Kezdőlap Címkék Genderszak

Címke: genderszak

Ezt a levelet küldte a CEU a rektori konferenciának

0

Az egyetem két rektorhelyettese írt véleményt a társadalmi nemek tanulmánya programok elleni támadásokról.

A CEU közleménye szerint az egyetem „elítéli a Társadalmi nemek tanulmánya programok elleni szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó támadásokat”. Mint írják, több mint egy évtizede tanítják ezt a nemzetközileg elismert tudományterületet,

az itt végzett hallgatókra kiváló elhelyezkedési lehetőségek várnak.

A közlemény szerint „a társadalmilag hasznos, a gazdaság és a tudományos világ által egyaránt megbecsült tudást adó programok ellehetetlenítése károkat okozna Magyarországnak és korlátozná a tanszabadságot”.

Nyilvánosságra hozták azt a Magyar Rektori Konferenciának küldött levelet is, amelyben az egyetem két rektorhelyettese, Fodor Éva és Enyedi Zsolt véleményezi az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium előterjesztését. Ebben azt írják,

megdöbbenésüket fejezik ki

a rendelettervezet azon pontjával kapcsolatban, amely a társadalmi nemek tanulmánya című mesterszakos képzés megszüntetését szorgalmazza, „mindenféle előzmény vagy ok megnevezése nélkül”.

Itt is hangsúlyozzák, hogy ez egy multidiszciplináris, nemzetközileg jegyzett és új tudást létrehozó tudományterület.

„Az Egyesült Államok és az Európai Unió szinte minden kiváló minősítésű egyetemén létezik „Társadalmi nemek tudománya” témájú program vagy szak.”

Mint írják, a tudományág fontos társadalmi (pl. demográfiai) kérdésekre világít rá, illetve ezeket tanítja a diákoknak. Emellett történelmi, antropológiai, irodalmi, filozófiai, kulturális elemzéseket végez, melyek a civilizációnkról szóló tudásunkat mélyítik.

Az egyetem szerint a szak megszüntetése sértené a magyar felsőoktatás érdekeit és nemzetközi erőforrásoktól fosztaná meg a magyar oktatókat és kutatókat, valamint rosszat tenne Magyarország jóhírének.

Írnak arról is, hogy az egyetemen egy évtizede folyik a nők helyzetének és a társadalmi nemeknek az oktatása. Mint írják,

az előterjesztésben tévesen szerepel, hogy az egyetem évente 1-4 diákot vett fel az adott programra.

„Valójában közel kétszázan iratkoztak már be, ez évente átlagosan 16 hallgatót jelent és jelentős a túljelentkezés. A képzés indítása óta 129-en szereztek magyar diplomát ezen a területen. Végzett diákjainkra nemzetközi és hazai álláshelyek várnak, ahol szakértelmüket hasznosítani tudják. Lemorzsolódás gyakorlatilag nincs” – áll a levélben.

Arról is írnak, hogy az egyetemen folyó tanítás fontos jellemzője, hogy jelentős részben nemzetközi konzorcium (közös képzés) keretében zajlik. Szerintük „amennyiben Magyarországon megszűnne a társadalmi nemek tanulmányának oktatása, ez kihatással lenne mindezen egyetemekre és

véget vetne e nemzetközi kapcsolatoknak, pedig e kapcsolatok közvetlenül és közvetve is szolgálják a magyar tudomány és más magyar kutatók érdekeit.

Amennyiben megszűnne a szak Magyarország jelentős európai kutatási és oktatási támogatást is elveszítene.”

A két rektorhelyettes szerint „az Erasmus Mundus programok ellehetetlenítése érintené az Európai Unió oktatási célkitűzéseit is. Az európai partnerek és az EU illetékes szervei más meglevő megállapodásokat is felülvizsgálhatnak, amennyiben azt tapasztalják, hogy a magyar egyetemek nem megbízható partnerek, illetve, hogy Magyarországon nem garantált az oktatás szabadsága.”

Írnak arról is, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság már értékelte az adott szakot tudományos szempontból, valamint megvizsgálta az egyetemen folyó konkrét programok szakmai színvonalát. Amennyiben ezt az értékelést figyelmen kívül hagynák, annak az lenne az üzenete, hogy „Magyarországon az ideológiai-politikai szempontok felülírják a tanszabadság elvét. A felsőoktatásba való durva beavatkozás rendeleti úton, komoly elemzés és konzultáció nélkül megszűntetni egy egyetemi szakot” – írják.

A levélben arról is szó esik, hogy a szakot

a gazdasági szféra is nagyra értékeli, mivel az Európai Unióban fontos szerepe van az esélyegyenlőségek biztosításának,

és a nagy vállalatok is egyre inkább gazdaságosnak és céljaikkal megegyezőnek ítélik a nemi egyenlőség megteremtését.

A levél azzal zárul, hogy „a lehető leghatározottabban hibásnak” tekintik a tervezett lépést, amely nemcsak a tanszabadságot sértené, hanem egy hasznos és nemzetközileg elismert tanítási és kutatási terület magyarországi ellehetetlenítését is jelentené.

A Nap kérdése: Tudja-e a kormány, hogy mi az a „genderszak”?

0

A kormánynak az a szándéka, hogy a jövőben ne indulhasson képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon, vagy ahogy a politikai vitákban elhíresült: genderszakon.

Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint a kormány tisztában van azzal, hogy mit tanítanak a társadalmi nemek tanulmánya szakon?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK