Kezdőlap Címkék Homoszexualitás

Címke: homoszexualitás

Olvastam a törvényt

Amióta a civilizált külvilág és a civilizált belvilág egybehangzóan felháborodott a Fidesz „gyermekvédelmi” törvénymódosítása ellen, Orbán, Szijjártó és társai azzal válaszolnak a bírálatokra, hogy tessék elolvasni a törvényt.

Jelentem, elolvastam, mégpedig már akkor, amikor még csak a pedofilok büntetéséről és listázásáról szólt, és – az akkor még buzgón helyeslő ellenzékiektől eltérően – már akkor sem helyeseltem, akkor is csak kampánycélú hangulatkeltésnek tekintettem. Amikor azután értesültem a szavazás előtt benyújtott módosító javaslatról, amely a szexuális orientáció szerinti diszkriminációra irányult, természetesen újra elolvastam a javaslatot. Hadd idézzem itt a törvény szövegébe több helyen is bekerülő módosítás szövegét az első előfordulásnál, a gyermekvédelmi törvény módosításánál:

„E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

Ha ez a mondat illetve a benne foglalt tilalom az „illetve” szót megelőző vesszőnél befejeződne, vagyis csak a pornográf, valamint a szexualitást „öncélúan” megjelenítő tartalmak elérhetővé tételére vonatozna, akkor csak bornírt lenne.

Ezt a bornírtságot mutatja a módosítás indokolása, amelyet szintén idézek:

„Az államnak az Alaptörvényből levezethető kötelezettsége, hogy olyan jogszabályi környezetet és intézményrendszert megalapozó szabályokat alakítson ki, amelyek garantálják a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet, valamint

a gyermek születésétől fogva megváltoztathatatlanul fennálló önazonosságának megőrzését, illetve megóvását.

Ahhoz, hogy ennek a jogalkotó eleget tegyen, szükséges, hogy az Alaptörvényben megfogalmazott általános szabályokon túl a gyakorlatban is alkalmazható, kézzel fogható szabályokat alkosson, melyeken keresztül megvalósulhat a hivatkozott értékek védelme. Belátható, hogy egyes tartalmakat az életkoruknak megfelelő időben célszerű megismertetni a gyermekekkel, az egészséges lelki és szellemi fejlődésük érdekében.

Vannak ugyanis olyan tartalmak, amelyeket a gyermek − bizonyos életkor alatt − félreérthet, illetve amely károsan hathat a fejlődésére az adott életkorban, vagy egyszerűen a gyermek nem tud vele mit kezdeni, ezért összezavarja a fejlődő erkölcsi, morális értékrendjét, vagy épp az önmagáról és a világról alkotott képét.

A módosítás ebből kiindulva, az Alaptörvény szellemében és a gyermekek egészséges testi, lelki fejlődésének a megóvása érdekében meghatározza azon tartalmak körét, amelyek kapcsán biztosítani kell, hogy a gyermekek ne találkozzanak ezekkel a különböző felületeken (lsd. média, reklám).”

Ismétlem, csak bornírt lenne, de nem lenne diszkriminatív és ezzel megbélyegző. De nem ér véget:

a heteroszexuális szerelem „megjelenítését” nem tiltja, a homoszexuális szerelem megjelenítését igen.

Ezzel pedig olyan különbségtételt alkalmaz, amely szerint a heteroszexuális szerelemről, szexualitásról szabad – sőt alighanem kötelező – az iskolában, a gyerekeknek beszélni, a homoszexuális szerelemről, szexualitásról viszont tilos. Ezzel viszont a homoszexualitást (továbbá a nemváltást) olyasmiként tünteti fel és kezeli, mint amiről gyerekek – köztük a középiskolás korú gyerekek – előtt még beszélni sem szabad, feltehetően mert szégyellni való, emberhez nem méltó dolognak tekinti. Ezért ellentétes a törvény az emberek egyenlő méltóságának humanista alapelvével, ezért alkalmaz diszkriminációt, amely joggal háborítja fel Európa mindazon politikusait, akik tevékenységükben követik az Európai Unió alapjogi chartáját.

Lévai Júlia az És-ben fasiszta, Péterfy Gergely a Facebook-oldalán és a Klubrádióban náci törvénynek nevezte a törvényt.

Igazuk van-e?

Igen, igazuk van, hiszen a törvény olyan veleszületett tulajdonságuk alapján tesz különbséget emberek között, amelyre nincs befolyásuk, és mellesleg nem is érinti azt, hogy jók vagy gonoszok, szorgalmasok vagy lusták, tehetségesek vagy tehetségtelenek.

Ez ugyanolyan diszkrimináció, mint a rasszisták által alkalmazott diszkrimináció feketék és fehérek, cigányok és nem-cigányok, zsidók és nem-zsidók között.

Miután a Jobbik megszavazta a törvényt, ellenzéki politikusok azzal nyugtatgattak bennünket, hogy ez nem befolyásolja a Fidesszel szemben álló ellenzék együttműködését. Szerintem ez nem megnyugtató, hanem nyugtalanító. Az a hivatkozás, hogy a Jobbik azért szavazhatott ekként, mert „jobboldali párt”, tudatlanságról tanúskodik: a melegek megbélyegzése Hegyeshalmon túl a jobbközép pártokban is elfogadhatatlan, csak a szélsőjobboldali pártok egy részében fogadják el, inkább Keleten, mint Nyugaton.

Emlékezetes, hogy a szavazás eredményének kihirdetésekor az ülésteremben tapsoltak a lelkes képviselők. Ilyet akkor szoktak tenni, amikor megszületik a költségvetés (ezúttal arra nem tapsoltak), vagy megszavaznak más olyan törvényt (a magyar parlamentben leginkább a nacionalista tartalmú törvényeket, parlamenti határozatokat), amelyekkel kapcsolatban úgy érzik: az identitásukat fejezi ki másokkal, a törvényt elutasítókkal szemben.

Fontos tudni, hogy a mai parlamenti többség számára ez a törvény is identitását kifejező törvény.

Megint a jobbik

Az történt, amit vártam: azzal, hogy a pedofília-törvénybe beletették a homoszexuálisokat és transzneműeket, a Fidesz a tőle megszokott gonoszsággal nehéz dilemma elé állította az ellenzéki képviselőket. Korábban valamennyien arra készültek, hogy igennel szavaznak majd, amit ugyan én nem helyeslek, de ez most, ha nem is mellékes, de másodlagossá vált.

A fő kérdéssé az vált, hogy mit kezdenek azzal, hogy az új változat összemossa a homoszexualitást a pedofil bűncselekményekkel. A Momentummal együttműködő három független képviselő és a DK azt jelentette be, hogy nem vesz részt a szavazásban, a Párbeszéd nemmel tervez szavazni, a Jobbik viszont így is meg fogja szavazni a törvényt.

Azt hallom ellenzéki (konkrétan DK-s) politikusoktól, hogy ez nem befolyásolja a Jobbikkal való szövetséget. Nem kell mindenről ugyanazt gondolni, a Jobbik jobboldali párt, míg a pártszövetség többi tagja baloldali vagy liberális. A szövetkező pártok azokkal a dolgokkal foglalkoznak, amelyek a leginkább érintik az emberek mindennapjait, mint a bérek, nyugdíjak, egészségügy, és ezt nem befolyásolja, hogy ideológiai kérdésekről nem ugyanazt gondolják.

Nem így látom.

A törvényszövegnek azok az utólag beiktatott szófordulatai, amelyekkel a tiltás, a korlátozás a homoszexualitás ábrázolására, megjelenítésére is kiterjed, homoszexuális embertársaink megbélyegzésére irányulnak, és ezáltal sértik a polgárok egyenlő méltóságának demokratikus normáját. Ez nem ideológiai kérdés, hanem politikai. Ideológiai lenne, ha csak propagandaszövegről lenne szó, itt azonban törvény születik, tehát a kérdés politikai.

Aki ezt a törvényt megszavazza, az embertársaink egyenlő méltóságának megsértését hagyja jóvá.

Már a hatpárti szövetség létrejöttekor felhívtam a figyelmet ezen az oldalon, hogy a Jobbik alapvető kérdésekben szavaz együtt a Fidesszel. A hetedik alaptörvény-módosítás megszavazásakor például a hajléktalanok, a menekültek és a közigazgatási bíráskodás ügyében állt a Fidesz törekvése mellé. Ezekben az esetekben sem ideológiáról, hanem politikáról volt szó: hozzájárult a Jobbik ahhoz, hogy a hajléktalanságot büntessék, hogy Magyarország ne vehessen részt az EU közös migrációs politikájában, és hogy a közigazgatási bíráskodást szorosabban a kormány alá helyezzék. (Ez a szándék azután más módon valósult meg, de ez a Jobbik szavazásának megítélésén nem változtat.) Most ismét a Fidesz mellé áll egy súlyos kérdésben a Jobbik. Hamis az a hivatkozás, hogy a Jobbik jobboldali mivolta teszi ezt érthetővé: Európa jobbközép pártjai ilyet nem tesznek, ez egyes szélsőjobboldali pártokra (mint a Fidesz vagy a lengyel PiS), különösen azok „civil” hátterére jellemző.

Az Emberi Jogok Európai Chartája a diszkrimináció tilalmát a szexuális orientáció szerinti megkülönböztetésre is vonatkoztatja.

Ez az ügy újra cáfolja azt az elterjedt állítást, hogy a Jobbik jobbközép párttá válik.

A Jobbik azzal próbálja feloldani a problémát, hogy megszavazza most a törvényt, de ha majd az ellenzéki pártszövetség a választáson többséget szerez, módosítják a pedofília-törvényt, és törlik belőle a homoszexuálisokra és transzneműekre történő utalásokat. És ha mégsem nyeri meg az ellenzék a választást? Akkor a Jobbik továbbra is felelős marad embertársaink megbélyegzéséért.

Megerősít ez a történet abban, hogy ne szavazzak olyan listára, amelyen jobbikos képviselők is szerepelnek.

Fogadhassanak-e örökbe homoszexuális párok?

Erkölcsi értelemben semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli [ti. azt, hogy a homoszexuális párok örökbe fogadhassanak]. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni. Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.

Kövér doktor, a nemzet bunkósbotjának, igazolhatatlan analógiája a pedofília és a homoszexuálisok örökbefogadási jogának követelése között tipikus megnyilvánulása az agresszív rezsimnek, amelyik még ott is az ostobák erejével lép fel, ahol egyébként lenne értelme az érvelésnek is. Vegyük ki a pedofíliát ebből az egészből és koncentráljunk az örökbefogadásra, mert ez távolról sem olyan egyértelmű kérdés, mint ahogy Kövér doktor ellenségei beállítják.

A progresszivista világkép megállíthatatlan expanziója joggal idegesíti az öregedő Kövért (a fiatalt még nem érdekelte). A progresszivizmus az emberi jogok – a hagyományok és a modernség (!) erkölcsi konszenzusának kárára történő – határtalan kiterjesztésével avíttnak és elnyomónak tünteti fel a korábbi szociális és kulturális normákat, amelyek még akkor is normák voltak, ha sokan szegték meg őket – de normának normák maradtak. Kövér azt kéri számon a homoszexuálisokon, hogyha már megverte a sors a természetükkel (és jelezzük, ezúttal nem nevezte ezt betegségnek), azt kellő illendőséggel fogadják és nem állnak neki a nevében rombolni az “egészséges” normákat. Magyarul ne akarjanak érvényt szerezni a vágyaiknak társadalmi elismertségben és a jogrendben, egyenlő elismerést követelve maguknak, mert tudniuk kell, hogy se a vágyaik, se ők “nem egyenrangúak”. Ha mégis így tesznek, azzal a természetes – az emberiség hosszútávú érdekét jelentő – rendet rombolják, varrom el a Házmester gondolatmenetét.

Sajnálatosan ez az érvelés teljesen koherens. A kevésbé türelmes (vagy művelt) progresszivisták hangos undorral jutalmazzák, de – közlöm – a cizelláltabbak és igényesebbek sem tudnának ellene érvelni úgy, hogy az veszélyes legyen rá. Valójában két ízlés alapú érvrendszer csap össze, amely között csak választani lehet, mert önállóan megállják a helyüket.

