Nem hozzák nyilvánosságra az éjszakai titkos akcióban a Gázai övezet déli részén elesett izraeli alezredes nevét, akinek érdemeit együtt dicsérik az izraeli kormánypárti és ellenzéki politikusok.
A nevének kezdőbetűjével csak „M”-ként megjelölt katonatiszt 41 éves volt, nős, két gyerekkel – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Délutáni temetésének helyszínét nem közölte a helyi média, noha az efféle információ általában nyilvános szokott lenni.
„Meghajtom fejem az elesett „M” alezredes előtt, aki múlt éjjel a Gázai övezetben a hadsereg bevetésén vesztette életét. Eljön majd a nap, amikor elmesélik hőstetteit. Izrael polgárai sokkal tartoznak neki. Erőink hősiesen és bátran küzdöttek az éjjel, s tisztelgek „M” alezredes, családja, és harcostársai előtt. Emléke legyen áldott”- búcsúztatta a párizsi útjáról az incidens miatt néhány órával a tervezettnél korábban Izraelbe visszatérő Benjámin Netanjahu miniszterelnök az elhunyt katonát.
Az izraeli pártok vezetői a kormányoldalon és az ellenzék soraiban egyaránt az elhunyt érdemeit méltató közleményeket hoztak nyilvánosságra hétfőn.
Palesztin források szerint az izraeli erők rakétákkal megsemmisítették a kommandós akcióban használt járművet, miután heves tűzharc közepette sikerült kimenekíteni belőle az izraeli katonákat. Izrael nem hozta nyilvánosságra az éjjeli katonai akció részleteit, amely a katonai rádió szerint hírszerző küldetés lehetett, talán összefüggésben az Izraelbe tartó támadóalagutak helyének felderítésével.
Avigdor Liberman védelmi miniszter a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán reggel rendkívüli értekezletet tartott a vezérkari főnök, a katonai hírszerzés vezetője, valamint a Sin Bét belbiztonsági szolgálat főnökének részvételével. A hadsereg esetleges palesztin támadásoktól tartva megerősítette egységeit a gázai határ mentén, és a Vaskupola rakétavédelmi rendszerhez tartozó egységeket telepítettek a veszélyeztetett területekre.
Hétfőn nincs tanítás az övezet körzetében az izraeli iskolákban,
és nem működik a közeli vasútvonal, de nyitva tartják Kerem Salomnál az áruforgalmi átkelőhelyet, ahol a Gázai övezet ellátását biztosító termékeket szállítják.
Az éjszakai incidens előtt viszonylag békés napok voltak az övezetben és környékén, nem voltak határ menti tömegtüntetések, és tüzeket okozó eszközöket sem eregettek Izraelbe. Múlt csütörtökön Mohanem al-Emadi, a katariak küldöttje átadta százdolláros pénzjegyekkel teli három bőröndjét a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet vezetőinek, és az izraeli katonai rádió beszámolója szerint azonnal megkezdték a pénz szétosztását a fizetésüket hónapok óta nélkülöző közalkalmazottak és az intézmények között. A katari segítségnek köszönhetően voltak olyan helyek az övezetben, ahol napi húsz órán át működött az áramszolgáltatás, ami az utóbbi évtizedben soha nem fordult elő.
Az ENSZ önmegtartóztatást kér a felektől Gázában, ahol a Hamasz felhívására megkezdett nagyszabású palesztin tüntetés-sorozat első napján legalább 15 palesztint meghalt és többszáz megsebesült. A demonstrációk legalább hat hétig folytatódnak. Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát.
Az izraeliek szerint tízezrek vettek részt a felvonulásokon, és sokan közülük nem tettek eleget a felszólításnak, hogy maradjanak biztonságos távolságra a határtól, pedig a tüntetés szervezői is ezt kérték tőlük. A tüntető fiatalok gumikat égettek és köveket dobáltak az izraeli határvédőkre, akik könnygázzal és éles lőszerrel válaszoltak.
Kuvait kezdeményezésére összehívták a Biztonsági Tanácsot, ám miután várható volt a sikertelenség, zárt ajtók mögött tartottak ülést.
A Világszervezet ezt megelőzően független és transzparens vizsgálatot sürgetett a hat hetesre tervezett tüntetéssorozat első napján történtek miatt.
Közben a palesztinok a tüntetések folytatódását ígérik, egészen az új amerikai nagykövetség megnyitásáig. Mint emlékezetese, Donald Trump amerikai elnök decemberben Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának, s elrendelte az amerikai nagykövetség átköltöztetését Tel-Avivból. Az ENSZ még decemberben elítélte az amerikai lépést.
Egy francia ENSZ-diplomata a Deutsche Welle-nek nyilatkozva aggodalommal szólt arról, hogy
reálissá vált egy újabb súlyos konfliktus kialakulásának a veszélye a Gázai övezetben.
„A közös ellenség az egyik leghatásosabb egyesítő erő” – jegyezte meg John Naisbitt amerikai író. Ez a kijelentés a Közel-Kelete esetében különösen igaz, mivel nemrég derült ki az, hogy a régió egykoron két legnagyobb ellensége már évek óta katonailag együttműködik egymással.
Legelőször az amerikai sajtó szellőztette meg, hogy igencsak aktív katonai együttműködés zajlik Egyiptom és Izrael között. Az elmúlt napokban kiszivárgott információk szerint Izrael több mint két év óta bombázza a Sínai-félszigeten lévő militánsok állásait. Azonosítatlan felségjelű helikopterek, vadászbombázók, pilóta nélküli gépek (drónok) legalább 100 támadást hajtottak végre a térségben lévő terroristafészkek ellen. Az amerikai újságíróknak nyilatkozó névtelen források hozzátették, hogy ehhez az izraeliek megkapták Kairó „áldását” is, sőt, nem elképzelhetetlen, hogy az információkkal szintén ellátták az izraeli légierőt.
Az izraeli légierő két F-16-a. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Habár ezt az egyiptomi-izraeli kooperációt sok helyen úgy emlegetik, mint egy „újabb közel-keleti titok napvilágra kerülését”, azt már évek óta sejteni lehetett, hogy a 2014-ben hatalomra kerülő Abdel Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök aktívan együttműködik Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormánnyal. Ennek fő tárgyát a terrorizmus elleni harc jelenti, hiszen mindkét országnak (nagyrészt) közösek az ellenségei. Mielőtt azonban részletes boncolgatásra kerülne a két ország közötti aktuális viszony, szükséges a történelmi előzményekre is kitérni, hiszen csak így érthető meg igazán ennek jelentősége.
Aki nélkül nincs háború a Közel-Keleten
Egyiptom és Izrael a múlt évszázadban négy háborút (1948,1956, 1967, 1973) vívott egymással. Ám, amikor nem volt hivatalosan hadiállapot a két ország között, még akkor is rendkívül feszült volt a viszony. Gamel Abden Nasszer egyiptomi elnök politikáját sokáig az Izrael – és ezzel párhuzamosan a Nyugat – ellenesség határozta meg, miközben az izraeli politikai és katonai vezetés számára az ország határainak biztosítása és kiterjesztése jelentette az egyik fő irányelvet. Ezért a múlt évszázad ötvenes és hatvanas éveiben a határmenti konfliktusok és az egymás eltörlésével fenyegető nyilatkozatháborúk szinte a mindennapi élet részét képezték.
Pont ezért számított óriási fordulatnak, amikor Nasszer utóda, Anvar Szadat egyiptomi elnök a hetvenes évek közepén bejelentette „elszakadását” a keleti blokktól és közeledését az Egyesült Államokhoz. Washington abban az esetben volt hajlandó élelmiszer és katonai segéllyel ellátni az arab országot, ha Kairó rendezi viszonyát a szomszédos zsidó állammal. Ennek következtében végül hosszas egyeztetések után 1979-ben Camp Davidben Szadat és Menahem Begin izraeli kormányfő békeszerződést írt alá.
Nehéz szülés volt: Szadat és Begin kezet fog egymással Camp Davidben, háttérben pedig Jimmy Carter. A kép forrása: Wikimedia Commons
Habár Szadat egy merénylet áldozata lett 1981-ben, amelyet többek közt az egyiptomi-izraeli különbéke megkötése miatt követtek el, utóda Hoszni Mubárak szintén betartotta annak pontjait. A két ország közötti viszony fokozatosan javult, és már nem fenyegetett egy újabb háború (rém)képe. Sőt, elég komoly eredményeket könyvelhettek el: az egyiptomi diplomácia például szerepet játszott az 1994-es izraeli-jordániai különbékében, vagy az izraeliekkel közösen vették blokád alá Gázát a Hamász 2006-os győzelme miatt.
Repedések
Éppen ezek miatt figyelte az izraeli vezetés eléggé aggódva a 2011-es „nílusi forradalmat”. Mubárak bukásával ugyanis kétségessé vált a további együttműködés, miközben a Sínai-félszigeten hirtelen aktivizálták magukat a különböző iszlamista csoportosulások. Ezek a militánsok azonban nem kizárólag az egyiptomi hadsereggel csaptak össze. Ők izraeli célpontokat szintén megtámadtak, például 2011 augusztusában beszivárogtak Izraelbe és civilekkel végeztek, de a népszerű üdülőhelynek számító Eilat városát többször rakétatámadás érte a Sínai-félsziget felől.
Ennél sokkal rosszabb volt Izrael szempontjából az, amikor 2012-ben Mohamed Murszit választották meg Egyiptom elnökének, aki a helyi Muszlim Testvériség támogatásával erősen iszlamista politikát kezdett el folytatni. Mivel a korábban említett terrorista támadásokra válaszul adott izraeli megtorlóakcióknak egyiptomi határőrök is áldozatul estek, ezért egyre feszültebbé vált a viszonyuk. Többször felgyújtották az egyiptomi-izraeli csővezetékeket, vagy Izrael-ellenes tüntetéseket tartottak.
2011 októberében megostromolták az izraeli nagykövetséget. A nagykövetet családjával együtt kommandósok menekítették ki, majd repülőgépen hagyták el az országot. A kép forrása: Link.
Az sem segített, hogy Murszi ideológiai és hatalmi szempontból a Hamász mellett tette le a voksát. Többé nem gördített akadályt a gázai övezetbe tartó, egyiptomi-izraeli határ alatt zajló csempészet elé, amely miatt gombamódra szaporodni kezdtek az alagutak. Az élelmiszereken, üzemanyagon és orvosi szereken kívül több tonnányi fegyvert és lőszert vittek át a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével. Emiatt Murszi népszerűsége és befolyása annyira megnőtt, hogy kulcsszerep volt a 2012-es gázai válság megoldásában.
Murszi látványos külpolitikai sikerét az EU és USA egyaránt elismerte, többször beszélt telefonon Barack Obama amerikai elnökkel, aki nyilvánosan mondott neki köszönetet a válság megoldásában játszott szerepéért. Később pedig Egyiptom közbenjárásával 2012. november 29-én Palesztinát felvették az ENSZ-be, mint “nem tag megfigyelő államot.” Ezek pedig megszólaltatták a „vészcsengőket” az izraeli döntéshozók körében, hiszen néhányan küszöbön látták már az egyiptomi-izraeli különbéke felmondását.
Hamász fegyveresei egy Murszi portré előtt ünnepelnek. Az egyiptomi elnök még azt is elérte, hogy a gázai válság alatt Izrael ne vesse be a szárazföldi haderejét, ami akkor precedens értékű eseménynek számított.
Ezért 2013-ban, amikor Murszi hatalma kártyavárként dőlt össze és a hadsereg vette át a helyét, az izraeli vezetés csendben figyelte az eseményeket. Bár titkon örültek annak, hogy megszabadultak az iszlamista elnöktől, az még egyelőre kétségesnek tűnt, hogy a puccsot levezénylő Szíszi védelmi miniszter pontosan milyen véleménnyel van Izraelről és az országgal való szorosabb együttműködésről.
Aki „összehozta” őket
Azonban nem kellett sokáig várni a „megnyugtató” jelekre: az egyiptomi hadsereg már 2013 őszén hozzálátott a gázai övezet alatt húzódó csempészalagutak felszámolásához. Alig két hónap leforgása alatt 1200 alagutat robbantottak be vagy árasztottak el. Kairó nyilvánosan „szakított” a Hamásszal és helyette a ciszjordániai Fatahot kezdte le támogatni, és többször hangoztatta az Izraellel való tárgyalások folytatását. A Hamász irodáját Egyiptomban 2014-ben bezárták és az év végén pedig elrendelte egy “pufferzóna” (ütközőterület) létrehozását a gázai-egyiptomi határon, valamint Rafah város keleti részének teljes evakuálását.
Egyiptomiak szemlélnek egy gázai alagutat. A hivatalos statisztikák szerint még 2017-ben is 63-at számoltak fel belőlük.
Látva Kairó terrorizmus elleni hadjáratát, amely nemcsak a Sínai-félszigeten, hanem az országon belül (Muszlim Testvériség felszámolása) és a szomszédos Líbiában (szélsőséges csoportok bombázása az Egyesült Arab Emírségekkel) szintúgy zajlott, az izraeli vezetés egyre bizakodóbbá vált. Egyelőre még nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy mikor és hogyan kezdődött meg az egyiptomi-izraeli katonai együttműködés, de valószínűsíthető, hogy az Iszlám Állam (ISIS) 2014-es közel-keleti ámokfutása után már sor kerülhetett az első közös akciókra.
A terrorszervezet mindkét országnak gondot jelentett: Egyiptomban egymás után hajtottak végre merényleteket az adminisztratív, katonai és civil célpontok ellen, legutoljára tavaly novemberben Bir el-Abdan mecsetnél követtek el mészárlást, amelyben több mint 300-an vesztették életüket. Habár egyelőre kevés olyan izraeli terrortámadásról van tudomásunk, amelyet az ISIS hajtott végre, az kétségtelen, hogy Gázában egyre nagyobb befolyásra tettek szert a Hamász rovására. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt is megengedték, hogy az egyiptomi hadsereg nagyobb erőkkel legyen jelen a térségben (az 1979-es békeszerződés egyik pontja ugyanis kimondta, hogy csak Izrael engedélyével lehet növelni az egyiptomi katonák számát a térségben). Sőt, tavaly még az a pletyka is elterjedt, hogy a két ország katonai hadgyakorlatot szervez.
Egy együttműködés határai
Azonban jogosan merül fel a kérdések: vajon a katonai kooperáción kívül képes Egyiptom és Izrael más területeken is sikeres eredményeket elérni?
Vagy ez az egész nem más, mint inkább az aktuálpolitika és biztonsági helyzet szülte kényszerszövetség?
Nos, erre a válasz igencsak árnyalt. Egyrészt mind Netanjahu, mind Szíszi tisztában van azzal, hogy még ezeket a közös akciókat is titokban kell tartani a világ, de leginkább a saját lakosságuk előtt. Egyiptomban az elnökön kívül csak egy nagyon szűk katonai-hírszerzői csoport tud erről, az IDF pedig minden ezzel kapcsolatos hírt cenzúráz, tagad vagy egyszerűen nem kommentál.
Pedig az elmúlt években politikai gesztusokból nem volt hiány. Szíszi már 2015-ben adott interjújában elismerte, hogy „sokat beszélget Netanjahuval„. 2016-ban az egész közel-keleti sajtót bejárta az a hír, hogy az izraeli miniszterelnök az egyiptomi külügyminiszterrel nézte meg a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság nyári döntőjét. Tavaly szeptemberben pedig történelmi találkozóra került sor Netanjahu és Szíszi között New Yorkban. A két ország közötti kereskedelem lassan, de növekszik; előrelépések történtek a „gázvitákban”, sőt, Izrael ellopott ókori műkincseket szolgáltatott vissza az egyiptomi hatóságoknak.
Netanjahu és Számeh Sukrit közösen nézték meg Franciaország-Portugália döntőt a jeruzsálemi palotában. Azt nem tudni, hogy pontosan kinek szurkoltak. A kép forrása: Link.
Mindezek ellenére mindkét társadalom továbbra is eléggé bizalmatlan a másikkal szemben. Különösen Egyiptomban képes komoly indulatokat gerjeszteni az Izrael-ellenesség. 2016-ban az egyik egyiptomi kévpiselő meghívta ebédre az izraeli követet, de gyakorlatilag lincshangulat uralkodott el az országban. Nem emésztették meg teljesen azt sem, hogy 2016-ban Egyiptom „visszaadta” a vitatott Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának. Ez sokak szerint izraeli beleegyezés és tárgyalások nélkül aligha valósulhatott volna meg, mivel az 1979-es különbéke értelmében tilos az egyiptomi terület státuszát önkényesen megváltoztatni.
Egyiptomban szintén dühöt és tüntetéseket váltott ki Donald Trump tavaly decemberi döntése, miszerint átköltözteti az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe és elismeri Izrael fővárosának. Igen ám, de a hivatalos elítélő nyilatkozatokon kívül nem történt más lépés. Ráadásul a történeten csavart egyet, hogy január elején egyes lapok olyan hangfelvételeket tettek közzé, amelyekben egyiptomi titkosszolgálat utasította négy talk show-házigazdát, hogy nyíltan támogassák Trump döntését és „magyarázzák el helyesen azt a hallgatóságnak”.
A kiszivárgott felvétel.
Ugyanúgy kérdés, hogy más regionális kérdésekben vajon mennyire ért egyet a két ország. Izraelnek, vagyis pontosabban a Netanjahu-kormánynak már az sem tetszett túlságosan, ahogyan Egyiptomnak sikerült tavaly szeptemberben „kibékítenie” egymással a két rivális palesztin szervezetet, amely egy Hamász-Fatáh közötti megállapodással öltött formát (Ennek okairól lásd bővebben).
A másik vitás kérdést pedig Irán jelenti: miközben Izraelnek és a Perzsa-öböl menti monarchiáknak (Szaúd-Arábia) Teherán számít a közös ellenségnek, addig Kairó eléggé távolságtartóan áll hozzá a „síita félhold feltartóztatásához”. Habár nincsenek olyan látványos közeledések Irán és Egyiptom között, mint Murszi idején, ám olyan feszült légkör sincs, ami Szadat alatt volt jellemző. Sőt, Kairó állítólag már nem is vesz részt konkrét katonai erővel a jemeni háborúban; többször támogató nyilatkozatot adott ki az iráni atomprogramról; valamint Szíria esetében szintén hasonló állásponton vannak.
A végtelenbe és tovább…
A cikk megírása után érkezett a hír: Szíszi február 9-én egy széleskörű terroristaellenes hadjáratot indított. A „2018-as Sínai átfogó hadművelet” a Sínai-félsziget északi és középső részét, de Egyiptom más részeit, a Nílus-deltát és a Líbiával határos, nyugati sivatagos területeket szintén érinti. Egy igencsak ambiciózus célokat kitűző hadműveletről van szó, amellyel az egyiptomi elnök bizonyítani szeretne a márciusban sorra kerülő elnökválasztások előtt. Ám kétségtelen, hogy ehhez Kairó megkapta Izrael áldását és valószínűleg közösen „pacifikálják” a világunk egyik legnyugtalanabb régióját.
A Palesztin Hatóság szabadon engedte a múlt héten letartóztatott öt újságírót, akik közül négyen a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászhoz közeli médiának dolgoztak. Előtte a Hamász is elengedte az állami tévé tudósítóját a Gázai övezetben.
A radikális Hamász médiájának öt munkatársát biztonsági okra hivatkozva fogta le a Palesztin Hatóság (PH), de családtagjaik szerint politikai okok álltak őrizetbe vételük mögött. Hétfői, óvadék ellenében megejtett szabadon bocsájtásuk előtt a Gázai övezetet uraló Hamász is visszaadta szabadságát a hatóság tévécsatornája tudósítójának, akit Gázában vettek őrizetbe – írta a Haarec izraeli újság..
Ügyvédjeik és családtagjaik szerint lecsukásuk valódi oka a PH-t vezető
mérsékelt nacionalista Fatah párt és a Gázai övezetet irányító Hamász közötti hatalmi harc volt.
A PH az egy hónappal ezelőtt kiadott, az internetes médiát szabályozó rendelete alapján fogta el az öt publicistát, akire az új rendelet alapján egy évtől akár életfogytig terjedő börtönbüntetés is kiszabható lett volna. A PH fennállásának eddigi legkeményebb korlátozásait vezette be az újságírók ellen a július 11-én kiadott új szabályozásával, amelynek alapján bírálói szerint gyakorlatilag bárkit letartóztathatnak azzal a váddal, hogy „ártott a nemzeti egységnek”.
Hétfőtől három napra megnyitják az Egyiptom és a Gázai övezet határán található rafahi átkelőhelyet a mekkai zarándoklatra induló palesztinek számára – ezt jelentették be az egyiptomi hatóságok.
A belügyi tárca szóvivője azt mondta, emellett különjáratokat indítanak, amelyeken a határtól egészen a kairói nemzetközi repülőtérig utazhatnak a zarándokok, akik
repülővel mehetnek az iszlám két legszentebb helyének számító, Szaúd-Arábiában található Mekkába és Medinába.
A mekkai zarándoklat az iszlám egyik fő pillérének számít, a szent böjti hónap, a ramadán után esedékes, és az életben legalább egyszer minden muszlimnak részt kell vennie rajta, amennyiben anyagilag, szellemileg és testileg képes rá.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
