Mint tudjuk, ha Dubajban egy vállalkozó tíz luxuslakást épít, azonnal van rá harminc jelentkező. Ha jó magasra építi, akkor a felső lakásokban lakók átlátnak a mellettük lévő kisebb toronyépületek felett, panoráma a tengerre, így aztán még drágábban lehet egy lapos, sivatagi terepen ezeket eladni, de hálisten Dubajban van az a pénz, sőt még sokkal több is, ezért veszik. A befektető meg jól jár.
Az alsó lakások azért előnyösek, mert a többi toronyépület kellemes árnyékot biztosít a közvetlenül az ablakokra tűző napsütés ellen. A kis alapterületű magas ház esetén a Dubajban nagyon drága telekköltség egy lakásra eső része lényegesen csökkenthető, ráadásul a kis alapterületen sok lakás esetén sokan lesznek közel a város központi részéhez, ahová nem busszal kell menniük, hanem lifttel. Ilyen előnyök mellett majd hülye lesz a befektető nem építeni, és ha már épít, akkor tornyot épít luxuslakásokkal. Mivel pedig a befektetők nem hülyék (azért van annyi pénzük), pontosan ezt teszik.
Dubajban
Ha megvizsgáljuk az ügyet, hogyan nézne ki ez Budapest elhagyatott vasúti területén, ahonnan egy magasépület felső lakásaiból a pontosan ugyanúgy látható a város, mint a Várból vagy a Gellérthegyről (Dubajban nincs hegy), na, talán a budai hegyek távoli látványa ad valami pluszt, de csak a nyugati fekvésű lakások esetén. A telekár sem indokolja a toronyépületet (a telek itt elképesztően olcsóbb, mint Dubajban), és hogy a benne lévő, biztosan drága lakásokra fizetőképes kereslet lenne Budapesten… hát… inkább nem írok ide semmit. Messziről üvölt a „projektről”, hogy nem a befektetők jöttek azzal, szeretnének valamit építeni itt, nálunk a Rákosrendezőn, hanem valamelyik szerencsétlen odafönt megálmodta (valószínűleg jogász lehet, vagy ilyesmi, és járt már Dubajban – na, esetleg Hódmezővásárhelyen). A megálmodás következményeképpen szóltak Szijjártó Péter külügyérnek, aki egyben gazdaságügyér is (lásd például lélegeztetőgépek, amelyek beszerzésénél egyszer már nagy sikere volt). Ő a kapott parancs szerint végig vizitálta az öbölmenti államokat, az ottani befektetők előtt vázolta a lángelmés tervet, majd feltette a kérdést: „Na?”. A befektetők (mint már említettem, ők nem hülyék), nyilván végig gondolták mindazt, amit leírtam (sőt valószínűleg az ilyen épületeknél óhatatlanul felmerülő alapozási követelményeket és buktatókat is – a terep nekik ismeretlen), az udvariasság megkövetelte módon bólogattak, hümmögtek, aztán Szijjártó hazautazott. Mire hazaért, az „elképzelés” már nyilvánosságra került, és most mindenki ezt ragozza. Félő, hogy ha mi forszírozzuk a beruházást, a befektető egyre több engedményt és fejlesztés átvállalást fog kicsikarni a kormányzatból, ami nagyon sokba kerülhet a magyar adófizetőknek, akik ezzel a pénzzel a beruházót fogják „támogatni”.
Az projektről nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy leginkább emlékezetpolitikai célból született, célja: az magyarok sokáig jó szívvel emlékezzenek a zseniális megálmodó, projekt támogató és mecénás nevére. A derék mecénás természetesen a mi pénzünkből lenne városépítő híresség – így kell sokra vinni, polgártársak, mert aki kevésre viszi, az annyit is ér. Mivel a szuperprojektet megálmodó akárki egy vezető politikus, a projekt nagy fényerejű, mindenkit elvakító csillogása alapkövetelmény, ide nagyvonalúság szükséges, azaz a tíz-tizenöt emeletes, szégyenletesen pimf viskók gondolatától kéretik a tervezőket azonnal eltanácsolni. Száz-százötven, az már jobban hangzik. Nagyon hasonló létesítmény volt Budapesten anno a raktárházak közé illesztett Bálna a Nehru parkban, amely egy néhai főpolgármester nevének megőrzésére létesíttetett (D. Emlékmű). Sok mindenre ugyan nem használatos, de az alapcélnak azaz egy név közpénzen való hirdetésének abszolúte megfelel. Döntő részben erre szolgálna ez a projekt is, ha egyéb téren hátránya is lenne, esetleg több is, teljesen érdektelen.
A város célja persze más. Jól használható, kedvező árú lakások, lakóparkként megépítve. Az elhanyagolt területen nem rendeznek már semmit, pláne vonatokat nem, viszont a terület a város belsejében van, azaz sokkal jobb lenne az emberiség (klímavédelem), az ország (olajimport), a város (légszennyezés) és az egyének (benzinköltség, napi beautózás), azaz mindenki szempontjából, ha az agglomeráció helyett itt laknának az emberek, és hosszas dugóban ácsorgás meg drága és környezetszennyező benzinpusztítás helyett közösségi közlekedéssel mennének be a városba. Ide tehát olyan lakásokat kell tervezni és megépíteni, amelyekre van fizetőképes kereslet. Ebben az esetben akár a város is lehetne befektető, és akkor teljes kontrollt gyakorolhat a tervkészítés és a beruházás felett, valamint elfogadható az is, ha kissé ráfizetéses az ügy. Ebben az esetben nem a maximális haszonra törekvő magánberuházó érdekei érvényesülnének, hanem a városé, és az új lakópark jól illeszkedne Budapesthez.
Az építkezéssel egyidőben a közlekedés fejlesztését is meg kell oldani. A fejlesztéshez alapvetően szükség van a Teleki Blanka úti felüljáró megépítésére, amely minden oldalról csatlakozik a lakóparkhoz, hogy az autósok könnyen bejuthassanak a belül már önálló úthálózattal bíró lakóparkba.
A közösségi közlekedés fejlesztéséhez több lehetőség áll rendelkezésre.
- A tervek szerint az egyes számú változat a 3 villamos átvezetése az új felüljárón és további kiépítése a Szegedi úton, ahonnan akár a Lehel útra, bármelyik irányba kanyarodva tovább vezethető. A változat hátránya, hogy a villamos nem a centrumba viszi az új városrészből az ott lakókat, hanem Angyalföldre vagy Kőbányára, a másik hátránya, hogy igencsak drága, és persze a Szegedi út sem a villamosközlekedésre van méretezve.
Ha a felüljáróból kispórolják a villamost, nagy hátrányt nem okoz, mert az új felüljáró révén a 32 busz kitérője a Hungária körúti felüljáró felé megszüntethető, és akkor a busz pontosan ugyanazon az útvonalon járna, mint a 3 villamos tervezett pályája. Mivel a lakóparkból aránylag kevesen igyekeznek majd az Örs vezér tere vagy a Szegedi út felé, azoknak a buszjárat bőven elegendő. Így a 3 villamos nyugodtan maradhat mostani útvonalán, melynek jelenlegi végállomása a Hungária körúti 1 villamoshoz és a kisföldalattihoz csatlakozik, melyek így nem szűnnének meg.
- A másik sokat hangoztatott lehetőség a kisföldalatti meghosszabbítása a vasút múzeumig. Elég drága megoldás, és bár vitathatatlan az eleganciája, van helyette jobb.
- A javasolható megoldás a mostani, amúgy is adott MÁV sínrendszer kihasználásával ingázó vonatjárat indítása a Nyugati Pályaudvar és a Rákosrendezői Lakópark között. A vonatjárat a Nyugatiig vinné az utasokat, amely már gyakorlatilag belváros és nagy csatlakozási csomópont, innen a város bármely pontjára könnyű eljutni. Különleges kiépítést ez a változat nem igényel, egy, maximum két szerelvény közlekedne a pályán (kettő esetében középen lenne egy kitérő, így egy vágány elég). A biztos megállók száma három, az egyik a Nyugatinál, a másik a jelenlegi Rákosrendező pályaudvar épületénél, a harmadik a vonatmúzeumnál, és hogy utóbbi kettő között hány darab megálló lenne és hol, azt már a lakópark tervezésénél lehet és kell meghatározni.
Nem nagyon hiszek benne, hogy a mostani keresletnél és magyar vásárlóerőnél esély lenne bármilyen befektető idecsábítására (mondhatni, hálaisten!), ezért a területtel a városnak kell foglalkoznia.
A fentebb javasolt megoldás messze a legjobb, és bár a projekt megálmodója így rosszul jár, az legyen a mi legnagyobb bajunk.
