Kezdőlap Címkék Főváros

Címke: főváros

Palesztína fővárosává nyilvánították Kelet-Jeruzsálemet

0

Az Iszlám Együttműködés Szervezete isztambuli találkozóján döntött így.

A szervezet egy héttel azután tartott találkozót, hogy Donald Trump Izrael fővárosaként ismerte el Jeruzsálemet. A lépést nagyon sok állam elítélte, az iszlám világban pedig komoly felháborodást is kiváltott.

Ezután Törökország, a több mint 50 tagállamból álló szervezet soros elnökeként, rendkívüli tanácskozást hívott össze.

A zárónyilatkozatban Jeruzsálem keleti részét Palesztína fővárosának nyilvánították,

és arra kérik a világ országait, hogy ők is tegyenek így.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint a nyilatkozat egyben a „leghatározottabban elítéli” az amerikai döntést, amelyet a békére és biztonságra való fenyegetésnek nevez.

Budapest: magyar katalánok

0

Nem elképzelhetetlen, hogy Budapesten jelentősen alulmarad a Fidesz 2018-ban, miközben az ország legtöbb részén ugyanilyen arányú győzelem néz ki neki. Függetlenül attól, hogy ez valóban bekövetkezik-e, mindenki régóta érzi, hogy Magyarország lényegében két, egymástól élesen különböző részből áll: a fővárosból és vidékből.

A főváros él, lélegzik, ha hagyják, halad, a vidék mozdulatlan – mozdíthatatlan. A különbség egyszerre gazdasági, kulturális és mentális, és a szakadék főváros és vidék között egyre nő.
Csak két gyors példa: Budapest részesedése az ország GDP-jéből úgy 40 százalék, miközben a népességnek csak 17 százaléka él itt, továbbá minden tíz forintból négyet Budapest tesz be az államkasszába. Ebből a hatalmas összegből azonban a főváros egyre kevesebbet tarthat meg, költhet magára: iskolái, kórházai, lakóházai fejlesztésére, az egymást követő kormányok mind többet vontak el Budapesttől, hogy életben tartsák a vidéket. Az Orbán-kormány pedig már egyenesen a főváros pénzügyi kiszárításán, a budapestiek megfojtásán ügyködik.

Egyértelmű, hogy gazdaságilag a főváros tartja el a vidéket, de a kulturális, mentális különbség is már-már áthidalhatatlan: láttuk a napokban Őcsényt, a magyar vidéket – a középkort, és emlékszünk 2015-re, arra, hogy Budapest képes volt kiállni a menekültek mellett: ezrek segítették őket. Láttuk, hogy mekkora erők mozdultak meg Budapesten a CEU mellett, míg a vidék süket és vak mindenre, az ország kilencven százalékán egy maroknyi embernél többet képtelenség bármilyen ügy mellé állítani.

Nem tudom, a vidék mit akar, de Budapest élni, szabadon lélegezni, fejlődni szeretne. Közismert mondás, hogy Budapest „vízfej” az ország testén, de ez minden, csak nem hidrokefália: ez a fej él, gondolkodik, alkot, ellenben a vidék maradt, ami volt, Ugar.
Budapest Magyarország Katalóniája, a budapestiek a magyar katalánok. Éppen ezért elérkezett az ideje, hogy a magyar főváros kinyilvánítsa függetlenségi szándékát és megkezdje az előkészületeket a leváláshoz.

Egyértelmű, hogy Budapest nem akarja azt a jövőt, amit a jelenlegi kormány, kormánypárt és miniszterelnök szán neki, nem akar a vidék sorsára jutni. A Fidesz elképzelhető nagyarányú veresége Budapesten nem egyszerűen a politikai preferencia kifejeződése, hanem jelentős gondolkodásbeli és erkölcsi különbség. A Fidesz a magyar vidék akaratgyengesége, tanulni, fejlődni képtelensége. Ezért lehet ott Orbán Viktor annyira sikeres, és ezért van kudarcra ítélve Budapesten.

De a főváros kisugárzó, érték-, mintateremtő hatása már jó száz éve láthatatlan és áthatolhatatlan falba ütközik a főváros határánál, és semmi remény rá, hogy ez a következő száz évben megváltozzon.

Nincs ennyi időnk, se nekünk, se gyerekeinknek, sem unokáinknak, ezért egyetlen taggal megalakítom a Budapest Pártot, és az üggyel szimpatizálók és az esetleg hozzá csatlakozni kívánók nevében bejelentem, hogy ezennel budapesti állampolgárnak tekintem magam.

Forrás: Bruck András, Facebook

Utólag legalizálják Garancsi törvénysértését

0

Csaknem két éve engedély nélkül és ingyen használja a fővárosi villanyoszlopok reklámhelyeit Garancsi István cége, a közgyűlés ezt ma legalizálta. Az előterjesztést ismertető hvg.hu arra utal, hogy a Simicska Lajos társaságát váltó ESMA biztos befutó lehet a pályázaton.

A Fővárosi Közgyűlés ma legalizálta azt a törvénytelen állapotot, amelyben

a Budapest villanyoszlopain lévő reklámtáblákat 2015 decembere óta engedély nélkül és ingyen használja

a magát Orbán Viktor „kötélbarátjának” nevező Garancsi István reklámcége, az ESMA – ez derült ki a hvg.hu írásából.

Ezek azok a reklámok, amelyeket

öt éve balesetveszélyre hivatkozva parancsoltak le a villanyoszlopokról.

Az ESMA akkor spanyol érdekeltségű cég volt, legnagyobb versenytársa a Simicska-cégeknek. 2015 tavasza, az úgynevezett G-nap után azonban a kormány „felismerte”, hogy a közlekedésbiztonságra nincsenek hatással a hirdetések, a közúti balesetek száma éppenhogy növekedett a tilalom óta, erre hivatkozva három éve nyáron feloldották a tilalmat, majd decemberben létrehozták „a tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszköz” kategóriáját. A tilalomba belerokkant ESMA-t időközben felvásárolta Garancsi.

Ezt a tájékozódást segítő reklámot egyszerűsített eljárással és

mindössze oszloponkénti 100 forint plusz áfa napi elhelyezési díj fejében lehet kitenni.

(Az előterjesztés szerint tízezres nagyságrendű oszlopmennyiségről van szó.)

A két kormánypárti főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztésből kiderül, hogy 2015 júliusától az ESMA „rendes” reklámokat, decembertől a mai napig pedig a „tájékozódást segítő” oszlophirdetéseket helyezett ki

anélkül, hogy ehhez a tulajdonostól engedélyt kapott volna, és pénzt se fizetett: se a kihelyezésért, se bírságot vagy kötbért.

A lap nem kapott választ arra, hogy mekkora elmaradt díjról van szó, és hogyan fordulhatott elő, hogy csaknem három évig törvénytelenül helyeztek ki reklámokat.

A most kiírandó pályázat előtt az ESMA-nak elszámolást kell végeznie a fővárossal. Az öt évre szóló tenderen a kiírás szerint a legmagasabb ajánlati ár nyerhet, de a hvg.hu forrásai szerint a döntő mégis „a műszaki és technikai feltételeknek megfelelő pályázó” kitétel lesz, mert

az ESMA lényegében egyeduralkodó az oszlopreklámok piacán.

A Fővárosi Közgyűlés meg is szavazta, hogy támogatja „a közvilágítási oszlopok reklámcélú hasznosítását nyilvános pályázat útján”. 18-an szavaztak igen-nel, öten nem-mel, négyen pedig tartózkodtak.

Ugyanakkor egyhangúan támogatták a DK-s Gy. Németh Erzsébet módosító javaslatát, amellyel felkérték Tarlós István főpolgármestert, hogy vizsgáltassa meg: miért nem fizetett az ESMA 2015 végétől;  kit terhel a mulasztásért, a főváros és cégei bevételeinek elmaradásáért a felelősség.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!