A Lomonoszov akadémikusról elnevezett úszó atomreaktor Murmanszk kikötőjéből startol és Pevek környékén horgonyoz le, hogy energiát termeljen az orosz Észak istenhátamögötti vidékén. Pevek több mint négyezer kilométerre fekszik Moszkvától észak-keletre. A földgázban és kőolajban gazdag területen óriási az energiahiány. A Csukcs félszigeten drágaköveket is kitermelnek, de az ott élők energiaellátása egyáltalán nem megoldott.
Ezért döntöttek úgy több mint húsz évvel ezelőtt Moszkvában, hogy úszó atomerőművet küldenek a nyersanyagokban gazdag terület energiaellátására. Az orosz nemzeti színekben pompázó hajó 144 méter hosszú. Több mint kétmillió ember energiaellátását kell megoldania. Mennyire biztonságos egy úszó erőmű?
Az amerikaiak működtettek egy ilyet a Panama csatorna övezetben amikor az az USA ellenőrzése alatt állt. Később New Jersey állam partjainál terveztek egy másikat, de azt a környezetvédők megfúrták. Amint tudomást szerzett a Greenpeace az oroszok úszó atomerőművéről máris elnevezte azt úszó Csernobilnak. Finom utalás ez arra a Kijev környéki ukrán kisvárosra, ahol nukleáris katasztrófa következett be 1986-ban. Ezt Moszkva sokáig titkolni próbálta. A csernobili katasztrófa következményeiről nemrég az HBO mutatott be sikeres sorozatot. Moszkvában dührohamot kaptak amikor megtudták , hogy a Greenpeace környezetvédő szervezet úszó Csernobilnak nevezte el a Lomonoszov akadémikus úszó atomerőművet. A fő konstruktőr a sajtónak elmondta: ez egészen más konstrukció. Ráadásul sokkal kisebb kapacitású mint Csernobil. Az 4000 MW teljesítményre volt képes míg a Lomonoszov akadémikus úszó atomerőműnek csak két 35 MW-os reaktora van. Az atomerőműveknél általában nagy gond a hűtővíz, de a Lomonoszov akadémikus nem küzd ilyen problémával hiszen az Északi jeges tengeren hideg víz van bőven – nyilatkozta az orosz úszó erőmű főkonstruktora abból az alkalomból , hogy a hajó hamarosan elindul Murmanszk kikötőjéből, hogy energiát szolgáltasson Csukcsföldnek és környékének Oroszország északkeleti részén.
„Bár megjósolható hazugságaik, s a sztálinizmus utórendszereinek mentegetése ugyan a nyílt társadalmak felől nézve nagyon leleplező lehet, de az is biztos, az orosz nacionalizmusba belebolondított homo putinicus-ok el fogják hinni annak minden otrombaságát. És ha addig elégséges számban „elkészülnek” az új magyar homo fidelicus-ok, vagy homo orbanicus-ok, ők is elhisznek majd minden marhaságot, amit a fideszes hazugsággyárak, méretre szabottan számukra elkészítenek.” – kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.
Szokatlan pillanatnak vagyunk tanúi: ezekben a hetekben egy filmsorozat okozta döbbenet sokkolja a kontinenst. Az HBO elkészítette az 1986-os csernobili katasztrófa dramatizált változatát, nagy szakmai hozzáértéssel és a tények abszolút tiszteletével. Nem politikai állásfoglalás ugyan a film, de az Európában kialakult általános mai helyzet politikai drámát és állásfoglalásra kötelező iránymutatást kreált belőle. Nem vagyok szakember, hogy pontosan megmondjam, mennyi idő kell ahhoz, hogy egy forgatókönyv megszülessen, s egy ennyire precíz film forgatása és annak utómunkálatai megtörténjenek, de az időt években lehet lemérni, még optimális esetben is.
Viszont megkockáztatom, hogy az az idő, ami 2016 óta eltelt, ha nem is bőséges, de elégséges volt, hogy a Chernobyl (Csernobil) című film megszülessen. Miért datálom a szándékot pont 2016-ra? Azért, mert Donald Trump és az általa felbátorított Európa- és demokrácia-, valamint tudomány-ellenes erők ekkortól tették magukat megkerülhetetlenné. Állásfoglalásaik a klímaváltozással és egyáltalán a megújuló energiákkal szembeni szkepszissel, netán ellenséges magatartással ekkortól kaptak legitimitást. Mindezek 2016-ot megelőzően az őrültség szférájába tartoztak, illetve olyan rezsimek programjaiban, melyek csak a pillanatnyi hatalmi és pártpolitikai sikerre törekedtek, nem pedig a társadalom hosszú távú hasznára. Ilyen az orosz rezsim, mely a 2000 utáni időszakot arra használta és azóta is használja fel, hogy újra tömegtámogatást szerezzen az egykori szovjet gyakorlatnak; vagyis a politika teljes leuralásának és minden más, így főleg a tudomány és a kultúra totális kontrolljának.
De hozzuk a problémát egy kissé közelebb hozzánk! Ha valaki közömbösen nézi a Magyar Tudományos Akadémia munkájának leminősítését és az ott foglalkoztatott tudósok szétzavarását, nézze meg a Chernobyl-t, hogy lássa: az a politikai gyakorlat, ami Oroszország után Magyarországon jutott a legmesszebbre, milyen következményekkel jár. Ha valaki az egyetemi oktatásban tulajdonképpen felesleges luxust lát, mint teszi azt a Fidesz által kinevezett Kereskedelmi és Iparkamara félanalfabéta elnöke, az nézze meg újra a sorozatot, hogy döbbenjen rá: mi vár a magyar társadalomra tudás és intellektuális autonómia nélkül, s mit jelent az, ha az ember elveszíti szuverenitását, hogy saját maga tervezze meg a jövőt. És ha valakit hidegen hagy, hogy a Közép-európai Egyetemet elüldözik Magyarországról, az nézze meg újra a Chernobyl-t, hogy rájöjjön:
a Fidesz által meghonosítani kívánt társadalmi modell nem innovációkon, hanem a történelem ismétlésén nyugszik, melynek természete, hogy sajnos a sikereket megismételni nem lehet, viszont a kudarcok annál inkább.
Persze e film megszületése hátterében felsejlik egy vadonatúj hidegháborús helyzet, melyhez az alkotók összehasonlítási alapot kínálnak azoknak a generációknak, amelyek 1986 – vagyis az orosz kommunizmus – eme traumáját lényegében hírből sem ismerik. Nem véletlen, Putyin menten bejelentette: történelemhamisítás az HBO által leforgatott film, ezért ők is elkészítik a maguk verzióját.
Tulajdonképpen lelkem mélyén örülök óvatlanságuknak. És bár megjósolható hazugságaik, s a sztálinizmus utórendszereinek mentegetése ugyan a nyílt társadalmak felől nézve nagyon leleplező lehet, de az is biztos, az orosz nacionalizmusba belebolondított homo putinicus-ok el fogják hinni annak minden otrombaságát. És ha addig elégséges számban „elkészülnek” az új magyar homo fidelicus-ok, vagy homo orbanicus-ok, ők is elhisznek majd minden marhaságot, amit a fideszes hazugsággyárak, méretre szabottan számukra elkészítenek.
Az HBO megerősítette a régóta terjedő híresztelést, miszerint a Trónok harca utolsó évada csak 2019-ben kerül képernyőre.
Az HBO a honlapján jelentette be, amit már eddig is sejteni lehetett: nem idén mutatják be a Trónok harca nyolcadik, utolsó évadának hat részét, hanem csak 2018-ban.
Ez azt jelenti, hogy a rajongóknak minden eddiginél többet kell várniuk a következő részekre a világ legnépszerűbb fantasysorozatából. Az Entertainment Weekly már 2017 nyarán arról írt, hogy az utolsó évadra valószínűleg másfél évet kell várni (az előző, hetedik évadot is a szokásosnál később, idén júliusban kezdték vetíteni), mert a sorozat alkotói a lehető leglátványosabbra akarják csinálni a finálét.
Most már biztos, hogy a nyolcadik évad csak 2019-ben érkezik.
A forgatás már tart, és várhatóan idén nyáron fejezik be.
Az EW szerint a késlekedés a kreatív indokok mellett azzal is magyarázható, hogy mivel a George R.R. Martin regényfolyama alapján készült sorozat az HBO eddigi legnagyobb dobása, minél inkább ki akarja tolni a csatorna a befejezést.
Egyben bejelentették, hogy az egyes epizódok rendezői David Benioff és D.B. Weiss (azaz a sorozat producerei és showrunnerei), valamint David Nutter and Miguel Sapochnik lesznek – ők mindketten rendeztek már több epizódot is.
Azt viszont még nem lehet tudni, hogy 2019-ben mikor indul a nyolcadik évad, tehát az továbbra is nagy kérdés, hogy mennyit kell még várniuk a rajongóknak a történet lezárására. Mivel a hetedik évad kivételével mindig tavasszal kerültek adásba az új részek, elképzelhető, hogy most is emellett dönt majd az HBO.
Az biztos, hogy ez lesz az eddigi legrövidebb évad: mindössze hat részesre tervezik, bár valószínűleg néhány epizód hosszabb lesz a szokásosnál.
A 69. Emmy-díjátadón ismét bebizonyosodott, hogy megkerülhetetlenek lettek a streamingszoltálatók a „televíziózás” világában. A Hulu disztópikus sorozata, A szolgálólány meséje lett a vasárnap megtartott gála legnagyobb nyertese. Díjazták a sorozat több színésznőjét, köztük a főszereplőt, Elizabeth Mosst, és a legjobb drámasorozatnak járó Emmyt is elvitte A szolgálólány meséje. Ezzel a Hulu történelmet írt a streamingszolgáltatók között.
A Hulu olyat vitt véghez a legnagyobb tévés díjátadón, ami korábban a nagy rivális Netflixnek nem sikerült: saját gyártású sorozata, A szolgálólány meséje nyerni tudott a legjobb drámasorozat kategóriájában. Ráadásul úgy, hogy három netflixes show, a Better Call Saul, a Stranger Things és A kártyavár is a jelöltek között volt.
A Margaret Atwood regényéből készült A szolgálólány meséjét emellett számos más kategóriában is díjazták: a címszerepet játszó Elizabeth Moss lett a legjobb női főszereplő, míg Ann Dowd a legjobb női mellékszereplőnek, Alexis Bledel pedig a legjobb epizódszereplőnek járó Emmyt kapta meg. Emellett díjazták az egyik epizód forgatókönyvéért Bruce Millert és rendezőként Reed Moranót. Ez utóbbi azért is nagy dolog, mert 22 éve nem kapott Emmy-díjat nő drámasorozatok rendezéséért.
A Hulu az utóbbi időben a Netflixhez hasonlóan egyre több pénzt fektetett a saját gyártású tartalmakba,
és ennek eredménye lett a 2017 márciusában indult A szolgálólány meséje. A sorozat a kritikusok és a nézők körében is kiemelkedően népszerű lett. A szolgálólány meséje a nem túl távoli jövőben, egy, a nőket teljesen elnyomó diktatúrában, Gileádban játszódik. Az USA helyén létrejött államalakulat életét az egyik szolgálólány, Offred (Elizabeth Moss) történetén keresztül ismerjük meg, aki végig kommentálja is a körülötte történteket.
Margaret Atwood 1985-ben adta ki a sorozat alapjául szolgáló regényét, de a történet azóta semmit sem vesztett aktualitásából, sőt. Az alapvetően liberális szórakoztatóipar sok szereplője szerint Donald Trump hatalomra kerülésével a regényben és a sorozatban bemutatott ultrakonzervatív társadalomkép még riasztóbbá vált. Nem csoda, hogy ezek után a köszönőbeszédekből sem hiányoztak az elnökre tett utalások. Bruce Miller, A szolgálólány meséje showrunnere például úgy fogalmazott, hogy mindenki menjen haza dolgozni, mert
A szolgálólány meséje mellett egy másik, 2017-ben indult és a nők helyzetét középpontba állító sorozat is nagyot nyert vasárnap este. A Hatalmas kis hazugságok az HBO drámasorozata, amely egy ausztrál szerző, Liane Moriarty regényén alapul, és olyan sztárok szerepeltek benne, mint Nicole Kidman és Reese Witherspoon. A Hatalmas kis hazugságok a minisorozatok kategóriájában tudott nyerni, emellett Nicole Kidman, Laura Dern és Alexander Skarsgard alakítása is Emmyt ért.
A komédiasorozatoknak fenntartott kategóriákban egy másik HBO-s sorozat, a 2012-ben indult Az alelnök című politikai szatíra kapta a legtöbb díjat. A sorozat főszereplője egy egykori szenátor, Selina Mayer, aki alelnökségre vállalkozik, a pozícióban viszont számos nem várt nehézséggel kell szembesülnie. Az alelnök a nemcsak a legjobb komédia lett, hanem a Mayert alakító Julia Louis-Dreyfust is díjazták.
A színésznő már a hatodik Emmyjét nyerte a sorozat főszereplőjeként, ezzel pedig rekordot döntött: soha senki nem nyert még ennyi díjat egyetlen karakter megformálásáért.
Julia Louis-Dreyfus ráadásul a sorozat producereként is vehetett át díjat, ebben a minőségében már a harmadikat nyerte Az alelnökért.
A showműsorok közül az Emmy-halmozó Saturday Night Live készítői kapták a legtöbb díjat, például a Donald Trumpot rendszeresen parodizáló Alec Baldwin is nyert. Baldwin köszönőbeszédében az elnöknek dedikálta a díjat.
Az FX Atlanta című sorozatát és annak főszereplő-alkotóját, Donald Glovert is érdemes kiemelni, aki színészként és rendezőként is nyert a rapperekről szóló sorozattal.
Glover az első színesbőrű lett, aki komédiasorozat kategóriában rendezésért kapott Emmyt.
A drámasorozataival hoppon maradt Netflixnek is sikerült beírnia a nevét a tévétörténelembe a 69. Emmy-díjátadón. A Master of None című komédiájuk egyik epizódjának forgatókönyve díjat nyert, amelyet a sorozatban színészként is közreműködő Aziz Ansari mellett Lena Waithe vehetett át társszerzőként. Waithe ezzel az első fekete nő lett, aki a kategóriában nyerni tudott.
A 69. Emmy-gála legnagyobb hiányzója a Trónok harca volt, mert az HBO sikersorozatának új évada a szokásosnál később került képernyőre, és csak a 2016. június 1-je és 2017. május 30-a között bemutatott műsorokat díjazták. A Trónok harca hetedik évada így csak jövőre versenyezhet majd.
Felemás érzéseket hagyott maga után a Trónok harca hetedik évada, amelyet a kései premierdátum és az utolsó előttisége miatt még a szokásosnál is jobban vártak a rajongók. Végre sor került egy csomó nagy találkozásra, fontos titkok lepleződtek le, és voltak elképesztően látványos csatajelenetek is. Viszont mindezek feldolgozására nem hagyott elég időt az évad, amely rövidebb volt, mint amit eddig megszokhattunk. Erősen spoileres összefoglaló következik a nem túl jól sikerült évadról.
Július közepén még annak örülhettünk, hogy a megszokottnál később ugyan, de végre itt a hetedik évad, ez az öröm viszont nem tartott sokáig, mert kevesebb, mint másfél hónap alatt már vége is lett. Az eddig tíz epizódos évadok helyett most ugyanis csak hét részt kaptunk.
Forrás: HBO
Ez azzal járt, hogy csak az első epizód után éreztük azt, hogy jóformán semmi sem történt, míg korábban elég sok volt a töltelékrész a sorozatban.
A tempó felgyorsulása viszont mégis fájó űrt hagyott maga után,
mert egyre-másra történtek a jelentőségteljes, évadok óta várt események, ezek feldolgozására viszont egyáltalán nem hagytak időt az alkotók.
Hiába lettek hosszabbak az egyes epizódok a tavalyiakhoz képest – az utolsó rész szinte játékfilm hosszúságú, 80 perces volt -, a készítők csak a forgatókönyvön erőszakot téve tudták elmondani mindazt, amit az utolsó, nyolcadik évad előkészítéseként el kellett.
Jó példa erre, hogy míg az előző évadban az Éjjeli Őrség mesternek készülő tagja, Samwell Tarly (John Bradley) gyakorlatilag az egész évadon keresztül csak utazott a Faltól Óvárosig, most ugyanő egyik részről a másikra visszajutott északra, ahonnan elindult. De mindez semmi ahhoz képest, amit Havas Jon (Kit Harington) művelt, aki
Westeros legkülönbözőbb pontjain tűnt fel az évadban
– még a Falon túlra is eljutott. Ezekből a korábbi évadokban hosszúra nyúló utazásokból szinte semmit nem láttunk: a szereplők egyszer csak már ott is voltak, ahol lenniük kellett.
A Trónok harcában persze már megszokhattuk, hogy az idővel elég önkényesen bánnak az írók, és nem zavarja őket, ha egyes karakterek mintha egy párhuzamos univerzumban léteznének ebből a szempontból. Ez a hetedik évad ötödik részében érte el a csúcspontját, amikor Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) több ezer kilométerről a bajba Havas Jon megmentésére siet, és ráadásul még oda is ér időben.
Forrás: HBO
Sokak szemében persze hülyeségnek tűnhet ilyesmit felhozni egy olyan sorozattal kapcsolatban, amelyben élőhalottak, sárkányok és mindenféle más természetfeletti dolgok vannak. Valószínűleg így voltak ezzel a készítők is: nehogy már ez ne férjen bele, mikor így is annyi furcsaság történik.
És hiába ismerték el ők maguk is, hogy itt bizony kicsit lazán kezelték az időtényezőt, egyes rajongók nem voltak restek kiszámolni, hogy igazából tényleg odaérhetett időben Dany Jon megmentésére. De pontosan ebből az igyekezetből,
az utólagos igazolgatásból látszik, hogy még egy ennyire különös fordulattokkal és karakterekkel operáló sztori sem engedheti meg magának, hogy elrugaszkodjon a valóságtól.
Legalábbis attól, amelyet ő maga megteremtett. Lehet, hogy Westerosban évekig tartanak az évszakok, de azt senki nem mondta, hogy egy nap nem 24 órából áll, vagy, hogy a szereplők időbővítő készülékkel is rendelkeznek, mint a Harry Potterben.
Forrás: HBO
Ha a sajátos időkezelésen túllendülünk, még akkor is jócskán voltak zavaró momentumok a forgatókönyvben. Például míg korábban pont azt szokhattuk meg, hogy a Trónok harcában nem lehet előre megjósolni a fordulatokat, és bárki, bármikor meghalhat, ez egyre kevésbé igaz. Minden egyes halálos veszedelemben forgó fontos szereplő csodás megmenekülést produkált, ami egyrészt persze örömteli lehet a rajongóknak, másrészt viszont
egy jelentős izgalomfaktort sikerül lassan teljesen kiirtani a sorozatból.
Egyetlen fontos karaktert vesztettünk el az évadban: Petyr Baelish-t (Aidan Gillen), és az ő halála nevezhető váratlan fordulatnak, viszont annyira váratlan lett, hogy az alkotók nem is bajlódtak azzal, hogy megértessék velük, hogyan jutottunk el idáig. Hiába volt a hetedik évadban fontos történetszál a Stark nővérek rivalizálása és Kisujj kavarása a háttérben, ami a megölésével megnyugtató lezárást kapott, a lényeg nem derült ki, hogy mikor és hogyan fedte fel Arya (Maisie Williams) és Sansa (Sophie Turner) Baelish mesterkedéseit. Pedig ez lett volna az igazán érdekes, és nem az, amit láttunk helyette. Csak így könnyebb volt az alkotóknak, és ez a szemlélet sajnos nagyon jellemző volt az egész évadra.
Minden ilyen, hosszabb kifejtést igénylő, lassan épülő dolgot kihagytak a forgatókönyvből,
majd utólag néhány mondatban megmagyarázták, hogy kedves nézőink, ez és ez történt, amit önök nem láttak, de íme, ez lett az eredménye. Higgyék el, hogy tényleg megtörténhetett így, és haladjunk tovább.
Forrás: HBO
Ezért lehetett az évad megnézése után az az érzésünk, hogy a készítők feláldozták a hetediket a nyolcadik oltárán. A mostani hét résznek semmi más célja nem volt, csak az, hogy az eddig – George R.R. Martin írói stílusa miatt – lassan kibontakozó, és „ez majd egyszer fontos lesz” érzetet keltő mellékszálakat elvarrják, hogy a szereplők készen álljanak a végső nagy küzdelemre. Ezzel nem is lett volna valószínűleg baj, ha nem hét részbe kell belesűríteni mindezt. Így viszont sutba dobták a logikus történetvezetést és a karakterépítést azért, hogy a nyolcadik évadra mindenki eljusson oda, ahová szánták az alkotók.
Kérdés, hogy ezek a hiányosságok mennyire tudhatók be annak, hogy már az egyre terjengősebben író George R.R. Martin könyvei nélkül dolgoztak a showrunnerek, David Benioff és D. B. Weiss. A Trónok harca sorozat és A tűz és jég dala regényfolyama a hatodik évadtól végleg elvált: a kereskedelmi szempontok által jobban kötött tévések nem akartak a lassan dolgozó, vagy a hatodik kötettel írói válságba kerülő Martinra várni, ezért a saját fejük után mentek.
Forrás: HBO
Annyit azonban a kezdetektől tudtak, mert elárulta nekik az író, hogy mire és inkább kikre szeretné kifuttatni a történetét, kik lesznek a végső elszámolásnál a legfontosabb karakterek. Ez tehát adott volt, mint ahogy az is, hogy kezdeni kell valamit a belviszályoknál sokkal nagyobb fenyegetést jelentő Másokkal, akik életre keltik a holtakat. Sokszor elhangzott a hetedik évadban, hogy már nem az a tét, hogy ki ül a Vastrónon, mert ha nem foglalkoznak a Falon túlról érkező fenyegetéssel, akkor végül nem lesz ki felett uralkodni. És így már mindenki számára egyértelmű, hogy miért leíróbb cím az egész sztorinak az, hogy A tűz és jég dala, mint a Trónok harca, amely valójában George R.R. Martin első kötetének a címe volt.
A hetedik évad hetedik részében pedig megtörtént az esemény, amely utat nyit a hatalmas csatának élőhalottak és élők között.
A Fal leomlott, most már nincs, ami visszatartsa a Mások hadseregét. A Trónok harca nyolcadik évada így minden bizonnyal megint tele lesz látványos csatajelenetekkel, amelyekre majd utólag nagyon büszke lehet az HBO. Csak remélni merjük, hogy azért azt sem felejtették el teljesen az alkotók, hogy a háttérben zajló ármánykodások sokszor ezeknél is izgalmasabbak, és újra látunk ilyeneket a sorozatban.
Mert akármennyi rosszat mondunk is a hetedik évadról, nagyon várjuk már a nyolcadikat,
és ezt a készítők is pontosan tudják. Nehéz elképzelni olyan nézőt, aki eddig mindig követte a Trónok harcát, de a hetedik évad annyira nem tetszett neki, hogy az utolsót inkább meg sem nézi. Nagy kockázatot tehát nem vállalt David Benioff és D. B. Weiss, amikor egy önmagában kevéssé értékelhető utolsó előtti évadot forgattak, mert a sorozat egészének megítélésében nem ez fog számítani igazán, hanem ami ezután következik. Némi aggodalomra ad okot, hogy a nyolcadik évad még a mostaninál is rövidebb, hat részes lesz, viszont cserébe az alkotók még hosszabb epizódokat ígértek.
A világ talán legnépszerűbb sorozatának szereplői néha nehézségekkel találkoznak. A Bronnt alakító Jeromy Flynn-nel például nem áll szóba a postás.
Figyelem, a cikk spoilert tartalmaz, ha még nem látta a hetedik évad negyedik részét (vagyis az eddigi utolsót), ne olvasson tovább!
A Bronnt alakító Jerome Flynn az egyik legnépszerűbb karakternek számít, laza stílusa miatt – a Mashable egyenesen a sorozat Han Solójának nevezi.
A legutóbbi rész után azonban esett a népszerűsége.
Az HBO Making Game of Thrones című műsorában arról beszélt, hogy a postása már nem áll szóba vele, miután az előző részben egy óriási nyíllal meglőtte az egyik sárkányt, amelyen ráadásul ott ült a királynő, Daenerys is.
A jelenet a videón 5:10-től:
Flynn arról is beszélt, hogy valóban ő volt az, aki lőtt a Skorpió névre keresztelt szerkezettel, ami szerinte a legmenőbb fegyver, amellyel valaha is „játszhatott”.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
