Az Egyesült Államoknak két stratégiai ellenfele van: Kína és Oroszország – állapította meg a Trump-kormányzat által nemrég kiadott dokumentum, amely Washington diplomáciájának fő irányát jelzi.
Kína ki akarja szorítani az Egyesült Államokat Ázsiából, Oroszország pedig a NATO szövetségesek megosztására törekszik- olvasható a hivatalos amerikai nyilatkozatban.
Ez egyben egy finom figyelmeztetés is lehet Putyin barátainak a NATO-ban: mindenekelőtt Törökországnak és Magyarországnak. Dmitrij Peskov orosz szóvivő közölte, hogy Oroszország nem stratégiai ellenfele az Egyesült Államoknak. Egyben emlékeztetett arra, hogy nemrég a CIA információi alapján fogtak el egy iszlamista csoportot, amelyik terrorakciókat készített elő Szentpéterváron. Az orosz sajtó „hidegháborús mentalitással” és „imperialista magatartással” vádolja Washingtont.
Az „amerikai imperializmusról” már majdnem úgy írogatnak, mint ahogyan a Pravda szokott a szovjet időkben …
Pekingben szintén rossz néven vették, hogy Kínát az USA stratégiai ellenfelének nevezték. A külügy szóvivője elmondása szerint Peking más nagyhatalmak rovására nem kívánnak érvényesülni a világban, de Kína természetesen kiáll saját jogainak a védelme érdekében. Trump elnök nemrég Pekingben járt és ott egészen más húrokat pengetett. A kínaiak is „vették a lapot” és az Egyesült Államok elnökét a hatalom központjában, az egykori császári palota területén látták vendégül.
Csakhogy a stratégiai koncepciót nem az elnök alakítja a Fehér Házban, hanem a tanácsadói gárda, amely gyanakodva tekint Moszkvára és Pekingre egyaránt. Washingtonban úgy vélik: Oroszország fenyegeti a NATO keleti határait, illetve azokat az államokat, amelyek Nyugat-barát politikát folytatnak a térségben. Elsősorban Ukrajnára gondolnak és a Krím-félszigetre, amelyet Moszkva egy népszavazást követően annektált.
Mindhárom nagyhatalom a korábbinál sokkal intenzívebb fegyverkezésbe kezdett. Pekingben kifejezetten háborús helyzetre készítik fel a lakosságot mondván az Egyesült Államok bármikor megelőző csapást mérhet Észak-Koreára és ebből akár atomháború is kerekedhet. Kína azt szeretné, ha az USA csökkentené katonai jelenlétét Ázsiában. Az USA szövetségesei, Japán és Dél-Korea viszont kifejezetten ragaszkodnak az Egyesült Államok katonai egységeihez.
Ezt a két kelet-ázsiai állam vezetőinek találkozóján nemrégiben megerősítették. Szerintük Észak-Korea fenyegetésével szemben ugyanis csakis az amerikaiak hadsereg jelenthet igazi védelmet és elrettentő erőt. A három nagyhatalom egymáshoz fűződő viszonya a jövőben meghatározó lehet az egész világ számára.
Amióta Donald Trump amerikai elnök a múlt héten azt pedzegette, hogy ezen a héten elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát és átköltözteti oda az amerikai nagykövetséget, nem egy politikus, elemző és szakértő kongatta a vészharangot. Ugyanis ez a döntés alapjaiban rendezheti át az Egyesült Államok közel-keleti kapcsolatrendszerét, és jelentheti egyben a „tradicionális partnerek” elvesztését is.
Még mindig nem nyugodtak meg az Egyesült Államok arab szövetségesei a Közel-Keleten annak ellenére, hogy már lejárt a második határidő és jól láthatóan Donald Trump továbbra sem ismerte el Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát. Habár Bill Clinton óta szinte minden hatodik hónapban elhalasztják az 1995-ben hozott törvény alkalmazását, vagyis az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezését, most még alaposan felborzolta a kedélyeket, amikor a múlt hétvégén a Fehér Házból olyan híresztelések láttak napvilágot, amelyek szerint Trump ezen a héten valóban eleget tesz a jogszabálynak.
Ez nem kevés dühödt, elképedést, és kritikát váltott ki nemcsak a közel-keleti országokból (Izrael kivételével), hanem például Franciaországból és Emmanuel Macronból is. A Palesztin Hatóság azonnal leszögezte, hogyha Trump valóban meglépi Jeruzsálem elismerését, akkor
ők kivonulnak minden amerikai békekezdeményezés mögül.
Mahmúd Abbász palesztin elnök figyelmeztette Washingtont, hogy egyetlen arab vezető sem fogadná el Jeruzsálem elismerését, mint Izrael fővárosa, mert az általános felháborodást és az amerikai diplomáciai létesítmények, illetve állampolgárok elleni támadást hozna magával. Ugyanúgy Washington veszélybe sodorná azt a 2017 szeptembere óta tartó megbékélési folyamatot, amely a ciszjordániai Fatah és a gázai Hamász között vette kezdetét. Ezzel párhuzamosan felrémlett egy újabb palesztin felkelés (intifáda) rémképe is.
Trump közel-keleti politikájának tükrében korántsem lenne meglepő, ha az elnök „veszni hagyná” az amerikai-palesztin kapcsolatokat, egyfajta járulékos veszteségként tekintve rá, hiszen számára sokkal fontosabb az Izraellel fenntartott viszony és az amerikai nagykövetség átköltöztetésével pedig képes lenne „bebetonozni” a két ország kapcsolatát. Ugyanakkor az már valóban rejtély, hogy vajon az Egyesült Államok elnöke tisztában van-e azzal, hogy Jeruzsálem elismerése elsősorban a legfontosabb amerikai szövetségesek körében érne fel egy (atom)bomba erejével és okozna – legrosszabb esetben akár visszafordíthatatlan – károkat a bilaterális kapcsolatokban.
„Bármiféle bejelentés a végleges álláspont ismertetése előtt determinisztikus hatással lenne a békefolyamatra és csak a regionális feszültséget szítaná fel”
– nyilatkozta a CNN-nek Háled bin Szalman, az USA-ban lévő szaúdi nagykövet. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábia fejezte ki leginkább aggodalmát az amerikai elnök esetleges döntését illetően.
Ugyanis Rijád könnyen két tűz közé kerülhet.
Amennyiben nem bírálja az amerikaiak lépését, azzal a muszlim világ haragjával, a vahabita papság felől érkező újabb kritikák özönével, illetve a saját lakossága felől érkező elégedetlenséggel, végső soron akár zavargásokkal kellene szembenéznie. A szaúdi uralkodócsaládot ugyanis még mindig lefoglalja a tisztogatás és az olyan nagyra törő tervek megvalósítása, mint a Neom, amellyel igyekszik javítani a körülette kialakult képen.
Viszont, ha nyíltan elítéli Washingtont, akkor annak könnyen katonai és gazdasági vonzatai lehetnek, csökkenhet az amerikai támogatás nagysága, amit most nagyon rosszul érintené Szaúd-Arábiát az olyan nagyszabású gazdasági programok megvalósítása során, mint a „Vísion 2030″, vagy kétségessé teheti az egyes fegyveres konfliktusok (például Jemen) kimenetelét is. Valószínűleg Trump is arra játszik rá, hogy mivel Rijád számára a legnagyobb geopolitikai és vallási ellenfelet továbbra is Teherán jelenti,ezért a szaúdi vezetés csendben marad. Ugyanis bár a háttérben és a helyetteseken (proxykon) keresztül már évek óta zajlik az „iráni-szaúdi hidegháború”, a Perzsa-öböl menti monarchia az Egyesült Államok – és feltehetőleg Izrael nélkül – sem lenne képes nyílt háborút vívni a perzsa országgal.
Szaúd-Arábiával való viszony megromlására figyelmeztetett a képen szereplő Jared Kushner – Trump veje és fő tanácsadója – is, aki Mohamed Bin Szalmánnal nagyon jó kapcsolatokat épített ki, s szerinte a Fehér Ház Jeruzsálem elismerésével pont a még trónra sem került esélyein rontana
Talán még Szalmán uralkodónál is rosszabb helyzetben találta most magát II.Abdullah jordán király.
„Egy ilyen lépés veszélybe sodorja a békét és csak dühödt vált ki az arab és a muszlim világba”
– olvasható a jordániai külügyminisztérium által közzétett nyilatkozatban, valamint hozzátéve, hogy Trump esetleges lépése esetleg kihathat az amerikai-jordán kapcsolatokra. II. Abdullah jordániai király az elmúlt 2-3 évben egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a gázai és a ciszjordániai övezetre, illetve az izraeli-palesztin békefolyamatra. Ebben az évben Ammán közbenjárásával sikerült például megoldani a legutóbbi, „intifádával” fenyegető lázongásokat is, amelyet a biztonsági kamerák és a fémdetektorok felszerelése váltott ki a jeruzsálemi muszlimok szent helyeinek és mecseteinek közelében.
Ammán ugyanis így akarja elterelni a figyelmet a több mint félmillió szíriai – főleg palesztin származású – menekültről, az ország rossz gazdasági helyzetéről és a társadalmon belüli feszültségekről. Ráadásul II. Abdullah ki akarja fogni a szelet az iszlamista pártok és csoportok vitorlájából, hiszen ők nagyon gyakran azt róják fel neki, hogy túlságosan Nyugat-és Izrael-barátságát. Viszont Jeruzsálem amerikai elismerése egy olyan kényszerhelyzetet teremthet a jordániai uralkodó számára, amely során engednie kellene az iszlamisták és az ország lakosságának majdnem egynegyedét kitevő palesztin menekültek Izrael-ellenes követeléseinek. Ez pedig a legrosszabb esetben
az 1994-ben kötött izraeli-jordán béke „felülvizsgálatával” fenyegethet
Mivel Jordánia tölti be most az Arab Liga soros elnökségét, ezért az arab ország már a hétvégén kezdeményezte egy Arab Liga összehívását. Bár tudvalevő, hogy általában semmi komolyabb következménye nincs az arab országok csúcstalálkozóinak, valószínűleg csak retorikában fogják elítélni az Egyesült Államokat, mégis Ammán tanúbizonyságot adhat arról, hogy új alapokra kívánja helyezni a Washingtonnal fenntartott kapcsolatait. Ez gyakorlatban azt jelentené, hogy nemcsak csökkenne az amerikai-jordániai kapcsolatok intenzitása, hanem az arab ország nyíltan elkezdene lavírozni Oroszország irányába.
Jordánia már 2015-ben megállapodást kötött Oroszországgal, hogy 10 milliárd dollár értékben megépítik az arab ország első atomerőművét. A kép illusztráció
Törökország szintén „katasztrófát” emleget, ha az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Az amerikai-török – tágabb értelemben a nyugati-török – kapcsolatok eddig is szakadék szélén táncoltak, de Trump eme lépése után korábban soha nem látott mélységbe zuhanhatnak. Recep Tayyip Erdoğan török elnök eddig is szeretett úgy tetszelegni a nemzetközi közösség előtt, mint a „palesztin ügy szószólója”, ezért sem hagyná szó nélkül, ha az amerikai elnök beváltja az ígéretét.
A török elnök már a múlt héten felhívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, és mindketten leszögezték, hogy Jeruzsálem esetében nem fogadják el a „status quó” felrúgását. Ráadásul Ankara esetében ez azzal is járhat, hogy az amúgy is a tavaly óta döcögve haladó izraeli-török kibékülés ismét megszakadhat és török elnök viszonya Benjamin Netanjahuval ismét rendkívül feszültté válna. Valószínűleg visszaköszönne az az időszak, amikor Törökország nem kevés anyagi, diplomáciai és fegyvertámogatást nyújtott az olyan szélsőséges iszlamista csoportoknak, mint a gázai Hamász.
Erdoğan „vörös vonalat” emlegetett a december 5-i parlamenti beszédében.
Egyiptom szintén azok között van, akiknek nagyon nem lenne ínyére Trump döntése. Az igaz, hogy az amerikai-egyiptomi kapcsolatokat már aligha befolyásolná érdembe, ha a Fehér Ház áthelyezteti az amerikai nagykövetséget Jeruzsálemben. Ugyanis a két ország között már ismét feszültté vált a viszony, amikor a Trump-adminisztráció augusztusban váratlanul leállította a gazdasági és katonai segélyeket pont akkor, amikor Kairó éppen a Sínai-félszigeten folytatott terroristaellenes hadműveleteket.
Ugyanakkor az arab ország regionális politikája sokkal jelentősebb változáson mehet keresztül. Először is azért, mert az egyiptomi diplomáciának nem kis szerepe volt a Fatah és a Hamász megegyezés megszületésében, amelyet Abdel Fattah asz-Szíszi eddigi legnagyobb külpolitikai sikereként könyvelnek el. Csakhogy Trump lépésével egy csapásra semmisé válhat az eredmény, és Egyiptom elveszítheti minden korábbi befolyását nemcsak a gázai, hanem a legrosszabb esetben a ciszjordániai palesztinok körében is.
Egyiptom számára a legnagyobb kérdést azt jelentené, hogy ezután miképp viszonyuljon Izraelhez. A két ország 1979-ben különbékét kötött egymással, amelyet eddig mindegyik fél betartott, igaz, volt időszak, amikor úgy tűnt, hogy ez valamelyik fél fel fogja mondani. Izraellel szomszédos összes állam közül Egyiptom nevezhető a „legstabilabban baráti államnak”, hiszen nagymértékben együttműködnek a terrorizmus elleni harcban, különösen a Sínai-félszigeten.
Szíszi és Netanjahu találkozója New Yorkban 2017. szeptember 18-án. A kép forrása: MEMO.
Viszont a lakosság és a politikai elit egy része még mindig nem törődött bele a különbékébe és az Izraellel való viszony javulását. Ezt jól mutatja az az eset, amikor tavaly az egyik egyiptomi törvényhozó meghívta ebédre az izraeli követet, de gyakorlatilag lincshangulat uralkodott el az országban. Ugyanúgy egyre többször bírálják Szíszit még a nacionalisták és a szekulárisok köréből is, mivel hosszas diplomáciai és bírósági huzavona után eladta az egyiptomi fennhatóság alá tartozó Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának, amelyet ők egyértelműen az egyiptomi állam részeként ismertek el. Egy újabb haraghullámot és tiltakozást pedig már az egyiptomi elnök sem hagyhat figyelmen kívül, mégha konkrétan az Egyesült Államok miatt törne ki az országban.
Tehát lehet az amerikaiak és az izraeliek számára jól hangozhat, ha Donald Trump elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát és oda költözteti át az amerikai nagykövetséget. Ez kétségtelenül, talán még Ronald Reagan idejét is felülmúlva erősítené meg a két ország kapcsolatát, jelentősen erősítené mind az amerikai elnök, mind az izraeli miniszterelnök pozícióját az országon belül. Csakhogy ezzel párhuzamosan mindkét ország gyakorlatilag semmissé teheti az elmúlt években, nem kevés erőfeszítések árán elért eredményeit és lenullázhatja az arab országokkal való kapcsolatokat is. Végső soron pedig pont az a két ország nyerne közép., de akár rövidtávon is, amelynek jelenleg az Egyesült Államok és Izrael is igyekszik visszaszorítani a befolyását a Közel-Keleten: Irán és Oroszország.
Az Egyesült Államok évente 39 milliárd dollárt inkasszál a külföldi diákoktól, akik amerikai egyetemeken tanulnak. Viszont hosszú idő után most először fordul elő, hogy csökken a külföldi diákok száma.
Elsősorban Trump miatt – nyilatkozta a New York Timesnak egy oktatási szakértő. Főként a muszlim országokban érzik úgy, hogy nem látják őket szívesen az Egyesült Államokban. Az iszlamista terrorizmus miatt Donald Trump több muzulmán államot tilalmi listára tett. A külföldi diákok száma 7%-al csökkent, de jóval kevesebb a muszlim egyetemi hallgató az Egyesült Államokban most, mint Trump megválasztása előtt.
Természetesen nem lehet csakis egyetlen tényezővel magyarázni a külföldi diákok számának csökkenését Amerikában. Az oktatási szakértők rámutatnak arra, hogy méregdrága az elit egyetemek elvégzése, és erre egyre kevesebben tudnak erre áldozni.
A másik szempont az angol nyelvű konkurencia megerősödése: Ausztráliában, Kanadában vagy épp Nagy Britanniában egyre több külföldi diák tanul. Nyilván sokan közülük Amerika helyett választották ezt a megoldást. Ezenkívül sok nem angol nyelvű államban is van nívós angol nyelvű egyetemi oktatás: ebben Svájc jár az élen, de más államok szintén követik a példáját.
A külföldi diákok ugyanis nemcsak jó üzletet jelentenek, hanem alkalmat arra, hogy a világ leendő elitje megismerjen egy másik kultúrát. Ezért tartják az Egyesült Államokban veszteségnek azt, hogy hosszú idő után csökkenni kezdett a külföldi diákok száma az amerikai egyetemeken.
Alighogy távozott az Egyesült Államok elnöke a kínai fővárosból, Peking közölte, hogy különleges elnöki megbízott utazik Észak-Koreába.
Kína könnyűszerrel meg tudná akadályozni Észak Korea ámokfutását – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, amikor Pekingben tartózkodott. Úgy tűnik a kínai vezetés megszívlelte a tanácsát: a Kínai Kommunista Párt Nemzetközi Osztályának vezetőjét küldik Phenjanban, hogy Kína álláspontját képviselje. Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalosan még sohasem tárgyalt Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral, de Észak-Korea kapcsán már egyre több az egyetértés az amerikai és a kínai diplomácia között. Peking szintén azt akarja, hogy az észak-koreai diktátor fejezze be a nukleáris és rakéta kísérleteit, melyek egyre jobban fenyegetik a régiót, illetve az egész világot.
Kína Észak-Korea egyetlen jelentősebb szövetségese. Peking betartja az egyre szigorúbb ENSZ-szankciókat, vagyis nem vesz szenet és vasércet Észak-Koreától. Washington azt is el szeretné érni, hogy Kína akadályozza meg Észak-Korea olajellátását, de erre Peking nem hajlandó,hiszen ily módon a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszere totálisan összeomlana. Ez pedig veszélyes egy olyan ifjú diktátor esetében, aki állandóan világháborúval fenyegetőzik.
Mit javasol Peking Amerikának és Észak Koreának?
Azt, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Trump ugyan jelezte Pekingben, hogy ez nem kizárt, de megismételte azt a washingtoni álláspontot, hogy ennek előfeltétele az észak-koreai nukleáris és rakéta kísérletek leállítása. Phenjan viszont azt várja el az USA-tól, hogy vessen véget a kelet-ázsiai hadgyakorlatoknak. Ehhez képest alig hagyta el Trump elnök a régiót, máris amerikai tengerészeti hadgyakorlat kezdődött Észak-Korea közelében.
Egy meglepően zavaros és kevésbé követhető ügyről rántotta le a leplet a Donald Trump és közvetlen körének oroszországi összefonódásait feltáró különleges amerikai bizottság. Ráadásul ennek a szálnak most magyar vonatkozásai is vannak.
Carter Page, Donald Trump amerikai elnök Oroszország-ügyi külpolitikai szakértőjét még múlt héten hallgatta meg a Robert Mueller különleges ügyész által vezetett bizottság, amely azt vizsgálja, hogy Moszkva miképp avatkozott be a tavalyi amerikai elnökválasztásokba. Ugyanakkor csak tegnap hozták nyilvánosságra a jegyzőkönyvet, amelyből kiderült, hogy az egész ügynek van egy eléggé érdekes magyar szála is.
Carter Page 2016 augusztusában azért utazott Budapestre, hogy ott találkozzon Szemerkényi Réka egykori washingtoni nagykövettel és más magyar kormányzati képviselőkkel. Habár hivatalosan energetikai és goenergetikai kérdésekről tárgyaltak volna, ami annak tükrében nagyon érdekes, hogy a geotermikus energia részesedése a hazai energiafelhasználásban 0,5 százalék körüli, az FBI szerint az utazás valódi céljai mind a mai napig rejtély. Sőt, elképzelhetőnek tartják, hogy az egész magyar út csupán „fedőtörténetként” funkcionált, mert a háttérben az orosz kormányhoz közel álló személyekkel találkozott.
Page a vizsgálóbizottság előtt végig rendkívül zavarosan beszélt a budapesti útjáról, ködösített, keveset mondott és gyakran hárította el a válaszadást azzal, hogy nem emlékszik a részletekre. Többször belebonyolódott a saját mondandójába: egyszer „Magyarországon való kikapcsolódást”, másszor viszont „üzleti utat” emlegetett. Ugyanúgy először nem tudta megmondani a nagykövet pontos nevét sem, vagy az sem rémlett neki, hogy csak kizárólagosan az energetikai témákról beszéltek-e.
“A (magyar) nevek viszonylag hosszúak és bonyolultak”
– ezzel próbálta Page kimagyarázni azt, hogy miért nem emlékszik még azoknak a magyar kormánytagok nevére, akikkel Szemerkényi Rékával együtt találkozott Budapesten. (Az Index.hu értesülései szerint Megyesy Jenő, a magyar miniszterelnök Amerika-ügyi főtanácsadója beszélt Trump emberével.)
Természetesen szóba került Oroszország is. A vizsgálóbizottság megkérdezte a külügyi szakértőtől, hogy az amerikai-orosz viszony, illetve az Oroszország szembeni szankciók megszüntetése szintén szóba kerültek-e? Erre nem tudott egyértelmű válasszal szolgálni. Csupán annyit mondott, hogy „általános külpolitikai dolgokról” folytatottak eszmecserét.
Ugyanakkor az amerikai média megjegyezte: Page burkoltan elismerte, hogy Budapesten találkozott egy orosz személlyel is. Habár a külügyi tanácsadó arra hivatkozott, hogy sokan tartózkodtak egy kávézóban, azt nem tagadta, hogy a jelenlévők között lehetett egy orosz is. Sőt, hozzátette:
„Tudja, mintha homályosan beugrana, hogy röviden odaköszöntem valakinek ebben a kontextusban a kávézóban.”
Az esettel kapcsolatban azért nagy a vizsgálódás, mert Page pár hónappal a magyarországi látogatása előtt, Moszkvában járt. Ez az amerikai hatóságoknak is feltűnt, és ezután engedélyt kaptak arra, hogy megfigyeljék őt. 2016 decemberében pedig újra az orosz fővárosban járt, valamint elmondása szerint szintén ugyanabban a hónapban kazahokkal és oroszokkal találkozott Londonban.
Egyelőre még sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy Ukhná Kürelszükh mongol miniszterelnök milyen külpolitikát fog folytatni, de egy dolog biztosra vehető: folytatódik az a fajta geopolitikai verseny, amelynek nemcsak a Mongóliával határos Kína és Oroszország a főszereplője, hanem Japán, India az Egyesült Államok, de még az Európai Unió is a játékosok között van.
„Átalakítás és nyitás”
Mielőtt részletesen ismertetnénk a mongol külpolitikát és az országért folytatott geopolitikai versenyt, szükséges röviden kitérni a történelmi előzményekre is. Ugyanis csak ennek tükrében érthető meg Mongólia és a mongol demokrácia különleges helyzete, illetve jelentősége. (A gazdasági és politikai történésekről lásd előző cikkünket.)
Mongóliában, akárcsak a kelet-közép-európai térségben a hidegháború idején kommunista vezetés volt hatalmon. Sőt, 1921 nyarán a mongolok az orosz bolsevikok segítségével űzték el a kínaiakat, és „hálából” kikiáltották a Mongol Népköztársaságot. Így létrejött a világ második szocialista állama, amely évtizedekig hozzá volt láncolva a Szovjetunióhoz.
Amikor a hatvanas évektől érezhetővé vált a kínai-szovjet ellentét, akkor Ulánbátor Moszkvát választotta, de ennek megvolt a súlyos ára. 80 000 szovjet katona állomásozott az országban, velük együtt biológiai, vegyi és nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákat is telepítettek, amelyek a kínai célpontokra voltak irányozva. Természetesen Mao Ce-tung sem hagyta annyiban a dolgot, aki a mongol kommunisták Peking-barát szárnyát támogatta: felsorakoztatta a kínai hadsereg jelentős részét a határ mellett, és nem hagyott kétséget afelől, hogy Mongólia lett volna egy kínai-szovjet határháború első áldozata.
A beszorított Mongólia. A kép forrása: Wikimedia Commons
Ulánbátor az ellentét miatt nem tudta elmélyíteni a gazdasági kapcsolatait sem Kínával, sem pedig más nyugati szövetséges kelet-ázsiai (Japán, Dél-Korea) országokkal. Egyedül csak a kelet-európai államokra hagyatkozhatott:
külkereskedelmének 92 százalékát a KGST, és ennek 80 százalékát a Szovjetunió felé bonyolította le.
Ez azonban a nyolcvanas évek végére, amikor a keleti tömb már recsegett-ropogott, önmagában már nem volt elegendő.
A rendkívül szoros összefonódások miatt a változás szele a kelet-ázsiai országot is hamar elérte. A rendszerváltásban nagy szerepük volt a Csehszlovákiában vagy Magyarországon tanult mongol értelmiségieknek, akik otthon ugyanazt akarták megismételni, amit a kelet-közép-európai országokban. Ez pedig sikerült nekik: kisebb incidenseket és összetűzéseket leszámítva a szovjet típusú rendszer egy puskalövés nélkül összeomlott, és 1990-ben már megtartották az első szabad választásokat. Ezt ugyan a marxizmust szociáldemokráciára lecserélő Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) nyerte meg a rá adott szavaztok 60 százalékával, de az ellenzéki pártok – például a Demokrata Párt – szintén bejutottak a Nagy Állami Hurálba.
Tüntetés a demokráciáért Ulánbátorban 1989-ben. A kép forrása: Link
Ez azonban nem hátráltatta a demokratizálódási folyamatokat: az 1992-ben elfogadott új alkotmányt követően 255 törvénymódosítást hajtottak végre, és 71 nemzetközi egyezményt írtak alá, hogy Mongólia megfeleljen egy – nyugati típusú – demokratikus jogállam követelményeinek.
A mongol politikai rendszerben a parlamenti választásokon többséget szerzett párt vagy koalíció adja a miniszterelnököt, aki a kormány vezetőjeként irányítja az országot. Ugyanakkor a közvetlen elnökválasztás során hivatalba került államelnöknek szintén nagy szerepe volt az ország bel- és külpolitikájában.
A demokratizálódás folyamatának egyik leglátványosabb mérője a mongol médiapiac átalakulása volt, hiszen a rendszerváltás óta
300 új nyomtatott napilap, hetilap, magazin, televízió majd pedig internetes híroldal jelent meg az országban.
Jószomszédsági iszony
A Szovjetunió összeomlásával és a KGST megszűnésével Ulánbátor nagyon nehéz helyzetben találta magát. Mivel akkoriban nem volt más lehetősége, ezért kénytelen volt Kína felé orientálódni, amivel kapcsolatban a mongolok nagyon sok ellenérzést tápláltak (a kínaiak ugyanis 300 évig megszállás alatt tartották az országot). Ezért 1994-ben egy olyan szerződést kötöttek a „déli szomszéddal”, amely értelmében Peking elismerte Ulánbátor atomfegyvermentes státuszát, illetve Mongólia függetlenségét, önállóságát, területi integritását. Ugyanúgy rendezték a 4000 kilométer hosszú vitatott kínai-mongol határt, és a kínai vezetés gazdasági autonómiát biztosított a Belső-Mongólia nevű, 1,2 millió négyzetkilométer nagyságú területnek, ahol több mint 4 millió mongol él.
A mongolok az egyik legnépszerűbb kisebbségnek számítanak ma Kínában. A két nép között kevés a feszültség, sőt, nagyon sok olyan kínai sztár van, aki a mongol felmenőivel büszkélkedik.
A 21. század elejére Kína lett Mongólia legnagyobb kereskedelmi partnere: a mongol export 90 százaléka Kínába irányult, a kínai import pedig 40 százalékot tett ki, miközben a külföldi beruházások 40 százaléka is kínai eredetű volt. A folyamatosan nyersanyaghiányban szenvedő Kína számára a mongol ipari nyersanyagok, ércek és energiahordozók nagyon jól jöttek.
Sőt, miután Vlagyimir Putyin alatt Oroszország stabilizálódott, és egyre inkább nagyhatalomként kezdett el viselkedni, a mongol vezetés ismét szorosabbra fűzte a kapcsolatait az északi szomszédjával. Elsősorban fegyvereket vásárolnak Oroszországtól, valamint közös hadgyakorlatokat tartanak, mint például legutóbb 2016-ban, amelyen 1000 katona, 200 jármű és a légierő vett részt.
Kaltma Battulga. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Csakhogy idővel a mongol vezetés úgy vélte, hogy akárcsak a szocializmus időszakában, a kelet-ázsiai ország ismét túlságosan függővé válik egy külső nagyhatalomtól. A Pekingtől – és kis mértékben Moszkvától – való távolodás Kaltma Battulga mongol köztársasági elnök tavaly nyári megválasztása óta gyorsult fel igazán, ugyanis az ellenzéki politikus a győzelmét a Kína-ellenes retorikának köszönhette. Ráadásul ő volt a legnagyobb támogatója a Dalai Láma fogadásának 2016-ban, ami kivívta a kínai média és kormányzat haragját, illetve közvetve hozzájárult a mongol gazdasági válsághoz is.
A mongol államfő állandóan a „keleti veszedelemről” beszél, a riválisait azzal vádolja, hogy nem „eredeti mongolok”, hanem félig kínai származásúak, valamint azt vizionálja, hogy
a két ország között súlyos összecsapások robbannak ki majd negyven-ötven év múlva, amikor Mongólia kifogy a nyersanyagokból.
Battulga azonban nem az első mongol államfő, aki fontos céljának tekintik a „kínai szálak” gyengítését. Ulánbátor már évekkel korábban meghirdette az ún. „harmadik szomszéd” külpolitikáját, amely lényege, hogy Mongólia más országokkal és térségekkel is elmélyítené a viszonyát. Ezeket az erőfeszítéseket pedig siker koronázta: a kelet-ázsiai ország igencsak aktív és szoros kapcsolatokat épített ki az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Indiával és Japánnal. Lényegében azokkal az országokkal, amelyekkel Kínának valamilyen területi vagy gazdasági vitája van, ami természetesen egyáltalán nincs a kínai vezetés ínyére.
Hintapolitika
Az elmúlt években a régió országai közül a japán-mongol kapcsolatokban történtek a leglátványosabb előrelépések. Abe Sinzó japán miniszterelnök 2013-as útja során arról állapodtak meg a felek, hogy nemcsak hosszútávú stratégiai partnerek lesznek, hanem gazdasági téren is szorosabbá fűzik a kapcsolataikat, ezzel ellensúlyozva Kína szerepét, és az együttműködésbe az USA-t is bevonják.
Mongóliában japán fejlesztési pénzből építették meg az ország második legnagyobb nemzetközi repülőterét, majd vasutakat, hidakat, sőt, a japán bányászati cégek fokozatosan kiszorították a kínaiakat. Idén pedig a japánok 850 millió dollárral segítették meg a mongol gazdaságot, szabadkereskedelmi egyezményt kötöttek, és Kaltma Battulga szeptemberben a japán kormányfővel való találkozóján elfogadta a – Mongóliával korábban baráti kapcsolatokat ápoló – Észak-Korea ellen megszavazott újabb nemzetközi szankciókat.
Augusztusban ünnepelték a japán-mongol kapcsolatok 45-ik évfordulóját. A kép forrása: link
Hasonló a helyzet Indiával is, amely az elmúlt években szintén szorosabbra fűzte a viszonyát Mongóliával. Új Delhi mára az egyik legnagyobb hitelezője a mongol gazdaságnak, csak 2015-ben 1 milliárd dollárt fektetett be a kelet-ázsiai országba. Ennél azonban jóval több fejfájást okoz a kínai vezetésnek az, hogy a két ország közös katonai kiképzéséket és hadgyakorlatokat tart, mint például a „Nomád Elefánt” nevű hadgyakorlat 2017 áprilisában. India „Kína hátsó udvarában” próbálja lefoglalni Pekinget, hogy Kína ne Új Delhi rovására növelje a befolyását az Indiai-óceánon vagy Dél-Ázsiában.
Csakhogy Kínát és Oroszországot egyszerre nyugtalanítja a mongol elit Nyugat-barátsága. Az Európai Unióval (az unió tagállamaival, köztük Magyarországgal, fenntartott kapcsolatokról lásd ezt a cikkünket) és az Egyesült Államokkal. A kétezres évek elején Mongólia sietett csatlakozni az USA által szervezett terrorellenes hadjárathoz, amiért cserébe Washington 2004-től megengedte, hogy Ulánbátor részesüljön az amerikai szövetségeseknek nyújtott felzárkóztatási programból.
2011-ben Jonathan Addleton, az Egyesült Államok mongóliai nagykövete NATO medállal tünteti ki az Afganisztánban szolgáló mongóliai katonákat. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Barack Obama amerikai elnök hivatali ideje alatt váltak az amerikai-mongol kapcsolatok igazán erőssé, ugyanis Mongólia látványos sikereket ért el a demokráciaépítés és az emberjogi helyzet javulása terén, ami különösen vonzóvá tette őt az amerikai külpolitika számára. Például a kelet-ázsiai ország a 2016-ban kiadott Freedom House jelentés szerint 86 százalékot ért el a demokrácia, az emberi jogok és civil társadalom erőssége terén, mindössze négy ponttal lemaradva az USA-tól. Emiatt aztán
az Obama-adminisztráció minden anyagi támogatást megadott Ulánbátornak:
az USA évenként 300-400 millió dolláros segélyt utal a kelet-ázsiai országnak, a kereskedelmi mérlegük tavaly 170 millió dollárt tett ki. Az Egyesült Államok elkezdte felváltani Kínát az a mongol importoldalon is, főleg a használati, elektronikai és gépipari cikkek terén.
Eddig úgy tűnik, hogy Trump alatt nem lesznek nagy változások az amerikai-mongol kapcsolatokban, továbbra is fenntartják a jó viszont. Igaz, teljesen más okból: Washington számára most nem a mongol demokrácia állapota, hanem a stratégiai helyzete miatt fontos Ulánbátor, hiszen a Kína és Oroszország közé beékelődött állammal igencsak meg lehetne osztani az amúgy évek óta nagyon szorosan együttműködő Peking és Moszkva figyelmét.
Tehát Mongóliát
komoly példaként lehetne állítani a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország elé is.
Nemcsak azon a téren, hogy milyen látványos eredményeket tud elérni egy volt szocialista ország a demokráciaépítés terén, amely képes átvészelni a belső politikai-gazdasági válságokat, hanem a külpolitikai egyensúlyozással kapcsolatban is van mit tanítania Ulánbátornak. Hiszen egy olyan országról van szó, amely földrajzilag ugyan Keleten helyezkedik el, mégis mindent megtesz azért, hogy Nyugatra tartson.
Észak-Korea fő volt a fő témája a Donald Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök között zajlott telefonbeszélgetésnek.
Az Egyesült Államok elnöke telefonon tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki a héten megerősítette pozícióját a XIX. pártkongresszuson. Szóba került Észak-Korea is, mely gőzerővel fejleszti nukleáris fegyverzetét és interkontinentális rakétákkal kísérletezik, amelyek elérhetik az Egyesült Államok területét is. Trump úgy nyilatkozott Phenjan egyetlen szövetségesének tartott Kínáról, hogy Peking igencsak érdekelt a válság megoldásában, miközben Oroszország hozzáállása inkább hátráltatja a megoldást. Ehhez Trump gyorsan hozzátette, hogy ha
„jobbak lennének a kapcsolatok Washington és Moszkva között, akkor az mindenképp használna az ügynek.”
Trump a választási kampánya során azt ígérte: javítja a kapcsolatokat Moszkvával, amely ellen az USA szankciókat vezetett be Ukrajna miatt. 2014-ben ugyanis Oroszország egy népszavazás után annektálta a Krím félszigetet. Donald Trump a szankciók feloldását ígérte, de ehelyett újabb büntető intézkedéseket vezetett be Oroszország ellen.
Közben az sem kedvez az amerikai-orosz kapcsolatoknak, hogy az amerikai kémelhárítás nemrég igazolta a gyanút: az oroszok igyekeztek befolyásolni a 2016-os amerikai elnökválasztást. Jelenleg is vizsgálódik az FBI és az amerikai kongresszus, de már elsősorban az amerikai elnökkel kapcsolatban. Azt szeretnék megtudni: Trump embereinek milyen kapcsolatban álltak Moszkvával? Hillary Clinton ugyanis azt állította, hogy részben azért veszítette el a választást, mert az oroszok Trumpot támogatták. Amikor legutóbb Trump az amerikai kongresszusban járt, akkor egy tüntető orosz zászlókat hajigált felé és hazaárulónak nevezte az Egyesült Államok elnökét.
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy kilép az Egyesült Nemzetek Szervezetének kulturális és oktatási ügynökségéből, az UNESCO-ból. A döntés hátterében anyagi okok állhatnak, valamint közrejátszhat az Izrael és a nemzetközi szervezet közötti ellentét.
Három különböző amerikai diplomáciai forrás arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy napokon belül kiléphet az Egyesült Államok UNESCO-ból.
„Még nem formális, de igaz”
– nyilatkozta a neve elhallgatását kérő diplomata. Az UNESCO egyelőre nem reagált a híresztelésekre.
Csütörtök reggel a Foreign Policy magazin cikke szerint az amerikai döntés bejelentésére azután kerül sor,hogy pénteken egy új igazgatót neveznek ki az 58 főt számláló UNESCO Végrehajtó Tanácsa élére. Öt jelölt között dől el a verseny, akik közül a katari Hamád al-Kavari diplomata és egykori kultuszminiszter legesélyesebb a győzelemre. Neki a hétfőn tartott első fordulóban sikerült 20 szavazatot begyűjtenie. Utána következik Audrey Azoulay egykori francia kulturális miniszter, akire 13-an adták le a voksukat.
Az amerikai külpolitikai lap úgy vélte, hogy a döntés hátterében anyagi okok állnak. Donald Trump amerikai elnök eddig is kemény szavakkal illette az ENSZ-et, annak intézményeit és politikáját. Például azt mondta: az Egyesült Államok csak egyike a 193 tagországnak, de
egyedül állja az ENSZ költségvetésének 22 százalékát és a békefenntartók költségeinek 30 százalékát, ami szerinte méltánytalan.
Washington évenként 80 millió dollárt fizet be az UNESCO-nak és ő az ötödik legnagyobb pénzügyi támogatója a szervezetnek.
A cikkben a másik lehetséges indokként az Izrael és az UNESCO közötti ellentéteket jelölték meg, mivel az Egyesült Államok szintén tiltakozni szokott a közel-keleti országot hátrányosan érintő döntések ellen. A kulturális szervezetben az elmúlt hetekben két Izrael-ellenes határozatról készültek szavazni: az egyik Jeruzsálem szent helyeire vonatkozott, a másik pedig a hatnapos háború során elfoglalt területek jogi státuszát határozta volna meg. Azonban ezt a szavazást nemzetközi nyomásra a Végrehajtó Tanács elhalasztotta. Ezzel párhuzamosan az izraeli diplomáciának a katari al-Kavari személyével kapcsolatban komoly kifogásai vannak.
„Rossz hírek ezek a szervezet és Izrael számára”
– jelentette ki a hétfői UNESCO szavazás első fordulójának hírére Carmel Shama-Hacohen, Izrael UNESCO nagykövete.
A Párizsban működő szervezet 1946 óta kezdte meg a működését. Azóta nem most először fordulna elő, hogy az Egyesült Államok felfüggesztené a pénzügyi támogatást az UNESCO-nak: 1984 és 2003 között bojkottot hirdetett meg az akkori, szerinte elfogadhatatlan működési mechanizmus és a „harmadik világ ideológiájának” térnyerése miatt. Legutoljára 2011-ben függesztette fel a befizetést, így tiltakozva a Palesztin Hatóság felvétele ellen.
Míg egyesek a fegyver eladások szűkítéséről álmodoznak a fegyvergyártó cégek extra profitot zsebelnek be.
Hét százalékkal ugrottak meg a fegyvergyártó cégek részvényei miután kiderült, hogy az Egyesült Államok legnagyobb vérfürdőjét okozta egy fegyver mániás nyugdíjas Las Vegasban. 60 halott és több mint 600 sebesült, ez rekord! Mint ahogy az is, hogy a rendőrség mennyi fegyvert talált még a gyilkos nyugger különböző raktáraiban. A Sturm Ruger és az American Outdoor Brands (ez utóbbi gyártja a legendás Smith&Wesson fegyvereket) talán kissé lejjebb csúsztak a New York-i tőzsdén, de végül a fegyvergyárosok dörzsölik a kezüket: a biznisz újra beindul!
Ugyanez történt2012-ben amikor gyerekek váltak a vérfürdő áldozatává egy elemi iskolában Newton városában Connecticutban. Húsz 6-7 éves gyerek és hat felnőtt halt meg akkor. Obama elnök megkísérelte elővezetni régi ötletét: korlátozzák a fegyverek eladását az Egyesült Államokban! Pillanatok alatt kiderült: erre semmi esély sincs! Miért? Mert sokan megrémülnek egy vérfürdő után, és maguk is szaladnak a fegyver boltba, hogy bevásároljanak. Az iszlamista terrorizmus csak ráerősít erre a hatásra. Ennél is fontosabb az, hogy a fegyvergyárosok lobbija hihetetlenül erős Washingtonban. Különösen sok republikánus honatya támogatja őket, de vannak szép számmal demokraták is. Most épp egy olyan törvényt készítenek elő, mely lehetővé teszi, hogy valaki legálisan viselhessen fegyvert olyan államban is, mint például Kalifornia, ahol a helyi törvények ezt tiltják. A republikánus többség keresztül fogja nyomni a törvényt annak ellenére, hogy a vérfürdő Las Vegasban mindenkit megrázott. Egy kis vita a Kongresszusban persze jót tesz az üzletnek: sokan megijednek, hogy a korlátozások jönnek és gyorsan bevásárolnak – „amíg még lehet!” Trump elnök ugyan azt mondta a vérfürdőről, hogy maga a gonosz munkálkodott ott. El is látogat szerdán Las Vegasba, de esze ágában sincs kiábrándítani hűséges szponzorait, a fegyvergyárosokat. Továbbra is kiáll amellett az USA elnöke, hogy a szabad amerikai ősi joga a fegyver, és ennek megszerzésében őt korlátozni nem szabad még akkor sem, ha Las Vegasban egy nyugdíjas 60 emberrel végzett és több mint hatszázan megsebesített.
A fegyvergyárosok tehát dörzsölhetik a markukat, de a kaszinók részvényeinek árfolyama esett a tőzsdén.
Visszaesésre számítanak a turizmusban is, hiszen végülis egy country koncert résztvevői váltak a vérfürdő áldozatává. Már annak idején is azért lett a kaszinó világ központja, mert Bugsy Siegel, aki New Yorkban Lucky Luciano és Meyer Lansky hűséges gengszter társa volt, felfedezte: Nevada államban mindent szabad!
Kaszinózni, vagy fegyvert tartani nem gond Nevadában, melyet a gyilkos nyugdíjas is ezért választott otthonául.
Las Vegas alapítóját Bugsy Siegelt is lelőtték, mert át akarta verni a maffiát, de a kaszinó város a vérfürdőig virágzott. Most azonban Las Vegasnak PR kampányt kell indítania, hogy ne mindenkinek a vérfürdő ugorjon be a város nevéről …
Miközben a Orbán Viktor a magyar külpolitika sikerként aposztrofálta, hogy lezárult a a holland-magyar konfliktus és visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába, addig az elmúlt hetekben Budapest más komolyabb eredménnyel nem büszkélkedhet. Sőt, pont ellenkezőleg: a szeptember különösen kudarccal teli hónap volt Budapest számára, amelynek elsődleges oka Szijjártó Péter személye.
Legalábbis így vélte Robert Škopec szlovák külpolitikai elemző a Pravda oldalán megjelent elemzésében. Szerinte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számára másról sem szólt az idei ENSZ Közgyűlés, mint lobbizásról a határon túli magyar kisebbség védelme érdekében, elsősorban Romániában és Ukrajnában. Azonban minden ilyen jellegű próbálkozás egyértelműen kudarccal végződött: Petro Porosenko ukrán elnök habozás nélkül aláírta a nyelvtörvényt, valamint a román hatóságok továbbra sem engedik a tanítás folytatását a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség már nem is a magyar kormányhoz fordul segítségért, hanem inkább az olyan nemzetközi szervezetekhez, mint az Európai Tanács vagy a Velencei Bizottság. A marosvásárhelyi gimnázium esetében pedig még telefonos beszélgetésre is sor került Orbán Viktor és Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke között. Ebben a román politikus arról biztosította a magyar miniszterelnököt, hogy a a pártja és a román kormány mindent megtesz a marosvásárhelyi gimnázium újra megnyitásáért.
Elhibázott lépés
Csakhogy Škopec úgy vélte, hogy Budapest egy súlyos hibát követett el akkor, amikor Szijjártó Péter kijelentette:Magyarország megakadályozza Románia felvételét az OECD-be, pedig korábban a román kormány ígéretet tett arra, hogy megoldja a problémát. Ez az elhamarkodott lépés nagyon sok komplikációhoz vezethet a közeljövőben, amely komoly következményekkel járhat a Magyarországgal fenntartott kapcsolatokra. A kelet-balkáni országban már így is eléggé nagy politikai zavar, és a magyar külgazdasági és külügyminiszter mondatai rosszul csapódhatnak le a román választásokkor.
Škopecnek az a véleménye, hogy az egész probléma
Szijjártó Péter fiatalságából és nem éppen elegendő diplomáciai tapasztalatokból fakadt
Sőt, ezután azt írja, hogy az előző magyar külügyminiszter, Martonyi János nem követett el volna ilyen „amatőr hibát”.
Qui prodest?
Škopec ezután viszont azt a kérdést tette fel, hogy a magyar külügyminiszter Romániával és Ukrajnával kapcsolatos reakciói valójában kinek az érdekeit szolgálja? Mi van akkor, ha Szijjártó látszólagos tapasztalatlansága és elhamarkodottnak tűnő reakciója valójában tudatos döntés eredménye volt, amelynek nem is biztos, hogy az Orbán-kormány az értelmi szerzője. Mert a szakértő szerint az ilyen fajta magyar reakciókból elsősorban nem a magyar kormány profitál, hanem egy másik ország: Oroszország.
Škopec úgy véli, hogy a magyar diplomácia egyáltalán nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy Bukarest és Kijev is az Egyesült Államok két legfontosabb szövetségese – Lengyelország után – Kelet-Európában. Washington ugyanis egyáltalán nem ítélte el, hanem egyenesen támogatásáról biztosította az ukrán kormányt, ahogyan Romániával is egyre szorosabbra fűzi kapcsolatokat, elsősorban biztonságpolitikai téren.
Csakhogy ez a két ország nagyon rossz viszonyban van Moszkvával, miközben jelenleg a magyar-orosz kapcsolatok nagyon jók. Ezért Škopec azt alábbi következtetést vonja le: az Egyesült Államok Romániával és Ukrajnával kapcsolatos enyhe reakciói lényegében nyomásgyakorlást jelentenek Magyarországra, hogy az Orbán-kormány hagyjon fel – vagy legalábbis mérsékelje – az Oroszországgal való „barátságát”.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Mahmúd Abbász palesztin elnök figyelmeztette Washingtont, hogy egyetlen arab vezető sem fogadná el Jeruzsálem elismerését, mint Izrael fővárosa, mert az általános felháborodást és az amerikai diplomáciai létesítmények, illetve állampolgárok elleni támadást hozna magával. Ugyanúgy Washington veszélybe sodorná azt a 2017 szeptembere óta tartó megbékélési folyamatot, amely 
