Címke: harc
Nyereg alatt puhított hős
Néhány évvel ezelőtt, a forradalom és a szabadságharc ünnepén, feszültnek látták királyukat a szolgálatába szegődött udvaroncok. Nem szerették, ha az uralkodó ideges, mert olyankor hamar méregbe gurult. Ha pedig megmérgesedett, akkor nem ismert se istent, se embert.
Olyankor meneküljön, ki merre lát!
Szerencsére, tudták, hogy mi lehet gyógyír a király bajára. Ellenség kell neki, mert semmi mást nem szeret jobban, mint harcolni.
Háborúzni, ha úgy tetszik.
Egyedül ahhoz ért, abban leli örömét.
A háborúhoz, tudjuk a régiektől, három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Csak hát a régiek is tévedhetnek olykor. Merthogy kell hozzá egy negyedik dolog is: ellenség.
Ellenséget kellett keresni a királynak, mert nem volt nyugodása. Voltak neki korábban ellenségei számosan, és amikor végzett valamelyikkel, egy darabig el volt magában. Legyőzte az oligarchákat például. Nem mindet, csak azokat, akik nem neki gyűjtögették a pénzt. Aztán elintézte a bankokat, háborúzott a filozófusokkal.
A kockás inges tanárokkal a fekete ruhás nővérekkel. Mindegyik csatát megnyerte a király, legalábbis, ezt mondták neki az udvari hírlapírók.
Nem akarták bosszantani fölöslegességekkel.
Lassanként ő maga is elhitte, hogy legyőzhetetlen. Lám, a migránsok ellen is, hogy megvédte Magyarországot! Hát még Európát! Egyedül a Világegyetemet nem védte meg, de azt is csak azért nem, mert nem jutott az eszébe.
Megint nyugi volt egy ideig, de aztán megint jöttek azok a csúnya elvonási tünetek. Ellenséget nekem azonnal, verte az asztalt a király! Harcolni akarok, győzni.
Lett nagy sürgés-forgás az udvarban! Ki tud gyorsan kéz alól egy alkalmas ellenséget? Megszerezték neki a Sorost a háttérhatalmával együtt, a brüsszeli bürokratákat, bónuszként a civileket.
Legyőzte azokat is, mind.
De azután megint elhatalmasodott rajta a kórság: ellenség kellett neki újra. Törték a fejüket az udvarban a Prosti Srácok csakúgy, mint az Origo, vagy a lebutított közmédiások.
A dolog már csak azért sem tűrt halasztást, mert egyre több gyógyszer fogyott az udvarban, már stadionra is alig futotta.
Ellenséget, de hamar!
Így jött a képbe az ENSZ! A király most megint harcol, öklét rázza, fenyeget, és boldog.
Ne zavarjátok köreit, ő így érzi jól magát, neki ez kegyelmi állapot.
Jöjjön el a mi országunk!
Talán csak álmodjuk ezt a nyögvenyelős, rosszkedvű, leharcolt vidéket, ahol élünk. Nehéz, egészségtelen ételeket ettünk lefekvés előtt, túl sok Orwell-t olvastunk. Kafka sem javallott, mert az embernek mindenféle kényszerképzete támad.
Magyarország valójában nem ilyen. Magyarország a valóságban nem egy lehangoló, kiábrándító hely, nem olyan, mint amilyennek mostanában látszik. Nálunk, Magyarországon, Európa közepén, a XXI. században, nem lehetne az, ami van. Mert mi, magyarok, alapvetően normálisak vagyunk.
Elmondom, hogy milyen Magyarország.
Magyarország szép és jó hely. Okos emberek gyülekezete. Ebben az országban nincs kirekesztés, mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Azokkal, akik nálunk is szegényebbek, elesettebbek, üldözöttebbek.
Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy a bűnös bűnhődik, és a jó elnyeri jutalmát.
Verseny van, és nem harc. Magyarország nem vív ostoba, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ez nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország.
Magyarországon olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki a más szerszámával veri a csalánt.
Ez nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye.
A mi országunk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak, hanem tehetséggel és tisztességes munkával lehet előbbre jutni.
Magyarország egy rendes, normális, boldog ország.
Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.
Jöjjön el a mi országunk!
Orbán harca
2,3 millió magyar ember véleményét szuszakolta a hátizsákjába Orbán Viktor, ezzel a munícióval indul Brüsszelbe. Harcolni fogunk, mondja a miniszterelnök a repülőtéren készült videón. Csatába hívja híveit Orbán Brüsszel ellen. Honvédő háborút vív, mert az a mániája, hogy megütközik mindenkivel, aki bántja a magyarokat. Nem tárgyal, nem egyeztet, hanem harcol.
Csapataik harcban állnak. Az ő csapataik. Nekünk, magyar polgároknak nincsenek csapataink. Nekünk szeretteink vannak, családunk, barátaink. Mi nem harcolunk, mert békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a bajt ott, ahol nincs.
Orbán ezúttal is azt teszi, amihez egyedül ért. Nem kormányoz, mert az macerás, helyette uralkodik és csatázik. Harcban áll a világgal, megvédi a magyar embereket az őket bántó idegenszívűektől.
Abcúg Ejrópaji Junijó! Aggyad ide a pénzt, mi pedig nem leszünk gyarmat!
Sokkal egyszerűbb hülyeségeket gondolni a világról, mint reagálni a valóságra.
Harcban áll Orbán, de nem csupán a vélt ellenséggel, hanem a saját démonaival is küzd. Van egy kényszerképzete a világról, és ehhez próbálja igazítani a valóságot. Avítt, árvalányhajas, urambátyámos az ő valósága.
Idehaza ez még elmegy, mert a majdnem-kétharmad mindent megszavaz, ami formailag törvénytervezetnek látszik. Ám a valódi világ, az, ami Magyarország határain kívül esik, bonyolultabb ennél.
Vannak a Földnek olyan országai, ezeket általában demokráciának hívják, ahol a verseny nem bűn, hanem állapot, és a szabad véleménynyilvánítás nem kegy, hanem alapvető emberi jog.
Ebben a létező világban szintén vannak lököttek és normálisak, tisztességesek éppúgy, mint gazemberek, ám ezeken a helyeken még véletlenül sem keverik őket össze egymással.
Magyarország mára egy ideges, rosszkedvű, magával és a világgal veszekedő, nemzetközi szinten lesajnált országgá vált.
Versenyképességünk romlik, presztízsünk a béka feneke alatt.
Nem csoda, hogy ilyenek lettünk. Megmondták a derék urak már 2010 előtt, hogy ha megszerzik a hatalmat, akkor úgy átalakítják az országot, hogy rá sem ismerünk.
Ezt az ígéretüket tényleg betartották.
