Kezdőlap Címkék Emberölés

Címke: emberölés

Brutálisan súlyosbították Pistorius büntetését

Hat helyett tizenhárom és fél év börtönt kapott a volt paralimpiai atléta, Oscar Pistorius barátnője megöléséért. A dél-afrikai futó kitart amellett, hogy betörőnek vélte, ezért lőtt rá. Korábban gondatlanságnak, most szándékosnak ítélték a tettet.

Tizenhárom év és öt hónapra, vagyis több, mint duplájára növelte a szándékos emberölésért elítélt Oscar Pistorius paralimpiai bajnok futó büntetését a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság pénteken. A testület azután döntött így, hogy az ügyészség

„megdöbbentően elnézőnek”

minősítette az ügyében korábban született hatévi börtönbüntetést.

Pistorius tavaly júliusban kezdte meg büntetésének letöltését, miután bűnösnek találták barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásában 2013. február 14-én, Valentin napján. Az ügy a figyelem központjába került világszerte.

Az ügyészség érvelése szerint nem lehetett volna enyhítő körülményként figyelembe venni Pistorius rokkantságát és azt, hogy az atléta a tárgyalás egész ideje alatt sírt. Az ügyészség szerint nem mutatott őszinte megbánást, s inkább magát sajnálta. A sportoló továbbra is azt állította, hogy barátnőjét behatolónak vélte, ezért lőtt rá a lakás fürdőszobájának ajtaján keresztül.

Az ügyészség már második alkalommal fellebbezett, Pistoriust eredetileg gondatlanságból elkövetett emberölésért találták bűnösnek, és ötéves börtönbüntetést kapott. Ezt később szándékos emberölésre változtatták, és ezért hat év szabadságvesztésre ítélték.

Dél-Afrikában szándékos emberölésért minimum 15 évi büntetés jár, de ebből a törvényszék levonta a börtönben már letöltött időt.

A hatszoros paralimpiai bajnok Pistorius az olimpiák történetében az első művégtagos atléta volt 2012-ben Londonban, ahol 400 méteren elődöntőt, míg a dél-afrikai váltóval döntőt futott, és nyolcadik lett. Utána a paralimpián 400 méteren megvédte címét, és a 4×100-as váltóval is aranyérmet szerzett, 200-on pedig ezüstöt nyert.

MTI/FüHü

Zsidó és cigány emberek megölésére készültek

Szlovákiából szereztek be négy kalasnyikovot és ezer lőszert. Lőgyakorlatra indultak, amikor lekapcsolták őket.

A két férfi 2014 nyarán ismerkedett meg egymással. Az I. rendű vádlott időközben megismertette társával idegengyűlölő nézeteit, zsidó és cigány származású személyek lelövésével kapcsolatos gondolatait, valamint lőfegyverhez jutási szándékát is.

Mindezek után a vádlottak elhatározták, hogy megpróbálnak éles lőfegyverhez jutni úgy, hogy azok tartására hatósági engedéllyel nem rendelkeztek. Ennek érdekében 2015 februárjában elutaztak a szlovákiai Komáromba, ahol egy vadászboltban

2-2 darab hatástalanított, vaktöltények működtetésére alkalmas gépfegyvert vásároltak.

Később, 2015. év nyarán a II. rendű vádlott a fegyverek közül kettő darabot éles lőfegyverré alakított vissza, amelyek ezután lőszerek működtetésére újra alkalmassá váltak. Társa iránymutatásának megfelelően házilag gyártott hangtompítókat is készített.

Ezután a vád szerint a vádlottak 2015 augusztusában, majd szeptemberében, szintén a szlovákiai Komáromból, összesen 1000 darab töltényt vásároltak, amelyek éles, üzemképes, emberi élet kioltására alkalmas, és az általuk visszaélesített géppisztolyban működtethető lőszerek voltak.

Az I. rendű vádlott 2015 nyarán határozta el azt, hogy

a cigány népcsoportból származó, jelentős vagyonnal rendelkező ember kirablása, illetve megölése

útján próbál pénzhez jutni. A vádlott ebbe a tervébe is bevonta társát, a II. rendű vádlottat.

A vádlottak az emberölést a korábban éles lőfegyverré visszaalakított géppisztolyokkal tervezték elkövetni, az elkövetéshez pedig parókát és esőkabátot, gumikesztyűt szereztek be.

Két áldozata van a dámóci mérgező alkoholnak

0

Szombaton egy nő meghalt, pénteken pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba mérgezéses tünetekkel Dámócról.

Mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy az ismeretlen összetételű, mérgező folyadékot alkohol helyett fogyasztották a falusiak. A pénteken megmérgezett három ember közül egy később szintén meghalt a kórházban.

A rendőrök először egy helyi férfit vettek őrizetbe, akitől az áldozatok a mérgező folyadékot vásárolták. Később bejelentették, hogy egy másik, lácacsékei férfit is elfogtak, akitől a gyanú szerint az alkoholként árult ital származik.

Elhagyta a nője, ezért összeszurkálta

A fiatal pár élettársi kapcsolatban élt a fővárosban, együtt tervezgették a jövőt. Külföldre költöztek, de a kapcsolatuk megromlott, szakítás lett a vége.

A nő tavaly karácsonykor hazajött, hogy meglátogassa az édesanyját. Egykori párja pedig felkereste, hogy jobb belátásra bírja. Sokáig beszélgettek a XV. kerületi lakásban, aztán elindultak a lépcsőház felé. A férfi azt állította, nem tud nélküle élni, de a nő hajthatatlan volt.

A vitából veszekedés lett,

a férfi végül kést rántott, és össze-vissza szurkálta és vagdosta szerelmét.

A nő kétségbeesetten védekezett, közben hangosan kiabált, amit meghallott az édesanyja, és a segítségére sietett.

A Fővárosi Főügyészség a férfit ezért emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!