Kezdőlap Címkék Hableány

Címke: Hableány

Jó ideig a mélyben maradhat a roncs

Megközelíteni se tudták eddig a Hableány roncsát a búvárok az emelkedő vízszint és az erős sodrás miatt. Eközben tömeges lemondások vannak koreai utazási irodáknál, amely nagy összegű pereket sejtet. A Viking kapitánya tagadja, hogy hibázott.

A búvárok eddigi merüléseik során megközelíteni se tudták a rettenetes balesetben elmerült Hableány roncsát a Margit hídnál – derül ki a Belügyminisztérium közleményéből. A kiemelés koordinálását egyébként a teljesen más feladatra létrehozott Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójára, Hajdu János vezérőrnagyra bízta Pintér Sándor.

Az egyik kísérleti merülés. MTI/Balogh Zoltán

A helyzet súlyosságára utal a 24.hu információja, ami szerint ma délután egy TEK-es búvár próbált meg leereszkedni, de nem járt sikerrel. Olyannyira nem, hogy egy mentőbúvárnak kellett kimenteni.

A TEK a munkálatok koordinálására a Margitszigeten kihelyezett vezetési pontot állított fel, ahol mintegy hatvan mérnök, hídépítő és vízügyi szakértő, magyarországi és külföldi búvárok bevonásával keresik azt a biztonságos megoldást, amellyel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult embereket a felszínre lehet emelni. A keresőkhöz csatlakozott a koreai elnök asszonnyal érkezett búvárcsapat és az osztrák rendőrség Cobra egysége.

A szakemberek álláspontja szerint

egyedi megoldást kell találni a kitűzött célok valamelyikének eléréséhez,

a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása és a vízbeli „nulla látástávolság” nem teszi lehetővé egyetlen hagyományos eljárás alkalmazását sem. A lehetőségeket elvi modellkísérletekkel és gyakorlati tesztmerülésekkel is vizsgálják.

A hatóságok keresőpontot hoztak létre, ahová a honvédség speciális hajóját vezényelték.

Keresõponton az MH 1. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Ezred AM-31 Dunaújváros hajója.
MTI/Bruzák Noémi

Menekülnek a koreaiak

A baleset után dél-koreai utazási irodák tömeges visszamondással találták szemben magukat, és felfüggesztették dunai városnéző útjaikat. A The Korean Times című lap úgy tudja, hogy a szerencsétlenül járt turisták útját szervező Very Good Tour mellett a Hana Tour, a Mode Tour és a Yellow Balloon Tour is inkább éjszakai városjáró utakat javasol, vagy pedig szállodai pihenést ajánl csoportjainak.

A dél-koreai lap jelentése szerint a szerdai szerencsétlenség óta a Very Good Tournál

sorozatban mondják le a foglalásokat, az új utasok száma pedig csaknem felére zuhant.

A lap idézte a dél-koreai utazási iroda egyik illetékesét, aki azt mondta, hogy pert készülnek indítani a Viking Sigyn üzemeltetője, tulajdonosa és a hajó kapitánya ellen, de megvárják amíg kiderül, hogy pontosan mi okozta a szerencsétlenséget. Az illetékes hozzátette: még nem döntötték el, hogy az utazási iroda vagy a biztosító indít pert.

A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte a Viking Sigyn szállodahajó hajóskapitányának letartóztatását. Az ukrán állampolgárságú C. Yuriy tagadja, hogy szabályt szegett volna. Erről a férfi ügyvédje tájékoztatta pénteken az MTI-t. M. Tóth Balázs szerint a nyomozóhatóság részéről a gyanúsítás „idő előtti, jelenleg nem több egy elméletnél, az alapos gyanúhoz szükséges bizonyosság nem áll rendelkezésre a ténybeli információk alapján”. Ilyen, az alapos gyanút megalapozó megállapítás akkor tehető, ha már megvannak a szakértői vélemények; most viszont a szakértők kirendelése még csak folyamatban van.

A Dunánál a koreai külügyminiszter – bonyolódik a baleset

A Budapestre utazott dél-koreai külügyminiszter elment a hajóbaleset helyszínére, a Margit hídhoz. Megtekintette a Hableány mentési munkálatait. Szakértő ellentmond a rendőrségnek.

A Hableány szerda esti szörnyű balesetének hírére Budapestre utazó dél-koreai külügyminiszter péntek reggel elment a baleset helyének közelébe. Kang Kjung Vha és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtekintette a hajóbalesetben elsüllyedt turistahajó mentési munkálatait.

A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó szerda este ütközött össze a Margit híd közelében, majd a turistahajó felborult és elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek.

A rendőrség első megállapítása szerint a Hableánynak esélye se volt, hét másodperc alatt elsüllyedt. A Viking kapitányát tegnap este gyanúsítottként hallgatták ki, a rendőrség kezdeményezi letartóztatását.

Továbbra is azt vizsgálják, most már hajózási igazságügyi szakértők bevonásával, miért került a Hableány a hatalmas szállodahajó elé. Az ügy egyre bonyolódik. A rendelkezésre álló videó alapján

a rendőrség azt közölte, hogy a Hableány kanyarodott balra a Vikng elé,

ez okozta a tragédiát.

Most azonban Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az állami tévében azt mondta, hogy a közölt videófelvételek „világossá tették”,

a sétahajó nem fordult be a Viking szállodahajó elé,

hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este. Vagyis a Hableány nem saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította.

Bencsik Attila szerint a nagyobb hajó

valószínűleg magához szippantotta a kisebbet,

amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz. A szakértő által említett beszippantás hasonlít arra a teóriára, amit elsőként írtunk meg. Eszerint egy ismert fizikai, áramlástani jelenség, a Bernoulli-törvény adhat magyarázatot a balesetre.

Ez persze változatlanul nyitva hagyja azt a kérdést, hogy miért nem vették észre egymást a hajók, s egyáltalán, miért kerültek ilyen közel egymáshoz. Az ilyen helyzetekre a szakértő szerint is fel lehetett volna készülni. Egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és megvárni, míg a Hableány elhalad a híd alatt – mondta Bencsik.

A szakértő szerint a hajókon lévő helymeghatározó

műszerek segítéségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást.

A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra, vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót – értelmezte a történteket Bencsik Attila.

A rendőrség jelenleg a Viking Signy kapitányát kezeli gyanúsítottként. Igaz, sajnos, a Hableányé aligha járhat így, mert társával együtt a 21 eltűnt között van, túlélésüknek szinte semmi reménye nincs.

A Viking kapitányát gyanúsítják

Őrizetben van a Viking Signy kapitánya a szerdai katasztrófa miatt. Gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát – tudatták közleményben. Ebből kiderül, hogy a kapitány, C. Yuriy, 64 éves irányította a Viking Signy szállodahajót, amely ütközött a Hableány nevű turistahajóval szerda este kilenc óra után pár perccel.

A vízi baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság

igazságügyi hajózási nautikai szakértő bevonásával nyomozást rendelt el.

A nyomozók szemlét tartottak, tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján felmerült a személyre szóló megalapozott gyanú, ezért a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 64 éves C. Yuriy odesszai lakost kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Hableánynak esélye se volt túlélni az ütközést. Hét másodperc alatt merült a Duna vizébe. Hét holttestet rövid időn belül megtaláltak, 21 embert változatlanul eltűntként keresnek. A hajón 35 koreai és a két magyar személyzet utazott.

Amint az megírtuk, lehetséges, hogy egy ismert fizikai, áramlási törvényszerűség okozta a Hableány és a Viking egymásnak ütközését.

Lehetséges magyarázat a hajóbalesetre?

Egy ismert fizikai, áramlástani jelenség, a Bernoulli-törvény is magyarázatot adhat a szerdai hajótragédiára. Eszerint a turistahajó azért fordult a hatalmas szállodahajó elé, mert a Bernoulli-törvény alapján a kettejük súlya közötti különbség alapján a víz odarántotta.

A rendőrség videófelvétel alapján megállapította, hogy a Hableány és a Viking Sigyn egymással párhuzamosan felfelé haladt a Dunán, majd a Margit híd pesti pilonjánál a turistahajó hirtelen balra fordulva a szállodahajó elé került, amely maga alá gyűrte őt. A kis vízijármű oldalra fordult és hét másodperc alatt elsüllyedt.

Teljesen érthetetlennek tűnik, hogy a – hírek szerint sok évtizedes rutinú – hajóskapitány

miért manőverez váratlanul egy másik hajó elé.

Egy fizikus a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy talán a Bernoulli-törvény a magyarázat (anélkül, hogy a vizsgálat eredményét bárki megelőlegezné).

A 18. században élt holland-svájci fizikus, Daniel Bernoulli írta le először, hogy

víz vagy levegő áramlásakor a sebesség növekedésével arányosan a nyomás csökken.

Lényegében ez a törvényszerűség tartja a levegőben a repülőgépeket azzal, hogy a szárnyak eltérő kiképzésű alsó és felső felületén eltérő sebességgel áramlik a levegő, ami szívó hatást gyakorolva emeli a testet. A törvény az áramló folyadék esetében is a sebesség és nyomás közötti kapcsolatot, másképpen megfogalmazva az energia megmaradását mutatja meg ebben a közegben.

A baleset során – ha igaz – sebességkülönbség volt a két hajó között, a Viking utolérte a Hableányt. A két hajó között több nagyságrendi tömeg-, vízkiszorítási különbség volt. Ennek következtében tehát a Bernoulli-törvény alapján a tempókülönbséggel arányos nyomáskülönbség keletkezett a két hajó között. Mivel azonban az ilyen úszó szálloda hatalmas tömege miatt lényegében megmozdíthatatlan, valóságos

szippantóerő léphetett fel, ami a Viking elé rántotta a sokkal kisebb városnéző hajót.

Ezután pedig elkerülhetetlen volt a tragédia.

A Bernoulli-jelenséget szemlélteti az ábra.

Forrás: http://metal.elte.hu

Az első rajzon az egymástól 1-1,5 cm távolságban függő pingpong-labdák közé fújva egy csövön keresztül (úgy, hogy a légáram a labdákat nem éri) a labdák egymás felé lendülve összeütköznek. Itt azonos tömegű testek együtt mozdulnak egymás felé. A baleset során nagyon eltérő tömegű hajótestek közt léphetett fel az áramlási jelenség. (A második rajzon a láng a törvénynek megfelelően a befújt levegő felé hajlik, nem pedig elfelé.)

Közrejátszhatott a helyzet kialakulásában az is, hogy a rengeteg eső miatt megnőtt a Duna vizének mennyisége, a mért vízhozam a szokásos érték duplája jelenleg.

A Hableányon 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és két fős személyzet. Eddig hét halottat találtak, 21-et eltűntként keresnek, de kevéssé valószínű, hogy közülük bárki túlélte a balesetet.

A Hableányt üzemeltető Panorama Deck Kft. közleményben tudatta, hogy – a hírekkel ellentétben – a hajó fedélzetén a teljes befogadóképesség – vagyis 60 fő – számára

megfelelő mennyiségű mentőfelszerelés volt.

Mint írták, a hajó 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panorama Deck flottájának 2003 óta. Érvényes engedéllyel rendelkezik 2020. október 31-ig. A tapasztalt, 58 éves hajóvezető és az 53 éves matróz kifogástalanul végezte a munkáját, mióta a társaság alkalmazásában állt.

A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik, és azonnal felállított egy belső vizsgálóbizottságot a körülmények feltárására. A cég a balesetben érintett utasok és legénység számára azonnali pénzügyi segítséget ajánl fel.

Hét másodperc alatt süllyedt el a Hableány

Hét másodperc alatt merült alá a Dunába a Hableány – közölte a rendőrség, amely büntetőeljárást indított az esti tragédia ügyében. Az eddigi adatok szerint a sétahajó a szállodahajó elé fordult a Margit hídnál.

Halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi tömegközlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárásban vizsgálják az esti szerencsétlenség körülményeit – hangzott el a BRFK Teve utcai központjában tartott sajtótájékoztatón, amelyet Gál Kristóf rendőr alezredes, Pál Adrián rendőr alezredes és Palotai Zsolt Gábor tűzoltó ezredes tartott.

Az eddigi adatokból – köztük az Időkép távolabbi kamerájának felvételéből – az derül ki, hogy a Hableány és a Viking Sigyn a Dunán felfelé haladt a pesti parthoz közel, amikor a kis sétahajó a luxusjármű elé fordult, amely maga alá gyűrte a másikat.

Az ütközés előtti pillanat. MTI/Bruzák Noémi

Az ütközés után

a Hableány oldalára fordult és nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt.

A 21.05-kor történt baleset után tíz perccel érkezett bejelentés a tragédiáról. Negyed órával később érkezett az első mentőhajó a helyszínre. Az utolsó túlélőt 21.30-kor mentették ki a 10-12 fokos vízből. A tűzoltók 21.25 körül – tíz perccel a bejelentés után – érkeztek a helyszínre. A mentésben összesen 25 gépjárművel – köztük két hajóval – 96 tűzoltó részvételével történt – mondta Palotai Zsolt Gábor tűzoltó ezredes.

A hajóbalesetnek eddig hét halálos áldozatát találták meg, a kimentett hét túlélő dél-koreai állampolgár – közölte Pál Adrián.

A halottak közül két áldozatot sikerült azonosítani.

Továbbra is 21 eltűntet keresnek, ez most a hatóságok legfontosabb feladata. Az elsüllyedt turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők.

A Duna teljes déli szakaszán folyik az áldozatok és a lehetséges túlélők felkutatása; felvették a kapcsolatot a szerb hatóságokkal is.

A hatóságok kérik, hogy aki látta a balesetet, azonnal jelentkezzen a rendőrségen.

Zajlik a mentés a halottak után a Dunán

Honvédségi búvárok és egy daru vannak a Margit híd pesti oldalán a Hableány turistahajó roncsainál. Eddig hét halottja biztosan van az esti balesetnek. Jelenleg hajózási zárlat van a Duna szakaszán.

Egy vízi daru érkezett a Margit híd melletti Duna-szakaszra, a szerda esti hajóbaleset helyszínének közelébe. A Margit híd pillérei között jelenleg a katasztrófavédelem munkatársai, illetve a Magyar Honvédség és a rendőrségi tűzszerészek tanácskoznak a mentés részleteiről.

Korábban katonai búvárok érkeztek a Margit hídhoz, hogy szükség esetén hozzálássanak a szerencsétlenség áldozatainak megtalálásához. Szerda este ütközött össze a Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó a híd pesti oldalához közel.

A szállodahajó pillanatok alatt maga alá gyűrte a 60 fő befogadására alkalmas kisebb járművet.

A hableányon 33 dél-koreai turista és két fős személyzet tartózkodott. Eddig hét halálos áldozatról tudnak, hét sérültet már korábban megtaláltak, őket három kórházban helyezték el.

A rendőrség hajózási zárlatot rendelt el a Duna Árpád híd és Margit híd pesti oldalán lévő szakaszán. A forgalom a budai oldalon zavartalan.

Nem sok remény van arra, hogy az eltűntként keresettek életben vannak, mert a víz igen hideg, 10-15 fok közötti hőmérsékletű, ráadásul erős a sodrása. Emiatt a főváros alatti folyószakaszon próbálják keresni az eltűnteket, de lehetnek áldozatok a roncsban is.

Két holttestet a Rákóczi hídnál, egyet pedig az M0-s autópálya déli szakasza közelében találtak meg a vízben.

A baleset hét sérültjét stabil állapotban vitték a Honvédkórházba, a Szent Imre és a Merényi Gusztáv kórházba – nyilatkozta Győrfi Pál, a mentők szóvivője.

Az elsüllyedt hajó, a Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály közölte, cégük is részt vesz abban a válságstábban, amelyet a baleset után állítottak fel.

A Hableány azelőtt. Forrás:pandeck.hu/hableany-setahajo

Legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében – mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel. A mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, mint szerdán: akkor is egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze másfél évvel ezelőtt.

Egyértelműen emberi hiba állhatott a mostani baleset hátterében, mert ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását. Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását – mondta Horváth Imre.

A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállodahajó. Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó, 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy ezer tonnát nyom.

A baleset körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják – mondta Horváth Imre -, mert a hajók mozgását egy „külső feketedoboz” rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, s így követnek minden hajót.

A főtitkár hangsúlyozta, a magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, s olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!