„Hazánk történetének ez egy sötét lapja. Arra késztet bennünket, hogy megkérdezzük: lehetett-e volna többet tenni azért, hogy megakadályozzuk a holokausztot?
„Az áldozatok nevének visszaadása”
Tudatában kell lennünk annak, hogy az antiszemitizmus még ma is létezik” – hangsúlyozta Mark Rutte miniszterelnök az emlékmű felavatásán, melyen résztvett Hollandia királya, Vilmos Sándor is. Az emlékmű minden tégláján a holland holokauszt zsidó és roma áldozatának neve szerepel, valamint születési dátumuk és életkoruk a halál idején.
A főként adományokból finanszírozott emlékmű Amszterdam belvárosában, a zsidó negyed közelében található.
Daniel Liebeskind lengyel-amerikai zsidó építész tervezte az emlékművet a holland Auschwitz bizottság felkérésére.
Miért csak most?
Hollandiában – éppúgy mint sok más országban – csak meglehetős késéssel állítottak emlékművet a holokausztnak. Ennek elsősorban belpolitikai okai voltak: a holland hatóságok is részt vettek a zsidók összegyűjtésében és vagonokba zsúfolásában.
Hasonló volt a helyzet Franciaországban, ahol csak 1995-ben avattak nemzeti holokauszt emlékművet Párizsban.
Jacques Chirac akkori köztársasági elnök beszédében kitért arra is, hogy a francia hatóságok is felelősek voltak a zsidók üldözésében.
Azt a rendőrkapitányt, aki ezt az országos kampányt irányította, évtizedekkel később egy zsidó áldozat hozzátartozója lelőtte Párizsban évtizedekkel a holokauszt után.
Ma Franciaországban él Európa legnépesebb zsidó közössége, és Hollandiában is újjászerveződött a zsidóság, amelynek üldöztetéséről Anna Frank naplója oly hiteles képet nyújtott a holokauszt idején.
Öt halottja van eddig a háborúnak, amelyet az váltott ki, hogy Franciaország belügyminisztere le akar számolni a kábítószer kereskedelemmel a kikötővárosban. A szűkülő piacon egymást ölik a mind fiatalabb dealerek – írja a párizsi Le Figaro.
Több mint 8000 kábítószer kereskedőt tartóztattunk le január elseje óta – büszkélkedett Franciaország belügyminisztere. 57 tonna marihuánát foglaltak le. Ez 37%-os emelkedést jelent a múlt évhez képest. A kokain ennél is dinamikusabban növekedett: 9 tonnát sikerült megszerezni a rendőrségnek, ez 91%-al több mint tavaly. 52 millió eurót foglaltak le a kábítószer kereskedőknél. Ez 53%-os növekedés egyetlen év alatt.
Mindenki harca mindenki ellen avagy lacipecsenye marseille-i módra
A miniszter bejelentését követően a kikötőváros északi negyedében lelőttek egy 14 éves dealert, két másik megsebesült. Életkoruk 14 és 8 év!
A legutóbbi hétvégén három kábítószerkereskedőt öltek meg Marseilleben. Kettőt autóból lelőttek. A harmadikat betuszkolták a kocsiba. A szénné égett autót benne a hullával nem sokkal később találták meg a rendőrök. A gengszterek ezt nevezik „lacipecsenyének”.
Hol vagyunk? A Vadnyugaton?
A jövőt illetően a rendőr szakszervezet titkára egyáltalán nem optimista: régebben az egyik negyed dealerei harcoltak a másik ellen, de ez most mindenki harca mindenki ellen! Nincsenek már igazi nagy gengszter vezérek mint például Farid Berahma volt, akit elneveztek Mesterszakácsnak, mert szénné égett áldozatait általában felismerhetlen állapotban lelték meg a rendőrök. Most tinédzserek gyilkolják egymást azért, hogy főnökök legyenek egy városrészben. Ehhez legalább egy jólirányzott késszúrás kell, amely hidegre teszi az elődöt.
Általában csak a hullákról beszélnek, de rengeteg a sebesült – nyilatkozta a rendőr szakszervezet titkára Marseilleben a Le Figaro tudósítójának.
A rendőrök szerint a bíróság nem elég szigorú. Az ügyészek elszántan képviselik a vádat, de a gengsztereknek méregdrága ügyvédeik vannak, remek kapcsolatokkal. Egyikük még igazságügyi miniszter is lett!
A latin-amerikai modell
Marseille egykori rendőr prefektusa korábban a kábítószer elhárításnak dolgozott, most pedig biztonsági konzultáns. A tapasztalt rendőr elmondta, hogy Marseilleben a latin-amerikai modellt követik: Kolumbiában és Braziliában gyerek gengszterek gyilkolják egymást a kábítószer piacon! Az átlagos életkor 10-12 év!
Tisztában van ezzel a francia kormány is. Az igazságügyi miniszter kedden hirdeti meg az új irányvonalat épp Marseilleben a fiatalkorú illetve gyerekkorú bűnözéssel szemben. Kérdés, hogy ez megállíthatja-e a fiatalkorú bandák harcát Marseille kábítószer piacán?
Hosszú szerb nyilatkozatban méltatta Franciaország és Szerbia barátságát Emmanuel Macron francia elnök Belgrádban. Ahol 2001 óta nem járt francia elnök.
Tavaly november 11-én pedig Párizsban súlyosan megsértették Szerbia elnökét: csak a másodvonalbeli vezetők között kapott helyet amikor az első világháború győztes lezárását ünnepelték miközben Hasim Thacsi koszovói elnök Angela Merkel társaságában gyönyörködhetett a katonai parádéban. Az első világháború idején Szerbia Franciaország szövetségese volt, ezért is kapta meg Magyarország területének egy részét a trianoni béke során. Belgrádban emlékmű hirdeti a megbonthatatlan szerb – francia barátság emlékét.
Csakhogy a kilencvenes években a délszláv háborúk idején Franciaország elítélte Milosevicset és francia gépek is bombázták Belgrádot. Mindez már feledve van, mert mind Párizs mind Belgrád immár abban érdekelt , hogy új barátság jellemezze a kapcsolatukat. Szerbia szeretne bejutni az Európai Unióba, és ehhez Franciaország támogatása nélkülözhetetlen. Párizs pedig azt szeretné, ha Belgrád nem kizárólag Oroszországra és Kínára támaszkodna hanem az Európai Uniót tekintené a legfontosabb partnerének. Ezért szentel kétnapos látogatást Szerbiának Emmanuel Macron elnök, aki igen aktív a diplomáciai fronton. Diplomáciai tanácsadója jelezte: a francia elnök a héten telefonon eszmét cserél Rohani iráni elnökkel, Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal, hogy megpróbálja megmenteni az atomalkut, melyet 2015-ben Franciaország is aláírt, de amelyből tavaly az USA kilépett.
A francia elnök mozgalma – ha minimális mértékben is, de a második helyre szorult Marine Le Pen asszony szélsőjobboldali szervezete mögött. Az első helyen végzett Marine Le Pen asszony új választások kiírására szólította fel Macron elnököt. Akinek ez az esze ágában sincsen. Ehelyett kijelentette: folytatja a reformokat!
Közben a francia sajtó arra hívja fel a figyelmet, hogy
az euroszkeptikus pártok javarésze nem akar kilépni az Európai Unióból.
Frexit-ről szó sem lehe t- ez derül ki Marine Le Pen asszony programjából, mely radikális szakítást jelent a múlttal. A Franciaországban első helyen végzett szélsőjobboldali párt még nem is oly rég népszavazást sürgetett arról, hogy kell-e Franciaországnak az Európai Unió illetve az euro? Ma már erről szó sincs! Franciaország problémáit az Európai Unió keretein belül akarják megoldani – éppúgy mint Matteo Salvini Olaszországban vagy Orbán Viktor Magyarországon. Az euroszkeptikus pártok pálfordulása nem más mint populista reflex vagyis a választók akaratának a követése – hívja fel a figyelmet a párizsi Le Monde.
Ezek az euroszkeptikus pártok a nemzetek Európáját akarják megteremteni – bármit is jelent az. Mindegyikük pénzt vár Európától és ezen belül elsősorban Németországtól. Különösen világos ez Franciaországban, ahol Macron elnök csakis akkor reménykedhet a reformjai végrehajtásában, ha Németország rábólint elképzeléseire az eurozóna megváltoztatása ügyében. Csakhogy erről szó sincs!
Németország nem kívánja átvállalni a gyengébben teljesítő tagállamok adósságait!
Olaszország és Franciaország hatalmas államadóssága a fejlődés egyik legfőbb akadálya. Németország makacsul nemet mond arra, hogy pénzt áldozzon szövetségeseire. Kitart a szigorú pénzügypolitika mellett, amely Görögország esetében megmutatta hatását: az életszínvonal ma alacsonyabb mint tíz évvel ezelőtt.
Francia-német harc várható az uniós posztokért
A Le Monde szerint két koncepció csap össze. Míg korábban Merkel kancellár és Macron elnök együtt küzdött a populista tendenciák ellen Európában, most miután sikerült megakadályozniuk az euroszkeptikus pártok áttörését, egymás ellen fordulhatnak az eltérő érdekek miatt. Épp ezért nem ígérkezik túlságosan könnyűnek az új európai vezetők kiválasztása, ha a két meghatározó nagyhatalom: Németország és Franciaország mást akar…
A sárgamellényesek szombati tüntetései folytatódnak és noha a résztvevők száma az utóbbi hetekben szombatról szombatra csökkent – az utolsó, 26. felvonáson azért még 36 ezren tüntettek az országban a szervezők szerint, 18 ezren a Belügyminisztérium közlése szerint -, szellemük egyre erősebben rányomja bélyegét a politikai közéletre.
A példátlan rendőri megtorlás ellenére hat hónapja tüntetők fő követelése továbbra is a RIC (a népi kezdeményezésű referendum francia rövidítése) és a gazdagok „szolidarításadójának” visszaállítása. Ezek változatlanul mint falrahányt borsó leperegnek az Elysée és a Matignon palota falairól, a társadalom különböző rétegei azonban egyre hangosabban jelzik, hogy ezzel az elnöki és kormánymagatartással, a társadalmi létra alján élők meg nem hallgatásával komoly gondok vannak.
Ezt a valami-nagyon-nincs-rendben érzést többek között a neten terjesztett petíciók tükrében lehet látni, leírni.
Vegyünk sorra csak négyet. Az első hármat a május elsejei tüntetés eseményei inspirálták, főleg a délutáni epizód, amikor a rendőrség könnygáz bombáitól fuldokló tüntetők egy csoportja az útvonalon lévő Pitié-Salpêtrière kórházban keresett menedéket. A rendőrök a nyomukba szegődtek és ott, a kórházban brutalizálták, letartóztatták őket, a belügyminiszter pedig rögtön nyilatkozott, hogy a tüntetők megtámadták a kórházat, és ebben a helyzetben a rendőrök feladata a kórtermekben fekvő betegek védelme volt. A helyszínre kiment egészségügyminiszternő sokkal óvatosabban nyilatkozott, mindenesetre nem erősítette meg kollégája szavait, a kórház személyzete, a betegek és a szemtanuk pedig egyenesen megcáfolták a tüntetők gyűlöletéről már jól ismert, sorozatosan hamis információkat terjesztő belügyminisztert.
A három petíció egyikét, az újságírókét, 325 újságíró és 39 alternatív sajtóorgánum írta alá. Tárgya az utóbbi hónapokban mintegy 90 újságíró ellen alkalmazott rendőri erőszak. Egy nem régi anekdota: május elsején az egyik rendőri agressziót maga egy célpont-újságíró, Gaspard Glanz filmezte, ami csak azért volt lehetséges, mert a rendőr, aki előbb az újságíró lábát majd arcát célozta meg LBD 40 lövedékkel, mindkettőt egy-két centiméterrel elvétette. Öt mondat a petícióból: „Munkánk egyik jellemzője, hogy a társadalmi harcok eseményeinek tüzében gyakran a tüntetők és a rendőrök közötti konfliktusok közelében vagyunk. Tudjuk és elfogadjuk helyzetünk veszélyességét. De a (jelenlegi) társadalmi mozgalom során munkánk egyre kockázatosabbá, nehezebbé, mondhatni lehetetlenebbé vált. (…) Ennek kevésbé a tüntetők, sokkal inkább a rendőrök magatartása az oka. (…) Franciaország, az emberi jogok szülőhazája, ma (…) a 32-ik helyen áll a sajtószabadság tekintetében. (…) Ezzel a petícióval követeljük az informáláshoz való jogunkat és a sajtószabadság tiszteletben tartását.”
A másik „Nem vagyunk naivak” (Nous ne sommes pas dupes) című petíciót a Yellow Submarines kollektívához tartozó 1400 művész, színész, filmrendező, író indította el, és néhány nap alatt több mint 24 ezren írták alá. Az aláírók között szerepel Juliette Binoche, Emmanuelle Béart, és a 27 éves, hirtelen ismertté vált Éduard Louis is. Louis „Leszámolás Eddyvel” (2014) című önéletrajzi regénye Pataki Pál fordításában magyarul is megjelent. Hasznos olvasmány azoknak, akik többet szeretnének tudni a sárgamellényesek társadalmi és anyagi hátteréről.
A petícióban többek között ezt olvashatjuk: „Amit (a sárgamellényesek) kérnek, azt nem csak maguknak, mindenkinek akarják. Mi vagyunk a sárgamellényesek. (…) Világosak azok az elkopott módszerek, amelyekkel diszkreditáni próbálják őket, mondván hogy antiökologisták, extremisták, rasszisták, rombolók. A manőver nem működik, a legenda nem fedi a valóságot, de a nagyközönség médiái és a kormányszóvivők célja, hogy bedőljünk neki. (…) Nem, a legrémisztőbb erőszak nem (a sárgamellényesek) oldalán keresendő. Az erőszak mérlege hétről-hétre egyre nyomasztóbb: 2019 április 19-én 1 halottat, 248 fején, arcán talált sebesültet, 23 szemen lőtt, megvakított nőt és férfit, 5 kezét elvesztett, nyomorékká tett tüntetőt tartottak számon. Mindez méltatlan a köztársasághoz. (…) Az elnyomás ilyen foka mellett, hogyan élhetünk a tüntetéshez való jogunkkal?”
Igen, ez a macronizmus által kiteljesített autoritáriánus köztársaság (ez az oximorom egyre gyakrabban olvasható, hallható) nagy kérdése. Hova tűnt a klasszikus demokrácia, amelyik biztosítja állampolgárainak a tüntetéshez való jog emberi feltételek melletti gyakorlását?
A petíciónak van egy 4 perces videó-változata is, amely a fenti horror-tettek sokat látott képei mellőzésével mutatja a sárgamellényesek elszántságát, humorát és hitét abban, hogy van értelme annak, hogy 26 hete életüket, testi épségüket kockáztatva az ország forgalmi körterein, Párizs, Marseille, Bordeaux, Toulouse, Lyon, Strasbourg, Rennes és sok kisváros utcáin tüntessenek. A videó költői címe: „Ha elfogadod, hogy vízcsepp vagy, óceánná változol”.
A harmadik petíció címe „Nous accusons„, (Vádolunk – csaknem 13 ezer aláíróval), nyílt utalás Émile Zola J’accuse-ére. Mindenki érti, az 1898-ban megjelent zolai mondat, a Dreyfus-ügy alakulását meghatározó vádirat a 2018-19-as eseményekre való aktualizálásáról van szó. A bevezetőben a petíció szerzői, egyetemi oktatók, kutatók és állampolgárok felvázolják az elmúlt 6 hónap eseményeit, azt a politikai és gazdasági rendszert, amely ellen a sárgamellényesek 2018 november 17-én felkeltek. „Ahogy a franciák nagy többsége, (kutatókként) mi is ugyanazokkal a problémákkal találkoztunk, a politikai intézkedéseknek ugyanazokat a hatásait figyelhettük meg, mint amiről ők beszélnek, a társadalmi egyenlőtlenségek konstans elmélyülését a társadalom minden szegmentumában.” Zola 1898-ban a III. Köztársaság nyolc személyisége és intézménye, a „Nous accusons” ma az V. Köztársaság öt intézménye ellen emel vádat.
Az első megvádolt intézmény a Belügyminisztérium, amely, mint a petíció írja, „tudatosan provokálja az erőszakot a városokban, a forgalmi körtereken, a nyilvános fórumokon azzal a céllal, hogy kriminalizáljon mindenkit, aki szembefordul a katasztrófális (macroni) törvényekkel és politikával.” A második a kormány, amely „a nyugati országok összesége és számos nemzetközi szervezet által tiltott háborús fegyverekkel lép fel civilekkel szemben”. A harmadik a bírósági rendszer, amely „szolgai módon végrehajtja a kormány előírásait”, a negyedik az Országos Rendőrség Általános Felügyelete, amely „álvizsgálatokat ugyan indított, de az erőszakot elkövető rendőrök közül senki ellen nem indított eljárást”. Végül az ötödik a sajtó és a TV csatornák, amelyek „beleegyeztek, hogy a Belügyminisztérium és a prefektúra szóvíőivé váljanak, lemondva az információforrások ellenőrzéséről”.
Eladják a repülőtereket
A fenti petíciók mellett egy a sárgamellényesektől látszólag távol eső esemény kapcsolódik a mozgalmuk által előtérbe hozott RIC (népi kezdeményezésű népszavazás francia rövidítése) témájához. A Párizs Repülőterei (francia rövidítéssel ADP, az Orly, Roissy-Charles De Gaulle, Le Bourget és az ezeken működő kereskedelmi központok), az évi több mint 600 millió eurós haszonnal, többségi állami tőkével működő vállalat privatizálásának, kiárusításának megakadályozására irányuló ellenzéki akcióról van szó. A parlamenti vita során az ellenzék a kiárusítás abszurditását gazdasági érvekkel támasztotta alá, majd emlékeztetett az ugyancsak Macron – akkor Holland gazdasági minisztere – által eladott autópályák és toulouse-i repülőtér gyászos mérlegére. Amikor március közepén Macron képviselői megszavazták a repülőterek privatizálását a jobb- és baloldali ellenzék egy emberként megmakacsolta magát. A francia parlamenti ellenzékek történetében először, 248 jobboldali és a baloldali képviselő és szenátor megegyezett, hogy a kettős kezdeményezésű népszavazás, francia rövidítéssel RIP, (Référendum d’Initiative Partagée) eszközéhez folyamodik.
A „kettős” kezdeményezés a parlamentre és a szavazókra utal. A nagyon bonyolult procedúra elindításához az Alkotmánybizottság engedélye szükséges. A 248 képviselők április 16-án kelt beadványában megfogalmazott főérv az volt, hogy „az ADP (…) állami monopólium, és az alkotmány értelmében köztulajdonban kell maradnia”. Egy azon frissében elkészült IFOP közvélemény-kutatás még az ellenzéket is meglepő számokkal szolgált: a franciák 73%-a venne részt ezen a népszavazáson, és 70%-uk a privatizálás ellen szavazna. Az Alkotmánybizottság május 9-én hozta meg váratlan döntését: engedélyezi a RIP-et.
Mindenkit meglepett a hír, Macront és a miniszterelnökét meglehetősen kellemetlenül. A kommentátorok szerint most csak meg kell várni az EU választásokat, ami a 34 (!) listán kampányolók és a sajtó minden energiáját leköti május 26-ig, azután viszont teljes erővel beindulhat a kilenc hónapig tartó aláírásgyűjtés – a népszavazási kérvényt kilenc hónapon belül 4,7 millió választónak kell aláírnia. Mivel az aláírásgyűjtés időszakában a kormány nem léptetheti életbe a megszavazott törvényt, a vita az ADP jövőjéről és tágabban az állami tulajdonban lévő javak, vállalatok és szolgáltatások privatizálásáról ezúttal igazi „nagy vitának” ígérkezik, amelynek feltételeit, témáit és kimenetelét ezúttal nem Macron fogja előírni. Sokan valódi párbajt jósolnak Macron és a vele szemben állók között. Valószínűnek tartják, hogy ha meglesz a 4,7 millió aláírás, akkor körülbelül egy év múlva Macronról fognak ítéletet mondani a szavazók. Ez, az eredménytől függetlenül, a sárgamellényesek követelésének megvalósítása lesz.
Feltárták a Yemen papers-t
Végül még egy ügy és a hozzá kapcsolódó petíciók. Április 15-én a Notre Dame-ban kiütött pusztító tűz előtti órákban a France Culture rádió déli híreiben értesültek a hallgatók a Disclose médiakollektíva és a Radio France vizsgálati osztályának közösen feltárt „Yemen papers”-ről. A feltárt dokumentum több mint valószínűsíti, hogy Szaúd Arábia és az Arab Emirátus többek között Franciaországtól vásárolt fegyvereket használ Jemenben a síita kisebbség ellen négy éve folytatott háborújában. Az eddig is ismert volt, hogy Franciaország Szaúd Arábia egyik fontos szárazföldi, tengeri és légi fegyverellátója, de a francia kormány hivatalos verziója eddig az volt, hogy ezeket nem háborús (?) célokra használják. Ezt a helyi és nemzetközi civil szervezetek komoly kételyekkel fogadták mindig, most azonban világossá vált, hogy Szaud Arábia francia gyártmányú fegyvereket használt nem csak Jemen civilek által lakott területeinek bombázására, hanem jemeni civilek tömegeinek halálra éheztetésére is.
A „Jemen akta”, a (francia) Katonai Információs Igazgatóság egy 2018 szeptember 25-én kelt 15 oldalas „bizalmas” feliratú dokumentuma (benne részletes listák, táblázatok és térképek) megcáfolja a francia kormányok állításait. Noha a most feltárt dokumentum hivatalos úton már 2018 októberben eljutott Macronhoz, a miniszterelnökhöz, a külügyminiszterhez és a hadügyminiszternőhöz, most, hogy a nagyközönség is tudomást szerezhetett róla, érdekes, hogy hogyan reagált a kormány.
Első menetben a hadügyminiszternő április 18-án azt nyilatkozta, hogy „nincsenek bizonyítékok arra, hogy francia gyártmányú fegyverek okolhatók lennének jemeni civil áldozatok ügyében”. Második menetben a május 8-án Le Havre kikötője felé hajtó, a következő szállítmány elvitelére küldött szaúd-arábiai teherhajó érkezéséről ismét a Disclose médiakollektíva tájékoztatott, így a civil szervezetek tiltakozására felső utasítás jött, hogy nem vethet horgonyt a teherszállító hajó. Így üresen kellett elhagynia a francia vizeket. Majd másnap Emmanuel Macron nyilatkozott személyesen, hogy megnyugtassa a francia fegyvergyártók szaúd-arábiai partnereit. Azt közölte, hogy Franciaország nem szünteti meg a fegyverszállításí kapcsolatait Szaúd Arábiával, mert – ez mindenkit nagyon megnyugtatott – „garanciát” kapott, hogy a francia fegyvereket Jemenben „nem használják a civil lakosság ellen”.
Harmadik menetben a kormány eljárást indított a titkos információkat feltáró három újságíró, Geoffrey Livosi, Mathias Destal (Disclose) és Benoît Colombat (Radio France) ellen. Május 13-ára voltak kihallgatásra beidézve a DGSI-re (a Bel-biztonság Országos Igazgatósága francia rövidítése).
A három újságíró védelmére indult petíciók továbbragozzák a sajtószabadság korlátozásának témáját, és az autoritáriánus demokráciát, amelyik egyre kevésbé tolerálja azokat az újságírókat és sajtóorgánumokat, melyek az állam árnyékolt területein kutatnak, megszállottan azon fáradozva, hogy ezek az árnyékolt területek megszűnjenek. Az egyik petíciót egy jemeni újságíró, Afrah Nasser tette fel a Change.org platformra és több mint 51 ezren írták alá. Érdemes két mondatot idézni belőle. „Jemeni újságíró lévén nagyon jól ismerem a médiákra nehezedő nyomásokat és megfélemlítéseket. A tájékoztatás szabadságát az egész világon veszély fenyegeti, így még aggasztóbb látni, hogy Franciaország, amely azt állítja, hogy a sajtószabadság bajnoka, hozzájárul a (sajtószabadság) gyengítéséhez.” A jemeni kolléga ezek szerint nem tudja, hogy Franciaország egy ideje már nincs a bajnokok emelvényén.
A héten a Notre Dame drámai leégésének okairól kiszivárgott információk, a tüntetéseken megsebesült és kórházba került sárgamellényesek adatainak illegális nyilvántartásba vétele, Macron április 25-i sajttája, és az idei munka ünnepének káoszba fulladása kötötte le a franciákat.
A fenti eseménylista első két hírét a Canard enchaîné szatirikus, de sokszor nagyon komoly ügyeket feltáró hetilap április 24-i számának köszönheti a közvélemény. Ez a lap szivárogtatta ki a Notre Dame leégésének okairól folyó rendőrségi nyomozás első – egyenlőre hipotetikusnak tekinthető – eredményeit. A vizsgálat szerint a biztonsági előírások sorozatos be nem tartása okozta a világörökség egyik legrégibb, legnagyobb becsben tartott műemlékének lepusztulását. Hanyagságnak, hozzá nem értésnek tudható be, hogy a tűz kitörésekor érkezett vészjelzésekre legyintettek a biztonsági személyzet erre hivatottjai azért, hogy elkerüljék a katedrálisban folyó húsvéti szertartás megszakítását, és csak 25-30 perccel később, a már levegőben repdeső elszenesedett törmelékdarabokat vették komolyan, és ürítették ki a hívők tömegét.
A nyomozók a leégett huszártorony restaurálásán dolgozóktól meglepő információkhoz jutottak a huszártorony felső műhelyében uralkodó kaotikus helyzetről.
Egyrészt az építők bevallották, hogy „időnként” el-elszívtak egy cigarettát (az ezért való felelősséget az őket alkalmazó építővállalat elhárította, mondván, hogy nem ez okozta a tüzet). Ami ennél jóval komolyabb: a Notre Dame tűzbiztonságáról nem közhatóság, hanem egy ezzel megbízott Elytis nevű magánvállalat gondoskodott, amely vállalat a szerződésben aláírt biztonsági személyzet számának felét alkalmazta, és a két személy helyett egyet is a 24 órás jelenlét helyett csak 8h-tól 23h-ig fizetett. Nyilvánvalóan anyagilag így nagyobb hasznot zsebelhetett be, de ami meglepő, a vállalatot megbízó állami hatóság efölött szemet hunyt.
A harmadik probléma, hogy a toronyban tűzoltásra elhelyezett csövek kapacitása messze nem volt elegendő a 15-én fellobbant tűz eloltására. A negyedik, hogy a lángokban álló katedrálishoz kivezényelt tűzoltók rendelkezésére álló mindössze 30 méteres slagok teljesen alkalmatlannak bizonyultak a toronytűz eloltására, így egy külvárosból odavezényelt, 45 méteres slagokkal felszerelt osztagot kellett mozgósítani, amely csak félóra múlva érkezett meg és kezdhetett munkához.
Az ötödik, hogy az „erdőnek” becézett faácsolat közelében lévő padláson a Notre Dame-ot igazgató papok utasítására a harangokat 2007-ben villamosították, de hogy ezt melyik hatóság engedélyezte, azt senki nem tudja. A huszártoronyban lévő három nagy harangot a restaurálás idejére 2012-ig áramtalanították, majd a restaurálás egy újabb fázisában, a prelátus kérésére újra bekapcsolhatták, de csak ideiglenesen. A főhajó és a huszártorony padlásának poros padlóján az áramot vezető drótok, huzalok szabadon hevertek, szigetelés nélkül. A szerencsétlenség napján az összes harangot négy ízben kongatták, utoljára a tűz kitörésének órájában, és noha (egyenlőre) nem bizonyítható egy esetleges rövidzárlat a huszártorony padlásán, a vizsgálat egyik komoly hipotéziséről van szó.
Összefoglalva, itt a papság és az állami szervek több személyiségének felelősségéről van szó. A Benalla-ügy egyik máig érvényes tanulsága, hogy ez még nem vonja magával a felelősségrevonást is.
A Canard enchaîné másik értesülése a sárgamellényesek kapcsán az Belügyminisztérium illegális információszerzési tevékenysége:
a kórházak utasítást kaptak, hogy az ott ápolt (az európai előírások szerint illegálisan használt hadi fegyverekkel) megsebesített sárgamellényeseket vegyék rendőrségi nyilvántartásba. Az orvosok, ápolónők és -férfiak folyamatos tiltakozására – többen meg is tagadták a rendőri űrlapok kitöltését, mondván, hogy nem ez, hanem a gyógyítás az ő feladatuk – a kórházak országos felügyeleti hatóságának feje nyilatkozott és megcáfolta a hírt. A „Baromfi”, ez a hetilap egyik beceneve, április 24i számában közölte azt a rendőrségi űrlapot, amelyet a kórházak gyógyító személyzetének a március 16. tüntetés után kellett kitöltenie és továbbítania a Belügyminisztériumnak.
Utolsó fejlemény, hogy valakik tiltakozásul feltették az internetre a toulouse-i kórházban kitöltött és továbbított űrlapok lefényképezett példányait, mire a kórház igazgatósága hétfőn, április 29-én követelte a dokumentumok levételét az internetről, és ismeretlen tettesek ellen pert indított az orvosi titoktartás megszegése vádjával. Kíváncsian várjuk, hogy a bíróság kit fog elítélni, az orvosi titoktartás megszegését megrendelő Belügyminisztériumot, azokat, akik ezt végrehajtatták vagy azokat, akik a végrehajtást képanyaggal megerősítve nyilvánosságra hozták.
Macron gondosan kiválasztott újságírókhoz beszélt
Április 25-én került sor a 15-én elmaradt nagy elnöki nyilatkozatra. A Notre Dame-dráma miatt elmaradt nemzethez szóló beszéd kiszivárgása után azt megismételni ügyetlen lépésnek tűnt, ezért más dramaturgiához folyamodott: nem a néphez intézte szavát az elnök, hanem az Elysée palotába meghívott, 300 alaposan kiválasztott újságíróhoz. Közöttük néhány kiválasztott sajtó-ember tehetett fel neki kérdést. A nép, és a meg nem hívott újságírók a tévécsatornákon egyenes adásban követhették az elnök gondolatmenetét, a „nagy vita” eredményeként megszületett új intézkedések felvázolását. Olyan szép mondatokat hallhattak a nézők, mint például, hogy „egy befogadó nemzetet kell megalapoznunk, amelyben mindenki a legjobbját nyújthatja”, meg azt az önvizsgálatot sugalmazó kérdést, hogy „Rossz útvonalat választottunk volna (két éve)?”, amelyre a gyors negatív válasz szinte magától értetődő volt.
Ennek ellenére néhány nagyon népszerűtlennek bizonyult intézkedését visszavonta, például a nyugdíjasok adóemelését.
De a hibát nem javítja ki olyan gyorsan, ahogy azt elkövette: két részletben hajtja végre, 2020 januárjától majd 2021 januárjától. Addig is – no ezt egy nagyon rosszindulatú elemző jegyezte meg – további 3 milliárd eurót szipolyoz ki a nyugdíjasokból, míg a gazdagok „szolidaritásadójának” visszaállításáról, a sárgamellényesek egyik főköveteléséről, ami évi 4 milliárd euróval növelné az államháztartást, nem ejtett szót. És ezt, nem meglepő módon, egyetlen kérdésfeltevésre jogosult újságíró sem firtatta. Őket inkább az érdekelte, hogy az öt és fél hónapja tartó társadalmi válságot milyen lelkiállapotban élte meg az elnök, és most hogy szolgál a (lelki) egészsége.
Az alacsony nyugdíjak adóenyhítése mellett Macron még több – programjával ellentétes – ígéretet tett, például hogy nem számolja fel 120 ezer állami alkalmazott állását, nem szüntet meg kórházi betegférőhelyeket és iskolákat, valamint nem emeli fel a nyugdíjkorhatárt (de azért felemeli a teljes nyugdíjhoz kötelező munkában töltött évek számát). Programjával összhangban viszont csökkenteni fogja, mint mondta, a középosztály jövedelemadóját. Két új intézmény felállítását is tervezi. Az egyik almegyei szinteken csoportosítja majd a közszolgáltatások összességét, a másik pedig a klímaváltozás kérdéseivel foglalkozó „környezetvédelmi tanács”.
A nézők kétharmada szerint az elnök nem volt meggyőző
A France Info rádió megrendelte reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a kétórás sajtókonferencia nézőinek 73%-a helyesli Macron nyugdíjasokat, iskolákat, kórházakat, az állami alkalmazottakat illető visszatáncolását és az általános adócsökkentést illető terveit, de 71%-át nem nyugtatták meg az államfő szavai. 59%-uk úgy látja, hogy nem vonta le a „nagy vita” következményeit, 54%-uk szerint nem érti a franciák gondjait, 52%-uk pedig egyszerűen érthetetlennek tartja, amit mond. Mindent összevetve a nézők 37%-a „meggyőzőnek”, ezzel szemben 67%-a „nem meggyőzőnek” tartotta az elnök magatartását.
Ez a kép nagyjából megegyezik az ellenzék véleményével, amely a visszatáncolások szándékát üres blablának, puszta ígéreteknek, kampányszólamoknak tekinti, és követeléseikből nem enged. Ezt mutatta négy nappal később a május 1-je ünnepén résztvevők száma: csak Párizsban, 40 ezer a sajtó, 80 ezer a tüntetést szervezők szerint és a 220 letartóztatás ugyancsak a fővárosban. A Montparnasse és a Place d’Italie között megtett viszonylag nem hosszú tüntetési útvonalon és mellékutcákban a rendőri és tüntetői erőszak képei sok rémisztő eseményt mutatnak.
Christopher Castaner, a belügyminiszter este azt nyilatkozta, hogy „800-1000 tüntető, aki törni-zúzni, égetni, támadni jött, ellopta a szakszervezetektől a munka nemzetközi ünnepét, az ő (békés) tüntetésüket”, amiben két dolog meglepő. Az egyik, hogy mennyire együttérez a szakszervezetekkel, a másik, hogy noha a – széles körben vitatott – törvény már lehetővé teszi számára, nem adott utasítást a black block-osok részvételének letiltására.
A rendőrök utasítást kaptak a tüntetés megakadályozására
Arról azonban, nem beszélt, és a világszerte mutatott videók se mutatják, hogy látva Macron meglehetősen lelohadt népszerűségét, és az ellenzék tüntetésre való felkészülését, a rendőrök utasítást kaptak a tüntetés megakadályozására, és az erőfelmutatásra, konkrétan arra, hogy még a menet elindulása előtt, a várakozás órájában támadják meg a tüntetőket. Azt sem említette, hogy a megelőző két sárgamellényes szombattal szemben, és a nemzetközi és hazai tiltakozás ellenére, május elsején ismét engedélyezte az LBD 40 elnevezésű háborús lövedékek bevetését a tüntetők ellen. Az eredmény: a munka nemzetközi ünnepén is egy tüntetőnőt szemén ért és megvakított egy lövedék.
Magától értetődő, hogy a rendszer fennmaradásáért kommunikáló sajtó nem készít interjúkat a tüntetőkkel, nem kérdezi meg őket, hogy mi okból és célból tüntetnek, hogyan torkollt megint káoszba egy békésnek szánt tüntetés. A tüntetésen résztvevő szakszervezeti (CGT, SUD, Solidaire, SNJ, az újságírók szövetsége) felelősök, sárgamellényesek, egy „pirostollas” tanár ügyvédek, újságírók, bloggerek tanúvallomásait, elemzéseit az este 9-kor kezdődött Média online TV-n hallhatták az okok és összefüggések iránt érdeklődők. Antoine Peillon, a La Croix katolikus napilap ismert újságírója (márciusban jelent meg Ellenállás! A köztársaság ma című könyve) a miniszterek és Macron hivatalos csatornákon közvetített, a sárgamellényesek elleni gyűlöletkeltésre kitalált fake news-airól (álhíreiről) beszélt. Előző nagy port felkavart könyve, A hiányzó 600 millárd euró vizsgálat arról, hogy a francia milliárdosok – ma Macron fő támaszai – az offshore adóparadicsomok felhasználásával hogyan kerülik el az adófizetést, és ezzel hogyan vonnak meg 600 milliárd eurót Franciaország költségvetésétől.
Apropó, ezzel az összeggel érdemes egybevetni az „áldozatokat”, azt a 17 milliárd eurót, amelybe az államháztartásnak kerülnek Macron április 27-én bejelentett ígéretei, az alacsony nyugdíjasok adóenyhítése, az óvodai osztályok létszámának 27-re korlátozása, a 120 ezer állami alkalmazott állásának nem megszüntetése, kórházi ágyak és iskolák felszámolásáról való lemondás. Feltéve, ha a szót tett követi.
Április 15-én történt a Notre Dame-katasztrófa. A tragédia részleteit, a tűz hihetetlen sebességű rombolását, a huszártorony leomlását, a tűzoltók hősiességét, és nekik köszönhetően a katedrális falain belül megmaradt szobrok, festmények listáját a világsajtó, a tévék és rádiók, tweetek és sms-ek jóvoltából minden érdeklődő ismerheti a világ minden sarkában. Egy héttel a sorscsapás után arról érdemes most tudósítani, hogy egy ilyen mértékű, mindenkit lebénító megrendülés, megrökönyödés után hogyan tér magához a francia társadalom.
Meglehetősen gyorsan.
Emmanuel Macron elhalasztotta a nemzethez intézendő, április 15. estére programozott beszédét, amelyben a három hónapig tartó „nagy vita” tanulságait, és a vitában elhangzottakra való válaszintézkedéseket volt hivatott közölni. Másnap tartott beszédet, amelyet kizárólag a Franciaország és a katolikus világ mérhetetlen veszteségének, a nemzeti egység fontosságának és a Notre Dame újjáépítésének szentelt. Ez utóbbi, különösen a restaurálás meghirdetett határideje és a munkálatok finanszírozása váltott ki éles vitát a megfigyelők, szakértők, műemlék-építészek, valamint a civilszervezetek körében. „Azt akarom, hogy a Notre Dame öt éven belül felépüljön” nyilatkozta teljes komolysággal. Az érthető, hogy a párizsi olimpiára érkező külföldi tömeget akarja megajándékozni a vadonatúj Notre Dame látványával, de hogy ezt valóban reálisnak is látja, az nem egy szakembert megdöbbentett.
Az ötéves határidő miatt Notre Dame pótlékkal kell megelégedni?
Az ötéves határidő azt jelentené, hogy a híres (XIX.századbn épült) neogótikus huszártorony és más hamuvá vált épületrész újjáépítéséről eleve le kell mondani, és egy modern, vasbeton ácsolatú, Notre Dame pótlékkal kell megelégedniük a jövő turistáinak és művészetkedvelőinek. Azt is, hogy egy sereg Franciaországban magas szinten művelt szakma kézművesei (ácsok, asztalosok, műasztalosok, tetőfedők, kőművesek, kőfaragók) tudására nem lesz szükség ennek a világhírű remekműnek a restaurálásánál.
A vita ezekről a kérdésekről nagyon intenzívnek ígérkezik, és Macronnak ezen az új fronton is komoly ellenállással kell számolnia. Az öt évből, emlékeztetnek a szakértők, legalább egy évre lesz szükség, hogy eldöntessék, hogy a tűz martalékává vált épületrészekből egyáltalán mit kell újjáépíteni, és mit nem. De ezt még egy másik hosszú munka kell, hogy megelőzze: mielőtt a Notre Dame területén bármilyen építészeti felmérés kezdődne, az ott dolgozók védelme érdekében, a tűz és tűzoltás folyamán keletkezett 300 tonnára becsült ólomszennyeződést kell semlegesíteni a talajban és a Szajna vizében. Tehát még mielőtt bármilyen pályázati felhívást kiírnának a katedrális helyreállításával megbízandó vállalatok kiválasztására – ez az eljárás maga több hónapot vesz igénybe – pályázati felhívást kell kiírni a Notre Dame területszennyezettségének megszüntetésére. Ezzel párhuzamosan a tűzoltásban és a műemlékek megmentésében résztvevő tűzoltókat és más mentő személyeket késlekedés nélkül orvosi vizsgálat alá kell vetni az esetleges ólommérgezés megállapítására és kezelésére.
A helyreállítás pénzügyi oldala hasonlóan széles vitát váltott ki
Macron már hétfő este, a tűzvész óráiban általános adománygyűjtés elindításáról beszélt, és mindjárt megígérte, hogy az újjáépítés fedezésére nem fogja adóval sújtani a népet. Szavára rögtön elindult az adományok áramlata. A legnagyobb vagyonok tulajdonosai, ki 100, ki 200, ki csak 10 millió eurót, Párizs polgármester-asszonya Párizs városának költségvetéséből 50, az Ile-de-France elnöknője 10 milliót dobott a perselybe. Az egyszerű dolgozó emberek már a tűzvész másnapján 22 ezer eurót adományoztak az e célra indított online platformokon. Macron ezekre az adományokra utalt a dráma napját követő ünnepélyes esti beszédében, amikor azt mondta: „Úgy a gazdagok, mint a kevésbé gazdagok, mindenki annyit adott, amennyit tudott. Mindenki (anyagi) képessége szerint megtalálta helyét és szerepét.”
A franciák nem hazudtolják meg magukat. Az adományok, főleg a multimilliárdosoké sokakat nem indított meg, ellenkezőleg, haragra gerjesztett. Ezek a kákán is csomót keresők először rögtön kapcsolatot teremtettek a nagy vagyonok megadóztatásának Macron általi eltörlése, és az adóeltörlés haszonévezőinek nagylelkűsége között. Magátólértedően a 100-200 millió eurós adomány villámgyors beadásával még mindíg jobban járnak, mint ha az elnök engedne a sárgamellényesek, és a baloldali képviselők követelésének, és visszaállítaná a nagyvagyonosok 2017-ben eltörölt „szolidaritás-adóját”. (A vagyonadó körüli vita kapcsán egy elemző három nappal a tűzpusztítás előtt egyenesen Franklin Delano Roosevelt elnököt hozta fel ellenpéldának. Az ultrabalosnak nem mondható amerikai elnök 1942-ben az évi 200 ezer dollárt meghaladó jövedelem-szeletre 94%-os (!) adót vetett ki, ami Franciaországban ennek még a fele se volt, amíg Macron el nem törölte teljesen 2017-ben.)
A tűzvész másnapján az elégedetlenkedők kommunikációs trükkről beszéltek
Az érvényben lévő törvény értelmében ugyanis az adományok 40%-át az állam visszatéríti, tehát a 100 milliós adomány mindössze 60 millió eurót vesz ki az adakozók zsebéből. No, amikor ez a sajtóban szóba került, Bernard Arnauld, az LVMH luxusipari csoport (Christian Dior, Givenchy, Guerlain, Louis Vuitton, Berluti, Kenzo, Bulgary, 5 világhírű pezsgő és 1 konyak márka, Phillips, több sajtótermék stb.) tulajdonosa, 77,2 milliárd euro vagyonnal rendelkező üzletember és mecénás, az adózást offshore-területeken elkerülő Macron-támogató, a tűzvész harmadnapján reagált, miszerint ő lemond a 40%-ról: az ő 200 milliós felajánlása valóban 200 millió, egy centtel sem kevesebb. Mindez azt is illusztrálja, hogy a gazdasági „helyük és szerepük” jóvoltából megtehetik azt, amit az egyszerű jövedelem-adófizetők nem, hogy személyesen ellenőrizzék, hogy az adomány formájában kiutalt pénzüket az állam mire költi.
Visszatérve Macron beszédére, április 16-ikán a nemzet fiatal atyja szerepét játszó szónok úgy ítélte meg, hogy a nemzetre tört katasztrófa mellett eltörpülnek a november közepe óta tartó társadalmi válság kérdései és a válságra választ kereső három hónapig tartó „nagy vita” inspirálta reformok. Azoknak, mondta, akik az elnök javaslatait szeretnék ismerni a válság megoldására, most várniuk kell. De már ezelőtt, április 8-án a Le Monde ellenőrizte az online-vitán hivatalosan közölt résztvevők és véleményeik számát. A napilap vizsgálatának eredménye: a résztvevők – így a véleményeik – száma jóval alacsonyabb a hivatalos számokénál. A fő hiba abban rejlik, hogy a hivatalos online-vita szoftvere nem volt beprogramozva arra, hogy kiiktassa azokat a véleményadókat, akik tízszer, sőt nem kevesen százszor szó szerint ugyanazt a véleményt másolták be és azokat a „véleményeket”, amelyek hosszúsága 10-nél kevesebb szót tartalmaz.
Macron folytatja az állami kiadások csökkentését
Ugyancsak április 8-án a miniszterelnök a parlamentben ismertette a „nagy vita” tanulságait. A beszéd legfontosabb pontja, hogy a kormány megértette, hogy „csökkentenünk kell az adókat, és a lehető leggyorsabban!” Az adóegyenlőség és a nagyvagyonosok „szolidaritás-adójának” visszaállításáról szóló követelést a miniszterelnök így értelmezte. Hogy az adócsökkentés mit von maga után, azt három minisztere ragozta tovább a médiában: a közkiadások párhuzamos csökkentése, értsd kórházi ágyak, öregházak, iskolák személyzetének további csökkentése. Tehát mit tanult a miniszterelnök a „nagy vitából”? Semmi mást, mint amit már eddig is tesz Macron kormánya, és amit nem csak ő, hanem François Fillon, a korrupció miatt letűnt jobboldali elnökjelölt, Sarkozy volt miniszterelnöke is meg akart valósítani. Nem véletlen egybeesés, a jelenlegi miniszterelnök és az említett három miniszter Fillontól vándorolt át 2017-ben Macronhoz.
Macron ennél egy fokkal sokoldalúbb megoldásokat szándékozott javasolni elmaradt április 15-i beszédében, ha hihetünk a beszéd kiszivárogtatott és a Lundi matin (Hétfő reggel) című online újságban közölt fakszimile példányának. De tegnap értesítette a közvéleményt a sajtó, hogy az elnök beszédét csütörtökön megtartja, tehát holnap lesz látható-hallható.
Zászlót bontott Strasbourgban Marine Le Pen szélsőjobboldali mozgalma, mely a második hely megszerzésére esélyes az európai választásokon Franciaországban.
Míg korábban javasolták a kilépést az Európai Unióból és az eurozónából, ma már ez feledve van. Marine Le Pen asszony ugyanis realista és ismeri a közvéleménykutatási számokat: a franciák többsége nem akar kilépni sem az Európai Unióból sem pedig az eurozónából. Akkor is így van ez, ha sokan nagyonis elégedetlenek a jelenlegi helyzettel. A sárga mellényesek már hetek óta tüntetnek Macron elnök liberális reformjai ellen. Csakhogy semmilyen pozitív ötletük sincsen.
Marine Le Pen most előállt eggyel: szüntessék meg a brüsszeli bizottságot! “Semmi szükség a senki által meg nem választott 28 uniós biztosra!” A szélsőjobboldali párt a nemzetek Európáját akarja visszaállítani. “Athéni demokráciát és nem brüsszeli technokráciát akarunk!” – harsogta a szélsőjobboldali mozgalom listavezetője. A mindössze 23 éves Jordan Bardella meg akarja fosztani Brüsszelt a hatásköre javától. Jelszava: “ mentsük meg Európát az Európai Uniótól!”
A szélsőjobboldal 21 képviselői helyre számíthat a májusi európai választáson. Ennél többet csak Macron elnök liberális mozgalma szerezne. Egy probléma bekavarhat:
Az orosz kapcsolat sok szavazatba kerülhet
Marine Le Pen asszonyt a Kremlben fogadta Putyin elnök akkor amikor Macron ellenfele volt a választáson. Az orosz hírszerzés hackerei szorgosan segítették is a szélsőjobboldali kampányt. Mégis elbuktak: részben, mert Marine Le Pen nem állta a vitát a dinamikus fiatal Emmanuel Macronnal, részben pedig azért, mert a francia közvélemény nem nagyon szereti, ha külföldi hatalmak nyíltan támogatnak egy jelöltet.
Ezért Marine Le Pen nem ment el Milánóba, ahol Putyin kedvence, az olasz szélsőjobboldal vezére meghirdette a “népek és nemzetek Európáját”. Matteo Salvinit, aki jelenleg Itália miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere, Vlagyimir Putyin már öt éve felfedezte. Amikor még csak mezei Európa parlamenti képviselő volt. Moszkva őt látja a legalkalmasabbnak arra, hogy egyesítse az Európai Unióval szemben szkeptikus nacionalista szélsőjobboldali pártokat az Európai Unióban. Belülről akarják fúrni az uniót – orosz támogatással! A közös ellenfél már megvan: a migránsok. És persze az Európai Unió brüsszeli bizottsága, mely nem védi meg tőlük Európát. Marine Le Pen ezért a nemzeti határok ellenőrzését sürgeti. De hogyha ez visszaáll, akkor mi marad az Európai Unióból ?! A szélsőjobboldalnak megoldási javaslatai nincsenek, de a proteszt szavazatok begyűjtésére alkalmas. Ebben bízik Marine Le Pen Franciaországban és elvbarátai mindenütt az Európai Unióban.
Az elmúlt tizenkét nap eseményei: a március 16-i „erőszakkirobbanás” okozta trauma lassú feldolgozása, a kormányátalakítás és a sárgamellényesek tüntetéseinek XIX. és XX. felvonása.
A március 16-i XVIII. felvonás, úgy tűnik, választóvonalat jelent a november 11-e óta tartó több mint négy hónapos politikai válságban. Előtte a Macront támogató sajtó és értelmiségiek tevékenysége a sárgamellényesek elleni gyűlöletet üzente a lehető legváltozatosabb formákban, és hatékonyabb megtorlásra ösztökélte a kormányt, a baloldali ellenzék pedig az erőszakkal való felhagyás és a politikai megoldás-keresés szükségességét hangsúlyozta. Azóta az előbbiek, a jobboldal táborában a megosztottság jelei érzékelhetők.
A radikálisabbak türelmetlenek a tehetetlen kormánnyal szemben és egyenesen a Pinochet által alkalmazott módszereket tartanák üdvösnek.
Az egyik főtévé csatornán, a Canal+ fake news ellensúlyozására indult „Info du vrai”-n (az Igazság hírei) hangzott el két egymást követő napon, két különböző újságíró szájából az a gondolat, hogy ha a kormány valóban betiltja a további tüntetéseket a Champs-Elysée-n, a Diadalív körül, egészen a Bourbon-palotáig – mint ahogy tette -, akkor a mégis ott tüntetni akarók letartóztatására nem lenne elég Párizs és környékének összes börtöne: tehát befogadásukra nincs más lehetőség, mint a stadionok megnyitása, ahogy, mondták, ezt Pinochet 1973-ban Salvador Allende elnök elleni államcsínye után tette politikai foglyaival.
Az ötlet, amely egy megbotránkozott tweetelő jóvoltából a műsort nem nézők széles táborához is eljutott, mindezidáig nem váltott ki hivatalos reakciót. Ezt csak azért érdemes megemlíteni, mert január 14-én, amikor egy ismeretlen kormány-kritikus feltette az internetre a katonai egyenruhában feszítő Pinochet 1973-as fényképét, ahol a chilei puccsista tábornok arcát Éduard Philippe miniszterelnök arcképével fedte le, akkor a cyber-bűnözés elleni harc hivatala tett lépéseket, hogy a Google azonnal vegye le ezt a fotómontázst a netről. (Erőfeszítéseiket nem koronázta siker.)
A szenátus vizsgálatot kezdett
A mérsékeltebb jobboldalt képviselő szenátus folytatja az „erőszakkirobanás” másnapján elkezdett vizsgálatát a kormány tehetetlenségét magyarázó belső mechanizmusokról. A Törvénybizottság március 20-án ismét kihallgatta a belügyminisztert és államtitkárát a március 16-i erőszakcselekmények kezelésével kapcsolatban. Az államtitkár 5000 rendőr és csendőr mozgósításáról beszélt, amit március 25-én rendőr- és csendőrparancsnokok megcáfoltak. A kihallgatások jegyzőkönyvéből megtudjuk, hogy a XVIII. felvonást megelőző hét elején a főparancsnokság valóban csaknem 5000 fővel rendelkezett, de a hét folyamán több mint ezer rendőrt a Belügyminésztérium alá beosztott koordináció utasítására az északi megyékbe helyeztek át, így amikor szombat délelőtt kiderült, hogy Párizsban mi zajlik, akkor – jelentős késéssel – érkeztek vissza a fővárosba.
Ami ennél jóval komolyabb stratégiai probléma, hogy nem tartották be a rendfenntartás-elmélet egyik alappontját, miszerint „kijáratot” kell hagyni a tüntetőknek, hogy akik akarják, el tudják hagyni. A rendőrség ennek az ellenkezőjére, a tüntetők teljes bekerítésére kapott utasítást. (Jegyezzük meg, ezt nem csak március 16-án tették, hanem az ezt megelőző tüntetéseken is.) A szenátusi kihallgatáson az egyik magasrangú rendőrtiszt sajnálatát fejezte ki, hogy ez a „rendőri ‘ketrecbe zárás’ a tüntetők egy részét, akik ‘normális emberek’ (értsd békés átlagtüntetők, távolról sem rombolók), radikalizálta”, aminek az lett az eredménye, hogy a ‘ketrecen’ belül található üzleteknek estek.
Macron több minisztere és tanácsadója lemondott
A – szimbólummá vált – március 16., a Benalla-ügy, és a választási kampány miatt Macron több közeli tanácsadója és a kormány három tagja jelentette be távozását. Ezek közül az elsők távozása érinti legkomolyabban az elnököt és ezek helyettesítése okozza neki a legnagyobb nehézséget. Egy részük azért mondott le, mert helytelenítik Macron erőszakpolitikáját a sárgamellényesekkel szemben. Ők a politikai rendezés hívei, amire az elnök nem mutat hajlandóságot (vagy nem képes rá). Macron közeli emberei között vannak azok is, akik még nem mondtak le, de nagyon kényes helyzetbe kerültek a Benalla-ügy kapcsán, ellenük követel a Szenátus bírósági eljárást. A kormány szóvivője és a cyber-gazdaság államtitkára azért hagyta el a kormányt, mert fel akar készülni a 2020-as helyi választásokra. Mindkettő Párizs polgármesteri székére pályázik. Az EU ügyek miniszternője pedig az LREM (Macron pártja) EU választási listavezetésének kívánja szentelni idejét és erőfeszítéseit.
A kormányátalakítás értékelése megoszlik a (mindig) lelkesek és a bírálók között. Az előbbiek annak örülnek, hogy a minisztereket helyettesítők fiatalok, közöttük kettő nő, ami táplálja az elnök megújulás-témáját, az utóbbiak szerint ezek az ismeretlen, tapasztalatlan új kinevezettek azt mutatják, hogy Macronnak nincsenek nagy kaliberű támogatói, és az államfő egyre fokozottabb elszigeteltségét illusztrálják. Ráadásul az új kormányszóvivő nő kinevezése perceiben megjelent, és azóta terjed a közösségi hálókon egy 2017 júliusában az Express hetilapban idézett mondata: „Felvállalom, hogy hazudtam, hogy védjem az elnököt.” (A szenegáli szülők 39 éves leánya akkor a frissen alakult elnöki hivatal sajtó tanácsadója volt.)
A sárgamellényesekről csak szombatonként esik szó a mainstream sajtóban
Számukra hét közben nem léteznek. A XIX. és a XX. felvonás nyugodtabban zajlott le, mint a március 16-i. Az LBD lövedék-szórót nem használták a rendőrök, csak könnygázbombát. A belső és külföldi tiltakozások ennyit legalább elértek. A sárgamellényesek követeléseit azonban továbbra is tüntetően mellőzi a köztársasági elnök. Követeléseik egy része a közszolgáltatások megjavítása, az tanárok, tanítók, a kórházi, szociális gondozói, igazságszolgáltatási személyzet számának növelése. Hiába tüntetnek húsz hete többek között ezért, a héten Macron, programjához híven benyújtotta az állami szektor további leépítését célzó törvénytervezetét. Nem csak az állami alkalmazottak számának csökkentését, hanem státuszuk bizonytalanná, a korlátolt időre szóló szerződések általánossá tételét tartalmazza a törvénytervezet, amelyet Macron még a nyár előtt parlamenti szavazás elé akar vinni. Vagy rendelettel fogja átvinni? Ez még nyitott kérdés.
Egy másik reform-törvénytervezet a vonzó orwelli nevet viseli: „Törvénytervezet a bizalom iskolájáért”, amely részben a tanárok, tanítók mellett dolgozó pedagógiai személyzet munkafeltételeinek megszigorítását jelenti. Március 31-én (XX. felvonás) a „piros tollasok”, tanárok, tanítók, pedagógiai felelősök többek között ez ellen tüntettek a sárgamellényesekkel karöltve.
A sárgamellényesek munka melletti hétköznapi tevékenységéről a Mediapart online újság, a Media online tévé, a Politis című hetilap, a Le Monde Diplomatique havilap tájékoztat. Ők adnak hírt például a második háromnapos „Gyűlések gyűléséről”, amely ezúttal Saint Nazaire-ben április 5-én kezdődik. Az első a kelet-franciaországi Commercy-ben januárban 75 delegációt fogadott, most a hétvégén Saint Nazairebe 300 delegációt várnak. Sok szociológus, történész is ír róluk rendszeresen. A héten mutatják be a mozikban François Ruffin és Gilles Perret róluk készült „J’veux le soleil” (A napot akarom) című dokumentumfilmjét. Az országban már egy hónapja számos előzetes vetítés volt fergeteges sikerrel. A két újságíró-filmes – Ruffin parlamenti képviselő is – road movie-ja a országutak köröndjein keresi fel a sárgamellényeseket, akik magukról és országukról beszélnek.
Nem politikai eseményként, hanem bűncselekményként kezelik a tüntetéseket
A MediaTV utolsó hétfői sárgamellényes különszámában két riportot láthattak az érdeklődők és egy érdekes félórás interjút Vanessa Codaccioni fiatal történésszel, akinek a héten jelenik meg „Az állam és a politikai megmozdulások” (L’État face aux contestations politiques) című könyve. Az interjúban azt elemzi a történész, hogy hogyan szünteti-szüntette meg az állam a XX. század harmadik harmadában és a XXI. század első két évtizedében a társadalmi mozgalmak politikai értelmezését, és hogyan alakította át őket egyszerű köz-bűncselekményekké (lásd ma a sárgamellényesek mozgalma). A sajtóban és a politikusok nyilatkozataiban eltűntek az utalások a tüntetések politikai jellegére, a bíróságokon már nincsenek politikai perek, a börtönökben nincsenek politikai foglyok, a rendszerrel szemben állók közönséges bűnözőknek nyilváníttatnak. A terrorizmus vádjának sincs politikai dimenziója, és ezért válhattak generál-váddá, a törvénybe iktatott végtelenített szükségállapot pedig mint megoldás jelenhet meg Franciaországban.
Ennek a folyamatnak az első nagy eseménye 2008-as a Tarnac-ügy
Ebben kilenc ártatlan anarchista fiatalt vádoltak az Állami vasutak elleni terrorcselekménnyel. Tíz évbe tellett, amíg a szülők, újságírók és ügyvédek bizonyítékait ártatlanságukat illetően elfogadta a bíróság. De azóta is, illegálisan, rendőri megfigyelés alatt állnak, és a fővádlottat a sárgamellényesek IV. tüntetése előtt előzetes letartóztatás alá helyezték „erőszakcselekmények és rombolások elkövetése céljából alakult csoportban való részvételért”. A 2015-ös párizsi dzsihadista terrorcselekmények jelentik a másik kulcs-dátumot a politikai rendszerrel szembenállókkal szembeni kriminalizálási folyamatban. Azóta a sztrájkra felhívó szakszervezeti vezetőket vádolhatják nyilvánosan a munkaadók terrorizmussal, vagy tehetik meg őket dzsihatistáknak. De nem csak róluk van szó. 2015 végén a dzsihadista támadásokkal igazolt szükségállapot megszavazása után mindössze három héttel az ENSZ COP21 tárgyalásainak időtartamára a klimafelmelegedés ellen tüntetést szervező környezetvédőket vették előzetes letartóztatásba és ítélték őket szobafogságra.
A politikai dimenzió többé-kevésbé sikeres radírozása jellemzi ma a kormány és államfő sárgamellényesekkel szembeni stratégiáját is. Ez lehetővé teszi a „nagy vita” elindítójának, Macronnak, a tényleges vita elkerülését, és a politikája, reformjai ellen tüntetők bűnözőkként való bírósági megbüntetését.
Az elmúlt hétvége a gimnazisták tömeges sztrájkjával kezdődött pénteken, majd szombaton három párhuzamos, délután részlegesen egyesült tüntetéssel folytatódott. Reggel érkeztek vonattal, buszokkal, kocsival a vidékről jövő sárgamellényesek, és a pályaudvarokról az őket váró párizsiakkal együtt indultak a Champs-Elysées felé, ahol este 7-ig tartott a XVIII. felvonás.
Eközben a Madeleine-téren déltől gyülekeztek a „szolidaritások” tüntetésének résztvevői, akik 2-kor becsatlakoztak a Opera teréről induló, a Köztársaság térre menő monstre „század tüntetéséhez”. Noha a két utóbbi tüntetés több mint százezer embert vitt az utcára, a közvéleményt szinte kizárólag a Champs Elysée újabb lerombolásával kapcsolatos kérdések foglalkoztatják.
Kezdjük a gimnazistákkal
Greta Thunberg svéd gimnazistalány felhívására már január-február óta követelik Európa-szerte a középiskolások, hogy a kormányok végre tegyenek mérvadó lépéseket a klímafelmelegedés fékezésének ügyében. „Az annyit emlegetett jövő nemzedéke, az mi vagyunk, nekünk tartoztok felelősséggel, ezentúl az üres beszédeitek, és a semmittevés miatt velünk kell szembenéznetek”, nyilatkozta a december 12-én, a COP 21-en tartott felszólalása óta hirtelen híressé vált svéd kamaszlány. Március 15-én a „Greta-nemzedék” Németországban, Spanyolországban, Kenyában, az USA-ban, Hong Kongban követte a Greta Thunberg világsztrájk felhívását. Franciaország városaiban 150 ezer (a rendőr főkapitányság szerint 40 ezer) gimnazista sztrájkolt és tüntetett a kormány klíma-álszentsége ellen. „A fiatalok túlságosan türelmetlenek” – ezt nyilatkozta az eddig fiatalsága tőkéjével hódító, most hirtelen megöregedett francia elnök.
Folytassuk „a század ügyével„, és szombaton „a század tüntetésével”. Március 14-én lejárt a négy nagy környezetvédelmi egyesület december közepén kormányhoz eljuttatott ultimátuma, amely hat pontban lefektette a szükséges intézkedéseket a klimafelmelegedés féken tartására és az alkalmazkodás lehetőségeire. A környezetvédelmi miniszter úgy ítélte meg, hogy a kormány már megtette a magáét, többre ne számítsanak, most már az egyéneket kell meggyőzni. Semmi reakció a 6 intézkedés-követelésre. (És természetesen nem utalt elődjének nyáron történt lemondására, aki ezt azzal indokolta, hogy minisztersége alatt semmit nem tudott megvalósítani azokból az ígéreteiből, amelyek összhangban voltak „a század ügyének” mostani követeléseivel.)
A per csaknem 2.200.000 támogatóját a négy civil szervezet hívta az utcára, hogy két nappal a per elindítása után megértesse a kormánnyal a vád komolyságát. A százezret meghaladta az Operától a Nagykötúton a Köztársaság térig váll-váll-mellett lépésben felvonulók száma (a párizsi főkapitányság 36 ezret tart nyilván), emellett 220 városban 360 ezren tüntettek.
Rengeteg dolgot követeltek
A kis és nagy egyénileg fabrikált táblákon sok-sok követelést olvashattak a résztvevők és a házak ablakából bámészkodók. Nagyon sok táblát vállon ülő gyerekek tartottak magasba. Az óceánokban, tengerekben zajló pusztítás, a szárazföldi vadon élő állatok tömeges gyilkolása, a háziállatok ipari kínzása ellen és a „klima-igazság” elvének elfogadásáért, megvalósításáért emeltek szót. Az elképesztő tömeg lassan, békésen, jó hangulatban, brazil és afrikai zenével-tánccal kísérve érte el a Köztársaság terét, majd ott még jobban tömörülve hallgatta meg a civil szervezetek szónokainak beszédét. Ellentétben a párhuzamosan zajló sárgamellényesek tüntetésével a Champs Elysée-n, ahol a tüntetők haragját milliós károkra okozó tettek követték.
Példátlan erőszak
„Példátlan erőszak kirobbanással” jellemezték az elemzők a XVIII. felvonást, azt a mintegy nyolc óráig tartó rombolást, amit a tévék és internetes honlapok világszerte ismertté tettek. A végtelen ismétlésben közvetített gyújtogatások, kirakatbetörések, luxusbutikok kiürítésének, rendőrök macskakövekkel való megdobálásának rémképeihez valamelyest már hozzászoktak a nézők.
Most azonban felfigyelhettek egy primitív de hatékony hadviselési „újdonságra”. A fegyvertelen sárgamellényesek délután bevetették a római légiók egyik alapvédelmi eszközét. Az utcán álló, mellig érő zöld-fehér építkezési hullámlemezeket használták csoportos pajzsként, ezekkel védték ki a rendőrök lövedékeit, ezekkel kényszerítették visszakozásra az állig felfegyverzett rendőrosztagokat. A számok magukért beszélnek. A Champs Elysée-n és a környező utcákban: 4 újságos bodé felgyújtása, több elit üzlet és egy hasonlóan elit étterem szétverése, 47 sárgamellényes és 17 rendőr sebesült, 237 rendőri kihallgatás, ebből 200 őrizetbevétel.
Ami a XVIII. felvonás fogadtatásában a legmeglepőbb, az az általános meglepetés. Ez a valóban példátlan erőszak kirobbanás, harag, gyűlölet, elszántság, váratlanul érte a kormányt, az államfőt, Párizs rendőr főparancsnokát, és a mögöttük álló sajtót. Az előző felvonásokon igaz, kisebb volt a részvétel, Macron március 16-án véget érő „nagy vitáját” sikeresnek könyvelték el, tehát úgy gondolták, kezd minden visszatérni a régi mederbe, az elnök nyugodtan elvonult a hétvégén síelni.
Ezek szerint – és ez valóban meglepő – nem olvasták, még az udvari tanácsadók sem, március 15-én a tüntetések, társadalmi megmozdulások napi listáját összegző honlapot, a Démosphère-t, nem figyeltek oda az ellenzéki médiában megszólaló sárgamellényesekre, és az őket támogatók március 14-i nagygyűlésén elhangzottakra, amiből megsejthették volna, hogy mire számíthatnak. „Ultimátumnak” nevezték a XVIII. felvonást a sárgamellényesek. Nos, a szombati sokk után és azóta elsősorban az a kérdés foglalkoztatja a politikusokat és a sajtót, hogy mivel magyarázható a kormány és a rendőrség ilyen mértékű felkészületlensége.
Röviden az előzményekről
Az előzményekből csak a március 14-i nagygyűlésről néhány szót. A mintegy ötszáz résztvevő előtt Priscilla Ludosky, a sárgamellényesek egyik ismert véleményirányítója, Juan Branco, harminc éves ügyvéd, Julian Assange és több sárgamellényes ügyvédje, Frédéric Lordon, közgazdász, filozófus, a Nuit debout-k egyik inspirálója, Hervé Kempf újságíró, a Reporterre című környezetvédő online újság főszerkesztője fejtette ki a sárgamellényesek mozgalmának jelentőségét. Frédéric Lordon kapta a legnagyobb tapsot miután felolvasta a Macronnak írt levelét, melyben visszautasítja az elnök meghívását az Elysée palotába március 17-én, 65 értelmiségivel szervezett találkozójára. Levelében azt az orwell-i világot elemezte, amely szerinte a sárgamellényesek mozgalmának kiváltó oka.
„Amikor Madame Buzyn (egészségügyi miniszter) csökkenti a kórházak befogadóképességét (orvosok, ápolók, kórházi ágyak számát), mondván, hogy ezzel megjavul a kórházi ellátás minősége, amikor Madame Pénicaud (munkaügyi miniszter) a munka törvénykönyve alappontjainak eltörlését a dolgozók jogai kiszélesítésének nevezi, amikor Madame Vidal (felsőoktatási miniszter) megmagyarázza, hogy a külföldi diákok tandíjának felemelése a diákok anyagi egyenlőségét szolgálja, amikor Ön az álhírek elleni törvényt a sajtószabadság, a rombolók elleni törvényt a tüntetési szabadság, a vagyonosok megadóztatásának eltörlését a társadalmi egyenlőség kiszélesítésének állítja be, ugye, belátja, hogy itt nem egyszerűen hazugságokról van szó, hanem a nyelv lerombolásáról.
Ha az emberek azt mondják Önnek, hogy ‘csak egy étkezésre telik minden második nap’ és Ön erre azt feleli, hogy ‘örülök, hogy jól belakott’, akkor a párbeszéd meglehetősen nehézkessé válik, majd az éhezők közül sokan haragra gerjednek. (…) Az olyan emberekkel szemben, mint Ön, akik ilyen mértékben lerombolják a szavak jelentését, tehát – a vita lehetőségét -, sajnálom, de az egyetlen létező megoldás: az Ön elkergetése.”
Visszatérve a XVIII. felvonás okozta sokkra és a sokk utórezgéseire,
az első reakciók vasárnap a rendőrség tehetetlenségét, felkészületlenségét, Macron imázsának megrendülését hangsúlyozták. A France Culture rádió kommentátora az elnök motivációját firtatta, és a válasza az volt, hogy Macron feltételezhetően azért hagyja a helyzetet így elfajulni, hogy meggyőzze a választókat a vagy-én-vagy-a-káosz tételéről. A jobboldal gyengeséggel vádolta a hatalmat és szemére hányta, hogy nem vetett be minden eszközt a sárgamellényesek és a közöttük randalírozó „black block”-osok ellen, a baloldal pedig azzal, hogy a kormány négy hónapja képtelen meghallani, és kielégíteni a sárgamellényesek követeléseit, aminek eredménye a mozgalom radikálizálódása.
A sárgamellényesek megosztottak
Sokan indokoltnak tartják az évek során felgyülemlett gyűlöletet, ugyanakkor sokan bírálják a Champs Elysée-n gyújtogatókat, rombolókat. Szerintük az erőszak miatt sok sárgamellényes hagyja el a mozgalmat és ez lehetetlenné teszi a mozgalom struktúrálódását.
Hétfőre technikai kérdésekre irányult a figyelem. Ki, kik felelősek azért, hogy a rendőrség ilyen normán alul teljesített? – kérdezték a képviselők a parlamentben. A belügyminiszter? Párizs rendőr főkapitánya? A rendőrosztagok maguk, mert nem hajtották végre az utasításokat? Kiderült, hogy a rendőrség kapott előzetes információt mintegy 1500 black-block-os (a feketébe öltözött, arcukat elfedő igazi rombolók gárdája) részvételéről.
Miért nem tettek semmit a hatóságok, hogy semlegesítsék őket? Miért nem alkalmazták a frissen megszavazott törvényt, amely kifejezetten ezt a célt hivatott szolgálni? Kedden a Szenátus, majd szerdán a Parlament törvénybizottsága ezekről a kérdésekről faggatta Christophe Castanert, a belügyminisztert. A miniszterelnök is vele ment az arénába, hogy megvédje miniszterét az előrelátott támadásoktól. Ő se tudta igazán lenyugtatni a parlamenti képviselőket, akik az ülés végén Castaner lemondását követelték. Még aznap menesztették Párizs rendőr főkapitányát, és a kormány nem Castanert hibáztatta, hanem a parancslánc komoly zavarairól beszélt. Ez azonban nem változtat azon, hogy a belügyminiszter pozíciója meglehetősen megingott.
A sárgamellényesek jövő szombatra újabb megmozdulást ígérnek. Nem feltétlenül tüntetést, és nem feltétlenül Párizsban. Többen a gazdasági élet érzékeny pontjainak lebénítását tartják hasznosnak. Három hét múlva pedig a második „ultimátumot” tervezik.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
A másik „Nem vagyunk naivak” (
A sárgamellényesekről csak szombatonként esik szó a mainstream sajtóban
Példátlan erőszak
