Címke: fidesz
Korlátozzák a magyar nyelvű oktatást Ukrajnában
Új oktatási törvényt fogadtak el Ukrajnában, amely előírja, hogy közép- és felsőfokon az oktatás nyelve kizárólag az ukrán lehet. sérti a Kárpátalján élő kisebbségek,...
Fidesz 200 év=három év
„Kétszáz évig nem kell hozzányúlni” – mondta a beruházásért felelős Wachsler Tamás 2014 márciusában, a Kossuth tér átadásakor. A nemzet főterének átalakítását 2011-ben határozta...
Botka szakít Budapesttel?
Miközben a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc vezérletével, kedden Molnár Csaba hangján, nagy intenzitással belekezdett a választási kampányba, addig a többiek ehhez képest viszonylag csendben...
Fidesz: Utcai zavargások és sorosozás
"Orbán vagy a kerítés lebontása" a jövő évi parlamenti választás igazi, és nem kis tétje - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap, Budapesten tartott...
A rendszer gyökeres megváltoztatása kellene
„Naivitás azt gondolni, hogy Orbánékat el lehet takarítani; 2018 ebből a szempontból végképp eldőlt” – mondta a FüHü-nek Békesi László volt pénzügyminiszter, aki 1998...
Tíz éve történt: A szélsőségek erősítése miatt bírálta a kormányszóvivő a...
Az a párt, amelyik saját politikai céljai érdekében a szélsőségeket erősíti, illetve nem határolódik el tőlük, az a demokráciát gyengíti – ezt mondta 2007....
A hiteltelenség a Fidesz gyenge pontja
Hiteles alternatívával lehet leváltani a polgári Magyarország ígéretét felrúgó, hitelét vesztett Fideszt 2018-ban – erről Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje beszélt pártja értelmiségi holdudvarának...
Ki nyerne ma?
Nem történt változás a pártversenyben a nyár során, a Fidesz-KDNP augusztusban is megtartotta magabiztos előnyét, míg az ellenzék támogatottsága stagnált – áll a Nézőpont...
Recept Orbán megbuktatására
A magyar politikai élet Orbánon túli részét már évek óta az foglalkoztatja, hogyan lehetne Orbán Viktor hegemón szerepét megingatni. (Azért írtunk Orbánon túli részt,...
A rosszabbik rossz
Néhány évvel ezelőtt még kevesen gondolták volna, ami mára valósággá vált: Orbán Viktor pártja, a Fidesz rendre jobbról előzi egykori szövetségesét. De úgy is...



























