Kezdőlap Címkék Holdújév

Címke: Holdújév

Kína: lassul a növekedés, mely messze elmarad a tervektől

Peking 5,5%-os növekedést tervezett a tavalyi évre, de ebből csak 3% lett. Ez nemcsak Kínában kelt aggodalmat hiszen a világ második legerősebb gazdaságáról van szó, amely első a globális kereskedelemben. Yellen amerikai pénzügyminiszter találkozik a kínai miniszterelnök-helyettessel Davosban.

2,9% volt a GDP növekedése Kínában a negyedik negyedévben 2022-ben – írja a Reuters friss kínai statisztikára hivatkozva. Az ipar teljesítménye és a kiskereskedelmi forgalom ennél jobban növekedett, de minden bizonnyal a kedvezőtlen gazdasági adatok bírták rá a kínai vezetést arra, hogy megszüntesse a zéró tolerancia Covid politikát, amely ellen már a nagyon fegyelmezett kínai lakosság is lázadozott. A nyitás következtében a Covid halálozás megközelítette a 60 ezret Kínában – közölte a hivatalos Global Times. A kínaiak legnagyobb ünnepe, a Holdújév január végén kezdődik, ilyenkor százmilliók indulnak útnak, ezért a járvány veszélye rendkívüli mértékben megnőhet. Ezért a nyilatkozó szakértők arra számítanak, hogy idén az első negyedév gyenge lesz, de a másodikban beindulhat a dinamikus növekedés.

Erről beszélt kedden Davosban Liu Ho miniszterelnök-helyettes, aki a Harvard egyetemen végezte tanulmányait. A Global Times azt is megemlíti, hogy szerdán a kínai miniszterelnök-helyettes találkozik Davosban Janet Yellen amerikai pénzügyminiszterrel.

4,9%-os GDP növekedés 2023-ban

Kína GDP-je tavaly meghaladta a 120 ezer milliárd jüant – büszkélkedik a China Daily, amely ismerteti a statisztikai hivatal legfrissebb számait. Dollárban számítva az éves kínai GDP csaknem 18 ezer milliárdot ért el – 17,94 ezer milliárd a tavalyi eredmény. Mire számítanak az idén a szakértők?

A Reuters közvélemény kutatása 4,3%-os éves GDP növekedést tart a leginkább valószínűnek. Ez kínai mércével gyenge eredmény, de a világgazdaságot kedvezően befolyásolhatja hiszen másutt sok helyen recesszióval számolnak. Ha valóban beindul a kínai gazdaság, akkor az fokozhatja a globális inflációt pedig az utóbbi hónapokban ez lassult az Egyesült Államokban és az európai országok többségében.

Korona vírus a patkány évében

A Holdújév évezredek óta a legnagyobb ünnep a Mennyei Birodalomban, ahol százmilliók kelnek útra, hogy visszatérjenek szűkebb pátriájukba. Ez a modern történelem legnagyobb népvándorlása, amelyet idén megakadályoz a korona vírus.

A kínai hatóságok erélyes intézkedésekkel próbálják megakadályozni a járvány terjedését és a pánikot, amely az egész gazdasági életet befolyásolhatja.

A járvány központját – magyarországnyi embert – karanténba helyeztek. Vuhan városban robbant ki a járvány. Magában a városban 8 millióan élnek, a külvárosokban még legkevesebb 3 millióan. Ők semmilyen formában sem vehetnek részt a Hold újév ünnepségein, melyekre az átlag kínai egyhetes szabadságot kap. Másutt is drasztikusak a korlátozások: több mint 70 ezer mozi marad zárva! Nem lehet megtekinteni a Császári palotát Pekingben, zárva tart a Disneyland Shanghajban.

A kínaiak a legmagasabb fokozatba emelték a járvány készültséget: ebben a fokozatban csak a kolera és a bubopestis van!

Így a patkány éve nem a legszerencsésebben kezdődik Kínában, ahol a rossz előjeleket sokan hajlamosak kiterjeszteni az egész évre. Pedig nemrég még optimizmus uralkodott az amerikaiakkal kötött új megállapodás miatt. Most a kormányzat szigorú intézkedésekkel próbálja megakadályozni azt, hogy világjárvány alakuljon ki, de ez egyre nehezebb hiszen kínaiak szinte mindenütt élnek a világon és ebben a kulturális környezetben a Hold újév akkor a legnagyobb ünnep, ha Kínában a korona vírus keseríti meg az emberek életét.

Megkezdődött a kutya éve

0

Pénteken ünnepelték a kínaiak a Holdújévet, ezzel megkezdődött a kutya éve, és a kínaiak legfontosabb ünnepe, amellyel a tavaszt köszöntik.  

Tűzijáték nélkül kezdődött meg a kínai újév Pekingben, ahol a hatóságok a rossz levegőminőség miatt lefújták a hagyományos látványosságot. De idén is több száz millió kínai kelt útra, hogy családjával lehessen az ünnepen.

A kínai tradíció szerint minden új évet a zodiákus 12 jegyének egyike jelöl, 2018 így lett 2006 után ismét a kutya éve, amely a 11. a jegyek között. A jin és jang viszonylatában a kutyát a janggal azonosítják, és a földjegyek közé tartozik. A kutya éveiben született emberek a hagyományok szerint nagyon hűségesek, emellett őszinték és igazságosak, megbízhatóak a munkájukban és a párkapcsolataikban, illetve népszerűek is. Állítólag mindenkinek szüksége lenne egy, a kutya évében született barátra. A negatív tulajdonságaik közül a makacsságot szokták kiemelni.

A kínai horoszkóp azt is részletesen meghatározza, hogy mit tartogat a kutya éve az emberek számára. Érdekesség, hogy a kínai asztrológia szerint pont azok az emberek fognak a legnagyobb kihívásokkal szembenézni az adott évben, akik abban a jegyben születtek, amely az évet is uralja. Így 2018 a kutya éveiben születettek számára fog kihívásokat tartogatni a hagyomány szerint. A kínaiak Holdújévvel egybekötött tavaszt köszöntő fesztiválja február 26-áig tart, a kutya éve pedig a következő kínai újévig, ez esetben 2019. február 5-éig – akkor kezdődik majd a 12. jegy, a disznó éve.

A kutya évében hagyományos sok kutyát fogadnak örökbe a kínaiak, így az állatvédő szervezetek már jó előre figyelmeztették az embereket, hogy felelősséggel vállaljanak állatot. Az ünnepségeken pedig természetesen számos kutyáábrázolás feltűnik. Malajziában viszont, ahol a lakosság egynegyede kínai felmenőkkel rendelkezik, pont ebből adódott a probléma. Az ország ugyanis muszlim többségű, ezért a dekorációkról és ajándéktárgyakról az üzletekben inkább elhagyták a kutyákat, hogy ne sértsék meg őket – írja a CNN. Sokakat viszont pont ez az óvatosság zavar (a kutya tisztátalan állatnak számít sok muszlim szemében), ugyanis az ország konzervatív vallási fordulatának jelét látják benne, illetve a kínaiak kultúrája iránti tiszteletlenséget.

Indul a legnagyobb népvándorlás

0

Pénteken kezdődnek Kínában az újévi ünnepségek, amelyek – túlzás nélkül – több százmillió ember vándorlásával járnak együtt. Az idén – legalábbis a China News szerint – 385 millióan kelnek útra, hogy felkeressék az ország távoli vidékeink élő rokanaikat.

A Holdújév alkalmából gyakorlatilag egész Kína szabadságra megy – nincs is még egy ekkora népmozgás a világon. Pedig a világ más részein is vannak olyan ünnepek, amelyekhez hagyományosan a lakosok nagy számának az utazása kötődik. Ilyen például az Egyesült Államokban a Hálaadás, amely alkalmából tavaly novemberben közel 51 millió amerikai kelt útra, hogy együtt töltse az ünnepet a rokonaival. Ettől jócskán elmaradnak a nagy zarándoklatok, amilyen például az iraki Karbalában évente, az Indiában 12 évente, illetve a szaúd-arábiai Mekkában szintén évente megrendezett nagy zarándoklat.

Forrás: https://www.statista.com/chart/12916/the-worlds-largest-migration-is-about-to-begin/
Fotó: Pixabay

A holdújév leginkább a keresztény kultúrkör szentestjére és szilveszterére hasonlít, ilyenkor egyrészt karneválokat tartanak, másrészt összegyűlnek a családok, hogy együtt köszöntsék az óév végét, az új év elejét. Az ünnephez hozzátartozik a petárdadurrogtatás – ez nem csak zajkeltés, hanem a rossz szellemek elijesztésére is szolgál. Éjfélkor a ház minden ajtaját és ablakát kinyitják, hogy a búcsúzó év távozni tudjon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK