Kezdőlap Címkék Fagyhalál

Címke: fagyhalál

120 perc – 2018. január 17. 8:00

0

Elkészült az országgyűlési választás hirdetménye

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda. (MTI)

Februárban újra sztrájkolhatnak az önkormányzati dolgozók

10 éve nem nőtt a bérük, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének felhívására közel 7 ezer köztisztviselő sztrájkolt 2 napon át. Boros Péterné szakszervezeti elnök azt mondta: reménykednek abban, hogy érdemi tárgyalás kezdődik, ha nem, akkor már a februári sztrájkra is készen állnak. (ATV)

USA: A katonai megoldás is lehetőség

Az eddigieknél keményebb szankciókkal gyakorolna nyomást Észak-Koreára a kanadai Vancouverben tartott tanácskozáson részt vett húsz állam, köztük az Egyesült Államok, amelynek külügyminisztere, Rex Tillerson katonai lépésekkel fenyegette meg Phenjant, ha az nem ül tárgyalóasztalhoz a helyzet rendezése érdekében. A kétnapos tanácskozásról távolt maradt Oroszország és Kína is. (Reuters)

Edzőterembe küldi Trumpot orvosa

Az amerikai elnök kiváló egészségi állapotnak örvend – derül ki az éves elnöki orvosi kivizsgálás eredményeiből. Donald Trump nem szenved demenciában (amivel vádolták már a kampány alatt is), de azért nem lehet felhőtlen az öröme. Trumpot ugyanis a Fehér Ház orvosa fogyókúrára fogná: kevesebb kalóriát, zsírt és szénhidrátot  tartalmazó étrendre kellene átállnia és napi szinten el kellene kezdenie sportolnia. (Reuters)

A pápa ismét szexuális abúzussal foglalkozott

Ferenc Pápa sajnálatát fejezte ki azok miatt a „helyrehozhatatlan károk” miatt, amelyeket a katolikus papok okoztak szexuális abúzusaikkal. Erről akkor beszélt az egyházfő, amikor Chilében az abúzus áldozatainak egy csoportjával találkozott. Chilében előzőleg támadások érték amiatt, mert kitüntetett egy pap szexuális abúzusának eltitkolásával vádolt püspököt. (BBC)

Sorra fagynak meg a magyarok otthonaikban

Már az idei, eddig meglehetősen enyhe télen is több mint 80-an, az elmúlt 10 évben minden télen 200-250-en fagytak meg Magyarországon. Az áldozatok többsége nem hajléktalan, hanem saját otthonában érte a halál.  (A témában ld. a FüHü cikkét.) Spät Judit, az Együtt politikusa szerint emelni kellene a szociális tűzifa program éves keretét, s az elbírálás feltételrendszerét is módosítani indokolt. Emellett normatív lakhatási támogatásra és a lakások hőszigetelésére is több állami forrás kell. (FüHü)

Drágult a benzin és a gázolaj a kutakon

Ahogy emelkedik a kőolaj világpiaci ára, a magyar autósok is egyre többet kénytelenek fizetni a kutakon. Szerdától a 95-ös benzin árát  bruttó 3, a gázolajét bruttó 2 forinttal emelte a MOL. Ezzel a benzin átlagára literenként 365, a gázolajé 375 forintra nőtt. Ám még mindig messze vagyunk a rekordártól, amit durván öt éve ért el az üzemanyag: az eddigi legdrágább benzin literje 451, a gázolajé 449 forint volt. (FüHü)

Melegszik az időjárás?

Minden bizonnyal 2017 volt a legmelegebb év, amelyet nem befolyásolt az El Nino jelenség. Az előzetes adatok szerint a szén-dioxid kibocsátás 2 százalékkal nőtt tavaly három év stagnálás után. Az elmúlt öt év átlaghőmérséklete mintegy 1,1 fokkal volt melegebb, mint az ipari forradalmat megelőzően. (Euronews)

 

71-en fagyhattak halálra 2017 végéig

0

Ősz eleje és december 31-e között hetvenegyen fagytak meg Magyarországon a Magyar Szociális Fórum (MSZF) az általa gyűjtött adatok szerint. 

2017-ben az enyhébb időjárás miatt kevesebben haltak meg a hideg miatt, mint 2016 őszén és decemberében (akkor több mint száz volt az áldozatok száma), de az MSZF értkelése szerint még így tömegesen haltak meg emberek amiatt, hogy nem volt fedél a fejük felett vagy fűtetlen helyen tartózkodtak.

A Szociális Fórum közleményében azt írja, hogy a kormány nemhogy elejét venné a halálos áldozatoknak,

„a fagyhalálról szóló adatszolgáltatás megnehezítésével igyekszik elkendőzni a szomorú valóságot”.

A kormány utasítására az Országos Rendőr-főkapitányság Hivatala többé nem adhat információt a rendkívüli kihűléses esetekről, hanem a területi rendőrkapitányságok illetékességébe utalták a fagyhalálos esetek megállapítását. Az új szabályozás hátterében az MSZF szerint az áll, hogy ne lehessen valós időben tájékozódni a történtekről, hanem csak rendkívül időigényes és aprólékos utánajárással lehessen adatokat szerezni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!