Kezdőlap Címkék EU

Címke: EU

Az USA-t aggasztja Orbán és Putyin jó kapcsolata

“Jogos nemzetbiztonsági aggályaink vannak” – fejtegette az Egyesült Államok nagykövete a Szabad Európa rádiónak. Jellemző gesztus, hogy a NATO nagykövetek tanácskozására meghívták Svédország képviselőjét is noha a skandináv állam bejutását az észak-atlanti szervezetbe épp Magyarország és Törökország akadályozza.

Pressman nagykövet kérésére a NATO nagykövetek megbeszélést folytattak Budapesten Orbán és Putyin pekingi tárgyalását követően.

Földgáz, te drága

Putyin elnök nem sokkal az ukrajnai háború megindítása előtt azt ígérte Orbán Viktornak Moszkvában, hogy “barátaink olcsóbban kapják a földgázt.” Ebben éppúgy hazudott az orosz elnök mint ahogy az Ukrajna elleni háborút is mindvégig tagadta, ma is csak különleges katonai hadműveletről beszél , több mint másfél évvel az agresszió megindítása után! Orbán szervilisen alkalmazkodott Putyin nyelv használatához, maga is katonai műveletet emlegetett Pekingben háború helyett. Orbán Viktor az egyetlen uniós vezető, aki még nem látogatott el Kijevbe, hogy támogatásáról biztosítsa Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A kormánypárti sajtó gyakran átveszi Putyin propagandáját , mely mindenért az Egyesült Államokat hibáztatja.

Orbán Viktor minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy mind Washingtonban mind pedig Brüsszelben kicsapja a biztosítékot, ha hosszasan tárgyal Putyinnal Pekingben.

Miért vállalta ezt a kockázatot a magyar miniszterelnök?

Minden bizonnyal azért, mert a magyar energiaszámla kétségbeejtően magas, a magyar költségvetés nem tudja azt kigazdálkodni, mert a rezsicsökkentés Orbán politikai hatalmának egyik legszilárdabb alapja. A hatalom megtartása érdekében finanszíroznia kell a rezsicsökkentés rendszerét, de ehhez nincs elég pénz a kasszában. Ígért-e árengedményt Putyin, akinek a költségvetése szintén nincs jó bőrben a háborús kiadások és a szankciók miatt? Nem tudjuk. A magyar államkasszát persze fel lehetne tölteni a brüsszeli eurómilliárdokkal, ahogy ezt Donald Tusk kormánya meg is teheti hamarosan Varsóban. Orbánnak viszont megüzenték: ha nem változtat a politikáján, akkor nem kap pénzt. A Lengyelországgal kötött véd és dac szövetség a múlté, Orbán egyedül marad Brüsszelben. Putyin még hogyha akarna is, nem tud elég pénzt adni. Peking? A kínaiak megmondták Matolcsy Györgynek, hogy kormányokat nem támogatnak, csak kínai beruházásokat külföldön. Jelen pillanatban a magyar kormány is ezeket támogatja vagyis ebből pénz nem lesz rövid távon. Innen szép nyerni – gondolhatja Orbán Viktor, akinek Matolcsy György a közgazdász vándorgyűlésen megüzente:

“lejárt az olcsó energia és az olcsó pénz időszaka.”

Netán Orbán Viktor kora is lejárt?

Gazsula

Végigtekintve hős vérünktől ázott, egyre növekvő számú csatatereinken, hát… nem könnyű a helyzet, tisztelt polgártársaim. Arról, hogy ez hogy történhetett, a népet kellene megkérdezni, melynek választópolgárai immár 13 éve szavazzák meg négyévente miniszterelnöknek azt a derék utcai harcost, aki minket mára ide juttatott. Kétharmaddal természetesen.

Népünk bizalma töretlen miniszterelnökünkben, úgy tűnik sokaknak, nem fogy el soha, ezért aztán nem is dolgoznak a megingatásán, inkább kívülről szemlélik a történteket. Páholy? Vagy inkább zsűriasztal? A harcból kivonulók kritikai érzékének fejlettségét véve figyelembe az utóbbira saccolok, de oly mindegy, hogy micsoda. Lényeg az, hogy a szemlélődők  (legmagasabb rendű életforma – biosz theórétikosz) nem segítenek a népnek se információkkal se magyarázatokkal, az meg csak úgy magától soha nem jut el a megértésig.

A fentiek szerint ez egy önerősítő folyamat, a nép nem kap segítséget az értelmiségtől, hiszen az értelmiség szerint Orbánt úgysem lehet leváltani, ezért aztán a nép nem is váltja le, ami megerősíti az értelmiséget abban a hitében, hogy Orbánt úgysem lehet leváltani, így nem segít a népnek, amely ezért nem váltja le Orbánt, estébé, estébé, in aeternum, ámen.

A tétlenséget a tétlenkedők „A másik sem lenne jobb!” mondattal magyarázzák.

Vannak ugyan magányos küzdők, de inkább röhejesek, mint hatékonyak, mert aki nem azt mondja, hogy Orbán nagyon rossz, de a másik sem lenne jobb, hanem azt, hogy hogy a másik sokkal jobb lenne, és ha mind dolgoznánk rajta, még le is tudnánk Orbánt váltani, az a butuska golyhó önként lép ki a magyar fősodorból oda, ahol a semmi van. Illetve ahol semmi sincs. Kis kapálózó pont a nagy űrben, szörnyen kacagtató látvány bárkinek.

Miniszterelnökünk a családjában, a katonaságnál meg a létező szocializmusban tanulta az életet, ahol röpködtek a sallerok, kokik és egyéb büntetések. Ott jött rá az élet nagy titkára is, mikor azt mondta, „Akit nem lehet nevelni, azt időnként idomítani kell. Ha nincs más eszköz, hát meg kell verni.” Ez persze nem azt jelentette, amit mondott, hanem azt, hogy az élet tele van idomításokkal, és ő nem idomított, hanem idomár akar lenni. Mindenütt. Az idomár ugyanis (apa, őrmester, párttitkár) nem csak üti az idomítottat, hanem, és ez a lényeg benne, maga határozza meg a szabályokat, amelyek szerint idomít. A verés így mindig jogos. Legjobb, ha a piramis csúcsára kapaszkodva idomár az ember, akkor fölötte csak a Jóisten lehet, mivel pedig ő már régóta nem szól bele semmibe, a csúcsidomár azt csinál, amit akar. Ha rá hivatkozva, akkor úgy.

A fentiek alapján Orbán életcélja az idomárság. Mindent annak rendel alá, a pénz egyáltalán nem érdekli (jó, persze, engem sem érdekelne, ha mindig ötször annyi lenne, mint amennyi kell), és mivel kies hazánkban idomárként sokra vitte, például Budapest főpolgármesterébe akkor rúg bele, amikor csak akar, úgy gondolta, az lehet majd nemzetközi téren is. Az EU ásza és megújítója, tutimegmondó embere, aki az igazság mellett sallereket és kokikat oszt.

Nem jött be. Az arrafelé dívó komoly szövetségi rendszerekben erősen irritáló, hogy kies hazánk a jajdenagyonsok történelmi bántás miatt többletjogokat követeljen, ott nem alapszabály, hogy a magyar érdek mindent felülír, továbbá lehet ugyan állandóan vétóval fenyegetőzni, de azt előbb-utóbb megunják a többiek.

A szövetségek többi tagja egyébként nem az idomítás alá- és fölérendeltségi technikájában hisz, hanem az egyenlő partneri win-win megállapodásokban, azaz te is engedsz egy kicsit meg én is engedek, így végül mindketten jól járunk. Orbán az engedésben gyengeséget lát, ezért feszíti tovább a húrt, itthon ugyanis hozzászokott, hogy ezt is megteheti, meg még ezt is, no de ezt már nem… de mégis, sőt, azt is… de amazt már nem fogják tűrni, az már túl sok… és mégsem az! Csöndben vannak az alattvalók. Hát akkor, gondolja, menjünk még tovább, csináljuk külföldön ugyanezt.

Meg is teszi. Nem lenne baj, ha önjárók lennénk, azaz ha nem onnan kapnánk a pénzt, meg a katonai védelmet. De onnan kapjuk. Ráadásul az ottani vezetők, akikkel Orbán folytonosan kekeckedik, rutinos politikusok, akik nem az Orbánék által lenyúlt MTVA-t nézik, és nem a NER lapokat olvassák, így aztán a húr már elszakadt egy ideje, de a miniszterelnök csak mostanában kezdi észrevenni.

Mivel alapállása az, hogy minden meccs addig tart, amíg ő meg nem nyeri, nem keseredik el semmitől. 6:0 oda? Na és? Majd holnap kiegyenlítünk és nyerünk. Vagy ha nem holnap, akkor a jövő héten, de 2036-ban biztosan. Már csak azt kell megérni és akkor minden jó lesz. Értitek? Sanyikám, vannak itt páran, akik nem akarják érteni. Magyarázd már el nekik! Úgy határozottan, hogy megértsék… később majd emeljük a rendőrségi béreket. Hogy mikor, Sanyi? 2036-ig biztosan. Már csak azt kell megérni.

Evvel a „majd csak nyerünk egyszer” elgondolással az a baj, hogy a néppel szemben a magyar belvidéken ő már régóta nyertes, korlátja semmi, pénze rengeteg, ezért nem érdekli, ha az ország éppen vesztésre áll (ami a nemzet kevésbé tehetős tagjainak keserves dolog), így a taktikáját akkor sem adja fel. Na de most ám beütött a krach.

Az orosz agresszióval a helyzet  megváltozott: kezd Orbánra veszélyessé válni. Drága gáz, az orosz is, infláció, kényszerintézkedések, EU pénz sehol. Amint ez már mindenkinek látható, az ország pénzhiánya komoly méreteket ölt, mert Orbán ahelyett, hogy szó nélkül teljesítené az EU 28 pontból álló feltételrendszerét, és besöpörné a nekünk megítélt igencsak tekintélyes összeget, „Szuverenitás! Szuverenitás!” sikolyok közepette folytonosan próbálkozik, hátha ismét sikeres a pávatánc. Ahogy a Mutti idején. De nem.

A másik nagy gond az energia, mert amíg tartott a bőség, nem tettünk sok mindent annak érdekében, hogy egyrészt kevesebb gázt fogyasszunk, másrészt az ne csak orosz gáz legyen, és hiába derült ki a Roszatomról, hogy elfogadható időn belül nem képes Paks II-höz engedélyezésre alkalmas dokumentációt összehozni, mégis ragaszkodtunk hozzá tűzön-vízen át. Ma már Paksnál nincsen visszaút, a gáznál meg nem nagyon igyekszünk, mivel ránk (a szidott Brüsszel jóvoltából) gáz szankció nem vonatkozik. Jön is az orosz gáz rendesen.

Orbán a bőség idejében túl stabilnak látta diktátori helyzetét, az EU-val való konfrontációt tekintve elment a falig. Most lenne jó onnan visszajönni, de arcvesztés nélkül immár nem lehet. Ezért másfelé próbálkozunk. Illetve próbálkozik. Simicska ledarálása óta ő az egyszemélyes Magyarország. Bizony.

Ezért kellett személyesen lépnie, ugyanis az általa feltőkésített magyar oligarchák külföldön legföljebb focicsapatba tudnak beruházni, de az nem valami nagy üzlet, amelyből idefelé dől a lé, sőt igencsak ellenkezőleg, lásd a tizenakárhány nem magyar csapat költségvetését, ráadásul azokat sem tőkéseink támogatják, hanem mi, a befizetett adónkkal, amelyről nem mi döntünk, hanem az idomár.

Orbán először Kipcsákiában próbálkozott. Kevés sikerrel, szegények azok, maguknak is kevés a pénzük, magyar termékekért nem tudnak sokat fizetni, sajnos. Együttműködési megállapodásból van ugyan ládaszám, de azzal sokra nem megyünk. Utána Kína következett. Ők persze jönnek nagyon szívesen, imádják az EU-n belüli gyártást, hozzák a terméket, a gyárat, a munkásokat, de annyival nagyobbak és erősebbek, hogy sok kívánságunk a gyárakkal kapcsolatban nem lehet. Azért a GDP-t így is növelik, egyetlen probléma, hogy leginkább olyan gyárakat hoznak, melyet más EU tagok nem látnának szívesen. Azoknak nagy a víz meg az energiaigényük, de más jelenleg nincsen, ezt kell elfogadni. Paks II. erősen csúszik, és mert magunknak sem elég a villany, plusz kell a gyáraknak is, nagy gáztüzelésű erőműveket kell építenünk (1 GW +1,6 GW). Ezekhez sok gáz szükségeltetik, és az honnan is jönne máshonnan, mint Oroszországból. Szomorú módon Törökországon át.

Kína más módon is segít nekünk. Mivel a nagyra nőtt Mészáros birodalmat most már megrendelésekkel folyamatosan etetni kell, hogy ne dőljön össze, megépíti nekünk a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Saját maga hitelezi is. Az országnak sosem hozza be az árát, csak Kína hasznára fog üzemelni, de Orbán úgy gondolja, jó lesz átmenetileg (az építés alatt a GDP nő, Mészárosnak meg egy olyan üzlet, amilyet egyedül úgysem tud szerezni), a hitelt meg majd visszafizetik az unokák.

Ez van. Nincs mese. Ezért a gazsulálás Putyinnak, Hszi Csin pingnek meg Erdogánnak. Kötelezően és folyamatosan. Ha kiosztanak pár kokit neki, Orbán akkor sem hagyhatja abba, mert ezúttal más az idomár. Várja nagyon Trump visszatértét, mert akkor onnan leesne egy kis pénz, meg tán folyékony gáz is egy jó adag, és a gazsulálásokra nem lenne szükség annyira. Nagyon nem illik egy államférfihoz.

Egyben mindenki biztos lehet: nekünk, magyaroknak Orbán rokonait, barátait és üzletfeleit kivéve mindenképpen rossz lesz… hacsak le nem váltjuk őt az ellenzékre, amely sohasem pávatáncolt, és nincs is náluk tervbe véve.

Még idomárjuk sincs nekik.

Napelem

A napelemet mindenki ismeri. Ott ül fönt a háztetőn, ha süt a nap, áramot termel, semmit nem kell csinálni vele, mégis hasznot hoz a gazdinak, ennél nagyszerűbb dolgot elképzelni sem lehet. Egyetlen hátránya azért akad: nem akkor termeli az áramot, mikor arra szükség van, hanem mikor az időjárás és a Föld forgása és keringése úgy dönt. Ha az igény és a termelés egybeesik, akkor jó, ha nem, akkor tenni kell valamit.

A napelem specifikációja a nem szakember számára becsapós. A furfangos gyártók ráírják például, hogy az adott egység villamos teljesítménye 1 kW. Sajnos ez nem ám úgy 1 kW, hogy jaj de jó, van egy kilowattom, hanem nyáron, délben, szikrázó napsütés esetén értendő. Ha felhős az idő, ha ősz van, pláne délután akkor arányosan kevesebb, éjszakánként pedig magától értetődőn nulla, pedig világítunk meg tévét nézünk akkor is. A napelemek magyarországi csúcskihasználási óraszáma kb. 1200 h, azaz egy 1 kW névleges teljesítményű napelem évi 1200 kWh villamos energiát képes hálózatra adni, ami az év 8760 órájához képest nem valami sok. A helyzet olyan, mintha az évnek csak 13,7 százalékában működne maximális teljesítményen, vagy folyamatosan működne egész évben, de 1 kW, azaz 1000 W helyett csak 13,7 W teljesítménnyel.

A helyzet persze még ennél is rosszabb, mert a napelem használhatósága a kutya vacsorájához hasonlatos.

Van, amikor kellene az áram, de épp nincs, vagy kevés, és van, amikor nem kell, de ragyogóan süt a nap, a berendezés meg termel fölöslegesen. Ezen például akkumulátor teleppel lehet segíteni, és jó megoldás is lenne, amíg kis teljesítményekről és rövid időszakról, például egy napról van szó, de mikor hosszabb, például éves kiegyenlítés szükséges a termelés és a fogyasztás között, olyan nagy kapacitású, drága és nagyméretű akkumulátor telep kellene, ami a kiserőmű tulajdonosnak nem éri meg. Ezért csatlakoznak szívesen a villamos hálózatra a napelemes rendszerek. Illetve hát a gazdáik.

A hálózatra való csatlakozás azt jelenti, hogy a tulajdonosok rábízzák a magyar villamos rendszer irányítóira a teljes magyar villamos rendszeren túlmenően még az ő kiserőművük  kikompenzálását is, mondván, ha sok a napelemek által termelt áram, szabályozzák le az egyik erőművet, ha meg kevés, terheljék föl valamelyiket, és ha még az is kevés, kapcsoljanak be egy tartalékot. Ahogy szokták, csak fokozottabb hektikával. Ebből következően a magyar villamos rendszerben annyi erőműi teljesítménytartaléknak mindig kell lenni, amennyi az országos hálózatra kapcsolt napelemek összkapacitása (hiszen a napelemek villanytermelése lehet nulla is, sőt éjjel mindig annyi), és olyan visszaterhelési lehetőségnek, hogy ha nyári szikrázó napsütéses délelőttön a hazai napelemek termelése csúcsra fut, le tudjanak szabályozni, esetleg leállítani annyi erőművi blokkot, hogy az egyensúly megmaradjon termelés és fogyasztás között. Elég bonyolult feladat, mert az MVM-nek az erőművekkel is szerződése van. Ha a szerződés szerint át kell venni a termelt áramot, akkor az az erőmű nem állítható le, ha viszont a szerződés nem ír elő kötelező átvételt, akkor az erőmű drágábban adja az áramot, mert ráfizetni nem akar. Ezt a rendszert színesítik még az export és import lehetőségek. A kikompenzálás (nem kicsi) költségeit az MVM úgy fizetteti meg a napelem rendszerek (kiserőművek) tulajdonosaival, hogy a nekik szolgáltatott áram díja kb. hétszerese a tőlük átvett áram díjának.

A napelemek legeslegnagyobb hibája azonban mégiscsak az, hogy a lelkes zöldekhez és a nem kevésbé lelkes politikusokhoz a fentebb írtak valahogy nem jutnak el. Ezért születhetnek az olyan bombasztikus újságcímek is, hogy

A magyar napelemek már Paksot is lepipálják.”

Ráírt teljesítményben tényleg így van (a magyarországi napelemek összesített névleges kapacitása nagyobb, mint 5000 MW, Paks I. meg összesen 2000 MW), de az évente termelt villamos energia Paks I. esetében 16 000 000 MWh, az összes napelemé viszont alig több mint a harmada (6 000 000 MWh), és persze napelemék azt is nehezen tervezhető összevisszaságban produkálják.

További hátrány, hogy a gyártói furfang a napelemek árában is felfedezhető, ugyanis a fajlagos árat (HUF/kW) a névleges teljesítményre adják meg, mely névleges teljesítmény (mint már ismertetve lett) nyáron, délben, felhőtlen ég esetén igaz, az összes más esetben és helyzetben nem. Így aztán sokan azt hiszik, nem kell nekünk Paks II. olyan drágán, hiszen építhetünk sokkal olcsóbban 2400 MW teljesítményű napelemet, vagy akár 10 000 MW kapacitásút is (éjjel mindkettő teljesítménye nulla, azaz valamit be kell kapcsolni, hogy áram legyen), amivel a laikus választópolgárt simán félrevezethetik. Fenti okból javasolható, hogy a politikusok energetikai kérdésekben ne nyilatkozzanak. Hagyják meg azt a szakértőknek, és akkor nem lesz gond vele.

Összefoglalásként megállapítható, hogy a napelem jelenleg sem nem olyan teljesítményű, sem nem olyan olcsó, mint ahogy hisszük.

Ezért nagyon is célszerű Paks II-t az energetikai programban hagyni (Paks I. élettartamának 10 évvel való meghosszabbításával együtt), mert jelenleg az atomerőmű nálunk az egyetlen reálisan megépíthető létesítmény, amelyik időjárástól, évszaktól és napszakról függetlenül folyamatosan termeli az elektromos áramot, miközben nem bocsát a levegőbe széndioxidot.

Nagy baj, hogy Paks II. csúszik, ezért van szükség két, igencsak nagy teljesítményű (összesen 2600 MW) gázerőműre, hogy egyrészt a jelenlegi áramimportot kiváltsuk (jelenleg ugyanis importra szorulunk), másrészt az újonnan épülő, nagy energiaigényű gyáraknak biztosítsunk villamos energiát, harmadrészt pedig az egyre bővülő magyar napelem park teljesítményingadozásait is képesek legyünk kikompenzálni a gyorsan le- és felterhelhető gázerőművi blokkokkal. Ehhez szükség lesz az orosz gázra, de más lehetőségünk nincs, azaz

a függetlenedésünk az orosz gáztól még igencsak messze van. Ezért javasolható a politikusoknak, hogy minden ezzel kapcsolatos témában csak óvatosan fogalmazzanak.

A napelemeknek (és a szélturbináknak, amelyeknek Magyarországon folyamatos szél híján csak kicsi a jelentősége) persze vezető szerepük lesz majd, mikor létrejön a hidrogénalapú energiaellátás. Hatalmas telepek termelik az elektromos áramot, fölösleg esetén vizet bontanak vele, melyből a hidrogént tartályokba zárják, és mikor szükséges, mert hiány van, áramot termelnek általa. A közlekedésben üzemanyag cellák biztosítják az elektromos energiát minden jármű számára, a fűtést és a hűtést elektromos hajtású hőszivattyúk végzik, és ebben a világban nem lesz már se fosszilis tüzelőanyagot, sem atomenergiát használó erőmű. Benzinkutak helyett hidrogénkutaknál tankolhatunk, és a jövőt tekintve itt szerezhetne Európa hatalmas előnyt az üzemanyag cellák fejlesztése révén. Az akkumulátorokat Ázsiára hagyva (ha abban győznek, hát csak győzzenek) a távolabbi jövőre gondol, és ha jól csinálja, nagy siker lehet. Ehhez sok pénz kell, és központi akarat, mert Kína így csinálja, és mi nem maradhatunk le tőle.

Persze az élet nem is olyan egyszerű. Emlékezhetünk 2004-re, mikor közvetlenül az EU-ba való belépésünk után Kovács Lászlót nevezte az MSZP a Bizottság energiaügyi biztosának, aki jó szakemberekre hallgatott és a fentebb leírt hidrogén alapú energetikát tekintette fő céljának.

A FIDESZ persze mindent megtett a megbuktatása érdekében, és Kovács biztosi meghallgatásakor, melyet angol nyelven tartott, az odaráncigált szakértők találtak is valamit. A jelölt a hidrogént energy carrier (energiahordozó) helyett energy sourcé-nak (energiaforrás) nevezte, amellyel aztán megbuktatói diadalmasan rohangáltak mindenfelé azt kiabálva, hogy Kovács teljesen hülye az energetikához, íme, még azt sem tudja, hogy a hidrogén energiahordozó. Mivel (finoman szólva) a többi képviselő sem volt szakember, sikerült elérniük, hogy Kovácstól elvették a posztot, helyette az adóügyeket kapta meg. Azóta sem hallani az EU környékén hidrogénalapú energetikáról.

Valaki szólhatna már az EU-nak, hogy mi a legcélszerűbb stratégia, és mivel kéne intenzíven foglalkozniuk. Ha Kovács már nem is dolgozik ott.

Esetleg van jelentkező?

Szuverén

Mint azt tudjuk, a superanus középkori latin szó felsőbb valakit, azaz uralkodót jelent, ez módosult aztán a franciában souverain-re.

Aki uralkodik, legyen király, császár, törzsfőnök, pápa, sah, első titkár, TSZ elnök, családfő vagy bárki, az adott területen senkinek nem a beosztottja, tehát – lévén nevéből következően szuperember – mindenki felettese.

Persze csak a számára rendelkezésre álló valamely egység korlátain belül. Eggyel magasabb szint mindig létezik, hiszen még a királyok meg a császárok is alárendeltek, mivel hatalmukat a Jóistentől kapták, pont úgy, ahogyan Orbán Viktor. Igaz, utóbbi nem genetikailag, hanem a nép közbejöttével, ám mivel az Úr akarata ellenére nem történhet a Világegyetemben semmi, nyilvánvaló, hogy egyetért vele. Hogy a Gyurcsány miniszterelnökségével öt hosszú éven keresztül értett egyet az Úr, csak valami tévedés lehet.

Az ellenzék által preferált, úgynevezett „demokráciák” ennél sokkal rendetlenebb valamik, azokban sem Jóisten, sem szuverenitás, ráadásul általában megbeszélik egymás között a dolgokat, mindezek csimborasszójaként nem elítélni akarnak, hanem megérteni.

Semmit nem tiltanak, ami nem káros a többieknek, még akkor sem, ha az szokatlan, kisebbségi, esetleg nem korrelál a Bibliával (Jézus!).

Ezeket arrafelé nem tekintik bűnnek, de még csak hibának sem, vagyis az ilyesmi a tiszta konzervativizmus szerint csak ellenzéki vircsaft, ballibsi egyenlősdiség, hatványozott fertő, megengedhetetlen engedékenység, satöbbi.

Halvány mentségükre legyen mondva a demokráciáknak, hogy az igazi bűnt, azaz azt, ha valami valakinek tényleg káros, ők sem tolerálják, csak náluk sokkal kevesebb sorból áll a „Bűnök” nevű lista, mint a vallással súlyosbított, ezért a jó erkölcsre különösen kényes, ergo kötelezően, sőt elkötelezetten agresszív országokban. Utóbbiak esetében „Ország” alatt természetesen a helyi kakas értendő. A kakas agresszivitása mindkét irányban működik: más országokkal szemben is, meg saját polgárokkal szemben is. A megvédendőket meg kell védeni.

A Föld nevű bolygó túl nagy ahhoz, hogy egy ember uralni tudja (még a spanyol meg brit uralkodóknak sem sikerült), bolygónkon tehát abszolút szuverén nem létezik, kizárólag relatív szuverének handabandáznak világszerte, helyi kakasok garmadája a kisebb-nagyobb szemétdombokon.

Köztük szétszórva a demokráciák. Minden országra mondható, hogy minél nagyobb a demokrácia, annál kisebb a szemétdomb, amelyen a helyi kakas parádézhat, és van olyan is, ahol egyáltalán nincs szemétdomb, mert a szemetet feldolgozzák és/vagy elégetéssel hasznosítják. Ilyen helyen persze kakas sincsen, mert a rendszer anélkül is működik.

Egy adott szemétdomb egy adott kakasé. Mindegy, hogy választott uralkodó, vagy származás jogán lett azzá, ha nem kötik a kezét fékek és ellensúlyok, valamint általa módosíthatatlan törvények, akkor azt csinál, amit akar.

Ebből a szempontból a kétharmaddal megválasztott Orbán Viktor kies hazánk abszolút szuverénje. Vigyázat, az európai királyok nem azok! Egyáltalán nem. Hja, kérem, arrafelé demokrácia van, amely nem ismeri a fogalmat, még a brit királyi pereputty is csak pitykék sora a brit mentén, meg is hökkennének az ottaniak, sőt még be is dühödnének piszkosul, ha valamely pimf miniszterelnököcske megpróbálná lenyúlni és pártszervezetté degradálni a fékeket és ellensúlyokat, vagy pártmédiává tenni a rengeteg közpénzt elnyelő közmédiát, esetleg (horribile dictu!) módosítani akarná a meglévő demokráciát! Úgy rúgnák ki egy pillanat alatt, hogy pislogni sem volna ideje!

Orbánnak kies hazánkban efféle problémája nincs. Ezt ő fura módon úgy értelmezi, hogy ha itt korláttalan, akkor máshol sem gond a parancsolgatás, azaz szerinte bármerre járva-kelve mindenfelé ő az, aki megmondhatja a tutit, következésképpen maga a szuverének szuverénje… illetve mégsem. Saját elmondása szerint nem, ugyanis ő csak egy a mimagyarok közül, aki nem a saját elképzeléseit akarja mindenáron érvényre juttatni, de nem ám, sőt dehogy, valamint semmiképp, hanem csak „védi Magyarország szuverenitását”. Ezt is hangsúlyozza mindenütt.

A kijelentést górcső alá véve egyértelműen mondható, hogy egy ország szuverenitása azt jelenti, saját dolgaiban maga dönthet,

mivel pedig minden hivatalos magyarországi döntés Orbán Viktorhoz tartozik, az ő szuverenitása egyben Magyarország szuverenitása is.

Az utóbbiról szóló handabanda, csak a nép szokásos átverése, mert nálunk Orbán akaratától eltérő döntésre nincs esély. Sajnos igény sincsen, látva a választásokat, mivel azok szerint úgy jó nekünk, ahogy van.

Az állam én vagyok, mondta egyszer a Napkirály, és ez Orbánra is így igaz, mert ő most Magyarország, mégpedig személyesen, így aztán mikor az ország szuverenitásáért harcol, annak a harcnak a mindenkori célja jó közelítéssel esik egybe a saját elképzelésével (100 %).

Orbán nagy bánata, hogy sajnálatos módon az, hogy itthon így és ennyire megmondhatja, máshol semmit nem jelent.

Sőt, vannak esetek, mikor itthon sem száz százalékban ő mondhatja meg. Például ha az ország pénzt kap külföldről valakitől, akkor a pénz küldője feltételeket támaszthat, minek következtében a döntésre nem csak az ország, illetve Orbán jogosult, hanem az adakozó feltételekben megfogalmazott döntéseit is be kell tartani. Hallatlan megcsorbítása a szuverenitásnak, hogy nem csak úgy a kezünkbe nyomják a pénzt, aztán agyő, tiltakozott is éjt nappallá téve, de az nem számít a szemeteknek. Azt mondják, ha az ország nem tartja be az ő diktátumukat, elzárják a pénzcsapot. A Norvég Alap esetében (miniszterelnöknek köszönhetően) az elzárás már végleges, norvég pénz nuku, az EU pénzeket illetően pedig, ha a már sokszor és konkrétan leírt, a két fél által alaposan egyeztetett 27 pontot Magyarország nem teljesíti, hanem tovább pávatáncol meg cselezget, felfüggeszthetik a fizetést. És mit tesz Isten, illetve Miniszterelnök úr, megtörtént ez is. Most még csak felfüggesztés, de ha tovább próbálkozik, akár végleg lemaradhatunk arról is.

Megjegyzendő, hogy ha (bármifajta pénzmozgástól teljesen függetlenül), csak tagok leszünk egy szervezetben, az se megy csak úgy. Szuverenitásunk egy részét ilyenkor fel kell, hogy adjuk a szervezet közös célja érdekében.

Ez annyira minimum, hogy teljesen hülyének kell lenni annak, aki a fentiek megértésére, és az ebből következő alkalmazására képtelen – kivéve, ha egy ostobán dacos, mindig, mindenben a saját elképzelését sikerre vinni vágyó, a győzelmen kívül más végeredményt nem ismerő, állandóan „Magyarország szuverenitására” hivatkozó, rendkívül önhitt alak az illető. Ilyen esetben a hülyeség csak mellékszereplő, bár, ha jobban meggondolom…

Persze, ha Orbán valahol kap egy, két, esetleg több politikai sallert, családi tapasztalatból eredően hamar megérti, hogy a királyi ugribugri ott tilos, viszont ahol nem kap, ott nem módosít. Ugyanúgy próbál diktálni, mint itthon, mert saller híján nincs indíttatása megtanulni az arrafelé dívó jómodort. Ilyen például az EU is, ahol régóta próbál gólpassz helyett öncélúan húzogatni. Néha gólt rúg, sajnos mindig az EU kapujába (általában „Vétó, vétó!” kiáltással), mely szerinte bravúros teljesítmény, ezért itthon diadalként ünnepelteti. Korábban elnézték neki ezt a… khm… „viselkedést”, de az EU mára hökkenetből dühös lelkiállapotra váltott (kellett hozzá több mint egy évtized), így ma már a Miniszterelnök  sokkal kevésbé népszerű, ami Magyarországgal való azonosságából adódón azt jelenti, miatta itthon egyre több a kár. Szidja is Brüsszelt a komplett NER huszárság kegyetlenül, mégpedig minden vonalon, és ha szükségesnek látja, akkor hazudik.

Ahogy például:

  • az EU-ban elő van írva egy jövedéki adó szint az üzemanyagokra, természetesen euróban, melyet minden tagországnak be kell tartani.
  • Az előírt szint 2010. óta változatlan, azaz semmit sem kéne tenni, ha a forint erős maradna.
  • A magyar fizetőeszköz jócskán gyengült mostanáig, így az adó ma már nálunk euróban kevesebb, mint amennyi elő van írva.
  • A fenti ok miatt az adót meg kell növelni a szint újbóli elérése érdekében. Hogy rendben legyünk, literenként kb. 20 forinttal.
  • A kormány döntött: az emelés jövő év január elsejétől kb. 40 forint. Ez persze érthető, ugyanis kell nekik a pénz!

A történteket Orbánék megpróbálják Brüsszelre kenni, holott az EU-nak sem a forintgyengüléshez, sem a dupla adónöveléshez semmi köze sincs. A fenti tényt csak az elvakultak nem képesek észrevenni, de ez Orbánnak simán megfelel, mert az elvakultak kies hazánkban jóval többen vannak, mint a látók. Lásd a választási eredményeket.

Itt tartunk most.

Többség

„Magyarország az elmúlt időszak minden válságából megerősödve került ki, ami kizárólag úgy volt lehetséges, hogy a kormány soha nem vette figyelembe a nemzetközi liberális mainstream diktátumait, ragaszkodott a szuverenitásához és minden nehézségre magyar választ adott a nemzeti érdekek alapján – fogalmazott a CPAC zárónapján Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter beszédében többek közt arról beszélt, hogy létrejött a progresszív külpolitikai nyomulás első struktúrája, ugyanis kilenc EU-tagállam csoportot alkotott, amelynek deklarált célja az egyhangúság kivezetése az európai külpolitikai döntéshozatalból.”

Mikor az ember meghallja Miniszterelnök úr szövegét (Szijjártó csak a szócsöve), mimagyarokként szinte szárnyal a lelke, hogy választottunk ilyen erővel és ennyi elszántsággal védi a magyar érdekeket. Ő mindig harcol, jelen esetben például az ún. „progresszív külpolitikai nyomulás” ellen, amelyet ránk akarnak kényszeríteni.

Tessenek csak elképzelni, mit is jelentene ez, ha sikerülne a „liberális mainstream”, másnéven az EU kilenc tagállamos hungarofóbjainak nyomulása! Bármikor leszavazhatnák a szuverén, büszke mimagyarok kizárólag a saját érdeket szem előtt tartó külpolitikai elképzelését Brüsszelben, és helyette megszavaznák (horribile dictu!) a többség külpolitikai elképzelését! A többségét! Tök ugyanaz lenne, mint itt a Duna partján, ahol az „illiberális mainstream”, azaz a FIDESZ/KDNP úgy leszavazza a többségével a szuverenitásához ragaszkodó, azaz nem a Miniszterelnök úr elképzelését támogató ellenzék minden indítványát, hogy attól koldul a sok gyurcsányfióka! Akiknek magától értetődőn nincs semmiféle vétójoga, és nem is lesz!

Ebből a vak is láthatja, hogy miniszterelnökünknek milyen keményen kell küzdeni az EU-ban az ellen, ami a magyar Parlamentben mindennapos gyakorlat. Mikor mi hasznos neki függetlenül bárkitől. Sokra is vitte, amint látható.

A küzdelemhez a következőket kell tudni Miniszterelnök úr álláspontjáról:

  • Egy szervezethez tartozás szerintünk, mimagyarok (= Miniszterelnök úr) szerint NEM azt jelenti, hogy ha már klubtaggá lettünk (saját akaratunkból!), akkor kompromisszumokat kötünk a többi taggal, akiknek szintén vannak érdekeik, és ezáltal valamilyen közös álláspontot alakítunk ki (de nem ám!), hanem azt, hogy mindenkor és minden témában kizárólag és csakis a magunk, azaz a mimagyarok érdekét érvényesítjük. A hátrálást illetően a jelszavunk: „Egy tapodtat se!” Különben vétó.
  • Az előző pont értelmében mindig mi mondjuk meg, hogy mi legyen. Ha ez más országok véleményével egyezik, az az ő szerencséjük, ha valamelyikével, esetleg többel nem egyezik, az pech. Nekik. A mi elképzelésünk, illetve, hát dehogy a miénk, hanem Miniszterelnök úr elképzelése az, melyhez az összes többi tagországnak alkalmazkodni kell. Ez nem diktátum, sőt messze nem, ellentétben azzal, ha a többség mondja meg, mi legyen, és nekünk kell alkalmazkodni. Mert az már undorító diktátum. És akkor vétó.
  • A fentiek alapján a szervezetben mi, mimagyarok, illetve hát Miniszterelnök úr nem tag, hanem a Megkérdőjelezhetetlen Vezető. Főnök. Szuverén. Főméltóságú úr. Esetleg Felség. Csak azért, hogy bemutassuk nagymértékű kompromisszumkészségünket, megengedjük, hogy a fentiekből mindenki azt a megnevezését használja Miniszterelnök úrnak, amelyik csak tetszik. Ebből is látható a mi demokráciafelfogásunk maximalitása, azaz a kifejezetten engedékeny magatartás, amely miniszterelnökünk esetében a legfőbb magyar, európai és világvezetői pozícióval korrelál.
  • Mindezt figyelembe véve az EU-nak gyakorlatilag nincsen külpolitikája, hiszen vagy mi mondjuk meg, hogy mi legyen, vagy ha mások akarják megmondani, akkor vétózunk. Ezt a nagyszerű szisztémát akarja megváltoztatni az a kilenc nyomorult ország, amelyek azt szeretnék, ha az EU-nak lenne külpolitikája, és a többség döntene, ugyanúgy, ahogy a magyar Parlementben, de ebbe mi nem megyünk bele! Ugyanis ami itthon helyes és szükséges, az az EU-ban helytelen és szükségtelen is, sőt nagyon is szükségtelen, hiszen itt vagyunk mi, mimagyarok, akik megmondjuk a tutit, mégpedig hosszadalmas, bonyolult és idegesítő szavazgatások nélkül. Lazán. Kapcsiból. Csak a miniszterelnököt kell megkérdeznünk, és kész. Világos?
  • Az egész ócska, demokráciaellenes, az úgynevezett „többségi elvet” egyenesen fétissé emelő, liberális mainstream tervből szinte sugárzik a pofátlanság, hogy a mimagyarok érdekeit nem mindig (Jézusmária!), esetleg nem százszázalékosan (Tejóisten!) akarja figyelembe venni, helyette valamilyen közös (Szentséges Szűz!) álláspontot akar, mégpedig a 27 tagország többségi elv által kialakított álláspontját, mely borzalomhoz a mimagyarság tiszta demokráciafelfogásnak nincs köze! Egy fikarcnyi sem! Úgy utasítjuk el Brüsszelben mindezt, hogy a Manneken Pis is értsen belőle, ne csak azok az ostoba von der Leyenék!

Jöjjön tehát a küzdelem! Hajrá Magyarország! Hajrá mimagyarok!

A végére már csak egy dolog maradt: definiálni a

válságból megerősödve való kikerülés

főbb paramétereit, és azok alapján bemutatni ezeket a válságokat és megerősödéseket, hogy Szijjártónak legalább ez a kijelentése ne tűnjön emeletes hülyeségnek.

Ha már a többi az.

Másképp gondolkodás

Mióta a miniszterelnök kijelentette, hogy „Mások által követhetetlen észjárással kormányozzuk országunk hajóját az európai hullámverésben”, a másképp gondolkodás végre értelmezhető.

Rengetegszer hallottuk már, hogy Brüsszel azért büntet minket, mert másképp gondolkodunk, sőt már nekem is írta egy főszerkesztő, sajnálja, hogy másképp látom a kétszerkettőt, mint ő, így aztán szöget üthet az ember fejébe a dolog, és elkezd töprengeni azon, hogy mi a fene ez a másképpság. Illetve másképpség. Főleg az észjárást illetően.

Arra hamar rá lehet jönni, hogy van ebben valami, mert ha megnézzük, hogy miniszterelnöknek milyen húzásai vannak főleg a nemzetközi politikai színtéren, hát azoknak tényleg semmi értelmük sincsen, hacsak miniszterelnökünk nem kárt akart okozni szép, deli hazánknak… de ilyet még gondolni is borzalom!

Azért sem lenne értelme, mert a miniszterelnök pofára eséseit mindig meg tudja magyarázni majdénmegmondomkiahibás alapon (Brüsszel, Gyurcsány, Soros – a sorrend alkalomszerű), és teljesen lényegtelen, hogy közben mekkorákat szövegel kapu mellé vagy fölé, esetleg luft jelleggel, vagy taccsra küldve a mondanivalót, hogy focikifejezésekkel éljünk, mert ő már korábban tudtunkra adta,

nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit csinál.

Így aztán nem is füllent. Illetve de, csak, mint mondta, nem azt kell nézni. Az ember nem is képes eldönteni, hogy ez most elmés, vagy jópofa, egyedül az biztos, hogy megint át lettünk verve.

A téma tehát az észjárási másság, és annak átgondolása. Hálaisten (illetve hála miniszterelnöknek), most már erre a kényelmetlen és fárasztó átgondolásos műveletre nincs szükség, mert ő, mint a legilletékesebb végleg lezárta az ügyet: a „másképp” azt jelenti, hogy ez az észjárás a többi ember által „nem követhető”. Punktum.

Elfogadva a miniszterelnök meghatározását, ha a többi embert  logikus lénynek tekintjük, a mondott észjárás vagy logikátlan, vagy nem evilági logika. Nem merném feltételezni, hogy Miniszterelnök úrnak a logika – Örkénnyel szólva – hölderlinszerűen unbekannt, sokkal inkább az lehet a helyzet, hogy Ő immár túllépett rajtunk, és más téridő skálán robog, ahol a kettőnek kettővel való szorzata huszonnyolc és köbgyök százharminchétezer között bármely egész szám lehet, ha iksz egyenlő nulla. Ez mások által tényleg követhetetlen, amit meg tudok érteni.

Itt van aztán az EU pénzek esete. Úgy gondolná az ember, nem létezik miniszterelnök, aki egy amúgy is kiköltekezett, rekord inflációval sújtott, a kormány intézkedéseiből láthatóan pénztelen, és ebből következően nagyon szerencsétlen országban ne teljesítené azonnal és lélekszakadva az EU által a pénzküldés feltételeként támasztott huszonhét pontos követelményrendszert az ország érdekében, pláne, ha ő és társasága már annyira megszedte magát, hogy nincs szükségük további intézményesített tolvajlásra, mert munka nélkül is megélnek az eddig besöpört pénzből minimum tíz nemzedéken át. Tágabb családostul, hogyha kell.

Sajnos nekünk, az EU-nak, sőt az egész földi világnak nagy meglepetéssel kell látnia, hogy ilyen miniszterelnök mégis létezik, mégpedig a mi sokszor megválasztott Miniszterelnök urunk, akibe mi, a nép aztán annyi bizalmat helyeztünk, hogy  az egy nagymértékű fényhajlításra alkalmas gravitáció ideérkezése esetén akár a Hold túlsó oldaláról is látható. Ő az, aki követhetetlen észjárással próbál kibújni az előírt EU kötelezettségek alól, bevetve minden módszert, ami csak rendelkezésre áll. Úgy csinál, mintha teljesítené, közben bazsalyogva bólogat, de végül mégsem, kezdődhet hát a következő menet. Igen nagy valószínűséggel hatalmas stáb töri a fejét éjjel-nappal azon, mi legyen a következő csel, amellyel kipróbál egy újabb EU átverést, hogy ne kelljen betartanunk. Hogy mit? Semmit! Egyetlen pontot se, rohadt Brüsszelék!

Ez ám az észjárás, lehet mondani! Bármit beáldozva, ha kell, szakadjon bár össze Föld és Ég, ha tetszik, ő csak győzelemre képes játszani. Mindent és mindenkit feláldozva közben, pusztuljon akár (rajta és rokonságán kívül) az összes országlakó, jöjjön Mohács, Trianon vagy akár Marseille, ha kell, akkor sem fogja feladni! Sohasem! Én ezt végzetesen ostoba makacsságnak hívom, de sajnos olyan mindegy, hogy minek! A hívek zsolozsmája elnyom minden ellenvéleményt.

A helyzet hétről hétre romlik, az EU egyre jobban begurul, és mostanra jutottunk el oda, hogy nyíltan kezdik hangoztatni, meg kell tanulnunk EU pénzek nélkül élni, mert „előbb-utóbb nettó befizetők leszünk”. Mi, józanabbak persze tudjuk, hogy az indok ugyanúgy hazugság, mint a többi megnyilatkozása. A Néppártból is inkább kilépett. Valahogy nem tud veszteni.

A Néppártot bánja a franc, egy HUXIT-ot viszont már életveszély lenne meglépni. Nekünk, az ország polgárainak az. Na persze, Miniszterelnök úrnak mindez semmi, őt meg sem érinti az a gazdasági zuhanás, ami a kilépéskor bekövetkezne, legföljebb visszavonul családi birtokára, ahol mindig süt a nap. Miért érdekelné őt, hogy mi lesz a többiekkel, hiszen azon túlmenően, hogy neki ma már mindegy, EU tagok vagyunk, vagy nem sem, fel sem tudja fogni, hogy mit csinál. Ha a túléléshez az kell, nem fog habozni egy pillanatig sem, úgy feláldoz minket, mint a sicc, akkor is, ha emiatt hívei éhen halnak, ők továbbra is hálásan hozsannáznak neki, milyen szerencse, hogy nem egy Gyurcsányfióka van hatalmon, mert akkor biztos a szemüket is kilőnék eközben kedves mindannyiuknak. Így halnak majd meg boldogan, mert a Mennyország be van ígérve nekik.

A Földre visszatérve a veszély sajnos valós, mert előfordulhat, hogy Miniszterelnök úr egy országot magával rántva száll le a bicikliről, amely elvitt volna minket egy jobb világba.

Na, magyar értelmiség? Tetszik érteni?

Harminc

A kapitány leszól a gépházba.
– Mennyi?
– Harminc.
– Mi harminc?
– Mi mennyi?

A régi vicc jutott eszembe, ahogy olvasom a Gulyás Gergely válaszát. Tudják, ő az, aki kiélezett versenyben van Kocsissal, melyikük tud nagyobb sületlenséget mondani. A kormánytagokat – pláne a miniszterelnököt – itt nem említeném, mert azt gondolom, jobb az úgy. Van elég bajuk. Ahogy nekem is.

Gulyás a Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában az alábbiakat találta mondani:

Örülni kell annak, hogy szakítottak azzal a rendszerváltás utáni gyakorlattal, hogy csak külföldiek gazdagodhattak meg Magyarországon. Ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle, mert az lenne a jó, ha minél több nagyon gazdag magyar ember lenne.”

És hát valóban. Ott van például Amerika a maga Elon Musk-jaival, meg Zuckerbergjeivel, hogy a többit ne is soroljam, akik kitaláltak valamit, amelyre felépítettek egy céget, és ha annak szolgáltatásaira vagy gyártmányaira az amerikaiak vevők, akkor az egész világ is vevő, azaz a gazdagodásuk szinte megállíthatatlan. Ez nem csak nekik jó, hanem sok pénzt hoz az Egyesült Államoknak is. Igencsak érthető kívánsága tehát Gulyásnak, hogy nálunk is legyen sok ilyen.

Mészáros be is jelentkezett a posztra, mikor úgy hat éve arra a kérdésre, hogy hogyan nőhetett cégének árbevétele tíz év alatt hússzorosára,

miközben az ezalatt Mark Zuckerberg vezetésével berobbanó Facebook mindössze hatszorosára emelte bevételeit a felcsúti polgármester röviden annyit közölt:

„Okosabb vagyok Zuckerbergnél”.

Ezzel nem az a baj, hogy a Facebook forgalma és haszna lényegesen nagyobb Mészáros cégeinek bevételénél, azaz Mészáros legföljebb relatíve (bevétel aránnyal fölszorozva) okosabb, hanem hogy Zuckerberg egy centnyi állami megrendelést sem kapott soha, a pénzét mind-mind magánemberektől szerezte, ami sokkal komolyabb észbeli képességeket igényel, mintha valaki a haverjától folyamatosan kapna egy csomó közpénzt, hogy a szokásos ár négyszereséért építsen már valamit. Utóbbi esetben lehet akár tökhülye az illető, sikere akkor is biztosított, azaz a Zuckerberggel való IQ vetélkedésnek semmi értelme sincs.

Ezért van a vicc az elején. A harminc, amit Guylás mond, tényleg annyi, de a valósághoz nincs köze (a minden-kérdésre-választ-kidolgozó fideszes agytröszt nagyon érti ezt – a kidolgozás után már csak be kell magoltatni a válaszokat a kijelölt nyilatkozókkal).

A Mészáros ügy tipikus példája annak, ahogy kormányfő intézni szokta a dolgokat. Úgy gondolja, az elintézendő ügybe belenyom egy csomó pénzt (vigyázat, nem sajátját(!), arra nagyon ügyel), ezzel elindítja „A Folyamatot”, hiszen Amerikában is így megy  – mondja, (nem így megy, ott a beleölt pénz nem az államé), utána már csak meg kell várni, amíg a siker beköszönt. Meg van győződve róla, hogy a leendő magyar nagyvállalkozóknál is ez a baj,

nincsenek megrendelések, de ezen, mint láttuk Mészáros esetében, könnyen lehet segíteni, ugyanis minél több a túlárazott állami megrendelés, annál jobban fölfut az a cég.

Mészáros cége fel is futott, és most ott áll, és vár. Várja a további állami megrendeléseket, ugyanis az ilyen kövér és lassú lufik esetében az a gond, hogy ha maguktól nem találnak munkát (és sajnos nem találnak), államilag kell tovább etetni őket, különben összeomlanak. A magyar és nemzetközi versenypiacra Mészárosnak – nyilván a rendelkezésére álló rövid idő miatt – sajnos még nem sikerült betörnie, a gázszerelő úr külföldi terjeszkedése annyi, hogy a saját és a baráti köreinek nevén lévő 18 focicsapat közül 7 a szomszédos országok bajnokságaiban szerepel. A foci sajnos az a vállalkozás, amely kevés nagycsapat kivételével inkább viszi a pénzt, ezért az eszéki labdarúgócsapat új igazolásainak árát végül is a faluvégi Mari néni fizeti. ÁFA-ként a kisboltban. Az a pénz jut a magyar államon, Mészáros cégén és az NK Osijek vállalkozáson átsuhanva ahhoz a csapathoz, ahonnan az új játékos érkezik. Jobb helyre nem is kerülhetne, nemdebár?

A lángelmés, magyar oligarchiafelfuttatási terv szomorú eredménye, hogy a túlárazások és a túlmunka számlák miatt, melyeket az állam, mint megrendelő „nem vesz észre”, illetve simán befogad, jóval drágábban építkezünk, mint egy tényleges versenypiaci közbeszerzés esetén.

Az állam veszteségéhez persze Mészárosnak semmi köze sincs, ő csak az eszköz, aki jobb, ha nem gondolkodik.

Így is választották ki. Az állami veszteség egy részét természetesen megkapja (az nála a nyereség), de attól kezdve csönd legyen! Van is csönd, az áldóját neki! Nagyobb, mint kellene.

A kövérre fújt lufival jelenleg sajnos nagy a gond, ugyanis Paks II. igencsak vontatottan készül, nagy állami beruházásokra a pénzhiány miatt nincs remény, az EU pénzek régóta késnek, ezért szükséges minden alkalmat megragadni, hogy valami építkezés legyen, és miután a nagy víz- és energiaigényű távolkeleti akkumulátorgyárakat más országok nem fogadják szívesen, ők meg itt akarnak termelni az EU-n belül (vám és egyéb problémák kiküszöbölése érdekében), ez pont kapóra jön nekünk. Illetve Mészároséknak meg a regnálóknak, ugyanis a „Nekünk” fejedelmi többes őket jelenti. A magyarokat. A népség többi része csak úgy itt van, esetleg az sem, számolni mindenesetre nem kell velük. A magyarok nagyon remélik, hogy a távolkeletiek nem hozzák ide a saját építő cégeiket, mert akkor Mészároséknak annyi, versenyben egyetlen munkát sem tudnak nyerni majd.

Itt tartunk most.

A Mészáros által produkálandó állami befizetések többletére még várunk, a külföldi vállalkozásokból hazatalicskázandó haszonra is. A Miniszterelnök úr által remélt siker egyelőre nyomokban sem látható.

A várakozás unalmát elűzendő megemlítjük még, hogy Miniszterelnök úr ugyanezt gondolta a fociról is, bele a pénzt, aztán pár év és világbajnokok leszünk! Sajnos az nem jutott eszébe, hogy mikor majdnem világbajnokok lettünk, minden fiú kipróbálta a focit, mert nem volt se tévé, se tablet, se okostelefon, a különangolról meg a Nintendóról nem is beszélve, ráadásul mással nem lehetett kitűnni sem a lányok, sem az ország előtt, így aztán tehetség nem kallódott el egy darab sem, ahogy az fenti tényekből következik. Ma már más a helyzet, csak az megy focizni, aki semmi másra nem való, ez ma már a gyengék lenézett sportja, legfeljebb a tanári pályához hasonlít azzal a különbséggel, hogy tanár még életében annyi pénzt nem látott, amennyit egy jobboldali középpályás hetente kap. Ebből következően a Hofi kérdés illusztrálja legjobban a helyzetet (némileg módosítva):

– Tud focizni?
– Nem.
– És ha megfizetem?
– (Akkor sem. De azért csak fizessen meg!)

Az oligarcha ügyet átgondolva elcsodálkozik az ember, hogy Lázár a trafikokkal, Rogán a letelepedési kötvényekkel és Szijjártó a lélegeztetőgépekkel mennyivel ügyesebbek. Nincs ember, aki róluk kérdezne bármit, mindenki Mészárosról érdeklődik, ők meg lazán elsunnyognak, mondhatni láthatatlanul. Ahogy Tiborczról sem beszél senki jóideje már.

Hiába, no, van, amiben tényleg ügyesek.

Megvédés

Miniszterelnök úr a Legmagyarabb Külföldi Nagygyűlésen, a személyesen általa celebrált ige-, ítélet- és programhirdetés közben azt találta mondani, hogy:

Nincs más választásunk: hiába szeretjük Európát, hiába az a miénk, mégiscsak harcolnunk kell. Az álláspontunk világos, mi nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken, de akkor is közös otthonunk van, közös nyelvünk, közös közszféránk, és közös kultúránk, és ez az alapja a magyarok biztonságának, szabadságának és jólétének, és ezért ezt mindenáron meg kell védeni.

Igaz Hazafi ilyenkor elsírja magát. Olyan gyönyörű a gondolatok sorjázása, nem is tehetne mást, hiszen Miniszterelnök úr feltámadt, új  Kossuth perdült ki a placcra, hangos szóval adván tudtára mindeneknek, veszélyben a haza, így aztán meg kell védeni. De nem ám csak úgy átabotában, hanem mindenáron! Kerül, amibe kerül, emberek!

Némi gond az elképzelést tekintve, hogy ha Miniszterelnök úr hajlandó akár a saját népét is föláldozni a szent cél érdekében, fölösleges a küzdelem… bár igaz, hogy a veszteségek fogalmába Miniszterelnök úr, a családja, a barátai és az üzletfelei nem tartoznak bele, ahogy a vagyontárgyaik sem. További probléma, hogy nála a győzni akarás nem jár együtt a győzni tudással, mint Djokovicsnál, Nadalnál vagy Federernél, ezért aztán Miniszterelnök úr sosem fog nyerni nemzetközi Grand Slam-et.

Nagy baj ez nekünk.

Mi, magyarok toleráns nép vagyunk. Ez onnan tudható, hogy jelenleg többségi alapon Miniszterelnök úr van megbízva ezzel is, és ő azt mondta,

Mi nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken”.

Nem kívánjuk, de nem ám! Senkitől. Kivéve önmagunkat. Itthon ugyanis

Miniszterelnök úr kívánja, az ő kívánsága pedig a nemzeté, amellyel személy szerint azonos.

Legyen minden magyar pont olyan, mint Miniszterelnök úr. Aki nem, az megnézheti magát. Úgy kivágjuk, mint a sicc!

Miniszterelnök úrnak kívánsága végrehajtásához rendelkezésére áll a törvényhozás, a nemzetgazdaság, a sajtó, a klérus, a rendvédelem és az igazságszolgáltatás, azaz azt tesz, amit csak akar, és akkor, amikor akarja. Egyre sikeresebb a megnevelésünk.

A honvédő harchoz két szereplő szükségeltetik. „Mi”, mint szenvedő fél, mely most megtámadtatott, valamint „ők”, azaz az agresszorok.

A „mi” egyszerű fejedelmi többes, ha valaki nem ért egyet Miniszterelnökúrral, hát istenem! Az az ő baja. Miniszterelnökurat 3 millió polgár választotta meg, ami egy 9,7 milliós ország esetében sima kétharmadot, azaz diktátori beosztást jelent, ebből következően Miniszterelnök úr dönt arról, hogy mi jó a magyaroknak, mi nem; mi tartozik a magyarok biztonságához, szabadságához és jólétéhez, mi nem; valamint arról, hogy mikor vannak a magyarok megtámadva. A magyaroknak kéretik ebbe nem beleszólni, mert csak rontanak a helyzeten.

A megtámadás a jellegét tekintve egyrészt pénzidenemadásos, másrészt migránsideküldéses, de főleg genderpropagandisztikus fegyverekkel történik, amiből könnyű kitalálni, hogy a támadó az EU.

Amint a költő írja, „a vén Európa, a büszke nő”, aki Miniszterelnök úr szerint a miénk, és szeretjük is a rátarti szipirtyót, de azért mindennek van határa! Ha te úgy, én is úgy! Kard ki kard, és mi, Mimagyarok Miniszterelnök úrunk jóvoltából harcolunk az összes szövetségesünkkel. Ha akarjuk, ha nem.

Amiket mindenáron meg kell védeni:

  • A közös otthon. Mint tudjuk, a közös otthont, azaz kies hazánkat az EU migránsok által fenyegeti, mégpedig olyan migránsok által, akik nem dolgozni jönnek, azaz még véletlenül sem veszik el a magyarok munkáját. Nem is töltenének sok időt minálunk, mivel az eljárás lefolytatása után vagy kiutasítjuk őket az EU-ból, akkor azért tűnnek el, vagy beengedjük őket az EU-ba, és akkor a kis papírjuk birtokában rögtön elhúznak Nyugatra, azért tűnnek el.

Kb. 6000 emberről lenne szó per év, akiket az eljárás végéig etetni meg táboroztatni kell, ezért váltható meg pénzzel az EU terv szerint. Miniszterelnök úr már a múltkori szétosztásnál is azt hitte, örökre itt kell őket tartanunk (ha szükséges, akár erővel), és láthatólag most is azt hiszi. Egyébként minek vagdalkozna ennyit miatta… hacsak nem hazai néphülyítés a cél.

  • A közös nyelv. A legnagyobb rejtély. Fölmerült esetleg, hogy az EU beszéljen újból latinul, a magyar meg eltöröltetik?
  • A közös közszféra. Ez a magánszféra ellentéte, azaz maga az „állam” (az állami intézmények összessége), tehát az EU a magyar államot akarja elsöpörni. Hogy ez miről jutott Miniszterelnök úr eszébe, megkérdezhetné tőle valaki.
  • A közös kultúra. Némi gondolkodás után rögtön kiderül, hogy közös kultúra alatt Miniszterelnök úr az itteni, általa bevezetett, ún. keresztény kultúrát érti, amely a szekularizációnak fittyet hányva szövi át a teljes életünk, hogy Krisztus megbocsátó szellemét elvetve csapjon le az apró devianciákra is. Ez az a szent, hierarchikus ország, amelyben Isten földi helytartója Miniszterelnök úr (helytartóra azért van szükség, mert Isten ugyan mindenütt jelen van, mégsem lehet mindenütt!).

Az nem egészen érthető, hogy fér bele ebbe a közös keresztény kultúrába a regnálók által bármikor bevethető, és sokszor be is vetett vis maior (VII. Ne lopj! X. Mások tulajdonát ne kívánd!), valamint a durva csúsztatás, és az ellenfél besározása (VIII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!), viszont a testiség tekintetében Miniszterelnökúrral közös kultúránk a keresztény előírásokat rigorózusan követi.

Na, ezt az évezredeken keresztül jól bevált rendszert képest támadni az elvetemült és halódó Nyugat! Soros vezérletével! Kövér úr legnagyobb bánatára.

Ezért most meg kell védeni. Mégpedig mindenáron.

Szemét EU!

Tusványos: “nem jó, ha a kirakatban lopnak, csalnak, zsarolnak”

0

Furcsa párhuzammal szolgált Tusnádfürdőn Pesty László dokumentumfilmes, a Fidesz egyik régi híve amikor összehasonlította Biden amerikai elnök fiának ukrajnai korrupciós ügyét a “Lölő jelenséggel.”

Mi a Lölő jelenség? Pesty László szerint: “Amikor a kirakatban, lopunk, csalunk, zsarolunk” – hangzott el azon a fórumon Tusnádfürdőn , ahol a nemzeti együttműködés rendszerének olyan mindenre elszánt publicistái üldögéltek mint Bayer Zsolt, az ötös számú tagkönyv tulajdonosa.

A 444 riporterei megkérdezték a helyszínen Pesty Lászlót, hogy kire vagy mire gondolt. A dokumentumfilmes, aki a Dunagate botránnyal fontos politikai szerepet is vállalt a rendszerváltáskor, megismételte, hogy ahogy az amerikai demokratáknak nem tesznek jót a Biden család korrupciós ügyei Ukrajnában, úgy a magyar konzervatívoknak sem használ a “Lölő jelenség”. Kicsoda Lölő? Mészáros Lőrinc. Nem Szíj László? – kérdezett vissza Pesty László arra utalva, hogy nemcsak egy emberre célzott hanem a Lölő jelenség a magyar elit egy részét jellemzi.

A Lölő jelenség mint politikai probléma

Miért most állt elő ezzel a rendszer bírálattal Orbán hűséges barátja, aki hangsúlyozta, hogy

“érted haragszom nem ellened”?

Mészáros Lőrinc , aki szinte a nulláról startolt, Magyarország egyik leggazdagabb embere lett – hála Orbán Viktor rendszerének.

Amely talán azért is tűnik ilyen erősnek, mert nem értjük még a működését – állítja a Jelen főszerkesztője. Lakner Zoltán bookazine-t tett közzé Csak amit hallani szeretnél – Orbán és egy megvezetett ország címmel.

“Az egészről az mond el valami mélyebbet, hogy mi épül az ellopott pénzekből, hogyan ér össze a gazdasági és a politikai hatalom, mit tesz a rendszer a társadalommal, a gondolkodásunkkal, az attitűdjeinkkel”

– nyilatkozta Lakner Zoltán politológus a Magyar Hangnak.

Jaksity György korábban a hvg.hu-nak arról beszélt, hogy a nemzeti együttműködés rendszere a kádári múlt folytatása, és a különbség csak az, hogy most nyíltan kiírják az ajtóra, amit eddig a háttérben csináltak. A kirakatban lopnak, csalnak és zsarolnak – ahogy azt Pesty László mondta Tusnádfürdőn.

A Kádár korszak nagy túlélői mint Csányi Sándor vagy Pintér Sándor egyben a nemzeti együttműködés rendszerének talpkövei is.

Miért most állt elő rendszer kritikával és épp Tusnádfürdőn Pesty László, Orbán nagy barátja?

Mert a miniszterelnök bajban van: kérdésre válaszolva ugyan igyekezett lekicsinyelni az uniós eurómilliárdok hiányát, de azt elismerte, hogy a nemzetközi pénzpiacokon rontja Magyarország megítélését, és drágítja a hitelt. Hogy akarja megszerezni Orbán az uniós eurómilliárdokat? Szokás szerint zsarolással. Az Európai Unió 50+20 milliárd eurót ígért Ukrajna támogatására, de erre a kasszában nincsen pénz, és a tagállamok sem akarnak befizetni. Marad a közös hitelfelvétel. Ehhez pedig teljes konszenzus kell. Orbán ajánlata: megszavazom a közös hitelt, ha megkapom az uniós eurómilliárdokat. Ez Orbán európai diplomáciája a gyakorlatban. Kérdés, hogy ezúttal működik-e?

Dolgozás

Újabb siker és győzelem! A NER lapok lelkesen közlik, amit Varga miniszterasszony brüsszeli tárgyalása után kirakott a Facebook-ra. Kirakta amilye volt.

„A jogérvényesülésért felelős biztos szerdai tájékoztatása alapján a kormány kezdeményezte az Európai Bizottsággal egyeztetett igazságügyi csomag benyújtását az Országgyűlésnek. Varga Judit közölte: a legnagyobb hazai és nemzetközi ellenszélben is sikerült a kormánynak teljesítenie azt, amit vállalt. „Továbbra is azért dolgozunk, hogy a magyar emberek mielőbb megkapják a nekik járó forrásokat” – fogalmazott a tárcavezető.”

Az ember elolvassa és ujjong a lelke, hogy nekünk ilyen szorgalmas, okos, bátor, de főleg dolgozó kormányunk van, amely ezer veszélyen át, például a legnagyobb hazai (ez érthető, de még semmi) és nemzetközi (hoppá, ez már aztán!) ellenszélben, illetve mit ellenszélben, fékevesztett viharban is teljesíti vállalását. És micsoda vállalás ez, kérem!

Micsoda embert próbáló vállalás!

Komolyabban megvizsgálva a kérdést hamar kiderül, hogy a „vállalást” tényleg a magyar kormány tette évekkel ezelőtt, mégpedig az EU-nak, amennyiben vállalta, hogy az Orbán kormányok, illetve hát személyesen a miniszterelnök által az államműködésbe becsempészett, ám az EU által nehezményezett illiberális korruptív antidemokratizmusokat megfelelő törvénykorrekciókkal az Unió erkölcsi és társasági szabályaihoz igazítja.

Jobb helyeken ezt természetesen nem vállalásnak, hanem az alapvető kötelesség teljesítésének hívják, azaz ha az ember tag egy előkelő klubban, ez a minimum.  

Normál esetben nem is korrekciózni kell a miniszterelnöki galádságokat, hanem már eleve nem berakni a törvények közé, pont úgy, mint az emútnyócévesek kormányzása alatt, mert Gyurcsányékkal ilyen gond nem volt soha.

A nyilvánvaló kötelességteljesítést mind az ellenzék (= „hazai ellenszél”), mind az EU (= „nemzetközi ellenszél”) szorgalmazta. A kötelességteljesítés teljesen normális szorgalmazását azért nevezi a miniszterasszony ellenszélnek, mert a kormány nem akarta teljesíteni, csak most már muszáj volt, így az ellenszélnek a Miniszterelnök úr nem ellenállt, hanem engedett, hiába beszél mellé Varga.

Országunk regnálói (ismerős módon) a kívánalmakból minél kevesebbet, azaz lehetőleg semmit sem akartak tényleg teljesíteni, így aztán az agresszív miniszterelnök sok évvel ezelőtt megkezdte pávatáncát, mellyel megpróbálta minden téren kicselezni az EU-t. Sajnos ezzel az volt a gond, hogy az Unióban nem mindenki hülye, és ami itthon kétharmaddal könnyen átverhető, az ott, Brüsszelben kevéssé jön be, mára pedig egyáltalán nem működik. Minél többször észrevették a trükköket annál kevésbé. Szidta is Brüsszelt a miniszterelnök kegyetlenül. Ami csak belefért. Az is, ami nem.

A kormány minden tagja azt kiabálta, szuverenitás, reménykedve abban, hogy senkinek nem jut eszébe, egy klubba való belépés szuverenitásunk egy részének feladásával jár, vagyis ha valaki semmit nem akar feladni belőle, ne lépjen be. Akkor bátran kiabálhat, csak akkor nincs kivel.

Itthon persze sikeres volt a kiabálás, kevesen látták át a dolgokat, és azok hangja is elhalt a nagy zsivajban, viszont a szemét Brüsszel bezzeg nem hagyta abba, csak makacskodott. Hiába hazudozta azt a kormány, hogy az EU nem is a követelmények nem teljesítése miatt támad minket, hanem mert ellenállunk a migránskérdésben, mert megvédjük gyerekeinket az átoperálástól, és mert békepártiak vagyunk, az EU nem engedett, sőt később végképp bedühödvén a folyamatos trükközéstől pénzmegvonással büntetett.

Mivel úriemberek, állandóan nyitva hagytak egy kiskaput, hátha belép rajta a Miniszterelnök, de a belépés csak csúszott, csak csúszott, féléveket, háromnegyed éveket, nyilván a kiterjesztett, hatalmas farok miatt, amely a pávatánc közben nem fért át a kiskapun.

Mostanra lehetetlenült el végképp a magyar költségvetés, mikor már feltétel nélkül engednünk kell, ezért sikerült (27-ből 4, azaz részben!) megegyezni az EU-val. De hol van még a vége…

A sok éves pávatánc következményeképpen elképesztő kár érte az országot is meg az embereket is. Ha az ellenzék lenne hatalmon, talán ők először is nem nyúlták volna le a ilyen mértékben a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet (és nem is tették volna tönkre ezeket), ezenkívül nem nyúlták volna le a fékeket és ellensúlyokat, a médiát, az igazságszolgáltatást, a tudományt, a művészetet és az összes pénzt, amihez hozzáfértek. Rég csatlakoztunk volna az EU Ügyészséghez, az EU pénzek már legalább másfél éve megérkeztek volna, az euró úgy 340 forintot érne, az infláció 10% alatti lenne, a reálbér nem csökkent volna, a nyugdíjasok sokkal jobb helyzetben lennének (persze a tanárok is, de az ő esetükben az ellenzék nem az EU-ra várna, a tanári fizetés ugyanis nem lehet a kutya vacsorája!), a pénzből megindulhattak volna az energetikai fejlesztések, és jóban lennénk az összes szövetségesünkkel.

De nem.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK