Kezdőlap Címkék Didakhé

Címke: Didakhé

A hit és a törvényalkotás

Sokaknak nem tetszik, s érthetetlennek tartják, hogy Ferenc pápa a minap (nem először) elutasította az abortusz gyakorlatát, a magzatelhajtást „bérgyilkosságnak” nevezve. Hogyan lehetséges az, hogy ez a „liberális pápa”, aki együtt érez a szegényekkel, s aki nem rekeszti ki az üdvözülés rendjéből a melegeket, most ilyen csúnyán és ellentmondást nem tűrő módon támadja az abortuszt?

A helyzet az, hogy Ferenc pápa – s az itt most természetesen más kérdés, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem – abszolút következetes saját hitéhez, amikor a szegények, a kiszolgáltatottak, a nélkülözők és a nincstelenek mellett áll ki, abszolút következetes, amikor a melegektől nem tagadja meg az üdvözülés lehetőségét, s abszolút következetes, amikor elutasítja az abortuszt. A Didakhé, a legrégebbi ránk maradt egyházi rendtartás, az ókeresztény irodalom kiemelkedően fontos szövege (i.sz. I. század vége – II. század eleje) az alábbiakat mondja: „…ne hajtsd el a magzatot…”. Igaz, azt is megemlíti a textus, hogy „gyermeket meg ne ronts” (II,2.), s csak jelzem, hogy ez utóbbi tilalom is változatlanul érvényben van, még akkor is, ha igen sokan erről megfeledkeznek. Vagy a III. század 20-as éveiben meghalt Tertullianus keresztény apologéta egyik legfontosabb írásában ezt mondja: „az anyaméhben fogamzott magzatot sem pusztíthatjuk el…” (Apol. IX,8.) De lássunk friss szöveget is, mondjuk II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikáját, ahol – egyebek mellett – az abortuszt (a II. Vatikáni zsinat nyomán) „utálatos bűncselekménynek” nevezi (Ev 58.) Mindez tökéletesen egybecseng a katolikus hagyománynak az életről és a fogantatásról szóló antropológiai szemléletével.

Szóval nem Ferenc pápával van baj, sem itt, amikor elutasítja az abortuszt, sem ott, ahol kiáll a szegények, a megalázottak és a megnyomorítottak mellett, vagy akkor, amikor nem átkozza ki a melegeket, hanem őket is Isten teremtményeinek tekinti, annak minden következményével.

Jó lenne végre ezeket tisztázni ebben az országban, kiváltképp akkor, amikor ócska és tudatlan pártpropagandisták hada, avagy akár a hazai püspöki kar pártpolitikai alapon kiglancolt püspöke harsog a hazai hatalomnak tetsző, s a pápát elítélő baromságokat, midőn Ferenc pápát liberalizmussal illetik. Nem liberális Ferenc pápa, s most, amikor az abortusz ellen szólt, nem antiliberális, hanem saját hitét és a keresztény tanítást konzekvensen követő egyházfő.

Következetességével ő valóban védi a kereszténységet (függetlenül attól, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem tetszik), szemben azokkal a hangos és otromba „keresztényvédőkkel”, akik egész életmódjukkal és megannyi cselekedetükkel a kereszténységet tapossák páros lábbal, saját politikai érdekeikhez igyekezvén igazítani a kereszténységet, fennhangon „keresztényvédőknek” becézgetvén magukat, ám közben szakadatlanul megsértvén a keresztény tanítás legalapvetőbb értékeit és előírásait, miközben a nemzet ügyét saját maguk, családjuk és haveri körük gyanúsan megteremtett jólétével és meggazdagodásával azonosítják.

És csak megjegyzem, mielőtt kitörne itt a vita: én nem a kereszténységnek az abortuszról szóló tanítását értékeltem – magam például erről igen eltérő módon gondolkodom -, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy érdemes megismerni a keresztény hagyományt, mielőtt Ferenc pápáról bármit is állítunk.

Máskülönben, tudatlanságunk okán, akár még komolyan is vehetjük a nagyszerű „keresztényvédőinknek”, az egy Fideszre eső feltűnően sok keresztény apologétának a manipulatív és hazug zagyvalékait.

És még valami: a keresztény embereknek jogukban áll a hagyományuknak megfelelően gondolkodni az abortuszról, jogukban áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életüket. Másnak meg jogában áll elutasítani az abortuszról szóló keresztény tanítást, jogában áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életét.

A törvényalkotásnak viszont nincs joga, sem ebben a kérdésben, sem másban ahhoz, hogy hitelvekre (bármely egyház vagy felekezet hitelveire) alapozva alkosson törvényeket, s tegye azokat általános normatívává.
Gábor György

Szemforgatás

0

A nyugdíjas éveit élő XVI. Benedek pápa a minap egy levelében annak adott hangot, hogy a papok által elkövetett szexuális visszaélések a 60-as évek szexuális forradalmának következménye.

A pedofília jelensége egészen a 80-as évekig nem volt jelen – így a volt pápa –, s az Isten halálát meghirdető tanítások vezettek el a szexuális erkölcsök összeomlásához, a „homoszexuális klikkek” létrejöttéhez. A megoldás a pápa szerint az, hogy újra Istennek tetsző életet éljünk.

Csak zárójelben: hasonló ökörséget és aljasságot mond Veres András, a magyar püspöki konferencia elnöke, aki szerint a liberalizmus mindennek az okozója.

Hát egy nagy túróst!

Mindenekelőtt rögzítsük, hogy a homoszexualitás – enyhén szólva – nem azonos a pedofíliával, s aki a kettőt összemossa, az vagy kínosan tudatlan, vagy aljas gazember. A homoszexualitás persze probléma az egyház számára, hiszen ezzel zsarolhatóvá válhatnak a meleg papok.

És akkor jöjjön a lényeg.

A Didakhé, amely a legrégebbi (II. század első fele) ránk maradt egyházi rendtartás (pszeudoapostoli rendtartás) az alábbiakat mondja ki: „gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj.” (Didakhé, II.1.). A 300 körül ülésező Elvirai zsinat LXXI. kánonja az alábbiakat tartalmazza: „Akik fiúkat becstelenítenek meg, még életük végén se kapják meg a közösségben való részesülést.” Márpedig – mint az tudható – szabályokat, törvényeket, rendeleteket csak létező, előforduló és legalább viszonylagosan gyakorinak mondható esetek meglétekor hoznak.

De menjünk tovább! Tertullianus, II-III. századi keresztény szerző De Pudicitia címmel könyvet ír a szexuális bűnökről, valamint arról, hogy saját „mocskos” korában, amelyben gyakoriak az ilyen bűnök, felháborító módon miként képes megbocsátó magatartást tanúsítani az ilyen bűnökkel szemben néhány egyházi vezető. A középkor egyházi és világi irodalma egyaránt komolyan foglalkozott a szexuális bűnökkel, amelyek egyházi körökben is előfordulnak, mint például a szodómia, vagy a fiatal fiúkkal való paráználkodás. Beda Venerabilis VII-VIII. században élt tudós szerzetes például a Genezis-kommentárjában foglalkozik a fenti kérdéssel, s amikor „kimondhatatlan bűn”-nek nevezi, pontosan tudja, hogy a bűnről szinte mindenki tud, mert sokan gyakorolják. Beda mellett sok más szerző is foglalkozik a fenti problémával (vesd össze pl. Christopher Monk: Sodom in the Anglo-Saxon Imagination). Petrus Damianus, a XI. században élt bencés szerzetes, később bíboros egy egész könyvet ír Liber Gomorrhianus címmel (1051 körül), amelyben a szexuális bűnöket veszi sorba, köztük a szodómiát, a számára legvisszataszítóbbnak nevezett ephebophiliát (serdülő korú gyermekek iránti szexuális vágy), továbbá keményen bírálja azokat az egyházi vezetőket, akik elnézőek az ilyen bűncselekményekkel, különösen a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazásokkal. Amúgy Dante az Isteni színjátékban Petrus Damianust a Paradicsom legmagasabb szférájába, a Hetedik Égboltba (a Szaturnuszba) helyezi (Paradicsom, 21,106-135).

Folytathatnám, de inkább ugorjunk egyet. 2001. május 18-án született meg az akkori Joseph Ratzinger (később XVI. Benedek pápa) bíboros, a Hittani Kongregáció feje által jegyzett, szigorúan titkos dokumentum, az Ad exsequendam ecclesiasticam legem, amely belső használatra szánt dokumentumként előírja a feltárt bűncselekményeknek a rendőrség és a nyilvánosság előtti teljes titokban tartását, továbbá azt, hogy a bizonyítékokat a sértett nagykorúvá válását követő 10 évig titokban kell tartani. A rendelkezés megszegőit kiközösítés sújtja. Ám ez a dokumentum egy 1962-es hasonló dokumentum álláspontját ismétli meg, a Crimen sollicitationist, amelyet Alfredo Ottaviani kardinális, a Szent Officium titkára jegyzett, s amely dokumentumot XXIII. János pápa hagyott jóvá. És ez a dokumentum szintúgy megismétlése volt az 1922. június 9-én született hasonló dokumentumnak, amelyet Merry del Val kardinális jegyzett, s amelyet XI. Piusz pápa fogadott el.

És persze közismert(nek kellene lennie), hogy például Írországban már az 1930-as évektől, az USA-ban, Hollandiában és Németországban már az 1940-es évektől ismertekké váltak egyházi körökben elkövetett szexuális bűncselekmények, s az USA-ban már az ötvenes évektől statisztikai adatok állnak rendelkezésre: az USA-ban, az 1950-es években eddig 939 esetre derült fény, amely az összes eddigi eset közel 10%-a. Az 1930-as évek előtti időszakról azért nem lehet tudni, s ma már nem is lehet vizsgálni, mert a potenciális sértettek nincsenek az élők sorában.

Viszont, ami a hatvanas éveket illeti, valóban érintett ez az időszak az egyházi abúzusok történéseit tekintve. Tudniillik kimutathatóan és egyértelműen 1968-at követően kezdődtek meg azok a folyamatok, amelyek a szabad (és nem nyakig beszari) sajtó közreműködésével elindították a lavinát, a nyugati világban történt esetek felderítését, a sértettek megszólalását és az elkövetők bíróság előtti számonkérésének folyamatát. Mindaddig erre nem volt lehetőség, amíg az egyház – így vagy úgy – részesedett a politikai hatalomból, s amíg a sajtó a politikai hatalom kiszolgálója volt.
Pont úgy, ahogy a mai Magyarországon.

Gábor György

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!