Huszadik alkalommal adott értékelést az ország helyzetéről Orbán Viktor. Megszokhattuk, hogy amikor a Fidesz ellenzékben volt, akkor a valóságosnál kedvezőtlenebb, kormányfőként viszont az emberek nagy többsége által tapasztaltaktól sokkal kedvezőbb képet rajzolt hazánkról. Vasárnap délután azonban minden korábbinál nagyobb volt a különbség a beszéde és a valóság között. A teljesség igénye nélkül nézzünk erre néhány példát.
Nem esett szó például arról, hogy a statisztikai adatok szerint hazánkban 4 millió ember él a létminimum szintjén, vagy annál is rosszabb körülmények között, hiszen ebből 1 millióhoz közelít a mélyszegénységben tengődők száma. A kormányfő a 2010 utáni „magyar gazdasági modell” nemzetközi elismertségéről beszélt, ám a tények, a számok ezt cáfolják. Hazánk az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk idején és az azt követő években Csehországgal és Szlovéniával a három legsikeresebb új uniós tagállam egyike volt. 2010 óta viszont folyamatos a leszakadásunk, ma már csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg, de előnyünk ezekkel szemben is egyre csökken. Természetesen Orbán Viktor arról sem tett említést, hogy gazdasági növekedésünk jelentős részét az Unióból érkező euró milliárdok és a külföldre távozott magyar munkavállalók hazautalásai adják. A jelenlegi gazdasági teljesítménynél is súlyosabb problémát jelent, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarország egyre lejjebb került az európai országok gazdasági versenyképességének sorrendjében.
Nem meglepő, hogy a beszédben szó sem esett az egészségügy és az oktatás katasztrofális állapotáról, amit a nemzetközi felmérések adatainak összehasonlítása is jelez. Azt viszont büszkén említette, hogy a két legutóbbi parlamenti választáson a Fidesz kétharmados győzelmet aratott. Arról persze nem szólt, hogy a parlamenti többség aránya 2014-ben a választási szabályoknak volt köszönhető. A választásra jogosultaknak ugyanis csupán 27%-a, azaz kevesebb mint egyharmada szavazott a Fidesz-KDNP koalícióra. A leadott szavazatoknak is csupán 44%-át, azaz kevesebb, mint a felét szerezték meg. Persze már többször bebizonyosodott, hogy a többség helyes értelmezése nem erős oldala Orbán Viktornak. Legutóbb például a Soros György megállítására felszólító nemzeti konzultáció során visszaküldött 29%-nyi kérdőívet nevezte „elsöprő többségnek”.
A kormányfő beszédében emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 10 év alatt 1 millió új munkahely megteremtését ígérték, amiből szerinte több mint 700 ezer már létre is jött. Valójában azonban ennek döntő része nem új és nem teljes értékű munkahely, hanem részben a külföldre távozott munkavállalók üresen maradt helye, valamint a közmunkaprogramban biztosított, alacsony bért fizető munkahely.
Mivel a magyarországi helyzettel kapcsolatosan Orbán Viktor semmilyen problémát nem említett, arról sem szólt, hogy mik lennének a következő Fidesz-KDNP kormány legfontosabb céljai a gazdaságpolitikában, az egészségügyben, a szociálpolitikában és az oktatásban. Arról sem esett szó, hogy újraválasztásuk esetén szándékában áll-e mérsékelni az elképesztő nagyságú jövedelemkülönbségeket, a Fidesz holdudvarához tartozó milliárdos oligarchák és a bérből, fizetésből élő munkavállalók között. Így kap valós értelmet az a mondata, hogy „soha ennél rosszabb nyolc évünk ne legyen”.
A hazai viszonyokról adott hamis képnél jóval nagyobb terjedelmet kapott a beszédben Magyarország és a nemzetközi környezet viszonyának a méltatása. Ez nem meglepő, hiszen az emberek életkörülményeiről szóló állításait mindenki össze tudja vetni saját tapasztalataival. Nemzetközi megítélésünkről, kapcsolataink alakulásáról viszont az emberek nagy többsége döntően csak a kormányzati kommunikációból szerezhet információkat. Így nyugodtan állíthatta azt, hogy nemzetközi tekintélyünk növekszik, aminek azonban éppen az ellenkezője igaz. Hazánk nemzetközi megítélése az 1960-as évek vége óta nem volt olyan kedvezőtlen, mint az, ami 2010 óta érzékelhető. Az Orbán-kormány hivatalba lépése óta folytatott politika, a demokratikus jogállam brutális leépítése nyílt szembefordulást jelentett az Európai Unió értékrendjével, amit az Uniós intézmények természetesen nem hagytak szó nélkül. Tovább növelte a feszültséget a jogos bírálatok elutasítása, az Orbán Viktor által „pávatáncnak” nevezett hazudozás, az Európai Unió ellen meghirdetett, értelmezhetetlen szabadságharc és az integráció alapját jelentő közösségi szempontok elutasítása. Ellenszenvet váltott ki a magyar kormányfőnek az a jól érzékelhető törekvése is, hogy a menekültügyet saját belpolitikai céljaira, hatalmának megerősítésére használja fel. Az uniós intézmények és a tagállamok széles körének ellenszenvét fokozta, hogy az Orbán-kormány a visegrádi országokat is igyekszik szembe fordítani az Európai Unióval, amire azonban csak Lengyelország mutatott fogadókészséget. Csehország és Szlovákia azonban egyértelművé tette, hogy az integráció magjához akar tartozni és nem kívánja követni Orbán útját, ami az integráció perifériája vagy az Európai Unióból történő távozás felé vezet.
Magyarország nemzetközi megítélésének jelentős mértékben ártott az is, hogy Orbán Viktor már a kormánya 2010-es hivatalba lépését követően a Nyugat hanyatlásáról, a Keletről fújó szélről beszélt és szövetségesnek nevezte Oroszországot. Néhány évvel később pedig az illiberális állam, azaz Putyin, Erdogan, Alijev és Nazarbajev rendszerét méltatta a nyugati liberális demokráciákkal szemben.
Az elmúlt egy évben kiderült, hogy Orbán Viktor elszámította magát, amikor úgy nyilatkozott, hogy 2017 a populista lázadás, azaz Nyugat-Európában a szélsőjobboldali pártok nagy áttörésének, kormányra kerülésének éve lesz. Hamisnak bizonyultak az Egyesült Államok elnökválasztásához fűzött reményei is. Donald Trump semmivel sem viszonozta azt a gesztusát, hogy az Uniós tagállamok vezetői közül egyedül ő méltatta – még a megválasztása előtt – a számára kedvezőnek gondolt eredményt. Nem váltak valóra az osztrák kormányváltáshoz fűzött reményei sem. Hiába próbálta rövid bécsi látogatását sikernek beállítani, a fiatal jobboldali kancellár nyilatkozata ellentétes volt Orbán Viktor értékelésével.
Az országértékelésnek volt egy mondata, amely a beszédnek Orbán Viktor szándékaival ellentétes értelmezést adott. Az ellenzéki pártokra tett gúnyos, lesajnáló megjegyzéseit azzal próbálta még sértőbbé tenni, hogy szerinte a választók többsége nem kormányváltást, hanem „ellenzékváltást” akar. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Sok millió választóhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy ellenzékváltásra lenne szükség. Április 8.-a után én is szívesen látnám Orbán Viktort és kormányának tagjait az ellenzéki padsorokban.
Ha kétharmadot szerez a Fidesz, elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút (point of no return) – mondja Magyar Bálint a Független Hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A maffiaállam ebben az esetben ki fog teljesedni, egy olyan rendszer, amely már lényegében most is működik. Itt minden a Keresztapától függ, az is, hogy vagyonos leszel, vagy elveszted a vagyonodat; olyan piramis épül, amelyben a csúcstól a legalsóbb pontig minden egy személytől függ. Ha az ellenzék továbbra is egymás ellen küzd, és elveszíti az amúgy megnyerhető Budapestet, akkor lehetetlen megakadályozni a kétharmados győzelmet.
Nem gondolja-e, hogy azt a meghatározást, amelyet ön jónéhány évvel ezelőtt papírra vetett, mára túlhaladottá vált. Akkor az Orbán-rendszert maffiaállamnak nevezte, de számomra ez egy romantikusan szép kifejezés ahhoz képest, amit látunk, tapasztalunk…
Nem hiszem, hogy túlhaladottá vált. Kornai János meghatározásából indulnék ki, aki a posztkommunista rendszereket három csoportra osztotta: demokráciákra, autokráciákra és diktatúrákra. Az autokráciák és a diktatúrák között elég világos megkülönböztetést tesz: a diktatúrák totalitárius rendszerek, egypártrendszerek, formálisan sincs bennük több párt, a választások, ha vannak, nem tekinthetők annak, ellenzéki és civil szervezetek nem léteznek. Ebből a szempontból tehát az, amiben mi élünk, autokratikusnak nevezhető. Egyébként klasszikus totalitárius diktatúrák ma már nem nagyon léteznek, talán Észak-Korea mondható annak. Amúgy az autokráciáknak is sok válfaja van, épp úgy, mint a demokráciáknak. Én a rendszermeghatározásnál politikai aspektusok mellett a gazdaságiakat és szociológiaiakat is figyelembe veszem. Így rokonítottam a magyar rendszert az orosz és a közép-ázsiai rendszerekkel, ezek alapján neveztem a magyart maffiaállamnak. Nem hinném, hogy a szabadságjogok Magyarországon nagyobb mértékben vannak korlátozva, mint Oroszországban, és biztos, hogy kisebb mértékben, mint a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokban. Merthogy ezeket nevezem én maffiaállamnak, mégpedig abból a szempontból, hogy ezeknél a gazdaság gyakorlatilag visszaágyazódik a politika szférájába. Így jön létre az az uralmi elit, amelyet fogadott politikai családnak nevezek. Ez egy klán típusú szerveződés, amelyben a nem vérségi kapcsolatokat is kvázi vérségivé stilizálják, egyfajta, idézőjelbe tett vérszerződés keretében. Ez azt jelenti, hogy az uralkodó elithez nem egyénileg csatlakoznak, sokkal inkább családi alapon. Ezzel együtt jár az, hogy a klán feje a pater familias, azaz a Keresztapa, aki mint egy patriarchális családot vezeti ezt a képződményt. A formális intézményekből a tényleges döntéshozatal vegyes, informális intézményekbe kerül, amelyben vannak formális és informális pozícióban lévő személyek. A klasszikus politológiai meghatározások tehát, amikor arról beszélnek az elemzők, hogy a Fidesz, vagy a parlament, vagy a kormány dönt bizonyos kérdésekről, már a nyelvezetükben is félrevezetőek, hiszen ezek semmilyen döntést nem hoznak, hanem végrehajtanak. Végrehajtanak egy informális szervezetben, a fogadott családban született döntéseket.
Azért beszéltem, meglehet túlzásba esve, arról, hogy számomra romantikusnak nevezhető már a maffaiállam elnevezés is, mert a maffiában léteznek bizonyos szabályok, itt azonban ilyenek nincsenek, mert folyamatosan átírják őket, az akaratukhoz igazítva.
Szerintem nagyon is vannak szabályok. Elfogadom, hogy ha más paradigmában közelítünk hozzájuk, akkor irracionálisnak tűnnek. A könyvemben azt a példát írtam le, hogy ha egy nagyon pici képernyőn keresztül nézünk egy futballmeccset, akkor a labda nem látható, emiatt pedig az egész játék értelmetlennek tűnik.
Ha viszont belehelyezzük a labdát, mindjárt világossá válik, hogy miért rohangálnak ide vagy oda a játékosok. Itt, ebben a „játékban” a hatalom és a személyes vagyonosodás jelenti a labdát. Nincsen hatalom tulajdon nélkül, és nincsen tulajdon hatalom nélkül. Ezért mondom én azt, hogy nem igaz az az állítás, miszerint itt a tulajdonnak nincs biztonsága, mert a kormányzat cselekvése nem kiszámítható. Ez nincs így: teljes mértékben kiszámítható, a maffiaállamokban, ahol egyetlen egy patrónus-kliens hálózat kerül domináns pozícióba és rendel maga alá minden mást, az azt jelenti, hogy csak a Keresztapának van joga és lehetősége megfosztani téged a tulajdonodtól, mások ilyen típusú kísérletétől megóv téged.
Nem véletlen, hogy amikor Putyin rendszere bekeményedett, 2003-ban, akkor egy híres találkozón összehívta a huszonegynéhány vezető oligarchát, és közölte velük: amennyiben nem politizálnak, akkor a tulajdonuk biztonságban van.
És, hogy ennek nyomatékot is adjon, akkor a saját vagyonával politikai szerepre is törő Hodorkovszkijt bebörtönözte, azokat az oligarchákat, akik tévécsatornával rendelkeztek – kettő is volt ilyen – kiszorította az országból, az egyik gyanús körülmények között öngyilkos is lett; ebből megértette a többi oligarcha, hogy amennyiben illeszkedik a hatalomhoz, akkor azon a pályán játszhat, a megszabott feltételekkel. Ez történik nálunk is. Vagyis üzletszerűen kiszámíthatóak az elemek, nem pusztán a gazdagodás oldalán, hogy Garancsikra, Vajnákra, Mészáros Lőrincekre utaljak, hanem a vagyonfosztás oldalán is.
Kikre gondol?
A kedvenc példám az egykor az MSZP-vel szimpatizáló Leisztinger Tamás esete. Őt még a legelső Fidesz-kormány idején fosztottak meg, állami erőszak segítségével, a BÁV-tól, később, 2010 után a Kopaszi-gáttól, majd később a Hunguest szálloda láncának a döntő többségétől. De: a tulajdonfosztás ilyenkor sosem totális, Leisztinger, azaz egy alávetetett oligarcha választása a Keresztapával szemben abban áll, hogy mégis kap-e a konfiskált javaiért valamennyi pénzt, ha a piaci árnál kevesebbet is, megtarthatja-e egyéb tulajdonait és szabadlábon lehet-e? Mert ebben a rendszerben a Keresztapa bármikor elvitetheti, és olyan eljárásokat indíttathat ellene, amelyeket nyilvánvalóan szeretne elkerülni. Ilyen értelemben tehát kiszámítható a dolog; Leisztinger nem fog politikailag szembe fordulni, és nem szponzorál rivális politikai erőket. Így tovább tud működni, szép vagyona marad, csak éppen, amire a Keresztapának szüksége volt, azt elvették tőle. De más nem veheti el tőle a tulajdonát.
Ha maradunk a maffia meghatározásnál: a maffiától többnyire egy másik maffia szokta elvenni a hatalmát. Itt is ez várható?
Van egy hatalmas különbség:
Magyarországon a maffia hatóköre maga az ország.
Tehát az állam…
Igen, ezért beszélek maffiaállamról. Nem arról van szó, hogy az oligarchák szállták meg az államot és ejtették foglyul, hanem egy politikai vállalkozás vált gazdasági vállalkozássá is, maga alá gyűrve nem pusztán az államot, hanem az egymással rivalizáló patrónus-kliens rendszereket. Ehhez természetesen a politikai hatalom monopóliumával kell rendelkeznie. Ennek eléréséhez, más tényezők mellett szükség volt egy aránytalan választási rendszerre, arra, hogy ne legyen egy osztott végrehajtó hatalom. Vagyis szemben néhány más kelet-európai országgal, mint például Szlovákia, Bulgária, vagy Románia, ahol arányos választási rendszer van egyfelől, másfelől a végrehajtó hatalom meg van osztva a kormány és köztársasági elnök között, az megakadályozza azt, hogy egy patrónus-kliens hálózat monopolhelyzetbe kerülhessen. Ha ez a két intézményi gát felszámolódna, gyorsan kialakulna ezekben az országokban is a magyar modell.
Ez viszont azt is jelenti, hogy ezt a rendszert nem egy másik maffia fogja leváltani. De ha nem, akkor ki?
Hát ez az. Mások is utaltak rá, és én is azon a véleményen vagyok, amikor elérünk a point of no return-höz, azaz oda, ahonnan már nincs visszaút. Ez az a pont, amikor hatalom már nem váltható le demokratikus eszközökkel. Ennek az áprilisi választásnak, éppen ezért, nem az a tétje, hogy le lehet-e váltani a kormányt, a Fideszt, hanem az, hogy újra kétharmados hatalmat ér-e el a parlamentben. Amennyiben ez bekövetkezik, öt fontos területen léphet előre az autokratikus állam továbbépítésében, és kreálhat egy olyan helyzetet, mint amilyen Oroszországban van, ahol már föl sem merül az a kérdés, hogy le lehet-e váltani Putyint.
Mi ez az öt terület?
Megregulázza a sajtót, a civilszervezeteket kriminalizálja és marginalizálja, az önkormányzatiságot gyakorlatilag fölszámolja, a bíróságokat véglegesen maga alá gyűri, és – amennyiben szükségét érzi -elindul egy szuperprezidenciális rendszer felé. Ezért lényeges, hogy a Fidesz ne érjen el kétharmadot a választásokon. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha az ellenzék az egyéni körzetekben jól szerepel, és elég sokat képes megnyerni közülük. Vidéken, a Jobbik erős jelenléte miatt kevés ilyen hely van, ezért válik kulcsfontosságúvá Budapest. Már 2014-ben nyolc választókerületben győzött a baloldal, és további nyolcban az LMP-vel együtt több szavazatot kaptak, mint a Fidesz. Most az látszik, hogy ha Budapesten nincs az egyéni körzetek többsége elhódítva a Fidesztől, akkor kizárható, hogy megakadályozzák a kétharmadát. Mert gondoljunk csak arra, hogy ezúttal nem száz, hanem háromszázezer szavazatot össze lehet gyűjteni a határon túli magyaroktól, akár törvénytelen eszközökkel is, ugyanakkor jelentősen nőtt a Nyugaton dolgozók száma, ők viszont gyakorlatilag meg vannak fosztva a szavazás lehetőségétől, pedig ők, vélhetően inkább kritikusan viszonyulnak az Orbán-rendszerhez. Ez egyben azt jelenti majd, hogy olyan önkormányzati választási szisztémát fognak Budapesten bevezetni, amellyel lehetetlenné teszik, hogy a fővárost vissza lehessen hódítani. Budapest visszahódítása nélkül pedig nincs olyan kimenet, amelyben a rendszer békés körülmények között megváltoztatható lenne. Úgy is fogalmazhatnék: szabad Budapest nélkül nincs szabad Magyarország. És ebben az esetben a 2022-es választás is elúszott; a rendszer csak összeomlással szűnhet meg. Abban pedig nem hiszek, hogy az uniós pénzek csökkenése, vagy a jelenleginél kedvezőtlenebb gazdasági környezet automatikusan változást hozna. Mégpedig azért nem, mert az ilyen rendszerek, az adakozás és az erőszak egyfajta egyensúlyával sokáig el tudnak evickélni.
Ön mivel magyarázza azt, hogy miközben az emberek többsége látja, tudja, hogy ez az ön által leírt maffiaállam működik, látja, hogy miként gazdagodnak azok oligarchák – akár strómanként is -, akikről említést tett, hogyan jutnak jelentős vagyonhoz a szűken vett család tagjai, mégis csendben, beletörődéssel figyelik a fejleményeket?
Ennek vannak történelmi hagyományai is. Arra gondolok, hogy a levert forradalmaink utáni konszolidációs időszakban nem a kollektív ellenállás, hanem az egyéni útkeresést, boldogulást, a hatalommal kötött egyéni alkuk kultúráját tanulták meg az emberek. Ez megtörténhet most is.
Amikor egy egyközpontú patrónus-kliens rendszer kiépüléséről beszélünk, akkor látni kell, hogy ez a politikai és civil intézmények autonómiájának felszámolását, és az egyének gazdasági autonómiájának felszámolását jelenti.
Magyarországon egyre kevésbé beszélhetünk a nyugati értelemben vett piacgazdaságról, sokkal inkább kapcsolati gazdaságról, „relational economy”-ról, mikor is a hatalmi pozíciók egyben meghatározzák a gazdasági lehetőségeket is. Ez azt jelenti, hogy egy olyan piramisszerű patrónus-kliens hálózat jön létre, amelyben nem pusztán a piramis felső régióiban lévő oligarchák függnek ezektől a politikai kapcsolatoktól, hanem egész mélységében, a közmunkásokig kialakul egy olyan rendszer, amelyben egyedi, diszkrecionális döntéseken múlik az, hogy valakinek vagyona van-e, vagy csak a minimálbér felével rendelkezik, vagy megfosztják a vagyonától, vagy éppen a munkájától, anélkül, hogy lényegében bármilyen jogorvoslati lehetősége lenne ez ellen. Emiatt óhatatlanul kialakul egy igazodási kényszer a rendszerhez, nem a klasszikus diktatúrák fizikai terrorja dominál, hanem az egzisztenciális kiszolgáltatottság, ahol minden szinten mindenkinek van valami vesztenivalója.
Erre is mondana példát?
Nézzük meg, hogy az Orbánnal szemben fellépő Simicska vagyona és lehetőségei hogyan szűkülnek be, vagy éppen a Lázár-Spéder páros esetlegesen kialakuló Fideszen belüli alternatívára hogyan csapott le a Keresztapa, és gyakorlatilag forgatta ki a vagyonából Spédert, aki azért néhány milliárddal a zsebében egyelőre szabadlábon megúszta a még csak elképzelt akciót. De nézhetjük a piramis alján lévő beszállító alvállalkozókat, akik függnek attól, hogy a közpénzeket elnyerő, és a pályázatokat elhozó néhány oligarcha hálózatába bekerülhetnek-e vagy nem. Vagy akár a közmunkásokra is gondolhatunk, akik viszont bármilyen indoklás nélkül bármikor elveszíthetik még ezt a nyomorúságos keresetüket is. A választók számára, kiváltképp, ha ilyen siralmas az ellenzék, akkor nem nyílik alternatíva. Ilyenkor az állampolgár elgondolkodik azon, hogy az egzisztenciájának a teljes veszélyeztetésével járó hősies ellenállás hozhat e számára bármilyen eredményt. És mert arra jut, hogy nem, inkább elkezd igazodni a rendszerhez. Ennek ellenére, még a Fidesz-szavazók hét százaléka is maffiaállamnak hívja a rendszert, tehát tisztában van annak természetével.
És a nem fideszeseknél hogyan néz ki ez az arány?
Még a pártot választani nem tudók között is toronymagasan a maffiaállam vezet, az ellenzéki hívők körében pedig harminc százalékkal vezetnek azok, akik ezt a kategóriát választották. Ami azért is meglepő, mert a megkérdezettek inkább ezt a szociológikus megnevezést választották, annak ellenére, hogy a pártok kevéssé használják a bűnöző állam eme elnevezését, bár szólni gyakran szólnak a korrupcióról.
Tehát az az ön állítása, erősítsük meg, hogy ha újra kétharmad lesz a Fidesznek, akkor elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút…
Most is csak azért van erre esély, mert bent vagyunk még az Európai Unióban. Már beszéltem róla: Putyin 2003 körül a két nagy kereskedelmi tévécsatornát lerabolta. Magyarországon is ez volt a terv; ezt meg lehetett tenni a gyengélkedő Tv2-vel, de az RTL Klub, amely külföldi tulajdonban van, az Unión belül ellen tudott állni a kísérletnek. Kérdés, hogy ez így marad-e a jövőben is? Mik lehetnek azok az alkuk, amikor is az Unió szemet huny az ilyen állami erőszak, a politikai célokat is szolgáló, kikényszerített vagyonrablások fölött. Az a nemzetközi helyzet, amelyben a konfrontáció Oroszországgal csak növekszik, felértékeli a magyar kormányzat zsarolási potenciálját, ami azt jelenti, hogy továbbra is elnézőek lehetnek a belső autokratikus megoldásokkal szemben. Négy éve írtunk Ara-Kovács Attilával egy cikket arról, hogy a többsebességes Európa létrejötte nem egy lehetőség, hanem kikerülhetetlenül bekövetkező esemény lesz, mégpedig azért, mert egy érték és érdek ütközik a szövetségen belül: egyrészt az, hogy ez liberális demokráciák értékközössége, amelyen belül azokat az országokat, amelyek feladják ezeket az értékeket ki lehet nyomni, másrészt ez ütközik azzal a geopolitikai érdekkel, hogy ha bárki kikerül az Unióból, abba a geopolitikai vákuumba Oroszország benyomul. A vége mindenképpen az lesz, hogy kialakul a mag Európa, és paradox módon pont az orbáni érvek segíthetnek nekik ebben: ha nemzetállami Európát akartok, akkor hogyan lehetne megtiltani egyes nemzeteknek, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolataikat?
Azt jósolja tehát, hogy az Európai Unió a szervezeti gyengeségei miatt tartja rendszeren belül, például Magyarországot, de úgy, hogy egy kicsit kijjebb tolja…
Alapvetően geopolitikai okok miatt. De a kelet-európai országok éles kérdés elé néznek: vajon ebbe a mag Európába akarnak tartozni, vagy sem. A csehek, szlovákok, láthatóan igen, tehát a V4-ek között nincs ebben a kérdésben semmilyen homogenitás. Lengyelország különleges eset, mert ők lehetnének egy erősebb integráció legnagyobb nyertesei, ha odatartoznának, ha egy torz politikai folyamat nem lökné most őket Európa perifériájára. Ugyanakkor Románia, de még Bulgária sem akarna kimaradni egy erősödő integrációból. Miközben Orbán a nemzetállamot hangsúlyozza, ugyanakkor vétójogot követel magának az Unión belüli kérdésekben. Ez egy röhejes álláspont. Sehol nem tapasztalni az Unión belül azt, hogy egy ország vezetőjének személyes ambíciói ennyire ne legyenek összhangban az adott ország ténylegesen betölthető helyével.
Térjünk vissza a belpolitikához: mennyire szükségszerű, hogy ez a mai ellenzék ennyire szétesett képet mutasson?
Megint az lesz, mint négy éve: az együttműködést fogják hibáztatni. Pedig nem a céllal, illetve az együttműködéssel van a baj, hanem azzal, ahogyan ezt produkálták. 2014-ben nyilvánvaló volt, hogy Bajnai Gordon személyében van egy esélyes kihívó, de az ő pozícióját először a pártján belül ásták alá, majd a szocialisták tették ezt, és csak harmadrészt a Fidesz. Másfelől én értem, hogy az új politikai erőknek nehéz összefogni a korábbi, a konzekvenciákat nem levonó szereplőkkel, de attól, hogy ezek az egy és hat százalék között mozgó pártok azt mantrázzák, ők képesek egyedül is legyőzni a Fideszt, ez azt közvetíti a választók felé, hogy ők is hülyének nézik őket, s ugyanakkor a saját kormányképességükbe vetett hitet is aláássa. Végül pedig, ha el is jutnak a megegyezésig, akkor is fennmarad az egymással vívott értelmetlen küzdelem. Az ugyan akceptálható, hogy azok a pártok, amelyek öt százalék fölé képesek nőni, listán külön mérettessék meg magukat, másfelől viszont fontos lenne az egyéni körzetekben a megállapodás. Ha viszont azt látjuk, és különösen fontos itt Budapesten, hogy pártalkuk révén olyan jelölteket billentenek ki, akik négy éve megnyerték a körzetüket, akkor az ember elgondolkodik azon, hogy komolyan veszik-e a Fidesz elleni küzdelmüket. Ennek rossz az üzente, egészen pontosan az, hogy az egyéni teljesítménytől függetlenül bármikor politikai alkuk tárgyává válhat bárki.
Csak pár nappal Orbán Viktor bécsi tárgyalása után derült ki, hogy a magyar kormányfő és az osztrák kancellár, Sebastian Kurz között jelentős nézetkülönbségek maradtak. Nyugati szomszédunk környezetvédelmi és biztonsági veszélyek miatt is tiltakozik, miközben az Európai Unió bíróságához fordul, hogy a Paksi atomerőmű bővítését megakadályozza. A Független Hírügynökség arra volt kíváncsi, hogy valóban van-e biztonsági kockázata az atomerőműnek. Illetve a Roszatom által eddig épített erőművek színvonaláról, továbbá az ezzel kapcsolatos rémhírekről kérdeztük Ősz Jánost a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatóját.
Ön szerint van annak kockázata, hogy az osztrákok az Európai Bíróság elé viszik Paks II. ügyét, s a magyar kormány úgy tűnik, nem függeszti fel, hanem inkább felgyorsítja a bővítést?
Természetesen mindennek van kockázata. De fogalmunk sincs, hogy a fake news korában a híreikből mennyi a valós, a téves, vagy a torzított. Így nehéz bármit kommentálni. Mindenesetre az ön által említett hírből annyi igaz lehet, hogy az osztrákok Paks II. ügyében az Európai Bírósághoz fordulnak. Ezt a lépést a Századvég ifjú kutatója úgy kommentálta, hogy a bécsi kormány azért akarja megakadályozni az atomerőmű bővítését, mert annak áramtermelése versenyképes lesz az ausztriai vízierőművekkel vagy a megújuló villamosenergia-termelő technológiáikkal. Ami természetesen butaság, az állítás olyan mértékű tudáshiányra vall, hogy csodálkozom azon, hogy elhangzott a rádióban. Ámbár a magyar államnak is az az érdeke, hogy ilyen fél-információkkal tájékoztassák az embereket. Kétségtelen, az osztrákok félnek az orosz technológiától, de az atomenergiától is, hisz ők maguk leállították a Zwentendorfi erőművet. Lassan fel is számolják, pedig az nyugati gyártású erőmű volt. De tiltakoztak a csehországi Temelini reaktor ellen is, de bíróság elé vitték a brit Hinkley Pont építését is. Az utóbbit elsősorban a tiltott állami támogatás miatt, de egyelőre bírói döntés ez ügyben még nem született.
Ha az Európai Bíróság úgy dönt, hogy költségvetési forrásból nem lehet atomerőművet építeni, akkor piaci alapon képes működni a Paksi reaktor?
Ezt csak a jövő dönti el. Ha ugyanis jelentősen megnő a társadalom villamos energiával kapcsolatos igénye – s közben kiszáll a termelésből egy sor ma már elavult, fosszilis erőmű – akkor jelentősen fel fog menni a villamosenergia termelői átlagára. Ráadásul a megújuló energia felhasználása érdekében jelentős hálózatkorszerűsítést is végre kell hajtani, ezért úgy gondolom, hogy a mai olcsó villamosenergia-ár nem tartható fenn sokáig.
Tehát azt, hogy a Paks II működtetésében lesz-e állami támogatás, azt a jövő fogja eldönteni. Egészen pontosan az, hogy amikor a reaktor elkezd működni, akkor mennyi lesz a villamosenergia termelői átlagára. Ha ugyanis a paksi áram csak az átlagár felett állítható elő, akkor szükség lesz állami támogatásra, ha viszont az átlag alatti áron tudják adni, akkor nyereségesen tud majd termelni. Ezt ma nagyon nehéz megmondani. Viszont villamos energiára szükség lesz, hisz a gazdaság töretlen fejlődést produkál, s a negyedik generációs ipari forradalomhoz egyébként is sokkal több villany kell. Hiszen az e-mobilitás, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tárgyak tömege, elektromos autók, háztartási gépek gyakorlati alkalmazása mind azt jelzi, hogy az országnak több áramra van szüksége. Az import egyelőre ugyan olcsóbb, de ha nyugaton is sorra zárják majd be az elöregedett, elavult, fosszilis energiával működő erőműveket, akkor a villamosenergia ára jelentős mértékben megnőhet. Meglátjuk majd, hogy a megújulók felhasználása milyen mértékben gyorsul fel, és a tőketörlesztésük után milyen mértékben csökkenti az áram árát.
Meglátjuk, hogy az uniós bíróság engedi-e, hogy állami támogatással működjön az atomerőmű, ami – ha jól értem, egyelőre nem is dönthető el – de azt már látjuk, hogy a paksi bővítésnél használt erőmű prototípusa több helyen csődöt mondott. Voronyezsben például már beüzemelték, majd két hét után leállt az erőmű, utólag azt mondták, hogy a generátor műszaki problémája okozta a bajt. Ez nem hangzik vészjóslóan a szakember számára?
Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Roszatom VVER-1000 erőművének leggyengébb pontja a négy gőzfejlesztő. Viszont az jó hír, hogy a paksi bővítésnél már eldőlt, hogy a Generál Electric szállítja a gőzturbinát és segédberendezéseit, amivel jelentősen mérsékelhető a négy gőzfejlesztő meghibásodási kockázata.
Azt tudni kell, hogy az orosz turbinagyártó nem nyugszik bele, hogy kizárták őket az áramfejlesztő turbinák gyártásából. Még lehet jogorvoslat?
Nem, mert ez már eldőlt, kihirdették a végeredményt. Ezért azt mondom, hogy ha a nyugati típusú és színvonalú úgynevezett szekunderkört sikerül megfelelően illeszteni az oroszok VVER-1200 primerköréhez, akkor kielégítő megoldás születhet.
Viszont a Generál Electric egyelőre nem csinál ilyen turbinát?
Ilyen valóban nincs, de hasonló viszont van. Ha ezt valóban jó színvonalon sikerül legyártani és illeszteni, akkor jelentősen csökken annak kockázata, hogy egy hibás műszaki konstrukció épül meg Pakson.
De azt tudjuk, hogy a voronyezsi atomerőmű konstrukciós hibáját valóban kijavították már? Mert állítólag az iparvállalatok tiltakoznak az üzembe helyezés miatt.
Ezt én is olvastam az orosz lapokban, de lehet, hogy ez az említett fake news hírek kategóriájába esik, ugyanis közben folytatják a próbaüzemet és persze termel is a novovoronyezsi erőmű 6. blokkja.
De komoly építési nehézségek merültek fel Szentpétervár mellett is, a Leningrád 2 atomerőmű építése során sorozatos biztonsági és műszaki problémák miatt. Állítólag meghamisították az építési naplókat, megszegik a technológiai fegyelmet. Az elfogadottnál rosszabb minőségű anyagok használatáról is beszélnek. Ez mennyire lehet veszélyes?
Ez nagyon komoly veszélyt jelent. Ha nálunk is hasonló módon építkeznének az oroszok, akkor ennél nagyobb veszélyt atomerőmű építésénél el sem lehet képzelni. Ezek az információk persze informális módon jutnak el a magyar sajtóhoz, a Roszatom hivatalosan cáfolja ezeket a híreket.
A tisztánlátás miatt azoknak az országoknak a nukleáris hatóságai, amelyek VVER-1200 típusú erőművet építenek, azok összefogtak, – köztük van Kína, Finnország, Magyarország, Törökország, India – és kialakítottak egy közös hatósági állásfoglalást, hogy milyen eljárásokat, anyagminőséget, technológiát tudnak elfogadni az oroszok által leszállítandó VVER 1200-as atomerőműnél. Ezek a megfogalmazott követelmények megfelelnek a legjobb nemzetközi standardoknak. Reméljük, hogy a magyar hatóság maximálisan igyekszik majd ezeket az előírásokat betartani, és esetleg kormányzati intencióra nem fog szemet hunyni bizonyos lazaságok felett.
Már csak azért is szükség lehet a szigorra, mert a hírek szerint Fehéroroszországban egyszerűen feldőlt a reaktor. Az oroszok szerint ugyan legfeljebb elcsúszott, de miután a csernobili katasztrófa a közelben volt, elég ideges légkör alakult ki a térségben. Mit szól hozzá?
Sok a rémhír, a kacsa, a fake news, tudomásom szerint leejtették. Persze azon is nagyon sok múlik, hogy az adott ország hatósága mennyire szigorú az építőkkel szemben. A finnek – akik szintén ilyen erőművet építenek – egyszerűen nem fogadnak el bizonyos anyagminőséget és bizonyos biztonsági berendezéseket az oroszoktól.
Ezen túl még kifogásolták, hogy a Roszatom nem képes határidőre átadni az atomerőmű biztonságos működését garantáló dokumentumokat sem. Ráadásul a finn gazdasági miniszter megfenyegette az oroszokat, hogy ha nem változtatnak a tervezés színvonalán, az egész beruházás kútba eshet. Le lehet állítani egy ilyen építési folyamatot?
Igen, mert egyelőre még csak a tervezés fázisában vannak. Az elmúlt évben a terveket visszadobták az oroszoknak, de nem három-négy hónapra, tehát nem egyszerű hibajavításra, hanem 2018 év végéig. Ami számomra azt jelenti, hogy az egészet újra kell tervezni. Vagyis a finnek nem fogadták el a tervezés biztonsági koncepcióját, amit az oroszok az év végéig javíthatnak még, ellenkező esetben a finnek elállhatnak az egész beruházástól.
Tanár úr, négyből négy szóba kerülő beruházással van valami baj, ez normális dolog az atomerőmű építések esetén is, vagy laikusként van ok az idegeskedésre?
Ha a Roszatom minőségbiztosítási követelményei ide átjönnek, akkor valóban van félnivalónk, mert azok gyengébbek, mint a mienk. Engem nyugtalanít, hogy Paksra akarnak hozni 2500 orosz szakembert, akik persze orosz színvonalon építik majd az atomerőművet.
De úgy látom, hogy a magyar fél is labilis, mert Paks II. vezetőinek többsége 60 évnél idősebb. Tíz év az építési idő, nincs válasz arra, hogy ezek az akkor 70-hez közel járó szakemberek hogyan fogják elindítani majd az üzemeltetést. Az látható, hogy a korábbi üzemeltetők fogalmazzák meg a tervezési elvárásokat, de hogy ezt mennyire jól látják át, azt nem tudom megítélni. Ez kockázat, amit senki nem vitat.
Más koncepcióval, más hozzáállással, az orosz tervek hazai adaptációjával épült a Paks I erőmű, a 70-es években ott éltek a készülő atomerőműben a fiatal, későbbi üzemeltető szakemberek, hogy megtanulják az atomerőmű bonyolult kapcsolását, működését. Így aztán később hazai tudással, számos átalakítással nyugati és orosz berendezések felhasználásával a 20 éves üzemidő hosszabbítást is meg tudták csinálni. De ma nem látom azt a fiatal szakembergárdát, amely felügyeli az atomerőmű építését elsajátítva a későbbi üzemeltetését.
Igaz, ehhez még sok reformra van szükség, mint ahogy négy másik, nyugat-balkáni államban is, amelyek szintén uniós tagok akarnak lenni – ezt írja bővítési stratégiájában az Európai Bizottság.
Az érintett hat ország: Szerbia, Montenegro, Albánia, Macedónia, Bosznia és Koszovó. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: „A Nyugat-Balkán stabilitásába és jólétébe való befektetés egyet jelent az Uniónk biztonságába és jövőjébe való befektetéssel.” Szerinte
„szilárd politikai akarattal, valódi és tartós reformok végrehajtásával és a szomszédokkal fennálló viták végleges rendezésével”
a hat ország előre tud haladni az uniós csatlakozáshoz vezető úton.
A bővítési stratégia szerint elképzelhető Montenegró és Szerbia 2025-ös csatlakozása, de ez attól függ, milyen mértékben haladnak a reformok. Egyelőre
csak ezzel a két országgal folynak csatlakozási tárgyalások.
A Bizottság kiemelte, hogy a 2025-ös év nem tekinthető rögzített időpontnak, de még céldátumnak sem.
Azt írják: Montenegrónak elsősorban a jogállamiság, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén kell eredményeket felmutatnia. Szerbiában pedig elengedhetetlenek a jogállamisági és gazdasági reformok, illetve a Koszovóval való kapcsolatok átfogó normalizálása.
Jean-Claude Juncker (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Albániáról és Macedóniáról azt írják, hogy jelentős előrehaladást értek el az uniós csatlakozáshoz vezető úton, és a bizottság készen áll arra, hogy ajánlást készítsen a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. Folyamatos erőfeszítéssel és szerepvállalással Bosznia-Hercegovina is tagjelölt lehet, és Koszovónak is lehetősége van arra, hogy a stabilizációs és társulási megállapodás végrehajtása révén idővel tovább haladjon az integráció útján.
Azt is kiemelték, hogy az elért eredményektől függően az egyes országok utolérhetik, vagy meg is előzhetik egymást.
Johannes Hahn bővítési biztos azt mondta:
„Nem fogjuk megismételni a múlt hibáit.”
Ezzel arra utalt, hogy Bulgáriát és Romániát sokak szerint elsietve vették fel az Unióba. Azt is kijelentette, hogy új tagállamok csak akkor csatlakozhatnak, ha megoldották a konfliktusaikat a szomszédjaikkal.
Az Európai Bizottság közleménye szerint hat kiemelt területet határoztak meg az érintett országokkal való együttműködés elősegítésére.
Jogállamiság: az uniós normákkal való összehangolásra irányuló részletes cselekvési terv kiterjesztése.
Biztonság és migráció: a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemre, valamint a határbiztonságra és a migrációkezelésre vonatkozó együttműködés fokozása.
Társadalmi-gazdasági fejlődés: a magánberuházásokra irányuló garancianyújtás fellendítése, az induló vállalkozások és a kkv-k támogatása, és a kereskedelmi eljárások egyszerűsítésének fokozása, nagyobb figyelem a foglalkoztatási és szociálpolitikára, nagyobb összegű pénzügyi támogatás a szociális ágazat, különösen az oktatás és az egészségügy részére.
Közlekedés és energetika: kezdeményezések a térségen belül és az Unióval, többek között új beruházási támogatás.
Digitális menetrend: Ütemterv összeállítása a roamingköltségek csökkentésére, a széles sávú rendszer kiépítésének támogatására, valamint az e-kormányzat, az e-közbeszerzés, az e-egészségügy és a digitális készségek fejlesztésére.
Megbékélés és jószomszédi kapcsolatok: a büntetlenség elleni küzdelem és az átmeneti igazságszolgáltatás támogatása, az együttműködés fokozása az oktatás, a kultúra, az ifjúság és a sport területén.
Emellett arra is javaslatot tettek, hogy 2020-ig fokozatosan emeljék az úgynevezett előcsatlakozási támogatások összegét.
A stratégia azt is kiemeli, hogy
az EU-nak is fel kell készülnie az új tagok befogadására,
intézményi és pénzügyi szempontból is. Az Európai Tanácsban például jobban ki kell használni a minősített többségi szavazás nyújtotta lehetőségeket, hatékonyabb mechanizmusokra van szükség arra az esetre, ha valamely uniós országban módszeresen megsértik a jogállamisági elveket, továbbá különleges előírások kellenek annak biztosítására, hogy a jövőbeli tagállamok ne akadályozhassák meg más nyugat-balkáni tagjelöltek csatlakozását.
Ma az Adélok ünneplik a névnapjukat. Méghozzá egy szokatlanul meleg januári napon, hiszen a hőmérséklet csúcsértéke 8 és 14 fok között alakul, s késő estére is csak 2 és 7 fok közé hűl le a levegő. De azért nem lesz ez sem fenékig tejfel – sok napsütés nem várható, inkább borús időre kell számítani, helyenként köddel, s gyenge esővel. Nézzük, miről írnak a mai lapok!
Magyar Nemzet – Furcsa pályázatok a NAV-vezető választókerületében
Egyforma pályázatok, csomagban megszavazott támogatások Tállai körzetében – címmel jelent meg a Magyar Nemzet terjedelmes összeállítása arról, hogy nem sokat vacakoltak a pályázatírással Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fideszes vezetőjének választókerületében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A lap kiderítette, hogy Ónod, Mályi, Hejőszalonta és a Mezőkövesdi Zsóry SE – amelynek Tállai a társadalmi elnöke – szinte szóról szóra megegyező pályázattal nyert az Európai Unió terület- és településfejlesztési programjának (TOP) forrásaiból. Ráadásul a Mezőkövesdi Zsóry SE: az NB I-es labdarúgócsapatot is fenntartó egyesület egy olyan pályázaton – a helyi identitás és kohézió erősítésére – nyert 39,5 millió forintot, amelyre kizárólag önkormányzatok pályáztak (19 nyertes konzorcium között egymilliárd forintot osztottak szét). Tállai klubja konzorciumvezetőként jutott támogatáshoz, partnerei a város önkormányzata és a helyi Közkincstár kulturális egyesület.
A pályázatokat felügyelő hivatali szakember nem is tudott arról, hogy nyertek, sőt, arról sem, hogy egyáltalán jelentkeztek a kiírásra. Azt állította ugyanis, hogy bár megírták a pályázatukat, végül nem adták be. Az egyesület ügyvezetője pedig azzal hárította el a lap megkeresését, hogy ha mondanivalója lesz, majd nyilatkozik, de akkor sem ennek a lapnak.
A Tállai András körzetéhez tartozó pályázók annyira nem adtak a látszatra, hogy a szövegegyezésen kívül minden településen közlekedésbiztonsági programokra pályáztak, amelyet mindenhol pontosan ugyanúgy szerveznének meg.
A lap emlékeztet arra, hogy a Békés megyében korábban elnyert pályázatok is hasonló belterjességről árulkodnak.
Tavaly december végén sok azonos tartalmú pályázat miatt a Miniszterelnökség leállított egy vidékfejlesztési pályázatot. A rendőrség pedig mesterséges környezet megteremtésének gyanúja miatt indított nyomozást.
Népszava – Habony ügyvédje és egy belügyi közbeszerzés
Nemzetbiztonsági szempontból kényesnek tűnő belügyi közbeszerzésnél is felbukkant a Habony Árpádhoz köthető Kovács Loránd ügyvéd – tudta meg a Népszava.
A Belügyminisztérium 2015-ben kiírt egy közbeszerzési eljárást, amelyen bűnözők, terroristák megfigyelésével kapcsolatos adatok tárolásához akartak különleges technológiai kémkedési technikák ellen is védett számítástechnikai eszközöket beszerezni. A belügy a lap megkeresésére szűkszavúan válaszolt az ügyben, de úgy tűnik, a közbeszerzés eredetileg kiírt formájában a beszerzés dokumentációját – a Habony Árpád ügyvédjeként ismertté vált – Kovács Loránd irodájában tárolták volna. A közbeszerzésen Kovács Lorándot, illetve ügyvédi irodáját jelölték meg kapcsolattartási pontként.
Kovács Lóránd az utóbbi szűk hat évben húsznál is több, zömében a fővároshoz kötődő közbeszerzésnél volt a kiíró kapcsolattartási pontja. Kovács és Habony Árpád kapcsolatáról is írt már a lap, s több sajtóhír is foglalkozott vele.
A lap részletesen leírja, hogy milyen áttéten keresztül működött ez a kapcsolat, majd rámutat: az pedig az ügy kényességét ismerve különösen pikáns, hogy noha Habony és érintett rokonai rendre cáfolták, hogy közük lenne hozzá, egy, az Átlátszónak adott interjúban az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként 13 évre ítélt Portik Tamás úgy emlegette a tanácsadó hozzátartozóit, mint akikkel kapcsolatban állt. Portik történeteiben Habony neve mellett Pintér Sándor belügyminiszteré is felbukkant.
A közbeszerzési kiírást végül a határidő lejárta előtt egy nappal visszavonta a belügy. Az biztos, hogy nem az érdeklődés hiányában, a hirdetmény szerint a sztornóról ugyanis tájékoztatták a bejelentkező gazdasági szereplőket is. Később a beszerzést már hirdetmény nélkül írták ki nagyon hasonló tartalommal; az eredményről szóló értesítésben viszont már nem szerepelt a Habony-ügyvéd neve. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Kovács Lorándnak nem volt szerepe a megismételt közbeszerzésben.
Kérdéseinkre az ügyvéd csak „nem a nyilvánosságnak szánt” választ küldött, a Belügyminisztérium pedig értésünkre adta: nem közölnek a nyilvános értesítőkből kihámozható adatokon túli részleteket.
Magyar Idők – Hiller István nem ír alá megállapodást a Jobbikkal
A választmány elnökeként az aláírásom nélkül nincsen érvényes szövetségi politika. Az én kezem pedig nem fog aláírni együttműködést a Jobbikkal – jelentette ki a lapnak adott interjúban Hiller István. Az Országgyűlés MSZP-s alelnöke egy lassan, de egyre gyorsuló ütemben tisztuló képet lát, az ellenzék kimozdult a holtpontról. Az a választó, aki már eldöntötte, hogy elmegy szavazni, de azt még nem, hogy kire, most valódi alternatívát láthat ebben a szövetségben.
Április 8-a ismét nyitott kérdés.
A korábban elveszített szavazók százezrei most térnek vissza hozzájuk – mondta, hozzáfűzve: ez a tény többet számít, mint a régről előhúzott mondatok – reagált arra felvetésre, miért Karácsony Gergellyel és nem egy szocialista miniszterelnökjelölttel futnak neki a választásoknak.
Arra felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc célja 2018-ban nem a kormány leváltása, hanem hogy maga alá gyűrje a baloldalt, mindenekelőtt az MSZP-t Hiller úgy reagált: nekem ez a kormány, ez a rendszer az ellenfelem, aminek a leváltásán dolgozom. Nem azzal foglalkozom, hogy mi Gyurcsány Ferenc vélt vagy valós törekvése, hanem azzal, hogy az MSZP–Párbeszéd-szövetség erősödjön.
Kifejtette hogy ma már nem működik az a konglomerátum, amit balliberális értelmiségnek neveztek. Van baloldali és van liberális értelmiség. Leszögezte: nem lesz együttműködési megállapodás a Jobbikkal. Helyi megállapodásokról sem tudok, és nem is tanácsolná senkinek.
Azt nem tekintem szövetségi politikának, ha az MSZP jelöl vagy támogat valakit, akit tőle függetlenül más párt is támogat a saját jogán. Állítom, hogy Ózdon és Salgótarjánban sem volt háttéralku, az emberek változást akartak.
A politikai siratóasszony szerepét magukra vállalóknak azt üzente, hogy egy ideig nyugodtan takarékra tehetik a könnyzacskóikat: az MSZP-nek és ennek a szövetségnek van jövője.
Magyar Hírlap – Farage: Az unió célja az asszimiláció
A Magyar Hírlap interjút közöl a Brexit élharcosával: Nigel Farage brit politikus, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke szerint az Unió jelenlegi formájában tartományokká alacsonyítja tagállamait, és a nagyok mindig legyőzik a kicsiket. Merkel, Juncker, Macron, Verhofstadt – mind ugyanazt mondja. Az Európai Egyesült Államokat akarják felépíteni, egy egységes Európát, még csak nem is egy föderálisat. A korlátozott szuverenitásról szóló Brezsnyev-doktrína a prágai tavasz után – ez ma Európa.
Szerinte egy ponton ugyanazt a vitát fogják Magyarországon lefolytatni a jövőjükről, mint a britek. Tény: nem lehetnek egyszerre autonóm, független, demokratikus nemzetek és tagjai ennek az Európai Uniónak.
„Orbán Viktor ötévente eljön az EP-be, durvák vele, őket egyszerűen nem érdekli, amit mond.
Soros kapcsán kifejtette, hogy soha a politika világában nem láttunk még politikai nyomásgyakorló csoportot ennyi pénzzel, mint amennyivel a Nyílt Társadalomért Alapítványoknak rendelkeznek.
Soros le akarja rombolni a nemzetállamot, le akarja rombolni a család egységét, minden olyan normát, amit a nyugati társadalomnak tulajdonítunk. Élet-halál harcot vív a magyar miniszterelnökkel.
Szerintem az emberek többsége nem is érti, milyen mértékű ennek az embernek a hálózata, és mekkora pénz van mögötte. Óriási propagandaháború zajlik. Korábban rámutattam, hogy Sorosnak kétszázhuszonhat barátja van az EP-ben, kértem őket, hozzák nyilvánosságra elkötelezettségük mértékét. Persze nem kaptam egy választ sem. Szóval Soros valós probléma, nem csak Magyarországnak, hanem sokkal szélesebb értelemben. Nagy ellensége George Soros a nemzetállamnak és a zsidó-keresztény kultúrának.
December végén az Európai Bizottság megindította azt a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen, amellyel Magyarországot fenyegették egész ősszel és többek között az Európai Tanácson belüli szavazati jog elvételével is járhat. A lépés számos kérdést vet fel, amelyek közül a legfontosabb kétségkívül az, hogy vajon meg fogja-e vétózni Orbán a lengyelek szankcionálását. A válasz keresésében kiváló kiindulási pontot kínálnak az Azonnali és a Politico elemzései, amelyek kisebb hibáik ellenére is rendkívül lényeglátóak.
Miért dobták le Lengyelországra az “uniós atombombát”, amikor ránk nem?
Ez volt talán az a kérdés, amely a leggyakrabban hangzott el a politikával foglalkozó médiában a 7-es cikkely kapcsán december végén. Az eljárás hivatalosan az Európai Unió alapvető értékeinek megsértése miatt indult, viszont ez korántsem nyújt kielégítő választ a kérdésre, hiszen a magyar kormány is bőven hozott már olyan döntéseket, amelyekre az unió vezető politikusai komoly értékalapú felháborodással reagáltak.
A nukleáris indítógomb megnyomása után hamar érkezett a megoldás az Azonnalitól: az Európai Bizottság azért csapott le rögtön Lengyelországra az időhúzás helyett, mert amíg Orbánék egyszerre csak néhány terület kisebb megváltoztatására fókuszálnak, Kaczyńskiék a teljes igazságszolgáltatást kivégzik és újramodellezik.
Az elemzés viszont nem áll meg az ok megtalálásánál, hanem feltárja az ok mögötti indítékot is:
az igazságszolgáltatás totális újratervezése nem az uniós alapértékek megsértése miatt böki az uniós vezetés csőrét, hanem azért, mert független bírák hiányában a Lengyelországban működő nyugati cégek érdekérvényesítő ereje jelentősen gyengül.
Ezzel szemben Orbán Viktor Magyarországán hiába bevett gyakorlat már, hogy a jogszabályokat kifejezetten egy-egy vállalatra szabják, a tőkeerős nyugati cégeknek jó alkupozíciójuk van, azaz nem áll a kormány érdekében, hogy kiszúrjanak velük. A szerző értékelése szerint Orbán is megérdemelné a 7-es cikkes eljárást, csak ez az egész nem az uniós értékekről, hanem a pénzről szól.
Sajnálatos ugyanakkor, hogy a dolgok mélyére ható elemzés ezen végkövetkeztetés ellenére készpénznek veszi, hogy a szankcionálásból úgysem lesz semmi, mert Orbán Viktor meg fogja vétózni azt. Azért ennek ellenére, mert a vétó elleni érvek gyakorlatilag pontosan ugyanolyan gazdasági érdekekre alapoznak, mint amelyekkel a lengyelek elleni eljárást indokolták a cikkben.
Térjünk is át a legfőbb kérdésre: vétózna-e Orbán? Ahhoz, hogy egyáltalán el tudjunk indulni valamerre, meg kell érteni a miniszterelnök vétójának jelentőségét.
A 7-es cikk szerinti eljárás egy fölöttébb hosszadalmas folyamat, amely becslések szerint leghamarabb is csak másfél év múlva zárulhat le.
Ahhoz, hogy a lengyeleket valóban szankcionálja az unió, először az Európai Tanács négyötödös többsége szükséges, majd az Európai Parlament rábólintása. Ez jó eséllyel meg is fog történni, viszont ez még csak egyfajta figyelmeztetés, ezután ki is kell mondani az uniós alapértékek megsértését, amelyhez viszont már egyhangúság szükséges.
Itt jön a képbe Orbán, ugyanis az egyhangúság miatt elég, ha egyedül ő mond nemet és el is buknak a lengyelek elleni szankciók. A miniszterelnök által fennen hangoztatott lengyel-magyar barátság, a keresztény kultúra megvédése és az illiberális testvériség első ránézésre arra enged következni, hogy Lengyelország és Magyarország másik elleni szankciókat kölcsönös megvétózásával simán kijátszaná az uniót.
Csakhogy ez az elképzelés is azt feltételezi, hogy a nemzetközi politika magasztos értékekről szól. A valóság ezzel szemben az, hogy
ahogyan a 7-es cikk sem a demokráciáról és a jogállamiságról szólt, úgy Orbán vétója sem a közös kultúrán, ideológián és a barátságon fog múlni, hanem a gazdasági érdekeken.
Ezt bizonygatja a Politico elemzése, amely a két ország közötti alapvető különbségek, illetve Orbán és Kaczyński erősségeinek és gyengéinek leírásával és értelmezésével keresi a megoldást arra, hogy “hogyan oszlassuk fel Európa illiberális tengelyét”, azaz hogyan tudja az Európai Unió elérni, hogy Orbán ne vétózzon a 7-es cikk szerinti eljárás végén.
A két jobboldali populista illiberális demokráciája közötti legfőbb különbségként a szerző a rendszer legitimációját jelöli meg.
Magyarországon már lezajlott az illiberalizmus legitimációja, annak köszönhetően, hogy Orbánnak sokkal nagyobb a társadalmi támogatottsága, mint a Jog és Igazságosságot vezető Jarosław Kaczyńskinak.
Annak ellenére, hogy a cikk tévesen állítja, hogy a Fidesz legmagasabb népszerűségi mutatója 70 százalékos volt, az érv abszolút megáll a lábán és bizonyul a legjobb magyarázatnak arra, hogy mi miért is nem kaptunk a nyakunkba egy 7-es cikk szerinti eljárást.
Az orbáni rendszer tehát már be van betonozva, rég ki lett alakítva a megfelelő jogi környezet ahhoz, hogy a miniszterelnöknek ne kelljen alaptörvényt sértenie egy-egy vitatott lépésével.
A rendszer szilárdságának ellenére viszont gazdaságilag sokkal jobban függünk az Európai Uniótól, mint a lengyelek.
Lengyelország lakossága négyszer nagyobb Magyarországénál, ennek következtében nagyobb a belföldi felvevőpiacuk, mi viszont kénytelenek vagyunk az exportra fektetni a hangsúlyt. Nem véletlenül kezdte az évet Orbán Viktor Bajorországban a CSU-nál: Németország a legnagyobb gazdasági partnerünk, exportunk majd’ 30 százaléka oda irányul, belföldön pedig minden három új állásból egy német cégnek köszönhetően jön létre.
A kulcs tehát itt is a gazdasági érdek. A szerző szerint
ha az EU bekeményít és a magyar obstrukcionizmus fenyegeti az uniós támogatások áramlását Magyarországra, akkor Lengyelország nem számíthat az orbáni vétóra.
Jelenleg a vétó elmaradása reális opció annak ellenére, hogy Orbán körbeturnézta a hazai és a külföldi médiát is azzal, hogy vétózni fog és “megvédi Lengyelországot”. 2011 óta magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy nem arra kell figyelnünk, amit mond, hanem kizárólag arra, amit tesz. Azóta a kommunikáció és a valós cselekvés éles elválasztásáról szóló, elhíresült mondás számtalanszor igazolást nyert, legutóbb éppen csak pár napja, amikor kiderült, hogy a tavalyi év során 1300 bevándorlót fogadtunk be titokban – miközben nagyban zajlott a bevándorlásellenes kampány.
A politika helyét átvevő kommunikáció hivatott arra, hogy a miniszterelnök opportunizmusát leplezze – keresztény értékek így, keresztény értékek úgy, lengyel-magyar barátság ide vagy oda, Orbán Viktor valós cselekvését mindig az aktuális érdekek határozzák meg:
“Amíg Kaczyński fanatikus, addig Orbán pusztán cinikus. Kaczyńskinak a pragmatizmus az árulás vagy a gyengeség jele, Orbánnak pedig a politika lényege. A pragmatikus vezetők általában nem mennek szembe a saját érdekeikkel, és sosem követnek el politikai öngyilkosságot.”
– írja a Politico szerzője.
Emlékezzünk vissza, a miniszterelnök szűk egy éve már el is árulta illiberális barátját, amikor Kaczyński nyomatékos felszólítása ellenére támogatta annak ősellenségét, Donald Tuskot az Európai Tanács elnöki pozíciójára való újraválasztásában. Emellett az új lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki sem kapott látogatása során egyértelmű biztosítékot arra, hogy ha arra kerülne sor, akkor Orbán élne a vétó jogával.
Hiába tűnik valószínűbbnek a vétó elmaradása jelenleg, illetve az EU-s támogatások csökkentésének esetében, pontosan Orbán opportunizmusa miatt nem fogadnék nagyobb összegben a vétóról. Hogy lesz-e a vétó vagy nem, azt majd a dolgok aktuális állása fogja meghatározni és mivel az egyhangúságot igénylő döntés leghamarabb másfél év múlva lesz esedékes, addig még sok víz lefolyhat a Dunán.
Egy dolog viszont már most is biztos:
ha Orbán Viktor nem él a vétó jogával, azzal gyakorlatilag egy az egyben beismeri, hogy álláspontja, amely szerint nettó befizetői vagyunk az Európai Uniónak és egyáltalán nem vagyunk ráutalva anyagilag, nem több egyszerű hazugságnál.
Bojko Boriszov először tartott sajtótájékoztatót azóta, hogy Bulgária lett az EU soros elnöke. Azt üzenete Donald Tusknak, hogy ne szóljon bele a lengyel belpolitikába.
Boriszov ugyanannak a pártszervezetnek a tagja, mint az Európa Tanács elnöke, és elmondta, hogy barátok is, de semlegesnek kell maradniuk a kérdésben. Ezzel arra utalt, hogy Tusk, aki korábban lengyel miniszterelnök volt, nemrég egy lengyel lapnak azt állította, hogy az ország akár ki is léphet az Európai Unióból.
Tusk szerint Varsóban a kormányzó pártot csakis a pénz érdekli, és ha nem kap elég támogatást az EU-tól, akkor népszavazást tarthatnak a kilépésről. Tusk a Tygodnik Powszecny című lengyel lapnak arról is beszélt, hogy Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője a törvények felett állónak tekinti magát arra utalva, hogy Brüsszel bevetette a hetes cikkelyt Lengyelország ellen a jogi reform miatt. Tusk szerint Kaczynski nyomasztó tehernek érzi az EU szabályait, melyek megkövetelik a demokrácia és a piacgazdaság törvényeinek a betartását.
Boriszov a Tusknak szóló üzenet mellé hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy Bulgária megvétózna bármilyen döntést Lengyelországgal szemben az EU-ban.
Arra, hogy bárkit kizárjanak az Európai Unióból gyakorlatilag semmi esély nincs – nyilatkozta Valki László nemzetközi jogászprofesszor a Független Hírügynökségnek. Azt azonban nem tudja megjósolni a szakember, hogy Orbán Viktor egy esetleges nagyarányú győzelem után merre viszi az országot, hiszen az elmúlt években szinte teljesen megjósolhatatlan volt mit fog csinálni. A szakma, a nemzetközi jogászok és a megfigyelők meglehetős értetlenséggel állnak a magyarországi történések előtt, így például ahhoz, hogy mit művel a kormány a civilszervezetekkel vagy a CEU-val. Arra a felvetésre, hogy jogi trükköket hajt-e végre Orbán és csapata Valki László azt mondja: ezek nem trükkök, egyszerűen jogsértések.
Kicsit megijedtem, amikor felhívott és azt mondta, hogy Magyarországról akar kérdezni…
Jó, akkor kezdjük innen. Nem szívesen beszél Magyarországról? A magyar jogrendszerről vagy a magyar kormány viszonyáról a nemzetközi joghoz?
A magyar kormány viszonya a nemzetközi joghoz nem kifejezetten könnyű téma, ez a kormány ugyanis teljesen figyelmen kívül hagyja azt, hogy mit mondanak a nemzetközi normák, és mit tartalmaznak azok a szervezeti előírások, amelyek az Európai Unió működését szabályozzák. Ez a folyamat elég hamar elkezdődött. Orbán Viktor 2010 óra folyamatosan azt magyarázza a világnak, hogy a magyar szuverenitás megőrzése az elsődleges cél, amelyet úgy lehet elérni, ha az ő saját elképzelései megvalósulnak. Nem törődik azzal, hogy az unió normái, amelyeket részben ő maga fogadott el, továbbra is érvényesek, és ma már egyetlen ország sem indulhat ki abból, hogy abszolút szuverenitást élvez. A szuverenitás fogalma még a XVI-XVII. században alakult ki, és akkor abszolút szuverénnek azt a monarchiát nevezték, akinek a tetteit, magatartását, döntéseit senki sem bírálhatta felül. De már akkor is voltak gondolkodók, mint például Jean Bodin, aki már 1576-ban kifejtette, hogy a szuverenitás ugyan abszolút, de van, ami korlátozza, nevezetesen a természetjog, az isteni törvények, a magántulajdon és a nemzetközi jog. Bodin már tudta azt, amit ma Magyarországon még nem érzékelnek pontosan:
ha egy ország nemzetközi szerződést köt, ezzel egyfelől a szuverenitását gyakorolja, másfelől valamit fel is ad belőle.
Magyarországon mostanság mintha valami mást érzékelnének: azt tudniillik, hogy nem kell olyan komolyan venni az uniós szerződéseket. Márpedig, amikor az integrációs szervezet létrejött, valószínűleg nem gondoltak arra, hogy lesz ország, lesznek országok, amelyek inkább a kibúvókat keresik. Vagy tévednék?
Az Európai Uniót annak idején úgy alapították, illetve a későbbiek folyamán úgy módosították az alapszerződéseket – például 2009-ben a lisszaboni szerződéssel –, hogy maguk a tagállamok nem akartak túl sok „fegyelmi” jogkört adni az uniónak. Ezért a legkeményebb szankciót kilátásba helyező 7. cikk alkalmazása csak elvben vezethet el a szavazati jog felfüggesztéshez, gyakorlatilag azonban a tagállamok vétójoga miatt erre nincs lehetőség. Ugyanakkor a bizottság kötelezettségszegési eljárásokat indíthat a jogsértő, illetve a közös döntéseket végre nem hajtó tagállamokkal szemben. Ez a szankciós rendszer működik, a bizottság nagyon sok ilyen eljárást indít, túlnyomórészt gazdasági-technikai kérdésekben. Csak nálunk és a lengyeleknél merült fel eddig az, hogy nem tartjuk be a jogállami normákat, és szerdán a bizottság meg is indította Varsó ellen a 7. cikk szerinti eljárást.
Egyetért-e velem abban, hogy Orbán Viktor fokról fokra bátrabbá vált az unióval szemben; ahogy rájött arra, hogy ez a szervezet lényegében olyan, mint a fogatlan oroszlán…
Én nem vagyok biztos abban, hogy Orbán Viktor csak mostanában kezdett keményebb politikát folytatni az EU-val szemben. Ne felejtse el, hogy már 2012-ben is élesen fogalmazott. Az Európai Parlamentből hazatérve például azt mondta Budapesten, hogy „sallerokat és kokikat” osztott ki az őt bíráló képviselőknek, később kijelentette, hogy „az olyan vezetői felfogással, mint amilyet az Európai Bizottság képvisel, még egy vidéki kócerájt sem lehetne elvezetni.” Ebben az évben adta elő a „pávatáncra” vonatkozó elképzeléseit is, amelyek azt jelentették, hogy még látszólag sem veszi komolyan az európai intézmények kívánságait, elvárásait. Mindhárom kijelentése súlyosan sértő volt. Szóval én nem érzem azt, hogy az ő stílusa egyre rosszabb lenne, azt azonban igen, hogy egyre szélsőségesebb lépéseket enged meg magának. Például, amikor pert indított a belügyminiszterek tanácsa, azaz az unió ellen, mert az szerinte Magyarországra menekültkvótát akart rákényszeríteni. Pedig mindössze annyi történt, hogy Magyarországnak a menekültválság legnehebb esztendejében, 2015-ben 1294 menekültkérelem elbírálását kellett volna átvennie a legsúlyosabban érintett Görögországtól és Olaszországtól. A magyar kormányzat maga dönthetett volna arról, hogy elismeri-e a kérelmezők menekültstátusát vagy sem. A pert, amit indítottunk, természetesen elveszítettük. Ezek után a bizottság indíttatott ellenünk kötelezettségszegési eljárást, mivel nem tartottuk be a 2015-ben hozott határozatot. Ezt a pert is el fogjuk veszíteni.
De ez már bőven a választások utáni időszakra esik. Így aztán a kormány most is ugyanúgy beszél a kötelező kvótáról, mintha lenne ilyen.
Valóban nincs ilyen. Mindössze annyi történt, hogy most novemberben az Európai Parlament véleményt nyilvánított arról, hogy miként kellene a jövőben egy hasonló esetben eljárni, de szó sincs döntésről. Egyébként a parlament nem is jogosult döntést hozni, véleménye egyszerűen az Európai Tanács elé fog kerülni, abban pedig ott ül Orbán Viktor is, és nélküle elvi döntést sem lehet hozni.
Eredetileg onnan akartam indítani ezt a beszélgetést, hogy a jogrendszerről azt vélné a laikus, hogy szigorú szabályok szerint működik, de mintha Magyarországon inkább elképesztő rugalmasságot mutatna, nem?
A jogi normák azért tűnnek rugalmasnak, mert nem lehet rövid jogszabályokban kivétel nélkül minden esetre használható, egyértelmű normákat alkotni. Ezért például, amikor a Velencei Bizottság elkezdte vizsgálni a lex CEU-t, először azt tekintette át, hogy milyen regionális, azaz európai, továbbá milyen univerzális normák szabályozzák az oktatáshoz és az oktatási intézmények alapításához való jogot. Meglepő módon úgy találták, hogy az 1966-ban kötött univerzális emberi jogi egyezségokmány – amelyet a kádári Magyarország is elfogadott – szigorúbb megfogalmazást tartalmaz, mint az a hasonló európai egyezmény, amelyhez csak 1993-ban csatlakoztunk. Ezért többek között ennek és az Európa Tanács strasbourgi bíróságának az esetjoga alapján fogalmazták meg véleményüket. Nem mellesleg a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezték a lex CEU elfogadását. Mindezzel azt akarom mondani, hogy „rugalmasság” csak itthon tapasztalható, a Velencei Bizottság és más nemzetközi testületek alapos és széles körű jogértelmezési munkát végeznek.
Igen, de az Orbán-kormány folyamatosan igyekszik megteremteni, átírni, visszamenőleg érvényesíteni a maga akaratát, új és új jogszabályokat és értelmezéseket alkotva.
Magyar jogszabályokkal nem lehet kitágítani, megváltoztatni a nemzetközi jog kereteket.
A CEU-ügy viszont azt mutatja, hogy trükkökre mindig van ereje a kormánynak.
Ezek az én értelmezésemben nem trükkök, hanem egyszerűen jogsértések. Ezeknek a jogellenes voltát egy nemzetközi jogász viszonylag hamar érzékeli.
Nem arról van szó, hogy a magyar kormányt képviselő ügyes és ravasz jogászok olyan érvelést adnak elő akár Luxemburgban, akár Strasbourgban, amely a magyar alaptörvényre vagy más jogszabályokra hivatkozva a másik (többi) felet meggondolásra készteti. Hadd mondjak erre egy példát. Az előbb említett kvótaügyben a magyar beadvány önmagában jó jogászi teljesítmény volt, és a hazánkat kint képviselő jogászok is intelligens álláspontot fejtettek ki, mellőzve az itthon megszokott politikai szólamokat. A magyar belső jogra emlékezetem szerint nem is hivatkoztak. Ennek ellenére a luxemburgi bíróság kivétel nélkül mindegyik magyar érvet elutasította, és azt mondta, hogy azok nem egyeztethetők össze az uniós joggal.
Azt mondta, ezekről az ügyekről jól látható, hogy jogsértőek. De akik az ellenvéleményüket beadják, azok is jogászok. Ezek szerint mindig lehet találni olyan embert, aki a nevét adja az ilyen ügyekhez?
Akik ezeket a beadványokat készítették, a külügyminisztérium szakemberei, és a kormányt képviselő ügyvédekként jártak el. Ezt minden esetben természetesnek kell tekintenünk, minden ügyvéd minden perben a saját megbízóját képviseli.
Az ön tudását használta valamikor is a magyar kormány?
Ez a kormányzat nem. Korábban előfordult, hogy felkértek a közreműködésre, például a Bős-Nagymaros-ügyben, amelyben kollégáimmal először az Antall-kormányt, majd a Horn-kormányt képviseltük. Ott a saját nézeteink szerencsére nagyjából megegyeztek mindkét kormányzat álláspontjával.
Gondolom, vannak személyes kapcsolatai a nemzetközi jogban jártas kollégákkal, szerte a világban. Hogyan vélekednek ők arról, ami Magyarországon történik?
Elképedtek, amikor a sajtóból értesültek a nálunk történtekről. Arra, ami itt történik, lelkileg nem voltak felkészülve. Arra nagyjából számít a szakma, hogy például az új osztrák kormánykoalíció, amelynek egy szélsőjobboldali párt is tagja, olyan jogszabályokat is alkot majd, amelyek esetleg nem lesznek összeegyeztethetőek a nemzetközi joggal. Hiszen ez a Szabadság Párt, amely most csatlakozott a Néppárthoz, 2000-től egyszer már hasonló felállásban kormányozott Ausztriában. Arra azonban nem voltak felkészülve, hogy 2010-ben egy polgári középpárt Magyarországon ilyen lépéseket fog tenni. Ezek már az első pillanattól kezdve értetlenséget váltottak ki. Emlékezetes, hogy 2010-ben az új parlament úgy kezdte meg munkáját, hogy elfogadott egy Trianon-határozatot, amelynek szövege önmagában ugyan semmi kivetnivalót nem tartalmazott, csak éppen már a címében is vészjósló volt a környező országok számára. Aztán ugyanez a parlament elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt is. A kettőt együtt a revansizmus újraéledésének jeleként értékelték. Később az ilyen jellegű törvényhozást mellőzték, de komoly visszatetszést keltettek például a médiára vonatkozó normák, az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek, valamint módosításainak elfogadása, avagy a bírák, ügyészek, közjegyzők nyugdíjkorhatárának leszállítása. Emlékezetes, hogy az utóbbi a magyar bírói kar tíz százalékának – zömmel vezetőinek – elbocsátásával járt. Az sem váltott ki osztatlan tetszést, amikor a Legfelsőbb Bíróságot Kúriának keresztelték át, menesztették az előbbi elnökét. Ezekről a döntésekről senki nem gondolta azt, hogy összeegyeztethetők lettek volna a jogállamisággal.
Ez az út meddig járható?
Elég sokáig. Az unióban pontosan tudják, hogy a budapesti kormány minden Magyarországot ért bírálatot, szankciót a saját hazai támogatottságának a növelésére fogja felhasználni. Ugyanakkor azt is látják az unióban, hogy a vétójog miatt nem tudnak elmenni az utolsó lépcsőfokig, a 7. cikk szerinti gazdasági szankciók alkalmazásáig, pedig ennek alapján már 2020 előtt is csökkenthetnék az uniós pénzügyi támogatások összegét. Kíváncsi vagyok, hogy a Lengyelországgal szemben elindított eljárás miként fog végződni.
A lengyel helyzet mennyivel rosszabb a magyarnál?
Nem rosszabb, más. Ott a bíróságok kormány alá rendelése játssza most a főszerepet. Nálunk mostanában már a civilszervezetek vagy a CEU elleni hadjárat. De ezek mondjuk a tételes jogsértések. Ugyanakkor
tapasztalunk Orbán Viktor részéről egy teljesen felesleges és érthetetlen szembenállást is az Európai Unióval.
Szerintem senkinek nem fűződhetett érdeke ahhoz, a miniszterelnöknek sem, hogy Magyarországon mindenütt kiplakátolják: Állítsuk meg Brüsszelt! Milyen érdeke fűződhetett Orbán Viktornak ahhoz, hogy – David Cameronnal együtt – nemmel szavazzon Jean Claude Juncker bizottsági elnöki megválasztásakor? Mindketten pontosan tudták, hogy a többiek hogyan fognak szavazni. Nem beszélve a Soros-plakátokról, amelyek kiragasztása orwelli magasságokba emelte a magyar belpolitikát.
Kimondható, hogy Orbán az unióból kifelé vezető útra tereli az országot, illetve, hogy az uniónak lassan elege lesz Magyarországból?
Ha elege is lenne a szervezetnek belőlünk, egyetlen olyan cikk sem található a két alapszerződésben, amely lehetővé tenné, hogy bármely tagállamot kizárják az EU-ból. A maximum az lehet, hogy a 7. cikk alapján megállapítják Lengyelországról – és később Magyarországról –, hogy „fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy súlyosan megsértette az alapszerződés 2. cikkében említett (jogállami) értékeket”.
És magyar részről? Magyar részről fennáll a veszélye, hogy távozunk az unióból?
Nem tudok erre a kérdésre válaszolni, mert Orbán Viktor elmúlt években tett lépései megjósolhatatlanok voltak. Ez a lépés mindenestre a kormány szempontjából is irracionális lenne, de nem lennék nagyon meglepve, ha a miniszterelnök egy nagy tavaszi választási győzelem után erre a következtetésre jutna. Sajnos van már példa a kilépésre is. Ehhez persze népszavazásra lenne szükség. De soha nem gondoltam volna, hogy az a magyar nép, amely sok mindenen ment már keresztül, teljesen abszurd döntéseket is elfogad.
Nem tud mit kezdeni a „Brüsszel” elleni kampánnyal, mert nem érti, ki ellen irányul – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. Arról is beszélt, hogy Európai Bizottság nem akar migránsokat betelepíteni, hanem meg akarja előzni a migrációt. Szerinte a megoldási javaslatok nagy részével mindenki egyetért, egy vita van, ez az oltalomra jogosult menekültekkel kapcsolatos szolidaritásról szól. A leegyszerűsített, néhány szavas kommunikáció viszont szerinte félrevezető.
Zupkó Gábor Fotó: FüHü
Miért döntött úgy az Európai Bizottság, hogy több, Magyarországot érintő ügyben az Európai Bírósághoz fordul?
A kötelezettségszegési eljárások új szakaszba léptek, de én semmiképp nem nevezném a kötelezettségszegési eljárásokat egy-egy tagállam és az Európai Bizottság közötti együttműködés jelentős elemének. Ez normál ügymenet, az Európai Bizottságnak a szerződések őreként egyik kötelezettsége az, hogy figyelemmel kísérje, hogy az elfogadott európai szabályokat átültetik-e a jogrendjükbe, illetve, hogy az alkalmazásuk problémamentesen történik-e.
Nem lehet azt mondani, hogy a Bizottság utazik Magyarországra, az eljárások száma sem ezt mutatja.
Az eljárások egy konzultációval indulnak, amikor a Bizottság észrevételeket tesz: megpróbálják elkerülni, hogy az eljárás további szakaszba lépjen. 75 százalékban megegyezésre jut a Bizottság a tagországokkal. Magyarország esetében is nagyon sok olyan eset van, amikor ez megtörtént.
Az említett három esetben nem ez történt, itt újabb szakaszba lépett az eljárás, de ez sem jelent semmilyen válságot, az Európai Bíróság egy olyan intézmény, amely arra hivatott, hogy igazságot tegyen ezekben a kérdésekben.
Tudna mondani olyan példát, amelyben az utóbbi időben megegyezés született?
Friss hír, bár ez nem kötelezettségszegési eljárás, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az állami támogatást a debreceni repülőtérre. A múlt héten a különböző kereskedelmi láncok erőfölényével kapcsolatos panaszokban is a magyar kormány álláspontjának adott igazat az Európai Bizottság. Rendszeresen van ilyen. Az Európai Bíróságra került ügyekben is előfordult már, hogy a tagországnak adtak igazat.
Azt gondolom, hogy az európai intézményrendszer működik, ezeket az ügyeket sem alul-, sem túlbecsülni nem szabad. A magyar politikai közbeszédben ezek kiemelt témák, nyilvánvalóan az Európai Bizottságnak ezeket a kérdéseket sem politikai kérdésként kell kezelni, hanem az európai jogrend szempontjából.
Mik az Európai Bizottság kifogásai az egyes törvényekkel szemben?
Van ugye az Európai Unióban a négy fő szabadság, ezek egyike a tőke szabad mozgásáról szól.
Úgy gondolja az Európai Bizottság, hogy a civil szervezetekről szóló törvény egyes rendelkezései közvetett diszkriminációt valósítanak meg,
és aránytalanul korlátozzák a civil szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokat. Tehát akadályozzák a tőke szabad áramlását, valamint megbélyegző hatással lehetnek, ez visszatarthatja az érintetteket attól, hogy magyarországi civil szervezeteknek támogatást nyújtsanak.
Ami a felsőoktatási törvényre vonatkozik: a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a főként magántőkével finanszírozott oktatási intézmények által kínált képzések gazdasági tevékenységnek minősülnek. A Bizottság úgy gondolja, hogy a módosított törvény sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és a belső piaci szolgáltatásokra vonatkozó irányelvet.
A Bizottság megbeszéléseket folytatott ezzel kapcsolatban a magyar kormánnyal, a Bizottság és a magyar hatóságok is fenntartották a véleményüket, tehát az Európai Bíróság majd dönt ebben a kérdésben.
Fotó: FüHü
Ezek nem egyszerű dolgok, az európai szerződések értelmezéséből eltérő dologra jutottak a magyar kormány és a Bizottság szakértői. Az Európai Bíróság az az intézmény, amely ezek értelmezésében segíteni fog.
Ezt lehet ahhoz hasonlítani, amikor két magánember, vagy két cég bírósághoz fordul?
Azért nem, mert az Európai Unió egy érték- és érdekközösség, amelyben a szereplők, tehát a tagállamok és az intézmények az egyezmények értelmében lojálisan együttműködnek egymással. Itt arról van szó, hogy
másképp értelmezik a szabályokat, amelyek betartását egyébként kötelezőnek ismerik el.
Bár úgy tűnik, mintha a bíróság előtt a két fél egymással szemben lenne, ez nem így van. Egy unióban nem lehet egymással szemben fellépni. Ugyanazon törvény eltérő értelmezése miatt fordulnak a bírósághoz, hogy jogkövető magatartást tudjanak tanúsítani.
Ha megnézzük a táblázatot, amit Juncker elnöknek az unió helyzetéről szóló beszéde kapcsán adott ki a Bizottság a 2017 szeptemberében folyamatban lévő kötelezettségszegési ügyekről, akkor az derül ki, hogy Magyarország egyáltalán nincs az élvonalban.
Forrás: Európai Bizottság
Azok a félelmek, vagy néha vádak, hogy az Európai Bizottság különösen figyel a magyarországi törvénykezésre és túlzott mértékben indít eljárásokat, egyáltalán nem igazak. A Bizottság kizárólag akkor lép fel, ha az európai jogszabályok megsértését vélelmezi.
A harmadik ügy, amelyik a bíróságra került, a menedékkérőkkel kapcsolatos. A kormány azt mondja, hogy az a legnagyobb baja az Európai Bizottsággal, hogy kötelező menekültkvótát akar rákényszeríteni az országra. Valóban erről van szó?
Ez egy egyszerű kérdésnek tűnik, de nem lehet egyszerű és rövid választ adni, bár éhezünk azokra, különösen a közösségi média korában, amikor egy üzenet akkor tud átmenni, ha három szavas. Sajnos a politikai kommunikáció is ebbe az irányba ment el, nem csak itthon. De a világ nem lett egyszerűbb, ezért nem tudok egyszerű választ adni.
Kezdjük azzal, hogy miben van teljes megegyezés. Idézzünk egy európai vezetőt, mondjuk a magyar miniszterelnököt, aki a múlt heti tanácsülés után azt mondta, hogy
a migráció külső dimenziójában egyetértés van. Meg kell próbálni megelőzni és a határokat meg kell védeni
– ebben egyetértenek az európai vezetők.
Ennek érdekében nagyon sok mindent tettek. Többek között partnerséget alakítanak ki afrikai országokkal, hogy olyan körülményeket teremtsenek, hogy el se induljanak az ott élők, ott tudjanak maradni, találják meg megélhetésüket. Ez egy hosszú távú program. Nagyon nehéz lesz, de Európa elkötelezett az iránt, hogy segítse ezeket az országokat ebben.
Mi a helyzet a háborús területekről érkezőkkel?
A krízisövezetekben, háborús területeken Európa aktív szerepet játszik a krízisek megoldásában és azoknak a menekülteknek az ellátásában, akik a környező országok menekülttáboraiban milliószámra vannak, például Törökországban, Jordániában. Az Európai Unió több milliárd eurót fordít arra, hogy ők ne továbbutazzanak, hiszen úgyis haza akarnak menni, de ahhoz olyan körülmények is kellenek: oktatás, egészségügyi és szociális ellátás.
A közös határok védelmében van szakmai együttműködés a tagországok között, ott a csempészhálózatok elleni fellépés, az olasz és a líbiai parti őrség megerősítése. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően időarányosan 60 százalékkal csökkent idén az érkező menekültek száma a tavalyihoz képest. Nem nullára csökkent, arra nem is lehet csökkenteni. Korábban, amikor nem beszéltünk a migrációs problémáról, akkor is érkeztek menekültek.
Ahol továbbra is vita van, az a menekültekkel való bánásmód. Ez nem egy európai jogszabályon, megállapodáson múlik, erről nemzetközi egyezmények szólnak:
ha valaki olyan területről érkezik, hogy oltalomra, védelemre szorul, akkor oltalmat, menekültstátuszt kaphat.
Na most, az európai országok egy határon belül vannak. A jelenlegi szabályok szerint a menekültügyi eljárás és a menekültek ellátása arra az országra hárul, ahova érkezik a menekült. Olaszország és Görögország igazságtalannak tartja ezt, hiszen egy olyan közösségben vagyunk, amelynek a szolidaritás az alapelve. Más országok is támogatják ezt, azt mondják: nem kívánják, hogy így legyen, de ha bármilyen oknál fogva olyan mennyiségű menekült érkezik a területükre, amit ők már nem tudnak ellátni, akkor ezt a terhet szeretnék megosztani a többi tagországgal.
Néhány ország, így Magyarország is, azt gondolja, hogy ennek nem kellene így lennie. Erről továbbra is folyik a vita. Ez nem azt jelenti, hogy az áthelyezésről beszélő országok szeretnének behozni valamilyen számú menekültet külföldről és kötelezően elosztani őket. Ez egy téves, leegyszerűsített koncepció, tudomásom szerint
egyetlen tagország vagy európai intézmény sem támogatja, hogy kívülről migránsokat telepítsenek be kötelező jelleggel.
Ez a problémának egy leegyszerűsített, félrevezető és félreérthető interpretálása, ami ellen fontos küzdeni, mert meg kell különböztetni a menekültek problematikáját, akiket nemzetközi egyezmény alapján el kell látni. A velük kapcsolatos szolidaritásról folyik a vita, nem arról, hogy milyen típusú külső betelepítési programot kellene esetleg megvalósítani. Nem szabad a kettőt összekeverni.
Fotó: FüHü
Vannak olyan tagországok, akik úgy gondolják, hogy a demográfiai problémáikat migrációs úton kell és lehet megoldani, ez az adott tagország saját programja. Magyarországnak is van vendégmunkás-programja, Szerbia és Ukrajna felé, volt letelepedésikötvény-programja, de ezt nem szabad összekeverni a menekültügyi problémákkal.
Tehát a kérdésére visszatérve:
az Európai Bizottságnak nincs olyan javaslata, hogy Európán kívülről, programszerűen arra nem jogosultakat betelepítsünk és kvótaszerűen elosszunk.
Olyan javaslata van, hogy, ha mindent megteszünk, és mégis oltalomra jogosult menedékkérők érkeznek nagy számban az Európai Unió területére, akkor a szolidaritásnak meg kell jelennie. De a program első számú eleme az, hogy megpróbáljuk megelőzni a migrációt. Háromszavas üzenetekkel csak félrevezetni lehet, vagy félreértéseket keletkeztetni.
Az Európai Bizottságnak van javaslata erről a szolidaritási programról, de ki hozhat róla döntést?
Az Európai Bizottság nem döntéshozó szerv. Az európai intézményrendszer bonyolult, de sokak állításával szemben rendkívül demokratikus. Az Európai Bizottság döntéselőkészítő és -végrehajtó szerv, illetve, amikor másokra vonatkozik a végrehajtás, akkor azokat ellenőrzi.
A jogszabályokat elfogadó, jóváhagyó intézmények az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament. Tehát
olyan európai jogszabály nincs, amit az általunk demokratikusan megválasztott kormányok és EP-képviselők jóvá ne hagytak volna.
Ezért szoktuk azt mondani, hogy az Európai Unió mi vagyunk, a döntéseket az általunk megválasztott kormányok és képviselők hagyják jóvá.
Magyarország részéről a stratégiai döntések meghozatalában a miniszterelnök vesz részt, a különböző ágazati jogszabályok jóváhagyásában a miniszterek, illetve, ahol az Európai Parlamentnek együttdöntési joga van, ott az általunk megválasztott képviselők.
Visszatérve a menedékkérőkre: a magyar kormány azt mondja, hogy azért akarnak a „brüsszeli bürokraták” migránsokat betelepíteni Magyarországra, mert „a Soros-tervet” valósítják meg, és az Európai Bizottságban is dolgoznak olyanok, akik ezt a tervet akarják megvalósítani. Mit gondol erről?
Egyrészt, a saját terveiről Soros urat kell megkérdezni, ahogy a Soros-tervről aktívan kommunikáló szervezeteket is, hogy mit gondolnak. Én is itt élek, hallom a leegyszerűsített, polarizálttá vált politikai közbeszédet, ezzel együtt én nem akarok ennek részese lenni.
Az Európai Bizottság munkaprogramja teljesen nyilvános, bárki tanulmányozhatja, mi van a napirenden. Olyan programokat támogatunk, amelyek megelőzik a további migrációt, segítik a menekülteket, ahol most vannak, a krízisterületek környékén, megerősítettük a visszatérési programokat, küzdünk a csempészhálózatok ellen. Végezetül, ha ezen intézkedések ellenére, a nemzetközi jog alapján oltalomra szorulók valamely tagországba nagyobb számban érkeznek, mint ahogy ott meg tudnak küzdeni a helyzettel, akkor van olyan javaslat, hogy a többi tagország segítsen.
Fotó: FüHü
Erről most folyik egy vita, ahogy én a jelenlegi tervet nézem, talán június környékére jut el odáig a dolog, hogy valamiféle kompromisszum kialakuljon. Még egyszer: ez nem migránsok betelepítéséről szóló program, hanem arról, milyen szolidaritást mutatnak az egyébként egy határon belül élő országok.
Tehát az Európai Bizottságnak nincs ilyen, titokzatos terven alapuló programja?
Nem szeretnék viszonyulni ahhoz a leegyszerűsített politikai közbeszédhez, amelynek része egy úgynevezett Soros-tervről szóló vita. Beszéljünk a migráció problémáiról és kihívásairól. Az Európai Bizottság konkrét problémákat kíván megoldani és a működésének egyik legfontosabb alapelve, hogy
külső befolyástól mentesen működik, kizárólag az európai polgárok érdekében.
Bár, ahogy Ön is mondta, Magyarországgal szemben átlag alatti a kötelezettségszegési eljárások száma, a magyar kormány mégis támadja „Brüsszelt”. Mi az Európai Bizottság véleménye erről?
Van egy kettősség, ami számomra is néha dilemmát okoz. Az európai uniós tagság támogatottsága rendkívül magas Magyarországon, az első háromban van az ország. A magyar politikai palettán nem is találunk olyan pártot, amelyik jelenleg euroszkeptikus jelszavakkal kampányolna. Mindegyik jelentős politikai erő az Európai Unióban képzeli el Magyarország jövőjét. A magyar kormány is a 27 azon tagország közé tartozik, amelyik kifejezte, hogy az Európa előtt álló kihívásokat a legjobban az Európai Unió keretei között lehet megoldani.
A különböző kormányzati szervekkel rendkívül konstruktív a Bizottság együttműködése,
a különböző tanácsi formációkban a legtöbb kérdésben, 97 százalék fölött Magyarország a többséggel együtt szavaz.
Magyarországra folyamatosan érkeznek a különböző uniós támogatások, amelyek nagyrészt hatékonyan kerülnek felhasználásra, épülnek-szépülnek az utak, kórházak, oktatási intézmények, több százezer magyar munkája függ attól, hogy ilyen sikeres Magyarország az egységes piacon.
Ez az egyik oldal, és valóban, van egy elég erőteljes kritika úgymond Brüsszellel kapcsolatban. Erre azért nehéz válaszolni, mert
nehéz megfogni, hogy mi az a „Brüsszel”.
Ha az Európai Unióról beszélünk általánosságban, az mi vagyunk. Ön is az Unió polgára, én is az vagyok. Az Unió intézményrendszerében ott vannak az általunk választott politikusok, a magyar miniszterelnök a brüsszeli stratégiai döntéshozatali szervezet tagja, magyar képviselő az EP alelnöke, a Bizottságnak korábbi magyar miniszterelnök-helyettes a tagja. Tehát ott vannak a magyarok a brüsszeli döntéshozatalban.
Nehéz megérteni, amikor ilyen erőteljesen kritizálják „Brüsszelt”. Érteni vélem azt, hogy a magyar kormány fel kíván lépni azokkal az erőfeszítésekkel szemben, amelyek további hatásköröket adnának európai intézményeknek, nem támogatja mondjuk egy szövetségi Európa kialakítását. Abban az aktív vitában, amely Európa jövőjéről szól, nem egy brüsszeli központú Európát képzel el, hanem a tagországok szerepét kívánja erősíteni. Csak egy kicsit számomra leegyszerűsített formában.
Ez a vita régóta folyik: vannak olyan országok, vezetők, akik sokkal erősebb, mélyebb integrációt akarnak és több hatáskört adnának az EU szerveinek, és vannak olyanok, amelyek sokkal több tagállami hatáskört tartanának meg. Sokat beszéltek arról is, hogy ez akár az úgynevezett többsebességes Európához is vezethet, hogy lesz egy olyan „mag-Európa”, amelynek tagjai szorosabban együttműködnek, mint a többiek. Ez reális lehetőség?
Azt gondolom, hogy változik ennek a vitának a dinamikája. Egy éve, a brexit-döntés után sokkal pesszimistább párbeszéd folyt Európáról. A 27 tagország nyílt elkötelezettsége a tagság iránt jó alapot szolgált az Európáról szóló vitára, ami most egy dinamikusabb gazdasági környezetben zajlik. Európában ma többen dolgoznak, mint bármikor, alacsony a munkanélküliség, a gazdasági növekedés meghaladja az Egyesült Államokét.
Most egy sokkal progresszívebb vita folyik,
egy olyan, ahol mindegyik ország az Unióban képzeli el magát, vannak olyan területek, ahol el is kezdték mélyíteni az együttműködést, például a belbiztonság vagy a védelem kérdésében. Felmerült, hogy lesz-e egy mag-Európa, amiből többen kimaradnak, de erre jó választ adott Jean-Claude Juncker, amikor feltette és megválaszolta a kérdést, hogy mit is jelent az, hogy mag-Európa: ahol a négy szabadság érvényesül, amelyik ország Schengennek a tagja, ahol bevezették az eurót – ennél mélyebbet nehéz elképzelni.
A kilépő Egyesült Királyság, valamint Dánia kivételével minden tagország kötelezettséget vállalt arra, hogy valamikor bevezeti az eurót. Magyarországon érvényesül a négy szabadság, az ország Schengen része, és
senki nem kérdőjelezi meg, hogy valamikor be fogjuk vezetni az eurót, arról van vita, hogy mikor.
A Bizottság olyan körülményeket szeretne teremteni, ahol mindenki a mag-Európa része lehet, és ha most nem is kíván csatlakozni hozzá, akkor később teheti ezt meg. Vagyis úgy valósulhat meg a több sebesség, hogy senki nem marad le, és később felszállhat a vonatra.
Fotó: FüHü
Nem látom reálisnak, hogy kialakuljon egy másodosztályú Európa, de azt sem, hogy egy föderalista Európa kialakuljon. Az Európai Bizottság el szeretné kerülni, hogy olyan területekbe beleszóljon, amit tagállami szinten sokkal hatékonyabban meg lehet oldani, nem szeretné agyonszabályozni a mindennapjainkat.
A visegrádi országok vezetői nemrég találkoztak Juncker-elnökkel, és tettek egy felajánlást, hogy támogatják a határvédelmet. A V4-országok közül több, elsősorban Lengyelország és Magyarország erősen ellenállt annak, hogy a többség által támogatott menekültügyi programjavaslatokat megvalósítsák. Hogy fogadták most ezt a döntést, ez lehet egy lépés afelé, hogy közelebb kerüljenek a kompromisszumhoz?
A V4-tagországok 80-90 százalékban helyesnek tartották a menekültválság megoldására tett javaslatokat, támogatták őket, hozzájárultak a megvalósításukhoz. Egy pont van, a váratlanul nagy számban érkező menedékkérők biztonsági átvilágítás utáni áthelyezése. Ezzel nem értettek csak egyet.
De erről beszélnek a legtöbbet.
Igen, de
ne essünk abba a hibába, hogy csak a konfliktusról beszélünk.
A menekültkérdés a megelőzésről, a megoldásról, a határok megvédéséről szól, mindezek után, ha mégis érkezik oltalomra jogosult menedékkérő, a velük kapcsolatos szolidaritásról van csak véleménykülönbség. Ezt mutatja ez a felajánlás is, amelynek előkészítésében a Bizottság aktív szerepet vállalt.
A líbiai tengeri határ megvédésében van egy Olaszország által koordinált fellépés, ehhez járult hozzá anyagilag a négy ország. Ezzel is mutatva, hogy szolidárisak Olaszországgal Európa megvédésében. Ez egy mindenki által elismert lépés volt, bár többen hozzátették, hogy ez nem jelenti, hogy nem kell végrehajtani a szolidaritás többi dimenzióját. De ebben a dimenzióban ez egy komoly szolidaritási felajánlás volt.
Hogy állnak most a brexit-tárgyalások? A hírek szerint hétről-hétre változott a helyzet, hol arról lehetett hallani, hogy teljesen megakadtak, utána pedig, hogy előrelépés történt.
Most ott tartunk, hogy új szakaszba léptek a tárgyalások. Rendkívül érzékeny szakaszon vagyunk túl, amelynek végén Nagy-Britannia kifejezte, hogy teljesíti az eddig vállalt pénzügyi kötelezettségét. Hiszen például az európai költségvetés hétéves ciklusokban gondolkodik, az elfogadásánál ott volt Nagy-Britannia is, az alapján lett tervezve. Hogy távozik az asztaltól, az nem jelenti, hogy amit megrendelt, ne kellene vállalnia.
A másik ilyen az ír-északír határ problémája. Szeretnénk elkerülni, hogy ez a praktikusan megszűnt határ visszakerüljön bármilyen módon. Erre még a konkrét javaslatot várni fogjuk Nagy-Britanniától, hiszen az, hogy nem lesz tagja a vámuniónak, komplex javaslatot igényel.
A harmadik ilyen az uniós polgárok kérdése, akik már ott vannak, ott dolgoznak. Erre megnyugtató vállalást sikerült tenni:
maradhatnak továbbra is.
Lehet, hogy lesz valamilyen regisztrációs kötelezettségük, de alapvetően nem változnak a lehetőségeik.
Mindenkinek az az érdeke hosszú távon, hogy rendezetten menjen a kilépés, és utána egy partnerség legyen Nagy-Britannia és az Európai Unió között. Egy biztos: az Európai Unióval való legjobb minőségű partnerség az, ha valaki tagja az Uniónak.
Arra van esély, hogy a közeljövőben bővüljön az Unió? Jelentkezők ugye vannak…
Pont ezért mondtam, hogy sokkal optimistább vita folyik az Unióról, mint másfél-két éve, amikor borúsabb volt a környezet. Jobban fut a gazdaság, arról is beszélünk, hogy a Nyugat-Balkán országai számára valós perspektívát kell nyújtani. Úgyhogy én elképzelhetőnek tartom, hogy a következő parlamenti-bizottsági mandátum alatt esély nyíljon arra, hogy újabb tagok nyerjenek felvételt.
Akinek pedig ez nem tetszik, az lépjen ki az Európai Unióból – így fogalmazta meg a véleményét a német szociáldemokraták konferenciáján Martin Schulz, aki korábban az Európai Parlament elnöke volt, most pedig újra az SPD elnökévé választották.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője hangsúlyozta: Lengyelország aláássa az európai alapelveket, Magyarország pedig mind jobban elszigetelődik az Európai Unióban. Schulz olyan európai alapszerződést sürgetett, amely a központ kezébe adna szinte valamennyi fontos döntést éppúgy, mint az Egyesült Államokban. Martin Schulz annak kapcsán beszélt az egységes Európáról, hogy pártja koalícióra készül Angela Merkel kancellárral.
Schulz európai terveiről megkérdezték Angela Merkelt is. Ő óvatosan csak annyit mondott, hogy 2025-ben „a jelenleginél sokkal szorosabb és hatékonyabb együttműködés kell főként Európa védelmében”. A készülő kormánykoalíció harmadik pártja, a bajor CSU egyáltalán nem fogadja el Schulz európai vízióját. Alexander Dobrindt, a bajor keresztény szociális unió egyik vezetője kijelentette: „Ha valaki meg akarja szüntetni a nemzetállamokat hét éven belül, az számomra európai radikális.”
Martin Schulzot a szociáldemokraták háromnapos kongresszusán felhatalmazták arra is, hogy tárgyalásokat folytasson a nagykoalícióról. Ugyan elnökké választása során ennek végét ígérte, de a jelenlegi politikai helyzetben változtatni kényszerül a nézetein, mert Németországnak még mindig nincsen kormánya, pedig a választásokat szeptemberben tartották. Ha Martin Schulz csakugyan Európai Egyesült Államokat akar 2025-re, akkor ehhez mindenképp szükség van egy erős Németországra, amely képes vezető szerepet játszani az integrációban.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
