Kezdőlap Címkék Die Zeit

Címke: Die Zeit

Európa trójai falova

Európa most nem engedhet meg magának olyan hibát, ami könnyedén az Európai Unió széteséséhez vezethet. Az öreg kontinens több alkalommal olyan hibát követett el, amelynek évtizedekig tartó súlyos következményekkel fizette meg az árát.

Gondoljunk itt a Népszövetség kudarcára, Jaltára és annak a következményeire. Mindkét alkalommal demokratikus országok demokratikusan gondolkodó vezetőinek kellett megbirkóznia olyan erőszakos és ravasz diktátorokkal, mint Hitler és Sztálin. Wilson, Roosevelt és mások alapvetően abból indultak ki, hogy ellenfeleik hasonlóan gondolkodnak és hasonlóan reagálnak, mint ahogy ők maguk tennék.

Ebbe a tévedésbe esik Alan Posener is a Die Zeit hasábjain közzétett véleménycikkében (“Jetzt bloß keinen Euroimperialismus gegenüber Polen und Ungarn”, 2020. november 17). Önmagában egy véleménycikket a helyén kell kezelni – egyéni véleményként -, azonban az írás egy olyan álláspontot foglal össze, ami ha elterjed, egy újabb súlyos hibát alapozhat meg beláthatatlan következményekkel Európára nézve.

Orbán személyében ugyanis ismét egy erőszakos és ravasz zsarnokkal van dolgunk, aki politikai hatalmát és az EU pénzét saját családja és klientúrája meggazdagodására használja, miközben lebontja a demokráciát és lábbal tiporja az európai értékeket.

Orbán hatalma megtartása érdekében bármire képes. Európának egyrészt be kell látnia, hogy Orbán személyében egy anti-demokratikusan gondolkodó politikusról van szó, amit ő maga is hirdet az illiberalizmus bajnokaként beállítva magát.

Továbbá az is fontos, hogy Orbán nem egyenlő a magyar emberekkel és nem a magyarok érdekeit képviseli, hanem a sajátját. Ne tévesszen meg senkit Orbán parlamenti többsége a sajtószabadság lebontásával, az ellenzék ellehetetlenítésével, és nem utolsó sorban a választási rendszer saját érdekei szerint történő változtatásával. Magyarországon a szavazásra jogosultak egy negyedének szavazatával meg lehet szerezni a parlamenti helyek kétharmadát.

Magyarországon a választások már se nem szabadok, se nem igazságosak.

A magyar emberek elsöprő többsége támogatja Magyarország EU-s tagságát és nem áll Orbán mögött annak EU-ellenességében, ezért téved hatalmasat a vélemény cikk írója. Ezt fogalmazták meg Orbán vétója kapcsán a magyar ellenzéki pártok elnökei közös közleményükben:

“Mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek, és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy büszke, európai ország helyett egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot, megfosztva a magyar és az európai polgárokat a nekik járó jogoktól és támogatásoktól…”

Orbán tíz éves uralkodása alatt világossá tette, hogy csak az erőből ért és ő nem az a politikus, akit érvekkel meg lehet győzni. Végtelen demagógiájában az EU-t a Varsói Szerződéshez hasonlította, miközben keleti autokrata vezetők trójai falovaként ágál Európában és rendszeresen olyan diktátorok közelségét keresi, mint Lukashenka és Berdimuhammedov. Mindennek ellenére

a magyarok igenis azt várják az EU-tól, hogy szabjon végre gátat Orbán destruktivitásának.

Ez Magyarország és Európa lételeme is.
Ha Európa vezetői ismét elkövetik azt a hibát, hogy eltűrik egy intoleráns zsarnok packázásait, teljesen hiteltelenné fognak válni az Európai választók szemében. Nem lehet, hogy több százmillió európai állampolgár érdekével ellentétesen Orbánt és érdekcsoportjait finanszírozzák, vagy ha mégis, Európa ismét elkövet egy olyan hibát, ami könnyedén az EU végét jelentheti.
Magyarország EP képviselői:
Dobrev Klára, DK (S&D)
Ara-Kovács Attila, DK (S&D)
Gyöngyösi Márton, Jobbik (NI)
Molnár Csaba, DK (S&D)
Rónai Sándor, DK (S&D)
Ujhelyi István, MSZP (S&D)

Magyarország elveszett – 2019. április

Magyarország elveszett” – ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyart tüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valódi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.

A szerző megállapítja: Magyarország öngyilkosságot követett el az EU ügyetlen segítségével, és a többi tehetetlen uniós tagállam szeme láttára. A demokrácia haláltánca úgy kezdődött, mint ahogyan az már egyszer lejátszódott a 20. században: az emberi jogok, sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a tudomány és a művészet a politika játékává lett, a tényeket a nemzeti identitás elleni támadássá értelmezik át, a gyűlölet és a törvénysértés morális imperatívusz.

A szélsőjobb eszmék újraéledéséről az EU is tehet, mert az unió a be nem avatkozás jelszavával pénzt szivattyúz az országba, és ezzel biztosítja egy olyan politikai vezető uralmát, aki elvesztette a kapcsolatát a valósággal.

Ezzel egyben hagyja, hogy az illető lerombolja az egész országot. Hideg polgárháború folyik, és okoz egyre megbékíthetetlenebb megosztottságot. Magyarország mai állapotában jelöltként sem jöhetne számításba az uniós csatlakozásra – írta a szerző, és ecsetelte a sajtó, az emberi jogok, az igazságszolgáltatás helyzetét, a kormánypropaganda működését, valamint azt, hogy választások ugyan még vannak, és szabadok, de egészen nyilvánvalóan nem tisztességesek.

Szánalmasnak nevezi a szerző a gazdaság helyzetét:

az uniós pénzekből és befektetésekből 4-5 német konszern tartja mesterségesen életben, és a közzétett adatok aligha felelnek meg a valóságnak.

Orbánnak a lefölözésen kívül nincs, és nem is volt felismerhető gazdasági terve – írta a szerző, és ismertette a gazdasági és a szegénységi adatokat. Az EU által Orbánnak átutalt heti 87 millió euró egyenesen 4-5 oligarcha zsebébe vándorol. Szól a cikk a gyülekezési szabadságot korlátozó törvényről, az állami televíziónál a télen történtekről és a közigazgatási bírósági rendszer bevezetéséről, amelyben az igazságszolgáltatás függetlenségének legvégét látja. Az ország a sajtó és a lakosság brutalizálását tekintve a harmincas évek szintjén van, csakhogy nincs baloldali mozgósítás, és – egyelőre – nincsenek napirenden a politikai gyilkosságok és letartóztatások, hacsak nem mégiscsak a kormány keze van néhány igen gyanús halálesetben – írta a szerző, és ismertette ezeket.

Orbán tevékenységének fő célja a társadalmat megosztó témák keresése, és ennek érdekében beterítette az országot a második világháború óta példátlan, fasisztoid gyűlöletkampányokkal, amelyekkel hosszabb ideje az Európai Unióból való távozást készíti elő arra az esetre, ha már nem igazán fizetődik ki számára asz uniós tagság.

Részletezi a cikk azt is, hogyan tették meg Soros Györgyöt fő ellenségképnek, és hogy milyen történelmi gyökerekhez nyúl vissza Orbán, amikor Soros, az EU és a gonosz erői – azaz a zsidók – ellen uszít. Részletesen szól a cikk a megosztottságról, arról, hogy a Fidesz és ezzel a szélsőjobb ideológia hívei az országra leselkedő halálos veszélynek tekintik a baloldali liberális címke alatt összefoglalható, heterogén és szétforgácsolódott ellenzéket, amelyhez ma már a szélsőjobb gyökerű, de időközben centristább és békülékenyebb módon fellépő Jobbik is tartozik. A Jobbik időközben rájött, hogy a Fidesztől jobbra már nem maradt levegő számára, hisz azt a teret a Fidesz tölti ki.

A társadalmi táborok között a jobboldal minden egyes győzelmével mélyült a szakadék, amelynek eredete a messze múltba nyúlik vissza, amikor az idegen megszállás a „mi” és a többiek közötti megkülönböztetés mentalitását segítette elő.

A másik oldalon álló árulók és a többiek ellen védekező „lázadók” közötti polarizálódás általános meglepetésre 1989 után új köntösben jelent meg: nem a demokráciáért tüntetők és a volt kommunisták, hanem a liberális és konzervatív erők között. Az egyik oldalon állnak a Horthyra hivatkozó „igaz magyarok”, akik mindenkit magyarellenesnek tekintenek, aki más véleményen van, mint ők; és ez nem csak a politikai ellenzékre vonatkozik, hanem a „baloldali liberális erőkre”, az LGBTQ közösségre, zsidókra, romákra, külföldiekre és „külföldbarát erőkre” is. Ugyanakkor a baloldal egyes részei is mélyítik a megosztottságot. A szerző itt is a történelmi gyökereket elemzi, majd megállapítja: a törvények figyelmen kívül hagyása a rafináltság jele és széles körben elfogadott, az állam kijátszása nem becstelenség, mi több, társadalmi elismertséget ad, különösen, ha az személyes előnyöket szül. Orbán és a Fidesz arisztokratikus magatartása a felsőbbrendűség érzésén nyugszik, hogy született magyarként őket nem kötik a törvények, és megbecsültségüket nem munkából és érdemekből szerzik. Vagyis: huszároknak érzik magukat, de úgy élnek, mint a betyárok.

A szerző hosszan és részletesen elemezte a Fidesz nyelvezetét, jelképeit és értékeit, és megállapítja:

a 2010-es választás óta a konzervativizmust elnyelte az orbánizmus, amelyet sem szabályok, sem törvények, sem erkölcsi parancsolatok nem tarthatnak fel.

Orbán illiberális gyűlöletretorikája villámsebesen terjedhetett, és módot adott arra, hogy jobbra tolja az EU-t, mert nagyon sokáig sem az EU, sem az Egyesült Államok, sem a nemzetközi szervezetek nem mondták fel az együttműködést a magyar kormánnyal. Csak nemrég szánta el magát az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztésére, amelyet hazafelé diadalként propagál a kormány. A lépéssel az EPP tökéletes lehetőséget teremtett Orbánnak arra, hogy elhalaszthassa döntését, és kivárja az európai választás eredményét. Amennyiben megerősödnek a jobboldali pártok, Orbán ki fog lépni az EPP-ből, és a jobboldali tábor élére áll, ha nem, akkor a konzervativizmus megmentőjeként, újra megerősödve marad a pártcsaládban, de addig is belülről bomlasztja azt. Az általa okozott egész felfordulás azonban csak a figyelemelterelést szolgálja arról, hogy továbbra is zavartalanul sikkassza el a közpénzeket és kiélje hatalomvágyát. Nem szabad esetlegesnek tekinteni Orbán lépéseit, mert van bennük rendszer – írta a szerző, és beszámolt a CEU, valamint az MTA ügyéről, és ezek, valamint a közigazgatási bíróságok megalakításának példáján mutatta be Orbán Viktor „pávatánc” módszerét.

Rámutatott:

2018-ban Orbán belpolitikailag nem csak a választást nyerte meg, és terjeszthette ki hatalmát, propagandagépezete hatékonyságát, hanem a félelem, a gyűlölet és a verbális agresszió zavarba ejtő mértékét hozta létre.

Például sem a Soros elleni kampányai, sem beszédei nem kimondottan antiszemita töltésűek, de a magyar társadalom kulturális kontextusában félreérthetetlenül megjelenik az antiszemitizmus, és a világ szemet huny efelett – írta a szerző, és az antiszemitizmus fokozódását mutató ismert adatokat hozott fel.

A „Kiút Európa számára” című fejezetben az esszé megállapította: a világra látszólag nyitott Budapest vonzó felszíne alatt egy elvérző demokrácia romjai rejlenek, és ha netán sikerülne is Orbánt holnap elzavarni, akkor is legalább két-három generációnyi idő kellene ahhoz, hogy új életre keljen az a Magyarország, amelyet a szerző és kortársai még ismertek. Talán a távoli jövőben helyrehozható lesz az a hatalmas kár, amelyet Orbán az állami intézményekben, az oktatási és egészségügyi rendszerben, a kulturális életben, színházakban, irodalomban, művészetekben, tudományokban és a kutatások terén okozott, de

a mai generációk életében már nem hozható helyre a gyűlölet, a rasszizmus, a szétrombolt társadalmi kohézió és az öntelt, pimasz gazemberség, amelyet elfogadott a társadalom.

„Ezért meg kell állapítani, hogy Magyarország elveszett. De az EU és a tagállamok még megmenekülhetnek” – írta a szerző.

Megállapítja: az EU-nak több alkalma is lett volna arra, hogy megvonja a támogatásokat, de arra hivatkozott, hogy nem avatkozik be a belügyekbe. Ha az EU kiközösítette volna Orbán Viktort, talán nagyon hamar Európa-baráttá lett volna. A gazdasági összeomlás kétségtelenül nagyon fájdalmas lett volna, de az állami intézmények legalább megmaradtak volna. A gazdaság egyelőre még botladozik, de Magyarországon mindent teljesen elölről kellene kezdeni, elölről fel kell építeni az intézményeket, a jogrendszert, a társadalmi, együttműködési és kommunikációs struktúrákat, amelyek ma mind romokban hevernek, miközben a szükséges tudást elűzték az országból, vagy nyugdíjazták. Ma már késő ahhoz, hogy az uniós pénzek megvonása hatással legyen, mert Orbán uralmi rendszerre kevesebb forrással is működőképes és fenn tudja tartani magát, különösen, ha a német iparral az EU-tól függetlenül is meg tudja kötni az alkuit.

Nem kell az ellenzék irányváltásától tartania, és attól sem, hogy az általa kialakított véleménymonopólium körülményei között tudatváltozás következne be.

„Így Magyarország a széthullás felé sodródik. Ennek ellenére azonban segítene, ha az EU legalább a pénzmegvonás forgatókönyvével szorítaná sarokba Orbánt. Ez lehetővé tenné az unió számára, hogy ellenőrzése alá vonja a pénzfolyamokat, és Magyarországon uniós hatóságot hozzon létre a pénzügyek, valamint a megrendelések kiadásának ellenőrzésére, továbbá, hogy kialakítson egy uniós bíróságot, amely gondoskodik arról, hogy az ország tartsa magát az uniós alapjoghoz.

És nem utolsó sorban indíthatna egy szabad tévé- és rádióadót, hogy ellássa a lakosságot független híradással. Még jobb lenne, ha az EU felhagyna azzal, hogy Magyarországot továbbra is demokráciának tekintse, és annak bizonygatásával, hogy ez nem diktatúra. Az EU intézményei és az egyes tagállamok kitartanak meggyőződésük mellett, hogy egy demokrácia meg tudja védeni önmagát. Pedig már régen nyilvánvaló, hogy nincs gyengébb államforma a demokráciánál, amelyben mindenki indulhat politikai tisztségért.

Tény, hogy a demokráciának ez a gyengéje egyben nagy ereje is, mert a rendszer viszonylag gyors korrekcióit teszi lehetővé. Ám csak a történelmi visszapillantás teszi lehetővé annak felismerését, hogy egy demokrácia elérkezett-e, és ha igen, mikor érkezett el ahhoz a ponthoz, ahol elkezdődik önrombolása.

Ideje a jó példaképekre hivatkozni, és megtanulni, hogyan működik az ellenállás, és hogyan kell harcolni a felvilágosodásért, az emberi jogokért, a parlamenti vitákért és a nemzetközi együttműködésért. Itt az ideje, hogy az emberi jogokról szóló diplomáciai tárgyalások helyett, amelyek úgy tesznek, mintha az ilyen értékek alku tárgyát képezhetik, mindenki komolyan vegye a hatalomsóvár, vérszomjas, tekintélyelvű politikusokat. Az Európai Unió egy jelentékeny részén a szélsőjobboldaliak már magukhoz ragadták a nyilvános diskurzust, de a többség még az egységes, toleráns és együttműködésre épülő Európa mellett van. Még – figyelmeztetett a szerző.

Házhoz menni a pofonért – Weber Budapesten

0

„Manfred Weber budapesti útjának csak egyetlen üzenete van, s csak egyetlen oka lehet. Az üzenet az, hogy még mindig Orbán határozza meg és dominálja a maga vitáját a Néppárttal. Az oka pedig valószínűleg az, hogy felmérték: nincs meggyőző többsége a pártcsaládon belül a Fidesz kizárásának. Bár látványos az Orbánnal szembeni gyűlölet, lehet, hogy sokan a domesztikálás okán mégis belül tartanák.” – kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Ha van egy szervezet, melyben mindent tudhatnának Orbánról, céljairól, módszereiről és magáról a Fideszről, az épp az Európai Néppárt. Annak forgatókönyvét, hogyan hagyja cserbe és támadja hátba a Liberális Internacionálét, ők valaha nagyon közelről követhették nyomon az 1995 és 2000 között a Fidesszel zajló titkos tárgyalásaik során, melyek eredményeként Orbánék végül átültek a Néppártba. Láthatták, hogyan ámította és csapta be – a Weberhez mérten mégiscsak jellemóriás – Otto Graf Lambsdorffot, hogyan próbálta elaltatni 1997-1999 között annak rossz sejtéseit, miközben gúnyos, olykor megalázó kiszólásokkal ecsetelte – immáron konzervatív közegében – Lambsdorffék ostobaságát, hogy „az egészből még mindig nem értenek semmit”. Orbán még azt követően is kikérte magának, ha valaki megkérdőjelezte lojalitását a liberálisokhoz, amikor már idehaza, sőt nemzetközileg szélesebb körben is szidta, blamálta őket.

Hogy akkor nem Joseph Daulnak hívták a Néppárt elnökét és nem Webernek a frakcióvezetőt, hanem Wilfried Martensnek és Hans-Gert Pötteringnek, az nem mentség. Tudjuk, politikában sokszor nem előnyös dolog az emlékezet, de vannak helyzetek – mint az EPP szempontjából a mostani is –, amikor ennek hiánya viszont kész életveszély.

Ha ezt a kis kutatómunkát elspórolta az EPP vezetése, akkor legalább nagyobb figyelemmel és körültekintőbben olvashatná a sajtóelemzéseket. Már rég rá kellett volna jönniük, hogy a konzervatív oldalhoz közelálló kommentárok sokkal nagyobb vehemenciával követelik Orbán eltávolítását, mint a baloldal vagy a liberálisok lapjai. Ez utóbbiak is persze tudják, hogy Orbán bomlasztó ereje belülről veszélyesebb, mint támadó ereje kintről, ezért van ebben a magatartásban ravaszkodás: a baloldalnak mégiscsak konkurense az EPP; és van erkölcsi ítélet: egyék meg, amit maguknak főztek.

A Der Spiegel-ben, a Die Zeit-ban, a Süddeutsche Zeintung-ban szinte összhang mutatkozik a tekintetben, hogy tartsák csak meg maguknak a néppártiak Orbánt, ürítsék csak fenékig miatta a keserűség Grál-kelyhét – ahogy épp minap az osztrák Der Standard írta.

De tudják ezt azok is, akik az EPP-ért aggódnak. Nincs nap, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt – a két legnívósabb és legbefolyásosabb konzervatív német lap – ne közölne olyan írást, ami nem csak Orbán eltávolítását követeli, hanem példás megbüntetését is.

Mert e nélkül Orbántól nem lehet maid megszabadulni, különösen, ha bennmarad, de akkor sem, ha kirakják az EPP-ből. Jól tudjuk, Orbán ösztönei nem csak azt diktálják, hogy hagyja már ott az EPP-t, amit nem volt képes saját képére formálni, de meg is kell alázza a pártcsaládot. Nem elég otthagyni, meg is kell gyalázni. Ennek része, hogy most annak a két embernek az erkölcsi és politikai likvidálásán dolgozik, akinek az EPP-ben jó ideje mindent köszönhet, Daulén és Weberén. Ahogy azt korábban Lambsdorff, majd Soros is megtapasztalhatta.

Weber és Daul – válságos napok.

Nincs új tehát a nap alatt. Korábban az EPP tapsolt neki a cserbenhagyások és árulások láttán. Most eljöttek azok az idők, amikor ők kényszerülnek kapargatni magukról az orbáni gyalázatot. Nem lesz egyszerű. Különösen, ha Weber tervezett budapesti útjának célja, hogy házhoz jöjjön a pofonért.

Mert ugye ennek az útnak csak egyetlen üzenete van, s csak egyetlen oka lehet. Az üzenet az, hogy még mindig Orbán határozza meg és dominálja a maga vitáját a Néppárttal. Az oka pedig valószínűleg az, hogy Weber felmérte: nincs meggyőző többsége a pártcsaládon belül a Fidesz kizárásának. Bár látványos az Orbánnal szembeni gyűlölet, lehet, hogy sokan a domesztikálás okán mégis belül tartanák.

Ám ha Weber azzal kell majd szembenézzen a hazafelé vivő úton, hogy Orbán mégiscsak marad, azt aligha bocsájtja meg neki a magyar miniszterelnök által olyannyira felhergelt nyugati közvélemény. A demokratikus értékek mellett kiálló kisebb pártok szépen kilépnek, s megtalálják a maguk útját Macronhoz vagy épp a Zöldekhez, a bennmaradókra pedig hosszabb küzdelem vár a Fidesszel szimpatizáló, de annál eddig óvatosabban viselkedő szélsőjobboldaliakkal. Orbánnal már nem fognak sokáig küzdeni – legalábbis házon belül –, mert ő előbb vagy utóbb otthagyja az EPP-t.

Die Zeit: Orbán ki akarja záratni magát az Európai Néppártból

0

„Nehogy kizárjátok, hanem közösítsétek ki” – ezzel a címmel közölt kommentárt a Die Zeit című német lap. Megállapította: Orbán keményen küzd azért, hogy kitegyék az Európai Néppártból, mert mártír akar lenni, de ezt a lehetőséget nem szabad megadni neki. A lap Orbán legutóbbi provokációját csak úgy lehet értelmezni, hogy ki akarja záratni magát az Európai Néppártból – kezdi diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

A cikk ismertette az újabb plakátkampányt azzal, hogy nem tudta visszafogni magát az Orbánnal szemben egyébként mindig nyugodt Juncker sem, és a Fidesz kizárását követelte. Kérdés azonban, hogy ez célravezető lépés lenne-e. Nagyon sok komoly ok szól a kizárás mellett – írta a lap, és hosszan sorolta ezeket. „Orbán veszély a demokratikus, liberális és toleráns Európai Unióra nézve, és akinek fontos a mai EU, annak ezzel szembe kell szállni. Mindezek ellenére azonban a kizárás az EPP-ből nem segítene. Orbán azért dolgozik a kizárásáért, mert mártír akar lenni, mintegy valamiféle sötét hatalmak áldozata, amelyek elteszik az útból, mert védekezik az ellen, hogy a “globalisták” lerombolják az európai nemzeteket. Orbán önmagát európai vezetőként értelmezi, nem csak a magyarokhoz akar szólni. És az összeesküvés-elméletek Európában tömegeket tudnak mozgósítani, nem csak Magyarországon. Nem szabad megadni Orbánnak azt a lehetőséget, hogy összeurópai mártírrá stilizálja magát. Frontális támadással nem lehet ellene tenni, mert ez csak erősítheti.”

„Van azonban sok más lehetőség az EU, az EPP és a tagállamok számára. A testületek és az államok számos módon nehezíthetik a dolgát. Ki lehet szárítani a környezetét, gazdaságilag rövidebb pórázra lehet fogni, meg lehet tagadni tőle a nagy színpadokon való szereplést, lehet nélküle szólni a magyarokhoz, vagyis lehet ezt az ember csendes és hatékony módon kiközösíteni” – írta a lap. Aki Orbán kizárását követeli, az bizonyosan nagy sikert arat a szélsőbaltól egészen mélyen a centrumig, de a látványos aktus Orbán ellen nem csupán politikailag rövidlátó, hanem az egyszerű válaszokra irányuló, klasszikus populista vágy hajtja. Európában azonban semmi nem egyszerű. Európa a sötétség elleni hosszú, kitartó és kérlelhetetlen harc színtere, amelyet mindig újra meg kell vívni. Okosságra, türelemre, kitartásra és eltökéltségre van szükség, Európa előtt még hosszú út áll. „Kis szerencsével és nagy ügyességgel Orbán valamikor majd csak egy kevéssé örvendetes epizód lesz, malomkő az út szélén, amely nehéz időkre emlékeztet.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK