Kezdőlap Címkék Elnyomás

Címke: elnyomás

Múltmásítók

Irigylem azokat az embereket, akik a rendszerváltozás után születtek. Akiket nem terhelnek a múlt bűnei, akiknek soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük. Tisztakezűek és ártatlanok, mint a ma született bárányok.

Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek meglehetősen szelektív a memóriájuk. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is…

Azokra gondolok, akik most úgy gondolnak akkori önmagukra, hogy valójában csak 1990 után születtek. Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok.

Léteztek már korábban is, de élni csak 1989 után kezdtek. Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.

Nem gyűlöltek, nem szerettek.

Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt tulajdonképpen tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.

Kis ország vagyunk, földszintes hőseink vannak. A kilencvenes évek elején visszaemlékezések tucatjait lehetett olvasni arról, ki hogyan vészelte át az elviselhetetlen negyven évet. Lemerültünk, és kibekkeltük őket, mondta a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke.

Egy nagyon titokban elnyomott és észrevétlenül félreállított sajtómunkás pedig arról számolt be, hogy az üzemi étkezdében rendszeresen elfoglalta a vállalati párttitkár helyét, az pedig nagy mérgesen kénytelen volt másik széket keresni magának.

Kis országnak kis hőstett dukál.

Egy másik hős, a foglalkozására már nem emlékszem, egyszer Dombóvár felé utazott, amikor felszállt a vonatra két szovjet katona.
– Ez a vonat megy Pápára? – kérdezték oroszul a szovjet katonák.
– Da – válaszolta halált megvető bátorsággal a magyar versenyző.
Közben meg nem odament a vonat, hanem éppen az ellenkező irányba. Fifikás nép a magyar, nem lehet vele kukoricázni. Vége is lett a Varsói Szerződésnek hamar. Kis ellenállásokból áll össze a nagy egész.

Biztosak lehetünk abban, hogyha majd elmúlik ez a mostani rémálom, akkor a jelenlegi rendszer kiszolgálói is találnak majd a „munkásságukban” olyan mondatokat, vagy inkább félmondatokat, amelyekkel azt igyekszenek igazolni, hogy ők belülről bomlasztottak. És elmagyarázzák, hogyha nem ők szolgálják ki ezt a rendszert, akkor helyettük kiszolgálja más. Úgyhogy mi, többiek, jobban jártunk, amiért ők szolgálták ki ezt a mostani rendszert, mert mások, akik náluk barbárabbak, még bárdolatlanabb módon tették volna ugyanezt.

Apartheidtől szenvednek a rohingják

0

A rohingják szisztematikus elnyomása már az apartheid szintjét éri el Mianmarban – ez áll az Amnesty International legfrissebb jelentésében, amely kétéves vizsgálat után készült el.

Rohingja menekültek a bangladesi határnál
Fotó: MTI/EPA/Abir Abdullah

A Nyitott ketrecbe zárva címet viselő jelentés igyekszik a legutóbbi erőszakhullámot kontextusba helyezni. Augusztus vége óta a mianmari biztonsági erők gyilkosságai és gyújtogatásai elől több mint 600 000 rohingja menekült a szomszédos Bangladesbe.

A vizsgálat az Amnesty közleménye szerint feltárta, hogy hatóságok hogyan korlátozzák az Arakán államban élő rohingják életének lényegében minden területét, és hogyan kényszerítették őket gettókba, ahol nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz vagy az oktatáshoz. Olyan is előfordult, hogy az állam bizonyos területein a falvaikat is el kellett hagyniuk. Az Amnesty szerint

„a jelenlegi helyzet minden tekintetben kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmények, azon belül is az apartheid tényállását”.

Anna Neistat, a szervezet kutatási igazgatója azt mondta: “A mianmari hatóságok jogellenesen elkülönítik a rohingja nőket, gyerekeket és férfiakat, és egy embertelen apartheid rendszert építettek ki. Naponta érik őket különböző jogsértések, az elnyomás pedig fokozódott az elmúlt években.”

A UNICEF korábbi jelentése alapján a rohingja gyerekek élete valóságos földi pokol. Erről ír az Amnesty jelentése is. Anna Neistat szerint “a rendszert arra találták ki, hogy annyira reménytelenné és embertelenné tegye a rohingyák életét amennyire ez csak lehetséges. A biztonsági erők elmúlt három hónapban végrehajtott etnikai tisztogatása csak egy újabb példa erre az elképesztően aljas bánásmódra.”

Rohingja kislány egy menekülttáborban
Fotó: MTI/EPA/Abir Abdullah

A jelentés szerint a rohingják elnyomása évtizedekre megy vissza, de 2012 óta még inkább felerősödött. Akkor söpört végig Arakán államon az ország buddhista és muszlim közösségei közötti erőszak.

Az Arakán államban élő rohingják lényegében

a külvilágtól elzárva élnek, a szabad mozgáshoz való jogukat pedig durván megsértik azzal, hogy a nekik kijelölt falvakba és járásokba száműzik őket.

A korlátozások alapját törvények, “helyi rendeletek” és egyéb szabályok szövevényes hálója adja, amelyeket az állami hatóságok a jelentés szerint nyíltan rasszista módon végre is hajtanak.

Különleges utazási engedélyre van szükségük, ha másik járásba, vagy akár másik faluba akarnak menni. A kutatás közben az Amnesty munkatársai is a saját szemükkel látták, hogy egy határőr az egyik ilyen ellenőrzőpontnál egy rohingja férfit rugdos, és legalább egy statáriális kivégzést is dokumentáltak.

A határőrök egy 23 éves férfit lőttek agyon, amiért megsértette a kijárási tilalmat.

A rohingjáktól az orvosi ellátást is gyakorlatilag megtagadják, csak néhány kórházat vehetnek igénybe. Korlátozzák az oktatást is. A gazdáknak gyakran megtiltják, hogy a földjeiken dolgozzanak. Az alultápláltság és szegénység egyeduralkodó lett a rohingya közösségekben, amit tovább súlyosbít, hogy a hatóságok a humanitárius segélyeket sem engedik be ezekre a területekre.

Élelmiszersegélyre váró rohingja menekültek
Fotó: MTI/EPA/Abir Abdullah

“Nagyon nehéz a helyzetünk, mert nincs mit ennünk.

Jobb lenne fogdában vagy börtönben, mert ott legalább van rendszeres ellátás.

De amúgy olyan, mintha egy börtönben élnénk.” – mondta egy 25 éves férfi.

A négynél több embert érintő gyülekezés tilos, különösen a muszlim többségű területeken, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a rohingják nem tudnak közösen imádkozni sem. A mecsetekbe szintén nem mehetnek.

A jelentés szerint a diszkrimináció alapja a jogfosztottság: 1982-es állampolgársági törvény származásuk miatt megfosztotta a rohingjákat az állampolgárságuktól. 2016 óta a kormány megnehezíti, hogy a rohingja újszülötteket be lehessen jelenteni családjuk címére, pedig gyakran ez az egyetlen hivatalos bizonyíték, hogy Mianmarban élnek. Az állam északi részén lakók, akik nincsenek otthon az éves “népszámláláskor” azt kockáztatják, hogy törlik őket az összes hivatalos regiszterből. Így viszont a menekültek esetleges hazatérése szinte lehetetlen.

Új módszerekkel küzdenek az elnyomás ellen a kínai civilek

0

A kommunista párt által uralt Kínában is próbálják elnyomni a civil szervezeteket. Igaz, ott nem Soros-bérencezik azokat, akik nem értenek egyet a kormánnyal és küzdenek az emberi jogokért, de ott is hoztak ellenük törvényt. Ezért egyre kreatívabb módszereket találnak arra, hogy változásokat tudjanak elérni.

A civil társadalomnak az a lényege, hogy az emberek önkéntesen részt vesznek olyan szervezetekben, amelyek megvédik az érdekeiket. Gordon Wright brit politológus szerint az ilyen szervezetek egy-egy ország demokratizálásában is fontos szerepet töltenek be, például csökkenthetik az állami ellenőrzést a társadalomban,

felügyelik és ellenőrzik a központi hatalmat,

elszámoltathatják a tisztviselőket, vagy épp közvetítő szerepet játszanak.

Vagyis működő demokráciákban a civil, azaz nem kormányzati szervezetek (ennek angol verziójából, a non-governmental organizationből jön az NGO rövidítés) mobilizálni tudják az embereket, kifejezik a társadalom egyes csoportjainak akaratát.

De ez nem minden országban van így. Magyarország mellett több más ország is próbálja korlátok közé szorítani a civil szervezetek működését – olyanok, mint Oroszország, ahol Putyin 2012-ben írta alá a civil szervezeteket külföldi ügynökökké minősítő törvényt (tavaly év végéig a 148 ilyen szervezetből 27-et már bezárásra kényszerítettek), vagy éppen Kína.

Liu Hsziao-po
Fotó: MTI/EPA/Liu Hszia

Néhány héttel ezelőtt, július 13-án az egész világot bejárta a hír, hogy a Nobel-békedíjas Li Hsziao-po meghalt rákban. Diana Fu, a torontói egyetem kutatója szerint meggyötört arcának látványa annak jelképe, hogy még a legkeményebbek is belefáradtak az elnyomásba és az ellen folytatott harcba Kínában.

Az elmúlt évben ugyanis Kínában egyre jobban korlátozzák az alulról jövő kezdeményezéseket, veszélyesnek tartják a civil társadalmat,

a kommunista párt vezetése szerint ugyanis az ilyen szervezeteken keresztül beszivároghatnak a nyugati eszmék a társadalomba.

Már 2015 végén megjelent egy cikk a New York Times-ban, amelyben arról írtak, hogy egyre többen aggódnak, amiért Kínában új szintre lépett a civil társadalom elleni harc. Az apropója az volt, hogy letartóztattak három munkajogi aktivistát, akik a vád szerint azért szerveztek tömegmegmozdulást, hogy megzavarják a társadalmi rendet.

Nem ez volt az egyetlen rendőrségi ügy: abban az évben több mint 200 emberi jogi ügyvédet és munkatársaikat tartóztatták le.

Hszi Csin-ping
Fotó: MTI/EPApool/Andy Wong

A civil szervezetek elleni harc azonban nem ekkor kezdődött Kínában. Hszi Csin-ping elnök hatalomra kerülése után nem sokkal, 2013-ban kiadták a hírhedtté vált, úgynevezett 9-es számú dokumentumot. Ebben azt írták:

a civil társadalom veszélyes a kommunista párt uralmára.

Az Amnesty International hongkongi kutatója már akkor azt mondta: a párt kész arra, hogy „lecsapjon a civil szervezetekre”, amennyiben fenyegetésnek értékeli tevékenységüket. Ez meg is történt. Magyarországhoz hasonlóan, külön törvényt is hoztak a civil szervezetekről, amely január elsején lépett életbe, és elég tágan értelmezi ezt a fenyegetést, erősen korlátozva a lehetőségét annak, hogy a kormányzati kontrollt ki lehessen kerülni.

A hatóságok hamar akcióba léptek. 2014 szeptemberében bezárattak egy olyan szervezetet, amely vidéki könyvtárakat működtetett. A következő évben pedig sorra jöttek a letartóztatások.

Ennek ellenére az aktivizmus nem tűnt el Kínában, sőt, ahogy Diana Fu a Foreign Affairsben írja, egyre kreatívabb lett. Tömeges megmozdulásokra ugyan nincs lehetőség (legfeljebb olyan kisebb helyi tüntetésekre, amelyeket a feszültséglevezetés miatt a párt eltűr, sőt, néha maga is támogat), ilyeneket ugyanis NGO-k nem szervezhetnek. Ezért egyéb módszereket kellett találni.

Az egyik ilyen a flashmob, vagyis villámtüntetés. Ezek gyakran csak pár percesek, de ez pont

elég ahhoz, hogy fotók, videók készüljenek, amiket aztán lehet terjeszteni a közösségi médiában.

Ennyi idő alatt viszont a hatóságok sem tudnak keményen fellépni ellenük. A szervezők pedig a háttérben tudnak maradni.

A másik módszerre jó példa a szexuális zaklatás ellen küzdő Dzsang Lej-lej, aki nagyvárosok utcáin fotóztatja magát, transzparensekkel, majd a kínai Twitteren, a Weibón megosztja ezeket a képeket és nők százait biztatja arra, hogy kövessék példáját.

This picture is from ZHANG Leilei's Anti-Sexual Harassment Campaign. You can read more info about Leilei's action, as…

Közzétette: Free Chinese Feminists – 2017. május 31.

Ő sem egyedül dolgozik,

egy nagyobb csoport támogatja a háttérből,

többek között pólókat nyomtatnak a szlogenjeivel. Ők már elértek annyi eredményt, hogy több városban elkezdtek kísérletezni olyan metrókocsikkal, amelyekre csak nők szállhatnak fel. És ehhez nem kellett nagy tömegben az utcára vonulniuk.

Egy újabb verzió, amikor petíciókkal bombázzak a különböző hivatalokat – hivatalosan sok ember spontán akciójaként, valójában persze ezek is

szervezett akciók, amelyekkel gyakran érnek el kisebb eredményeket.

Ezt Carolyn Hsu szociológus a Brookings Intézet egy előadásán azzal magyarázta, hogy a kommunista párt arra alapozza uralmát, hogy az emberek többsége elégedett, ezért figyel arra, hogy ha valami sokakat aggaszt, akkor arra megoldást találjon.

Diana Fu szerint a kínai civilek azt is megtanulták, hogy a radikálisan demokráciapárti akciók nem működnek, ezért, ahogy a fenti példák is mutatják, óvatosan próbálnak változásokat elérni – ezeknek nem annyira látványos az eredménye, de bizonyítják, hogy

hiába próbálják elnyomni a civil társadalmat, az mindig talál módot az ellenállásra.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK