Kezdőlap Címkék Felsőoktatási törvény

Címke: felsőoktatási törvény

Ezt válaszolta a CEU a kormánynak

0

Az egyetem szerint diszkrimináció, hogy a magyar állam nem írta alá a szerződést New York állammal. Ez és a határidő meghosszabbítása szerintük visszalépés.

Az egyetem közleménye szerint ők üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, ami csökkenti a bizonytalanságot. Az igazságügyi miniszter javaslata a határidők megváltoztatásáról azonban szerintük

meghosszabbítja a bizonytalanság időszakát, miközben hátat fordít a kérdés kézenfekvő megoldásának.

Azt írják: a CEU fennmaradását biztosító megállapodás New York állam és a magyar kormányzat között készen áll az aláírásra. A helyzet megoldása az egyetem szerint a kormányzat kezében van: egyszerűen aláírhatja az általa letárgyalt megállapodást.

Azt is írják: a tervezett megállapodással összhangban a CEU egyetértési megállapodást kötött a Bard College-dzsal, hogy oktatási tevékenységet folytathasson New York államban. Már el is indítottak egy, a New York Állam Oktatási Hivatalánál bejegyzés alatt álló programot, ami heteken belül megkezdheti működését. Így tehát nincs akadálya egy olyan megállapodásnak, amely végleg rendezné a kialakult helyzetet.

A magyar kormány már aláírt egy szerződést Maryland állammal a McDaniel College ügyében. A közleményben azt írják:

„a New York állammal kötendő megállapodás aláírásának elmulasztását csak a CEU elleni diszkriminációként tudjuk értelmezni”.

A határidő meghosszabbítása, és a megállapodás aláírásának elmaradása szerintük visszalépés, a CEU viszont az előrelépésben érdekelt.

A CEU sürgeti a magyar kormányt, hogy haladéktalanul írja alá a Magyarország és New York állam közötti megállapodást. Azt is megerősítették, hogy az egyetem minden törvényes előírásnak eleget tesz, megvédi tanszabadságát, és folytatja működését, mint a magyar és a nemzetközi tudományos élet megbecsült tagja.

Valamennyit enged a kormány a CEU-nak

0

Módosítják a Lex CEU határideit, egyéves haladékkal, 2019. január elsejére változik a felsőoktatási törvény módosításában szereplő határidő. Ezt jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A miniszter arról beszélt, hogy 2019. január elsejéig kell a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük magyarországi működésük feltételeit. Szerinte a kormány a törvényjavaslat benyújtásáról szóló döntése meghozatalakor figyelembe vette azt is, hogy voltak olyan felsőoktatási intézmények, amelyek a rendelkezésre álló idő alatt teljesíteni tudták a számukra előírt új feltételeket. Azt is mondta:

a határidő meghosszabbítását a Magyar Rektori Konferencia is javasolta.

Trócsányi szerint az eddig előírt, 2018. január 1-jei határidő elég volt azoknak az egyetemeknek, amelyek „a felesleges politikai vita és konfliktus helyett a megállapodást érdemben keresték”. Szerinte „az egyre fokozódó, minden jogi alapot nélkülöző nyomásgyakorlás ellenére a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is”.

A CEU volt az egyetlen olyan egyetem, amelyik nem felelt meg annak az újonnan kitalált feltételnek, hogy anyaországában is campust kell működtetni.

Ezért is írt alá egyetértési megállapodást a Bard College-dzsal annak érdekében, hogy az oktatási tevékenységet folytathasson New York államban. Az egyetem már csak arra vár, hogy a magyar kormány aláírja a törvény által megkövetelt megállapodást New York állammal.

A Magyar Közlönyben tegnap jelent meg a magyar kormány és Maryland állam közötti megállapodást kihirdető törvény. Ez lehetővé teszi a szintén amerikai McDaniel College Budapest további működését.

A Lex CEU-t a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság is bírálta. Utóbbi szerint a törvénymódosítás nem egyeztethető össze az uniós joggal.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!