No comment…
Dobrev Klára beszéde a Demokratikus Koalíció EP kampánynyitójáról
Közzétette: atv.hu – 2019. április 14., vasárnap
No comment…
Dobrev Klára beszéde a Demokratikus Koalíció EP kampánynyitójáról
Közzétette: atv.hu – 2019. április 14., vasárnap
a játszma ideje lejárt…
mostantól „játssz ma”- van
Jobbik
Ha az önkormányzati választásokig kitartanak a demokratikus alapelvek és a Fidesz leváltásának elsődlegessége mellett minden múltjukkal kapcsolatos háttérzaj elhallgatása legyen jutalmuk!
LMP
Markáns, sőt helyenként radikálisan zöldben úszó álom hangos követelése a kormánytól, miközben csendben, de annál lelkesebben tolják a Fidesz szekerét az ellenzéket megosztó, sokszor övön aluli húzásaikkal.
Momentum
Fogalmam sincsen miért érzi valaki árulásnak, ha a pártvezetők – az egyetlen lehetséges módon – minden egyéb érdek fölé helyezik a Fidesz hatalomból történő leváltását, vagy pozícióinak gyengítését. Főként, ha ugyanakkor a kifogást hangoztató politikai feladatnak és célnak deklarálja maga is ugyanazt!
Az LMP-vel és a Jobbikkal paktumra lépni egyben jelenti a kollaborálást a Fidesszel és teret engedni a szélsőjobbnak. Ez üdvözítőbb?
Párbeszéd
Vajon feltette e magának már a kérdést Karácsony Gergely: nem lett volna jobb pártot építeni, mint bábként vergődni az egyébként vállalhatatlan Mszp gyilkos ölelésében?
Demokratikus Koalíció
Érdemes e a jövőbe vesző vágyálmokkal kampányolni, mint az Európai Egyesült Államok, ezen belül a minimálbér és minimál nyugdíj európai szintre emelése? Kiváló közgazdászokkal teletűzdelt pártjuk pontosan tudja, hogy a termelékenységi mutatók kiegyenlítődése az egyetlen út a megvalósításához. Ehhez belső reformok és azoknak kíméletlen végrehajtása szükségesek. Szomorúan mondom, hogy nem több ez, mint a Fidesz 2030-ra szóló ígéretei, csak ezek még annál is inkább elvesznek a jövőidőben.
Mondom mindezt úgy, hogy végső célként lehet erre törekedni, de választási ígéretnek nagyon sovány. Ahhoz sokkal kézzelfoghatóbb, materiálisabb ígéretekre lenne szükség.
Mszp
A változás szele nem fenyegeti a pártot. Az az alsófertájú légmozgás, amit maguk keltenek: kénes, ammónium szagú, magyarán továbbra is büdös.
Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője mai sajtótájékoztatóján egyebek között arról beszélt, hogy a Demokratikus Koalíció az Európai Egyesült Államok elkötelezett híve. Szerinte nem kétség, hogy Európa egységes lesz, csak az a kérdés, hogy mi magyarok benne leszünk-e.
Ezért tartja hazafias kötelezettségének is, hogy most az EP választáson is küzdjenek Orbán rendszerével, amely azzal fenyeget, hogy ennek az egységes Európának a perifériájára fogunk szorulni, ami minden magyarnak egy tragédia lenne.
Számára a program talán legfontosabb pontja a szociális Európa. Három konkrétumot is megemlített, ami ennek fontos része:
Beszéde végén hangsúlyozta, hogy egyebek között ezért fog küzdeni az Európai Parlamentben.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Polt Péter legfőbb ügyész a Fidesz védőügyvédjének szerepét „játssza”, miközben részt vesz a kormányzati korrupciós ügyek eltussolásában.
A DK frakciószóvivője sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága meghívta egy ülésére Polt Pétert, ahol többek között az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által vizsgált ügyekről lesz szó. A legfőbb ügyész arra hivatkozva utasította vissza a meghívást, hogy az alaptörvény megtiltja a magyar ügyészség tagjainak, hogy politikai tevékenységet fejtsenek ki, illetve ilyenben közreműködjenek. Polt Péter szavai szerint még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a bizottsági meghallgatás politikai kampányeseménnyé váljon.
Gréczy Zsolt szerint a legfőbb ügyész meg sem próbál magyarázatot adni arra, hogy „az európai pénzeket ellopó fideszeseken” miért nem kattan a bilincs.
Az ellenzéki képviselő kijelentette: minden magyarnak az az érdeke, hogy a mindenkori legfőbb ügyész itthon is és európai szinten is elszámoltatható legyen.
Teljesen egyértelmű, hogy ha az Orbán-rendszer megbukik, akkor Polt Péter a bűntársból cellatárs lesz – mondta a politikus.
Gréczy Zsoltot reagáltatták a Jobbik frakcióvezetőjének egyik interjújára. Ebben Gyöngyösi Márton azt állította, hogy a Jobbik soha nem volt antiszemita párt, de korábban tudatosan játszottak rá a rasszista és antiszemita érzésekre.
A DK frakciószóvivője azt felelte, hogy a Jobbik múltjában voltak vállalhatatlan és magyarázatra szoruló kijelentések, és Gyöngyösi Márton feltehetően ezeket foglalta össze az interjúban.
Gréczy Zsoltot szembesítették Dúró Dórának, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének azzal a felszólításával, hogy adják vissza a mandátumukat azok a képviselők, akik nem vesznek részt a parlament munkájában. A politikus csak annyit felelt: az ellenzék teszi a dolgát, Dúró Dóra pedig egy, a „Fidesz által kreált” pártnak az országgyűlési képviselője. (MTI)
Gyurcsány Ferenc Facebook oldalán bejelentette, hogy a DK teljes mellszélességgel Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármesteri jelöltségért indított előválasztáson. Persze tiszteletben fogja tartani az előválasztás végeredményét és annak győztese mögé sorakozik fel.
Gyurcsány ezt írta:
„A Demokratikus Koalíció sokak által osztott meggyőződése szerint az Orbán-rendszer megroppantásának egyik legfontosabb állomása az őszi önkormányzati választás, különösen a budapesti főpolgármester-választás.
Tudjuk, hogy Budapesten az Orbánnal szemben álló ellenzéki szavazók jelentős többségben vannak. Azért, hogy akaratuk érvényesülhessen és Budapest újra szabad, európai főváros legyen, egy közös ellenzéki főpolgármester-jelölt támogatása szükséges.
A jövő hétfőn kezdődő főpolgármester-jelölti előválasztáson induló mindkét jelöltet alkalmasnak gondoljuk Budapest vezetésére, felszabadítására. Tekintettel arra, hogy meggyőződésünk szerint Karácsony Gergely személyében és programjában nagyobb eséllyel tudja integrálni a természete szerint színes ellenzéki szavazótábort, neki van a legnagyobb esélye a győzelemre, ezért a Demokratikus Koalíció arra kéri a budapesti polgárokat, hogy vegyenek részt az előválasztáson és Karácsony Gergely jelölését támogassák.
A Demokratikus Koalíció tiszteletben fogja tartani az előválasztás végeredményét, és a későbbi választási kampányban teljes erejével az előválasztás győztese mögé sorakozik fel.”
A volt kormányfő azt mondta a közösségi oldalra kitett videóban, azért áll ki Karácsony mellett, mert sikeresen vezette Zuglót és a kutatások szerint neki van leginkább esélye arra, hogy legyőzze a Fidesz emberét.
Kérem, lassan a végére érünk a magyar kormánnyal szemben álló politikai mozgalmakat bemutató sorozatunknak, mindenkiről beszéltünk már a déli kávé mellett, aki számít, kivéve egy erőt, és ez a Demokratikus Koalíció. Nem véletlenül hagytam őket a sorozat végére: talán nekik a legszélsőségesebben ingadozó, kétpólusú a társadalmi megítélésük.
Azt tudjuk, hogy a magyar politikai ló kétdimenziós, tehát nincs háta, csak két oldala, ezért megmaradni rajta nem is lehet, csak átesni egyik oldaláról a másikra és viszont. Bár valószínűleg akkor fognak ránk boldogabb idők köszönteni, mikor abbahagyjuk ezt a politikai libikókát és megpróbáljuk érzelmek helyett racionális alapon meghozni döntéseinket – messze még ez a kor. Egyelőre gyűlölünk és szeretünk, mint megannyi politizáló magyar Catullus, rajongunk vagy utálkozunk, indulatok vezetnek minket, többnyire az orrunknál fogva. A DK-nak is kétféle megítélésével találkozhatunk a közéletben: tagjai és szimpatizánsai feltétlen rajongáságával, és kritikusainak lesújtó véleményével. Mindkettő elfogultságot jelent, nekem magamnak is megvan a magam jól kialakult személyes véleményem, amelyet azonban itt és most nem fogok ismertetni. Nem ismertetem, ugyanis fontosabb lenne egy átfogó és tárgyilagos összképet mutatni a pártról, mint azt elmondani, én mit gondolok róluk és miért – megtettem már máskor, máshol, nekik is megmondtam, egyszóval mindenki tud róla, akit érdekel vagy akit illet.
Mi a DK? Nem angyal és nem démon, hanem, saját meghatározásuk szerint balközép párt. A politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek. Baloldaliak, de nem elsősorban a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói. Emberi jogi és demokráciafelfogásuk liberális. Meggyőződésük, hogy morális és magánéleti kérdésekben, a kulturális ízlés terén hatalmi eszközöknek, állami beavatkozásnak nincs helye. Gazdaságpolitikai szempontból a közérdek által észszerűen szabályozott piac és verseny pártján állnak, céljuk, hogy a gazdaság ne csak hatékonyan, de tisztességesen is működjön, a sokak érdekét szolgálja, ne pedig a fent lévő kevesekét. A nagyvilág kultúrájának befogadása mellett tisztelik hagyományainkat, nemzeti örökségünket.
Jelezném, hogy ezek a mondatok a Sokak Magyarországa című pártprogramból származnak, nem tőlem.
Jól is hangzanak, minden pártprogram remekül hangzik, lássuk az alapító nyilatkozatukat!
„Mi, a Demokratikus Koalíció sokféle irányból jött alapítói modern demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.
Elkötelezzük magunkat a nyugati világ szellemi hagyományának érvényessége mellett; a zsidó-keresztény tradíciót, a görög-római antikvitás örökségét és a felvilágosodás szellemiségét tekintjük az európai kultúra közös alapjának. A hatalom által elfojtott függetlenség- és szabadságvágy kifejezésének nagy közösségi megnyilvánulásaként tekintünk 1848-ra, 1918-ra, 1945-re, 1956-ra és 1989-re.
Értékeink, céljaink Európához kötnek bennünket; hisszük hogy a XXI. századi Magyarország csak az Európai Unió és a transzatlanti biztonsági együttműködés megbecsült tagjaként lehet sikeres. Tudjuk, hogy az európai integráció elmélyítése, a tagállamok szorosabb gazdasági együttműködése hazánknak is érdeke.
Azt valljuk, hogy a jog uralma, a jogbiztonság, az európai alkotmányos értékeknek megfelelő alkotmányos garanciákkal védett egyéni és közösségi szabadság, az egymásért viselt felelősség és szolidaritás, az igazságosságra törekvés, a kisebbségek jogainak tisztelete, valamint a köztársasági eszme képezik alkotmányos rendünk alapjait.
Az európai hagyományok szellemében elismerjük és védjük az egyének és közösségek polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait. Hirdetjük, hogy a politikai szabadság elsősorban a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg. A gazdasági életben a szabadság teremti meg a garanciákkal védett tulajdont, a szabadság szüli a versenyt és a piacot.”
Ezzel sincs semmi baj, sőt. Igen helyes, magvas gondolatok. A szellemi alapok rendben vannak, de lássuk a párt történetét – az már kicsit mozgalmasabb lesz.
Elődje 2011 februárjában Demokrata Párt néven alakult egyes, az MSZP-ből korábban kilépett XVII. kerületi párttagokból, elnöke Takács István volt. Májusban a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Gyurcsány hívei új pártot alapítottak. Erre ő ezután úgy reagált, hogy tudomása van erről, és úgy magyarázta a helyzetet, mintha az MSZP számára foglalták volna le a nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.
A pártot létrehozó politikusok önálló irányvonaluk megfogalmazását az MSZP egyik platformjaként kezdték, amit 2010. október 22-én hívott életre Gyurcsány Ferenc, aki elnöke is lett. A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem csak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szemben áll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. Mivel a politikai irányvonal megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak, több hónapnyi vitatkozás és egyeztetések után 2011 októberére Gyurcsány és a pártvezetés viszonya olyannyira megromlott, hogy a platform a kezdettől lebegtetett távozás mellett döntött, lehetőséget adva arra, hogy az általuk elképzelt átalakított MSZP-t egy önálló, a régi párttól független politikai szervezetben valósítsák meg. A platform önálló párttá alakulását Gyurcsány Ferenc a tömörülés egyéves ünnepi összejövetelén jelentette be, 2011. október 22-én. A párt Egyes számú tagkönyvét Vitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József közíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Niedermüller Péter etnográfus lettek.
2014. január 14-én több más szervezettel együtt a DK az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”-ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, ez azonban nem sikerült. A párt az Összefogás listájáról négy mandátumot szerzett, miután azonban minimum öt mandátum kell a frakcióalapításhoz a DK nem tudott frakciót alakítani, így a négy képviselő, köztük a pártelnök Gyurcsány Ferenc független képviselőként lettek az Országgyűlés tagjai. A pártszövetség felbomlása után a 2014-es európai parlamenti választásra a párt már külön készült, de Gyurcsány közölte, hogy listavezetőként akkor sem menne Brüsszelbe, ha a pártja mandátumokat kapna a választáson. A DK végül 9,76%-os támogatottságra tett szert, mellyel két képviselői mandátumot szerzett, amelyeket Gyurcsány visszalépésével a második helyezett Molnár Csaba és a harmadik helyezett Niedermüller Péter kapott meg.
Ebben az időben ez az eredmény egészen szépnek, komolynak számított, főleg, ha arra gondolunk, hogy maga a pár még csak három éves volt.
A 2018-as országgyűlési választáson a párt már önállóan indult, bár korábban felmerült, hogy megint pártszövetségbe tömörüljenek ellenzéki pártokkal, az MSZP-vel előző évben történt konfliktusok miatt ez végül nem valósult meg, ettől függetlenül választási szövetséget kötöttek a Szolidaritással. A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni, ez a korábbi négyről kilencre emelte a képviselői mandátumaik számát.
Miért nem lett jobb az eredmény? Ennek taglalása már a vélemények és indulatok ingoványos vizeire vezetne, maradjunk annyiban, hogy a világon mindennek megvan a maga oka, legfeljebb nem tudjuk, mi az – vagy rosszul tudjuk. Általában véve, ha valaki a magyar belpolitikában tévedhetetlenül és cáfolhatatlanul állít valamit, ellentmondást nem tűrően, annak ritkán van igaza, én speciel fenntartom magamnak a tévedés jogát. Ez a választás most így sikerült. Volt olyan hiba, amit el lehetett volna kerülni – és erről ennyit.
Fogós ravasz kérdés, elő sem vettem volna, ha más pártok esetében nem foglalkozom vele – de így most is meg kell tennem.
Kérem, ez hit kérdése. Vagy meghatározó ereje lesz a 2022-es Parlamentnek, vagy nem, hívei bíznak egy nagy, általános és elsöprő győzelemben, ellenfelei nem hisznek még az esélyeikben sem: azt mondanám, ha hideg fejjel gondolkodunk, számításba vesszük a Jobbik várható gyengülését, azt, hogy a Mi Hazánk négy év múlva még nem lesz abban az állapotban, hogy egyáltalán esélyei legyenek a bejutásra (lehet, hogy soha nem is lesznek), az újabb pártok bizonyos népszerűség-növekedését és a közelgő EP-választásokat, melyen viszont komoly esélyeik vannak, azt mondanám, hogy mostani súlyuknál komolyabb szereplés várható, de ez az addig kialakuló esetleges koalíciók függvénye is.
Elmondhatjuk, hogy hiba őket nem figyelembe venni.
A mai magyar politikai porondon megkerülhetetlenek.
De sem nem angyalok, sem nem démonok.
Sem nem Dan Brown írta őket.
Ők egy magyar politikai párt.
Mindannyiunknak vannak – családi, baráti, munkahelyi beszélgetésekből, a médiából – leszűrt tapasztalatai arról, mi az, ami alapján az emberek pártot választanak, s szavaznak. Mit mond erről a szakirodalom? És persze a szakember?
Kezdjük az elméleti síkkal: a választói magatartás leírására három klasszikus elmélet létezik. Az első a racionális választói magatartás: ez – mint a nevéből is következik – olyan egyénekkel számol, akik úgy döntenek a pártok között, mintha árucikket vásárolnának. Az ilyen választók pártprogramokat böngésznek, szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, s ésszerű döntést igyekeznek hozni a számukra, csoportjukra fontos kérdések mentén.
Napjainkban Magyarországon ez nem látszik uralkodónak…
Valóban, ez ma naivnak és idealistának tűnik. Ennél sokkal elterjedtebb az úgynevezett pártidentifikációs modell, ami – megjegyzem – inkább szociálpszichológiai megközelítésű. Ennek a lényege, hogy az egyéni tényezők játsszák a legfontosabb szerepet a döntésben. Ebben az esetben nem beszélhetünk tipikus haszonmaximalizálásról, „költségtervezésről”, a korábbi, szintén pszichológiai jellegű ingerek alapján egy adott párttal kialakult azonosulás határozza meg. Ebben nagy szerepet játszik a gyerekkor, a tanulás, a szocializáció – az az időszak, amikor a különféle attitűdök megerősödnek.
Ennek a kettőnek a motivációja egymásnak a szöges ellentéte. Mindig ilyen végletes alapon választunk?
A harmadik típus, amikor a korábbi diszpozíciók válnak mankóvá, ami segít mérlegelni a tényeket, fenntartani egy egységes világképet. A hiedelmek, a gondolatszerveződések, vagy éppen a családi előzménytörténetek válnak ideológiává. Ebben a viselkedésmintában komoly befolyásoló erő a szociológiai kötődés, ami kevésbé pszichológiai megközelítés, s amely Magyarországon – mint átmenti társadalomban, fiatal demokráciában – nem igen érzékelhető. Például Angliában a munkásosztálynak háromszáz éves múltjával igenis van egyfajta kötődése a Munkáspárthoz.
Már említette is Magyarországot. Nálunk milyen minták érvényesülnek?
Azt azért meg kell jegyezni, hogy a három viselkedési mód persze hat egymásra. Ami pedig a kérdését illeti: nem ismerem az össze ide vonatkozó kutatást, de az ismertek alapján kijelenthető, hogy
nálunk eleve nem jellemző, hogy ok-okozati tényezők alapján döntenének a választók,
amióta immár lassan harminc éve ismét szabadon választunk, azóta inkább az érzelmek vezérlik az embereket.
Mennyire berögzültek a pártpreferenciák nálunk?
Kutatások is mutatják, hogy a magyar választók korábban képesek voltak tömegesen megváltoztatni a pártpreferenciáikat. Kiváló példa erre az 1990-est követő 1994-es választás, amelyen a bal-liberális oldal, élén a szocialista párttal kétharmadot szerzett, és ezt átpártoló MDF-szavazóknak is köszönhették. Majd 2002-re megszilárdult a két nagy tömb, a Fidesz-MSZP tengely; klasszikusan arról volt szó, hogy vannak jobb- és vannak baloldali vélekedésű emberek, s az alapján álltak fel az oldalak.
Majd jött a 2015-ös menekültválság, s e kettő hatására mégis csak bekövetkezett és megerősödött az átrendeződés: megjelenhetett a radikális jobboldal, illetve a populista hangokat hallató néppárt, a centrális erőtér.
Ez a magyarországi minta illeszkedik-e a nemzetközi vonulatokba?
Világszerte tapasztalható a hagyományos baloldali-liberális pártok visszaszorulása. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy a jobboldal ügyesebben képes rájátszani az emberek érzelmeire, általában is nőnek az olyan igények, amiket a populizmus tud kielégíteni. S ezt nem szűkíteném le jobboldali populizmusra, hiszen baloldali populizmus éppen annyira létezik, mint jobboldali. Az is szerepet játszik ezeknek a trendeknek a kialakulásában, hogy a jobboldali pártok a magukévá tettek a hagyományosan a liberális és a baloldali pártok által hirdetett programokat, vallott elveket, más szóval, kifogták a szelet a vitorlából. A baloldali-liberális pártoknak új témákat kellene találniuk, plusz vagy választ adni a jobboldali populizmusra vagy kialakítani a saját és működképes populista hangjukat, ez a döntést nekik kell meghozni.
Így joggal merülhet fel a kérdés: vajon mennyire jobboldali, illetve baloldali a Fidesz ma már.
A magyarok választására visszatérve: mennyire hit, illetve mennyire ráció alapján döntenek a szavazók?
Nem igazán tiszta keretek között döntenek. Ezek a határok eléggé átléphetők. Ez általában is igaz, de valószínűnek tartom, hogy posztszocialista térségre különösképpen.
Nem véletlenül játszanak rá a pártok regresszív megközelítésben a „bezzeg régen” életérzésre, de az ország jövőjét és a nemzeti kormányzás összefonódásának szükségét hangsúlyozni nyilván már hitkérdés is.
Jól látom, hogy a mostani választásokon különösen szembetűnő volt az egyszerű üzenetek, a szimbólumok szerepének a felértékelődése.
Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb., ezek mind ható hívószavak. Ezek szorongáskeltő jelképek, s általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását – ez a mozgósításnál is nagy szerepet játszott. Ugyanakkor ugyanez a párt egyidejűleg megoldást is hoz, azzal, hogy én majd megvédelek. Mérték, hogy a választók mennyire tudják egy-egy párthoz kapcsolni azok szakpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, meg, hogy az melyik párthoz tartozik egyáltalán. Kiderült, hogy nem tudják ezeket összekapcsolni, és
a preferenciák kialakulásában a szimbólumok, valamint az érzetek, érzések játszanak általában döntő szerepet.
Jellemző adalék ehhez: a saját kormány teljesítményét a rá szavazók kevésbé kérdőjelezik meg. Kiderült az is, hogy szeretik a tekintélyelvű vezetőket – ez is ideológiai háttértől, oldaltól független, habár különbség azért van a szekértáborok között ennek fokában. Ezért is jelent meg a Fidesz retorikájában nem csak a saját erő hangsúlyozása, de a szemben álló oldal erejének megkérdőjelezése: „Ezekre bíznád az országot?”
Ha már a Fidesznél tartunk. Pszichológiai megközelítésben is ügyes, amit csinál? Mert hogy hatásos, az biztos.
Nem én mondtam meg, hanem Puzsér, de egyetértek a frappáns megfogalmazással: Orbán Horthyként beszél, de Kádárként cselekszik. A patrióta felhangjával amúgy nem feltétlenül van egyébként probléma, van is rá igény Magyarországon. Kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál.
És akkor ennek fejében lenyelik az emberek mindazt, amit magánemberként esetleg elítélnek? Gondolok itt például a korrupcióra, a lopásokra, csalásokra, arra, hogy sokak életszínvonala romlik, feudális viszonyok alakultak ki, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a különböző csoportok sérelmei közül.
A demokráciánk nagyon fiatal, hosszú a tanulási folyamat. Egy bizonyos, a vezetők hitelessége általában eltűnt, sokan kiábrándultak a rendszerváltásból, az emberek nem igen tudnak dönteni – volt itt már kétharmada a baloldalnak éppen úgy, mint a jobboldalnak. A politikusok az elmúlt harminc évben elérték, hogy ma már érvként szinte elfogadott, hogy „van aki, többet, van, aki kevesebbet lopott, mindenki lop, de legalább ezek alatt maradt valami a lopás után is”. Úgy látom, hogy
Már esett szó arról, hogy a kétezres években berögzültek a szavazótáborok. Ez a mostani választáson is tetten érhető volt?
Kutatások szerint átalakultak a táborok. Korábban a Fidesz szavazói önmagukat általában fiatal, illetve középkorú, középosztálybelinek gondolták, sőt, ellenfeleik is ezt mondták róluk. Most pedig azt látjuk, hogy szociológiai értelemben más csoportokat vonz be a Fidesz. Behoztak olyan témákat, amelyek felülírják a korrupciót – ez pedig nem más, mint hogy „Mi megvédjük a hazát. te talán azt akarod, hogy migránsok özönöljék el az országot?” A narratíva ezen a táptalajon fogalmazódik meg, a reakció, az elköteleződés érzelmi alapon történik – erre nehéz megfelelő ellenválaszt adni.
Ez magasabb prioritású kérdés tud lenni, mint mondjuk a sokszor felfoghatatlan összegek és bonyolult céghálók összefüggéseinek ismertetése.
Ez a társadalomban a szorongást erősítő törekvés mennyire veszélyes a társadalomra nézve? Gondolok itt arra, hogy mennyi idő, hány generáció kell ahhoz, hogy ez kikopjon majd a magyarokból?
Nem egy egészséges állapot, az biztos, de szerintem azért nem akkora baj, ha ezt is megtapasztalja egy társadalom. Nem mernék generációs megjegyzést tenni, sokkal ésszerűbb, hogy inkább azt várjuk, hogy a politika tér vissza egy kicsit unalmasabb módon a munkájához.
Azért elég nyomorult érzés ilyen közegben élni…
Történelmi léptekkel értendő fenti vélekedésem. S azt is hozzáteszem, hogy ez azért szerintem sem menti fel a tevékenységet, de az is igaz, hogy már igen régóta él ilyen spirálban az ország. A riogatás történelmileg is velünk él: jönnek a szerbek, a muszkák, a románok, riogattak minket már pánszlávizmussal, a környező országokkal, szovjetekkel, fasisztákkal, ellenforradalmárokkal –
ez a fajta szorongás nem genetikailag, hanem történelmileg van belénk kódolva.
Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a politika alapvető természete az ellenségkép-generálása; másutt is történik ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy morálisan elfogadható lenne. Akár külső, akár belső ellenségkép kialakításáról van szó.
De most nagyon erősnek tűnik ez az egész sulykolás.
Merthogy menetközben elbulvárosodott a politikai közeg – ma teljesen más a kommunikációs stílus.
A hagyományos ellenségképgyártás mellett van alternatív ellenségképgyártás is. És más a hőfok.
Nem gondolnám, hogy ez egyébként örökké így marad majd, szerintem periodikus dolog ez is, majd elmúlik.
Ahogy látom, ez nem csak Magyarországra jellemző. Elég, ha Donald Trump megválasztására vagy éppen a Brexit megszavazására gondolunk.
A politika ma világszerte a korábbiaktól eltérő összefüggésben működik a médiával.
Ennek az adagolása persze már országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például nagyon sokra tartják, ha valaki felépít egy cégbirodalmat – ez még a vadnyugati életérzésre, a kikaparni a gesztenyét elismerésére vezethető vissza. Ugyanakkor Európában, s különösen Közép-Kelet-Európában ez nem nyerő, gyanús, amikor valaki nagy vagyonra tesz szert.
A fentiek fényében akkor nem kell azt érezzük, hogy el vagyunk veszve?
Egyáltalán nem kell, hogy ilyen érzésünk legyen. Az persze keserédes boldogság, hogy másutt is a legfontosabb hívó szó, hogy mi van a valóság után. Ma a realitás utáni világot éljük. Az egyes embereknek nem csak a véleményük alternatív, a tényei is. Élünk a saját kis burkainkban, s fals képet alakítunk ki a világról. Rosszul mérjük fel, hogy kinél van az igazság.
Tehát sokkal nehezebb ma kiigazodnunk a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt volt?
Pontosan. Egy felmérés kimutatta, hogy a kevésbé tájékozott azt gondolja, hogy nagyon is a birtokában van az információknak. Ez egy világjelenség. Rengeteg az információ, kiegészítve az álhírekkel – itt már differenciálni kellene, forrásokat találni, elemezni. Ez nagyon izgalmas, de az emberek zömének erre sem kedve, sem kapacitása nincs. Nagyon mellbevágó volt, amikor a választások után közvetlenül a vesztes oldal a buta és/vagy vidéki szavazókra tolta a felelősséget – igaz később már azt is hangsúlyozták, hogy nem tehetnek róla, hiszen egyoldalú információkat, álhíreket kaptak mindvégig, s megvezették őket. De meg kell értenünk, hogy nincs mindenkinek kapacitása arra, hogy alaposan utánajárjon annak, amit igyekeznek belé sulykolni.
Ezért is működik nagyon jól a félelemre, szorongásra játszó információk. Ezek hatnak az emberek tömegeire.
Azért gondolom, táptalaj is kell ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen.
Megvannak az alapok, például az a mennyiségű választópolgár, aki egyébként is bevándorlóellenes. Lehet, hogy ezek az emberek régebben más ügyek mentén szavaztak, de ma már számukra nem az ideológia a fontos, hanem pont a szimbólumok, a logó, a honvédelem és Orbán Viktor, nem pedig a keresztény-konzervativizmus, nem a polgári Magyarország, nem az adórendszer. Megjegyzem: sokszor és sokan propagandának értelmezték a Fidesz kampányát. Az valóban csak a saját táborának szólt. Az mutatja, hogy propaganda, hogy
nem kívánta meggyőzni a nem kormánypárti szavazókat semmiről, csak a már kialakított prediszpozíciókat célozta a saját tábornál. Amikor a szavazókat megkérdezték, hogy mire fognak ikszelni, nem azt mondták, hogy a Fideszre, hanem azt, hogy az Orbánra. Ez inkább azért érdekes, mert hogy van igény a tekintélyelvűségre. De ez igaz volt a másik oldalra is: bárkire, csak nem Orbánra.
Az emberek azt tudják a legjobban megfogalmazni, hogy mit nem akarnak, mi ellen lépnek fel.
Ez azt jelenti, hogy a politikusok úgy játszanak rajtunk, szavazópolgárokon, mint egy hangszeren, amikor a zsigeri félelmeinkre, érzéseinkre alapoznak? Semmi más nem is számít? Ez vastagon populizmus.
A Fidesz persze nem szereti, ha populistának nevezik – pedig a történelem körforgásában állandóan visszatér a populizmus, hiszen pszichés szempontból bizonyos időkben kielégítő választ és megismerési keretet nyújt az embereknek. Pedig nézzük csak: a populista párt három részre osztja a társadalmat, megteremti az elitet, mi vagyunk középen, a normál emberek, akiket az elit kihasznál, s végül alattunk vannak azok, akik nagy veszélyt jelentenek ránk. Ha ezt össze lehet kapcsolni, akkor működik igazán a dolog.
És remélem, hogy nem fog sikerülni a vidékiek meg Orbán Viktor közös démonizálásával. Pontosan elég törésvonal van már ebben a társadalomban.
Van arra remény, hogy ez egy kilengés csupán? És ingaszerűen ismét visszaáll majd a világ egy normalitásba ezen téren?
Tartok attól, hogy a helyzet még fog fokozódni, lesz még ennek kifutása világszerte, de azt gondolom, hogy ingaként vissza fog ismét billenni. Az ideológiáknak is vannak fellángolási időszakai, majd visszatérnek az eredeti állapotukba. De most először tapasztaljuk meg azt, hogyan dolgozza meg egyszerre a társadalmakat a populista retorika és a fake news. Izgalmas éveknek nézünk elébe. Talán jobban járunk ha jelenségként és nem problémaként tekintünk erre, mert akkor a válaszadás is optimális lehet. De persze az is lehet, hogy az inga még sokáig kileng, s ötven év múlva még radikálisabb időszak következik.
A Demokratikus Koalíció 40 választókörzet eredményét támadja meg, ezekben új választást követel. Többféle szabálytalanságokat tapasztalt a párt az elmúlt hét vizsgálódásai során. Például több szavazólap volt az urnákban, mint ahány szavazatot leadtak, emiatt megsemmisítették a szavazatok jelentős részét. De volt olyan szavazókör is, ahol tévesen rögzítették az eredményeket, s mindkét jelenség elsősorban az ellenzéki pártokat és jelölteket sújtotta.
Azon túl, hogy a határon túliak névjegyzéke nem nyilvános, ezért a kettős állampolgárok akár többször is szavazhattak, több jelentés érkezett arról is, hogy egyes lakcímekre nagy számú, egyes esetekben több mint száz választó volt bejelentve nyilvánvalóan fiktív módon.
Ezek a tények összességében aláássák a választási folyamatba vetett bizalmat, és kétségessé teszi a választások eredményét minden választókerületben.
A DK szerint nincs kis csalás és nagy csalás, csak csalás van, ezért a választások megismétlését követeli minden érintett körzetben.
Leplezetlen csalódással állapítom meg, hogy
az a Magyarország, amelyben hiszünk, amelynek eszméjét megosztottuk önökkel, ma vereséget szenvedett
– mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció eredményváróján.
Megköszönte azoknak, akik továbbra is hisznek ebben a DK által képviselt Magyarországban, és kijelentette, hogy továbbra is ezt fogják képviselni.
Gyurcsány arról beszélt, hogy
Tartalmát tekintve hazug, egy mondatos politikáról van szó – mondta Gyurcsány.
Ezután viszont arról beszélt, hogy a DK első önálló megmérettetésén bejutott a parlamentbe, és várhatóan megkétszerezi mandátumai számát, ami egy először elinduló pártnak siker, de a teljes demokratikus ellenzék nem osztozik a sikerben. Gyurcsány megismételte, hogy nem volt szabad és tisztességes a választás, de nem marad más, mint küzdeni. Nem idomulunk a rendszerhez – szögezte le Gyurcsány. Úgy fogalmazott, hogy adáz ellenfele a Demokratikus Koalíció mindannak, amit a Fidesz képvisel.
A DK elnöke nem is gratulált Orbán Viktornak a győzelemhez.