Nem az egyikből a másik ellen fogok érvelni, hanem a progresszivista felfogás koherenciáját vizsgálom, ami – ha hiányosnak bizonyul – egyedül tudhatná megingatni (de természetesen nem fogja, mert az ilyen típusú ügyek nem racionális érveléssel dőlnek el). Valóban kérdés – és én csak kérdéseket teszek fel a legelvontabbaktól a konkrétak felé, nem foglalok állást -, hogy vajon kell-e és ha igen, miért kell minden vágyunknak érvényt szerezni az életünk során és mi történik az erkölcsi világunkkal, ha alárendelődik a jogosnak vélt vágyaink összecsapásának. Van-e felelőssége az embernek a hagyományokért és a társadalmi normákért – illetve mettől igazolható ezek feszegetése. Jogos-e az embernek elvárni, hogy minden világok legjobbikából részesülhessen: (a konkrétumok felé haladva) alapesetben kellőképp viszolyogjon a másik nemtől és saját testének reproduktív felhasználásától, de közben magának vindikálja a reproduktív szerelem gyümölcseit? Honnan veszi bárki, hogy meg tudja jósolni, hogyan hat egy mégoly szerető homoszexuális életközösség egy konkrét gyerekre (amíg legalábbis nem válik ez a fajta közeg – ami a progresszivisták célja – teljesen “normálissá”)? De vajon jó-e (ismét az elvontabb felé), hogy minden normális lesz, aminek megvalósítását bárki – pontosabban bárki, aki kellő hatalomra tud szert tenni – a fejébe veszi? (És mi lesz azokkal, akik nem tudnak elég támogatót és hatalmat koncentrálni maguk mellett?) Mi a határ az abnormalitás felé? Milyen lesz az a társadalom, amelyben az abnormalitás válik a normává, illetve honnan tudják a progresszivisták, hogy az élhető és boldogabb lesz, mint a mostani? Hova vezet a progresszivista logika: milyen lesz a szent hármasság – az individualizáció, az államilag szankcionált egyenlőség és a jelenlét (a múlt és – leszámítva a saját programját – a jövő iránti érdektelenség) – emberisége?

Merthogy máris kiváltotta a fasizmust, az biztos.

Tettetett másság? – Kiutasítással néz szembe több tucat meleg menekült Hollandiában

0

Hollandia világszerte ismert az LGBT kisebbség iránti toleranciájáról, illetve a közel-keleti menekültek befogadásáról. Éppen ezért kissé furán veszi ki magát az a szituáció, amely az utóbbi időben a közel-keleti meleg menekültek menedékjoga körül alakult ki. 

Welkomstcultuurból jeles?

Zaman egy 26 éves menekült, aki elsősorban azért hagyta el Irakot, mert évek óta bántalmazták és bírálták őt a „mássága” miatt, nemcsak idegenek, hanem a családja részéről is. Az iraki férfi 2015-ben a balkáni migrációs útvonalon keresztül jutott el Hollandiába, amely világszerte híres és ismert a Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek (LGBT) iránti toleranciájáról. Úgy vélte, hogy ebben a nyugat-európai országban már nyíltan vállalhatja homoszexualitását és nem kell többé aggódnia a kormányzati vagy környezetéből érkező támadások miatt.

Most azonban Zaman azzal szembesült, hogy a holland hatóságok ki akarják őt utasítani az országból. A Holland Bevándorlási Hivatal (IND) ugyanis kétszer elutasította a menedékjogi kérelmét , mivel szerintük az iraki férfi

„nem úgy beszél a homoszexualitásról, ahogyan kellene”.

Az IND komoly kritikákat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az illető valóban az LGBT közösség tagja-e?  Ugyanis szerintük a férfi élettörténete csupán „fedősztori”, hogy ő minél előbb megkapja a holland menedékjogot. Ugyanakkor Zaman a holland élettársával, készített 150 fényképpel és üzenettel igyekezett bizonyítani a másságát. Ezzel párhuzamosan 12 levelet is bemutatott a bíróság előtt, amit a szomszédok, barátok, és NGO-k írtak, megerősítve Zaman homoszexualitását.

Azonban az IND lesöpörte az asztalról az érveket és

az iraki férfi november áll utoljára bíróság elé, ahol a menekült státuszáról fognak dönteni.

Amennyiben most sem sikerül meggyőznie a holland igazságszolgáltatást, akkor Irakba deportálják, ami az iraki férfi szerint egyenértékű lesz a halálos ítéletével.

Korántsem precedens 

Ez a történet lehetne egyszeri eset is, azonban a Middle East Eye cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy ez sajnos növekvő tendencia nemcsak Hollandia, hanem Nagy-Britannia, Németország, de még Ausztrália esetében is. Habár az IND nem vezet pontos statisztikákat a közel-keleti LGBT menekültekről, az ügyvédek és a nemzetközi szervezetek szerint csak ebben az évben

már 90-re emelkedett a Zamanhoz hasonló esetek száma,

amely leginkább meleg férfiak esetében fordul elő.

Ez már feltűnt néhány helyi emberjogi szervezetnek is, és az elmúlt hónapban többször tüntettek a holland parlament előtt.

„A menekültek abban reménykedtek, hogy egy biztonságos országba érkeztek,

ahol nagy Pride fesztiválok vannak, tele van toleranciával és tiszteletben tartják az LGBT-jogokat, aztán mégis ezt kapták” – nyilatkozta Sandro Kortekaas, az LGBT menekülteket támogató szervezet igazgatója a holland hatóságok gyakorlatával kapcsolatban. Hozzátette, hogy az esetek 95 százalékában egyáltalán nem áll fenn annak a lehetősége, hogy a menekült csak tetti a szexuális orientáltságát, mivel élettársi vagy házas kapcsolatban van a partnerével, számos dokumentummal, fényképpel és videofelvétellel tudja bizonyítani az állítását.

Az aktivisták arra is felhívták a figyelmet, hogy

a közel-keleti LGBT-tagok az otthoni üldöztetéseik és az európaitól eltérő felfogás miatt nagyon nehezen beszélnek az érzéseikről.

Ezért is szokták rendőri kihallgatásnak érezni azt, amikor az IND alkalmazottai meginterjúvolják őket a menedékkérelmük alatt. Elsősorban iráni, marokkói, pakisztáni és ugandai LGBT tagoknál volt megfigyelhető a nagy bezárkózottság, de ehhez hozzájárult az is, hogy a kellő oktatás hiányában igazából nem tudták rendesen kifejezni magukat.

A holland hatóságok pedig nemcsak nem mutatnak semmiféle türelmet a civilizációs különbségek iránt, hanem gyakran úgy tűnik, hogy nincsenek is tisztában az ottani helyzettel. Például Ahmad, egy vak iráni biszexuális menekült arról számolt be, hogy miután iráni rendőrség egy razzia után leleplezte “másságát”, nem tért vissza Hollandiából, ugyanis otthon halál várna rá. Ennek ellenére neki is kétszer utasították el a menekült kérelmét, sőt, az egyik bíró megkérdezte tőle:

„ha biszexuális, AKKOR IRÁNBAN miért nem ment több LGBT Rendezvényre?”

Az holland esetek már felkeltették az Európai Unió Bírósága figyelmét, miután 2013-ban az ún. “XYZ-ügyben” Sierra Leone-i, szenegáli és ugandai melegeket utasítottak ki az országból. Akkor és azután is a konzekvenciát vonták le, hogy nehéz bebizonyítani egy menekült állítását azzal kapcsolatban, hogy az eltérő szexuális orientáltságából fakadó represszió miatt hagyta el a hazáját. A “melegkártya kijátszásával” ugyanis könnyebb volt megkapni a menedékjogot, ezért többen vallották magukat LGBT tagnak, de aztán később kiderült, hogy átverték a hatóságokat. „Valószínűleg eddig tartott az IND türelme, mivel ezek az esetek csak diszkreditálták az igazi LGBT menekülteket” – jelentette ki Brian Lit holland ügyvéd.

Veszélyes coming outolás 

Az afrikai és a közel-keleti országok közül

csak pár államban nem büntetik azt, ha valaki nyíltan vállalja másságát, 

de még ezekben az országokban is számolnia kell a verbális vagy a fizikai erőszakkal, miközben a családtagok részéről elkövetett becsületgyilkosságok sem ritkaságok.

Afrika 60 országából 32-ben büntetik a homoszexualitást valamilyen formában. A Dél-Afrikai Köztársaság az egyetlen olyan afrikai ország, ahol ezen a téren teljes a jogegyenlőség, de az utóbbi években dekriminalizálták Csádban, Madagaszkáron és Namíbiában. A többi államban viszont több éves börtönnel – vagy akár halállal – büntetik, ha valakiről kiderül, hogy az LGBT közösség tagja.

A Közel-Keleten rosszabb a helyzet. Izraelben van teljes jogegyenlőség, valamint Törökországban, bár az Erdoğan-kormányzat az utóbbi időben keményen fel szokott lépni a rendezvényeik ellen, elég csak júliusi isztambuli Pride rendezvény szétverésére gondolni. Bahrainban, Jordániában, Libanonban jogilag törvényes a férfi homoszexualitás, Jemenben, Iránban, Szaúd-Arábiában halálra ítélik őket. Az Iszlám Állam (ISIS) a homoszexuális vagy annak vélt egyéneket házak tetejéről taszítja le, és amennyiben a zuhanás nem végzett velük, akkor az összegyűlt tömeggel kövezik őket halálra.

A meleg menedékkérőkkel kapcsolatos bírósági eljárásról itt is olvashat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK