Kezdőlap Címkék Csontos

Címke: csontos

Elhagyja Budapestet a Nyílt Társadalom Alapítványok irodája

0

Már hónapokkal korábban téma volt, hogy az 1984 óta Budapesten működő, Soros György általa alapított és támogatott szervezet elköltözik Budapestről. Csontos Csaba, az alapítvány szóvivője a Független Hírügynökségnek is beszélt arról, hogy az alapítvány irodáját Berlinbe költöztetik.

A mostani, hivatalos bejelentés időzítése nem véletlen: A Fidesz politikusai a választás után többször is beszéltek arról, hogy a negyedik Orbán-kormány elsőként a Stop Soros törvényjavaslatot fogadtatja el az országgyűléssel, tegnap pedig Rogán Antal miniszteri meghallgatásán azt mondta: a korábban tervezetthez mérten szigorítani fogják a Stop Soros törvény tervezetét.

Mindezek fényében az alapítvány közleményében úgy fogalmaz: „az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt helyezik át nemzetközi tevékenységüket Berlinbe, és a munkatársakat is átköltöztetik a német fővárosba.”

Terveik szerint ennek ellenére továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint az emberi jogok, a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

Az Alapítványok Budapesten dolgozó több mint 100 munkatársa elsősorban nemzetközi adományozással foglalkozik, körülbelül 60 százalékuk magyar állampolgár, és sokan közülük több mint egy évtizede dolgoznak a Nyílt Társadalom Alapítványok kötelékében.

A szervezet megteszi a szükséges lépéseket, hogy biztosítható legyen az iroda elköltöztetésében érintettek biztonsága és egzisztenciája.

A Nyílt Társadalom Alapítványok közleményének szövege itt olvasható.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!