Kezdőlap Címkék Forint

Címke: forint

Tovább esett a forint

0

Csütörtök reggel a tegnapi rekordértéket túllépve 328,37-en új csúcsot (mélypontot) ért el az euróval szemben. Azóta kissé enyhült a helyzet, bár a kurzus most is 328 felett van. Az MNB lépését várja a piac.

Valamit alighanem tennie kell a Magyar Nemzeti Banknak, amely eddig azt hangoztatta, hogy az infláción kívül lényegében semmilyen más szempontot se mérlegel az alapkamat alakításakor. Az elmúlt napokban viszont vízbe dobott kőként hull a mélybe a forint.

Ma reggel újabb csúcsot állított be az euró: 328,37-et. Ennek hátterében semmilyen konkrét esemény sincs. Amint az tegnap megírtuk, úgy került eddigi mélypontjára a forint, hogy a térségben immár egyedüliként egy százalék alatti az alapkamat (természetesen leszámítva az eurót használó országokat). Ez egyre nagyobb támadásoknak (az árfolyam esésére „fogadó”, abból nyereséget elérő manővereknek, az úgynevezett shortolásnak) teheti ki a forintot.

Meghallgatná a gyenge forint miatt Matolcsyt a DK

1

Hetek óta zuhanórepülésben van a forint. E pillanatban 326 forint azeuró árfolyama, elemzők szerint azonban közel van a 330, és nem lehetetlen még ebben az évben a 340 forintos árfolyam sem.

A Demokratikus Koalíció szerint mindennek igen súlyos következmények lesznek a magyar lakosságra nézve. Jelentősen megdrágul az import, minthogy pedig a magyar termékek importtartalma igen magas, ráadásul pedig az árfolyam emelkedése miatt dráguló üzemanyag a szállítást is költségesebbé teszi, ez szükségképpen az árak komoly emelkedésével jár.

A drasztikus árfolyam-emelkedés a 2019. évi költségvetés megalkotását is befolyásolja, jelentős bizonytalanságot visz a költségvetési tervezésbe, ami viszont már az Országgyűlés hatásköre. Varju László, a Költségvetési Bizottság DK-s elnöke ezért indokoltnak tartja, hogy a Bizottság első kézből tájékozódjék a monetáris folyamatokról.

Kezdeményezi ezért, hogy hívják meg az MNB elnökét, és kérjenek tőle információt az árfolyam várható alakulásáról, ennek a költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank terveiről.

A nap kérdése: Meddig gyengül a forint?

0

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint gyengül-e a forint 330,-Ft/1 EUR-ig?
×

Elszállt a forint, lélektani határt lépett át

A nap során többször elérte, néhány alkalommal túl is lépte a lélektani 320-as szintet az euróval szemben a forint. Minden főbb devizával szemben értékvesztésben van, a lengyel zlotyval is.

Egész nap a 320-as szint körül táncolt a forint az euróval szemben, és két ízben át is törte ezt a szintet. Jelenleg kicsivel 320 alatt tartózkodik a vonal.

Általános gyengülésről beszélhetünk: a dollárral, a fonttal, de még a zlotyval szemben is „vesztésre áll” a forint.

Forrás: teletrader.com

Tegnap írtunk arról, hogy komoly külső kockázatok tapasztalhatók, amelyek elsősorban a rossz állapotban lévő országokat (például Törökország) veszélyeztetik, de Magyarország esetében szerepet játszik a rendkívül alacsony kamatszint is, amelyet egyes szakértők szerint tesztelt a piac, miután kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa határozottan kiállt a 0,9 százalékos ráta mellett.

A forint tendenciaszerű gyengülése ezen a héten vett lendületet.

Kósa Lajos titokzatos ezerháromszáz milliárdja

Ezerháromszázmilliárd forint akkora pénz, hogy a legtöbb magyar fel sem tudja fogni, mit lehet kezdeni vele. Szerencsére, nem vagyunk egyformák, Kósa Lajos például lazán hozza a kötelezőt, ő képes kezelni ekkora összeget. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. És cikkünk második feléből az is kiderül, hogy volt idő, amikor Kósa, még a Fidesz frakcióvezetőjeként, nagyon fel volt háborodva azon, ha kiderült, hogy valakinek sok és ismeretlen eredetű pénz van a számláján.

 

A Magyar Nemzet találta meg azt a közjegyzői okiratot, amelyet öt évvel ezelőtt állítottak ki Kósa Lajos nevére. Az állítólagos okirat Tóth Ádám közjegyzői budapesti belvárosi irodájában készült. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, aki korábban a Fidesz frakcióvezetője, valamint Debrecen polgármestere is volt.

A jelenleg miniszterként dolgozó Kósa 2013. január 28-án kötött szerződést megbízójával, és arra kapott megbízást, hogy

4 353 000 000 euró értékben vásároljon helyette kötvényeket. (Ez az összeg hozzávetőlegesen 1300 milliárd forint.

Az okiraton kitakarták a megbízó adatait, így a dokumentumból csupán annyi derül ki, hogy magyar állampolgárról van szó.

Kósa Lajos pénzt vehetett fel a számláról, átutalásokat végezhetett és teljes körű számlaügyintézést bonyolíthatott le, egyedül a számla megszüntetésére nem kapott jogosultságot.

A pénzt az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el a cikk szerint, és a megbízó felruházta Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.

Kósa Lajos nem mindig szerette a titokzatos számlamozgásokat

A Független Hírügynökségben sem láttunk még ennyi pénzt, a memóriánk azonban működik. Arra is emlékszünk például, hogy 2014-ben Simon Gábor szocialista politikus százmilliói kapcsán a Fidesz több kérdést is felvetett. Akkoriban Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke volt, és meglehetősen nagy vehemenciával igyekezett megtudni, hogy Simon „eltitkolt” negyed milliárdja azonos-e azokkal a „gyanús százmilliókkal”, amelyekről Gyurcsány Ferenc valamikor korábban említést tett a szocialista párt gazdálkodásával kapcsolatban.

Emlékezetes, Gyurcsány akkoriban azt mondta, amikor ő volt a párt elnöke sok helyről vándorolt oda a pénz. „Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk” – tette hozzá akkor már a DK elnökeként. Ez bátorította fel a „tisztakezű” debreceni politikust, hogy feltegye a kérdést: e gyanús pénzek egy része került meg Simon számláján?  Felháborodása határtalan volt, újabb és újabb feltételezésekkel állt elő a szocialisták piszkos pénzügyeit illetően. Azt akarta megtudni, hogy Simon gyűjtött-e adományt, támogatási pénzt az MSZP-nek, és ha igen, akkor abból használtak-e fel esetleg politikai célra?

Szavaiból az derült ki, hogy az ilyen szabálytalan pénzügyi manőverek távol állnak a kormánypárt erkölcsi tisztaságától.  Kérdésesnek nevezte még azt is, hogy a szocialista vezetésnek van-e tudomása arról, hogy mások is parkoltatnak-e további százmilliókat különféle számlákon? Kósa szerint ezeket még a választási kampány előtt tisztázni kell. „Ha nem adnak választ ezekre a kérdésekre, az összes korrupciós vád, amit a Fideszre megfogalmaztak, a szocialistákra hull vissza” – fogalmazott Kósa. Hozzátette, ha nem tisztázzák magukat, egyértelművé válik, hogy „az MSZP szügyig gázol a korrupcióban”.

Kósa Lajos most azt nyilatkozta a napvilágra került közjegyzői iratról, hogy egy barátja ajánlott neki egy német hölgyet, aki nagyobb összeget örökölt, és ezt szeretné befektetni.

Hogy is mondta Pokorni Zoltán, még a második Orbán-kormány hatalomra kerülése előtt? Aki lop közülünk, annak le kell vágni a kezét.

Még belegondolni is borzasztó.

Matolcsy esete a gyenge forinttal és a devizahitelesekkel

0

A Fidesz a forint árfolyamának bedöntésével kezdte kormányzását. Bajnai 262 forintos euró-árfolyammal adta át a kormányzást; Varga, Szijjártó és Kósa nyilatkozatai azonban napokon belül 290 forint fölé lökték.

A forint innen még magához tért, ám Matolcsy a jegybank élén fokozatosan 310 forint/euró árfolyamig gyengítette, ahol 2014 óta szilárdan áll.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerint hivatalosan ezzel indokolták a jó exporteredményeket. Ez azonban rossz a magyar kis-és középvállalatoknak, mert megdrágítja számukra az importot.

Leginkább a devizahiteleseket érintette kedvezőtlenül, akiknek tízezrével dőltek be a hiteleik, és akiknek a forintosítást is ezen az árfolyamon kellett elszenvedniük.

Székely szerint a gyenge forint egyedül a Matolcsy vezette jegybanknak jó, amely ebből évi többszáz milliárdos nyereségre tesz szert, amit aztán ingatlanokba fektet. Kisemberek tízezreinek kellett elveszítenie a lakását ahhoz, hogy az MNB luxuspalotákat vásárolhasson.

Jön az új ezres bankó

Csütörtökön bocsátja ki az új ezer forintost a Magyar Nemzeti Bank, de a gyakorlatban csak jövő márciustól használhatjuk a boltokban. A mostani bankókkal idén októberig fizethetünk, utána már csak cserével lehet megszabadulni tőlük.

Az ezer forintost is lecseréli a Magyar Nemzeti Bank, az új papírost csütörtökön bocsátja ki – jelentette be Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke. A tényleges forgalomba kerülésre azonban várni kell, először a készpénz-ellátásban közreműködők (mindenek előtt az ATM-ek üzemeltetői) kapnak fél év felkészülési időt.

Mindennapos használatba ezután, jövő márciusban vehetjük az ezrest.

A most érvényes bankó jövő októberének végén kerül ki a forgalomból. Utána három évig a bankok és a posta, azt követően 2038. október végéig az MNB ingyenesen cseréli be a sifonérban maradt régi ezreseket.

Forrás: MNB

A mostani váltás a korábban megkezdett sorozat része az ezer forintos cseréje. Idén még befejeződik a régi húszezresek kivonása a forgalomból, december 31-éig. Az új bankók aránya már 95 százalék. A bankjegy-cseréről legutóbb itt írtunk, a teljes programról pedig itt lehet olvasni.

Az új ezres előoldalán Mátyás király portréja látható, a hátoldali képen pedig a visegrádi reneszánsz palota Hercules kútja.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK