Kezdőlap Címkék Frontországok

Címke: frontországok

A frontállamok nem kérnek az új bevándorlási politikából

0

Az Európai Unió mindenáron el akarja kerülni, hogy megismétlődjön a 2015-ös menekült válság. Ezért Bulgária – az EU soros elnöke – Németország és Svédország támogatásával olyan javaslatot terjesztett elő, mely alaposan megnehezítené az úgynevezett frontállamok helyzetét.

A legtöbb menekült az öt déli államba érkezik: Olaszországba, Spanyolországba, Görögországba, Ciprusra és Máltára. A dublini alapelvek szerint ezek a fogadó államok hat hónapig felelősek a migránsokért, akik azután új célországot jelölhetnek ki. Az új javaslat ezt az időszakot 10 évre növelné! A brüsszeli Politico szerint az érintett öt frontállam elutasítja a bolgár javaslatot, melyet pedig a következő EU csúcstalálkozón már el is kellene fogadni.

Ez amúgy sem lenne könnyű hiszen számolni kell a négy visegrádi állam nyílt ellenállásával a kvóta ügyben. Az EU tavaly leállt a kvóta programmal, mely a menekültekkel túlterhelt államok terheit csökkentette volna, mert a fogadó készség minimális volt. Vagy annyi sem: Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország egyetlen migránst sem kíván fogadni! Az új bolgár javaslat az, hogy a kvóta rendszer ne legyen kötelező hanem szabadon választott. Azok az uniós tagállamok, melyek hajlandóak befogadni bevándolrókat, kapjanak ezért valamilyen anyagi juttatást. Az EU következő költségvetési periódusban azt tervezik Brüsszelben, hogy azok az államok, melyek nem alkalmazkodnak az EU szabályaihoz lényegesen kevesebb pénzt kapnak, azok viszont, melyek hajlandóak áldozatot hozni más tagállamok érdekében plusz pénzekhez jutnának. Mindenesetre viharos viták várhatóak a migráció ügyében az EU-ban, ahol ez a kérdés alaposan megosztja minden tagállam közvéleményét.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!