akkor Elek István szerint az ellenzéki pártoknak

nagyon gyorsan meg kell találniuk a közös nevezőt, amit eddig elmulasztottak, és ezt fel kell tudni mutatni a választók felé.

Fleck Zoltán szerint ebben az esetben kemény aprómunka következik, konszenzusra kell jutni bizonyos kérdésekben, legfőképpen abban, hogy mit jelent az ellenzéki pártok szerint a demokrácia. A jogtudós szerint ebben az esetben is lenne mozgástere az ellenzéknek, pláne, hogy a Fidesz-KDNP-nek már a nem nagy nyerés is veszteséget jelent az elmúlt két választáshoz képest. Ennek belülről is bomlasztó hatása lehet a fennálló rendszerre.

„Nem logikus a NER, ezért nem stabil”

– mondta Fleck Zoltán. Demeter Áron szerint is az eddig elmulasztott együttműködés lenne a legfontosabb teendő az ellenzék számára, és a meglévő demokratikus eszközök kihasználása, bármennyire is értelmetlennek tűnik például egy parlamenti interpelláció.

Mielőtt az esetleges ellenzéki győzelemre került volna gondolatban a sor, szóba került, hogy választópolgárként mit tehet valaki, ha mindenáron kormányváltást szeretne. Elek István szerint könnyű tájékozódni az egyéni választókerületekben a legesélyesebb ellenzéki jelöltről, és ha a hét közepéig nem tudnak megállapodni a pártok, akkor tovább nem is érdemes várni erre.

Úgy véli, hogy még egy kétharmados ellenzéki győzelemre is van esély, ha 70 százalék fölött van a részvétel, és ha a kevésbé tájékozott állampolgárokhoz is sikerül eljuttatni, hogy az adott körzetben ki tudja legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Fleck Zoltán viszont felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a Fidesz-KDNP most jobban érzi a választás tétjét, arra is fel kell készülni, hogy dezinformációval vagy akár a választójogi törvénybe ütköző módon is be akarják biztosítani a győzelmet.

Fleck Zoltán úgy gondolja, ha akármilyen arányban is, de ennek ellenére nyer az ellenzék, akkor

fel kell puhítani a rendszert, meg kell kérdőjelezni a hatályos alaptörvényt, és elkezdeni az alkotmányozási folyamatot.

Demeter Áron szerint, ha nincs elegendő közös pont a pártok elképzeléseiben, akkor új választásokat kell kiírni, immár egy igazságosabb rendszerben. Szerinte el kell kerülni a szimbolikus, de valójában nem jól funkcionáló alkotmányozást. Elek István szerint egyszerű többséggel lehetetlen lenne kormányoznia egy ennyire megosztott közösségnek, mint amit az ellenzék képvisel, és nagy lesz a kísértés arra is, hogy valaki lepaktáljon a Fidesszel. Demeter Áron és Elek István szerint egyébként van esély egy ellenzéki közös nevező kialakítására, Fleck Zoltán viszont nem volt biztos benne, hogy az ellenzéki pártok leértek-e már annyira a gödör aljára, hogy felismerjék az ilyesfajta kompromisszum szükségességét.

Szerinte társadalmi nyomás kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mert „az nem egy élhető Magyarország, ami az autoriter rendszerbe belerohad”.

Az ezt követő politikusi vitán hasonló kérdések kerültek szóba. Ezt Pikó András vezette, aki két-két percet adott az ellenzéki pártok (DK, Együtt, MSZP-P, LMP, Momentum Mozgalom) képviseletében megjelent résztvevőknek arra, hogy kifejtsék álláspontjukat, majd egy percben lehetett reagálni az elhangzottakra. A politikusoknak nem mindig sikerült a feltett kérdésre válaszolniuk, hanem a jól ismert kommunikációs paneleket, illetve kampányszövegeket vetették be, de azért nyomokban vitát is tartalmazott a vita.

A törésvonal elsősorban a DK-Együtt-MSZP tengely és az LMP-Momentum között alakult ki, bár az MSZP-s Tóth Bertalan igyekezett néha kibékíteni az ellentéteket.

Az első kérdésben azonban konszenzus volt: Pikó András arról faggatta a résztvevőket, hogy ha már mindannyian azt mondják, hogy nincs már demokrácia, felmerült-e pártjuknál a választások bojkottja. Erre mindenki azt mondta, hogy nem, mert egyrészt a választópolgárok felől is érezték az igényt arra, hogy elinduljanak, másrészt pedig minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy leváltsák a kormányt.

Pikó András, Varju László (DK), Szigetvári Viktor (Együtt), Tóth Bertalan (MSZP), Kanász-Nagy Máté (LMP), Gönczi Gergely (Momentum) Forrás: EKINT/Facebook

Ezután Pikó András felvetette, hogy a parlamenti munka bojkottjára gondoltak-e, amennyiben ismét kétharmaddal nyert a Fidesz-KDNP. A momentumos Gönczi Gergely szerint ez a lépés értelmetlen lenne, mert senkinek sem tudnák bizonyítani vele, hogy a rendszer nem demokratikus. Hiszen valaki vagy eddig is tudta ezt, ahogy külföldön, például az EU-ban is látják, vagy ha eddig elvakultsága miatt nem vette észre, ezután sem ébredne rá. Emellett szerinte egy ilyen helyzetben is lehet hasznos ellenzéki munkát folytatni. Az LMP képviseletében Ungár Péter helyett megjelent Kanász-Nagy Máté szerint sem kell otthagyni a Parlamentet, mert ez csak zavart okozna az emberek fejében: nem értenék, hogy ha egyszer részt vettek a választáson és bejutottak, akkor miért nem politizálnak. Illetve szerinte is ki kell használni a képviselőséggel járó lehetőségeket. Tóth Bertalan azonban el tud képzelni olyan forgatókönyvet, amikor a demokrácia további leépítése miatt kénytelenek lennének bojkottálni az üléseket. Ugyanezt mondta az Együtt miniszterelnök-jelöltje, Szigetvári Viktor is. Hozzátette,

ha fideszes kétharmad lesz, akkor ők a parlamenti helyüket arra is kihasználnák, hogy az ezt megakadályozni képtelen ellenzéket „üssék”.

A legkevesebb hajlandóságot arra mutatták a jelenlévők, hogy érdemben válaszoljanak arra, mi tennének, ha a Fidesz-KDNP-nek többsége lenne, de nem kétharmados. Az MSZP-s Tóth Benedek szerint ezzel már bevinne az ellenzék egy mélyütést, amit lehetne folytani a 2019-es önkormányzati választásokon, hogy a kormánypártok ne bírjanak ki még egy menetet 2022-ig a ringben. A legtöbben kizártak bármiféle együttműködést a parlamenti munka során a kormánnyal, de az LMP-s Kanász-Nagy Máté szerint konkrét ügyeket kellene nézni, ahogy ők eddig is tették (sokat is bírálta a vitán Szigetvári Viktor az LMP-t azért, mert például az Alkotmánybíróság felállításában segédkezett). Gönczi Gergely szerint pedig akkor lenne a kétharmad és az egyszerű többség között érdemi különbség, ha az ellenzéki pártok ki tudnák vinni az emberek közé a politikát.

Itt kialakult egy kis vita, ugyanis a monentumos Gönczi Gergely úgy fogalmazott arra a kérdésre, hogy konkrétan mit csinálnának ellenzékben, hogy biztosan nem azt, amit az eddigi ellenzék. Ez Szigetvári Viktornak (és a jórészt idősekből álló közönségnek) nagyon nem tetszett. Szigetvári szerint a baloldali képviselők, az LMP-sek és még a Parlamenten kívüli együttes politikusok is minden rendelkezésre álló eszközt kihasználtak eddig is, hogy fellépjenek a kormány politikája ellen. Az MSZP-a Tóth Bertalan erre békítőleg úgy reagált, hogy elismerte a Momentum nolimpiás sikerét, és hozzátette, hogy egymásra van utalva az ellenzék, ezért nyitottnak kell lenni.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy ha kisebbségbe került a Fidesz, képes lehet-e egy ennyire megosztott ellenzék kormányozni. Gönczi Gergely szerint

egyszerű ellenzéki többség esetén is ki lehet fogni a szelet a Fidesz vitorlájából,

és a pénzcsapok elzárása merőben új helyzetet jelentene a Fidesz stabil holdudvarában. Ugyanezt mondta lényegében Kanász-Nagy Máté is, hozzátéve, hogy az oktatás, az egészségügy és a választási rendszer átalakítása kapcsán már most is sikerült közös platformot kialakítania az ellenzéki pártoknak. Szigetvári Viktor hangsúlyozta, hogy a Jobbikkal nem lehet koalíciót kialakítani (és az LMP álláspontjára utalva többször is elmondta, hogy a kormányváltáshoz sem kell a Jobbik), főleg, hogy szerinte az is elképzelhető, hogy Vona Gáborék a Fidesszel egyeznek meg. Szigetvári radikálisabban fogalmazta meg azt, amire a jelenlévő MSZP-s és DK-s politikus is utalt, hogy nem feltétlenül kell kétharmad a kétharmaddal bebetonozott NER visszacsinálására. Szigetvári szerint egy

„feles többség is rendszerváltás”,

és mivel illiberális demokrácia van az országban, a demokrácia visszacsinálásához az illiberális eszközök is megengedhetők, és szerinte ezt a nemzetközi közösség is így látja. A DK-s Varju László is arról beszélt, hogy a NER körülményei között jogállam nem létezik.

Kanász-Nagy Máté szerint viszont csak ördögi körbe kerülnénk, ha a Fidesz eszközeit használva akarnánk leépíteni a Fidesz rendszerét, mert nehezen lehetne visszatalálni egy ilyen pozícióból az alkotmányosság terepére. Az LMP álláspontja az, hogy a feles többség nem jelent elég felhatalmazást a választóktól ahhoz, hogy kétharmados törvényeket csináljanak vissza, és egy ilyen győzelem távolról sem hasonlítható a rendszerváltáshoz. Antidemokratikus eszközök ellen demokratikus eszközök kellenek – mondta, hozzátéve, hogy az új alkotmányról például lehetne népszavazást kiírni. Szigetvári szerint a jogfolytonossággal óvatosan kell bánni, mert le kell váltani a Fidesz által kulcspozícióba ültetett embereket és helyreállítani a demokratikus intézményrendszert. Az alkotmányozás egy következő lépés lehet az új választás után.

„Többet nem lehet elkövetni azt a hibát, hogy mi vagyunk az úriemberek”

– mondta Tóth Bertalan arról, hogy a nem jogállamot nehéz lebontani jogállami eszközökkel, és a Fideszt soha nem is izgatta, hogy a demokráciát szem előtt tartsa. A DK-s Varju László szerint az igazságosság és a jogbiztonság kérdésében az igazságosság a fontosabb szempont. A momentumos résztvevő viszont inkább Kanász-Nagy álláspontjához csatlakozott: legitim, jogállami eszközökkel kell elkezdeni a rendszer leépítését, eközben pedig szerinte úgyis annyit gyengülne a biztos hátországát vesztett NER, hogy működjön ez a módszer.

A legutolsó kérdéskör az elszámoltatásé volt, amit már többször is érintettek a pártok, és a közönség is nagyon szeretett volna hallani róla, annak ellenére, hogy a vita már kicsúszott az előre meghatározott időkeretből.

Itt nagyjából konszenzus volt abban, hogy a közbeszerzések felülvizsgálata, a kormánypárti politikusok elleni vagyonosodási vizsgálatok elindítása, a korrupciós ügyészség felállítása, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lenne fontos.

Az LMP és a Momentum tagjai a széles körű vizsgálatok és a nyilvánosság hívei voltak, illetve azt a jogi eszközt is kihasználnák, amely a törvény betűje szerint ugyan megfelelő, de az erkölcsileg elítélhető szerződések semmissé tételére ad lehetőséget. Kanász-Nagy szerint ugyan csábító lenne akár új büntetőtörvénykönyvi tényállásokkal vagy visszamenőleges hatályú ítéletekkel fellépni a korrupció ellen, de enélkül is van elég eszköz az elszámoltatásra. Tóth Bertalan és Szigetvári Viktor szerint azonban nagyon sok ügyletről már most is lehet tudni, hogy visszaélések történtek, és nem kellene hosszas vizsgálatokkal tölteni az időt. Szigetvári például a legnagyobb fideszközeli oligarchákat vagyonelkobzással is sújtaná. Varju László pedig kifejezetten Polt Péter legfőbb ügyészt említette, akit el kellene küldeni, míg más prominens Fideszhez köthető szereplőket, például Matolcsy Györgyöt pedig bíróság elé állítani.

Magyarország és Lengyelország veszélyt jelent az Unióra

FüHü

-

2018-01-08

0

Magyarország és Lengyelország veszélyt jelent az Unióra

A Guardian véleményrovatának szerzője írja ezt. Szerinte, ha a két ország illiberális demokráciát akar építeni, akkor az Európai Unión kívül és EU-s források nélkül kell megtenniük.

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke Orbánnal
(MTI/EPA/Pawel Supernak)

Will Hutton közgazdász-politológus, az Oxfordi Egyetemhez tartozó Hertford College igazgatója több mint 15 éve ír hetente véleménycikket az egyik legtekintélyesebb brit lapnak, a Guardiannek. Most Magyarország és Lengyelország illiberális szövetségéről ír.

Hutton szerint nem látni, hogy a konzervatív nacionalizmus térnyerése hogyan érhetne jó véget. Ahogy írja: ezek a rendszerek olyan „nemzeti közösségeket” akarnak létrehozni, amelyeket egy-egy ellentmondást nem tűrő vezér irányít, és amelyek küzdenek a külföldi befolyás ellen. Csakhogy

ez belpolitikai elnyomáshoz, haveri kapitalizmushoz, korrupcióhoz, a rasszizmus terjedéséhez és nemzetközi konfliktusokhoz vezet.

Hutton szerint Oroszország és Kína fektették le az ilyen rendszerek alapjait, de ilyenek működnek Törökországban és Indiában, a lengyel és magyar vezetők pedig valósággal csodálják ezeket a gondolatokat – ahogy szerinte Donald Trump és sokan a brexit-párti brit konzervatívok közül is. Szerinte arra a dolgozó rétegre támaszkodnak, amely félti a munkáját és fenyegetve érzi életszínvonalát. Ezekre a félelmekre építenek más európai konzervatív nacionalista pártok a német AfD-től a dán Néppártig. Ahogy Hutton fogalmaz:

„Európának újra a legsötétebb démonaival kell szembenéznie.”

Azt írja: az Európai Unión belül a Fidesz viszi ebben a vezető szerepet. Az alkotmány átírásával létrejött az a rendszer, amelyet Orbán Viktor „illiberális demokráciának” hív, írja Hutton, aki szerint az a célja, hogy olyan egypártrendszer jöjjön létre, ahol kisöprik a kereszténységgel nem összeegyeztethető értékeket, nincsenek fékek és ellensúlyok, kontrollálják a médiát, a baráti oligarchák pedig állami szerződésekből szerzik a vagyonukat.

Hutton szerint „bűzlik az egész”, Orbán mégis meg tudja tartani a hatalmát a muszlim bevándorlókkal való fenyegetés és a törékeny gazdaság miatt.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egyik első útja Magyarországra vezetett
MTI Fotó: Illyés Tibor

Arról is ír, hogy 2015 óta Lengyelország is egyre inkább erre az útra lépett, de decemberben az Uniónak elege lett: a hetes cikkely életbe léptetését a „legagresszívebb lépésnek” nevezi, amelyet az EU valaha egy tagállama ellen tett. Ugyanakkor azt is megemlíti, hogy Magyarország valószínűleg megvétózna bármilyen szankciót Lengyelország ellen.

Hutton megemlíti Orbán 2014-es tusnádfürdői beszédét. Azt írja,

a magyar miniszterelnök számára a 2008-as pénzügyi válság a nyugat és a liberális értékek végét jelentette, amelyek ellen küzdeni kell.

Ezért indított harcot a jogvédők ellen, ezért támadja a CEU-t, amelyet Soros György alapított.

Hutton szerint 1989-ben az Európai Unió arra jutott, hogy ha erős demokratikus intézmények jönnek létre Kelet-Európában, akkor elterjednek a demokratikus értékek is. Ezért is vették fel tagnak, több más állammal együtt, 2004-ben Magyarországot és Lengyelországot is.

Azt írja: az Unió jogosan keménykedik Lengyelországgal, és meg kell nyernie ez a csatát:

„Ha Magyarország és Lengyelország illiberális demokráciát akar építeni, akkor ezt az EU-n kívül és az EU pénze nélkül kell megtenniük.”

Szerinte Orbán téved, amikor a kínai és az orosz gazdaságot ünnepli, beszédeivel pedig csak Magyarországnak okoz károkat. Az Uniónak ugyanakkor mindent meg kellene tennie, hogy csökkenjenek az emberek félelmei, amelyet a mozgás szabadságával kapcsolatban éreznek – minden tagállamnak meg kellene adni például a jogot, hogy ne engedjen be bevándorlókat.

Ahogy fogalmaz: nyitottnak kell lenni, de nem a végtelenségig, ez ugyanis csak a populista, nacionalista jobboldalnak ad muníciót, és olyan erőket hoz létre, amelyet az Uniót magát is fenyegetik.

Magyarországot ma nem vennék fel az EU-ba

FüHü

-

2017-10-27

0

Magyarországot ma nem vennék fel az EU-ba

Meciar Szlovákiájához hasonlította Bozóki András az Orbán-féle illiberális rezsimet, Mitrovits Miklós Lengyelország-szakértő szerint pedig komoly történelmi okai vannak az ilyen folyamatoknak a térségben. A Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján az is elhangzott, hogy az Unióban azt gondolják: a magyarok ugyan elmennek a falig, de lehet velük tárgyalni, a lengyelekkel viszont nem. Az EU pedig nem a szankciókra épül, hanem a közös értékekre, ezért sem tud azzal mit kezdeni, ha valaki ezekkel szembe megy.

Krekó Péter, Arató Krisztina, Bozóki András, Gyévai Zoltán és Mitrovits Miklós
Fotó: FüHü

Arató Krisztina, az ELTE jogi karának egyetemi tanára arról beszélt, hogy sokat emlegetik: az Európai Unió válságban van, és a demokrácia válsága csak egy a sok közül. Emlékeztetett arra, hogy először ez a kérdés nem is az új tagok között merült fel, hanem még 1999-ben, Ausztria esetében, amikor a szélsőjobboldali Szabadságpárt bekerült a kormányba. Ott a vizsgálóbizottság azt találta, hogy nem történt olyan alapjogi sérelem, amire számítottak – ez presztízsveszteséget okozott az Uniónak, ezért is óvatosak az ilyen fellépéseknél.

Most viszont Magyarország és Lengyelország esetében komoly dolgokról van szó.

Lengyelországgal szemben el is indult az eljárás a hetes cikkely alapján. Ha viszont ezt érvényesítik, akkor Arató Krisztina szerint érdemes belegondolni, hogy valóban a kívánt hatást érnék-e el, vagyis, hogy az érintett országok visszatérnek a demokratikus értékekhez, és nem pont az ellenkezőjét, hogy még inkább befelé fordulnak.

Bozóki András, a Közép-európai Egyetem tanára szerint a magyar helyzet annyiból érdekes, hogy

„már nem beszélhetünk liberális demokráciáról Magyarország esetében”,

ez már „a szürke zónába tartozó hibrid rezsim”, olyan, mint Meciar Szlovákiája, Iliescu Romániája, Milosevics Szerbiája volt. Ilyen viszont az EU-ban nincs, és még nem is volt. Lengyelországban „ugyan súlyos problémák kezdenek mutatkozni”, de nagy a társadalmi ellenállás, nincs még bebetonozva a rendszer.

A magyar viszonyokat viszont demokráciáknak kell eladni, Bozóki szerint

„ezt nevezi a miniszterelnök pávatáncnak, hogy mást mond Brüsszelben és mást Magyarországon”.

Ezért nem súrlódásmentes Magyarország és az Európai Unió viszonya, amit tovább bonyolít, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja.

Bozóki szerint, ha nem lenne Magyarország az EU tagja, akkor beláthatatlan lenne, hogy meddig menne el ez a folyamat. Az Uniónak ugyanis vannak eszközei, de limitáltak, mivel nincs felkészülve arra, hogy egy nem demokratikus ország lesz a tagja, csak bizonyos szabadságjogokat tud számon kérni, demokratikus jogi alapnormákat nem. Ráadásul a kohéziós alapok révén az Unió hozzá is járul az ilyen rezsim fennmaradásához – hiszen azok a szövetséges elithez kerülnek.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója Gyévai Zoltánnak, a Bruxinfo főszerkesztőjének egy korábbi írását idézte, miszerint egy magas rangú uniós tisztviselő azt mondta neki: Orbán Viktor olyan, mint egy gyorshajtó:

ha lefotózzák 160-nal, akkor visszakapcsol 140-re,

vagyis még mindig túl gyorsan hajt, de legalább nem fejjel megy a falnak.

Gyévai Zoltán szerint valóban vannak vörös vonalak: például a halálbüntetés kérdése, vagy az Európai Bíróság ítéleteinek elfogadása. Azt mondta: továbbra is az Brüsszelben a mérvadó vélemény, hogy a lengyel kormánnyal szemben

Orbán Viktor elmegy ugyan a falig, megpróbálja kitolni, de megérti, mikor kell megállni, és lehet vele tárgyalni.

A Lex CEU-val kapcsolatban azt mondta, politikai és jogi folyamat is elindult: az Európai Néppárté volt a feladat, hogy politikailag figyelmeztesse a Fideszt, de a megoldást a jogi úttól várták. Szerinte a magyar kormány él a jogi lehetőségekkel – mellékesen azt is megjegyezte, hogy a magyar jogászokat sokszor csodálattal emlegetik Brüsszelben, hogyan találnak mindig új lehetőségeket.

Mitrovits Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója arról beszélt, hogy kívülről sokszor csak a következmények látszanak, de Magyarország és Lengyelország esetét nem lehet az elmúlt 5-10 év távlatában vizsgálni. Szerinte minimum 200 évről van szó: az 1815-ös bécsi kongresszuson Európa felosztotta Lengyelországot (a korábbi felosztások után újra), mert a nagyhatalmak úgy gondolták, nincs szükség Európa ezen részén független nemzetállamokra.

Ekkor indult el az a folyamat is, ami a mostani európai demokráciákhoz vezetett. Viszont többek között Magyarország és Lengyelország esetében folyamatosan, a nyugati hatalmak egyetértésével levert szabadságmozgalmakról volt szó, vagyis

nem tudott kifejlődni az, ami Nyugat-Európában.

Később sem volt esélye ennek a régiónak a Nyugathoz csatlakozni, hiszen a második világháború után például a szovjet érdekszféra része lett. A kelet-európai nacionalizmusoknak szerinte fontos eleme „a Nyugat minket elárult” gondolat, ami megjelenik a magyar és a lengyel kormánypártoknál is.

Gazdaságpolitikában ugyanakkor van különbség: a lengyelek közelíteni akarják az országot az Unióhoz. Strukturális különbség a társadalom ellenállási képessége is – ennek okát pedig az 1945 után történtekben látja. Lengyelországban 10-12 évente volt egy társadalmi robbanás, ezért ott

teljesen más a megítélése a civil és jogvédő mozgalmaknak, illetve a magántulajdonnak.

Tehát szerinte csak látszólag megy egy irányba a magyar és a lengyel politika. Azt is problémának látja, hogy az Unió csak tüneteket kezel, nem a mélyebb problémákat, és választ kellene találni arra, hogy ez a régió mennyire része Európának.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a rendszerváltás utáni régiós elitnek is történelmi felelőssége van abban, hogy a mostani rendszer kialakult – szerinte kevesen tekintették a centrumhoz való felzárkózást prioritásnak.

Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski
Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak

Arató Krisztina egyetértett azzal, hogy a megkésett iparosodás problémája is jelen van a mostani helyzetben. Szerinte a „mit tehet az EU?” kérdésben megjelenik a

„mentsen már meg minket Brüsszel magunktól”

gondolat is.

Bozóki András szerint az EU eltérően kezeli Magyarországot és Lengyelországot – de Lengyelország nem is válaszol az uniós megkeresésekre, Orbán Viktor viszont igen, ráadásul a Néppárt tagjaként többet is elnéznek neki.

Gyévai Zoltán azt mondta, hogy nagyon kevés az ismeretanyag, ami Magyarországról és a régióról felhalmozódott az Európai Bizottságban, és egyik oka az, hogy nem vagyunk régóta tagok. Magyarország (és Lengyelország) azt a lehetőséget sem használta ki eddig jól, hogy lobbizzon az Unión belül – amit a németek fejlesztettek tökélyre. Szerinte

„kicsit úgy érzékelik Lengyelországot és Magyarországot Brüsszelben, hogy ezek az országok rosszul érzik magukat a bőrükben, és ezen segíteni kell”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU eleve nem a szankciókra épül, hanem a közös értékekre, ezért sem tud azzal mit kezdeni, ha valaki ezekkel szembe megy. Ezért kétfajta megoldás kínálkozik: összekötni a jogállami elveket a kohéziós alapokkal, vagy valahogy ösztönözni a nagyobb együttműködésre ezeket az államokat – és ez az, amit a többség támogat.

Jaroslaw Kaczynski
Fotó: MTI/EPA/Radek Pietruszka

Mitrovits Miklós szerint Lengyelország történelmi lehetőséget szalaszt most el, mert szinte soha nem volt arra lehetősége, hogy olyan mértékben szólhasson bele Európa jövőjébe, mint ahogy most tehetnék.

Arató Krisztina a kérdésre, hogy Magyarországot felvennék-e ma az Európai Unióba, azt válaszolta: szerinte nem, de az ország sem így működne, ha ma kellene csatlakoznunk. Gyévai Zoltán annyit tett hozzá: nem csak Magyarország nem teljesítené a tagok közül most a feltételeket.

Die Welt: Illiberális demokráciák

FüHü

-

2017-10-24

0

Csehország Magyarországhoz és Lengyelországhoz közeledik, amely már jó ideje az új (vagy régi) nacionalizmus útján halad. Így Közép-Európában kialakul „az illiberális demokráciák” tömbje. A kelet-európai kivétel azzal fenyeget, hogy kelet-európai szabállyá válik.

Még nem tudni, hogy Andrej Babiš azt az EU- és idegenellenes politikát folytatja-e majd, amelyet a kampányban ígért, de annyi bizonyos: a választásokat nem annak ellenére, hanem éppen azért nyerte meg, mert eltökélt amellett, hogy nem fogad be egyetlen menekültet sem. Ha Babiš eredményéhez hozzászámítjuk azt a 10 százalékot, amelyet egy nyíltan szélsőjobboldali párt ért el, akkor ez azt jelenti, hogy

a szavazók 40 százaléka elutasítja a bevándorlást.

Csehország ezzel Magyarországhoz és Lengyelországhoz közeledik, amely már jó ideje az új (vagy régi) nacionalizmus útján halad. Így Közép-Európában kialakul „az illiberális demokráciák” tömbje. A kelet-európai kivétel azzal fenyeget, hogy kelet-európai szabállyá válik. Nem csak Törökországra és Oroszországra érvényes: a demokratikus választások nem garantálnak automatikusan demokráciát. Az ilyen választásokat fel lehet használni arra is, hogy kárt tegyenek a hatalmi ágak megosztásában és a jog uralmában, vagy egyenesen felszámolják mindezeket. Beláthatatlanok a következmények, amelyek ebből az Európai Unióra származhatnak.

A csehországi választásnak még csak nem is az a legfontosabb aspektusa, hogy egy milliárdos vállalkozó győzött, aki Berlusconihoz és Trumphoz hasonlóan az ország vállalatként való vezetését és gazdagságot ígér mindenkinek. Sokkal inkább kell aggódni amiatt, hogy

Magyarország, Lengyelország és Ausztria után most egy újabb uniós tagállam választott etnikai alapon.

„Aki alapvetően elutasítja a menekültek befogadását, az ezzel elutasítja a liberális demokráciát. Az ugyanis nem állhat etnikai, azaz völkisch-népnemzeti alapon, hanem az alkotmányon, a szabályokon kell nyugodnia. Ez vonatkozik az EU-ra is, amelynek szerződéseiben az van benne, hogy csatlakozhat minden állam, amely követi a megfogalmazott szabályokat.

Az illiberális demokráciák tömbje frontális támadás lenne az Európai Unió, mint jogi közösség ellen.

Hogy már majdnem ott tartunk, azt bizonyítja, hogy az EU keleti bővítését elsiették. Az EU ma sokkal mélyebben megosztott Kelet és Nyugat, mint Észak és Dél között. Nem lehet eléggé hálásnak lenni azért, hogy Franciaország élén most olyan államfő áll, aki nagy energiával fog neki az EU nagyjavításának. Németországnak ebben szenvedélyesen részt kell vennie. Szenvedélyesebben, mint eddig Angela Merkel hiper-pragmatikus és empátiamentes irányítása alatt tette” – írta a jobboldali konzervatív lap.

Címke: illiberális demokrácia

Magyarán van-e alternatívája, hogyan váltható le egy posztmodern, poszt-demokratikus, hibrid rendszer?

A szövetség főideológusa teszi világossá azt, hogy itt az orbáni illiberalizmushoz és populizmushoz való teljes és minden föltétel nélküli elköteleződés végpontjához közelít.

Azt mondja Székely István ugyanis, hogy „Nekünk az az érdekünk, hogy valaki egyszerre tudjon RMDSZ-es és fideszes lenni…, ez a különböző választásokon is megnyilvánuljon”.

Az viszont föl sem merül, hogy a ROMMAGYAR POLITIKAI MEZŐNY ÖNÁLLÓ POLITIZÁLÁSRA IS TÖREKEDHETNE”, saját állásponttal, politikai identitással, és igen AUTONÓMIÁVAL.

Magyarország gúnyt űz az EU értékeiből, itt az idő kirúgni az unióból – ezt írja a baloldali brit lap publicistája.

rendszeresen gúnyt űz az alapvető demokratikus normákból és az emberi jogokból,

Orbán háborút visel a demokrácia ellen,

egyéb szankciók mellett felfüggesztik Magyarország szavazati jogát.

Orbán illiberális demokráciája azt az Európát fenyegeti, amelyikből a kis államok profitálnak a leginkább – ezt írja az ismert német újságíró, Norbert Mappes-Niediek.

az EU közép és kelet-európai tagállamai egyre inkább nacionalista húrokat pengetnek,

Orbán családja is hihetetlen tempóban gazdagodik.

Az orosz elnök modellt is jelent kelet-európai követőinek, de pénzzel is támogatja őket.

Ha a nacionalizmus mindenütt előretör, akkor a kis államok érdekérvényesítő képessége radikálisan csökkenhet.

Az egyik legnagyobb, európai uniós ügyekkel foglalkozó portálon megjelent véleménycikk szerint „eljött az igazság pillanata” az Európai Néppárt számára: ha „meg akarja menteni a lelkét”, akkor ki kell zárnia a Fideszt.

a Fideszt a Néppárt leginkább renegát tagjának nevezi.

jogosan fogalmaznak meg kritikát Lengyelországgal szemben,

a német kereszténydemokraták is figyelmeztették már Orbánt,

az európai jobbközép most mutathatja meg, hogy ragaszkodik az uniós értékekhez és a jogállamisághoz.

nagyon gyorsan meg kell találniuk a közös nevezőt, amit eddig elmulasztottak, és ezt fel kell tudni mutatni a választók felé.

Úgy véli, hogy még egy kétharmados ellenzéki győzelemre is van esély, ha 70 százalék fölött van a részvétel, és ha a kevésbé tájékozott állampolgárokhoz is sikerül eljuttatni, hogy az adott körzetben ki tudja legyőzni a Fidesz jelöltjét.

fel kell puhítani a rendszert, meg kell kérdőjelezni a hatályos alaptörvényt, és elkezdeni az alkotmányozási folyamatot.

A törésvonal elsősorban a DK-Együtt-MSZP tengely és az LMP-Momentum között alakult ki, bár az MSZP-s Tóth Bertalan igyekezett néha kibékíteni az ellentéteket.

ha fideszes kétharmad lesz, akkor ők a parlamenti helyüket arra is kihasználnák, hogy az ezt megakadályozni képtelen ellenzéket „üssék”.

egyszerű ellenzéki többség esetén is ki lehet fogni a szelet a Fidesz vitorlájából,

Itt nagyjából konszenzus volt abban, hogy a közbeszerzések felülvizsgálata, a kormánypárti politikusok elleni vagyonosodási vizsgálatok elindítása, a korrupciós ügyészség felállítása, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lenne fontos.

A Guardian véleményrovatának szerzője írja ezt. Szerinte, ha a két ország illiberális demokráciát akar építeni, akkor az Európai Unión kívül és EU-s források nélkül kell megtenniük.

ez belpolitikai elnyomáshoz, haveri kapitalizmushoz, korrupcióhoz, a rasszizmus terjedéséhez és nemzetközi konfliktusokhoz vezet.

a magyar miniszterelnök számára a 2008-as pénzügyi válság a nyugat és a liberális értékek végét jelentette, amelyek ellen küzdeni kell.

Most viszont Magyarország és Lengyelország esetében komoly dolgokról van szó.

ha lefotózzák 160-nal, akkor visszakapcsol 140-re,

Orbán Viktor elmegy ugyan a falig, megpróbálja kitolni, de megérti, mikor kell megállni, és lehet vele tárgyalni.

nem tudott kifejlődni az, ami Nyugat-Európában.

teljesen más a megítélése a civil és jogvédő mozgalmaknak, illetve a magántulajdonnak.

Csehország Magyarországhoz és Lengyelországhoz közeledik, amely már jó ideje az új (vagy régi) nacionalizmus útján halad. Így Közép-Európában kialakul „az illiberális demokráciák” tömbje. A kelet-európai kivétel azzal fenyeget, hogy kelet-európai szabállyá válik.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA