fidesz Archives Page 66 of 83 › Független Hírügynökség

A Jobbik útja – 1. Ruházati és esztétikai kérdések

-

2018-01-04

A Jobbik útja – 1. Ruházati és esztétikai kérdések

Most induló sorozatunkban, melynek bevezető írását a Független Hírügynökség honlapján itt olvashatják – azt az utat szeretnénk bemutatni, melyet az egykor szélsőjobboldaliként induló Jobbik befutott. Ez az út, mely sokak számára máig nehezen követhető kacskaringóktól sem mentes, odáig vezetett, hogy a Jobbik – a szólamok szintjén legalábbis – mára kevésbé számít szélsőségesnek, mint a Fidesz.

„Ruházati és esztétikai kérdésekről én nem tudok nyilatkozni.” Ezt válaszolta Magyarország leendő miniszterelnöke, Orbán Viktor 2010. április közepén, amikor a nemzetközi sajtótájékoztatón egy külföldi újságíró azt kérdezte tőle: mit tesz majd, ha az új parlament első ülésén a Jobbik elnöke, Vona Gábor, ígérete szerint az amúgy betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelenik meg.

Ez a válasz amúgy kísértetiesen hasonlít Orbán Viktornak ahhoz az évekkel későbbi, 2017-es megszólalásához, amikor Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet leváltásával kapcsolatban egy újságíró kérdésére azt válaszolta, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom.”

Nem a „ruházati” volt az egyetlen kérdés, amely Magyarország akkor már megválasztott, ám hivatalba még nem lépett kormányfője szerint helytelenül lett feltéve. Fideszes politikusok azt is erősen nehezményezték, hogy a külföldi pénzügyi lapok, valamint az elemző intézetek azon aggódtak, hogy miként is lesz majd a Jobbikkal, ezzel az Európában nemkívánatos módon megerősödött, szélsőséges és kirekesztő párttal. Ahelyett, hogy – így a Fideszes politikusok – annak örülnének, és ezt az örömüket a kérdéseikben is kifejezésre juttatnák, hogy végre van egy párt, amely kellő felhatalmazást kap arra, hogy kivezesse az országot a válságból, és véghez vigye a szükséges reformokat.

A Jobbik útját bemutató sorozatunk első részében látszólag kissé előreszaladtunk. Ám nem véletlenül: a 2003-ban alakult Jobbik, amelynek mai vezetője, Vona Gábor Orbán Viktor köpönyegéből nőtt ki, mindig is a Fideszhez kapcsolatban határozta meg magát.

A közvéleményben sokáig a Fidesz szabadcsapataként voltak elkönyvelve, s maga Orbán Viktor nem is titkolta, hogy kedveli ezeket „a hazafias, nagy jövő előtt álló tehetséges fiatalokat.”

Idővel azonban a Jobbik kezdett terhessé válni Orbánék számára, nem utolsósorban azért, mert volt idő, amikor a két párt népszerűsége egészen közel volt egymáshoz.

Mára kifejezetten ellenségessé vált a viszonyuk. Persze, ha valahol, akkor a politikában fokozottan érvényes a „soha ne mondd, hogy soha” mondás igazsága. Emlékszünk mi történt 1998-ban, amikor a Fidesz még két héttel a választások első fordulója előtt – igen, akkor és a rendszerváltozás után 2010-ig mindig kétfordulós volt Magyarországon az országgyűlési választás – kijelentette, hogy „a szalonnazabáló” kisgazdákkal soha nem fognak koalícióra lépni. Aztán az első fordulót követően Orbán Viktor és felesége húslevest és más finomságokat kanalazott ebéd gyanánt Torgyán Józsefék leányfalui házában, és ez a rövid, ám annál tartalmasabb kulináris kalandozás elég volt ahhoz, hogy megköttessen a megegyezés a két párt között a választási együttműködésről. Most a Fidesz nincs ilyen kényszerben, minden közvélemény-kutatónál toronymagasan vezet, ráadásul félelmetes pénzügyi, valamint kommunikációs hátországa révén megengedheti magának, hogy valóban ne egyeztessen a számára mostanság első számú közellenségként létező Jobbikkal.

Mely párt hivatalosan 2003. október 24-én alakult. Elődje a főként egyetemistákat tömörítő Jobboldali Ifjúsági Közösség, fő céljuk pedig, hogy a MIÉP bomlásával és háttérbe szorulásával reális alternatívát nyújtsanak a radikális jobboldali embereknek. A párt céljaként a „rendszerváltozás befejezését” és az eddiginél igazságosabb társadalom megteremtését tűzte ki. A Jobbik Magyarországért Mozgalom magát értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális nemzeti és keresztény pártként definiálja.

Sorozatunk következő részében a Jobbik első, mondjuk így, „zabolátlan” éveit mutatjuk be.

Magyarország, 2017 (5.) – Elég összeG-zni Orbánt?

Lendvai Péter

-

2018-01-02

0

Magyarország, 2017 (5.) – Elég összeG-zni Orbánt?

Különös utat futott be a Jobbik 2017-ben; a potenciálisan legerősebb ellenzéki párt státuszából indulva, a liberálisok által, technikai értelemben elfogadott párton át, a báránybőrbe bújt náci alakulatig. Orbán Viktor nagyjából másfél évvel ezelőtt jelölte ki a Jobbikot, mint halálos ellenséget, de hogy ennek mi volt az elvi alapja, azt nem könnyű megfejteni. Többféle verzió is forog ennek kapcsán, talán nem meglepő módon nem a párt esetleges szélsőségessége áll az első helyen. Ha rangsort kellene állítani a különböző verziók között,

a Simicskával felrobbant szövetség áll az első helyen,

egészen pontosan az a tény, hogy a volt barát, pénztárnok a Jobbikban találta meg a Fidesz lehetséges kihívóját. Orbán különben már akkor tudhatott erről, amikor még Simicska nem is vállalta a szélsőjobboldali párttal a közösséget; a Fidesz és csapatai már akkor naponta indítottak támadásokat Vonáék ellen. A kormánykézben lévő média kíméletlen attakjai hol megrendítették, hol inkább erősítették a Jobbikot; helyenként még az is megsajnálta őket, aki pedig zsigerileg nehezen viseli a létüket. Minden módszer megengedett volt, és talán megengedett ma is; a sereget maga a kormányfő vezette, vállalva azt is, hogy a parlamentben, amúgy igaz orbáni nyelvi játékkal, buzizza le a Jobbik elnökét.

Hogy ennek az amúgy elfogadhatatlan és megengedhetetlen hangnak tényleg Simicska lenne az oka és magyarázata, elfogadhatónak tűnik. Az már kevésbé, hogy ez a párt jelentené valóban a legnagyobb veszélyt a Fideszre; túl nagy ahhoz a politikai fordulat, amelyet a Jobbik végrehajtott, hogy az általánosan hihető legyen. A magyar politikában ugyan lehettünk már tanúi jelentős pálfordulásnak, de a Fidesz liberálisból konzervatívvá vedlését, valahogy sokkal könnyebben és gyorsabban el- és befogadta a magyar közvélemény. Ezzel természetesen nem akarok egyenlőségjelet tenni a két párt közé; a nyílt zsidózás, cigányozás, a Magyar Gárda leplezetlen támogatása nem hasonlítható a Fidesz színeváltozásához.

A Jobbiknak még akkor is nagyobb utat kell megtennie a változás hitelesítéséhez, ha tagjai között már egy olyan sincs, aki köthető lenne a rasszista megnyilvánulásokhoz. De egyelőre van, ráadásul a vezetésben is (Toroczkai László), így aztán hiába a sok nemtelen támadás, hiába a Fidesz részéről megnyilvánuló útszéli hang,

senki nem akar és nem is mer odaállni a szélsőjobbot még mindig magához ölelő párthoz.

Még akkor sem, ha ma már a kormánypárt sem mentes az ilyen megnyilvánulásoktól; ha burkoltan, vagy éppen duplafenekű mondatba csomagoltan, de felbukkannak a cigányozásra, zsidózásra utaló kijelentések, plakátok. A Jobbik ennek ellenére páriaként van jelen a magyar politikai életben, és ez akkor is igaz, ha valóban ma a legerősebb ellenzéki párt, a közvélemény-kutatások alapján. Vannak, akik azért látják ezt a Fidesz szempontjából veszélyesnek, mert ha történetesen mégis képes lenne a baloldal egységet alkotni, és a választásra összefogottan felállni a Fidesszel szemben, akkor háromosztatúvá válna a magyar politika képe, amely azt eredményezné, hogy a megosztott jobboldallal szemben egységes baloldal tudna felvonulni. Akad olyan elemző, aki azt állítja: ebben az esetben nyerhet is a baloldal; a Fideszből kiábrándult választók, azok, akik soha nem hajlandóak balra szavazni, a Jobbikhoz sereglenének. Én magam kevésbé hiszek ebben a forgatókönyvben, de azt sem ajánlanám, hogy teljesen vessük el a lehetőségét.

Akárhogy is:

2018 elejére a Jobbik ugyan felküzdötte magát a biztos második helyre, kormányváltási esélyei ennek ellenére csekélyebbek, mint voltak, mondjuk egy évvel ezelőtt.

Amiből az is következik, hogy Orbán jól kalkulált; a folyamatos támadások, akármilyen minőségűek is azok, gyengítik az ellenfelet. Pedig, liberális körökben felvetődött Vona pártjával az együttműködés lehetősége; az értelmiségiek között nem egy akadt olyan, aki lehetségesnek tartotta azt a technikai összefogást, amely lehetővé teszi a Fidesz leváltását. Pontosan abból indultak ki, hogy a Fideszről lehet tudni, mit fog tenni az újabb győzelme esetén, márpedig az tovább rombolja a demokrácia amúgy is romos hazai építményét, míg a Jobbik nem kerülhet olyan erőpozícióba, ahol megvalósíthatja korábbi önmagát. Mára ez a megközelítés eltűnőben van, a baloldali pártok oly határozottan zárkóznak el bármilyen megállapodás elől, elsősorban szavazói elvesztésétől félve, hogy ennek a realitása a minimumra csökkent. Még akkor is, ha látjuk: sem az LMP, sem a Momentum kiállása nem teljesen egyértelmű e tárgykörben; a Jobbik elutasítottsága, náluk, nem tűnik kőbe vésettnek.

Nincs kizárva, hogy a háttérben ott találjuk Simicskát, mint lehetséges tárgyalópartnert, mint olyan személyt, aki rendkívüli elszántsággal küzd Orbán Viktor eltakarításáért. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy mi fér bele ebbe az elszántságba. Annyit érzékelhettünk, hogy vállalta Jobbikot, sőt azt is elérte nála, hogy komilfó párt színében tüntesse fel; Vona ehhez megfelelő partnernek bizonyult. De a másként cukiságnak nevezett változás, látjuk, kevés; Simicska pénze, európaivá válása, korrupcióellenessége kevés céljai megvalósításához. Mint ahogy kevés az a néhány csínytevése, amelyek vagy nyilatkozatok, vagy plakátfirkák formájában jelenik meg. Változatlanul várják tőle az atombombát, még akkor is, ha ő maga igyekezett ezt a reményt szertefoszlatni, mondván: nem kíván öngyilkos lenni.

Amiből két következtetés vonható le: vannak neki olyan papírjai, dokumentumai, amelyek terhelőek Orbánra nézve, ám publikálásukkal egyszersmind saját magára is húzza bajt, a másik következtetés ennél veszélyesebb: a nyilvánosság bevonása életveszélybe sodorhatja őt magát is. A várakozással és reménnyel teli választók azonban úgy vélik, csak taktikázik Simicska, és bizony egy-két hónapon belül előáll a farbával, amivel megrendíti Orbán Viktor hatalmát.

Lehet, hogy így van, így lesz, én azonban inkább hajlok arra, hogy Simicska félelmét valóságosnak tekintsem. Egy-két plakátot – bocsánat a kifejezésért – összegecizni nem egyenlő azzal, ha bűncselekménnyel vádoljuk a miniszterelnököt. Ráadásul úgy, hogy annak minden eszköz, szervezet a kezében van ahhoz, hogy eliminálja az összes ellene felhozott vádat. Vagyis ha tippelnem kellene, azt mondanám: Simicska elvesztette a háborút Orbánnal szemben, a Jobbik pedig kénytelen lesz megelégedni a parlamenti középpárt szerepével. A kérdés az, hogy ha így lesz, akkor Vonáék merre mennek tovább: visszaváltanak-e szélsőjobb irányba, vagy továbbra is jobbközép felé húzódnak. De ez már nem 2017, hanem 2018 áprilisának kérdése.

Folytatjuk. Következik: A civilek háborúja

A sorozat korábbi részei:

A lázadás éve – Soros ellen

Orbán az isten, és senki más

Jelenetek a bábok életéből

Új év, új remények nélkül

Magyarország, 2017 (4.) – Új év, új remények nélkül

Lendvai Péter

-

2018-01-01

0

Magyarország, 2017 (4.) – Új év, új remények nélkül

Gyászos évet zárt az idén a magyar ellenzék, bár nem állítható, hogy sokban különbözött a korábbi évektől. Hogy mégis kiemeljük 2017-et, annak egyik oka, hogy most kellett volna felkészülni a 2018-as választásokra, de nem hogy felkészülni nem sikerült, még azt is romba döntötték, ami addig mondjuk némi túlzással – felépült. Ma, amikor ráfordultunk 2018-ra, ott tartunk, hogy a magyar választó polgárok döntő többsége biztos a Fidesz győzelmében, még azok is a kormánypárt sikerét jósolják, akik elkötelezett hívei a baloldalnak. A közvélemény-kutatások világos képet rajzolnak elénk; 2017-ben sikerül az illúzió érzését is eltüntetni belőlünk.

Pedig hányszor hallhattuk, hogy még egyszer nem fordulhat elő az, ami négy évvel ezelőtt megesett, még az összefogás szót is törölni kell a szótárunkból, nehogy csak a rossz reminiszcenciák jussanak az eszünkbe. Csakhogy itt nem a szótárral, nem a korábban használt szavak erodálódásával van baj, sokkal inkább azokban, akik politikusnak hiszik magukat, miközben az, amit tesznek, az legkevésbé sem emlékeztet valódi politikai cselekedetekre.

Mi tagadás: zavarban vagyok, az eddigi értékeléseimre kaptam olyan reakciót is, hogy az a negatív hozzáállás, amelyek az írásaimból kiolvasható, egy cseppet sem visznek közelebb a változáshoz, inkább további elkeseredést és kiábrándultságot okoznak. Lehet, hogy így van, nem tagadom, mégis, inkább emlékeztet ez a hozzáállás a pártállami időkre, amikor a pártközpont agitprop osztálya pozitív riportokat rendelt, nehogy a munkásosztály elkeseredjen. Csakhogy a munkásosztály nem volt hülye, tudta, hogy hol él, tudta, kik veszik körül, és azt is, hogy mit várhat a politikusoktól. Ma már nem beszélünk munkásosztályról, agitprop osztály sincs, de lám akadnak még hasonló elvárások. Pedig a választók most sem hülyék, legfeljebb apatikusak, aligha lehetne őket lelkesítő írásokkal kizökkenteni ebből az állapotukból. Annak ellenére sem, hogy azok a bizonyos közvélemény-kutatások azt is megmutatták, hogy a magyar szavazók többsége kormányváltást szeretne, elege van a Fideszből, de hiába néz körbe, egyre rosszabb képet lát. Úgy szoktuk ugye fogalmazni: nincs, nem talál alternatívát. Néhány napja, vidéki emberekkel beszélgetve – jóféle pálinkával kínáltak – azt kellett tapasztalnom: nem szeretik ők sem a Fideszt, de változást sem akarnak. Illetve nem hiszik, hogy jöhet olyan formáció, amelyben nekik jobb lesz. „Elvagyunk” – fogalmazták meg, mindannyian vállalkozók, megvan a munkájuk, alkalmazottjaik is vannak szép számmal, bár éppen a szakképzettekből van kevés, 2018-ra már új munkát sem tudnak vállalni, annyi a megrendelésük, minek akkor a váltás? Csak megzavarná az ügymenetet, főként azért, mert egyáltalán nem látnak olyan pártot, amelyikben meg lehetne bízni, és amelyik jobban csinálná, illetve ne akarná gyökerestől kiforgatni azt is, ami jól működik.

Nagyjából erre a szintre jutott 2017-ben az ellenzék, és erős optimizmus kell ahhoz, hogy hinni lehessen egy esetleges fordításban. A helyzet ugyanis sokat romlott, mert, ahogy ez az imént felidézett beszélgetésből is kiderül, immár nem pusztán arról van szó, hogy nem látják az ellenzékben a potenciált, ennél nagyobb a baj: félnek is tőle. Félnek attól, hogy az a klientúra rendszer, amit a Fidesz kialakított és amelynek, így, vagy úgy, ők is haszonélvezői, még akkor is, ha – igaz nem transzparensen – nem hívei a jelenlegi kormánynak, felborul és az újak koncepciójából csak annyit érzékelnek, hogy új klientúrát akarnak.

De mi történt az idén az ellenzékkel? Miért töredezett atomjaira? Miért dominálták a külső és a belső háborúk? Miért nem volt képes megbékélni sem önmagával, sem a partnereivel? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni, már csak azért is, mert látszólag mindenki ugyanazt akarja. Nincs olyan ellenzéki párt, amely nem a Fidesz leváltását tűzte volna zászlajára és ne az ehhez szükséges optimális szisztémát akarta volna megvalósítani. Ami nem más, mint az egy az egyben való harc kialakítása – a Jobbikról most nem beszélünk -, azaz csak egy jelölt álljon szemben kihívóként a Fidesz nomináltjával. „A programjaink harmonizálhatók” hangsúlyozták a szereplők még az év elején, hogy aztán elvesszenek a személyi részletekben és a legkevésbé se törődjenek a választók igényeivel. Ilyen szerencsétlenül politizálni csak szándékosan lehet, mondja az egyik elemző, ez a mondat azonban erős veszélyeket rejteget; azt inszinuálja, hogy a pártokba valóban beépülhettek olyan figurák, akik inkább a jelenlegi kormányzat megtartását tartják üdvösnek. Ez azonban már a botkai út; nem visz sehova, és még ha igaz is lenne, nem alkalmas arra – a homályos üzeneténél fogva -, hogy megtisztítsa a pártot.

Talán feltűnt önöknek: ebben az írásban nincsenek konkrétan megnevezve a ma színpadon szereplő ellenzéki, magukat demokratikusnak nevező pártok. Azért nem, mert külön értékelésüknek semmi értelme; részint megtettük már az év folyamán többször is, másrészt értelme sincs, ha elfogadjuk az alapvetést, vagyis azt hogy a darabokban lévő ellenzéknek semmi esélye a győzelemre, sőt: ezzel a politizálással csak az ismételt kétharmados győzelemhez tolják közelebb a Fideszt. Örülhetnénk persze, hogy az év végére a DK és az MSZP megállapodott az egyéni körzeteket illetően, a megegyezésből azonban nem jutott eufórikus érzés a választóknak, főként azért nem, mert – mint azt fentebb jeleztem – a hitük tűnt el. Azért is, mert azt látják: törékeny ez az egyezség, nem is teljeskörű, az ellentétek továbbra is ott feszülnek a szereplők között, a résztvevők egyáltalán nem fordultak rá az utolsó kanyar hajrájára, itt még vannak elvarratlan szálak, személyi és pártközi konfliktusok. Pedig január elseje van, új év, egyelőre új remények nélkül.

Folytatjuk. Következik: a Jobbik, az Orbán-Simicska háború

A sorozat korábbi részei:

A lázadás éve – Soros ellen

Orbán az isten, és senki más

Jelenetek a bábok életéből

Magyarország, 2017 (3.) – Jelenetek a bábok életéből

Lendvai Péter

-

2017-12-31

0

Magyarország, 2017 (3.) – Jelenetek a bábok életéből

A magyar országgyűlésről úgy írni, mintha az egy komolyan veendő intézmény lenne, már önmagában is megtévesztése az olvasónak. Pedig ezt tesszük, hétről-hétre úgy foglalkozunk a parlamenttel, mint a politika egyik legfontosabb műhelyével. Hogyan is tehetnénk másként, ha egyszer ott születnek a törvények, azok a keretek, amelyek az életünket meghatározzák. Csakhogy a hatalmas Fidesz-fölény – a KDNP-ről szó se essék – eleve komolytalanná teszi a T.Ház munkáját; amit a kormánypárt elhatároz, azt pillanatok alatt keresztül is veri, amit meg nem támogat, annak esélye sincs, hogy törvény legyen belőle.

A kormánypárt tulajdonképpen silánnyá tette az országgyűlést, csak arra használja, amire neki kell, vagyis a nyilvánosság előtt legitimmé tegye az akaratát. A Kossuth tér ma a demokrácia legfontosabb paravánja, általa próbálja a Fidesz felmutatni, hogy a nép akaratát érvényesíti. Valójában azonban nem ez történik; sem a bizottságok, sem a plenáris ülések nem felelnek meg az igaz demokrácia követelményeinek. Ha éppen úri kedve úgy diktálja Orbán Viktornak, akkor keresztül veret két nap alatt egy törvényt, ha viszont csak a látszatra ügyel, akkor sosem lesz elfogadott paragrafus abból, amit ő nem akar. Szégyenteljes, ami ott történik, gondoljunk csak akár a plakát-törvényre, akár a CEU gyalázatos meghurcolására; sem az erkölcs, sem pedig a jog próbáját nem állják ki azok a kodifikációk, amelyeket ennek ellenére nagy többséggel elfogadnak. Külön is döbbenetes és szégyenletes, hogy mindehhez a színjátékhoz a köztársasági elnök asszisztál, így fordulhat elő, hogy kétharmados törvényt át lehet konvertálni sima felesre, és lesz belőle mégiscsak az, amit a miniszterelnök akar. 2017 Magyarországának egyik legnagyobb szégyene, ami e területen zajlik, ráadásul úgy, hogy nincs senki, aki megakadályozhatná ebben a kormányzatot.

Természetes, hogy többekben felvetődött a kérdés, mit lehet ezzel kezdeni? Van-e megoldás a demokrácia színlelésével szemben? Van-e megoldás akkor, ha társadalom nagyobbik részét teljesen hidegen hagyja a politikai élet eme fontos területe, feltehetően azért is, mert fogalma nincs arról, hogy van-e számára jelentősége a parlamentben zajló eseményeknek vagy sem. Ebből a szempontból a kommunista diktatúra negyven éve hihetetlen roncsolásokat hajtott végre az agyakban; a nagyközönséget egy cseppet sem érdekelte mi zajlik a parlament falai között, pontosan tudta, hogy sem befolyása, sem hatása nincs arra mi zajlik ott; a politikusok azt teszik, amit akarnak, és ha éppen negyedévente üléseznek, az is csak a bábszínház része.

Átmeneti változást hozott a rendszerváltás utáni időszak; valódi viták, értékelhető indulatok színtere lett az országgyűlés; akkoriban a Fidesz is arra használta, amire való. Ez ügyben egyébként érdemes tanulni tőle; mindig kihasználta a demokratikus rendszerben rejlő lehetőségeket, és mivel ezt jól megtanulta, azt is magáévá tette, hogy amit ellenzékben kihasznált, azt kormányra kerülve ellehetetlenítse az ellenfeleinek. A kétharmados győzelmét is arra használta, miként tudja átalakítani úgy a magyar közjogi rendszert, hogy az a lehető legkisebb mozgásteret adjon a politikai ellenfélnek. Vagyis a parlamentet kizárólag abba az irányba mozgatta, amelyben saját akaratát akadály nélkül érvényesíteni tudja, miközben az ellenzéknek nulla esélyt ad.

Kérdezhetnék: miért nem ismerték fel ezt az ellenzéki pártok, vagy ha felismerték, miért nem léptek fel ellene? Nos, ez valóban a kérdések kérdése. Pontosabban az, hogy van-e egyáltalán olyan képlet, amely kecsegtető megoldást kínál e rendszer ellen? A Demokratikus Koalíció például úgy döntött, hogy nem vesz részt a parlament munkájában, felismerve feleslegességét, képviselői otthagyták a munkahelyüket. Igen ám, de nem rendelkezvén frakcióval egy sor jogot nem birtokolnak ezért ez a fajta bojkott látszat nélkül maradt, afféle szorgos népünk győzni fog lázadásnak tűnt. A bojkottban senki nem követte Gyurcsány pártját, s bár akadtak jócskán olyanok, aki a teljes bojkottot tanácsolták, ebben igazi partner nem akadt. Azt mondták: az a csekély lehetőség, amit a parlament által biztosított nyilvánosság jelent, fontos katalizátora lehet olyan ügyek továbbvitelének, a sajtóban való megjelenítésének, amelyekre másként nem lenne esély. Ne vitassuk meg most, hogy ez elfogadható érv-e a bojkottal szemben, vagy sem, már csak azért sem, mert nincs egzakt mérőszám, amely erre a problémára megoldást kínálna. Vagyis kinek mi a véleménye, milyen a hozzáállása. A Független Hírügynökség sem kívánja ezt a vitát eldönteni; ha a társadalom nem kényszeríti ki a radikális lépéseket, akkor azok, ha meg is történnének, nem hoznák meg a kívánt eredményt. Ami azt is jelenti: a magyar emberek számára a demokrácia legfőbb szentélyének tartott parlament semmit nem jelent, nem gondolják, hogy az ott született törvényekkel szemben nekik dolguk lenne. Márpedig, ha az emberek demokrácia-igénye még nem érte el ezt a szintet, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb lesz olyan párt, amely ezt kihasználja. És a Fidesz ezt felismervén, kizárólag a saját céljai megvalósítását látja fontosnak megvalósítani az országgyűlés biztosította körülmények között. 2017 erre újra nagyszerű példákkal szolgált; a kreatív törvényalkotás mellett arra is, miként lehet báboknak nézni azokat, akik képviselőként olykor még fontosnak is hiszik magukat. És ne hozzuk ide ellenpéldaként az azonnali kérdéseket, vagy az interpellációkat; Orbán Viktor ezeket épp úgy lekezeli, mint ahogy valamennyi politikai ellenfelét, de félreértés ne essék, a sajátjait is. Használ mindenkit, ahogy az a bábszínház rendezőjétől elvárható. Egyelőre, csak mihez tartás végett: mi is bábok vagyunk az ő színházában.

A következő részben az ellenzék állapotát elemezzük a 2017. évi történések tükrében.

A sorozat korábbi részei:

A lázadás éve – Soros ellen

Orbán az isten, és senki más

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Lendvai Péter

-

2017-12-30

0

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Aki azt állítja, hogy rálát a Fidesz belső világára, az nagy valószínűséggel hazudik. Ez a hatalmassá duzzadt konglomerátum a benne szereplők számára is szövevényes, legfeljebb egy biztos igazodási pont van: Orbán Viktor. Lényegében minden ott dől el, vagy az ő dolgozószobájában, vagy a felcsúti házában, vagy egyéb olyan rejtekhelyeken, amiről a nyilvánosság semmit nem tud, legfeljebb a miniszterelnökhöz köthető kutya ad némi eligazodási lehetőséget.

A Fideszt 1988 óta vezeti Orbán, és abban a rövid, 2002-es periódusban, amikor a váratlanul elvesztett választás miatt lemondott elnöki posztjáról, mindig is ő volt az első számú ember, megkérdőjelezhetetlenül. Illetve, emlékszünk a kiugrási, vagy inkább kirúgási kísérletre, Áder János és Schmitt Mária rövid nászára, miként is végződött az a kaland. Nem, nem lett belőle látványos megtorlás, legfeljebb átmenetileg kiestek abból a szoros kötelékből, amelybe bekerülni meglehetősen nehéz, de kiesni onnan viszonylag könnyű. De, és ez legyen a háromszoros kormányfő legnagyobb dicsérete: nem bosszúálló típus, látványosan semmiképp nem torolja meg az őt ért sérelmeket. Áder is, büntetésből, Európai uniós képviselő lett, Schmitt meg megfosztatott ugyan a főtanácsadói szerepétől, de jelentős pénzek gazdája, kezelője lett, múzeumi főigazgatói posztja mellett. Orbán nem távolítja el a renitenskedőket, lám a lázadókat sem, még csak el sem lehetetleníti őket, ám hogy ezt milyen pedagógiai megfontolásból teszi, az nem teljesen egyértelmű. Legfeljebb találgatni merek, történetesen arra gondolok, hogy nem akar ellenségeket gyártani azokból, akiket félretesz. A szocialista párt belső mechanizmusát látva, ez logikusnak tűnik; ott ugyanis szinte naponta hullanak ki a szűrőn az éppen magukat sértve érző politikusok, hogy azonnal hozzá is lássanak az aktuális hatalom aláásásának. Orbán rengeteget tanulhatott, olvashatott a hatalom mibenlétéről, annak megtartásáról; ez szinte minden lépésénél érzékelhető.

Azt ígértem, igaz némi fellengzősséggel, hogy a Fidesz belső világáról fog szólni a 2017-et értékelő sorozatunk második része, de lám, eddig csak Orbán Viktorról írtam. Ami természetesen nem véletlen, mert – ahogy mondják – a Fideszben semmi nem történhet és talán nem is történik semmi, az ő tudta nélkül. Ami azt is jelenti, hogy csakis az ő tudtával gazdagodhat bárki, csakis az ő egyetértésével léphet előre, és az ő fejbólintása szükségeltetik ahhoz is, ha valakit ki akarnak szorítani, ki tudja éppen hányadik körből.

Igazán nem szeretném mitizálni a Fideszt, végső soron ott is csak emberek vannak, akik gyarlók, olykor hibáznak, olykor eltévesztik a lépést, ezeket azonban nagyon gyorsan kezeli a rendszer; ha kell egész csapatokat számolnak fel egyszerre, anélkül, hogy az nagyobb hullámokat verne.

Apropó hullám. Nincs a magyar politikai vezetők közül egy sem, aki akkora jelentőséget tulajdonít a médiának, mint Orbán Viktor. Az idén megint nagyot lépett ezen a téren; magához vonta a teljes vidéket, uralja immár az összes megyei nyomtatott lapot. Ebből a szempontból nevezhetjük őt maradinak is, hiszen hozzá sokkal közelebb áll print média, mint az internet világa, de tagadhatatlanul fejlődőképes; ha ő maga nem is válik egy tetovált fiúvá, pártja egyre inkább veszi birtokba a világhálót is. Éppen ezért kell különösen komolyan venni, azt amiről Tusnádfürdőn, majd azóta más fórumon is beszélt, azt tudniillik, hogy a média döntő többségének magyar kézben kell lennie. Tudjuk, ez nála egyet jelent néhány kiválasztott emberrel, olyanokkal, akik azt teszik, ami a napiparancsban meg vagyon írva.

Most persze azt hiszik, hogy túlzok, olyan katonai kifejezést használok, amely nem a pártok világára jellemző. Lehet, hogy így van, úgy általában, de nem a Fidesznél. Ott igenis léteznek a napiparancsok, a kötelezően előadandó szövegek, a teljes igazodás a felülről jövő utasításokhoz. Bármennyire is furcsa: a Fidesz katonai rendszerként működik, erősen hierarchizált viszonyok között, ahol mindenki felfelé tekint, és lefelé utasít. De nincs biztos fent és lent; Orbán cserélgeti a szereplőket, és akit maga mellé választ, mondjuk úgy: a Fidesz elnökségébe, azoknak mind megvan a maguk szerepe. Miközben azt is tudniuk kell – hogy tudják-e abban nem vagyok biztos -, hogy jelenlétük a Vezér mellett átmeneti lehet. Vagy bizonyosan átmeneti. Most éppen Gulyás Gergely, Németh Szilárd, Kubatov Gábor és Novák Katalin alkotják az alelnöki koszorút; mindegyikük kijelölt feladattal, a jellemükhöz illesztett szerepkörrel. Azt azért tudni kell: ők messze nem az Elnök bizalmi emberei, a bizalom körébe talán csak néhányan tartoznak, a politikusok közül Szijjártó és Rogán, az üzletemberek közül Garancsi, Vajna, vagy Mészáros Lőrinc; feltehetően ők is szigorú elszámolással tartoznak a Főnöknek. Innen is ki lehet persze hullani, mutatja ezt Spéder, vagy Simicska példája, amiből az a következtetés is levonható, hogy Orbán egyáltalán nem tart attól, hogy bizalmas információk kerülhetnek ki róla.

A Fidesz birodalom oldalhajója, most már évtizede, a kereszténydemokrata Néppárt. Egy olyan párt, amelynek van ugyan frakciója, van ugyan elnöke, de a működéséről, sőt megkockáztatom, a létezéséről semmit nem tudunk. Az bizonyosnak látszik, hogy az egyházi vezetők számára fontos: létezzen Magyarországon egy nem vallási alapon működő, de a keresztény hit letéteményeseként számon tartott párt, a többivel már nem törődnek. Nem különösebben akarnak beleszólni az orbáni politika vitelébe, még akkor sem, ha ezzel pont szembemennek a pápával. A püspöki kar döntő többsége nem pusztán elfogadja, maga is hirdetője a gyűlölet-kampánynak. A KDNP-ben jó partnerre talált Orbán: a párt nem is akar több lenni, mint ami: néhány embernek meleg otthont, állást, kóvedet biztosító parlamenti helyet. Semjén Zsolt, akik elnöki posztja mellé még a miniszterelnök helyettesi pozíciót is begyűjthette, azon kívül, hogy bólogató kiskutyaként szolgálja ki a miniszterelnököt, és azon kívül, hogy időnként elképesztő butaságokat hord össze, nem sok vizet zavar. Nincs olyan közvélemény-kutató cég, amely mérné a KDNP népszerűségét és nincs olyan sem, amely Semjén Zsolt helyezéséről szólna. Tulajdonképpen a frakciótagokat is kijelölik, azt persze nem tudom, hogy kinek van nagyobb szerencséje, annak-e aki a Fideszben maradhat, vagy annak, akit átutalnak a KDNP körébe.

De ez a koalíció, mint minden a Fidesznél: a látszatok világa. És a látszat 2017-ben sem tört meg: Orbán uralja és egyben tartja a pártjait. És dönt, mindig dönt.

Folytatjuk. Következik: Az országgyűlés.

A sorozat első része: A lázadás éve – Soros ellen

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

Lendvai Péter

-

2017-12-29

0

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

A lázadás éveként írta le 2017-es jóslatában az idei évet Orbán Viktor, amivel persze jó ideig tematizálta a közbeszédet; vajon mit ért a miniszterelnök a lázadás évén? Vajon mi fog történni, és hol? Itthon, vagy külföldön? Hogy a Trump-győzelmet jövendöli-e Franciaországra, Németországra, Hollandiára – egyáltalán a szélsőjobb előretörését véli ebbe a kategóriába sorolhatónak, vagy valami másra gondol? Orbán eme teóriáját azóta sem fejtette ki, legfeljebb alattvalói szajkózták egyszer-kétszer, kvázi önálló gondolatként előadva, de valójában a főnökük zsenialitását erősítendő. Mindegy is, hiszen tudjuk: nem történt lázadás Európában, de Magyarországon sem. Legfeljebb maga a magyar miniszterelnök akarta volna aláásni az Európai Unió fundamentumát, mégpedig a V4-eken keresztül, de nem járt sikerrel. Azt persze ismételten be tudta bizonyítani, hogy ez a szövetség nem elég erős az olyan tagokkal szemben, amelyek nemzeti köntösbe bújva próbálják ellehetetleníteni a közösséget.

De maradjunk egyelőre itthon, lássuk mi is jellemezte 2017 Magyarországát? Először és mindenek előtt a Fidesz, vagy inkább Orbán Viktor dominanciája. Két úgynevezett nemzeti konzultációt is keresztülvert a lakosságon, mindkettő célja és fő témája a menekült-ügy és Soros György volt. A kormányfő és kommunikációs csapata úgy számolt, hogy van még bőven tartalék a migráns témában; súlyosan tévednek azok – többek között e sorok írója is –, akik azt hitték, hogy ebben már nincs tartalék. Nincs, mert hazánkban nincsenek migránsok, számukra nem úti cél Magyarország, ezért aztán rajtuk keresztül nem lehet tovább gerjeszteni a félelmet, és nincs azért sem tartalék, mert elfogytak az ötletek is, ugyanazokat ismételgetik szóban, írásban, plakát- és újsághirdetésben egyaránt. Kár volt alábecsülni az Orbán-féle méregkonyhát; sikerült olyan keveréket kotyvasztani, amely minden eddiginél erősebben fejtette ki hatását. A számításukat híven tükrözik a statisztikai adatok; a lakosság fele már fél a bevándorlóktól, többen közülük agresszívvá lesznek velük szemben – gumiszurkálás –, vagy éppen rendőrt hívnak rájuk, még akkor is, ha nem azok.

A gyűlöletkampány középpontjába Soros Györgyöt állították, úgy is mint a világ megrontóját, úgy is mint számos ország tönkretevőjét, és úgy is, mint spekulánst, aki nem pusztán a pénzünkre hajt, de a nemzeti létünket is fel akarja számolni. Sorossal kapcsolatban is akadtak kétkedők, az ellene indított támadást könnyű visszaverni, hiszen a fideszesek egy részét is pénzzel, ösztöndíjjal, lehetőséggel támogatta, segítette, így magát Orbán Viktort is, ám megint csak tévedtek, akik ez hitték. Orbánékról simán lepergett minden ilyen megjegyzés, állítás, csak haladtak tovább azon az úton, amelyet a gyűlölet-mester kijelölt számukra.

És ezen az úton fontos állomásnak bizonyult a két nemzeti konzultáció. (Mindig nehezemre esik leírni ezt a kifejezést, mert – muszáj vagyok megismételni korábbi önmagamat -, nem tartom sem nemzetinek, sem konzultációnak.) A manipulatív kérdések, amelyek eleve tartalmazták a kormány által elvárt válaszokat, kiválóan alkalmasak arra, hogy becsapják, kábítsák az embereket; olyan eredményekre, számokra hivatkoznak, amelyeket lényegében senki nem ellenőriz, de voltaképpen nincs is mit ellenőrizni rajtuk. Miután az kutatásokkal is hitelesített, hogy sikerült a magyarral megutáltatni az idegent, szinte érdektelenné vált, hogy mik is szerepelnek a visszaküldött íveken, illetve az a több mint kétmilliónak, illetve az első esetében közel kétmilliónak beállított válasz ténylegesen annyi-e, vagy ez is csak csalás, manipuláció. Nincs jelentősége, mert a számok és az egész procedúra is csak kommunikációs célokat szolgál, illetve még egyet: elterelje a figyelmet a kormányzásról.

Az ellenzék a „nemzeti konzultáció” kérdésben is lényegében kapitulált, egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok: milyen eséllyel léphetett volna fel a közel húszmilliárdos invázióval szemben? A kormány az egész országot beborító kampányát egyszerűen nem lehetett felülírni, kiváltképp akkor nem, ha nem volt, és nincs is megfelelő ötlet az ellensúlyozásra. Soros György, megelégelve a folyamatos támadásokat, az év vége felé megpróbálkozott a nemzeti konzultáció hazug mivoltát leleplezni, de addigra már olyan méregmennyiség kerül a társadalom szervezetébe, hogy az ellenanyag nem bizonyulhatott hatásosnak. Amiből az is következik, hogy maga Soros György is későn ébredt, vagy másként fogalmazva: alábecsülte a kampány roncsoló hatását. A kormányzat a bizonyító erejű ellentényeket is képes volt megfordítani, és úgy interpretálni, mintha Soros minden egyes szava őket igazolná. Ma ott tartunk, hogy a kormányzat ismét szintet lép: megindította a civilek mellett a sajtó és a sajtó munkatársai elleni hadjáratát. (Hogy ebben a műfajban mire képes, azt jól példázza Havas Henrik esete; ha nem ír Vona Gáborról, a Jobbik elnökét pozitív színben feltüntető könyvet, Baukó Éva nagymamája még most is csendben lenne…)

Elmondhatjuk tehát: 2017 nem a lázadás éve volt Magyarországon sem, hanem a Fidesz diadalmenetét hozta. Nyugodtan folytathatta háborúját az Európai Unió ellen, nyugodtan beszélhetett ellenzék-leváltó hangulatról, és nyugodtan szövögethette tovább a baráti szálakat Oroszország, Törökország, vagy éppen Kína vezetőivel.

Folyatjuk. A következő részben a Fidesz belső világáról, valamit a KDNP-ről olvashatnak

Botka beleszállt a baloldalba

FüHü

-

2017-12-22

0

„Tévedtem, amikor azt hittem, ezek a pártvezetők meggyőzhetők, hogy saját választóik fontosabbak nekik, mint az ő politikusi túlélésük.”

A Szegedi Tükörnek adott terjedelmes interjút Botka László, aki októberig az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt.

A beszélgetés során a helyi ügyek mellett természetesen szóba került a korábbi jelöltsége is. A szegedi polgármester kemény kritikákat fogalmazott meg a baloldali ellenzékkel kapcsolatban.

„A teljes összefogást javasoltam, és mindent megtettem ezért. Lemondásom előtti utolsó javaslatom a listás helyek felét adta volna a többi demokratikus ellenzéki pártnak. Engem ugyanis nem a pártvezetők parlamenti helye, hanem az ország állapota érdekelt, nem túlélni akartam, hanem nyerni.”

„Rosszul mértem fel több dolgot.

Nem gondoltam, hogy az ellenzéki pártvezetők csak frakciót akarnak, nem kormányváltást.

Lehet mondani, hogy úgy sincs esély a Fidesz leváltására. Így politizál, így nyilatkozik több ellenzéki pártvezető.”

„Tévedtem, amikor azt hittem, ezek a pártvezetők meggyőzhetők, hogy saját választóik fontosabbak nekik, mint az ő politikusi túlélésük.”

„Azt sem tudtam, hogy a Fidesz milyen mélyen van jelen az ellenzéki pártok életében, mennyire irányítja őket. Ez nagyon megdöbbentett.”

Karácsony Gergely szerint februárban dől el a választás

Interjúk

Kardos Ernő

-

2017-12-18

1

Karácsony Gergely szerint februárban dől el a választás

„Közös lista kell Orbán Viktor legyőzéséhez”- nyilatkozta ma Karácsony Gergely. A Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt reméli, hogy valamennyi ellenzéki párt belátja majd, hogy a siker érdekében együtt kell működni. A közös listán fontos helye lesz Gyurcsány Ferencnek, a DK politikusára az utolsó pillanatig várni kell – hangsúlyozta a Független Hírügynökségnek Karácsony Gergely. Ha viszont az ellenzék nem változtat jelenlegi stratégiáján, akkor a baloldal számára bohózatba fulladhat a választás. A szavazó számára egy ilyen helyzetben a viccpárt a legjobb alternatíva, tehát előfordulhat, hogy a Kétfarkú Kutya Párt komoly befutó helyet szerezhet a parlamenti választásokon.

Karácsony Gergely
MTI Fotó: Illyés Tibor

Ma a legnépszerűbb magyar politikus Karácsony Gergely zuglói polgármester. A népszerűséget vajon be lehet váltani arra, hogy az ellenzék közös listát állítson, s ezzel növelje esélyét a választásokon?

Remélem, mert

sokkal inkább hasznos, mint népszerű akarok lenni.

A következő időben azon dolgozom, hogy a jövő év februárjában, amikor lezárul a jelöltállítás közjogi folyamata, akkorra a demokratikus ellenzék pártjai közös listát állítsanak, eközben a koordinált indulás részleteiről is szeretném, ha megállapodnánk.

Az mindössze két hónap, csakhogy a közvélemény-kutatások adatai nem túl hízelgőek. Miből gondolja, hogy ez sikerülhet?

Abból, hogy a választók kormányváltást akarnak, s erre buzdítanak bennünket is. Aki pedig ebben reménykedik, az összefogást akar, s úgy gondolom, hogy ebben bölcsebbek, mint a pártok vezetői. Nem szeretném, ha a demokratikus pártok belenyugodnának a közvélemény-kutatások jelenlegi méréseibe, s pusztán időmérő edzésnek tartanák a tavaszi voksolást a négy év múlva következő választásra, mert azt a választást nem biztos, hogy meg is tartják.

Gondolja, hogy ha a Fidesz a jövő évben is kétharmadot szerez, ahogy ma látszik, akkor utána már nem is lesz választás?

Bármi lehet, főleg ha az elmúlt nyolc év kormányzását, a jogállam felszámolásának lépéseit komolyan vesszük. Továbbá látjuk, hogy

a Fidesz nagyon közel van ahhoz, hogy betiltson egy ellenzéki pártot.

A napnál is világosabb, hogy ez a kormány nem kíván demokratikus versenyben részt venni, ezért ha lehetősége lesz rá, akkor meg is fogja azt szüntetni.

Jelen pillanatban ön számít Orbán Viktor kihívójának, s esetleg legyőzőjének. Mi kell ahhoz, hogy a ma még külön listán induló ellenzék a győzelem érdekében csatasorba álljon?

Úgy gondolom, hogy mindenkinek a közös lista lesz az érdeke.

Ha tudunk hitet és reményt adni a szavazóknak, hogy érdemes elmenni szavazni, akkor nem kétséges, hogy a többség a változásra szavaz majd. Tehát a pártok abban lesznek érdekeltek, hogy részt vegyenek a választás megnyerésében. Erre minden esély megvan, hisz az emberek kormányváltást szeretnének, csak az útját kell ennek közösen megtalálni, s remélem, hogy ezt a kalandos utat meg is találjuk majd.

Molnár Gyula és Karácsony Gergely
MTI Fotó: Illyés Tibor

Komolyan mondja, hogy lehet közös listájája valamennyi ellenzéki pártnak, tehát meg tudnak egyezni az LMP, a DK, a Momentum, az Együtt, a Párbeszéd és az MSZP ma még külön utat járó politikusai?

Úgy gondolom, hogy

a DK politikusainak elvi ellenvetésük a közös listával szemben nem lehet, hiszen korábban leginkább épp ők támogatták.

A jövőben pont ezen fogok dolgozni, hogy olyan politikai helyzet alakuljon ki, hogy a többi párttal együtt a DK érdekeit is egy közös lista fogja leginkább szolgálni. Ennek érdekében nem fenyegetni, vagy zsarolni szeretném a politikusokat, hanem a választókat akarom meggyőzni.

A felsorolt pártok vezetőivel volt már alkalma erről tárgyalni?

Még nem, de remélem, hogy még ebben az évben sikerül közös asztalhoz ülni. Jelen pillanatban csak az MSZP és a DK között van tárgyalás, reményeim szerint a következő megbeszélésen már én is ott ülök majd az asztal mellett, és elmondhatom a véleményemet.

Önnek, mint a Párbeszéd-MSZP közös listavezetőjének van beleszólása azok kijelölésébe, akik a pártokat képviselik majd a választáson?

Természetesen nincs, nem is lenne életszerű. Vagy elfogadjuk egymást, vagy nem.

Az Együtt akkor csatlakozna a listához, ha 15 jelöltet állíthatna, miközben a párt tartósan egy-két százalékon van, mi erről a véleménye?

Szerintem minden elképzelésről tárgyalni kell, de ennek a javaslatnak az a gyenge pontja, hogy elengedné az ország körzeteinek 40 százalékát. Ez az ellenzék számára káros lenne, hisz azt üzenné, hogy lemondtak azokról a körzetekről. Olyan megállapodást kellene kötni, amely szélesebb összefogást eredményez, s az ellenzék erejét képes felmutatni.

Korábban azt nyilatkozta, hogy szeretne ismert szakemberekből egy árnyékkormányt létrehozni. Politikusokból, vagy szakemberekből állna a kormányzat?

Is-is, de erről februárig, amíg nem születik meg az egyezség a közös listáról, addig nem szeretnék beszélni, mert nem akarom a két dolgot egymással összekeverni. De azt nagyon fontosnak érzem, hogy hús-vér emberek személyükkel hitelesítsék azt a politikát, amit kormányra kerülve folytatni szeretnénk. Azt gondolom, hogy az árnyékkormány megléte bizonyítja majd, hogy a baloldal kész a kormányzásra. Elsősorban a kulcstárcák szereplőit szeretném kijelölni, olyan embereket, akik vállalják, hogy győzelem után már másnap bemennek a minisztériumba és teszik a dolgukat.

Neveket mondana?

Nem, ugyanis nem akarom az együttműködésben résztvevő pártok érzékenységét megsérteni, illetve a jelöltállítási folyamatot megzavarni.

Az árnyékkormányról leghamarabb februárban lesz szó. Addig azonban felállítok egy szakértői testületet.

Ez a tanácsadói testület nem politikusokból, hanem olyan szakemberekből áll majd, akiknek tudása, és respektje egyaránt van.

Neveket itt sem említ?

Egyelőre nem. Jelenleg is tárgyalok egy csomó emberrel, leghamarabb jövő év elején tudom majd bemutatni a csapatot, amelynek tagjai szívesen részt vesznek abban a vállalkozásban, amely Magyarország igazságossá tételét szolgálja.

Össztűz a Jobbikra -büntetésre tüntetés

Föld S. Péter

-

2017-12-17

0

Csak látszólag jó a hír azoknak, akik nem kedvelik a Jobbikot, hogy a Fidesz elsősorban nem a baloldali ellenzéket támadja, hanem erői nagyobb részét a Jobbik lejáratására és ellehetetlenítésére összpontosítja.

Látszólag jó a hír, de az úgynevezett demokratikus ellenzék pártjainak emiatt semmi okuk sincs az örömre. A Fidesz azért a Jobbikra lő elsősorban, mert tőlük fél, őket tartja a legveszélyesebb ellenfélnek. Az MSZP-vel, mint potenciális kihívóval már nem számolnak, s bár néha rutinból nekik is odacsapnak, túl sok energiát nem pazarolnak rájuk. A többi párt nem ér fel a Fidesz ingerküszöbéig. Néha ugyan megszokásból – főként Gyurcsány miatt – beleszállnak a DK-ba, de többnyire még ezt a kegyet sem gyakorolják.

Tetszik, nem tetszik, a Fidesz, amelyet sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy ölbe tett kézzel, tétlenül várná a 2018-as választást, akárcsak Simicska Lajos, a Jobbikban látja azt az erőt, amelyik képes lehet megszorongatni, vagy akár le is váltani Orbán Viktor pártját.

Más kérdés, hogy a Fidesz igencsak nemtelen eszközökkel támadja Vonát és a Jobbikot. Telefonon hívogatják a ki tudja honnan és milyen alapon megszerzett telefonszámokon a nyugdíjasokat, korábban pedig rendre a Jobbikos politikusok magánéletével foglalkoztak. Most meg itt az ÁSZ büntetése”, amely akár jogos is lehet, legföljebb attól aggályos, hogy a Fideszt ugyanezért, vagy ennél súlyosabb vétségért nem büntetik.

Mondhatnánk erre, hogy egy szélsőséges, több bírói ítélet szerint nácinak is nevezhető pártnak nincs morális alapja, hogy tiltakozzon a durva lejárató módszerek ellen. Mondhatnánk ezt is, de mégsem mondjuk, mert a Fidesz, ha érdekei úgy kívánják, nemcsak Vona pártjával, hanem bárki mással szemben is képes ilyen eszközöket bevetni.

Persze, ez utóbbira is van válasz:

aki finom lélek, ráadásul még elvei is vannak, ne menjen politikusnak.

Ám ezzel azt is mondanánk, hogy politikusnak lenni nem tisztességes, nem normális embereknek való elfoglaltság. Ezt azonban senki nem gondolhatja komolyan, már csak azért sem, mert nemcsak a politikusok között vannak gazemberek. Hányszor hallottunk a rossz hírünket keltő taxisokról, a külföldi vendéget pofátlanul lehúzó vendéglősökről, az ügyfél számára előnytelen szerződést kínáló bankárokról és biztosítási ügynökökről. Lelkiismeretlen orvosokról, a rohadt gyümölcsöt az egészséges közé gond nélkül becsempésző zöldségesről.

A demokratáknak persze most fel van adva a lecke. Elfogadhatók-e a Jobbikkal szemben a Fidesznek azon módszerei, melyek ellen más körülmények között minden jogrendet féltő ember hevesen tiltakozna? E leckének volt egyik feladata a pénteki tüntetés. Azokkal lehet egyetérteni, akik szerint a Jobbikra is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely más pártra. Azaz, nekik is be kell tartaniuk a törvényeket, és, velük is szemben is csak törvényes eszközökkel szabad fellépni.

Konkrét ügyekben lehet egyetérteni a Jobbikkal, de közösen nem kell tüntetni velük.

Az embereket nem érdekli, ha lopnak a politikusok

Interjúk

Lendvai Péter

-

2017-12-14

1

Az embereket nem érdekli, ha lopnak a politikusok

Ma nem látszik esélye annak, hogy a Fidesz győzelmét meg lehetne akadályozni – állítja Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet igazgatója a Független Hírügynökségnek adott interjújában. A Fidesz ügyesen építette és építi klientúráját, sokan pedig a stabilitást látják benne, míg az ellenzék inkább a bizonytalanságot jelenti számukra. A tudományos elemzés ugyan azt mutatta ki, hogy a solymári eredmény, kivetítve az országra, döntetlent hozna, de hol van az az összefogás, ami solymári időközi választáson megvalósult. Hann szerint a magyar emberek meglehetősen immunissá váltak a politikai botrányok és a korrupció iránt, ugyanakkor a Fidesz Soros-kampánya jelentősen növelte az idegengyűlöletet. A kutató ma úgy gondolja, hogy a kormánypárt mögött a Jobbik fog végezni, őt az MSZP és a DK követi majd, és a stabilizálódott LPM lesz még tagja az új parlamentnek.

Megjelentek a legfrissebb Medián eredmények is…

Igen és ilyet nagyon ritkán látni, hogy egyik hónapról a másikra szinte ne változzon semmi, valóban alig-alig fordul elő. Vagyis november vége felé ugyanazt mértük, mint október végén.

De azt láttam, hogy a Fidesz egy százalékkal lejjebb ment…

Igen, de ezzel nem szabad foglalkozni, amúgy pedig a többiek változatlanok.

De a többi kutatónál a Fidesz javított, egyedül önöknél rontott.

Ez nem érdekes, bőven hibahatáron belül van. Nézze, én két dolgon izgulok: egy részt, hogy a mérésünk jó legyen, a másik pedig, hogy ne legyenek nagy különbségek.

Mármint a több intézettel összevetve?

Igen.

De ezért miért izgul?

Mert, ha nagyok a különbségek, akkor nem arról fognak beszélni, hogy mik az eredmények, hanem arról, miért különböznek ilyen mértékben a különböző kutatási eredmények? Mert, ha ez van, akkor az a szakmát járatja le.

Ez a szakmának a sajátossága. Ami készül, az egy valószínűség becslés. Konkrétan lehetetlen mérni, ezért nevezzük mintavételen alapuló becslésnek. Ebbe pedig belefér az, hogy különbözne k az eredmények. És az is fontos ugyanakkor, hogy nem azonos időpontban készülnek a felmérések. Most például, amit mi felvettünk, abba még nem volt benne az a durva támadás a Jobbik ellen, ami a számvevőszéki büntetés hozott magával, vagy a Karácsony Gergely és az MSZP összekapcsolódása, vagy az Együtt részéről kiszivárogtatott hangfelvétel, ugyancsak a Karácsonnyal kapcsolatban. Vagyis, ha valaki ezen történések után mér, de nagyjából azonos időben jelenik meg az eredmény, máris lehet azt mondani, hogy már megint hogy különböznek.

De most ön a szakmát védi…

Igen, én mindig védem.

De hát épp a minap volt egy facebook bejegyzése, amiben éppen hogy támadta.

Nem a szakmát. A szakmát védtem ott is.

Akkor a szakma egyes képviselőit.

Hát igen. Ez nagyon kényes dolog. De még mielőtt erről beszélnénk, hadd említsek meg egy fontos dolgot. Azt mondtam az előbb, hogy a mi novemberi felmérésünk nem érintette azokat a politikai, mondjuk így, botrányokat, amelyekről az előbb tettem említést. És ezt most azért hozom ide, mert az igazság az, hogy az utóbbi néhány évben arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy a közvélemény mintha már-már immunis lenne az ilyen történésekre. Korábban, a kilencvenes években kifejezetten érzékenyek voltak az emberek, reagáltak a politikai rezgésekre, most viszont nem rendülnek meg szinte semmin. Ez főleg igaz a kormánypárt szavazóira. Aminek az is a következménye, hogy a Fidesz politikusai sokkal többet engednek meg maguknak. Emlékezzen csak Torgyán József elhíresült féregírtós beszédére. Előtte szárnyalt a kisgazda párt, Torgyán volt az egyik legnépszerűbb politikus. Ez a beszéd viszont elég volt ahhoz, hogy beszakadjon a párt népszerűsége, meg Torgyáné is. Ma teljesen érzéketlen a közönség a hasonlókra. Itt van például ez a Sorost disznózó kép és a fideszes képviselő kommentje…

De ez sincs benne a mostani felmérésben…

Nem is lesz. Pont erről beszélek: nincs látszata az ilyen undorító kiszólásoknak sem.

Térjünk azért vissza a szakmai vitára, illetve arra a bírálatra, amit ön megfogalmazott…

Nem voltam egyedül, más is megszólalt ebben az ügyben. Tóka Gábor, aki a mi szakmánkban egy nagyon elismert szakember, és nem kötődik egyetlen intézethez sem, Angliában él, ott is tanít, nos ő sokkal durvábban fogalmazott, mint én, és ment neki a Republikon felmérésének, mint én. Arról van szó, hogy ők a választási kampányban végig fognak követni néhány kiválasztott választó kerületet, amit ők, az angolból átvéve, csatatérnek neveznek, ahol nagyon kiélezettek az erőviszonyok, és a 24.hu-val kötött megállapodásuk alapján, ugyanezt teszik a hírportál munkatársai, újságírói eszközökkel. Feltehetően a pénzhiány miatt háromszáz fős, ráadásul telefonos felmérést csinálnak. De ez még csak hagyján, hanem azt is megnézik, hogy mondjuk a belvárosi Jobbik szavazók közül hányan szavaznának át másik pártra. Ez esetben tízegynéhány emberről beszélünk, márpedig erre nem lehet statisztikai következtetéseket építeni. Én nem durvultam, csak megírtam a véleményem. Tóka igen, ő példátlan sarlatánságnak nevezte. A lényeg azonban az, hogy véleményem szerint ilyet nem lehet csinálni.

A választási kampánynak ez az egyik sajnálatos velejárója: felbukkannak olyan cégek, – és most nem a Republikonról beszélek -, amelyekről nem lehet tudni, hogy miként kötődnek egy-egy párthoz.

Félek, hogy most is így lesz, ráadásul az internet világában muszáj a kattintásra koncentrálni, azért pedig szenzációval kell szolgálni, olyan címeket adni… Most is ezt tapasztaltam: arról írtak, hogy a Fidesz tarolt, a Jobbik bezuhant.

És ez nem igaz?

Nézze egy háromszáz fős mintából is kiderülhetnek a főbb irányok, de azért nem ez a jellemző. Nem akarom, hogy ez az interjú erről szóljon, de muszáj annyit elmondanom: ez is egy szakma, ötven éves sztenderdekkel, amelyek alapján dolgozunk. Egy vízvezeték szerelőnél is fontos, hogy jó referenciái legyenek, kövesse a szakma szabályait…

Miért nem gázszerelőt mondott?

Hát ezek nagyon rokon szakmák…De ha provokál, akkor azt mondom, hogy az nem szerencsés, ha egy jó gázszerelő egyszer csak elkezd útépítéssel foglalkozni.

Maradva azért az ön szakmájánál: itt jószerivel minden intézetet stigmatizálnak, főleg annak fényében, hogy milyen eredményt mér.

Igen, de ebben igazán nem következetesek a kritikák. Ha például azt mérjük, hogy a Fidesz elhúzott, akkor sokan azt mondják, a fideszesek persze, hogy el akarjuk altatni a szavazóikat, nehogy elmenjenek szavazni, úgy is eldőlt már a választás. Ezzel együtt igaz, kimutathatóak a kötődések, de nem a mérésekben, inkább az adott intézet vezetőjének megszólalásában.

A Nézőpont irányítója például nyíltan vállalja a kormánypárthoz való kötődését, szinte kampányol neki. Én ezt szerepzavarnak és összeférhetetlennek tartom.

És az nem volt szerepzavar, hogy ön annyira kirohant a Republikon féle mérés miatta?

Kétségtelen kicsit durva voltam, fel is hívott a 24.hu felelős szerkesztője, eléggé sértetten, mert az írtam, hogy az atv, meg a 24.hu esetleg össze is beszélt, netán egy központból irányítják őket, de ezt aztán, a telefon hatására, levettem a facebookról és átírtam. De értsen meg, azért jöttem indulatba, és biztos a kötelező zsurnalizmus íratta velük, hogy bezuhant a Jobbik. Összesen két százalékról beszélünk, háromszázas mintán. Ilyet nem lehet csinálni, de tudomásul vettem az újságírói érzékenységet és új bejegyzést írtam. De a véleményem ettől még nem változott.

Viszont így meg úgy tűnik, mintha a Jobbikot védené…

Nem, ezt azért senki nem mondja. Az persze kétségtelen, hogy ez a Jobbik-kérdés nagyon megosztja a társadalmat és a hangadó értelmiséget. Elképesztő indulatok vannak, Heller Ágnest támadják, nem is igazán illő módon…

A Független Hírügynökség a napokban készített interjút vele, az ő állítása az, hogy a Jobbik egy párt, míg az orbáni rendszer zsarnokság…

Akár egyet is érthetnék vele, de azért a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Mert előre is kell nézni, mert rettenetes kockázatoknak nézünk elébe. Nem látjuk, hogy mire lenne képes a Jobbik, hatalomban, bár azt igen, hogy mi várható egy kétharmados Fidesztől. Mindegy, a lényeg az, hogy

négy hónappal a választások előtt, hihetetlen indulatok jellemzik a politikai közbeszédet.

De nem ez az én témám. Az én témám az, hogy ne tessék ilyen szenzációhajhász címeket adni, pláne egy ilyen kényes politikai helyzetben.

Most akkor próbálunk meg újra szorosan vett szakmájáról beszélgetni. Ön milyen következtetést von le a solymári, igazi közvélemény-kutatásból, az időközi választás eredményéből?

A solymári eredményből lehet országos következtetéseket is levonni. Nem én, hanem a barátaim összegezték a legutóbbi solymári, és az elmúlt vasárnapi eredményt, amelyeket tudományos módszerekkel extrapoláltak, és arra jutottak, hogy ez egy holtverseny közeli állapotot hozna létre országosan, ha ilyen összefogás lenne, mint amilyen ebben az esetben volt.

De hol van ilyen összefogás? Ez természetesen fikció, ráadásul nem lehet tudni, hogy a most jelöltet nem indító jobbikos szavazók, miként viselkedtek.

Meg akkor, ha kevesebb lenne a párt. De én ilyet nem mondhatok. Illetve, mégis, mondok ilyet. Másutt is vannak kis pártok, de a végén valahogy leegyszerűsödik a helyzet. Itt nekem sokkal nehezebb lesz a dolgom, ha mindenki külön-külön indul. Szóval meg lehet a fele a szavazóknak, ha mindenki együtt indulna, a Fidesszel szemben. Ebben a szétaprózott helyzetben viszont sokan a választók közül a stabilitás felé áramlanak. Ha ugyanis a másik oldalon nem látom a stabilitást, a kormányváltás ígéretét, amihez kellene egy vezető is…

Említette a beszélgetésünk során, hogy a magyar választók meglehetősen apatikusak, ez másutt is így van?

Én azt látom, hogy mostanság afelé megy a világ, hogy igyekeznek a politikai szereplők felkorbácsolni a kedélyeket, hogy csak a Brexitet, vagy Trump megválasztását…

Én hozzátenném a Soros-kampányt is.

Igen, lehet hasonlítani, bár nem még sem. Ehhez semmi nem hasonlítható. Hogy eljutunk addig, hogy egy disznóra ráírják a Soros nevét. Amerika egy hatalmas ország, elképesztő fanatizmusokkal, vallási szektákkal, de ez még ott is kirívó lenne.

Magyarországon viszont azt tapasztaljuk, hogy a Fidesznek ezzel a kampánnyal sikerült jelentősen fokoznia az idegengyűlöletet.

Igen, többször is mértük ezt: a Soros iránti ellenszenv nőtt az országban. Ebből azonban nem szabad arra a következtetésre jutni, hogy ezek az emberek mind kormánypárti szavazók; a Fidesz kampánya inkább a tábor megőrzését szolgálja. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a kormánypárt az elmúlt hónapokban fokozatosan erősödött, de hogy ebből mennyi köszönhető a Soros-féle kampánynak, illetve mennyi annak, hogy a gazdaság eredményei javultak, az emberek zsebében csak több a pénz, azt nem tudom.

Nagy harc folyik a nyugdíjasokért, és bár még most is többen szavaznak a nyugdíjasok közül a baloldalra, de nagyon javult e téren a Fidesz is.

A négy hónappal a választások előtt mért eredmények, a korábbi tapasztalatok alapján, mennyire jelölik ki a végeredményt?

Korábban voltak nagyon szoros versenyek. Mostanában nincsenek. Egyébként pedig, ahogy közeledünk a választásokhoz, az egyik legfontosabb kérdéssé az válik, hogy ön szerint melyik pártnak van esélye a győzelemre? Most például konkrétan azt kérdezzük, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy a Fidesz legyőzhető?

És?

Bő kétharmados többségben vannak azok, akik azt mondják, hogy a Fidesz fog nyerni.

Ez a kérdés azért a hitre vonatkozik, ugye?

Igen, de nagymértékben befolyásolja a végső szavazást is. Ez ugyan már nem az én szakmám, talán inkább szociológia, hogy milyen mértékben hatja át a választókat az az érdekeltségi rendszer, amelyet a Fidesz nagyon ügyesen épít, és amely széle klientúrát biztosít számára. Vagyis, hogy én, mint egyszerű vízvezeték szerelő, milyen megrendeléseket, munkákat kapok, elveszítem-e ezeket, ha kormányváltás van, magyarul a szavazó ezeket az urna előtt állva pontosan mérlegeli. A nagy különbség ma kormánypárt és ellenzék között, hogy az egyik stabilitást ígér, a másik meg labilitást jelent. Így aztán csoda lenne, ha más eredmény születne.

A korrupció egyáltalán nem érdekli a magyar választót?

Érdekli, de mintha immunis lenne, tudomásul veszi, és hozzáteszi, mindenki lop, a világon mindenütt lopnak, és már tovább is lép rajta. A Fidesz-választó meg azt mondja, hogy nekik megbocsájtja, mert ezek az övéi…

Van olyan veszély, hogy a szocialisták nem jutnak be a parlamentbe?

A mérések alapján nincs. Bezuhanás – hogy én is használjam ezt a szót – nem látható, a Botka-válság után jelentősebb csökkenésre számítottam, de ez nem következett be. Morzsolódás van, de nincs beszakadás. Ugyanakkor még nincs vége a történetnek. A Gyurcsányék próbálják kihasználni a helyzetet, de én ezt nem negatívumként említem, a politika kemény játék, és ez vezethet eredményre, de vissza is üthet rájuk.

Tudom, hogy nem szeret jósolni, mégis arra kérem, mondjon egy sorrendet 2018 április 8-ára.

Hadd javítsam ki a kérdését. Az első ugyanis az, hogy hány párti lesz?

Akkor hány párti lesz?

Beláthatatlan.

Most ezért javította ki a kérdésemet, hogy utána azt tudja mondani: beláthatatlan…

Az igaz szakmai kérdés a végén ez lesz. Azt ugyanis nem nehéz megjósolni, hogy a Fidesz nyer, az egy kicsit bizonytalanabb, hogy meglesz-e a kétharmada. Ma az látszik, hogy igen. Ha nem, az jobb helyzet lenne az ország szempontjából. Ez az alapító atyák szellemével is szembemenne. De maga sorrendre kíváncsi: ma a Jobbiknak áll a második hely, és az MSZP-é a harmadik hely, de nincs kizárva, hogy a Gyurcsányéknak sikerül előzni.

A Jobbik helyzete is változhat, hiszen látjuk mi történik, ez a Simicska-Orbán harc terepévé vált, amit én rendkívül sajnálatosnak tartok.

És a többi párt? A Momentum például?

Nem hiszem, hogy bejutna, mert nincs meg a dinamikája. Az LMP stabilizálódott, Szél Bernadett megfelelő vezetőnek látszik, nem azért mert nő, mert az Magyarországon nem hoz szavazatokat, neki a személyisége látszik alkalmasabbnak, mint az elődjéé.

Ebből, amit mond viszont az következik, hogy eléggé bemerevedtek a pártviszonyok.

Igen, most ez a helyzet, de négy hónap azért csak hátra van.

Címke: fidesz

a Simicskával felrobbant szövetség áll az első helyen,

senki nem akar és nem is mer odaállni a szélsőjobbot még mindig magához ölelő párthoz.

2018 elejére a Jobbik ugyan felküzdötte magát a biztos második helyre, kormányváltási esélyei ennek ellenére csekélyebbek, mint voltak, mondjuk egy évvel ezelőtt.

„Tévedtem, amikor azt hittem, ezek a pártvezetők meggyőzhetők, hogy saját választóik fontosabbak nekik, mint az ő politikusi túlélésük.”

sokkal inkább hasznos, mint népszerű akarok lenni.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek a közös lista lesz az érdeke.

Az árnyékkormányról leghamarabb februárban lesz szó. Addig azonban felállítok egy szakértői testületet.

Csak látszólag jó a hír azoknak, akik nem kedvelik a Jobbikot, hogy a Fidesz elsősorban nem a baloldali ellenzéket támadja, hanem erői nagyobb részét a Jobbik lejáratására és ellehetetlenítésére összpontosítja.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA